user_mobilelogo

Tagged in: sajtószemle

  • *** 2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - előre sorolva)

    2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - 2020. 11. 14.)

     

    ugrásaz interjú részre

     

    (előre sorolva a cikkek között, 2021. 01. 03.)

     kiegészítés 2021. 01. 27: Lázár János interjú a 24.hu-n, amiből kiderül, hogy Gödöllői egyetemet még jobban magának szerzi meg a fidesz, még több tisztességes ember eltávolításával...

    korábbi összefüggő a darvasbela.atlatszo.hu-n : Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel: "A KTI felszámolása Orbán Viktor harmadik kormánya, Balog Zoltán felügyelő minisztersége és Tőzsér János rektorsága alatt, Gyuricza Csaba dékán és Urbányi Béla mb. KTI intézetigazgató, dékán-helyettes aktív szerepvállalásával valósult meg... nem csupán dékáni akció és még csak nem is belső ármány, vagy a másokon átgázoló erőszak vezetett ilyen fokú pusztításhoz... A pártállami időkben az egyetemi párttitkárt megnevezték. A mai módszerek úgy tűnik, más típusú „akarat-közvetítőket” kívánnak... éppen a ledózerolt intézetünk, a KTI volt hivatali helyiségeit bocsátották a rendelkezésére."

    (korábbi'Felelet' cikk)

     

    24.hu interjú:

    Ángyán József: Viktor azt mondta, „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”

    Nagy József 2020. 05. 19. 11:18

    kiemelések: Felelet.hu

    Rendszerváltós Nagyinterjú a professzorral, aki nem kért a mézezett pórázból, és elhagyta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

     

    Tényleg családi feszültséget okozott egy önnel készült 2014-es interjúnk?

    Csak a címe: „Ángyán: A feleségem szerint negyvenéves Kádár-korszak jön”. Amikor megláttam, fogtam a fejem, hogy mit szól majd ehhez a párom. Nem akartam én politikai aktort csinálni belőle. Szerencsére megbocsátott, a kommenteken pedig jót nevettünk.

    Tényszerű volt az a cím, hiszen a cikkben az Orbán-rendszer tartósságát firtatva ön így fogalmazott: „A feleségem például azt mondja, most ismét egy újabb olyan negyven év következik, mint a Kádár-korszak. De én optimistább vagyok. Nem működtethető a végtelenségig egy ilyen korrupt, velejéig romlott rendszer.” Azóta hat év telt el, s az Orbán-rendszer köszöni, virul.

    No, mi a tanulság?

    Mi lenne?

    Az, hogy a végén általában a feleségemnek lesz igaza.

    Elég sok van vissza az újra negyven évből.

    Annyira azért talán nem lehet igaza a páromnak.

    A történelem számos példával bizonyította, hogy egy rendszer, ami fölszámolja az erkölcsi alapjait, törvényszerűen elbukik.

    A Római Birodalom, sőt, a kommunizmus is pont így múlt ki.

    A kommunizmus gödöllői kimúlásából, a rendszerváltásból ön is kivette a részét, de az országos politikától akkor még meghátrált.

    Szerencsém van Gödöllővel, hiszen ez a város ütötte ki az első téglát a hazai kommunizmus falából. A helyi MDF-csoport az 1988. októberi alakuló ülésén eldöntötte, hogy visszahívja a választókerület országgyűlési képviselőjét, Cservenka Ferencnét, aki az Országgyűlés alelnöke, Pest megye párttitkára, a Központi Bizottság tagja, Kádár János jobbkeze volt akkoriban. Csodálatos harc kezdődött, aminek nyomán 1989 szeptemberére a fórumos Roszik Gábor lett a képviselőnk, ő hazánk első szabadon választott honatyája. Az agráregyetem aulájában tartott forró hangulatú nagygyűlésen még a csilláron is lógtak, sokan felszólaltak, előttem Gémesi Gyuri, a mostani polgármester, aztán jöttem én. Felemelő volt. Másnap félrehívott az egyetem személyzetise, hogy „barátilag ajánljuk, Ángyán elvtárs, keressen másik munkahelyet”.

    Mire ön?

    Annyit válaszoltam, hogy én azért kivárnám, mi lesz ebből a rendszerváltós ribillióból.

    Belépett valamelyik új pártba?

    A kereszténydemokratákhoz. Ma is úgy gondolom, hogy kellene nálunk is egy tisztességes keresztény-szociális párt. Azzal vett rá Szakáll Ferenc professzor úr a belépésre, hogy háromezer fő kell a pártalapításhoz, és ehhez szükség van rám is. Csatlakoztam hát az alapítókhoz, de amint kezdődtek a veszekedések, nem kellett hozzá sokat várni, kimenekültem. Korábban győzködtek más pártok is, hogy legyek az országgyűlési képviselőjelöltjük. Idővel lényegében beadtam a derekamat, és azt mondtam nekik, hogy beszéljék meg a feleségemmel is, az akkor négy pici, közösen vállalt gyermek mellett erről csak együtt dönthetünk. Ám Ildi, hála Istennek, úgy elzavarta őket, csak úgy porzott a nyomuk. Így úsztam meg a rendszerváltást. És ezért maradtam életben. Nem vicc. Úgy jártam volna, mint szegény Csengey Dénes, akit azonnal elvitt a szíve. Olyan vagyok, hogy ha belelkesedem, csinálom kétszáz százalékon, s amikor szembesülök a gazemberségekkel és a tehetetlenségemmel, végem. Ezt én akkor ilyen világosan nem tudtam, a feleségem viszont igen. Vigyázott rám. Már akkor jobban ismert engem, mint én magamat. Tudta, némely kihívásra nemet kell mondanom, úgyis jön másik. Jött is, másfél évtizeddel később, azt se volt egyszerű túlélni.

    Ne rohanjunk annyira előre. Honnan lesz gödöllői agrárprofesszor az ember?

    Anyai nagyapám Somogyszob tanítója volt, az apai ág sarjai pedig, ameddig a szem ellát, siófoki jobbágyok, majd megbecsült parasztgazdák voltak. A nagyapám az ötvenes években kuláklistára került, úgy érte el a huszonöt holdas határt, hogy a törvény szerinti ötös szorzóval felszorozták a szőlejét. Mindent elveszített, amit a családja évszázadok alatt összerakott. Egy kis darabka földet, pár sor szőlőt és egy pincét hagytak meg neki, onnantól odakint töltötte a napjait, fogyasztotta a borát, be-behívta az arra járókat, este magától hazavitte a szekér. Úgy halt meg, hogy valamitől megriadtak a lovak, beesett közéjük, és bár kapaszkodott az istrángba, lába tört, amputálták, napokig agonizált. A fia, édesapám pedagógus lett, nyelvtanár, angol, német, latin és orosz, a kilencvenhetet töltötte nyáron. Én magam falun cseperedtem, osztatlan alsóban tanultam meg írni, olvasni, utóbb kitűnőre érettségiztem a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, német és idegenvezetés tagozat, oroszból is van nyelvvizsgám.

    Kitűnő érettségivel nem volt szokás az agrárra menni.

    A vér valószínűleg nem válik vízzé, a génjeimben lehet a vonzódás a földhöz, a faluhoz, a vidékhez. És persze ott a családi kishitűség is. A kuláklét és az istenesség retorziójaként a kommunizmus beleverte a famíliába, hogy nekünk úgysem sikerülhet, ráadásul abban az évben a gödöllői agráron előnyt élveztek a somogyiak. A gimnáziumi tanáraim csodálkoztak, szerintük orvosi, ügyvédi vagy közgazdászi pályán lett volna a helyem. 1972-ben kezdtem az egyetemet, de nem sokat ültem Gödöllőn, jártam a világot, pályáztam külföldi tanulmányutakra, akkoriban kevés agrárhallgató beszélt idegen nyelvet. Mindemellett jól ment a tanulás, népköztársasági ösztöndíjas voltam. A végzés előtt írtam egy tudományos diákköri dolgozatot, lényegében térinformatikát csináltam a térinformatika előtt, vagyis egymásra helyezett fóliák segítségével elemeztem földterületeket. Megtetszett a dolog az akkori növénytermesztési tanszékvezetőnek, állást ajánlott az egyetemen. Menyhért professzor, későbbi mentorom mellett kezdtem gyakornokként, aztán tanársegéd, adjunktus, docens, az ezredfordulóra egyetemi tanár, professzor lettem. Doktoráltam, kandidáltam, habilitáltam, mindent, amit kínál és elvár a tudományos pálya.

    Szépen elvolt az államszocializmusban?

    Az első perctől kritizáltam, hogy az agrár-felsőoktatás nem foglalkozik a környezettel és az emberrel, kizárólag a termeléstechnológiát oktatja. Kimutattam, hogy ez a rendszer feléli a tájat, pusztítja az élővilágot, egészségtelen élelmiszert állít elő, ráadásul elszakítja az anyaföldtől a földművest, ipari munkást csinál belőle. Az agrár- és vidékstratégiai területen idővel nevet szereztem. A páromnak köszönhetően nem szippantott be a politika, a rendszerváltás után is koncentrálhattam a programom fejlesztésére, oktatására. Stefanovits professzor úrral, az Akadémia agrárosztályának akkori elnökével a gödöllői egyetemen megalapítottuk a környezetgazdálkodási agrármérnök szakot és az azt gondozó Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet. „Csikócsapatunk” minden teendőt ellátott, professzor úr pedig igazgatónkként megvédett minket az irigyektől és az ipari mezőgazdaság nagyhatalmú apostolaitól. A kilencvenes évek közepén vettem át tőle a stafétát. Tíz új tanszéket alapítottunk, természetvédelmi, környezetgazdálkodási, tájökológiai, nem sorolom, mindben az összefüggéseket, a különböző területek kapcsolatait kutattuk. Az a bajom a tudománnyal úgy általában, hogy szétszed, analizál, iszonyú mélyre ás, ám még a szomszédos „gödrökben” lapátolók sem értik egymást. Én viszont kifejezetten összerakó, szintetizáló alkat vagyok. Fenntartható mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiákat dolgoztunk ki, világkonferenciát rendeztünk, ahová Mexikótól Indiáig jöttek a téma csúcselőadói. Nem agrártechnológusokat képeztünk, hanem agrárértelmiséget. Két évtized alatt kétezer diplomát adtunk ki, s adnánk ki ma is, ha nem kerültem volna szembe az eredeti programját megtagadó Fidesszel és vezetőjével.

    Merthogy csak beleártotta magát a politikába, igaz, jóval a rendszerváltás után.

    Másodjára már nem tudtam elugrani a közélet elől. Igazából boldogult Torgyán József tehet mindenről. Az EU-csatlakozás okán a gödöllői intézetünkben az ezredfordulóra kidolgoztuk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot. Ennek kapcsán elég sokat jártam előadni, és egy bécsi konferencián összebarátkoztam vezető néppárti politikusokkal, Riegler osztrák alkancellárral, az Európai Ökoszociális Fórum vezetőjével, Molterer soros elnök agrárminiszterrel és Fischlerrel, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési főbiztosával. Szerveztünk egy közös konferenciát Gödöllőre. Megígérték, hogy jönnek, ám a protokoll megkívánja, hogy hívja meg őket és legyen ott a magyar agrárminiszter is. Azt hittem, mi sem egyszerűbb ennél, de Torgyán nem ért rá. Sebaj. Amúgy is készítettünk egy hatrészes filmsorozatot a programhoz, bejelentkeztem hát hozzá riporterként. Na, erre ráharapott az öreg, Isten nyugosztalja, hiú ember volt. Az interjú során persze kiderült, hogy nem ismeri az általa jegyzett programot, így a vágás során alig sikerült összegereblyézni néhány értelmes mondatot. Az interjú végén fölvetettem a konferenciát. Kiszólt a titkárnőnek, hogy „hol leszek én akkor?”. Visszakiabál a hölgy, hogy „Dél-Amerikában, miniszter úr”. Erre kitalálta, hogy egy beosztottját küldi maga helyett, mert „az úgyis olyan egyetemi ember”. Győzködtem, hogy az alkancellárt és az EU-biztost nem fogadhatja egy osztályvezető, de tett rám magasról. Így viszont nem jöttek a nyugati nagyágyúk sem, hanem egy-egy munkatársukat küldték. A konferencia ezzel együtt lezajlott, de elhatároztam, hogy elkezdem járni azt a vidéket, Szabolcsot, Mátészalkát és környékét, ahonnét képviselőnek választották.

    Bosszúból?

    Az emberekkel akartam beszélni, ha már vele, a pesti ügyvéddel nem sikerült zöld ágra vergődni. Fórumokat tartottam, Pesten felültem a vonatra, útközben néztem a tájat, készültem, vártak az állomáson, elvittek a helyszínre, beszéltem, hazavonatoztam. Néha a párom is elkísért, volt rögtön visszajelzés, hol lehetnék pontosabb, ügyesebb, idővel akár ő is kiállhatott volna, ismerte minden gondolatomat. Gyorsan szót értettem az emberekkel, adtak kézről kézre a falvak. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségéhez, a Magoszhoz is eljutott a hírem, fölkértek szakértőnek, gyorsan bedolgoztam magam. Gyurcsány Ferenc volt kormányon, de nem úgy állt a gazdatársadalomhoz, a mezőgazdasághoz, különösen a támogatások kifizetéséhez, ahogy illett volna, ezért egy országos nagygyűlésen a gazdák és vezetőik úgy döntöttek, hogy traktorostul feljönnek tüntetni Budapestre, de nem ám csupán pár órára, hanem több napra. Elfoglalták a Felvonulási, majd a Kossuth teret is. 2005 februárjában én is mondtam két beszédet. Negyvenezer ember előtt!

    Izgult?

    Az elején igen, nem akármi volt a tét, ám minél nagyobb a tömeg, annál könnyebben találom meg a közös hangot, gyorsan egy hullámhosszra kerülünk.

    Itták a szavaimat, annyira tűzbe hoztam a közönséget, hogy ha azt mondom, irány a Parlament, tán be is törik az épület kapuját.

    Mi történt volna, ha betörik?

    Bevinni az embereket egy helyzetbe könnyű, de kihozni őket onnan kemény dió. A készenléti rendőrség alighanem bedózerolt volna minket a Dunába. De legalább megtanulta volna a politika, hogy tilos hülyének nézni azokat, akik az egész ország számára megtermelik a mindennapi betevőt.

    Tárgyalással, forgács és vér nélkül is célt értek.

    Mert három héten át megállás nélkül zajlott a demonstráció, miközben kitartóan egyeztettünk a hatalommal. Ráadásul közeledett március tizenötödike, és a kormányzó MSZP-sek, különösen Lendvai Ildikó, egyre idegesebbek lettek, hogy baj lesz abból, ha a parasztok fönt maradnak traktorostul Budapesten. Emiatt a végén hirtelen engedtek sok mindenben, sőt, hazahozták Gyurcsányt valahonnét Koreából, aláírni a kialkudott harminckilenc pontot. Emlékszem, vasárnap volt, Benedek Fülöp államtitkár vitt át bennünket kocsival a minisztériumból a Parlamentbe, a vezetők aláírták a megállapodást, aztán kisiettünk a Felvonulási térre, a mai Ötvenhatosok terére, amit akkorra már átneveztek Gazdák terére, és a nagy sátorban bejelentettük: sikerült! Elképesztő ováció kerekedett, euforikus hangulat, fantasztikus szeretet áramlott felénk ott és később szerte az országban. Hihetetlenül megnőtt az addig sem kicsi renomém, mert úgy jött le a gazdáknak, hogy az Ángyán professzornak sikerült sarokba szorítania a kormányt.

    Hárman képviselték a gazdákat, Jakab István elnök, Bagi Béla alelnök és ön.

    Pista volt a főtárgyaló, a vidékfejlesztési, költségvetési kérdéseket és az európai ügyeket én vittem, a nyomásgyakorló demonstrációs megmozdulásokat pedig Bagi Béla alelnök irányította.

    A Magosz már akkor a Fidesz kottájából játszott.

    Inkább az a helyzet, hogy Orbán a sikerrel zárult megmozdulást követően igyekezett rátelepedni a szervezetre, miután rájött, komoly politikai hasznot húzhat az együttműködésből. A Magosz százezreket ért el a falvakban, ahol úgy tekintettek a Fideszre, mint ami annyira távol áll a vidéktől, hogy az árvízi gátra is öltönyös palikat és tűsarkúban tipegő nőciket küld.

    Ön a Fidesz-Magosz együttműködésnek köszönheti, hogy a 2006-os országgyűlési választáson bejutott a parlamentbe.

    Öt helyet kapott a gazdaszervezet a Fidesz-listán, szabadon tölthette fel, és az egyik mandátumot nekem szánták. Én voltam a gumicsizmás professzor. Nincs túl sok a magamfajtából, ugyanis az akadémiai körökben, a tudomány magas várából nézve általában lealacsonyítónak tartják a nép közé vegyülést. Én viszont akkor érzem jól magam, ha látom a tekinteteket.

    A felesége mit szólt az ön magoszosodásához és a parlamenti képviselőséghez?

    Kemény meccs volt. Jakab Pista óriási pozőr, kijött a gödöllői családi házunkhoz, szó szerint térdre borult a feleségem előtt, arcán az állandó kényszermosolyával, hogy szükségük van rám. Még egy mobiltelefont is hozott, hogy azon tartsuk folyamatosan a kapcsolatot. Miután távozott, a feleségem azt mondta, össze ne álljak ezzel az emberrel. Á, mondom, félreismered, rendes gyerek ez a Pista.

    A 2006 és 2010 közötti ciklust ellenzékben töltötte a Fidesz s vele ön.

    De azért dolgoztunk keményen, továbbra is jártam az országot, rengeteg vidéki ember szavazatát köszönheti nekem a párt.

    A 2010-es választásokat kétharmaddal nyerte a Fidesz, önből kormánytagot, földművelési államtitkárt csinált Orbán Viktor.

    Amire a legkevésbé sem számítottam. Úgy kezdődött, hogy Fazekas Sándor, frakciótag, jogászgyerek, polgármester Karcagról, félrehívott egy szendvicsezésen, hogy „a Főnök kiadta, rakjak össze anyagot az agráriumról és a vidékről, kimennék hozzád konzultálni”. Mondtam, persze, gyere, mindössze harminc éve foglalkozom a témával. Kijött, és egy álló napon keresztül beszélgettünk.

    Egynapos gyorstalpaló elég, hogy alkalmassá váljon az ember mezőgazdasági miniszternek?

    Sanyi dicséretére legyen mondva, jogászhoz méltóan szivacsagya van, nem jegyzetelt, csak kérdezett, nézett, hallgatott és mindent megjegyzett.

    Diktafon a belső zsebbe, aztán a titkárnő begépeli.

    Na, ez eszembe se jutott.

    Hogy néz ki egy miniszteri tanrend?

    Kezdtük az alapoknál, mennyi földünk van, abból mennyi az erdő, a szántó, milyen a birtokszerkezet. Aztán elővettem az iparszerű mezőgazdaság problémáit, és érvekkel alátámasztva megosztottam Sanyival a megoldást is: európai mintára a családi gazdaságokat kell támogassa az állam. Mert a családi gazdaság tradíció, megtartja a népességet, a helyi közösségeket, munkát, megélhetést ad, és képes megőrizni a tájat, a környezet értékeit, az élhető világot. Beszéltünk a mozaikos, színes gazdálkodási szerkezet előnyeiről, a fenntartható, környezetéhez alkalmazkodó mezőgazdaság alapelemeiről, a hagyományos állattartás fontosságáról, az istállótrágya szerepéről a talaj szerkezetének és termékenységének fenntartásában, és sok egyébről. Azt is átvettük, hogy a versenyképesség miatt sem kell aggódni, mert az okos családi gazdák szövetkeznek, együtt vásárolnak vetőmagot, gépet, együtt dolgozzák fel és együtt értékesítik a termékeiket, csak ebben segítenie kell őket az államnak. A nap végére eljutottunk addig, hogy törvénykezéssel hogyan mozdítható helyes irányba a rendszer. Illően megköszönte, hazament. Eltelt pár hét, amikor is hívott Szijjártó Péter, Orbán táskahordozója voltakkoriban, ma külügyminiszter, hogy menni kéne a Főnökhöz Felcsútra ekkor meg ekkor. Nézem a naptáramat, mondom, az nekem nem jó, elígérkeztem Mosonmagyaróvárra, egy fórumra, nem csaphatom be őket. De csak erősködött, hogy átérek a fórumra, megoldják, majd ők átvisznek. Beleegyeztem, azt hittem, Viktor búcsúzásképpen meg akarja köszönni az ellenzékben végzett munkámat. Fazekassal együtt érkeztünk, egyszerű parasztház ízlésesen felújítva, és akkor még stadion sem volt, ami kitakarná.

    Viktor szívélyesen fogadott, meg voltam fázva, kapart a torkom, hallotta a hangomon, hogy nem az igazi, kérdezte, főzzön-e egy teát. Biccentettem, mire meglepetésemre odaállt a sparhelt mellé, fával szépen betüzelt, látszott, nem először csinálja, jó teát készített, megittuk a faragott asztal mellett.

    Aztán a közepébe vágott: „Professzor úr, ő lesz a miniszter.” És Sanyira mutatott. „Remélem, nem haragszol, hogy lesz főnököd” mondta mosolyogva, majd hozzátette, hogy „téged hívlak mellé államtitkárnak”. Azt is megjegyezte, hogy ő csak a minisztereivel tárgyal, de én más vagyok, végigküzdöttem vele az elmúlt négy évet, és kéri, segítsek. Néztem, mint a moziban. Kérdem, mi lenne a program. Mire felsorolt néhány fontosabb dolgot, láthatóan felkészítették belőlem, majd Fazekashoz fordulva: „Sándor, oszd meg a professzor úrral a programot!” És ő, ha izgulósan is, de visszamondta ezen a vizsgán a tanultakat, méghozzá jelesre, a családi gazdaságokat, szövetkezésüket és a környezetgazdálkodást állítva a középpontba. Az összes hívószavamat tudta, Orbán végig elégedetten bólogatott, időnként ráerősített. Azt pedig már maga a Főnök nyomatékosította, hogy a családokkal akar szövetséget kötni, nem a multikkal.

    Ön is kérdezhetett?

    Kérdeztem is. Például azt, hogy mi lesz a Fidesz liberálisaival. Azt felelte nevetve, hogy külföldre küldte mindet, „azért vannak kint, hogy ne legyenek itthon”. Érdeklődtem, mit tesz a párt földügyes könyöklőivel, hisz mind azt hiszi, hogy miniszter meg államtitkár lesz belőle. Azt mondta, erre ne legyen gondom, jóllakatja mindet, az egyikük mögött nincs senki, elüldögél a parlamentben, a másikat meg föltesszük egy magas polcra, ahonnét semmibe nem szólhat bele”. Azóta is országgyűlési képviselők, egyikük házalelnök, jó magas pulpituson, nulla hatáskörrel.

    Turi-Kovács és Jakab?

    Mindegy a név. Fontosabb, hogy ott, Felcsúton, a mosonmagyaróvári fórum miatt a táskámban lapult a vidékprogramom vázlata, tizenöt oldal, átadtam Viktornak azzal, hogy ha tetszik a kottám, megpróbálkozhatunk a koncerttel, ha nem, biztosan talál őhozzá jobban passzoló karmestert. Hétfőn azzal kaptam vissza a paksamétát, hogy rendben, tetszik, meg van véve. Tényleg végigolvasta, a margón kézírással a megjegyzései, olyanok például, hogy neki nem a tőkével van baja, hanem csak a spekuláns tőkével.

    A széljegyzetekkel győzte meg önt?

    Azokkal is. Meg azzal, hogy zseniálisan megérzi, kit mivel vehet le a lábáról.

    Önt mivel?

    Engem a rendkívül hihetően és szinte szó szerint elmondott, számomra fontos hívószavakkal, no meg a közvetlenséggel, a sparhelttel, a betüzeléssel meg a saját kezűleg készített teával.

    Felcsút estéjén mit mondott otthon?

    Letudtam a mosonmagyaróvári fellépést, majd lelkesen meséltem a páromnak, micsoda fantasztikus ember ez a Viktor, és hát az lesz a program, amit én a legjobbnak találok, csodálatos, megmentve a vidék.

    Mire a felesége?

    Csóválta a fejét. Tudta, nem fogom találni a helyem a fiúk között.

    Ön megbánta, hogy bement a kormányba?

    Végül is nem. Több lettem azzal, hogy belülről is körbenéztem a nagypolitikában. És nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy mindent megpróbáltam.

    Orbán viszont megbánta az ángyános frigyet, hiszen elég hamar összetűzésbe kerültek. Mit kalkulált el önnel kapcsolatban?

    Tán azt hitte, ha már bent vagyok, megfognak az előjogok, a szolgálati autó, a sofőr, a titkárság, az, hogy államtitkár uraznak, és mindezekért cserébe majd csak engedek az elveimből, a szakmai, vidék- és gazdacsaládpárti elkötelezettségemből.

    Nyilván azt is számításba vette, hogy köztudott: aki egyszer elszegődik hozzá, büntetlenül nem szegülhet szembe.

    Kezdettől lehettek kétségei velem kapcsolatban, jelét is adta, de bizonyára nem akartam észrevenni ezeket.

    Milyen jeleket?

    Beszédes példa az az eset, amikor mindketten felléptünk egy magoszos nagygyűlésen. A szocik agrárminisztere, Gráf József volt a fő műsorszám, alapvetően tisztességes, jó szakember, eljött meghallgatni őt egy komplett fideszes sor, Orbán, Varga Miska, Matolcsy Gyuri, Font Sanyi. Nem tudtuk, miről beszél majd Gráf, és nekem az volt a feladatom, hogy hozzászóló magoszosként tegyem helyre a minisztert. A közönség frenetikus ovációval fogadta a beszédemet. Ezután Orbán azzal kezdte a mondandóját, hogy „ha valamit kérhetnék az életemben, az lenne, hogy ne kelljen Ángyán miniszter úr után színpadra lépnem”. Igen, minisztert mondott! Pedig hol voltam én akkor még az államtitkárságtól is! Jakab Pista mesélte utóbb, hogy a Főnök úgy dicsért a hátam mögött, hogy „jó nagyon a professzor úr, csak nehogy palotaforradalmat csináljon”. Utólag úgy ítélem meg, hogy Orbán nemigen tűri a párton belüli rendetlenséget, a belső bandaháborút, ezért lép föl tűzzel-vassal a renitensek ellen, nem mellesleg megfojtva így a kreativitást. Csak azt nem értem, hogy nem látta előre, hogy hiába visz be a kormányába, ha gazemberséggel találkozom, nem hagyhatom szó nélkül! Hát én az emberek szemébe kell nézzek!

    Lehet, 2010 tavaszán Orbán még a családi gazdaságokban hitt, s menet közben jött rá, hogy kifizetődőbb, ha a mezőgazdaságban is a nemzeti burzsoáziát építi.

    Lehet így is, de lehet másképpen is. Utólag egyre inkább az az érzésem, hogy eredetileg sem gondolta komolyan az általam képviselt és az ellenzéki Fidesz által folyamatosan hirdetett agrár- és vidékprogram végrehajtását.

    Mikor ment neki először Orbánnak?

    2011 nyarán rádöbbentem, hogy megvezettek. Elkészült az előterjesztés arról, mi legyen a sorsuk a rövidesen lejáró állami földbérleti szerződéseknek. Behozták elém az anyagot, átolvastam, s láttam, hogy ez bizony nem a családi gazdaságokhoz, hanem ahhoz a bizonyos „nemzeti” tőkéhez irányítja a termőföldet.

    Száznyolcvanezer hektárról volt szó, a teljes magyarországi mezőgazdasági terület, az 5,3 millió hektár mindössze bő három százalékáról.

    Üzenetértéke volt a dolognak. Értékválasztás! Száznyolcvanezer hektárral több ezer családi gazdaságot lehetett volna megerősíteni, a demográfiai földprogramban gazdálkodni akaró fiatal párokat elindítani, vidéken tartani. E helyett azt a száznyolcvanezer hektárt odaadták a haveroknak. Pontosan értik a fiúk, hogy a termőföld stratégiai cikk: a globális felmelegedés és az elsivatagosodás miatt egyre kevesebb van belőle, enni viszont muszáj, ráadásul egyre több az éhes száj. Termelsz rajta, plusz folyamatosan nő az ára, spekulálhatsz rá. Spekulálnak is. Szerintem viszont a politikusnak nem az a dolga, hogy spekuláljon a saját zsebére, hanem az, hogy szolgálja a népét.

    Az előterjesztést kézbe véve verte az asztalt?

    Előbb még én, naiv azt hittem, hogy tévedés, kihúztam a szöveg felét, beleírtam a jót, visszaadtam, elvitték, eltelt pár nap, s megkaptam ismét az eredeti verziót. Szó szerint. Még a látszatra sem ügyeltek, arra, hogy azt hihessem, van közöm ahhoz, ami az államtitkárságom illetékességi területén történik. Miniszterhelyettesként alig volt beleszólásom abba, hogy a következő húsz évben ki használja az állami földet.

    Mit tett?

    Abban a félévben épp Magyarország látta el az EU soros elnöki tisztét. Fazekassal megegyeztünk, hogy ő jár külföldre, én pedig tartom itthon a frontot. Jobbára én mentem kormányülésre is. Mondom egyszer Sándornak, hogy „te, ezt a földügyet felvetem a miniszterelnöknek”. Azt feleli: „Ne tedd!” „De hát nem ebben egyeztünk meg.” „Akkor se tedd, azt tanácsolom.” Ráhagytam. És persze már a soron következő kormányülésen előálltam azzal, hogy mi ez az irány, hová kerül a föld, nem erről volt szó, elveszítjük a vidéket, kisemmizzük a családokat. Megfagyott a levegő. Orbán egy előttem addig ismeretlen arcát mutatta, rideg, elutasító lett, helyretett.A kormányülés után rákérdezett, hogy mi volt ez, azt feleltem, hogy én ezt az egészet nem tudom megemészteni. „Máskor, ha problémád van, hívj föl” – válaszolta kurtán. A következő hónapokban lett pár problémám, hívtam, kerestem, de sose értem el. Megértettem: szó sincs félreértésről, azt a szöveget tették elém a minisztériumban, amit a kormányfő rendelt.

    A parlamenti folyosón és kormányüléseken aztán is találkoztak sokszor.

    Formális és fagyos volt mind. Ahogy a sajtóba is kikerült, a kormányülések úgy zajlottak, hogy Viktor érkeztére fölálltunk. Nem zavart, tudomásul vettem, hogy itt ez a szokás. Körbement, mindenkivel kezet fogott, ám amikor hozzám elért, ugyan nyújtotta a kezét, de nem nézett a szemembe, a tekintete már a sorban utánam következőt kereste. Csinált ilyet korábban is. Lakiteleken vettünk részt egy rendezvényen, és a szűk körű vacsorán a házigazda Lezsák Sándor úgy ültetett le bennünket, hogy jobbján Csurka Pista bátyám, balján én, mellettem a feleségem, vele szemben pedig Orbán. A párom szúrta ki, hogy amikor olyasmiről beszélt Viktor, ami nyilvánvalóan nekem szólhatott, akkor sem rám nézett, hanem Csurkára.

    Miért?

    Freud azt mondaná, tudat alatt az járt a fejében, hogy jól átvertem én ezt a szegény Ángyánt. Nincs jobb magyarázatom.

    Ön egyre üzengetett a párton és a sajtón keresztül Orbánnak, míg végül 2012 januárjában lemondott az államtitkárságról. De még hónapokkal ezután, áprilisban is így fejezett be egy interjút: „Egy valami nagyon bánt. Felcsúton a tea mellett még azt kérdezte, „ugye nem haragszol, ha lesz főnököd?”, aztán a lemondásom utáni frakcióülésen már úgy fogalmazott, nincs szüksége kis miniszterekre az államtitkári posztokon. Én úgy érzem, kínosan – tán időnként a kelleténél is jobban – ügyeltem arra, hogy ne tévesszek szerepet. Én azért jöttem, mert hívott, és azért, hogy segítsek. Segítsek az általa kiválasztott miniszternek, és segítsek mindenekelőtt neki úrrá lenni a nehézségeken, és végrehajtani egy valódi néppárti rendszerváltást. Amely végre felemelkedést hozhat a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék számára. Sajnálom, hogy ezt a törekvésemet másképp értelmezte. Kérem őt, térjünk vissza oda, ahonnét indultunk: a néppárti politikához, segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék.” Miben bízott még ekkor is?

    Abban, hogy mégis meggondolja magát Viktor. Aki, mint kiderült, szintén békét akart velem, illetve próbált hallgatásra bírni. Lázár Jánosra, az akkori frakcióvezetőre bízott, gondolom, olyasmi szöveggel, hogy „kösd le az Ángyán nevű elszabadult hajóágyút”. Minden héten beszélgettünk Jánossal, és egy alkalommal azzal állt elő, hogy a miniszterelnök úr szeretne egy, a Miniszterelnökség égisze alatt működő nemzetstratégiai intézetet, amely összehangolná a tárcák stratégiáit és programjait, egységes fazont és irányt adva a kormányzati munkának. Amit egyébként korábban én vetettem föl Orbánnak. Ezt bízták volna rám: kitalálni, felállítani, működtetni.

    Hozzátette, csinálhatom akár Gödöllőn, mindent megkapok hozzá, épületet, ötven státuszt, és egyúttal lehetnék az egyetem rektora is. Ügyes húzás, tudták, mekkora bánatom, hogy üldözik az embereimet, márpedig ebbe az intézetbe kimenthettem volna jó párat.

    Megkérdeztem Lázártól, mire jó egy ilyen hivatalt vezetni, ha a kormányzati irány pont az ellenkezője annak, mint amit én helyesnek ítélek, ám ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „hidd el, ez egy nagyon-nagyon jó ajánlat, ilyet nem dob föl bárkinek a Főnök”.

    És?

    Nem sokat gondolkodtam: nem kértem a mézezett pórázból. Így érkezett el 2013 februárja. A tavaszi parlamenti szezon előtt többnapos kihelyezett frakcióülésre utaztunk, itt vált véglegessé és egyértelművé a szakítás. Napirendre került a földtörvény parlamenti megvitatása, amihez utóbb hetven módosító indítványt nyújtottam be a tatabányai fideszes képviselőtársammal, Bencsik Jánossal közösen, mondanom sem kell, hogy mindet leszavazták. Na, szóval a frakcióülésen szót kértem, sejtettem, ez itt a búcsú, ennek megfelelően előadtam minden bánatomat. A föld- és birtokpolitikai ügyek mellett megvilágítottam azt is, mi a különbség az alaptörvény-módosítás által preferált integrátorok és a családi gazdaságok létrehozta szövetkezetek között: az előbbi rátelepszik a fürtre, s kiszívja a hasznot, az utóbbi alulról szerveződik és visszaoszt a gazdáknak. Fazekas akart válaszolni, ám Orbán ingerülten magához ragadta a szót. A lényegről, a szövetkezetről meg az integrációról nem beszélt, viszont szinte kiabálva olyanokat vágott a fejemhez, hogy kútmérgező vagyok, és a saját fészkembe piszkítok. Itt hangzott el az azóta sokat citált, a maffia gondolkodásmódját idéző mondata, hogy „aki tisztességesen viselkedik, ha megsebesül is a csatatéren, kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk”. Értsd: a kritika tilos és életveszélyes. Lesütött szemmel hallgatták a frakciótagok, sose látták ilyennek. Megdöbbentek a megfélemlítés ilyen nyíltságán. Amit aztán maximálisan igazolt az idő: az olyan hepciáskodókkal, mint én, kegyetlenül leszámolt Orbán, viszont azokat a „tisztességesen viselkedő” fideszeseket, akik akár milliárdos köztörvényes bűncselekményeket követtek el, zömmel kimentette az igazságszolgáltatás keze közül.

    Mengyi Voldemort börtönben, Simonka György bíróság előtt, Boldog István alatt billeg a sámli. Pedig az ő lojalitásukra nem volt panasz.

    Tán a megengedettnél jobban dolgoztak saját zsebre. És rajtuk is lehet demonstrálni. Vagy pechjükre az történt, hogy nyomozott egy-egy ügyben az ügyészség, s mire kiderült, hogy a képviselő urak is benne vannak, akkora halom papír gyűlt össze, annyian tudtak róla, hogy lehetetlen volt elsikálni az ügyet. Orbán egy ponton túl nem kockáztatja a politikai tőkéjét. Ám ilyenkor is dacos: nem akkor enged, amikor napvilágra kerül a szélhámosság, és akkor sem, amikor bírálják miatta, hanem később, amikor lecsendesedik az ügy. A „juszt is” mentalitás irányítja. Támadják az emberemet? Juszt se küldöm el. Ha bírálják a felcsúti kisvasutat, megépíti Bicskéig, és ha folytatják a bírálatot, kis túlzással arra ébredhetünk egy reggel, hogy Berlinig fut a sínpár.

    Juszt is, juszt se. Őt nem lehet falhoz állítani. Ő nem szenvedhet vereséget. Ő mondja meg, kiből mi lesz.

    Politikai hiba esetén is ez a képlet. A volt egészségügyi miniszter, Mikola István a szinglihordázásával a 2006-os kampányban leverte a biztosítékot, Orbán hátravonta, öt évvel később kiküldte Párizsba az OECD-hez, manapság meg Canberrában nagykövet. Az Orbán után legtehetségesebbnek tartott fideszes, Lázár János miniszterként húzott, mint az igásló, Európában is meg tudott szólalni, megjegyzem, egyszer akár utód is lehet belőle, bár belső körökben nem túl népszerű, ráadásul leszélhámosozta Csányi Sándort, ami nálunk szintén nem sok jót ígér a karrier szempontjából, na, szóval ő meg azt a hibát követte el, hogy túlerősödött. A Főnök azonnal leszedte, mehetett vissza Hódmezővásárhelyre meg a parlament leghátsó sorába.

    Azon a 2013. februári kihelyezett frakcióülésen őszintének tűnt Orbán dühe?

    Ma se tudom eldönteni, mennyi volt belőle a műsor. Miután elhatározta, hogy megszabadul tőlem, adta magát, hogy példát statuáljon rajtam. Hadd suttogja a had, hogy „te, ha az Ángyánt, akit ő hozott ide, így kivégzi, mit tesz velem, ha lépést tévesztek?!” A képviselők többségének nincs alternatív egzisztenciája, ha kirúgja alóluk a parlamentet, nincs hová visszavonulni. Pláne kartácstűzben.

    Ön még ezt követően is maradt a Fidesz-frakcióban, egészen 2013 júniusáig. Miért?

    Hittem, képes leszek megszólítani pár fideszes képviselőtársamat.

    Sikerült?

    Esélyem sem volt rá. A tatabányai Bencsik János is kihátrált mellőlem, mögülem, miután rájött, hogy vannak még tervei az életben. Pedig jólelkű ember, ahogy a frakciótagok többsége is az, „piszoárbeszélgetéseken” kiálltak mellettem.

    Mi hangzik el piszoárbeszélgetéseken?

    „Professzor úr, de jó neked.” „Miért, Józsikám?” „Te vagy az egyetlen szabad ember a frakcióban.”

    Megérti őket?

    Inkább sajnálom. Szegények, ők csak a piszoárban élték meg a szabadságot. Konkrét beszélgetést idéztem! Az illető 2014 után magas állami pozícióba került, távol a frakciótól.

    Orbán hogyhogy nem lökte ki önt azonnal a képviselőcsoportból?

    Magam sem értem. Talán akkor nem akart ezzel a lépéssel politikai kockázatot vállalni. A kihelyezett frakcióülésen mindenesetre azt mondta, hogy „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”.

    Az utolsó parlamenti évét függetlenként ülte végig. De aztán a 2014-es országgyűlési választásra több ellenzéki párt, köztük az LMP és a Jobbik is hívta a listájára. Mindenkit elhajtott. Miért?

    Mert addigra teljesen kiábrándultam a parlamenti munkából, végtelenül értelmetlennek éreztem az egészet. Mondtam is az LMP-s Schiffer Andrásnak, hogy a fideszes fiúk úgyis átnyomnak, amit akarnak, az ellenzék jobban tenné, ha távol tartaná magát a Háztól, mert csak a demokratikus paravánt biztosítja a trógerségekhez. Szóval nem volt kedvem üldögélni odabent a semmiért.

    Azért csak a nevét adta azon a választáson egy parlamenten kívüli, alig ismert erő, az Élőlánc Magyarországért támogatására. Miért?

    A barátaim csinálták, csupa tisztességes ember, felkértek, hogy a választáson támogassam őket, így, bár sem egyéni, sem listás jelöltjük nem voltam, nem tehettem meg, hogy ne segítsek. És az alapötlet is tetszett, ami tulajdonképpen az általam kezdeményezett Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalomtól származott: a százhat egyéni választókerületben ne a pártfőnök által kijelölt gombnyomogató bábuk induljanak, hanem keressünk helyben megbecsült embereket, akiket az életük hitelesít a helyi közösség előtt, akiket még nem sarazott össze a politika, akik mögött szakmai és emberi teljesítmény áll. Velük tényleges, korrekt vitákra, értelmes konszenzusokra képes szakértői parlamentet lehetett volna összeállítani.

    Az Élőlánc csúnyán leszerepelt.

    Mert nem volt se médiája, se pénze. Semmije se volt. Tán kilenc körzetben sikerült összeszedni a szükséges számú ajánlócédulát, így nem lett országos lista, nem jutottak el a választókhoz. Sok hasznomat már csak amiatt sem látták, mert 2013 nyarán műtöttek pajzsmiriggyel, év végére álltam talpra, pár hónapom maradt az országjárásra.

    A választási kudarc után visszament az egyetemre.

    Pár hónapra. Az akkor friss dékán, Gyuricza Csaba a tanítványom volt, az én kezemből vette át a diplomáját. Ennek ellenére a 2014-es választások után az első dolga volt indoklás és jogutód nélkül megszünteti a közel negyedszázados intézetünket. Meg is kapta érte a Júdás-pénzt, hamarosan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal államtitkári rangú vezetője lett, ma pedig a mezőgazdasági kutatóintézeti hálózatot összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

    Én pedig szomorúan nyugtáztam, hogy Viktor beváltja az ígéretét: leradírozza az életművemet, nem engem, hanem a környezetemet teszi tönkre.

    Nem volt elég megszüntetni az intézetemet, továbbmentek: a volt munkatársaimat ellehetetlenítették, a felsőoktatási törvényben törölték az alapszakok közül a vezetésemmel alapított és a régióban elsőként indított környezetgazdálkodási agrármérnöki szakot, és még csak az sem érdekelte őket, hogy ezzel ártanak az országnak és számos egyetemének, ahol időközben megtelepedett ez a képzés.

    Ebben az időben az ön barátjához, Balog Zoltán emberminiszterhez tartozott az oktatásügy. Beszélgettek?

    Inkább felebarátomnak mondanám Zolit. Keresztény ember, már csak ezért sem voltunk rosszban. Annak idején tiszteltük és becsültük egymást. Nincs és nem is volt vele elintéznivalóm. Inkább neki lehet elintéznivalója a lelkiismeretével, és nem csak velem kapcsolatban. Azt hiszem, szép hosszú beszélgetés elé néz az Úristennel.

    Kért bárki politikustól segítséget? Legalább annyit, hogy közvetítsenek ön és Orbán között?

    Csak „összeángyánoztam” volna olyanokat, akiket nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. Távozásom óta az a beszéd a Fideszben pont elég az ellehetetlenüléshez, hogy „te, ez szokott társalogni a proffal”.

    Kishantos is odalett.

    Az az orbáni bosszú számomra legfájdalmasabb fejezeteinek egyike. Kishantoson huszonegy éven át működött az államtól bérelt 452 hektáron egy világviszonylatban egyedülálló biogazdaság és egy nemzetközi rangú népfőiskola. Létrehozásában egyetemi tanárként annak idején magam is részt vettem, államtitkárként segítettem a működését. 2013-ban kellett volna meghosszabbítani a bérleti szerződést, amit annak ellenére megfúrtak, hogy az Orbán által formálisan elfogadott, széljegyzetelt államtitkári programomban nevesítve szerepelt a kishantosihoz hasonló tudásközpontok létrehozása. Az ország legjobb, biogazdálkodással feljavított termőterülete fideszes haveroké lett. És mi volt az első dolguk? Megszórták műtrágyával a bioföldet. Ez nálam a hazaárulás kategóriája. Két barátom, Ácsné Éva és Bolye Feri vitte a hátán a gazdaságot, Feri belehalt a sokkba. Engem ellehetetlenítenek, kit érdekel? De ez! Végtelenül kegyetlen. És pitiáner. A Főnök elvárásai szerint a földdel tesznek egyenlővé mindent, ami velem kapcsolatos. Aztán felhintik sóval, Kishantost történetesen pétisóval.

    Ön szerint mi mozgatja a miniszterelnököt?

    Általában jellemző rá, hogy mást mond, mint amit tesz. Nyugatra üzente sok éve valamelyik balhé után, hogy „ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”. De, tartok tőle, még ennél is „ravaszabb” a helyzet: nem azt mondja, amit gondol, és nem azt teszi, amit mond. Vagyis teljesen mindegy, mit mond, az csak „politikai termék”, a gondolatai és a tettei is teljesen mások, mint a duma.

    A liberális oldalról a Fideszhez sodródott Petri Lukács Ádám nyilatkozta a minap a Válasz Online-nak a koronavírusos felhatalmazási törvény kapcsán: „Ha az ember sportoló, mondjuk kosaras, akkor csinálhat bármit, ha labda kerül a kezébe, megpróbálja bedobni. Ilyen a politikus is. Nem hagyja ki a ziccert. Legyen ez bármilyen cinikus, én ezt tehát sporteredménynek látom. Orbán átlátott egy helyzetet és ki is használta.”

    Egyetértek abban, hogy Orbánt mindenekelőtt a politikai haszon érdekli, és az érdekei szerint ügyesen használja ki az adódó lehetőségeket. Mély nyomot hagyott bennem az, amikor egy Putyin-látogatás apropóján szembesítették az újságírók az akkori kormányszóvivőt, Giró-Szász Andrást azzal, hogy a nyugati szövetségesek nem örülnek Orbán és az orosz elnök összekapaszkodásának. Giró-Szász valami olyasmit felelt, hogy egyes uniós országok értékalapú politikát folytatnak, mások érdekalapút, és mi az utóbbiakhoz tartozunk. Lefordítom: ennek a társaságnak igazából nincsenek elvei, értékei, melyek vezetnék őket az életben és politikában, következésképpen, ha az érdekek úgy kívánják, szívfájdalom nélkül félreteszik a fennhangon hirdetett értékeket, és akár az ellenkezőjét mondják, teszik, mint előző nap. De ha nincs érték, mi marad belőled? Ki vagy te értékek nélkül? Semmi. Váz. Gyakran szónokolnak a családról is, és valóban családokat képviselnek, ám sajnos csupán néhány konkrét famíliát. Őket nevezik nemzeti tőkéseknek. Amikor államtitkárként soroltam a miniszteremnek a disznóságokat, egyre azt szajkózta, hogy „meg kell egyeznünk a nemzeti tőkével”. Azt feleltem felindultan, hogy: „Sándor, ezek gazemberek, szétlopják a nemzeti vagyonunkat, egy részük már a rendszerváltás óta hordja haza a cuccot. Ez a nemzeti tőke? Egy ilyen züllött kompániára milyen nemzet épülhet, mi lesz velük belőlünk?!” A másik vérforraló duma a keresztény értékekre és azok védelmére való örökös hivatkozás. Miközben a magát kereszténynek valló kormányunk naponta szegi meg a tízparancsolat szinte minden pontját, különösen a paráznaságra, a hazugságra és a lopásra vonatkozó tételeket. Itt van például a migránsozás, ami a fenyegetettségre, a háborús pszichózisra alapozott kommunikáció szempontjából zseniális, csak épp összeegyeztethetetlen a keresztény erkölcsökkel. Nagy bánatom, hogy a magyar püspöki kar, a saját pápáját megtagadva asszisztál ehhez az erkölcsi mélyrepüléshez, egyedül a volt váci megyéspüspök, Beer Miklós atya szólalt föl ellene, ki is közösítették.

    Ön beengedne minden menekültet, migránst?

    Szó sincs róla, ám Viktorék hülyének nézik és hülyítik a népet, úgy uszítanak a menekülők ellen, hogy évek óta alig látni migránst a magyar határon, és az a pár száz fő is nyugatra tart. Másrészt napnál világosabb, hogy Európával közösen kell megoldást találni a menekültkérdésre, hiszen, ha majd a klímaváltozás és a háborúk hatására tényleg százmilliók indulnak el, nincs az a kerítés, ami megállítja a szerencsétleneket. Harmadrészt: nyilván szigorú felső határa van a kontinens befogadóképességének, és csak az jöhet, aki hajlandó együttműködni, integrálódni. A csibészeket ki kell szűrni, a szabályokat be kell tartatni, a renitenseket haza kell zsuppolni. Ez összefér a kereszténységgel. Az viszont nem, hogy nőket, gyerekeket hagyunk vízbe fúlni, és azok elé is szögesdrótot húzunk, akik a lebombázott falujukból menekülve próbálják menteni a családjukat. Amúgy meg mi is migránsok vagyunk, a Jóisten áldja meg! Kipcsakok! És ha valaki nem tudná, pont azzal igázható le egy vallás, ha a hívei nem képviselik, csak hirdetik a tanokat. Ajánlom Szent István intelmeit Szent Imre herceghez: légy barátságos az idegenekkel, fogadd be őket. Ezt üzeni az államalapítónk. Olyat viszont nem olvastam tőle, hogy bocsáss ki letelepedési kötvényeket, tedd zsebre ezek milliárdos hasznát, és mosolyogva ereszd európai szövetségeseidre a maffiózókat. És olyan keresztényi ideáról sem hallottam prédikálni, hogy akinek pénze van, jöhet, akinek nincs, az pusztuljon. Mit keresett itt a macedón szélhámos exminiszterelnök, akit a hazájában börtönre ítéltek?! A kormány hozta be állami kocsival, szabadon flangálhatott, lejárt vásárolni a boltba, el sem dugták a nép szeme elől. Még szavazhatott is az itteni önkormányzati választásokon! Azt mondta rá Orbán, hogy a barátunk. Hát, nekem ugyan nem a barátom ez a Gruevszki nevű politikusbűnöző.

    Az mitől van, hogy ön is csak akkor emelte föl a hangját az orbáni világ ellen, amikor az önnek fontos területen, a földügyben mohósodott meg a fideszes nemzeti burzsoázia? Korábban nem zavarták a mészároslőrincek?

    Az elejétől láttam gazemberségeket, de azzal hessegettem el a kételyeimet, hogy a fő irány azért jó. Azon az ominózus felcsúti, kormányába meghívó beszélgetésen azt is mondtam Viktornak: „Nézd, elfogadom, hogy nem lehet mindig nyílegyenesen a szent cél felé tartani, különösen nem egy miniszterelnöknek, ám azt nem szeretném megérni, és ahhoz nem fogok asszisztálni, hogy az ellenkező irányba haladunk.” Azt felelte, hogy „professzor úr, tökéletesen megértelek és egyetértek veled”.

    Végzetesen naiv voltam, hogy hittem neki. Tán kezdettől az volt a cél, amit én „csupán” mocskos eszköznek hittem: a hatalom bármi áron történő megszerzése és megtartása.

    Aminek egyik lába a nemzeti burzsoázia kitenyésztése és fölhizlalása, csak hogy legyen, aki állja a politikai cecheket.

    Pár éve még ön is azt nyilatkozta, hogy Orbán a foglya a helyzetnek.

    Tévedtem: nem a foglya, hanem az irányítója.

    Ön pedig Gödöllő foglya. Fél évtizede lényegében remeteként él itt.

    A remete tán túlzás, de való igaz, hogy túl sokat nem mozdulok ki. Amint elértem a korhatárt, vagyis 2015 márciusában, kértem a nyugdíjazásomat. Önkéntes, belső száműzetésben élek, kapcsolatomat a külvilággal minimalizáltam.

    Nem tanítana inkább?

    Tán tanítanék, bár korábbi egyetemi teljesítményeim minden lenyomatát eldózerolták. Ráadásul az összes magyar egyetem rektorát és kancellárját a kormány nevezi ki. Melyikőjük merne katedrát adni nekem? Tavaly augusztus huszadikán díszpolgárává választott Gödöllő. Ennek örültem. Annak kevésbé, hogy noha a hír fölkerült az egyetem honlapjára, három óra múltán levették, nyoma se maradt, észbe kapott a „vétkes”, remélem, nem állították szőnyegszélre.

    Megél a nyugdíjából?

    Az országgyűlési képviselőség majd az államtitkárság megdobta az alapomat, így a nyugdíjam tisztes megélhetést biztosít, és sose voltak nagy igényeim.

    Mire is kéne több? Lövessem ki magam a Holdra? Minek gyűjtögetni, harácsolni? A halotti ruhán nincsen zseb – tartja a mondás. Amúgy nem olyan rossz ám remetének lenni.

    Bár néha eszembe jut, hogy odafönt majd bizonyára számon kérik rajtam, miként gazdálkodtam a tálentumommal, és azon az égi kollokviumon tétel lehet az is, hogy szabad-e önként kilépni közéletből, tanításból, amikor lenne még mondanivalója az embernek. Azzal nyugtatom magam, hogy ezen a mostani terepen tehetetlen vagyok. Aztán, ha netán fordul a világ, előbújhatok, ha még kellek. Ha nem, úgy is jó. A családommal próbáljuk átmenteni magunkat boldogabb időkre.Van egy csodálatos feleségem és öt felnőtt gyermekünk, nyolc unokánk. Az elsőszülött fiam Péter harminchét éves, igazi bölcsész, gimnáziumi tanár, de egy évvel ezelőtt, miután megszületett a harmadik gyermekük, a túlterheltség és a megélhetési nehézségek miatt pályaelhagyó lett, de azért „tanár urazzák” a cégénél. Ildikó lányunk tanító, februárban szülte a nyolcadik unokánkat, Katalin lányunk nálunk, a mi szakunkon végzett az egyetemen, otthon van a gyerekeivel, közben pályázatokat ír egy cégnek, és gazdálkodnak a tanyájukon. Rita lányunk a kertészetit végezte, második gyermekével ő is gyesen, Tamás fiunk pedig tavaly nősült mérnök-informatikus. Két fiú között három lány, ez a mi „családi szendvicsünk”. Szóval, ami engem illet: családapaként tisztességgel hozzátettem a részem a mi közösségünkhöz, a magyar nemzethez, ám bevallom, lelkiismeret-furdalásom van azért, hogy túlságosan sokat voltam távol a családomtól, foglalkoztam sok, ma már haszontalannak tűnő dologgal. Az pedig, hogy az úgynevezett rendszerváltásból csak annyit hoztunk ki, amennyit, tán nem csak az én bűnöm.

    Mennyit hoztunk ki belőle?

    Sokkal kevesebbet, mint lehetett volna. Beszélni lehet szabadon, ez jó, most is elmondhatom a véleményemet, csakhogy annyit ér, mintha a Hyde Parkban hangzana el: semmi hatása. És az is jó, hogy kinyílt a világ: mehetsz és vissza is jöhetsz.

    Ha megy az ember, utóbb érdemes visszajönnie?

    Amikor ezt a kérdést teszi föl egy-egy volt hallgatóm, azt felelem: nézd, nem tudok ma olyat mondani, amivel visszatarthatnálak. Ha én lennék annyi idős, mint te, én sem akarnám iszapbirkózásban felőrölni az erőmet, az éveimet, nekiindulnék, aztán, ha ránk köszönt az a tisztességesebb világ, visszajönnék. Hallom, az uniós pénzből már nem húsz-harminc százalékot kell visszazsugázni „alkotmányossági díjként” a párthoz és ügyintéző főkorifeusaihoz, hanem ötvenet. Kell ez egy értelmes fiatalnak? A szakterületemen a java elment. A minisztériumokban, tisztelet a kevés kivételnek, olyanok maradtak, a kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy az országot. A kontraszelekció ma tán súlyosabb, mint a Kádár-rendszerben, bár igaz, hogy ott a lezárt határ tartott itthon sokakat. És tényleg, mit is mondhatnék arra, hogy „professzor úr, olyan nyert előttem egy pályázaton, akiről tudom, hogy sokkal gyengébb anyagot adott be, mint én, viszont fideszes”? Ami itt megy, annak semmi köze a nemzetépítéshez. Én nem ilyen társadalmat képzeltem. Hanem keresztényt és szociálisat. Vagyis szolidárisat. Ez nagyon nem az. Most van egy szűk milliárdos, urizáló, pökhendi réteg, mely bármit megengedhet magának, és alatta egy széles, leszakadó roncstársadalom, melyben egyre csak gyűlik az elkeseredés és a feszültség. Az államtitkárságról pár héttel előttem lemondott tatabányai képviselőtársamnak annak idején sikerült megkérdeznie Orbántól, hogy mi erre a helyzetre a Fidesz válasza, mi lesz, ha a feszültség robbanáshoz vezet. És tudja, mit mondott a miniszterelnök? Azt, hogy „majd a Pintér elintézi”. Ismétlem: majd a belügyminiszter elintézi. És csak remélem, de igazából nem hiszem, hogy a közmunkára gondolt, s nem a hagyományos karhatalmi eszközök bevetésére.

    Mivel telt a tegnapi napja?

    Utolsó lelkiismereti vállalásaim egyikeként dolgozom a fideszes állami földprivatizáció, vagyis az intézményesített földrablás dokumentálásán. Megyénként publikálom a vizsgálódásaim eredményét, s ha a gondviselő ad nekem időt a végére érni, egyberendezem, kortörténeti dokumentumként kiadható könyv készülhet belőle. Üdítőbb elfoglaltság, hogy gondozom a kertemet, s közben olykor órákon át lesem a madarakat. Megnyugtatnak, helyesek, összeütöttem nekik és rendszeresen feltöltök három etetőt. A minap például éppen azon álmélkodtam, hogy a csuszka a fa törzsén fejjel lefelé is képes kienni belőle a magot. Ha jobban belegondolok, van itt nálam parlament: madárparlament. Igaz, ezek is feszt azon ügyeskednek, ki kit csap el az etetőtől.

     

     

     

     

     

  • 2020-as EU-s aláírásgyűjtés és 2005-ös népszavazás (2020. 05. 10.)

    2020-as EU-s aláírásgyűjtés és 2005-ös népszavazás (2020. 05. 10.)

    Magyar Nemzet cikk 2020 05 09: "Írdalá.hu: sikerre vihetik még az ügyet"

     

    2020, Székely Nemzeti Tanács eu-s kezdeményezése a kisebbségek eu-s pályázatairól:

    A cikkből megtudjuk, hogy alapos elemzés után eldöntik, hogy mely országokban kezdenek kampányt a szükséges aláírásokért. Megtudjuk, hogy majdnem elkészült a kezdeményezés nemzetközi kampánya (azaz lassan kezdődhet). Megtudtuk, hogy nem elég az egymillió aláíró, mert hét országból kellenek aláírások, és ebből négy hiányzik.

    Érdekes, hogy eddig egyszer sem írtak-beszéltek-tájékoztattak arról, hogy más országokból is kell aláírás. Még furcsább, hogy az egyéves aláírási időszak lezárulta után kezdődik a kampány.

    Érdekes, hogy az utolsó napon négyszer annyian írtak alá elektronikusan, mint az első tíz hónapban. Ehhez persze az kellett, hogy a magyar kormány és szervei semmit se tegyenek az ügyért tíz hónapig. Például egy működőképes, könnyen használható aláírási lehetőség is csak az utolsó napokban lett elérhető, addig még a számítógéphez értő is meg kellett küzdjön az aláírás leadásáért.

     

    2005, a Magyarok Világszövetsége kezdeményezése a külhoniak állampolgárságáért

    Ma az a tanított hivatalos múlt értelmezés, hogy az MSZP és a Világszövetség a hibás a "külhoniak megtagadásáért, a nemzeti traumáért." Én ellenkezően emlékszem.

    A Fidesz 1990-től lényegileg magyarellenes volt, de kis látszatdolgokkal ezt leplezte. Például szépen megünnepeltette Nemeskürthy úr segítségével a 2000-es évfordulót, miközben a kórházprivatizáció mellett állt és épp akkor vonta meg a Világszövetség támogatását is, mindmáig. Az Antall József kormányának köszönhető Duna TV-t (eredetileg reklámmentes, értékes műsorú, nem népbutító, szépen beszélő adó volt) mára szép lassan megsemmisítette, de elnökét, Sára Sándort épp 2000-ben távolította el. 2001-ben a kettős állampolgárságot az európai normákkal ellentétesnek vallotta (Martonyi János külügyminiszter). A parlamentben mindig minden jó, de más pártból induló kezdeményezést blokkolt, esetleg néha saját kezdeményezésként, saját szavazóbázisának növelésére később ugyanazt elővette.

    Ezért 2005-ben csak kényszerből, félszívvel, hiteltelenül, sarokba szorítva, színt vallási kényszerből (ő mutatta magát az MSZP-vel ellentétben nemzetpártinak) gyengén állt ki a népszavazás, az igen, a nemzet mellett. Ezért nem lett elégséges a részvétel, és ezért nem lett meggyőzőbb az igenek többsége. Másfelől a nemzeti oldal felszalámizását, meggyengítését (az SZDSZ-szel együttműködve) akkorra már nagyrészt elvégezte, ezért azok már nem tudtak hatásosan megszólalni.

    ...

    Adalék: idézet egy MVSZ által írt levélből:

    ...Az igazság az, hogy 2010-ben sem szavazta volna meg a kétharmados Fidesz-KDNP többségű Országgyűlés a külhoni magyarok magyar állampolgárságát elérhetővé tevő törvényt, ha nem lóg Damoklész kardjaként a fejük fölött az MVSZ második népszavazási indítványa, amelyet az Alkotmánybíróság a legsúlyosabb törvény- és alkotmányszegések árán akadályozott akkor már három éve, 2007 óta. Az igazság az, hogy a Fidesz nullázta le 2000-ben máig tartóan a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását. Tette ezt mindennemű indokolás nélkül, puccsszerűen, egy házszabályt sértő eljárással. Az igazság az, hogy Orbán Viktor külügyi államtitkára utasította már 2001-ben a teljes magyar nagyköveti kart a Magyarok Világszövetsége jó hírnevének rontására, a Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetségéről című botrányos irománnyal. Az igazság az, hogy azóta a Magyarok Világszövetsége ellen több mint hétszáz bírósági tárgyalási nap zajlott. Az igazság az, hogy a Magyarok Világszövetsége nyolc éve fűtetlen székházban működik. Az igazság az, hogy Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét tizenöt éve kitiltották minden magyarországi közszolgálati médiumból...

     

     

     

     

     

  • A "Magyar konyha" folyóirat 34.évf. 1 száma - Molnár B. Tamás interjú (2010.! - 2020. 02. 28.)

    Magyar konyha folyóirat 34/1 szám, 2010.! jan. "A magyar gasztronómia lelkiismerete" cikkismertetés: 2020. 02. 28.

    Véletlenül talált újság és jó cikk a Magyar Gasztronómiai Egyesület és a Bűvös Szakács blog alapítójával, Molnár B. Tamással.

    "Az általános igénytelenség és beszűkültség nemcsak egészségügyileg, hanem gazdaságilag is katasztrófához vezet."

    "ha lennének jó alapanyagaink"

    (itthon azelőtt) " vajjal főztek... ettek teknősbékavagdaltat... vaddisznófejet, békacombot... rákkal"

    "elterjedt volt az alaplé használata..."

    "Sokkal dúsabb, gazdagabb, vizesebb természet vett körül bennünket"

    "sokkal több halat ettek az emberek... vadat, csigát..."

    "volt pacsirta, fürj, fogoly"

    "a borjúpaprikáshoz nem lehet valódi borjút kapni"

    "az ipari tejföl..."

    a magyar vendégszeretet hírét "lehúzós vendéglők, hiénataxisok lerombolják"

    "volna ehető kenyerünk, burgonyánk, jó vajunk, sajtunk, savanyú káposztánk"

    "az élelmiszer-minősítés ma Magyarországon az ipari lobbik martaléka" (!)

    "jogos elvárás, hogy az élelmiszereket ne külföldről hozzuk be"

    "beszálltunk a tömegtermelés versenyébe"

    "Létfontosságú érdekünk, hogy a mindenkori kormány hosszú távon a kézműves termékek felé orientálja a mezőgazdaságnak legalább egy részét. Hogy ezeknek a termékeknek minőségét független intézmény ellenőrizze és garantálja. Hogy létrejöjjön végre egy minőséggarancia rendszer. Hogy az ilyen termékek mögött megjelenjen végre a hitelesség. Mivel a magyar állam évtizedeken át tevékenyen részt vett az étkezési kultúra rombolásában, értelemszerűen részt kell vennie most az újraépítésében is.

     

    Okos, kemény mondatok. Ellentmondanak ugyanakkor a mai sikerpropagandának, a szabadságharcos országnak. Érdemes összevetni az Ángyán féle, a hatalom által kidolgoztatott de soha el nem fogadott Vidékstratégiával. Csoda, és öröm, hogy egy drága szép újságban megjelenhetnek. Köszönet, feltételezem, a szerkesztőbizottság elnökének, Lévai Anikónak.

    JAVÍTÁS! Mivel az újságnak sem a címlapján, se oldalain nem találtam dátumot, azt hittem, friss, 2020-as. Most egy benne talált hirdetésből megtudtam, hogy 2010-es! Így már minden érthető. Akkor még szabad volt kritizálni. Sajnos ma is helytálló a cikk minden mondata. Bár ne volna.

     

    A 'Felelet' kérdezi:

    Miért nem kerülhet egy kis családi étteremben egy ebéd annyiba, mint otthon? Hiszen a beszerzés, a főzés még olcsóbb is így, csak a kis helyiség fenntartása lenne a többlet.

    (Megoldás: adók, bürokrácia, ellehetetlenítő előírások, ellenőrzések, csakazértis büntetések, melyek persze az óriáscégeket nem érintik.)

    A vevő is ellenőrizhetne sok mindent, ha az ehhez szükséges eszközök, segítő szakemberek a piacokon, boltokban rendelkezésünkre állnának.

    A mai minőség, a nagytermelők, multik inkább a háborús idők katonák tönkretételén meggazdagodó hadiszállítóira emlékeztetnek.

    Halakról:

    A lapszám 16. oldalán "Fogas kérdés" címmel a halakról írnak sok érdekeset. Például, hogy 99%-ban nem élővízből kerülnek az asztalunkra. Hogy nagyrészt becsapnak bennünket a halfajtával (is).

    Jó lenne olvasni arról is, hogy ez a 99% mennyi mérget, ipari hulladékot és gyógyszert tartalmaz, hogy ma már a tengerben is így tenyésztik a halakat, hogy miért nem akarja a mindenkori hatalom visszaállítani a "fokos" vízmegtartó ártéri rendszert, amit a folyószabályozás, az akkori gazdagok akkori föld- és pénzéhsége kétszáz év alatt megszüntetett. Miért drága a hal, miért nem ehetünk balatoni halat.

     

  • A felforrt József nádor tér - Magyar Nemzet Lugas (2019.09.07.)

    A felforrt József nádor tér - Magyar Nemzet Lugas (2019.09.07.)
    kapcsolódó cikk: Magyar Nemzet Lugas 14.o. Máté Enikő: Felforrt epe (2019. 09.07.) valamint az 1. és 3. oldal írásai Budapestről, mint legjobb úti célról

    Évtizedes hagyomány, hogy a Magyar Nemzet mellékletében jó írások bújnak meg. A belvárosi tér átalakításáról szóló cikk szerzője két óvatos bekezdés közé helyezi el értékes, őszinte véleményét. A szem előtt lévő mondatok: „Az eredmény – felemás” és „rendezték, ami jó, de meghittebbé is lehetett volna varázsolni”. Az elrejtett részek: „egyre elviselhetetlenebb budapesti nyarak… egyértelmű: a városnak … több fára van szüksége… tarvágást csináltak faltól falig… csak évtizedek múltán lesz lombsátor… sivár, napsütötte, lekövezett katlan… a díszkút … egy plázát zavartalanul díszíthetne… a kecses kutakat, újabb képzavarként, masszív padok veszik körbe…” (Nem ír arról, hogy a polgárság védő-tiltakozása itt is reménytelen volt. Pontosan várható volt a megvalósult lesújtó eredmény.)

    Öröm, ha egy-egy igaz, őszinte cikket olvashatunk, és remélem, Máté Enikő további értékes, bátor írásaival gyakran fogunk találkozni.

    Valaki elmagyarázhatná a politikai, gazdasági, közműveltségi folyamatot, ami a parkot tönkretette, hogy okulhassunk belőle az ország javára, megelőzve a hasonlókat.

    Ötletek kellenek (a hibákat már egész jól összefoglalta), hogyan lehet jóvátenni a történteket. A kutak, padok, lámpák, korlátok, oszlopok, burkolatok könnyen áthelyezhetők, lecserélhetők, módosíthatók. A fák esete nehéz. Esetleg vidéki mezőkről helikopterekkel 100 éves fákat áttelepíteni. A költséget a tarvágásból hasznot húzó cégek és személyek fizethetnék.

    Érdekes lenne, hogy témánk hogyan egyeztethető össze az ugyanezen lapszámban címoldalon kifejtett hírrel, miszerint Budapest a legélhetőbb kelet-európai város és a legjobb úti cél. Újra kelet vagyunk, de ott legalább a legjobb, mint Kádár idején? Mi alapján értékelt minket az Economist?

  • A Királydomb (Magyar Patrióták, filmajánló, 7 perc) (2020. 08. 21.)

    A Királydomb (Magyar Patrióták, filmajánló, 7 perc) (2020. 08. 21.)

    A film.

    És egy korábbitájékoztatás.

    Évszázadokon keresztül szolgált a magyar országgyűlések központi helyszínéül a jelenleg Budapest X. kerületében fekvő Királydomb. Az első gyűlést 1277-ben, IV. (Kun) László király idejében tartották itt, az utolsót pedig 1540-ben, majd a török hódoltság megszakította ezt a hagyományt. Az utóbbi évszázadokban azonban szinte teljesen kikopott a köztudatból ez a jelentős helyszín, és a Királydomb nagyrészét mára lakóházak borítják.

     

  • A mai nap jó sajtó-idézete (sorozat egy cikkben, utolsó: 2020. 02. 01.)

    A mai nap jó sajtó-idézete (sorozat egy cikkben, utolsó: 2020. 02. 01.)

     

    2020. 02. 01.

    Magyar Nemzet Lugas-tárca

    Száraz Miklós György: Ne...

    Buta, rideg, csúnya, fantáziátlan, alattomos és taszító... az elmúlt harminc év budapesti építkezései...

    Dühít és elkeserít, amit látnom kell, amiben élni kényszerítenek.

    Ha az építész élhetetlen, ronda, kényelmetlen és lelketlen, szögletes és szürke, embertől idegen, fantáziátlan építményt és teret "alkot", akkor évtizedekig, netán évszázadokig vesz majd körül minket, nem menekülhetünk... s ez mindannyiszor roncsol egy kicsit rajtunk, beteggé tesz...

    Mi az, ami olyan nagyon nem tetszik? Sorokhatnám napestig: kezdve a szinte sziporkázó tehetségtelenséggel felújított Széll Kálmán téren...

    Évek óta kísért, hogy írni kéne, felpanaszolni... (Vajon a politika, a főpolgármester hatalma nem engedte írni iddig? a honlap szerk.)

    ... Aztán feltűnt egy kőkráter, egy betonteknő, egy gigászi lavór, Hitler bunkerének atombiztos lejárata, egy félbehagyott tengeri kikötő óriásdaruinak rémületes meredező acélváza - a "Millenáris Széllkapu".

    (Tökéletes és fontos cikk, végre egy értelmes írás az újságban. Kár, hogy tele van fölösleges, ide nem illő, ha nem is trágár, de szleng szavakkal. a honlap szerk.)

     

    2020. január 24.

    Káli Híradó c. újság 2020 jan. (Somogyi Győző)

    Mi a Káli-medencében magasabb életminőséget élvezünk, mint egy newyorki milliomos. Ez a minőség nem (dollárban kifejezett) magas jövedelmünk eredménye. Legtöbb elemét nem mi hoztuk létre, ajándékba kaptuk - megőrzése azonban rajtunk áll... Isten óvjon azoktól a vidékfejlesztési programoktól és pályázatoktól, amelyek városi életszínvonalra akarnak süllyeszteni minket boldog falusikakat.

  • A Mandiner hetilap 14. számáról (2019.12.12.)

    Mandiner, 14 szám, 2019. december 12.

    Miért is osztogatják ingyen még 2020. februárjában is ezt a lapszámot? Talán mert a címlapon hirdetett Liget cikk a beruházást reklámozza. Hozzáértőbb kérdésekkel, az igazságra törekvő akarattal a valóságról is megtudhatna valamit az olvasó. Vagy esetleg egy cikk a másik féltől? A "Városliget Város Vár, Mindent a maga helyén" 2015-ös kiadvány szerzőit meg lehetne kérdezni...

    De jó is van a lapban:

    Több bizalmat a szülőknek - Szalai Laura (16.o.)

    Fontos kérdést érint (távolról, óvatosan) az írás. "Szemléletbeli különbség"; "más országokban a gyerekek iskolába akarnak járni" (nálunk miért is nem? a túlterheltség, a rossz tananyag, tanárok, osztályközösség, stressz, terror...); "az oktatásügy áttolja a probléma kezelését az egészségügyre"; "bizalmat adunk a szülőknek" (Ez az, amit az utóbbi évszázad magyar uralkodó kormányzatai, valamint a hivatalok nem akarnak, amitől félnek. Bizalmat adni, és persze a felelős állampolgárok döntéseitől.)

    A cikk szerint a három napos rossz gyakorlatot nem is jogszabály, hanem maguk az iskolák követelik meg. Ez igaz lenne?

    Megkérdezhetnék: Miért és mi jogon veszi el az állam, a bölcsőde, iskola a szülőktől a gyerekeit, az együttlét és  a tudásátadás lehetőségét, egymás segítésének, a családi üzem működtetésének a jogát. Elveszi, és olyan szilárd akarattal, hogy már három nap után büntet.

    A bemutatott próbálkozás (körzeti orvos és iskolaigazgató) évi 30 nap igazolást akart adni a szülőknek, végül csak 15-öt szavaztak meg.

    Idő van - Hegedűs Zoltán (66.o.)

    Fontos, érdekes téma. Több figyelmet érdemel. A rohanó életvitelről.

    Azért az túlzás, hogy magunkat zsákmányoljuk ki önszántunkból. Például: A reklámok, pláne a tolakodó, agresszív, hazug, hatásvadász hirdetések kiváltói a viselkedésünknek. Ugyancsak a bürokrácia miatt a kelleténél 10-szer nagyobb idő és pénzkiadások. Vagy  a kormányzatok miatt sorban lerombolt épületállományok - most vagy 20 éve csak az új építést támogatják. A cikkben említett autóval iskolába hordás is a kötelező iskola, a kisközösségek tönkretétele, a közeli iskola gyermekrontó híre miatt alakult ki.

     

     

  • A Mandiner hetilap első számáról (2019.09.14.)

    Mandiner, első szám, 2019. szeptember 14.

    Tisztelt szerkesztőség! Bocsánat a hosszú levélért.

    Öröm és meglepetés volt, hogy érdekes és tartalmas, bátor cikkeket olvashattam Önöknél.

    A Magyar Nemzet-beli interjú egy-egy mondata miatt vettem meg a lapot azonnal. (Csak írott sajtót olvasok.) És valóban, váratlanul jó. Persze azt szeretném tudni, hogy valójában miért jelenhet meg (nyilván pénz is kell hozzá) egy olyan újság, melyben az elmúlt tíz év gyakorlatával szemben érdemi, és a hatalomnak eddig nem tetsző gondolatok is vannak. Arra is emlékszünk, hogy az Antall kormány alatti egyetlen konzervatív lapot még az újságosok is elrejtették, a kézbesítők pedig nem vitték ki. Talán a „húzd meg – ereszd meg” szellemi politikájában történik taktikai váltás? Váratlan, hogy a jobboldalon belül már teljesen megsemmisített önálló (nevezzük polgári, keresztény vagy régi MDF-s) gondolatok, kérdések tíz év belső cenzúra, újságbezárások sora után újra megjelenhetnek. Amint említik is, a „hazaárulás” újfajta vádja ellenére. (Az utóbbi tíz évben „aki nincs velünk, az ellenünk van” életet élünk a „nemzeti” oldalon.) Érdekes lenne egy jó elemzés a (mondhatni előd) Heti Válaszról és újságíróik jelenéről.

    Észrevételek

    (48.o.) A legizgalmasabb írások a lap végén vannak. A mai hajrá és reklám központú politikában nem emlékeztetik az embereket az elmúlt válságokra, az oktatás se hatékony a jelek szerint. GDP, bővülés, hitelek, építés… Csoda, hogy erről valaki írni mer, főleg „előbb-utóbb véget ér” kifejezéssel. Hiszen, így esetleg egyesek nem veszik fel a GDP-t növelő, bankokat hizlaló házépítési hitelt, félve, hogy majd munkájukat vesztve, adósrabszolgaként megy tönkre életük, mint a cikkben említett Fisher közgazdásznak. Újabb félmillió magyar menekül nyugatra? (Kiknek készítik a helyet, ha esetleg szándékos a folyamat?)

    Mint már máshol is, egy dolog belátásáról a cikkíró alapvetően elfogadandóként ír. Persze az jó, hogy van meggyőződése, de aki mégse látja be, az az olvasó mi? (v.ö. 3. és 23. o. is) A cikkíró Oláh Dániel itt az átlagemberek gondolkodását jelöli meg az összeomlások okaként, például a verseny-pénzügyi-katonai-gyógyszeripari-reklám-politikaipar központú rendszer és annak fő haszonélvezői helyett. („belássuk, több 100 millió fejben dől el…”)

    Tanulságos, és a polgárokat szamárnak néző tett, hogy 10 éve homályban tartják (ahogy Kádár is titkolta), hogy mennyi az egy keresőre jutó (külső, belső stb.) adósságunk, és hogyan változott az elmúlt 40 évben. Egy válság esetén el kell adjuk az Országházat, mint a görögöknek az Akropoliszt?

    (66.o.) Rajcsányi Gellért cikke a legrokonszenvesebb.

    (9.o.) A Balog Zoltán interjú is érdekes. Aki otthagyta a kormányt. Miért vett benne részt kritikátlanul? Riportot ad, míg egész újságokat bojkottált korábban a kormány? Miért gondolja most (már?), hogy a kritika szükséges? Mi volt a szerepe, érdemi tevékenysége? Jó a cikk; a kérdések bátrak, érdemiek de nem bántóak, nem agresszívek, nem sulykolóak. (egybites politika, érted haragszom, Bod Péter, Pálinkás József) Ez a cikk a Böjte interjúval együtt tekintélyt és védelmet biztosít a lapnak, és talán valamilyen irányt is mutat.

    (19.o.) A Böjte Csaba beszélgetés is érdekes, és a válaszok (bár persze óvatosak, udvariasak) nem mutatják a pénzcsapok elzárásától való elvárható (ismert) félelmet, máshol megszokott meghunyászkodást. Nem áll be a kormány és médiái pápát gyalázó sorába.

    A környezetvédelemről is szépeket mond. Ezeket egy elemzésben össze lehetne vetni a kormány tevékenységével, kezdve egy környezetvédő bezárásával (mintegy jelzésül a többieknek), a magyar igazi civil szervezetek a támogatások megvonásával való megfojtásával, a minisztérium megszüntetésével, a parkok kiirtásával, a multikkal való szövetséggel, az atomszeretettel. Jó lenne nem elfelejteni Gergely István „Tisztit”, aki Csíksomlyón már 1993 előtt (!) elkezdte a gyermekmentő munkát.

    (3.o.) Kicsit furcsa a bevezető írás zárása, melynek értelme szerint az újság cikkei építhetik vagy megkérdőjelezhetik az olvasók nézetrendszerét. Kicsit azt sugallja, hogy az újságíróknak mindig igaza van, az fel se merül, hogy az ő nézetrendszerük is változhatna. (23. és 48. o. is)

    (22.o.) Én nem tudom, és a középosztályban talán mások se, mi a kickbox. Ez elvárt lenne a keresztény konzervatív műveltségben? Ha nem, ha igen, akkor is egy lábjegyzetben elmagyarázhatnák. Mert így kínos az olvasónak. Vagy azt gondolja, hogy más rétegeknek készül az újság.

    (23.o.) A Lánczi András írás stílusa, ami ismerős manapság, és jó, hogy csak egy ilyen cikk van. Tökéletes kormány-hatalompárti tartalmában, nehezen érthetőségében és idegen szavak számában is. A „bárki beláthatja” kezdés agresszív fogalmazás. Mit tegyen az olvasó, aki bárki, és nem sikerült még belátnia? Az az ember szamár? (Antall József kedves szavával élve.) Hacsak nem ellenkező értelmet kell keresni a „politikai egység mint cél” fogalmában.

    Ezzel kapcsolatban érdekes lenne egy elemzés a Fidesz életéről, ami talán a 2010 utáni, itt szokás szerint baloldalinak nevezett ellenzékről mást mondana. Például. Az első években a központi gondolatoktól eltérő helyi szervezetek sorsáról. A taktikákról és módszerekről. A felszíni (?) változásokról: 1988, 1992, 1995, 1998, 2002,2010 stb. A Soros támogatástól a sorosellenességig. Az Ángyán nevével megszerzett kétharmadtól Ángyán hátbatámadásáig, a Nemzeti Vidékstratégia elhallgatásáig. A pápákhoz való viszonyulásról. A Duna TV tönkretételéről, a katolikus rádió vételi lehetőségeiről, Antallra való emlékezés változásáról. Az összes konzervatív, keresztény vagy parasztpárt felszalámizásáról, új pártok létrehozásának ellehetetlenítéséről, a szemkilövő pártjának mesterséges életben-tartásáról, a mindenkori ellenzékkel összemosásáról…

    Az 1994-es választás (akár volt konkrét csalás, akár nem) szerintem inkább azt jelentette, hogy az ország szavazói kényszerűen és ösztönösen belátták: a nemzetközi hatalmak tönkretesznek, ha nemzeti kormányunk van. Ennek számos jelét tapasztalhattuk négy évig, és ahogy a Közép-Európát valóban támogató német jegybankelnököt kivégezték 1989-ben, úgy, feltételezhetően nem véletlenül, Antall is meg kellett haljon.

    Röhigcsélő médiáról beszél. Tragikus módon (talán népszerűséget keresve, vagy népbutítást célozva?) ilyen módon ma már a jobboldal is szórakoztatja saját közönségét, elérve vagy trágárságával már alá is múlva a hírhedt, rosszemlékű Heti hetes, 168 óra, Gondolat jel, Magyar Narancs és más Antall-kormány alatti sajtót.

    A Törvényről, Bibliáról szóló részről nem tudok írni…

    Az is furcsa, hogy politikai vitáról úgy ír, mintha az tartaná sikere csúcsán a Fideszt. Talán igaz valami előlünk rejtett vitákra, de nem a társadalom előtt és bevonásával zajlókra.

    (42.o.) Klíma… Mint általában, itt sincs szó környezetvédelemről. Jó lenne összevetni a klíma igaz és hamis dolgait az egyéb környezeti károkkal. A reklámipar ártalmaival, a GDP központúság, növekedés-mánia veszélyével, a fairtással, növényvédelemnek hazudott vegyszerhasználattal. Tízezer, esetleg felnövő facsemete hány kivágott százéves fát pótol? A matematika, kockázatelemzés mit mond az atomenergiáról, baleseteket, merényleteket is beleszámítva?

    Más: Öröm, hogy ma már a konzervatív sajtót is kísértő trágárság elkerüli Önöket, és hogy a szintén divatos szleng, börtönnyelv is csak 1-2 finomabb esetével került be lapjukba.

    További örömteli újságírást kívánok

    Sámsondi Kiss Gergely

  • A Mandiner hetilap harmadik számáról (2019.10.01.)

    Mandiner, harmadik szám, 2019. októver 1.

    Tisztelt szerkesztőség!

    Az első benyomás kellemetlen volt.

    A címlap a trágársággal kacérkodik, mint a „konzervatív” újságírók egy része már harminc éve. És ugyanez a „bátor”, polgárpukkasztó(?) kifejezés a belső címben és a cikkben is megismétlődik. A beszélgetés második kérdése (harmadik sor!) pedig már igazán gusztustalan. Persze a „jobboldali” újságok általában az idézés mögé bújtatták trágár, újító hajlamaikat. Mert akkor nem ők a tettesek, csak bátran idéznek. Az olvasók kedvéért, mint más művészek a színházlátogatók és mozifilm nézők „kedvéért”. Én nem kérek ebből, még akkor sem, ha a „keresztény, nemzetmentő” kormány fő TV-s (sóhajtozó) szószólója percenkért trágárkodik tízezrek előtt. Persze Márai szerint a polgárság a mindenkori ellenség, és az erkölcs és a nyelv rombolása fontos igénye egyes hatalmaknak. ("Hallgatni akartam" kötet, kettő/3. fejezetrész)

    Más kérdés, hogy miért épp egy trágár újságíró az egyetlen alternatív főpolgármester jelölt a szocialista mellett? Őt választani a kisebb rossz választása, és éppen ezt ő is ellenzi. Gyanús az újság, hogy valójában cseles kormányjelölt-propaganda. Megszólaltatni az ellenzéket, de rögtön ellenszenvessé tenni. A bőrfejű címlap póz (lefelé hajtott fej, mintha öklelni akarna), a sötét-fekete szín, a vallásosokat sértő idézet, a trágárság, és az erős mondanivaló kifejtetlensége, ami így hazugságnak, butaságnak tűnhet. Persze az, hogy az első számokat a kormánylappal együtt ingyen dobták a postaládákba, már megmutatja az újság megbízóját. A megszüntetett Heti Válasz helyett egy ellenzékpótló újság létrehozása, hadd olvassa ezt, aki vágyik többféle véleményre.

    Másfelől a cikkben elhangzanak valóban rendkívül fontos, sehol meg nem jelenő, bár itt sem kifejtett gondolatok. (Miért nem kérdezett rá az újságíró? Az olvasók helyett? Nem ez a dolga?) Ezek:

    1.: Orbánt a maffia irányítja, például a parkolási. Akkor feltehetjük, hogy fontosabb dolgokban még inkább? Paks? Földek? Ángyán? Stratégiai partnerek?

    2.: „háztáji ellenzék fenntartása” (két helyen is említve). Akkor az is lehetséges, hogy a valódi ellenzékét a Fidesz számolta fel? MDF? Keresztények? Jobbik?

    3.: „Gyurcsány nélkül nem lenne kétharmad.” Akkor ezért szerepeltetik 2006 óta állandóan? Beszélnek róla állandóan? Mossák vele össze az összes ellenzéket? Ezért nincs börtönben sem ő, sem a bűnös rendőrök?

    Még az utolsó bekezdés érdekes, arról jobb lett volna többet kérdezni (a zöld, élhető város). Hisz az a lényeg, a valóság, a cél, a program, a cikk többi része csak a politikai harc.

    A Kárpátalja-film cikk jó lehetett volna. Nagyon fontos téma. Az embernek meghozza a kedvét a filmhez, egészen az utolsó bekezdés elolvasásáig. Ott kiderül(?), hogy a film állást foglal a háborús történésekben az oroszok ellen. (Az amerikai bábkormány mellett?) Kár a filmért. Szánalmas az a rész is, ahol egy „erős, sérült” katona akart az orosz főtanácsos ellen „igazságot” szolgáltatni. A másik fél nem mondhatja el a véleményét? A film hazudhat ezreknek?

    Igazán jó, érdekes, tartalmas cikket keveset találtam. (A pécsi cikknél érdekes lett volna kitérni az eladósodott városok 2013-as adósságátvállalására. Mert az rettentő igazságtalan volt, hasonlítható az 1947 és 1962 közötti magántulajdonnal kapcsolatos történésekhez. A becsületesen gazdálkodó közösségek fizessék a pazarlók közösségek adósságát? Vagy ha a városvezetés sikkasztotta el a pénzt, akkor az ő gazdagodásukat fizesse az egész ország?)

    1.: Váratlanul értékes cikk a Vincent Liegey interjú. Nagyon jó! Ráadásul épp a 25 éve (1994) semmibe vett környezetvédelemről, városi életről szól.

    2.: Örültem a Dresch interjúnak is. Jó lenne ezután egy Somogyi Győző beszélgetés a valóban legfontosabb kérdések cenzúrázása nélkül. És a magyar népzenei közösség tagjaival is lehetne egy sorozat. Vagy akár egy visszaemlékezés a Kalamajka együttes korán meghalt zenészeire.

    3.: Tetszett még Patak Márta írása a szennai skanzenről, a hagyományos életről. Főleg egy mondata: „még árnyékát sem tudja visszaadni skanzen vagy hagyományőrző sokaság” (és itt a mai iskolákra, erdei iskolára is gondol). Erről lehetne sokat írni, sokakkal beszélgetni: A mai élet, az ezt kierőszakoló folyamatok, törvények, iskolarendszer.

    4.:  Tartalmas és fontos Böszörményi Nagy Gergely „Analóg bosszú” írása. (A cím számomra mesterkélten figyelemfelhívó.) A „luddita” szó jelentését tudni kéne? Az utolsó mondat a technológiai lobbiról (annak hatalmáról) és az oktatásról rendkívül fontos. Folytatható téma.

    Összegzés.

    Hatvanhat oldalon volt négy jó cikk, és egy érdekes, de gyanús választási írás. A sok fölösleges, gyenge, időt rabló cikk miatt pedig az olvasó esetleg egy jóba már bele se kezd, sőt ki se nyitja az újságot. Nem tudom, ajánlható-e.

    Persze másfelől az is ritkaság, hogy 4-5 jó, érdekes, fontos írást találjon az ember valahol. A tévékben, rádiókban már 30 éve legfeljebb éjszaka elrejtve jelenik meg valami jó, mint minap egy tavalyi Sára Sándor beszélgetés újrajátszása (Kettesben, Szabó Anett, 2018. május 20., Echo/HírTV).

     További örömteli újságírást kívánok

    Sámsondi Kiss Gergely

  • A Mandiner hetilap II/6. számáról (2020.02.06.)

    Mandiner, II/6. szám, 2020. február 6.

    Jó, hogy találtam benne néhány érdekes témájú írást.

    1

    Sólyom István: Belromán egyesülések... (33.o.)

    Havasalföld és Moldva egyesüléséről, az azóta meglévő, és erősödő önállósodási gondolatról. Ír a központ (Bukarest és a hatalmi érdekcsoportok) által kizsigerelt részekről.

    Lehetne írni ugyanerről Erdély kapcsán, hogy az ottani románok sem akarták feltétlenül az egyesülést. Ugyanezt a 48-as egyesülésről. Arról, hogy az oláhok, románok (tótok, szlovákok, a nép, a tömeg, az ország) vajon jól vagy rosszul jártak Trianonnal?

    A túlzott centralizációt említi, mint a leválások, önállósodás kiváltóját. Itt lehetne írni Brüsszelről az EU, és a Fideszről Magyarország kapcsán.

    A "Felelet" honlap ajánlott irodalma: Schumacher: A kicsi szép

    2.

    Koltay András: Hazudósnak lenni... (45.o.)

    A szándéktalan hazugság témájában arról olvasnék szívesen, hogy ha már az egyetemeken, multik által fizetett kutatóintézeti jelentésekben, újságokban általánosan található hazugságokat olvasva informálódik jobb híján szinte minden ember, és ennek alapján ír, beszél, meggyőződéssel, akkor mi a jövő? (Pl. magyar történelem, finnugor elmélet, oltáselmélet, napi rettegés a hatalom által épp bemutatott ellenségektől, stb.)

    Az is érdekes lenne, ha egy Mandiner számot gondosan végignéznének a ferdítések, hazugságok, csúsztatások, kiemeléssel manipulálások szempontjából.

    3.

    Máthé Zsuzsa: Fecseg a felszín (54.o.)

    (Hol zajlik az a közélet, amiről, azaz a "fitneszguru" szavairól, a "reakciócunasmi"-ról semmit se hallottam eddig, szerencsére...) Micsoda buta szavak!

    A téma, azaz a külsőség fontossága kapcsán a reklámok hatásáról, illetve a divat ősi, rejtélyes voltáról, céljáról, értelméről, káráról olvasnék. A reklám, főleg a mai erőszakos és hazug fajta, a hatalmasok által kisajátított multi-selejtgyártók, politikai félrevezetők eszközéről rossz a véleményem. Míg egyes önálló, önvédő városok betiltják világszerte, nálunk az utóbbi 10 évben romlott a helyzet, elharapóztak a házakat borító hirdetések, és továbbra is a filmek között, a csatornák által összehangolva, a normál hangerőt megnövelve fut a rengeteg reklám, ami szerencsésebb helyeken szintén tiltott. A zenéló beszélő árusautókról, a mindenütt szóló kereskedelmi adók röhigcsélős butító adásfolyamairól nem beszélve.

    Az írás a régi mondást eredeti értelmét közli velünk: "Imádkozzunk azért, hogy ép lélek legyen ép testben." Ez is jó vitaindító lenne.

    4.

    Weisz Teodóra: A házasság... (63.o.)

    Szintén fontos téma, jó, hogy előkerül legalább.

    5.

    Száraz Miklós György: Apa... (65.o.)

    Nagyon fontos téma lenne. A szülők által tönkretett gyerekekről. Szeretet és bizalomhiányról. Azaz nagyjából Európáról, a mai társadalomról.

    Mellette lehetne írni a kötelező oktatás miértjéről, hatásáról, a kötelező óvoda, anyák gyárba-irodába kényszerítésének, az erőszakos szülés intézményesítésének hatátásáról.

    A "Felelet" ajánlja: Miller: Kezdetben volt a nevelés c. és Liedloff "Az elvelszett boldogság nyomában" c. könyveit.

    6.

    Bár ez a cikk fontos helyen, az utolsó oldalon van, mégis hasznos az olvasónak. De csak azért, mert stílusával, támadásával felhívja a figyelmet valami feltehetően jóra, azaz a támadott emberre, beszédre. A kaposvári püspöknek a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége számára tartott előadására.

    Nekem rokonszenves, hogy a tőkés társaságok és bankszektor világuralomra töréséről beszél. Ezt tapasztaljuk. "Súlyosan antikapitalista." Az bűn? Tévedés? A cikkíró szerint a mai társadalomberendezkedés alapja a fenti két intézmény. Épp ez a baj szerintem, mert nem azok kéne az alapok legyen, mégis ők irányítanak. A cikkíró szerint a beszéd "elvarratlan", "kibontatlan" jellegű. Persze lehet tökéletlen egy előadás, lehetetlen is mindent röviden egyszerre elmondani és bizonyítani.

    Tehát az egyház ne csak ne politizáljon (választások), de a rendszert se kritizálja, inkább a belső problémákat boncolja. Jobb a hallgatás, mint a tökéletlen beszéd. De akkor az újságírók hogyan írhatnak? A cikkek hibátlanok?

     

    Másfelől.

    Ezek az írások a 33. oldal után találhatók, kicsit rejtve a fő irányadó nagy politikai cikkek után. Vannak bennük értékes gondolatok, adatok, és vitaindítónak jók lennének. Feltehetően nem lesz folytatásuk, se vita. Ezek tiltott (szó szerint mai rendszerellenes) témákhoz vezetnének.

     

  • A Mandiner hetilap második számáról (2019.09.19.)

    Mandiner, második szám, 2019. szeptember 19.

    Tisztelt szerkesztőség!

    Öröm után bánat. Az első számról írt sok jó után most úgy érzem, hogy sajnos a második szám már érdektelen, bátortalan, egyhangú, unalmas. Olyan, mint a legtöbb mai sajtótermék.

    Mit reméltem? Érdekes írásokat, jól megfogalmazott szép magyar nyelven, lényegre törő kérdéseket, művelt emberek a témákat sokoldalúan láttató írásait. Jó riportalanyokat. Elhallgatott fontos ügyeket. Kevesebb politikai és gazdasági, materialista megközelítést.

    (54.o. kenyérről) Az egyetlen érdekes cikk, amit találtam (nem olvastam mindent el). A termékpályával kapcsolatban említeni lehetne legalább a búzafajtákat, a vegyszereket már ott, a termelésben. Összefüggésbe lehetne hozni a diplomákról szóló cikkel (például a szakképzés rossz minőségéről szóló részt, és egyáltalán, hogy minek a sok diploma, ha ő se használja), és a 65. o. termőföld nélküli termeléséről szóló írással.

    (65.o., Városlakók…) Érdekes, hogy pont ellenkező a cikk mondanivalója, mint a valódi, egészséges kenyérről szóló írásnak. Itt a talaj nélkül, vegyszeres tápoldaton, vagy halürüléken növesztett zöldséget magasztalják. Eszerint „reális”, hogy a parkokat és a városok környékét beépítik (zöldmezős kamionterminálok, lakótelepek, plázák), így pihentető séta helyett járhatunk fallabdázni, és egészséges növények helyett ehetünk „hidropóniásat” a házfalakról.

    (3.o.) Egy unalmas vezércikk egy unalmas témáról. A klímaváltozás figyelemelterelés a valódi szennyezésekről, és nagy nemzetközi üzlet. A szerző csak a klímaváltozást igazoló „komoly” kutatásokról hallott, pedig van más is, csak az ma nem szponzorált.

    Ha semmi széndioxidot nem bocsátunk ki, csak egy atombalesettel lakhatatlanná tesszük a Kárpát-medencét, akkor megfelelünk az elvárásoknak? Akkor is, ha a termőföldet napcellákkal borítjuk el, étel helyett pedig méheket és talajt elpusztító vegyszeres növényekkel bio üzemanyagot termelünk?

    A cikk olyan szavakat használ, amit a polgári olvasóközönség remélem nem. Három Holló? klímaszlem? Miért mélyed női portálokba? Selena? Greta? Ezt kell ismerjük?

    A „nagyvárost leterítő hőhullámot” összevethetnék a Tarlós interjúval. A parkokkal. A fakivágásokkal. A dugókkal, megoldatlan közlekedéssel. A klímaberendezések melegítő hatásával. A Duna partjainak jelenlegi beépítésével.

    (10.o) Cigány fogamzásgátlásról… ami a cikk szerint a cigányok felzárkózásának egyik legfontosabb pillére.

    Azt nem meri(?) leírni, hogy a jelenlegi folyamat nem a propaganda szerinti muszlim jövőt, hanem egy cigány országot vetít előre. Mert a magyarok már száz éve ismerik az egykézést, a kicsi vagy kocsi kérdést, a kötelező(!) és a túlélés miatt fontos gyerek-taníttatás rettentő kiadásainak visszatartó erejét. (gyerekközösség által elvárt drága mobil, egyetemtől elvárt laptop, drága alkalmi ruhák.) Ezt kéne kiterjeszteni tehát a cigányokra is?

    „Oda szülessen meg…” Mi az a minimum az első három évben, ami a társadalmi felzárkózáshoz kell, és a cigánytanyán nincs meg? Az, hogy szoptatás helyett GDP-t növelő tápszert kapjon a gyerek? Azt, hogy ne édesanyjával legyen boldogan, hanem egy drága közkiadású bölcsődében üvöltsön keservében? Szokja a nyolc óra munkát, a közlekedés viszontagságait, tanulja meg a kapitalizmus kiszolgálását már iskolás korában? Légkondis lakásban váljon asztmássá, ne normális hőmérsékletű viskóban legyen egészséges? Sok dezodor, vegyszeres szappan és egyéb tegye allergiássá? Legyen elég sok TV reklám, mobiltelefon és wifi sugárzás a lakásban? Váljon drága szépségműtétekre vágyó felnőtté?

    Szegény cigányok „rossz anyagi és lakhatási” körülmények között vannak gyerekeikkel, míg a boldog magyar nők 50 éves korukig tanulnak és karriert építenek kétségbeesetten, aztán meg örökbe fogadnak egy cigánygyereket, mert a „jó” körülményeik miatt már nem lehet saját gyerekük. Szegény cigány nők „megszokják az anyaszerepet”. A boldog magyarok nem kell megszokják, 20-30 évig ülhetnek helyette az iskolapadban, vagy esetleg egy multi munkahelyen, pláza pénztársoron.

    Szóval álszentnek tűnik a cikk. Az ingyen óvszer legfeljebb arra jó, hogy lassabban kerüljenek többségbe. De nem jó a cigányoknak.

    (14.o.) Tarlós, kampány. Feltételezem, hogy az első szám után leszóltak(?) a szerkesztőségbe, hogy váltsanak irányt. Ezért lett ez a szám unalmas, és ezért került bele egy választási interjú a kormánypárt jelöltjével. Ami rettentő unalmas, mert mindig ugyanazt halljuk. A kérdések is gyengék…

    (20.o. nyelvvizsga a felvételihez)

    Nagyon zavaró, amikor értelmetlen mondat kerül egy cikkbe. „a fiatalok 72%-a csak anyanyelvén vagy legfeljebb még egy nyelven tud…” Ez nem jelent semmit! Ha csak anyanyelvén, az is jó, mert 28% tud idegen nyelvet (ezt se hiszem el). Ha 72% tud egy idegen nyelvet, 28 meg többet, az már az álomvilág.  Szóval a cikk kiinduló mondata értelmetlen.

    Írhatnának arról, ami a nyelvvizsgához kötött diploma ügyében merült fel, hogy a legtehetségesebb világhírű emberek, feltalálók közül rengetegen a mai rendszerrel hajléktalanná válnának, elkallódnának. És persze tízezrekkel ez történik. Emberi tragédiák. De legalább kisebb a statisztikai diplomás munkanélküliség.

    Persze „jó” az erőltetett nyelvtanulás, mert aki tud angolul, az könnyebben megy nyugatra dolgozni majd a magyar diplomájával. Nem zavar itthon, ott meg olcsó munkaerő. Más értelme nincs, a szakmák 99%-a esetében. Aki meg nem tud levizsgázni, az is tud nyugaton dolgozni, csak nem diplomásként.

    Még az oroszok se követelték azt, amit most a kormány az angol nyelvvel. Kellett órákra járni, de át lehetett csúszni kettessel.

    Még a romániai ügy hasonló, ahol a mai rendszerben épp a székely gyerekek nem tudják teljesíteni a kötelező nehéz román érettségit, ami jó, mert vagy nem tanulhatnak tovább, vagy értelmiségként elhagyják Romániát.

    (28.o. szuverenitás)

    A cikk számomra érdekes része az informatika. Hogy az információt befolyásoló google, a cenzúrázó facebook hatalmasabb a kormányoknál. Érdekes, hogy soha fel se merül, hogy jutottunk idáig. Miért nem védte meg a kormány a magyar közösségi oldalt? Miért nem hoz létre egyet belföldi használatra? Miért nem ingyenes szoftvereket használ a közigazgatás? Miért nincs magyar Uber, magyar szállásközvetítő. Az egyetlen, ami jó és magyar, tudomások szerint, az utazásmegosztó Oszkár. Miért nem használjuk az első fidesz kormány által kiállításon is bemutatott óriási magyar tudást ezekre?

    (32.o. Kolozsvár) Jó lenne egy sorozat a határon túli, egy meg a határon belüli nagyvárosokról. A cikk szerint fontos közösségi terekről. Budapesten pl. az Erzsébet teret már évek óta egy szégyenletes csúnya óriáskerék foglalja el előlünk. Egyedül a Demszky alatt a közönségnek néha átadott Lánchíd, és a Tarlós alatt a nép által elfoglalt Szabadság híd mutatta meg, milyen lehetne egy élő, élhető Budapest, működő közösségi terekkel.

    (66.o.) Sajnos ide került a szám egyetlen igazán zavaró, bár nem trágár, de illetlen szava, teljesen fölöslegesen (szirupos…).

    Érdekes témafelvetés még a japán és a keresztény cikk…

    További örömteli újságírást kívánok

    Sámsondi Kiss Gergely

  • Ángyán József a kínai egytemről, hazaárulásról (2021. 04. 20.)

    Ángyán József a kínai egytemről, hazaárulásról (2021. 04. 20.)

    2021. 04. 20 Ángyán József levele

    Fudan Budapest - a kínai pártegyetem hazai kormányzati letelepítése

    Kedves Barátaim!

    Egy - nekem szinte felfoghatatlan, meghaladni gondolt állapotokat felidéző, vészjósló - kormányzati tervről szóló hírrel kapcsolatban írok.

    Nem tudom, hogy mennyire kíséritek figyelemmel a bennünket körülvevő világ történéseit, de én csak utólag, Darvas Béla professzor írásából (undefined, undefined) szereztem tudomást a kínai pártegyetem magyarországi letelepítésének kormányzati szándékáról, ami mélységesen felháborított, és az ügy számomra a rendszer szintű, állami rangra emelt hazaárulás és korrupció megalapozott gyanúját is felveti. De azt a tragikus helyzetet is jelzi, hogy milyen mértékben kerülhetett a magyar kormány a kínai gazdasági-politikai érdekek fogságába, ami számunkra nem túl bíztató jövőt vetít előre. Isten legyen irgalmas hozzánk és utódainkhoz!

    Az íráshoz - hallgatási fogadalmamat időlegesen felfüggesztve - magam is hozzászóltam, mert úgy gondolom, hogy ezt már valóban nem lehet szó nélkül hagyni. Véleményemet - amelyet megjegyzésként más posztokhoz (pl. undefined) is hozzáfűztem - a csatolt fájlban olvashatjátok. Ebben "nemzeti konzultációs kérdések" formájában a projektet érintő legsúlyosabb ügyeket mintegy magamnak összegeztem, de a "kereszténységet védelmező" kormányunknak is szíves figyelmébe ajánlom..

    A szerintem tévútról bennünket visszafordító Gondviselésben bízva, az ügy és lehetséges következményei végiggondolását kérve, szeretettel és barátsággal: Jóska

    U.i.: levelemet és csatolt véleményemet a közvéleménynek is szántam, így az szabadon terjeszthető

     

    Ha Kína hitelt nyújt

     

    Azt mondja Róna Péter professzor (Klubrádió, 13.10), hogy az afrikai, de európai vagy akár dél-amerikai országoknak nyújtott kínai hitelek közös jellemzője, hogy:

    - rendszerint olyan célra nyújtják, amit a beruházás saját tevékenységének eredményéből nem tudnak visszafizetni,

    - a szerződéseknek rendre van egy titkos záradéka, amely azt tartalmazza, hogy amennyiben a hitelezett ország nem tudja visszafizetni a hitelt, akkor jelentős nemzeti vagyon kerül át kínai tulajdonba.

    Utánanéztem, a nemzetközi sajtóból néhány példa:

    - Sri Lanka a legfontosabb kikötőjét kénytelen "bérbe adni" Kínának, amit Kína hadikikötőként használ,

    - Görögországban a legfontosabb kikötő került többségi kínai tulajdonba, ("Pireusz kikötője lesz a kínai sárkány feje" )

    - Venezuelában a teljes olajkitermelésre tette rá Kína a pecsétjét,

    - A legújabb: az Észak-Macedóniában kínai hitelből épített autópályára felvett kínai hitelt az EU-val akarja visszafizettetni. Ez nem sikerült, így jelentős földterületek kerülnek Kína tulajdonába.

    A szakirodalom ezt "rabló hitel"-nek nevezi.

    A magyar és a kínai kormány között létrejött (Belgrád - Budapest vasút), és létrehozandó(?) (kínai egyetem) hitelszerződéseknek nemcsak a záradéka, de a teljes szerződés titkos... sőt, az is titkos, hogy miért titkos.

     

    Fudan Budapest Egyetem

     

    Az újabb fejleményekkel kiegészített megjegyzés Darvas Béla professzor posztjához (2021. 04. 17.)

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    Tisztelt Professzor Úr! Kedves Béla!

    Nagyon köszönöm, hogy ráirányítottad a figyelmet a nem akármilyen Fudan Budapest Egyetem projektre. Személyes tapasztalataidon is alapuló megjegyzéseiddel, kételyeiddel és ellenérzéseiddel mélységesen egyetértek, azokhoz – szíves engedelmeddel – néhány további megjegyzést és egy – tán leginkább a kormányhoz címzett – javaslatot fűznék.

    Nos 2003-ban Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása – ezzel szuverenitásunk egy részének kétségtelen feladása – ügyében még országos népszavazás volt. Azóta sokat fejlődhetett az ország, vezetése ma „sokkal jobban teljesít”, hiszen úgy tűnik a bonyolultabb – „hova kerüljön a biciklitároló” típusú, a közösséget megosztó, sorsdöntő – kérdések „ösznemzeti” megvitatásával szemben a kelethez, annak diktatúráihoz való csatlakozást érintő „egyszerű ügyekben” nemhogy népszavazásra, de még csak „nemzeti konzultációra” sincs szükség. A kormány és annak feje – „a magyaroktól kapott teljeskörű felhatalmazás” jegyében nem először – „az emberek” és a törvényhozás megkérdezése nélkül is dönteni tudott a kínai elköteleződés újabb lépése mellett.

    Áttanulmányozva ezt a "nagyívű" projektet, a "kiváló" döntés végleges „nemzeti megpecsételése” jegyében mégsem volna tán haszontalan legalább pl. az alábbi kérdésekben „nemzeti konzultációt” tartani:

    Egyetért-e Ön azzal, hogy 31 évvel a rendszerváltás és 17 évvel az EU-csatlakozás után

    • az a sanghaji Fudan egyetem, a Kínai Kommunista Párt elitegyeteme létesítsen Budapesten, 520 ezer négyzetméteren, részben a tervezett ferencvárosi, 12 ezres kollégiumi negyed, a Budapest Diákváros helyén, 4-5 karból álló, 5-6 ezer hallgatót és mintegy 500 oktatót befogadó önálló egyetemi campust, amely egyetem
    • együttműködik a kínai hírszerzéssel, külön kémiskolát működtet, és a Kínai Kommunista Párt elitképzőjeként tanárainak és hallgatóinak legalább negyede párttag?
    • alig két éve chartájában a gondolat- és kutatási szabadságról szóló részeket a Kínai Kommunista Párt iránti hűségnyilatkozattal helyettesítette?
    • kinyilvánította, hogy az egyetem alapvető vezetője a KKP egyetemi bizottsága?
    • ahol a párt iránymutatásainak megfelelően az oktatás és kutatás nem érintheti egyebek mellett az alkotmányos demokrácia, a civil társadalom, a sajtószabadság, a KKP bírálata, a kínai szocializmus nehézségei és az emberi jogok területeit?
    • ahol Hszi_Csin-ping – Mao Ce-tung-ot is megszégyenítő – iránymutatása szerint az egyetemi oktatás és oktatásszervezés lényege az ideológiai és a politikai munka, minden tudomány Marx elméletén alapul, az egyetem dolga pedig ezt a hallgatókban szüntelenül tudatosítani, hogy mindannyian a szocialista alapértékek rendíthetetlen híveivé váljanak?
    • már 2024-től Fudan Hungary Egyetem néven működjön, amit – a magyar állam alóli egyetem-kiszervezések mintájára – egy kínai-magyar vagyonkezelő alapítvány hoz létre és tart majd fenn?
    • a projekt 100 MrdFt közvetlen magyar költségvetési forrásból és 450 MrdFt – a magyar állam által, a Budapest-Belgrád vasút beruházás mintájára felvett – kínai hitelből valósuljon meg, amelyet teljes egészében Magyarország fizet?
    • a nyilvánosságra került kormányelőterjesztésnek és titkos kormányhatározatnak megfelelően
    • a főváros és a kormány előzetes megállapodása alapján sokezer magyar diáknak tervezett, modern kollégiumi és közösségi tereket ígérő Budapest Diákváros projektet felrúgva, területének egy jelentős részén, azt kiszorítva,
    • kizárólagosan kínai kivitelezésben – kínai technológiával, munkaerővel és építési anyagok felhasználásával – épüljön meg,
    • a jogi szabályozásnak pedig – tán már nem is meglepő módon – mielőbb „el kell érni azt a pontot, ahol a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le”?
    • az építkezést – az EU vonatkozó szabályozásának való megfelelést „nem relevánsnak” tekintve – arra a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatra bízzák,
    • amelyet a Népi Felszabadító Hadsereggel, vagyis a kiber-kémkedést és technológiai hírszerzést jórészt felügyelő kínai katonasággal való szoros kapcsolata miatt, a velünk NATO-szövetséges Egyesült Államok védelmi minisztériuma 2017-ben feketelistára tett?
    • amely 2012-ben az Afrikai Unió székházát – mint öt év után kiderült – egyfajta kínai "hírszerzési központként" építette meg, titkosszolgálati lehallgatási és információ-továbbító technikával/technológiával szerelte fel?
    • amelynek nemzetközi beruházásait az elmúlt 10-12 évben ezen túl is korrupciós és/vagy kémkedési ügyek sorozata (pl.: fülöp-szigeteki útépítés, bahamai luxushotel- és kaszinóépítés, pakisztáni autópálya építés, ausztrál építővállalat felvásárlás kísérlete, stb) kísérte?
    • (a poszt utáni legújabb fejleményként) a Kormány javaslatára az Országgyűlés úgy módosítsa a vonatkozó törvényt, hogy
    • az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli székhelyű (azaz jelen esetben kínai – a szerző) felsőoktatási intézmény akkor folytathasson nálunk oklevelet adó képzési tevékenységet, ha Magyarország és a külföldi intézmény székhelye szerinti állam (azaz jelen esetben Kína – a szerző) kormánya által kötött nemzetközi szerződésben szerepel, és
    • képzése a magyar felsőoktatási intézmények képzésével egyenértékű, amely esetben
    • a felsőoktatási intézmény székhelye szerinti államban (azaz jelen esetben Kínában – a szerző) elismert végzettséget tanúsító oklevelek és fokozatok legyenek adhatóak, továbbá
    • az oktató- és kutatómunkára, az intézmény működésére az intézmény székhelye szerinti állam (azaz jelen esetben Kína – a szerző) előírásait kell alkalmazni?

    A további tájékozódáshoz, a kérdések mérlegeléséhez és megalapozott megválaszolásához egyebek mellett pl. az alábbi forrásokat és azóta megjelent írásokat is ajánlom az érdeklődők szíves figyelmébe:

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    Érdemes a kormányzati propaganda szócsövének írását is elolvasni, amely nem a tényeket cáfolja, vagy a döntés megalapozottságát igazolja, hanem a titkos kormánydöntés kiszivárgását – jól bevált gyakorlata szerint – a főpolgármester személye elleni támadásra használja:

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    A figyelemfelhívó írásért ismételt köszönettel, a – szerintem az állami, rendszer szintű korrupció és hazaárulás megalapozott gyanúját is felvető – projekt további fejleményeit, a körülötte kialakuló kormányzati terelést és hazudozást is figyelemmel kísérve, szeretettel és barátsággal: Jóska

    Gödöllő, 2021. április 19.

    Ángyán József

     

     

     

     

     

  • Az emberi CO2 okozta klímaváltozás: fantom (2020. 12. 06.)

    Az emberi CO2 okozta klímaváltozás: fantom (2020. 12. 06.)

    A Magyar Nemzet LUGAS 2020. december 5-i száma alapján.

    'Felelet'

    Sok év semmitmondás és unalom után ebbe a lapszámban váratlanul sőt csodálandó módon érdekes és fontos írások kerültek bele.

    1: Nem csupán kirakat - A Budapest Világörökségéért Alapítvány  munkájáról - Tóth Ida

    2: Kevesebb gát, több lazac - folyami gátak bontásáról az USA-ban - Regényi Huba

    3: Hulhumale És Viligili - az üvegházhatás humbugságáról - Szarka László Csaba

    4., ráadás (érdekesség) Organikus vagy modernista - Szövényi Anna

    Az első három írás olyan témájú és tartalmú, mely legalábbis az elmúlt 26 év hatalmasságai által a tiltott kategóriába tartoznak. Nem is jelent meg ehhez hasonló írás évtizedek óta. Most miért?

    (Bár most sok minden történik, nem csak a vírus és a bevándorlás. Harminc év után kiderült, hogy egy, az egész országot vezető és Európában minket képviselő képviselő (Szájer) úr bennfentes társaival együtt hazudott az országnak. Csak mi tízmilliónyian nem tudtuk, kire szavazunk. És zsarolható is volt így mind itthon, mind külföldön - ki tudja miként módosította ez cselekedeteit. Ahogy a budai polgári-nemzeti környezetbe az MDF-es képviselők helyére beerőltetett Pokorni Zoltánról szép lassan, előbb (2002) kiderült, hogy apja kommunista ügynök, majd 2019-ben, hogy nagyapja nyilas volt. Sok-sok titok lassan fényre derül.)

     

    Ebben az írásban a harmadik cikkről:

    " A Maldív szigeteken... 2009-ben... azzal riogattak, hogy hét év alatt elsüllyed..."

    Nils-Axel Mörner (1938-2020) svéd geofizikus... 2009-ben 20 cm-rel alacsonyabb volt a vízszint, mint az előző száz évben... szélsőségesek kivágták a parti fát, ami létével cáfolta a szintemelkedést... " "igyekeztek elhallgattatni és lejáratni"

    "Antarktisz nagyobb részén nem fogy, hanem hízik a jég... Rónai András (1906-1990) volt barátja..."

    "az óceánok mélyét... a Nap-Föld kapcsolatokat... megdöbbentően kevéssé ismerjük..."

    "A klímaváltozás, sőt teljes földi létünk a természet egészétől függ:"

    "A járvány alatt (a leállások ellenére) tovább nőtt a CO2"

    Attenborough hazudott filmjében, a rozmárok nem a klímaváltozás miatt lettek öngyilkosok, hanem jegesmedvék támadásától menekültek.

    "súlyosabb bűn az embereket reménytelenségbe taszítani"

    'Felelet':

    Legalább húsz éve szajkózza a politika, az oktatás és a sajtó az üvegházhatást. Csoda, hogy kormánylapban, vagy bármilyen banki tulajdonú lapban le mernek közölni egy ilyen cikket. Vajon elhallgatják, vagy agyagba döngölik? Sokak szerint az üvegház politika csak egyfelől üzlet, másfelől figyelemelterelés a valóban veszélyes környezetszennyezésről, mint a reklámok által felfokozott fölös fogyasztás, a tervezett avulás miatti szemétgyártás, a vegyipari élelem és víz, az atomszenny stb.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Balaton, pénzemberek - Káli Híradó 2020 augusztus (2020. 05. 22.)

    Balaton, pénzemberek - Káli Híradó 2020 augusztus- Somogyi Győző (2020. 08. 22.)

    http://www.kalihirado.hu/

    Pénzemberek, befektető és ingatlanfejlesztő cégek sokasága repült rá idén a Káli-medencére és az északi balatonpart még beépítetlen kis darabjaira. Ezek a tájat nem ismerik, nem szeretik. Csak mint pénztermelő forrást akarják "fejleszteni" - azaz teleépíteni nagyméretű tájidegen szállodákkal, lakóparkokkal, szórakozóhelyekkel, yachtkikötőkkel. Kihasználva azt, hogy ezt a tájat mindeddig sikerült megőrizni és ezzel vonzóvá tenni.

    Nem törődnek azzal, hogy óriási ronda épületeik, autóparkolóik, a túlgerjesztett turistatömeg megfosztja jellegétől és vonzerejétől a tájat és az az idegenforgalom is összeomlik, amiből ők hasznot húzni akarnak.

    Sajnos a kormány "idegenforgalom fejlesztés" jelszóval minden káros építkezést milliárdokkal támogat, ezért a nagy üzlet maga a beruházás tekintet nélkül arra,hogy a jövőben működik vagy sem.

    A Balatont csak... szigorú építkezési stop mentheti meg...

    Felelet:

    Némi bontás is ráfér a Balatonpartra. A szocializmusban Siófoknál elétöltöttek a villasoroknak, hogy a nép tudjon fürödni. Ezt a területet az utóbbi évtizedekben megintcsak beépítették, óriási csúf épületekkel...

     

  • Budapest Világörökségéért Alapítvány (2020. 12.06)

    Budapest Világörökségéért Alapítvány (2020. 12.06)

    A Magyar Nemzet LUGAS 2020. december 5-i száma alapján.

    'Felelet'

    Sok év semmitmondás és unalom után ebbe a lapszámba váratlanul sőt csodálandó módon érdekes és fontos írások kerültek bele.

    1: Nem csupán kirakat - A Budapest Világörökségéért Alapítvány  munkájáról - Tóth Ida

    2: Kevesebb gát, több lazac - folyami gátak bontásáról az USA-ban - Regényi Huba

    3: Hulhumale És Viligili - az üvegházhatás humbugságáról - Szarka László Csaba

    4., ráadás (érdekesség) Organikus vagy modernista - Szövényi Anna

    Az első három írás olyan témájú és tartalmú, mely legalábbis az elmúlt 26 év hatalmasságai által a tiltott kategóriába tartoznak. Nem is jelent meg ehhez hasonló írás évtizedek óta. Most miért?

    (Bár most sok minden történik, nem csak a vírus és a bevándorlás. Harminc év után kiderült, hogy egy, az egész országot vezető és Európában minket képviselő képviselő (Szájer) úr bennfentes társaival együtt hazudott az országnak. Csak mi tízmilliónyian nem tudtuk, kire szavazunk. És zsarolható is volt így mind itthon, mind külföldön - ki tudja miként módosította ez cselekedeteit. Ahogy a budai polgári-nemzeti környezetbe az MDF-es képviselők helyére beerőltetett Pokorni Zoltánról szép lassan, előbb (2002) kiderült, hogy apja kommunista ügynök, majd 2019-ben, hogy nagyapja nyilas volt. Sok-sok titok lassan fényre derül.)

     

    Ebben az írásban az első cikkről:

    A Budapest Világörökségéért Alapítvány munkáját nemigen ismertették eddig. Hiszen a mindenkori hatalmi-pénzügyi-helyhatósági érdekek épp ellentétesek a közösségével. A választott köztisztiselőink, minisztériumok helyett ők és más pár alig élő civil szervezet és a lakosság kell megvédje a várost, például a cikkben felsorolt SZOT szálló növelés vagy a Zeppelin tervtől. Persze közben másik száz rettenet elkészül a felhőkarcolótól a Városliget és sok más park beépítéséig.

    Korompay Katalinnal, a szervezet főépítészével készült a riport. Céljuk a előző százdfordulón kiépült 1200 hektáros eklektikus Budapesti városmag, 5000 bérház méltó megőrzése.

    "A száz kilométer hosszú utcafront a kirakat... hátul már akkor is korszerűtlen... szűkös, sötét lakásokat építettek...  a fővárosba tóduló vidéki munkaerőnek.

    'Felelet': Ez volt az a korszak, amire sokszor büszkén hivatkozunk. Épült-szépült-gyarapodott az ország, világkiállítással is. Valójában a vidék, a falusiak teljes tönkretételével gazdagították, építették föl Budapestet, az állam, az egyházak és a telekspekulánsok, bankok. A nincstelenné tett vidékiek közül milliók Amerikába menekültek, a többiek kényszerből Budapestre, ezekbe a nyomortanyákra. Nem csoda, hogy Trianon idején már nem volt erő és akarat megvédeni az országot.

    "Pontos leírást ad... Kosztolányi Dezső... egész nap égetnie kellett a lámpát..."

    'Felelet': Amit 1900 körül a spekulánsok elértek, hogy sötét lakásokba költözzön a napfényes mezőkről, tornácos házakból a magyar földmíves, kézműves nép (munkásnak, cselédnek), azt száz év után az ablak nélküli, neo-ledfényes, mesterséges levegőjű plázáival, irodaházaival, templomaival, iskoláival, bölcsödéivel, buszaival, vonataival, aluljáróival elérte a mai ingatlanos lobbi-kormányzat is, de már az egész magyarság számára.

    "Az 1980-as évek közepén... elindult az (építész) szakma által sürgetett rehabilitáció".

    'Felelet': Sajnos ebből a szempontból (is? sajnos?) jobb volt az előző rendszer, hiszen a kapitalizmusban már semmi jó nem történt ezen házakkal. A legszebbeket bankok, szállók szerezték meg, a magyar nép innen kiszorult, azaz például a gyönyörű mozikból. Ahol az emeletszámot meg lehetett sokszorozni, vagy parkolóházzal, plázával növelni a profitot, elbontották a gyönyörű és részleteiben is értékes házakat, egyben csúfítva az utcaképet is.

    "Mádl Ferenc... védnök" "Horváth János egykori elnök"

    Erről sem hallottunk az elmúlt sok évben a szájbarágó hírfolyam között.

    "a kötelezően előírt kezelési terv hiányzik a fővárosban"

    'Felelet': Ez azt jelenti, hogy Demszky 20, Tarlós 10 évig akadályozta, bojkottálta a város megmentését.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok (könyvajánló) (2020. 08. 31.)

    C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok (könyvajánló) (2020. 08. 31.)

    Európa, (1987), 2006

    - Erinnerungen, Traume, Gedanken, 1961 -

    Carl Gustav Jung élt 1875-1961, Svájc

     

     

    ... embertársára sértő, ha olyasmiról beszél vele, amiről annak fogalma sincs... (142.o.)

    ... mindennap építettem... közben kitisztultak a gondolataim (227.o.)

    ... az okkult jelenségek... megnőtt tőlük a világ mélysége és háttere... diáktárasaim... védekező tartózkodásuk mintha félelemből fakadt volna... a városi világ szellemileg korlátolt... (138.és 93. o.)

    ... állás, házasság, külső siker és pénz... boldogtalanok maradnak akkor is, ha elérték mindazt... életüknek nincs elegendő tartalma, értelme... amint sikerül szélesebb körű személyiséggé fejlődniük, legtöbbször megszűnik a neurózisuk is... feltételezi a hívő ember eleven részvételé... (187.o.)

    (Bollingen, a Torony)...lemondtam az elektromosságról, és magam fűtöm a kályhát... (290.o.)

    ...egy nagy üstöt tettem fel a tűzre... az üst dalolni kezdett... mintha sokszólamú zenekar játszana...  (294.o.)

    ...A hittanórák kimondhatatlanul unalmasak voltak, a matematikaórától pedig határozottan féltem... rémülettel és iszonyattal töltöttek el.

    ...félelmem a kudarctól és létem kicsinysége a környező világ nagyságához képest nemcsak elkedvelenített, hanem egyfajta csöndes kétségbeesésbe is sodort, úgyhogy szívből meggyűlöltem az iskolát. (47.o.)

    Hasztalanul bizonygattam ártatlanságomat... (91.o.)

    ... Íme, az összeütközés a valósággal... Mi vitt rossz útra? Az egyedüllét iránti szenvedélyem... (50.o.)... az időben élek és egy meghatározott helyen, ahol meg kell keresnem a kenyeremet (116.o.)

    ... én kiálltam amellett, hogy nem orvosok is tanulhassanak pszichoterápiát... (182.o.)

     

     

     

  • cikkajánló - Frank Füredi interjú - Magyar Nemzet 2020. 04. 06. (2020.04.06.)

    kapcsolódó cikk: Magyar Nemzet - "Sosem voltunk annyira..." Frank Füredi interjú (Csekő Imre) - Magyar Nemzet 2020. 04. 06.

     Érdekes beszélgetés a félelemről, az erről írt könyvről. (Kár, hogy János pápa első mondatát, "Ne féljetek", nem említik itt. Talán a könyvben.)

    "Annyira féltjük a gyermekeinket, hogy már semmilyen önállóságot nem engedünk nekik."

    "a félelem kulturális fegyverré válik"

    És meglepő módon olyan véleményt olvashatunk (és belekerülhetett a kormánylapba), amit kimondani manapság szinte veszélyes, mert a hazai, államilag elfogadott, kizárólag jónak tartott járványkezelés elleni propagandának, szinte szándékos emberölésnek, büntetendő rémhírterjesztésnek is felfogható.

    "a védekezést úgy kellett volna alakítanunk, hogy... nem állítjuk le a társadalmat..."

    "Svédországban és Hollandiában is inkább így védekeznek..."

    "arra is gondoljunk, hogy mi lesz a járvány után"

    "A járvány nálunk arra is rávilágított, hogy az embereknek nem olyan fontos a szabadság, mint kellene."

     

    más:

    Volt a napilapban még egy értékes cikk, április 4-én a szombati Lugas mellékletben.

    "Icipici vörös zászló sem..." Koltay Gábor interjú (Ozsda Erika)

    Sok jót olvasunk Nemeskürty Istvánról.

    Új filmet láthatunk június 4-én "Hétköznapi Trianon" címmel.

     Felelet.hu

     

     

     

  • cikkajánló - Lányi András: Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük - volt Heti Válasz (2020. 04. 03.)

    kapcsolódó cikk: Lányi András: Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük 2020. 04. 03. valaszonline.hu

     Az író, filozófus megítélésünk szerint kulcsszöveget alkotott arról, mit tett a vírus Európával és a Nyugattal, s külön arról, milyen állapotban találta Magyarországot.(valaszonline.hu)

     

    "Az elodázás forgatókönyve: az államok és a bankok minden pénzü(n)ket beleölik a termelés/fogyasztás felpörgetésébe."

    "Fizetnek tehát az adófizetők, s fizetnek az emberek az egészségükkel, a romló életkörülményeikkel és emberi jogaikkal – mert ne legyenek kétségeink, fizetési hajlandóságunkat a kormányok egyre kíméletlenebb eszközökkel fogják biztosítani. Erőfeszítéseik nem is lesznek hiábavalók: a gazdaság ismét virulni fog – egy egyre betegebb világban. A jövedelem fő forrása azonban nem az új hozzáadott érték lesz. Már jó ideje nem az. Hanem a rohamosan amortizálódó természeti és társadalmi tőke."

    "kifejezetten jót tenne, ha megszabadulna a globalizáció által főbüntetésként rámért növekedési kényszertől, valamint a hatékonysági hajsza mellékhatásaitól: a monokultúráktól, a rossz minőségtől, a kezelhetetlen hulladékok és káros kibocsátások növekvő tömegétől, a túlzott digitalizációtól. Idővel az is kiderülne, hogy teljesítmény címén nem azt kellene mérni, amit az újratermelési folyamat során elhasználunk (anyagban, energiában, emberi életben), hanem amit hozzáteszünk a világhoz. És akkor föltalálhatnánk a valóban gazdaságos – azaz takarékos – gazdaságot."

    "...emberek százmilliói, akiket a szegénység vagy a gazdagság idáig arra kényszerített, hogy egyik kontinensről a másikra vándoroljanak megélhetést keresve, vagy épp azért, hogy megszabaduljanak pénzüktől és szabadidejüktől, felfedeznének egy kisebb világot, amit a magukénak mondhatnak és otthonossá tehetnek; egy világot, amelynek nem fogyasztói, hanem alkotói. Benne társakat, akik nem versenytársaik."

     

    "A Fidesz vezetői két évtizeden keresztül a saját bőrükön tapasztalhatták a magyar politika kiszolgáltatottságát a gátlástalanul kapitalizálódó egykori szocialisták és a nekik falazó liberálisok szövetségének, illetve külföldi támogatóiknak. A késő Kádár-kori elit és üzletfelei tartották a kezükben a gazdasági és a kulturális élet, valamint az államigazgatás kulcspozícióit, s elrekesztették mindenki más elől az újrapolgárosodás útját. Orbán Viktor későbbi lépéseit ez a traumatikus tapasztalat teszi érthetővé. Nem hitte el, hogy a civil társadalom támogatásával békés úton is megszabadulhat ellenfeleitől; ezért a napi érdekekhez igazított jogszabálygyártás fedezete alatt lényegében erőszakkal fosztotta meg őket erőforrásaiktól, kapcsolataiktól és jogosítványaiktól.

     Az eszköz bemocskolta a célt: a jogsértő intézkedésekhez, a kormánypolitikává lett harácsoláshoz, megfélemlítéshez és korrupcióhoz csak egyre rosszabb minőségű végrehajtókat talált, s a szétzilált, vak parancsteljesítésre idomított államapparátus tehetetlensége szinte rákényszerítette a teljes kézivezérlésre, minden hatáskör, információ és pénz összpontosítására a saját közvetlen környezetében. Orbán kiváló politikus: mesterien bánik a hatalom megszerzésének és megtartásának eszközeivel, így ahhoz is ért, hogy kormányzását a többség szemében sikeresnek tüntesse fel. Azonban tehetségtelen államférfi: az út, amelyre hatalomféltés és bosszúvágy vezette, az ország számára tévútnak, a maga számára kényszerpályának bizonyult. Minden további lépés ezen az úton romlásunkat sietteti."

    "A helyzet ma ismét polgárháborús: nincs olyan közös cél vagy meggyőződés, amely felülírná a pártfelekezetek egymás elleni gyűlöletét, nem számít se jog, se emberélet."

    "A jelenlegi rendszertől pedig azért kell sürgősen megszabadulnunk, mert példátlan mértékben bénítja a magyar társadalom alkotóképességét az élet valamennyi területén, és ezt többé nem engedhetjük meg magunknak. Az államapparátust a Fidesz-kormányzat megfélemlítette..."

    "Az elmúlt évek magyar gazdasági sikerei többnyire csak papíron léteznek, valójában a kiadásainkat könyveltük el bevételként."

    "Az építőipar száguldó teljesítményének nincs felső határa, mert a szemérmetlen túlszámlázás az állami megrendeléseknél nem lehetőség, hanem követelmény. A betonba-acélba ölt milliárdok társadalmi haszna elenyésző, gazdaságélénkítő hatásuk nulla, fenntartásuk majdani költsége nyomasztó."

    "...igazság szerint nem is egykönnyen tudnánk gazdaságunkat egészséges, új alapokra helyezni, mert ezeket az alapokat harminc éven keresztül romboltuk vagy elhanyagoltuk: az élelmiszer-önrendelkezés és a minőségi agrárkivitel alapját képező kis- és középvállalkozást, a maga tájadottságokhoz alkalmazkodó, munkaintenzív, változatos termékkínálatával, valamint a rövid élelmiszerlánc sokféle előnyének ehhez kapcsolódó kiaknázását..."

    "...újragondolhatnánk a prioritásokat. Ezt azonban ugyanúgy akadályozza majd a globális szabadkereskedelem haszonélvezőinek messzire ható befolyása, mint a hazai párthűbéri rendszer érdekviszonyai."

     

     

     

     

  • cikkajánló - Miért lettünk a császárok országa? - Magyar Hang (2020.03.07.)

    kapcsolódó cikk: Magyar Hang - "Miért lettünk a császárok országa?" Bodacz Péter írása (2020. 03. 06.)

     Egy ritka írás, mert tabutémáról szól. Hiszen  a hazai rendszer inkább bebörtönzi az otthonszülőket és segítőiket. Kritizálni tilos.

     

    https://magyarhang.org/belfold/2020/03/07/miert-lettunk-a-csaszarok-orszaga/

     

    Egy év alatt egy százalékkal emelkedett a hazai kórházakban a császármetszések aránya, tíz év alatt pedig 9 százalékos az emelkedés. Tavaly a szülések 42,3 százaléka végződött császármetszéssel, ez 83 750 szülésből 35 431 eset.

    a legmeghatározóbb a defenzív medicina és az információhiányos várandósfelkészítés.

    Hiába van elvileg egységes protokoll december óta, ami a természetes szülést támogatja

    Az intézmények, fogadott orvosok számára a programozott szülés kényelmesebb is, hiszen az anyák műtéti időpontokra érkeznek

    elterjedt felfogás, hogy a császármetszés viszonylag fájdalommentes, és általában nem jár komolyabb szövődményekkel. Arról viszont kevés szó esik, hogy később milyen esetleges testi-lelki nehézségekkel kell szembesülni az anyukáknak

    Arányaiban legkevesebb császármetszés 2019-ben a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban történt, ám a szülések 23 százaléka itt is hasi műtéttel végződött. Hasonló az arány az egri Markhot Ferenc oktatókórházban, illetve Budapesten, a Szent Imre kórházban is.

     

  • cikkajánló - Mint a maffiát elhagyni - interjú Ángyán Józseffel - Magyar Hang (2020. 04. 09.)

    kapcsolódó cikk: Mint a maffiát elhagyni - interjú Ángyán Józseffel - Magyar Hang (2020. 04. 09.) tompos Ádám

     https://magyarhang.org/belfold/2020/04/09/mint-a-maffiat-elhagyni-interju-angyan-jozseffel/

    Tíz év óta az első igazi Ángyán interjú. Eddig kellett várni rá. Miért? Bárcsak sokakhoz eljutna. Bár ő vezetné az országot.

    Felelet.hu

    Részletek az interjúból:

    A bevezetőből:

    Ma is elmondaná Ángyán József ugyanazt a beszédet a Kossuth téren, amit a tizenöt évvel ezelőtti gazdatüntetésen. A második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumát lelkiismereti okokból elhagyó államtitkár szerint nem is sokan vennék észre, hogy most nem a balliberális kormányzat, hanem egy magát kereszténynek, nemzetinek mondó kabinet agrárpolitikáját ostorozza.

    Ángyán úr válaszaiból:

    A 2010-es választások fölényes megnyerése után az Orbán-rezsim a választási programjához képest 180 fokos fordulatot véve, vagy ami még rosszabb, eredetileg is tán ezt tervezve „a nemzeti tőke erősítése” jelszavával a bérmunkán és néhány növény iparszerű tömegtermelésén alapuló, kétes eredetű – gyakorta a nemzeti vagyon megrablása, az állami gazdaságok és szövetkezetek vagyonának rablóprivatizációja révén született – tőkés nagybirtokkal és agrároligarchákkal kötött stratégiai szövetséget. Az Orbán vezette Fidesz-kormányok tehát éppen azt a – Gyurcsány-kormány által is támogatott – tőkés nagybirtokot választották, amely ellen a gazdatársadalom 2005-ben fellázadt, és a későbbi szövetséges gazdaszervezet, a Magosz vezetésével még háromhetes, sikeres traktoros demonstrációt tartott Budapesten.

    Valószínűleg eredetileg sem tervezte a Fidesz korábbi választási programjaiban szereplő irány követését, azok csak „politikai termékek” lehettek. Ma már határozottan úgy vélem, hogy sohasem gondolhatta komolyan az általam képviselt vidékstratégia megvalósítását.

    Az akkor még erős gazdaszervezet, a Magosz elárulta a ténylegesen gazdálkodó családokat.

    ...a kis és közepes családi gazdaságok dominanciájára és összefogásuk erősítésére épülő európai agrármodell, a Közös Agrárpolitika... Ezeket Európa vidékfejlesztési kifizetéseknek nevezi, és nem a területhez, nem a „mit és mennyit termelsz” kérdéséhez, hanem a családok élethelyzetéhez és a gazdálkodás rendszeréhez köti... a családi gazdaságok fejlesztési lehetőségeit javítja a pályázható források alsó és felső határértékeinek e kisebb birtokok méreteihez igazítása, mint ahogy a birtokméret növekedésével csökkenő támogatások is e kör felé csoportosítják a forrásokat...

    Az agrárkörnyezet gazdálkodási kifizetések pedig azokat a rendszereket – például az ökológiai gazdálkodást – honorálják, amelyeknek a társadalom számára hasznos környezeti, minőségi élelmiszer-termelési, táplálkozás-egészségügyi és foglalkoztatási teljesítményei is jobbak, mint a csupán tőkemegtérülési szempontokat érvényesítő, tömegtermelő, iparszerű, erősen vegyszerezett, az embert a gazdálkodásból kiszorító gazdálkodási rendszereké.

    Rendkívül szomorú, hogy nemcsak a Gyurcsány-, de az Orbán-kormányok sem a gazdademonstráción követelt irányba terelik a folyamatokat.

    A magánvagyonok gyarapításának legegyszerűbb módja a közösségek által felhalmozott értékek és kasszák megrablása. Én az árverési adatok részletes feldolgozása alapján a „Földet a gazdáknak!” jelszóval indított állami földprivatizációt döntő mértékben ilyennek, intézményesített földrablásnak látom.

    Ezzel egy modern kori feudális, hierarchikus hűbéri rendszert épít. Így a közös érdek mentén egyfajta véd- és dacszövetség alakul ki az adományozó politika szereplői és a megadományozott gazdasági érdekhálózat tagjai, vezető oligarchái között, akik azután megfinanszírozzák és hatalmon tartják az érdekeiket törvényhozási, kormányzati és költségvetési intézkedésekkel is kiszolgáló politikát. Ebből az érdekközösségre és „közös bűnökre” épülő rendszerből kilépni éppen olyan kockázatos, mint a maffiát elhagyni. Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig a rablóbandák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket.

    Ha nem is érkeztünk még meg Dél-Amerikába, ahol az elüldözött gazdacsaládok földjeit multinacionális tőkés társaságok szerezték meg, ám a változás iránya nálunk is erre mutat. Ezt jól jelzi például, hogy az utóbbi másfél-két évtized alatt mintegy hétszázezer kisebb termelő adta fel a gazdálkodást, a birtokok száma drasztikusan lecsökkent, és a hazai birtokszerkezet Szlovákia és Csehország mögött a harmadik legkoncentráltabb az EU-ban. Ennek egyik súlyos következménye az, hogy a termőföld eltartó képessége, foglalkoztatási kapacitása jelentősen lecsökken. Ha ugyanis a bérmunkán kívül az egyéni, családi gazdaságokra – mint általában a kisvállalkozásokra – alapvetően jellemző önfoglalkoztatást is figyelembe vesszük, akkor ugyanaz a földterület hazai tényadatok alapján családi gazdálkodás esetén négyszer annyi embernek ad munkát és megélhetést, mint a kizárólag bérmunkára alapozott tőkés nagybirtok.

    A birtokkoncentráció könnyen sérülékennyé teszi a helyi gazdaságot és közösségeket, erőteljes elvándorlás indul, ami egyrészt a vidéki térségek kiürüléséhez, „gyárcsarnokká” válásához, másrészt a városok körül az elvándorló népességből verbuválódó nyomornegyedek kialakulásához vezethet. E súlyos gazdasági és társadalmi hatások mellett az iparszerű, sok vegyszert használó, környezetterhelő, tömegtermelő nagybirtokról származó élelmiszerek fogyasztása jelentős humánegészségügyi kockázatokkal is jár.

    A társadalmi –vagy úgynevezett külső – költségek a termékek önköltségében nem jelennek meg, ezért is tűnhetnek az ezeket a rendszereket működtető nagybirtokok versenyképesebbnek, jobb hatásfokúnak. 2011-ben, államtitkárságom idején az akkori egészségügyi államtitkárral, Szócska Miklóssal kezdeményeztük e külső – társadalmat terhelő – költségek egy szeletének ráterhelését az azokat okozók termékeire... Egyes multinacionális és hazai ital- és élelmiszer-előállító „stratégiai partner” cégek az Orbán-kormányoknál elérték, hogy a termékeikre nem, vagy csak igen jelképes mértében vetették ki ezt az adót. Az árat tehát már régóta és ma is mi fizetjük azért, hogy a multinacionális és hazai tőkés társaságok nagybirtokainak, nagyvállalatainak profitja még nagyobb lehessen.

    ...Ahhoz azonban, hogy az elmúlt 30 évben megduplázódott – ma mintegy 900 ezres – lélekszámú cigányság körében egy ilyen program sikeres lehessen, ahhoz hagyományaiból kell kiindulnunk, és a mezőgazdaság ehhez illeszthető formáira lenne szükség.

    Ehhez viszont a fenntartható, emberléptékű, élőmunka-igényes, a tájhoz, termőhelyhez alkalmazkodó, minőségi mezőgazdaság – így az ökológiai és biogazdálkodás – rendszereire van szükség, amelyek kifejezetten igénylik az ember részvételét, munkát és megélhetést adhatnak a vidéki népesség jelentős része számára. A tőkés, iparszerű, tömegtermelő nagybirtokrendszer, amely felé ma haladunk, erre teljességgel alkalmatlan, hiszen éppen arra törekszik, hogy a termelést automatizálva minél kevesebb drága élőmunkaerőt foglalkoztasson, ráadásul ehhez a rendszerhez a hagyományos kézműves foglalkozások sem társíthatók. Terjedésével a vidéket olyan szociális és környezeti katasztrófa fenyegeti, amely a helyben maradó és arányaiban egyre növekvő cigány népességet még súlyosabb helyzetbe hozza, és a társadalmi stabilitást is komolyan veszélyezteti.

    Szándékaink szerint a földet a vállalkozó szellemű családok örökbérletbe kapták volna, utódaik pedig mindaddig örökölhették volna, míg ők is megfelelnek a programban lefektetett feltételeknek.

    A programot 200 ezer hektár olyan állami tulajdonú földterület bevonásával terveztük megvalósítani, amelyeket – gyakorta nem is magyar tulajdonú – tőkés társaságok – sok esetben 50–100 forintos, vagy még alacsonyabb hektáronkénti bérleti díj fejében – béreltek. Kirívó példaként említhető a vadászó német bankárok tulajdonában lévő Hubertus Agráripari Bt-vel kötött szerződés, amelynek keretében az állam 99 évre, évi 10 forintos hektáronkénti díjért bérbe adta a volt Balatonnagybereki Állami Gazdaság közel 8.000 hektárját.

    A megpályázható birtokok mérete a tervek szerint 10 hektártól 300 hektárig terjedhetett volna.

    A program tervezetét az egyetememen is teszteltem, és hallgatóim, tanítványaim körében igen népszerűnek mutatkozott, érdeklődve várták. Ma már világosan látom, hogy ezeket a földeket az Orbán-kabinet nem a fiataloknak, hanem – a lemondásomat követően nemsokára megindult „feudális hűbéri birtokadományozó” állami földbérleti majd földprivatizációs programok keretében – saját holdudvarának szánta, így esélye sem volt a program elindításának.

    A magyar demográfiai mutatók – különösen a külső vagy belső perifériákhoz tartozó vidéki térségekben – rendkívül riasztóak, és egyes térségek kiürüléssel, illetve súlyos munkanélküliséggel járó szociális gettókká válással fenyegetnek. Ezen túlmenően a gazdálkodásból élők átlagéletkora is folyamatosan emelkedik, s ha nincs utánpótlás, a hazai élelmiszer-termelés is végleg kicsúszhat a kezünkből, ami az egész társadalom élelmezési és élelmiszer-biztonságát is veszélybe sodorhatja.

    A 2011-ben kidolgozott demográfiai földprogramot, az azt tartalmazó teljes Nemzeti Vidékstratégiával (NVS) együtt a kormányzati internetes oldalról is – mint zavaró mementót, emlékeztető jelet – nyomtalanul eltüntették.

    Az emberiségnek meg kell állnia, körül kell néznie, és meg kell alaposan vizsgálnia, hogy a mai őrült rohanás, az emberek, szolgáltatások és áruk értelmetlen föl-alá hurcolászása vajon több előnyt jelent e számára, mint amennyi környezeti, energetikai vagy éppen humánegészségügyi, járványügyi hátránnyal, kockázattal, fenyegetéssel jár.

    ...Az élelmiszereket értelmetlen ezer kilométereken át fel-alá hurcolni, miközben megalapozott vizsgálatok meggyőzően bizonyították, hogy azok 80-90 százaléka helyi termelésre és termékekre alapozva 50 kilométeres körzetből biztonságosan és ellenőrizhetően jó minőségben beszerezhető. De történelmi példák is arra hívják fel a figyelmünket, hogy azok a társadalmak voltak sikeresek és hosszú távon is működőképesek, amelyek élelmiszer-ellátásukat „belülről kifelé” szervezték, azaz előbb maguknak, azután a közeli városnak, a térségnek majd az országnak termelték meg a szükséges élelmiszereket, és csak az került exportra, amely adott évjáratokban e fölött maradt.

    ...mondjuk például a Föld túlsó oldalán ellenőrizhetetlenül gyártott tejpor importálása nagy ostobaságnak fog tűnni, ha közben azok a helyi gazdák, akik „tehénből származó”, friss, egészséges tejjel és abból helyben előállított termékekkel tudnák ellátni a teljes népességet, tönkre mennek.

    Az exportvezérelt tőkés nagybirtokaink tömegtermékeinek elhelyezése érdekében külgazdasági miniszterünk is föl-alá rohangál a világban, miközben e birtokok a hely, a táj termőképességét jelentősen meghaladó, erőltetett, csúcsra járatott termelésükkel talajainkat tönkre teszik, vízbázisainkat elszennyezik, a parasztságot földjéről elüldözik, és a vidéket gyárcsarnokká, tevékenységük alapanyag-termelő hátsó udvarává silányítják.