Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficcount/cwtrafficcount.php on line 489

Deprecated: Required parameter $limit follows optional parameter $stripHtml in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwgears/helpers/tools.php on line 38

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficclean/cwtrafficclean.php on line 448

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficonline/cwtrafficonline.php on line 330

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/administrator/components/com_coalawebtraffic/helpers/coalawebtraffic.php on line 245
FELELET - sajtószemle
user_mobilelogo

Tagged in: sajtószemle

  • Éljünk a pillanattal (2022. 05. 03. - 2022. 05. 09.)

    Éljünk a pillanattal (2022. 05. 03.)

    Magyar Nemzet, 2022. 05. 03.

    Fricz Tamás: Éljünk a kegyelmi pillanattal

    'Felelet': Azaz 12 év kötelező hallgatás és hazudozás után most óvatosan elmondhassák a valódi véleményüket a fideszesek.

    "Ez az időszak háború volt"

    "nem mentünk a szomszédba néhány keményebb eszköz bevetéséért"

    Felelet: Jó lenne tudni, mire gondol ő. Én a magyarok egymás ellen ustzítására, a 12 éve tartó agresszív hazugságkampányra, a tisztességes emberek, közösségek, a természet tönkretételére a háború és a nagy cél állítólagos oltárán.

    "Ha nem így teszünk, akkor Jézus parancsát se követtük volna"

    'Felelet': Gyönyörű önvédelem. Szegény kommunisták, Sztálin, Rákosi ezt az érvet nem használhatta saját mentegetésére.

    "Ha nem így teszünk, elveszítettük volna a nemzetet"

    'Felelet':Ilyen önbizalma is a kommunistáknak volt.

    INNEN JÖN A ROKONSZENVES RÉSZE A CIKKNEK:

    "Ezekben a hónapokban, tán években... félretettük vitáinkat... bennünk maradtak kérdések.

    'Felelet':Már 2012-ben is volt egy hasonló vezércikk a Magyar Nemzetben arról, hogy miért nem mondhat semmi kritikát egy keresztény-jobboldali ember a fideszről, kormányról? Szóval 12 éves a hallgatás...

    "megengedhetjük magunknak a luxust, hogy néhány alapvető témát megvitassunk"

    'Felelet':Gyönyörű a luxus szó. Valóban, ez a Fideszben mindig is luxus volt. A valódi vita, az igazság kimondása, a valódi hazaszeretet.

    A cikkíró az alábbi témkat veti fel:

    1 Kisvállalkozók gyengesége

    'Felelet':A Cola a stratégiai partner!

    2 Környezetvédelem

    'Felelet':Az 12 éve nincs (azelőtt is alig volt).

    3 Viszony az Unióval

    'Felelet': Érdekesebb lenne a Duna menti népekkel...

    4 Vírus, kötelező oltás

    5 Új világrend

    továbbá érdekes:

    6 kultúrharc

    7 korrupció

    8 2006 elszámoltatása

    9 jelen háború

     

    További hasonló írás:

    2022. 04. 27: Magyar Nemzet újság, Fricz Tamás írása (blog):

    Ne dicsérjük agyon a Gyurcsány nevű politikai szélhámost, ha kérhetem!

     

    Az írás:

    Rövid leszek: jó lenne, ha végre abbahagynánk a nemzeti oldalon az őszödi böszme rendkívüli képességeinek nyakló nélküli dicsérgetését.

    Állandóan, vagyis inkább túl sokszor hangzik el, hogy „el kell ismerni”, hogy Gyurcsány micsoda kiváló szervező, milyen ügyes stratéga, micsoda remek irányító, hálózatépítő, milyen ravasz, milyen megfontolt, hogy hosszú távon építkezik, egészen biztosan ő fogja vezetni a baloldalt a további évszázadokban is stb., stb., stb.

    Ne vicceljünk ezzel!

    Először is: Gyurcsány legfontosabb jellemzője, hogy egy piszkos politikai szélhámos, aki 2004 és 2009 között tönkretette az országot. Mind politikailag, mind gazdaságilag, mind – s számomra ez talán a legfontosabb – erkölcsileg. Ez az ember óriási károkat okozott a magyar demokráciának, és még mindig óriási károkat okoz a magyar demokráciának, mert a sors valami furcsa szeszélye folytán még mindig itt van, itt ágál közöttünk.

    Ha tehát Gyurcsányról akarunk bármit mondani, akkor azzal kezdjük, ami a lényege: az ország legkártékonyabb politikusáról van szó, aki mellesleg folyamatosan tönkreteszi a balliberális oldalt.

    Ez utóbbi persze nem fáj nekünk, de az már igen, hogy ebben az országban képtelen létrejönni a baloldalon egy tisztességes, nemzeti, konstruktív ellenzék. És ez nagy baj a magyar demokráciára nézve!

    ('Felelet': Ez a cél.)

    És talán ideje lenne elszámoltatni…

    ('Felelet': Ez a lényeg... Sztárolja a kormány elszámoltatás helyett.)

    Tehát: Gyurcsánynak nem az a legfontosabb tulajdonsága, hogy okos, ügyes, jó szervező, kiváló vezető, karizmatikus főnök, hanem az, hogy egy kártékony szélhámos, egy Cipolla, aki nagyon sokat árt a magyar politikai életben. A szélhámosok, gátlástalan politikai kalandorok természetesen lehetnek tehetségesek, de ez a tehetség a pokolba vezet – ha ezt nem hangsúlyozzuk ki eléggé és újra és újra, akkor félrevezetjük a magyar közvéleményt, és főleg félrevezetjük a fiatalokat. Ami pedig nagyon veszélyes játék.

    Nekünk nem kell Churchillt követni, aki azt mondta a második világháború alatt a Hitler elleni szövetségesek keresésekor, ha kell, az ördögről is hajlandó lesz néhány jó szót szólni (Sztálinra gondolt ekkor).

    Szerény megítélésem szerint nekünk már nincs szükségünk arra, hogy Gyurcsányról szóljunk néhány jó szót, annak érdekében, hogy maradjon továbbra is a baloldal vezére.

    ('Felelet': Azaz 12 éve hazudik a kormány a magyar nép kárára.)

    Azt gondolom, már lehetünk olyan nagyvonalúak, hogy kimondjuk Gyurcsányról azt, amit gondolunk.

    Azért, mert szeretnénk megtisztítani a magyar közéletet az ilyen végtelenül kártékony alakoktól.

    Ez szép, erkölcsös, tiszta szándék. Nem?

    Higgyük el nyugodtan: már egy gyurcsánytalanított baloldal sem jelent veszélyt ránk nézve.

    ('Felelet': Kire? A multikra? Ki az a mi? A magyarokra?.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Eszetlen okosítás (Magyar Nemzet 2020. 07. 22.)

    Eszetlen okosítás (Magyar Nemzet 2020. 07. 22.)

    Magyar Nemzet cikk, Pintér Balázs

      (Felelet: Az okos szókezdést O-val helyettesítem, mert a manapság használt értelemben szerintem romboló és hazug, eleve butító jelentésű.)

     idézetek a cikkből:

    Ootthon . a kifejezés a lakásépítések legújabb kori ciklusában hívószó lett.

    Oredőny, Oporszívó, Omegoldások..

    Az Omegoldások egyfajta kényelmi jelleggel bírnak, azt az illúziót keltve, hogy a lakás tulajdonosának semmi más dolga nincs, mint lehuppanni a fotelbe és bámulni az Otévét.

    ... a (lakás)fejlesztő árába be van építve az Odolgok pluszköltsége... "buta" lakás alig épül... jelentősen olcsóbb lehetne...

    Miért nem épül (normális) ház? Mert a vásárlók az Omegoldásokat keresik. Vagyis egy jól felépített trükkel (1) (Felelet: csalással, becsapással) állunk szemben: reklámokkal, ügyesen elhelyezett, izgalmas cikkekkel mesterségesen felkeltjük az igényeket, majd azokat kiszolgálva, a termékünket sokkal drágábban adhatjuk el.

    "Az internetre kapcsolt ostoba Oeszközök lesznek a jövő informatikai azbesztje". Ezt Mikko Hyppönnen, az F-Secure kiberbiztonsági cég vezető munkatársa fogalmazta meg tavaly.

    ...(az azbesztet) ámulattal figyelték és használták, mint az Omegoldásokat manapság. Csakhogy aztán kiderült, rákot okoz..

    Mikko Hyppönnen ehhez hasonlítja az Oeszközöket - szerinte úgy szabadulunk majd tőlük néhány év múlva, mint ma az azbeszttől.

     

    Felelet:

     Bátor kis eldugott írás. A rendszer egy lényegi tulajdonságát említi meg.

     (1) Ugyanezzel a módszerrel/indokkal szüntették meg (kb 1994 óta) a színvonalas TV, rádió műsorokat, színházakat. Hogy a nép bulvárt, trágárságot akar. Ezt állították, és mindent meg is tesznek, hogy valóra váljon.

     Most a járványkezelés ürügyén ügyesen kényszerítették a kisgyerekeket is a számítógéphasználatra.

      Az építőipar, a politikai vezetés segítségével, hasonlóan, például, a jó minőségű fa ablakok, parketták mérgező műanyagra cserélésével, a házak környezetszennyező műanyag szigetelésbe csomagolásával is a fenti módszert használja.

      Meg klímát tesznek buszba, metróba, lakásba, munkahelyre, színházba - ablak, jó levegő, parképítés helyett.

       Most látom, az Indexmár tavaly írt erről...

    Továbbicikkek róla...

     

  • Ez itt a kérdés - A nyugat rabságában (2024. 01. 04.)

    Ez itt a kérdés - A nyugat rabságában (2024. 01. 04.)

     Műsorajánló. M5.

    Az utóbbi 10-20 évban nem emlékszem ilyenre, hogy igaz és fontos dolgok elhangozzanak a nyilvánosság előtt.

    Ha lennének ilyen műsorok (ott is, ahol az emberek találkoznak vele), nem élnénk ekkora hazugságban. (33 vagy 333 éve?)

    fontos rövid mondatok (kifejteni persze nincs idő) leginkább

    főleg Kónya Imre volt belügyminisztertől

    és Szabó Tamás volt privatizáció felügyeletével megbízott tárca nélküli
    miniszter is jelen volt a beszélgetésen.

     

     

    Ez itt a kérdés... A nyugat rabságában – A rendszerváltoztatás utáni gazdasági függőség - Ez itt a kérdés, 2024. január 4.

    2024.01.04.

    52 perc:

    https://mediaklikk.hu/video/2024/01/04/a-nyugat-rabsagaban-a-rendszervaltoztatas-utani-gazdasagi-fuggoseg-ez-itt-a-kerdes-2024-januar-4

    Kónya Imre:

    https://www.parlament.hu/kepviselo/elet/k196.htm

     

     

     

     

     

     

     



  • Gátat vetni (Római-part) - Magyar Nemzet Lugas (2020.02.15.)

    Gátat vetni (Római-part) - Magyar Nemzet Lugas - Bertók T. László: Gátat vetni (2020. 02. 15.)

     felelet.hu: Bár megmenekülne a Római part az ingatlanspekulánsok további rombolásától! Hátha a politikai munkamegosztás, az állampolgárok akaratát is kivételesen figyelembe véve, nem teszi tönkre a helyet. Budapest nagyrésze mára elromlott, beépítve, lakhatatlan, csúf. Ha most az ingatlanlufi kipukkad, a gazdasági csőd közeleg, talán nyugalmunk lesz egy ideig a beépítési szándékoktól.

    A cikk egyes mondatairól:

    "közösségi tervezés - még nem volt példa rá" Bár tényleg ilyen történne egyszer! Óriási, történelmi dolog lenne. Érdemes kicsit jobban lelkesedni. Persze az esély 5%. Hiszen még igazi, érdemi témájú, nem elcsalt népszavazás sem volt nálunk.

    egy jó mondat: "A beruházói lobbi nyomulásával szemben civil ellenállás" Ezek a tüntetések voltak, melyek (főleg családos, gyerekes) részvevőit Tarlós polgármesterünk mélyen megalázó-becsmérlő jelzőkkel illette. Tényleg: Tarlós úrnak nincs köze az említett lobbihoz?

    "Ezer ottlakó érdeke a hullámtér védelme" Ez nem igaz! Pont a barátságos környezet miatt költöztek oda, kockáztatva az árvizet. Ha a terület beépülne, lakásaik értéküket is vesztenék. Ismerek ott élőket.

    "az étterem és sporlétesítmény tulajdonosok érdeke is" Ez se igaz, legfeljebb ha régi csőnakházuk telkét el akarják adni százszoros áron kaszinónak. Az ott működőknek a barátságos part az érdeke. Perszer rendbetéve kicsit. Például ingyenes nyilvános vécékkel, mint a Normafán.

    "a Királyok útja két méterrel magasabban húzódik" Érdekes, a gátépítők ezt sose árulták el / hangsúlyozták, pedig elég nyomós érv a nyomvonal mellett.

    "fő kérdés: közösségi rekreációs funkció a kétmillió budapestinek, vagy túlzsúfolt rideg ingatlanpanama óriási hotelekkel, kaszinókkal a külföldi tulajdonosok és turisták számára" (Átfogalmaztam a kérdést. Attól függ, ki válaszol. Az ingatlanosoknak van saját jól pénzelt álcivil szervezetük...)

    Miért kéne konszenzus? Mert a lobbi olyan erős, hogy mindenképp kell neki valami juss?

    A felelet.hu szerint a lényeg: a 60-as évek közösségi életének és barátságosságának visszaállítása. Ami mellesleg unikum egész Európa nagyvárosai között. És iskolai, a családokat szétszakító drága tornatermi rosszlevegőjű ledlámpás tornaóra helyett a családok dunai evezésének támogatása az újranyitandó csónakházakban.

     

     

     

  • Gelencsér - Lányi - túlélés (2022. 11. 15.)

    Gelencsér András - Lányi András - túlélés (2022. 11. 15.)

    Három újságcikk:

    Lányi András: Az emberiség túlélése nem technikai, hanem politikai kérdés

    Válaszonline·2022.11.10

     A független magántulajdon helyébe a befektetők, részvényesek és hitelezők közötti szövevényes viszonyok léptek. A piaci alku szerepét a piacon kívüli, lényegében politikai természetű befolyásolás és nyomásgyakorlás változatos eszköztára vette át. A parlamenti demokrácia üres formalitássá züllött, üzlet és politika a felismerhetetlenségig összefonódott. A hagyomány az emlékezetpolitika játékszere lett. Az autonóm egyénről kiderült, hogy autonómiáját csakis azoknak a közösségeknek a keretei között védelmezhette volna meg, amelyek a globalizáció áldozatául estek.

    Mi, úgy tűnik, jó szokásunk szerint utolsó csatlósai leszünk a technikába vetett vakhit, a növekedésmánia és az erőforrásokat esztelenül pazarló tömegfogyasztás rendszerének is.

    A globális hálózatokban és a rajtuk élősködő helyi parancsuralmi rendszerek kezén olyan mértékű hatalom összpontosult (hatalom = vagyon, fegyver, információ, technológia, jog), ami példátlan az emberiség történetében.

    Tény tehát, hogy a Földet aránylag kevesen szeretnék megmenteni. Ezzel szemben a saját kis földecskéjük elvesztése, életlehetőségeik beszűkülése, otthonuk elcsúfítása időnként mozgósítja a helyi társadalmat, ahol még létezik. Mármint helyi társadalom. (Magyarországnak jóformán már csak lakossága van.)

    Hozzuk haza a gazdaságot! Hozzuk haza a politikát! Mert minél távolabb születik egy döntés az érintettektől, rendszerint annál kártékonyabb. Az emberi lépték helyreállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek újraéledjenek és részt követeljenek maguknak a sorsukat érintő döntésekből. Egy ilyen alulról építkező rendszer, a civil társadalom autonómiájának legalább részleges helyreállítása azonban létében fenyegetné a központosítás és gépies hatalomgyakorlás jelenlegi rendszerét.

     

     „Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat, a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik”

    24.hu Balavány György 2022. 06. 10.

     , az energetikai célú intenzív növénytermesztés csökkenti a biodiverzitást, és a bioetanol előállításának majdnem akkora az ökológiai lábnyoma, mint a kőolajfinomításnak. Energetikailag is nonszensz, hiszen föl kell szántani a földet, traktor kell, műtrágya kell hozzá, de azt is fosszilis alapanyagból állítjuk elő. A talajokat a mikroelemek tekintetében már így is kizsigereltük. Egy intenzív művelésbe vont talaj nyomelemtartalma már csak töredéke a természetesnek, persze a növények is jóval kevesebbet tartalmaznak mindenből, de egyelőre még nőnek. A talaj is erőforrás, több ezer éves, véges és érzékeny rendszer, aminek a képződési sebessége nagyon lassú, és most minden tápanyagát kiszipolyozzuk az egyirányú anyagforgalommal

    A műanyag azért árasztotta el a világot, hogy kényelmesebb és olcsóbb legyen az életünk, gyártunk mindent, ami fölösleges és eldobható. És csodálkozunk, hogy a tengerek tele vannak szeméttel. Több százmillió tonna műanyagot állítunk elő évente és ennek nagy része fölösleges.

    hibáztunk, mert amikor a ’60-as években eljutottunk a Holdra, és elértünk a csúcstechnológiákig, nem kellett volna tömegesíteni mindent. Akkor kellett volna azt az elvet rögzíteni, hogy minden tartós és javítható legyen.

    Évente új telefonra, több autóra, mindig a legújabb okosórára senkinek nincs szüksége. Ezt a jóléti igényt, az örökös kütyüzést és a megunt dolgok kidobálását, amitől valójában senki nem lesz boldogabb, mesterségesen teremti meg a marketing.

    Vannak jó kezdeményezések, de ezek sporadikusak. Például, hogy a cégek a termékek helyett inkább szolgáltatást adjanak el. Amszterdamban a Schipol repülőtér nem lámpákat vesz egy cégtől, hanem fényt. Azt mondja, ennyi és ennyi lument kérek, ennyit fizetek érte. Amint a cég oldja meg az izzócserét, érdekeltté válik abban, hogy hosszú élettartamú legyen az izzó, vagy javítható legyen a reflektor.

    Ha még újra lehetne konfigurálni a társadalmat, azt a mesterséges igényturbózás megszüntetésével kezdeném, hogy tényleg mindenki csak azt vegye, amire szüksége van. Mert van itt egy durva paradoxon: minél jobban élünk, annál rosszabbul élünk; egyre többet kell dolgozni, hogy meglegyen a pénz arra, ami miatt azt gondoljuk, hogy jobban élünk, de közben tönkretesszük magunkat, a világunkat, a gyerekeink meg az unokáink jövőjét.

     

    „Az emberiség többsége számára az életfeltételek jelentős szűkülése kikerülhetetlen”

    24.hu Balavány György 2022. 10. 26.

     Nem a szelektív hulladékgyűjtés a megoldás, hanem az, ha nem csinálunk feleslegesen hulladékot. A „zöld növekedés” meg a „zöld fogyasztás” illúziói szemben állnak a legelemibb természettudományos törvényekkel.

    Akkor nem jó cél, hogy elérjük a karbonsemlegességet 2050-re?

    Ez így rendkívüli demagógia. Az az elbeszélés hamis, amelyben az éghajlatváltozásnál a varázsszó a szén-dioxid, és ha azt visszafogjuk, a gyorsvonat megáll. Eleve kétséges azt állítani, hogy vissza tudunk fordulni, amikor még lassítani sem tudtunk eddig. Én ezt egybites illúziónak nevezem: leszűkítjük a problémát egyetlen változóra, aminek persze van szerepe, de messze nem ilyen egyszerű a történet.

    ha holnaptól durván visszanyessük a fogyasztást, azzal kinyírunk egy-két milliárd embert. A fogyasztás tartja életben a társadalmat. Az egyik abból él, hogy előállítja, amit a másik meg akar venni, és ez így megy oda-vissza, körbe-körbe. 

    Akkor át kell állni másra, a termelés helyett szolgáltatásokra. Aki a turizmusban dolgozott, annak át kell szokni valamire, ami nem igényel annyi erőforrást; lehet, hogy ápoló vagy idősgondozó lesz. És aki eddig gyártotta a dolgokat, ezután inkább javítani fogja. Szolgáltatásokra mindig van igény. Tudom, hogy ezt mondani könnyű, és nem hangzik elegánsan, de muszáj alkalmazkodni a túlélés érdekében. A végén még akár boldogabb is lehet a társadalom, mint amilyen most. Mert az, hogy mindig a legújabb autónk és bármilyen kütyünk legyen, nem tesz boldoggá, azt csak a reklámok hazudják. Egy kicsit visszatérve a kávéra: reggeli kávé nélkül sokan el sem tudják képzelni az életüket, pedig a nagy ültetvények, monokultúrák, rengeteg csomagolás és szállítás mind erőforrás-pazarlás, és a kávéra sincs igazán szükségünk. Ha abbahagyjuk, egy kicsit rossz, de egy-két hét után nem is hiányzik. És egy csomó dolog van az életünkben, amiről azt gondoljuk, hogy szükséges, mert megszoktuk. Versenyt fogyasztunk, és az emberek a szociális médiában büszkén kiposztolják a rengeteg fölösleges holmit, amire sikerült szert tenniük, mint megannyi trófeát. A reklámokat például betiltatnám. (Felelet: ez utóbbi mondat az álmom nekem is, végre valaki nyilvánosságra tudta hozni.)

     Fenntartható fejlődés?

    Nem. Méltóságteljes, fenntartható visszavonulás. Működőképesnek kell maradni, de visszavonulni. Nem összeomlani, nem anarchiába fordulni: visszalépni, ahogy egy vesztésre álló hadsereg rendezetten visszavonul a háborúból, nem pedig fejvesztve menekül. A visszavonulás komoly stratégiai művelet, amit körültekintően meg kell tervezni és végrehajtani mihamarabb, hogy minél kevesebb legyen a veszteség. Előre már nem vezet út.

     

    A három cikk:

    Lányi András: Az emberiség túlélése nem technikai, hanem politikai kérdés

    Lányi András·2022.11.10

    Létforrásaink megőrzésének jámbor igyekezete rendszeridegen, a zöldek politikája éppen ezért nem lehet más, mint radikális – írja Lányi András többek között Takács-Sánta Andrásnak a Válasz Online-on megjelent írására reagálva. A filozófus szerint védekezni, intézményes változásokat elérni csak politikai úton lehetne. Az első lépés ezen az úton a kitűzött célok jóságának felülvizsgálata volna, a társadalmi együttélés rendjét igazoló téves előfeltevések és alaptalan hiedelmek leleplezése. Vélemény.

    Örkény vagy Beckett tollára méltó abszurd: a szakadék felé száguldó vonat utasai azon vitatkoznak, hogy túlélhetik-e a katasztrófát. Ahelyett, hogy megállítanák a szerelvényt.

    Gelencsér András professzor a 24.hu weboldalán tudóstól szokatlan egyértelműséggel nyilatkozott a közelgő ökológiai katasztrófa kilátásairól, és ezzel sikerült a téma iránt érdeklődést keltenie. A megszólalók többsége nem cáfolni, csak árnyalni, pontosítani igyekezett a természeti rendszerek összeomlásával, a források kimerülésével kapcsolatos megállapításait. Komolyabb ellenkezést legfeljebb az ő baljós prognózisa váltott ki.

    Bírálóinak két fő érve volt. Az egyik egyfajta technooptimizmus. Ez azzal biztat, hogy a kimerülő ökoszisztéma-szolgáltatásokat a műszaki-tudományos haladás vívmányai pótolhatják, hiszen eddig is pótolták. Ez részben tévedés, mert az úgynevezett haladás mindeddig az igénybe vett források egyre gyorsabb ütemű kiaknázásához vezetett, részben pedig az egyszeri öngyilkos logikájára emlékeztet, aki a hetedik emeleti ablakon kiugorva a második emelet magasságában megállapítja, hogy lám, eddig nem történt semmi baj. Aki ma új technikai csodáktól reméli az emberiség megmenekülését, az túl sok sci-fit nézett. A zöldek által sürgetett áttérés a megújuló erőforrásokra és kíméletes technológiákra létkérdés ugyan, de az adott keretek között, a gazdálkodás jelenlegi célrendszerében nem vezetne áttöréshez, sőt, nem is lehetséges.

    A vitában szóba is került olyan társadalmi változások igénye, amelyek elhárítanák az életmód- és technológiaváltás útjában álló akadályokat, s így megelőzhetik az ökoszisztéma összeomlását és enyhíthetik az emberiségre váró példátlan megpróbáltatásokat. Ezek lehetőségével biztatott a Válasz Online-on legutóbb Takács-Sánta András remek írása. Nem az a kérdés, hogy léteznek-e ilyen megoldások, mert lassan könyvtárnyira duzzadó irodalom számol be róluk, hanem hogy akar-e, képes-e élni velük a ma élő nemzedék. (A következő nemzedéknek már csak e lehetőségek jóval kisebb része áll majd a rendelkezésére, az azután következőnek még annyi sem.)

    De ez már nem tudományos kérdés. A természettudósok megmondják, hogy mi történhet, de hogy mit kellene tennünk, abban nem illetékesek. Hogy én mihez kezdek, erkölcsi kérdés. Hogy együtt mit teszünk, az politikai kérdés. Politika – ez az a szó, amely kedves kollégám és barátom, Takács-Sánta András cikkében egyszer sem szerepel.

    Márpedig eredményesen védekezni, intézményes változásokat elérni csak politikai úton lehetne. Az első lépés ezen az úton a kitűzött – egyéni, illetve közös – célok jóságának felülvizsgálata volna, a társadalmi együttélés rendjét igazoló téves előfeltevések és alaptalan hiedelmek leleplezése. Ez elsősorban azoktól várható, akik azt állítják magukról, hogy rendszeres tudással rendelkeznek az emberi viszonyokról; társadalomtudósok, írók, bölcsészek, művészek, filozófusok hivatása. Nálunk azonban e tudásnemek képviselői általában tartózkodnak attól, hogy bekapcsolódjanak a túlélésünkről szóló nyilvános vitába. Más országokban e magatartás korántsem általános. Az úgynevezett szellemi elitek körében már a múlt század hetvenes éveitől kezdve terjed a felismerés, hogy az ökológiainak nevezett válság nem egyéb, mint a késő modern ipari civilizáció válsága; a természetben zajló folyamatok ennek a válságnak csupán indikátorai.

    A modernitás nagy paradoxona, hogy az egyén felszabadításának jelszavával indult átalakulás világszerte az egyén példátlan kiszolgáltatottságához vezetett. A Nyitott Társadalom a zárt technológiai rendszerek működéséhez alkalmazkodik, és öntörvényűnek vélt piaci mechanizmusok logikájának engedelmeskedik.

    A természeti szükségszerűség felett aratott diadal a társadalmi szükségszerűségnek való alávetettségünket fokozta a végtelenségig. A nyers hatalmi erőviszonyok személytelen automatizmusok, információs hálózatok közvetítésével érvényesülnek, az egyszerű halandó számára láthatatlanul.

    A független magántulajdon helyébe a befektetők, részvényesek és hitelezők közötti szövevényes viszonyok léptek. A piaci alku szerepét a piacon kívüli, lényegében politikai természetű befolyásolás és nyomásgyakorlás változatos eszköztára vette át. A parlamenti demokrácia üres formalitássá züllött, üzlet és politika a felismerhetetlenségig összefonódott. A hagyomány az emlékezetpolitika játékszere lett. Az autonóm egyénről kiderült, hogy autonómiáját csakis azoknak a közösségeknek a keretei között védelmezhette volna meg, amelyek a globalizáció áldozatául estek.

    Nem áll módunkban többé, hogy ellenőrizzük és befolyásoljuk a rendszer működését. Nem a közöny és nem a kényelem: ez a magyarázata döbbenetes tehetetlenségünknek a magunkra szabadított ökológiai katasztrófával szemben.

    A hiteles tájékozódás és tényleges politikai cselekvés eszközeitől megfosztott tömegek azután kapva kapnak a leegyszerűsítő magyarázatokon és összeesküvés-elméleteken. Aki frusztrációikat ismeri, könnyen terelgetheti őket az álidentitás, a fantom-ellenség iránti gyűlölet jobb- vagy baloldalinak mondott karámjába.

    Valami különös oknál fogva azonban ezek a jól ismert összefüggések nem részei az ökológiai diskurzusnak. Márpedig helyes diagnózis híján nem valószínű, hogy a hatásos terápiára rátalálnánk. Marad a sopánkodás, a rossz lelkiismeret és a klímaszorongás.

    Nem a globális előrejelzéseken, hanem a helyi válaszokon kellene már régóta vitáznunk. Mert a válság ugyan globális, a következményei azonban az egyes országokat aszerint sújtják majd enyhébben vagy súlyosabban, hogy milyen megoldásokkal próbálkoznak. Ezért nem mindegy, hogy az önvizsgálatra és az önkorrekcióra mikor kerül sor. Mi, úgy tűnik, jó szokásunk szerint utolsó csatlósai leszünk a technikába vetett vakhit, a növekedésmánia és az erőforrásokat esztelenül pazarló tömegfogyasztás rendszerének is.

    A nyugat túlélési esélyeit elvileg nagymértékben javítja demokratikus öröksége, hogy ott a közös tennivalókról nyilvános vita folytatható, és a bírálatnak, a vizsgálódás szabadságának semmi sem szab gátat. Javítaná is, ha helyreállítanák a politikai diskurzus eredeti értelmét, hogy a nyilvános vetélkedés ne a javak és jogok elosztása, hanem a jó célok megállapítása körül forogjon. Egyidejűleg biztosítaniuk kellene a közösségek tényleges ellenőrzését a hatalmat gyakorló apparátusok és intézmények felett. Ettől ma meglehetősen távol állnak ők is.

    Ázsia és Afrika népei pedig olyan kulturális mintákra támaszkodhatnának, amelyek egy nem is olyan távoli múltban a természeti adottságokhoz rugalmasabban alkalmazkodó életformát biztosítottak számukra. Támaszkodhatnának, mondom, ha ezt az örökséget szellemi és fizikai értelemben le nem rombolta volna a modern technikai civilizáció brutális behatolása. Utóbbi tette lehetővé olyan parancsuralmi rendszerek kialakulását világszerte, amelyek természeti forrásaikkal még a nyugatiaknál is felelőtlenebb módon bánnak. (De ne feledjük, hogy a kínai kommunisták és iszlám terroristák tetteiben a nyugati típusú modernizáció mintái és következményei köszönnek vissza.)

    Mégis, hogyan lehetne megmenteni az emberhez méltó élet természeti feltételeit bolygónkon? Mindenekelőtt ki kellene végre mondani, hogy bármennyire tiszteljük a modern liberális, szocialista és konzervatív politika alapértékeit – jobban talán, mint állítólagos híveik –, a későmodern ipari társadalom előtt álló kihívás értelmezésére eredeti formájukban ezek nem alkalmasak. Így vagy úgy feltételezik ugyanis, hogy intézményeik működését az emberek – a választópolgárok, a fogyasztók, a hagyományos közösségek, az öntudatra ébredő tömegek vagy legalább a kiváltságos osztály tagjai – ellenőrizni és alakítani tudják. De többé nem ez a helyzet. A globális hálózatokban és a rajtuk élősködő helyi parancsuralmi rendszerek kezén olyan mértékű hatalom összpontosult (hatalom = vagyon, fegyver, információ, technológia, jog), ami példátlan az emberiség történetében. Ebben, nem másban rejlik mostani helyzetünk riasztó újdonsága.

    Az új típusú totalitárius rendszerek gyakorlatilag megdönthetetlenek. Talán egyetlen nép sincs többé abban a helyzetben, hogy urait a maga erejéből elkergesse, legyen szó az üzleti hálózatok kulcspozíciói köré szerveződő nemzetközi pénzarisztokráciáról, terrorállamokról, posztkommunista birodalmakról vagy Kelet-Európa és Közép-Ázsia kisstílű diktátorairól. A felsoroltak közös vonása elemi érdekeltségük az erőszakos központosításban, valamint a technológiafüggő, erőforráspazarló növekedés fenntartásában, alattvalóik engedelmes és falánk fogyasztóvá (esetleg ádáz harcossá, gyilkológéppé) idomításában.

    A Föld menthetetlen: akik véghez vihetnék, azok a legkevésbé érdekeltek a szükséges változásokban. Hatalmuk annak a rendszernek a fenntartásához fűződik, amelyben a sikert és a gyarapodást azon mérik, hogy ki tudja a természet kincseit másoknál sebesebben átalakítani hulladékká.

    A másik hét-nyolc milliárd pedig nem tudja, de nem is akarja megmenteni a bolygót. Az ökoszisztémák összeomlása, a jövő nemzedékek iránti felelősség számukra túlságosan elvont, távoli. Nem számít, hogy az orruk előtt, sőt, velük történik: egy lassú katasztrófa az ő szemükben nem vetélkedhet a napi szenzációkkal vagy a megélhetés gondjával. Tény tehát, hogy a Földet aránylag kevesen szeretnék megmenteni. Ezzel szemben a saját kis földecskéjük elvesztése, életlehetőségeik beszűkülése, otthonuk elcsúfítása időnként mozgósítja a helyi társadalmat, ahol még létezik. Mármint helyi társadalom. (Magyarországnak jóformán már csak lakossága van.)

    Mintha a zöldek is elfelejtették volna, hogy az ökológia kifejezés a görög oikoszból ered, ami házat, háztartást, otthont jelent. Az ökológiainak nevezett politika kiindulópontja nem lehet más, mint a lokalizáció. Hozzuk haza a gazdaságot! Hozzuk haza a politikát! Mert minél távolabb születik egy döntés az érintettektől, rendszerint annál kártékonyabb. Az emberi lépték helyreállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek újraéledjenek és részt követeljenek maguknak a sorsukat érintő döntésekből. Egy ilyen alulról építkező rendszer, a civil társadalom autonómiájának legalább részleges helyreállítása azonban létében fenyegetné a központosítás és gépies hatalomgyakorlás jelenlegi rendszerét.

    Létforrásaink megőrzésének jámbor igyekezete ezért rendszeridegen. A zöldek politikája éppen ezért nem lehet más, mint: radikális.

     

     „Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat, a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik”

    Balavány György

    2022. 06. 10. 10:58

    A folyamatban lévő fenntartható technológiaváltás valójában nem fenntartható, mert nincs meg a nyersanyag-fedezete. Így ahelyett, hogy segítene, gyorsítja a rendszer összeomlását. Az elektromos autó, a nap- és szélerőmű zsákutca, akár a bioetanol. Ráadásul végképp kifogynak az élelmiszerkészleteink, miközben a klímaváltozás már nem megállítható. Gelencsér András vegyész-légkörkutató, a Pannon Egyetem rektora szerint még mindig mítoszokkal és politikai lózungokkal áltatjuk magunkat, miközben a valóság az, hogy elkéstünk: a civilizációnk a túlfogyasztás miatt elkerülhetetlenül összeomlik néhány évtizeden belül.

    Szinte minden életfeltételünkkel kapcsolatban azt halljuk, hogy válságban van: nyakunkon az energiaválság, a vízválság, a nyersanyagválság, a klímaválság. A 2010-es évek második fele óta masszív krízishangulatban élünk, és ez egyre fokozódik. Ön vegyészként és légkörkutatóként általában nem túl optimista jövőképet vázol fel…

    A tudománynak nem az a dolga, hogy optimista vagy pesszimista legyen, hanem az, hogy világossá tegye a tényeket. Egyébként az úgynevezett klímapánik már a 2000-es évek elején beköszöntött: a 2003-as európai hőhullám rázta fel először a közvéleményt, mert annak nagyon sok halálos áldozata volt. 2008-ra megérkezett a pénzügyi válság, aztán a migrációs válság, de az sem választható el a klímaváltozástól, mert a nagy migrációs hullámhoz vezető folyamatok a 2000-es évek elején már megkezdődtek a Közel-Keletet sújtó rekordmértékű aszály és a terméskiesés miatt.

    A 2015-ös migrációs krízis után jött a Covid, most meg a háború. És ennek nyomában a totális válság, amelyben nagy döbbenetünkre minden baj összeadódik.

    Ezt az eszkalációt a tudomány már előre látta. Ha nincs is ez a háború, egy bő évtizeden belül a nyersanyaghiány akkor is utolért volna minket. Mit nem tudtunk? Miért vagyunk megdöbbenve? Tudtuk, hogy az erőforrások egyenlőtlenül vannak elosztva, hogy egyre rosszabb minőségű ásványkincseket tudunk egyre nagyobb ráfordítással kitermelni, miközben egyre több kellene belőlük; főleg a csillagháborús fejlesztési tervekhez, amelyekkel sem a kitermelés, sem a logisztika nem tudja tartani a lépést.

    Amikor arról beszélünk, hogy klímaválság van, Covid-válság van, háborús válság van, gazdasági válság van, többnyire elfelejtjük, hogy ezek ugyanannak a globális válságnak a különböző megjelenési formái.

    Mint egy gyógyíthatatlan rákos betegség: a rák az alapprobléma, az pedig már csak a következmény, hogy hol jelenik meg éppen egy áttét.

    Tehát nem úgy néz ki a dolog, hogy ha legalább az egyiket megoldjuk, akkor megmenekültünk.

    Nem, ráadásul még egyiket sem oldottuk meg. Többnyire a válság egy új formája írja felül az előzőt, és akkor az már kevésbé lesz fontos a köztudatban. A migrációs válságot megnyugtatóan megoldottuk? Vagy a terrorizmust, a klímaproblémát, a járványokat?

    A legégetőbb kérdés most a nagypolitikában, hogy milyen alternatív forrásból szerezzünk gázt, kőolajat, valamint milyen más úton jussunk azokhoz az élelmiszerekhez és nyersanyagokhoz, amelyek főexportőre Oroszország, vagy éppUkrajna. Sokak szerint eljött az idő, hogy átálljunk fenntartható és megújuló energiára. Végtére is épp elég energiát sugároz a Nap, minek nekünk kőolaj?

    Ekkora rendszert nem lehet gyorsan átalakítani. Ráadásul nagyon kihegyeztük az erőforrásokat. Mindenhol a „just-in-time” szemlélet uralkodott el, a cégek minden tevékenységet a logisztika mitikus tévedhetetlenségére alapoztak. Annyira optimalizálták a költséget a profit érdekében, hogy minden biztonsági tartalékot elhagytak. Abban bíztak, hogy a rendszer hiba nélkül, az örökkévalóságig fog működni. Először a Covid kapcsolta be az ébresztőt, amikor a logisztika egyszer csak elakadt, mert a kínaiak zártak, a konténerek nem jöttek, meg keresztbe állt a teherhajó a Suezi-csatornán.

    És megmutatta a rendszer, hogy mennyire sérülékeny.

    Igen, de a Covid mégsem szüntetett meg fizikailag infrastruktúrát. Lecsengett a járvány, visszamentek az alkalmazottak a gyárakba dolgozni. A háború viszont nagyon komoly erőforrásokat semmisít meg. Gondoljon bele, lebombázták Európa egyik legnagyobb acélgyárát Mariupolban, és nincs tartalék. Évekre előre megvoltak a rendelései a gyárnak, le voltak kötve ezek a kapacitások, és ezek most évekig nem fognak rendelkezésre állni.

    Ráadásul több millió tonnagabonáról is beszélünk.

    Persze, a háború az élelmiszert is érinti, de a tömegáruk termelését is. Lehetne elvileg valamilyen helyettesítő módszerben gondolkodni, de ez nem megy egyik napról a másikra, és óriási költség- és erőforrás-vonzata volna. Persze, Indiában még van az acélgyáraknak kapacitása. Csak hát India jóval arrébb van, és az acél elég nehéz.

    Ráadásul van egy csomó elektronikai eszköz, ami kell az életünkhöz, hiszen gyors adatáramlás nélkül nem működhet a civilizáció…

    Pedig ezek beszerzése is egyre nehezebb lesz, már most is akadozik. A bajt tetézi, hogy fogytán van a homok, nem lesz elég az épületek, ipari létesítmények, utak létrehozásához. És ez nem a távoli jövőben fog megtörténni, ez már most is probléma.

    Nincs elég homok a Szaharában?

    Dehogynincs, csak az nem jó semmire. A betonozáshoz folyami homok kell, amit a víz koptatott, mert a folyami homok szemcséinek olyan az alakja, hogy a betonnak megfelelő szilárdságot biztosít. A szaharai homokot a szél koptatta, legömbölyített, nem használható a belőle készült beton. Ezért volt az, hogy amikor Dubajban építettek egy mesterséges szigetet felhőkarcolókkal, és kellett a sok beton, nem a szomszédos sivatagból szedték ki a homokot, hanem Ausztráliából szállítottak oda százötvenmillió tonnát, hajókon.

    De a chipekhez nem kell sok homok, azok kicsik…

    A félvezetőgyártás ilyen értelemben inkább kémiai történet, ott a szilíciumot a kvarcból lehet megfelelő tisztaságban előállítani, és ez nem áll rendelkezésre mindenhol. A szennyezettség miatt nagyságrendekkel több technológiai lépésre van szükség.

    Ezek a technológiák egymásra vannak utalva, és ha a szisztéma bármelyik elemét kivesszük, az egész borul. Nem tudok áttérni másfajta erőműre, ha nem tudok betonozni.

    És ha nem tudok betonozni, akkor nem tudok gyárat építeni, sem acélt gyártani, tehát a civilizáció működésben tartásához szükséges technológiák összeomlanak, és nincs helyettük másik. Ha nem tudok betonozni, nem tudok felállítani egy szélkereket sem. Ráadásul az egész modern civilizáció villamos energiával működik, és ez annyira kiszolgáltatottá és sérülékennyé teszi, hogy globális és tartós áramszünet esetén gyakorlatilag rövid időn belül összeomlana. Ha csak a Facebook lefagy egy pár órára, már az több milliárd dolláros kárt okoz.

    Mi a helyzet a megújuló energiával?

    El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló energiaforrás nincs. Persze, a primer energiaforrás maga megújuló, mert a szél fúj, a nap süt. De a napból nem a számunkra hasznos formájú energia jön, azt át kell alakítanunk. A busmanoknak megfelel a nap úgy, ahogy van, de nekik nem kell áramot termelni; valóban fenntartható módon élnek, vadásznak, meg gyűjtögetnek, és elvannak azzal az energiával, ami a napból érkezik: a növények hasznosítják, ők meg begyűjtik. De nem tud és nem is akar visszatérni ehhez az életformához közel nyolcmilliárd ember.

    De ha az energetikai átmenet azt jelentené, hogy a fosszilis erőművek helyett fotovoltaikusak lesznek…

    Az elektromos áram előállítása akkor sem megújuló formában történik. A napelem nem energiaforrás, abban nulla energia van. Ráadásul 20-30 évig működik jobb esetben, utána már olyan kémiai átalakulást szenved, hogy nagyon nagy ráfordítással lehet csak újrahasznosítani az alkotórészeit. Ha 25 évig működik egy napelem, akkor az első hat évben csak azt az energiát termeli vissza, amit a gyártása során elhasználtak. És annak az energiának a nagy része, amit a napelem gyártásába be kell fektetnünk, szintén fosszilis. Szóval bezárult a kör. A kelenföldi kapcsolt hőerőmű, ami hőenergiát és villamosenergiát állít elő, 500 megawattot termel. Ha ezt napelemmel akarnánk Magyarországon megvalósítani, ahhoz ezer hektáros napelemparkot kéne létrehozni. És ezt általában olyan helyre kell tenni, ahol süt a nap, tehát ahol a növények is szívesen éldegélnének. Ráadásul a napelemekhez szükséges anyagokat tiszta formában előállítani, ez iszonyatos energiamennyiséget emészt fel. A szilícium gyakori elem a Földön, a kőzetekben van, de nagyon ragaszkodik az oxigénhez. Elképesztő energia kell ezeket a kötéseket elszakítani, és speciális technológia szükséges hozzá. Az alumíniummal hasonló a helyzet.

    Szokták úgy is definiálni a fenntartható vagy zöld energiát, hogy nem fokozza az üvegházhatást. Ilyen a szélerőmű.

    Nem ilyen, mert a hozzá szükséges betonalapzathoz már kibocsájtottunk irgalmatlan mennyiségű széndioxidot: egy tonna cement széndioxid-ekvivalense ugyancsak egy tonna. Tehát minden tonna cementből ugyanannyi széndioxid kerül a levegőbe a gyártás közben. És amikor a vasat az acélszerkezethez előállították, szintén a légkörbe jutott rengeteg széndioxid, nem is szólva arról, amikor a műanyaglapátokat legyártották kőolajból. Mire feláll egy szélerőmű, már majdnem annyi fosszilis energia van benne, mint amennyi energiát pár évig termelni fog. A szélerőmű a fosszilis energia szobra. A szennyezés már ott van a légkörben, és a lapát még meg sem mozdult.

    De aztán azért csak megmozdul, és elkezdi termelni az energiát anélkül, hogy füstölne.

    Igen, de annak az energiának, amit bele kell tenni, egész élettartama alatt csak a néhányszorosát tudja előállítani. Ez bődületesen rossz energiahatékonyság. Ez a hatékonysági szorzó a hagyományos nyersanyagok, mondjuk a lignit, vagyis a szén esetében körülbelül negyven. A kőszén, a kőolaj és a gáz is nagyon tömény energiaforrás, és a hőerőművi hasznosítása a veszteségek ellenére még mindig a leggazdaságosabb. Ha egy ilyen erőmű dolgozik negyven évig, ezalatt negyvenszer annyi energiát termel, mint amennyit a létrehozása és működtetése felemészt.

    Viszont a fosszilis erőművek, miközben energiát termelnek, folyamatosan szennyezik a légkört. És ez nem igaz például az atomerőműre. Értem a problémát a betonnal, de ha azt egyszer legyártják, utána már nem szennyez.

    Az atomerőműnek se rossz a hatásfoka, mert elég nagy az energiasűrűség, és ezek hosszú élettartamú erőművek. Urán viszont kell hozzá, és az szintén nem megújuló. Az urán hasadóanyag, a radioaktív bomlása természeti folyamat, a radioaktív bomlás tart a világegyetem kezdete óta, nem tudjuk se lassítani, se gyorsítani, de uránból véges készletünk van.

    Mennyi idő alatt fogy el?

    Legfeljebb kilencven év. Persze ha átállítanánk erre az egész globális áramtermelést, akkor sokkal rövidebb ideig tartanának ki a készletek.

    Nem lehet, hogy vannak rejtett urántartalékok valahol?

    Ez nem valószínű, a radioaktivitás elég jól detektálható.

    Miért nem találunk valami hatékonyabb módot a napenergia hasznosítására ahelyett, hogy a fosszilis anyagokat égetjük?

    A kőszén, akár a kőolaj, szintén a napenergiát tárolja. Úgy jött létre, hogy a földtörténeti múltban az a rengeteg növény begyűjtötte a napenergiát, elpusztult, eltemetődött, lesüllyedt, átalakult. Ma pedig ezek hatalmas energiasűrűségű, koncentrált napenergia-konzervek. Amikor hasznosítjuk, kibontjuk a konzervet. Csak hát az a gond, hogy húszezer év termését bontjuk ki egyetlen hét alatt. Százmillió évek alatt keletkeztek a kőolaj- és földgázmezők, amiknek most egy-kétszáz év alatt a nyakára hágunk.

    De olajból újabb lelőhelyeket találnak.

    Azért ez nem ilyen egyszerű. A ’70-es években kongatta meg a vészharangot a Római Klub, akkor volt divatos elmélet az olajhozamcsúcs; azt mondták, hogy nem lesz több kőolaj, és keresni kell alternatívákat.

    Aztán mégis megoldották, és most mindenre azt mondják, hogy majd megoldják. De ez a valósághajlítás tipikus esete. Ugyanis az elmélet helyes volt. Akkor volt vége a könnyen hozzáférhető olajnak, amit viszonylag egyszerű technológiával, gazdaságosan, koncentráltan, hosszú ideig ki lehet a föld alól nyerni.

    Zalában még mindig vannak ilyen himbás kutak, és van, amelyik még mindig működik. Ez viszonylag egyszerű, gazdaságos, mert kis befektetéssel dolgozik. Amit most olajforradalomnak neveznek, és a politikusok szerint Európát ki fogja segíteni, a palaolaj és palagáz kitermelése. Ez úgy működik, hogy a mélyebben fekvő rétegekbe belefúrnak, és utána nagy nyomással vizet, meg mindenféle vegyi anyagot pumpálnak be, hogy kiszorítsák az olajat. Igen ám, de egy fúrás nyomán három-négy hónapig lehet csak olajat termelni, aztán a hozam visszaesik, és újat kell fúrni. S ennek a repesztéses technológiának úgy néz ki az energiamérlege, hogy a megtérülés a befektetett energiának csak néhányszorosa. Ráadásul a palaolaj és a palagáz kitermelése sokkal nagyobb környezetszennyezést okoz. Persze a végén a benzinkútnál ugyanolyan vagy jobb minőségű üzemanyagot tankolunk, mint az 1970-es években, de jóval nagyobb anyag- és energiabefektetéssel. Vagy ott az olajhomok Kanadában, ami talajszerű, mint a sötét humuszos föld, el kell szállítani, fel kell melegíteni több száz fokra, hogy ki lehessen belőle nyerni az olajat. Ezek nagyon rossz energetikai hatékonyságú folyamatok.

    De akkor miért nem bányászunk mégis inkább szenet? Az legalább van. 

    Sőt, ott fordított a helyzet, javul a szénbányászat hatékonysága, főleg, ha megnyitják a külszíni fejtéseket. Ott a korszerűbb, nagyobb eszközökkel fajlagosan kisebb költséggel és energiabefektetéssel tudunk energiahordozót kitermelni.

    De nem ég olyan jól, mint a gáz…

    Viszont kevesebb energiával jutunk hozzá, ráadásul szénből még több száz évre elegendő, könnyen hozzáférhető készletek vannak. Cserébe a szén égetése nemcsak nagy széndioxid-kibocsátással jár, hanem rengeteg kormot juttat is a légkörbe. A korom pedig ugyebár fekete, ezért elnyeli a napsugárzást, és tovább melegíti a légkört.

    Mi a helyzet a biomasszával?

    A biomassza a fotoszintézisen alapul, aminek nagyon kicsi a hatásfoka, egy százalék alatti. És a hasznosuló energiatartalma még kisebb, tehát ha a háztartások az energiát energiaerdőből akarnák nyerni, akkor körülbelül két hektárnyi erdő kéne minden ház mellé.

    Most a karbonsemlegesség a jelszó: kivezetjük a szén-, illetve biomassza alapú tüzelést, helyette például földgázzal termelünk áramot, mondván, hogy az nagyobb hatásfokú, és kevesebb szén-dioxidot termel. 

    Valós az éghajlatváltozás, és hatalmas benne a szén-dioxid szerepe, de csak erre az egyre koncentrálni a fenntarthatóság szempontjából zsákutca, és sajnos az uniónak ez a politikája. Az éghajlatváltozás is komplex rendszer, aminek nem a széndioxid-kibocsátás az egyetlen oka. De ha csak ennél maradunk: a földgáz, vagyis a metán ugyanúgy fosszilis anyag. Csakugyan nagyobb a hatékonysága, de azért termel szén-dioxidot, ráadásul mire eljut az égetés helyéig, egy része elszökik. A szivárgás miatt körülbelül 10 millió tonna metán kerül a légtérbe évente globálisan. Ez ráadásul közvetlenül üvegházhatású gáz, és erősebb a légkört melegítő hatása, mint a szén-dioxidé.

    Van egyáltalán olyan energiaforrás, amit globálisan hasznosíthatnánk úgy, hogy ne szennyezze a légkört, ne fokozza az üvegházhatást, és ne pusztítsa le a bolygót néhány tíz éven belül?

    Van egy ilyen megoldás, a vízerőmű. Annak a legjobb az energetikai hatásfoka.

    És ezen a ponton kezdenek kommentelni a környezetvédők, hogy micsoda környezetromboló őrültség ez… Ma a zöldmozgalom hőseinek számítanak azok, akik Bős-Nagymarost megakadályozták.

    Pedig az a 700 megawatt hiányzik ám. Többet tudna stabilan termelni, mint Paks egy blokkja. Persze, vannak mellékhatásai, és nem is lehet mindenhol megcsinálni.

    A zöldeknek abban teljesen igazuk van, hogy ez csakugyan megváltoztatja az ökológiai rendszereket, lokális szinten átalakítja a természetet. Ráadásul ennek is van üzemeltetési költsége. Meg aztán a víz elég kiszámíthatatlan tud lenni.

    Ha jég van, az is baj, meg az is, ha csökken a vízhozam, ami mostanában előfordul; ha aszály idején alacsony a Duna vízszintje, akkor az erőmű nem fog a névleges teljesítményén termelni. Tehát olyan külső tényezőktől függ a termelése, ami nem szabályozható.

    És a vízerőmű létrehozása nem jár rengeteg betonozással?

    Dehogynem, csak az utána megtérül, szemben a napenergiával. Szóval, ha az a kérdés, hogy mi az, ami tényleg fenntartható és nagy hatásfokú, mégiscsak az a válaszom, hogy a vízerőművet egyszer kell megcsinálni, és utána nagyon hosszú, évszázados nagyságrendű az élettartama. És a víznek elég nagy a sűrűsége, és ha olyan az esése, meg a hozama, akkor az a hatékonysági mutató, ami a napelemnél három, a hőerőműnél meg negyven, az a vízerőműnél száz fölötti.

    Az átlagos hírfogyasztó rendre arról értesül, hogy történnek jelentős előrelépések a fenntarthatóság felé. Európa márátállt például a bioetanol-tartalmú benzinre, mondván, hogy ezzel jót teszünk a bolygónak.

    Nem teszünk jót, az energetikai célú intenzív növénytermesztés csökkenti a biodiverzitást, és a bioetanol előállításának majdnem akkora az ökológiai lábnyoma, mint a kőolajfinomításnak. Energetikailag is nonszensz, hiszen föl kell szántani a földet, traktor kell, műtrágya kell hozzá, de azt is fosszilis alapanyagból állítjuk elő. A talajokat a mikroelemek tekintetében már így is kizsigereltük. Egy intenzív művelésbe vont talaj nyomelemtartalma már csak töredéke a természetesnek, persze a növények is jóval kevesebbet tartalmaznak mindenből, de egyelőre még nőnek. A talaj is erőforrás, több ezer éves, véges és érzékeny rendszer, aminek a képződési sebessége nagyon lassú, és most minden tápanyagát kiszipolyozzuk az egyirányú anyagforgalommal. És amikor betakarítjuk a termést, az az energiamennyiség, ami végül kijön belőle, kevesebb annál, mint amit befektettünk. A bioetanol zsákutca, ahogy a tervezett léptékben számos más zöldnek látszó kezdeményezés is az.

    Szinte félve kérdezem, hogy az elektromos autóval mi a helyzet… 

    Erőforrások értelmetlen pazarlása a köbön. Ott pihennek a garázsokban a 800 kilós akkumulátorokkal az elektromos autók, bennük a rengeteg kritikus kémiai elem, lítium, kobalt, amelyek készletei kimerülőfélben vannak. Fenntartható meg zöld jövőnek tekinteni, hogy mindenki elektromos autót vegyen, hát erre nincsenek jelzők sem. Ugyanis az erőforrások közül az anyag oldaláról sokkal keményebb korlátaink vannak, mint az energia oldaláról. Ha lenne végtelen mennyiségű anyag, nem lenne gond az energiával sem. Tudniillik az energia áramlik folyamatosan, de az anyag mennyisége a bolygón véges, ebből a szempontból zárt a rendszer. És a kémiai elemeket nem lehet egymásból átalakítani, ezt már általános iskolában megtanulja mindenki. Nem úgy működik a világ, hogy ha nincs elég lítium, akkor gyártunk lítiumot. Több milliárd éve a Napunknál sokszorta nagyobb csillagok belsejében és szupernóvákban létrejöttek ezek az anyagok, ennyi van, és kész. Itt a Földön ezeket nem tudjuk előállítani, sem máshonnan beszerezni. Az autóipari lobbi a politika támogatásával kitalált egy divatos irányt, aminek mentén újra lehet gazdasági növekedést és extraprofitot produkálni. A szabályozást úgy módosítják, hogy még az is kénytelen legyen igazodni  hozzá, aki nem ért vele egyet.

    Ennek a technológiaváltásnak az erőforrások oldaláról nincs meg a fedezete. Ha az úgynevezett fenntarthatóságra való átállás jegyében, amit 2050-ig meg akarnak csinálni, valóban megvalósítjuk az elképzeléseket, beleértve az elektromos autót, meg a „megújuló” energiatermelést, akkor az ehhez szükséges kritikus elemek ismert készleteit gyakorlatilag már az évszázad közepére kimerítjük.

    Rengeteg tudományos cikk foglalkozik már ezekkel a korlátokkal, de valahogy a politika meg a gazdasági lobbi egyszerűen nem hajlandó ezekről tudomást venni.

    És ha valami csoda folytán minden szempontot figyelembe vennénk, legalább az éghajlatváltozás visszafordítható lenne? Vagy legalább megállítható?

    Nem. Több százmillió tonna széndioxid és metán szabadul ki csak a permafrosztból már évente. Tudja, ez az állandóan fagyott talaj, a tundra, ami rohamosan olvad. Olvad a sarki jég, és elnyeli a napsugárzás energiáját a sötét víz ahelyett, hogy a jég visszaverné. Nem lehet itt már megállítani semmit. Ez egy hatalmas komplex rendszer, tele nagyléptékű öngerjesztő folyamatokkal, mint az említett példák, ezekkel már nincs mit tenni. A jég és a friss hófelszín 60–80 százalékát visszaveri a nap sugárzásának, a sötétkék vízfelszín pedig mindössze 6 százalékát. A különbözet hozzáadódik a Föld energiamérlegéhez, és gerjeszti tovább az olvadást. Több millió négyzetkilométer kiolvadt jéggel mit kezdünk? Visszafagyasztjuk?

    És emberi tevékenység nélkül ez nem történne…

    Nincs olyan eleme az éghajlati rendszernek, a Napból érkező sugárzást és a Föld pályaelemeit kivéve, amit ne módosított volna máris jelentős mértékben az emberiség. Például már a középkorban kivágtuk az erdők jó részét Európában, őserdők jószerével azóta sincsenek, ezzel máris megváltoztattuk a felszín sugárzás-visszaverő képességét. Sőt még korábban, más kultúrák is komoly hatást gyakoroltak, azután ami meg a második világháború után történt, az már a turbófokozat. És persze a háború sem környezetbarát, de gondoljon bele, ha vége lesz valaha, az újjáépítés mennyi energiát és nyersanyagot fog felemészteni: újrabetonozni mindent, újraépíteni a gyárakat, lakóépületeket, utakat…

    Ha nincs ez a háború, akkor lehet, hogy tovább alszunk. Lehet, hogy most felébred a világ.

    Lehet. Elvileg van még valamennyi erőforrás, tehát ha normalizálódna valahogy a helyzet, akkor azért még lenne mihez nyúlni. Csakhogy a gazdaságot és a politikát szinte kizárólag a rövidtávú gazdasági érdekek mozgatják.

    Most már rövid a táv.

    De mindenki csak az aktuális évet, pénzügyi időszakot, választási ciklust akarja túlélni. A műanyag azért árasztotta el a világot, hogy kényelmesebb és olcsóbb legyen az életünk, gyártunk mindent, ami fölösleges és eldobható. És csodálkozunk, hogy a tengerek tele vannak szeméttel. Több százmillió tonna műanyagot állítunk elő évente és ennek nagy része fölösleges.

    Mik azok az anyagok, amik a jelenlegi életformánkhoz szükségesek, de már mindjárt elfogynak?

    Pár kivétellel majdnem az egész periódusos rendszert felsorolhatnám.

    Pedig hát az anyag nem vész el…

    És hogy van tovább?

    Átalakul.

    Hát ez az. Az anyagmegmaradás nem azt jelenti, hogy végtelenek a felhasználható készleteink. A felhasználás során átalakítjuk, szétszóródik, és többé nem tudjuk összegyűjteni. Hiába van meg, ha számunkra nem használható. Ha kibányásszuk az ezüstércet, kinyerjük az ezüstöt és felhasználjuk mondjuk több milliárd elektronikai eszközben, az utána meglesz máshol, csak annyira szétszórva és kis koncentrációban, hogy azt képtelenség technológiailag értelmezni. De a legkritikusabb helyzettel a foszforkészletek kapcsán kell majd szembenéznünk. A periódusos rendszerben azért vannak az elemek éppen ott, ahol, mert speciális tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy-két tulajdonságukat ki lehet váltani, és néhány anyag más anyagokkal helyettesíthető, de a foszfor nem. Az egy evolúciós termék. A csontjaink alapanyaga kalcium-foszfát. Az ön szervezetében is van 800 gramm foszfor, az aminosavakban, a DNS-ben is. A foszfor életfontosságú elem, ezért ez a műtrágyák egyik komponense.

    És mi történik, ha elfogy?

    A modern, intenzív mezőgazdaságra szükség van ahhoz, hogy ennyi ember táplálékhoz jusson. Régen szépen megtermelték a növényt, az állat legelt, a trágyáját visszahozták a földre, a maradványait elásták, így visszajutott a foszfor, és maradt a földnek termőereje. Most már jórészt egyirányú a folyamat.

    A nagyüzemi mezőgazdaság megtermeli az élelmiszert, elszállítjuk a nagyvárosba, megesszük, a foszfor kiürül az emberi szervezetből, megy a csatornába, a folyóba, az óceánba, és volt, nincs. Régen a guanót, a madarak ürülékét használták foszforpótlásra azokon a mezőgazdasági területeken, ahol már kimerült a talaj. Hatalmas guanótelepek léteztek, már a 19. században háborúztak is értük, csakhogy ezeket mára kitermeltük.

    Már csak foszfátkőzetek vannak, 90 százalékuk Marokkóban. A készlet talán az évszázad végéig kitart.

    Tehát nem lesz kaja.

    Ennyi biztosan nem, talán a fele sem. És itt nincs B-terv. Nincs olyan, hogy kitalálunk más biológiai szabályokat, ha ezek nem tetszenek. Az ATP-molekulát, ami a fotoszintézis és a sejtlégzés folyamataiban energiaforrásként szerepel, nem lehet mással helyettesíteni, és a DNS-ben sem fogjuk kicserélni a foszfort, ahogy a csontjainkban sem, mert ezek nagyon hosszú evolúciós folyamat termékei. Igen, ez azt jelenti, hogy néhány évtized múlva az emberiségnek nagyon súlyos problémái lesznek az élelmiszerellátással. Persze lehet, hogy ebbe már most a háború kapcsán belekóstolunk. Az energiatermelés válsága is súlyos probléma lesz, de ehhez képest szinte eltörpül.

    Az egész modern technikai civilizációra nagyon büszkék vagyunk, eljutottunk a Holdra, és az egész arra épült, hogy fosszilis energia, elektromosság…

    Csakhogy hibáztunk, mert amikor a ’60-as években eljutottunk a Holdra, és elértünk a csúcstechnológiákig, nem kellett volna tömegesíteni mindent. Akkor kellett volna azt az elvet rögzíteni, hogy minden tartós és javítható legyen.

    Nem a szándékoltan elavuló, profitmaximalizáló irányba kellett volna fordulni, hanem megmaradni az anyag- és energiatakarékos szemlélet mellett.

    Gyerekkoromban a suszter megcsinálta a cipőt, a háztartási eszközöket megjavították, kicserélték benne az alkatrészt, az autókat is lehetett javítani, megbecsülték és újrahasznosították az anyagot. Szinte körforgásos gazdaság volt.

    Értem, hogy a ’60-as évek után kellett volna más irányba indulni, csak hát az emberi természet is adottság, ahogy a foszfor mennyisége is. Mitől változott volna meg az emberi természet a ’60-as években? Van bennünk egyfajta önzés, mának élés, kényelemszeretet.

    De ez az ember gyermeki énje, a kütyüzés, ami még a felnőtteket is elragadja; sokan az autójukat is státuszszimbólumnak tekintik, aztán egy nem is elég belőle, ha megengedhetik maguknak.

    A gyűjtögető és szerzési ösztön, a prosperitás vágya evolúciósan is bennünk lehet, hiszen kellett a túléléshez.

    De a szerzés és raktározás azokra a dolgokra irányult, amelyekre tényleg szükségünk volt. Évente új telefonra, több autóra, mindig a legújabb okosórára senkinek nincs szüksége. Ezt a jóléti igényt, az örökös kütyüzést és a megunt dolgok kidobálását, amitől valójában senki nem lesz boldogabb, mesterségesen teremti meg a marketing.

    Csakhogy a végeken, a harmadik világ üzemeiben emberek tömegei mégiscsak abból élnek, hogy legyártják ezeket a kütyüket. Nem mondhatjuk, hogy srácok, most jó útra fogunk térni, tehát bezárjuk a gyárat, ne dolgozzatok.

    Így van, mert az a társadalom is erre épült fel.

    Nincs remény?

    Vannak jó kezdeményezések, de ezek sporadikusak. Például, hogy a cégek a termékek helyett inkább szolgáltatást adjanak el. Amszterdamban a Schipol repülőtér nem lámpákat vesz egy cégtől, hanem fényt. Azt mondja, ennyi és ennyi lument kérek, ennyit fizetek érte. Amint a cég oldja meg az izzócserét, érdekeltté válik abban, hogy hosszú élettartamú legyen az izzó, vagy javítható legyen a reflektor. Ha egy cég bérbe adja a mosógépet vagy a telefont, nem kell megvennem. Fizetek a szolgáltatásért, és nem az én gondom, ha elromlik; innentől a cég abban érdekelt, hogy az eszközök strapabírók és hosszú élettartamúak legyenek. Teljesen megfordulna a piac logikája. Most az az érdeke, hogy évente vegyél újat, akkor meg az lenne az érdeke, hogy húsz évig ne kelljen ránézni sem. Nekem a városi roller egyébként tetszik. Nem az, hogy szétszórják a járdán, de filozófiájában előremutató, hiszen nem birtoklom, nem viszem be a hálószobába, hanem használom, és a rendszer ezt szolgáltatásként biztosítja. És amikor nem én használom, használja más.

    Reggel elmegyünk a munkahelyre, ott áll a méregdrágán vett autó egész nap, este hazamegyünk vele, megint egész éjjel áll a fűtött garázsban. Ehelyett a közösségi autózást kéne bevezetni?

    Persze, és nem kéne ennyi autó, ennyi parkolóhely. Csak hát ezek a „sharing economy” elképzelések nagyon gyerekcipőben járnak, és a tulajdonosi szemléletet, meg a spájzolási ösztönt nagyon nehéz az emberekből kiirtani, hiszen státuszszimbólum is az autó. Pedig ennek az erőforrás-igénye töredéke volna annak, mint amire a mostani világ fel van építve. Ugyanakkor a szolgáltatásnak ugyanúgy megvan a munkaerő-igénye, csak másfajta kompetenciák kellenek. És itt nem kéne csodákat művelni, tehát egy ilyen modell akár működőképes lehetne globálisan is.

    A modern élet, a civilizáció ebben a formájában meddig tartható fent? Borúlátó, ha arra gondol, hogy mi lesz az emberiséggel 30-40 év múlva?

    Nincs annyi idő sajnos.

    Húsz éven belül katasztrófa várható. Talán hamarabb. Nagyon sokan látják ezt a tudományos világban, és nagyon kevesen a politikában és a gazdaságban.

    Pedig ez nem valami extra tudás: az, hogy a Föld zárt rendszer az anyag szempontjából, és szinte kifogytak a nyersanyagaink, nagyon könnyen belátható. Az a baj, hogy kommunikációval, lózungok hangoztatásával mindent el lehet fedni, és az emberek elhiszik az összes hazugságot, ami rájuk dől. Pedig hiába írjuk az óriásplakátra, hogy nagyon jó lett a termés, ha nem lesz élelmiszer. Ilyet már megéltünk egyszer, akkor sem működött. A világ beleragadt az alternatív valósággyártásba, de a fizikai valóságot ez egyáltalán nem érdekli. A pénzügyi válságot valamennyire lehetett úgy kezelni, hogy nyomtattak egy kis pénzt, megmentettek egy-két bankot…

    De a pénz absztrakt, az értéke egy kollektív megegyezéstől függ.

    Ezért lehet manipulálni. A valóság viszont, amit a természettudományok eszközeivel tudunk leírni, ilyen módon manipulálhatatlan. Ha nincs homok, nincs foszfát, nincs nyersanyag, akkor nincs elegendő táplálék, és ennyi ember számára nincs élet. Már több mint harminc kritikus elem van, aminek a koncentrált forrásai hamarosan elapadnak.

    Talán nem a nagy cégektől meg a politikai csúcsvezetőktől várhatjuk a változást, hanem a saját háztartásunkon belül kell elgondolkozni, hogy mi az, amiről le tudunk mondani. Talán sokat lehet tenni olyan apróságokkal, hogy nem cserélem le ezt a mobiltelefont, amíg működik…

    Ha még újra lehetne konfigurálni a társadalmat, azt a mesterséges igényturbózás megszüntetésével kezdeném, hogy tényleg mindenki csak azt vegye, amire szüksége van. Mert van itt egy durva paradoxon: minél jobban élünk, annál rosszabbul élünk; egyre többet kell dolgozni, hogy meglegyen a pénz arra, ami miatt azt gondoljuk, hogy jobban élünk, de közben tönkretesszük magunkat, a világunkat, a gyerekeink meg az unokáink jövőjét.

    De ha el is indulna egy ilyen kollektív belátás, egy új hozzáállás, akkor is sok mindennel elkéstünk. Ez a féktelen növekedés és jólét legkésőbb 2040-ig véget ér, a modern civilizáció súlyos válságba kerül. Ha más nem, a mostani háború világossá tette, hogy itt erőforrás-válság lesz.

    Marokkónak van foszfora szinte egyedül, de mi van, ha a marokkói kormány ezt már nem adja oda senkinek? Ugyanúgy az oroszoknál van egy csomó nyersanyag, ami sokat számít a világkészletben. Lehet embargózni, de ezzel néhány év alatt kölcsönösen lehetetlen helyzetbe hozzuk egymást. A brutális erőforrásválság, ami úgyis eljött volna a túlhasználat, a hígulás, a készletek kimerülése miatt, az most a háborúval előre ugrott tíz-húsz évet, vagy harmincat. Ennek az egyenletnek a valós számok halmazán már nincs megoldása.

    De azért lesz levegő és napfény?

    Persze, azzal nincs gond. A Föld alapvető életfeltételeit nem tudtuk elrontani. Egyedül valami nagyon extenzív nukleáris katasztrófa lenne képes erre. Ha az nem következik be, nem lesz olyan mértékű változás, ami a földi életet lehetetlenné teszi. Csak épp a modern társadalom, a mi világunk omlik össze. Akik eddig sem használtak villamos energiát, és nem a szupermarketben vették az ennivalót, azoknak mindez ezután sem fog kelleni. Vannak olyan törzsi kultúrák a Csendes-óceáni szigeteken, vagy az Amazonas esőerdőinek a belsejében, akiknek szinte mindegy, hogy a modern technikai civilizáció összeomlik. Ők túl fogják élni. De a nagyvárosokba zárt modern társadalmaknak nincs B-terv, ott technológia és energia nélkül egyszerűen nem lehet majd életben maradni. Az Amazonas-menti őserdőben csak annyit fognak észrevenni az egészből, hogy jé, eltűntek azok a villogó és mozgó csillagok és fura hosszúkás felhők az égről…

     „Az emberiség többsége számára az életfeltételek jelentős szűkülése kikerülhetetlen”

    Balavány György

    2022. 10. 26. 15:03

    Gelencsér András környezettudós, a Pannon Egyetem rektora nyáron azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy a jelenleg ismert emberi civilizáció a klímaváltozás hatásai és a nyersanyaghiány miatt néhány évtizeden belül véget ér. Szerinte a helyzeten a megújuló, illetve zöld technológiák csak rontanak. Azóta lapunkban is több kutató vitatta az állításait és következtetéseit; volt, aki szerint szembe megy a tudományos konszenzussal, és voltak, akik szerint rossz adatokkal dolgozik. Összegyűjtöttük a legfontosabb ellenérveket, és megadtuk a lehetőséget Gelencsér Andrásnak, hogy reagáljon rájuk. Interjú.

    A lapunknak adott júniusiinterjú nyomán számos kritikát kapott, különösen a megújuló-, illetve a zöld energiát bíráló mondatai miatt. Többekszerint rosszul kalkulál, amikor azt mondja, hogy a napelemek hat évig csak a beléjük fektetett energiát termelik vissza, hiszen a napelem ma már fél, de legfeljebb két év alatt visszatermeli a befektetett energiamennyiséget, és nem is lesz belőle olyan gyorsan hulladék, mint ön állítja. Ugyanígy vitatták a szélerőművekre vonatkozó megjegyzéseit. Mit szól ezekhez a felvetésekhez?

    Nagyon rossz érveléstechnikának tartom, amikor az összes közül kivesszük a teljes rendszer egyik elemét és hozzá a legjobb technológiát, miközben nem vesszük figyelembe a rendszert a maga egészében. A napelemnek például nem elég a celláit legyártani, amire ezek a kedvezőbb értékek vonatkoznak: azokat alumíniumkeretbe kell tenni, felszerelni, rögzíteni, kiépíteni a vezetékhálózatot, vezérlőegységeket, hogy csak néhány nélkülözhetetlen elemet említsek. Ráadásul ezeknek tartósan ellen kell állniuk a napnak, szélnek, viharnak is, és ehhez nem akármilyen anyagok kellenek. De még ha kiragadjuk is magát a panelt a rendszerből, a rövidebb megtérülési idő akkor is csak olyanokra igaz, mint a kadmium-tellúr napelem. A tellúr az egyik legritkább elem a földön (háromszor ritkább az aranynál), ezért ennek fogynak ki leghamarabb a készletei, tehát ha erre akarnánk alapozni a jövőt, akkor annak igen hamar vége lenne. Egy friss tanulmány szerint ez azt jelentené, hogy 2060-ig a most ismert készleteink 12-szeresét felhasználnánk, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Tehát akkor számolunk jól, ha a ténylegesen működő, komplett rendszerek teljes energia- és erőforrásigényével kalkulálunk.

    Viszont a hatékony működéshez szükséges napsütésnek, úgy tűnik, egyre inkább bővében vagyunk. Tehát mintha az éghajlatváltozás is kedvezne a napelemeknek.

    Valóban akkor működik a fotovoltaikus rendszer, ha süt a nap. Ugyanakkor a napelem roppant hőérzékeny: minél magasabb a hőmérséklet, annál inkább romlik a hatásfoka, minden egyes Celsius-fokkal 3 tized százalékot. Amikor a tetőn elhelyezett panelek hőmérséklete a 70–80 fokot is eléri, ami pedig nem ritka, nagyon leromlik a hatékonyság. Ha a termelési átlagot havi bontásban nézzük, a napelemek nem a nyári hónapokban termelik a legtöbbet, hanem májusban, áprilisban és szeptemberben. Már olyan technológiai fejlesztés is van, amikor hűtik a napelemeket, de az újabb energiafelhasználással és anyagbevitellel jár. Az előrejelzések szerint a világ alumíniumtermelésének felét 2050-re a napelemekhez szükséges szerkezetek gyártása fogja lekötni. Az alumínium roppant energiaigényes: nagyon magas hőmérsékleten, bonyolult eljárásokban lehet csak előállítani. És megint ott tartunk, hogy

    rengeteg nyersanyagot kell kibányászni és fosszilis energiát kell felhasználni ahhoz, hogy elkészítsünk egy úgymond fenntartható rendszert, amitől azt reméltük, hogy kiváltja a fosszilis energiát. Csöbörből vödörbe.

    De arról is hallani, hogy az alumíniumnak jók a visszanyerési lehetőségei, vagyis könnyen újrahasznosítható.

    Persze, de ha új napelemparkokat létesítünk folyamatosan, mert bővítjük a kapacitást, akkor jó darabig nincs visszanyerés, csak felhasználás. Ha ezeket hozzávesszük a történethez, és rendszerszemléletű mutatókkal számolunk, akkor pont azok a megtérülési adatok jönnek ki, amiket mondtam.

    Viszont ha e tényeket összevetjük azzal – és ez az érv is megjelent a kritikák közt –, hogy a szénerőműnek nemcsak a létrehozásához kell fosszilis energia, hanem teljes üzemidejében szennyezi a légkört és fokozza az üvegházhatást, akkor a mérleg egyértelműen a megújulók javára billen. Nem?

    A szén-dioxid vonatkozásában ez igaz, de ezért szajkózom, hogy rendszerben kell gondolkozni. A naperőmű arányaiban kevesebb energiát termel, mint a szén- vagy a gáztüzelésű, cserébe a gyártása rengeteg anyagot és energiát emészt fel, aminek kizárólag gyorsan kimerülő forrásai vannak.

    Viszont folyamatosak a fejlesztések a lehető legnagyobb hatékonyságú, és leginkább anyagkímélő megoldások irányába. A tíz kutató által aláírtvitacikkben szerepel, hogy tíz évvel ezelőtt még az elektromos autó is technológiai ritkaság volt, de ma már naponta találkozunk vele.

    Találkozunk, de azért azt nem mondhatnánk, hogy széles körben elterjedt. Hozzáteszem: szerencsére. Amúgy az a cikk kettős érvelést használ, mert azt mondja, hogy az újrahasznosítással megtámogatott nyersanyag-kapacitásunk elég ahhoz, hogy 2025-re akár 21 millió ilyen autót legyártsunk, aztán meg azt, hogy a fogyasztást vissza kell fogni; az utóbbival maradéktalanul egyetértek, csak ez nem fog menni úgy, hogy tízmilliószámra gyártjuk ezeket a járműveket. A fogyasztás visszaszorítása és a kereslet növelése nem működik egyszerre.

    Tudós létére nem hisz a tudományos fejlesztésekben?

    Ez nem hit kérdése. A technooptimizmus vagy inkább technofanatizmus, a műszaki fejlődés meg az innováció mindenhatóságába vetett vakhit nagyon káros. Ennek az a narratívája, hogy „majd csak megoldják a tudósok meg a mérnökök a problémákat.” Van ugyanis olyan probléma, amit nem tudunk megoldani. Nem megoldható, hogyha van valamiből tíz darabom, és mind a tízet elfogyasztom, még mindig maradjon három. Mindig elképedek, amikor tudományos területeken tevékenykedő emberek ilyen ábrándokat kergetnek. Egész életemben a tudományban dolgoztam, de mérnöknek is tanultam, és ott belénk verték, hogy fontos az elmélet, de a lényeg az, hogy mi működik a valóságban.

    Nem tudom, hogy akik az élenjáró technológiák laboratóriumi csúcseredményeit mutogatják, körülnéztek-e a világban, ami egy hatalmas katyvasz lett. Egyáltalán nem számít, hogy mi lesz jövőre a publikálható csúcstechnológia, amíg 1,3 milliárd autó van a világon, és azok nagy része Indiában és más hasonló országokban áll 12 sávos autópályákon a dugóban.

    Persze, hogy vannak jó hatékonyságú napelemtípusok is, de ezek a most használt napelemek töredékét teszik ki. Jelenleg az úgynevezett mono- és polikristályos szilícium napelemeket gyártják tömegesen, és van egy-két százalék, ami a korszerűbb és – tegyük hozzá – sokkal drágább technológiát képviseli. Hadd mondjak ismét egy autós hasonlatot: sokat hallunk arról, hogy milyen motorfejlesztések vannak, az Euro 7-essel már minimálisra csökkentjük az emissziót. És akkor boldogok lehetünk, mert az innováció megment minket, nemsokára jó lesz a levegő a városokban? Vessünk már a valóságra is egy pillantást! Kinek van Euro 7-es autója? Ahogy megyünk a nyugati határ felé, látjuk: Németországból trélereken jönnek be a leharcolt, tízéves, nagy teljesítményű dízelautók. És ezek még húsz év múlva is közlekedni fognak.

    Épp tavaly döntött úgy az unió, hogyszabályozza ezt a kérdést.

    Igen, de a szabályozás nem azt mondja, hogy ilyen autók nem futhatnak, hanem azt, hogy 2035-től már nem lehet őket újonnan forgalomba helyezni. A lényeg, hogy ha a technológia élmezőnyét akarjuk a világra leképezni, becsapjuk magunkat. A fogyasztói társadalomba már Kína, India, Kelet-Ázsia, Afrika egy része, Dél-Amerika is kőkeményen beletartozik. Sok milliárd ember él ott, ahol még lepukkantabb autók vannak, és ahol még kevésbé tartanak be bármilyen szabályt, tehát mikor valaki azt mondja, hogy „nyugi, mert fejlődik a technológia”, akkor én megkérdezem, hogy a csúcshatékony fejlesztéseket vajon ingyen fogják gyártani és osztogatni?

    Azért az erős érvnek tűnik, hogy az akkumulátorokban felhasznált fémeknek ma már akár 70–95 százalékos újrahasznosítási rátájuk is van, ahogy az említett vitairat mondja.

    Csakhogy ez elméleti lehetőség, nincs így a gyakorlatban. De ha még ilyen számot mondanánk is, azért a matematikai következményekről se feledkezzünk meg. Az egynél kisebb számoknak van egy olyan kellemetlen tulajdonságuk, hogy ha önmagukkal többször megszorozzuk őket, igen gyorsan közelítenek a nullához. Beszéljünk mondjuk egy 70 százalékos újrahasznosításról, hiszen az már igen szép. Számoljunk: a 0,7 néhányszor megszorozva 0,7-tel már nagyon kevés, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy anyag néhány ciklust így bejár, utána volt, nincs. Ráadásul ha rövid az életciklusa egy terméknek, mert hamar kidobjuk, akkor ezek a szorzások hamar bevégződnek, és pillanatok alatt vagyunk a nullán.

    Tehát az újrahasznosításoktól sem várhatjuk a nyersanyagválság megoldását?

    Óriási hiba lenne attól várni. Az, hogy egy anyagot valamilyen formában újra ki kell nyerni, ismét anyag- és energiaigényes. Nem is beszélve arról, hogy ezeket egy adott helyre kell gyűjteni, nyilván valami magas technológiai szinten működő üzembe. A vasúti síneket viszonylag könnyű újrahasznosítani, azok egyben vannak, nagy tömegben. De a felhasznált vas nagy része betonban van, és ott is megy tönkre, mert nem könnyű onnan kiszedegetni, ahogy a gumiabroncsban levő fémet sem. Az újítások az egyre bonyolultabb szerkezetek felé haladnak, de minél bonyolultabb egy szerkezet vagy készülék, annál nehezebb belőle kinyerni az anyagokat.

    Egy 15–20 évvel ezelőtti telefon még csak körülbelül húsz kémiai elemet tartalmazott, a mostani okostelefonokban akár 60 kritikus elem is jelen van, összekeveredve, műanyag- és üveg alkatrészekbe ágyazva. Ráadásul a telefonok szerteszét vannak a világban több milliárd embernél, és a típusaik is nagyon különbözők: mindegyikben más van, máshol, más arányokban. Tehát nem lehet homogenizálni a technológiát, ráadásul a legyártott készülékekben az anyagok kémiai átalakulást szenvednek a használat során, és választanunk kell, hogy milyen elemeket akarunk kinyerni belőlük. Ugyanez a helyzet az elektromos autók akkumulátoraival. A működőképes újrahasznosítás az volt, amikor gyerekkorunkban összegyűjtöttük az üveget, bevittük a boltba, kaptunk érte egy forintot üvegenként, akkoriban egy gombóc fagylalt árát. Az üvegeket betették rekeszekbe, visszavitték a gyárba, kimosták, megint megtöltötték, lekupakolták és forgalomba került. Sok ezerszer vissza lehetett forgatni a palackokat, és legfeljebb a végére már kicsit mattabb lett a csillogásuk. Ma különböző színű, minőségű üvegek keverednek mindenféle vegyi anyaggal, és elég komoly technológia kell hozzá, hogy ebből bármiféle használható dolog lehessen, ráadásul az újrahasznosított anyag minősége egyre rosszabb. A műanyagokból vagy gumiőrleményből készítenek például paneleket a játszótérre, hogy ne üssék meg magukat a gyerekek; ilyesmiket lehet csinálni, de alapvetően az eredeti, értékes funkcióját az anyag elveszíti. A végén, amikor már nincs más opció, el lehet égetni a papírt vagy a műanyagot, akkor az energiatartalmát még hasznosítjuk, de ott a vége.

    Antal Miklós, az ökológiai közgazdaságtan kutatójaazt válaszolta az ön állításaira, hogy a civilizációnk, ha okosan bánunk vele, fenntartható.

    A jelenlegi állapotában biztosan nem.

    És ha azt kérdezem, hogy egy szabályozott, korlátozott, átalakított fogyasztási struktúrával fennmaradhat-e?

    Arra azt mondom, hogy nem reménytelen.

    Ezen a ponton akkor egyetért a kritikusai többségével.

    Csak én talán szkeptikusabb vagyok. Vagy realistább. Számos lépést meg kellett volna már tenni, illetve számos olyanra volna szükség, amire a nemzetközi politikában még csak szándékot sem látok. A fogyasztás radikális mérséklésére van szükség ahhoz, hogy hosszabb távon tervezzük a jövőt. Szélenergia, napenergia, zöld autó, bioetanol – ezeknek a technológiáknak a fejlesztése és széles körben való elterjesztése nem tudja beváltani azt a reményt, hogy a civilizáció az évszázad végéig fennmaradjon.

    Tegyük fel, hogy holnap meghívják önt a világ legnagyobb államainak és vállalatainak vezetői egy kávéra, és azt mondják: professzor úr, megértettük, hogy ez nem jó irány, legyen kedves, javasoljon valamit helyette. Mit mondana?

    Lehet, hogy a kávétermesztés betiltásával kezdeném, bár én is szeretem a kávét. Vannak olyan kezdeményezések, mint a low-tech a high-tech helyett. Ma már azért tart ott az anyagtudomány, hogy azokat a dolgokat, amik egyszerűek és beváltak akár évezredes távlatban is, meg lehetne jobb anyagból, jobb hatékonyságú folyamatok révén csinálni. Mindenki ismeri a feketére festett hordót.

    Talán használt olajoshordó volt egy vasállványon. Sokan zuhanyoztak a hétvégi telkeken alatta.

    Igen. Ez egy tipikus low-tech dolog, folyik belőle a meleg víz, igaz, hogy csak nyáron. És nagyon sok olyan ötletük volt a régieknek, amit újra kéne gondolni. Csak sajnos a városiasodás meg az a társadalomszerkezet, ami ennek nyomán kialakult, arra a premisszára épült, hogy ez örökké így fog maradni, vagy ha változik is, legfeljebb fejlődni fog. Az nem volt bekalkulálva, hogy a globális piac összeomlik, mert a kereslet mesterséges felturbózásával tartja fenn magát, de eléri a korlátait, és senki nem tudja az alternatívát, ráadásul új fogyasztói társadalmak lépnek be a rendszerbe.

    Az összeomlást úgy kell elképzelni, hogy hatalmas kataklizma következik be, robbanások rázzák a felhőkarcolókat, és mindenki menekül?

    Az esetleg egy nukleáris katasztrófa forgatókönyve lehetne, ami ugyan nem kizárt, de nem is valószínű. Egyébként nem szeretem az összeomlás szót, pontosan azért, mert ilyen képzetek kapcsolódnak hozzá.

    Amiről én beszélek, az egy folyamat, ami már most is zajlik, lépésről lépésre: megfővünk, mint a békák a vízben. Ha nem jön közbe valami, és a magam részéről nem látom, hogy mi jönne közbe, akkor kábé húsz év lehet még hátra a történetből. Már ma is kifogy a benzinkútról a benzin. Élelmiszerválság van. Energiaválság van. A természeti katasztrófák egymást érik. Amit az elmúlt évtizedekben-évszázadokban tettünk, annak szépen beérett a gyümölcse. Miért gondoljuk, hogy a helyzet javulni fog?

    Például azért, mert egyszer véget ér a háború.

    A helyzeten a háború nagyon sokat ront, ez biztos. De a bajt nem a háború okozta, hanem a fenntarthatatlan, tudományosan megalapozatlan, vagyis hamis elképzelésekre épülő rendszer. Kívánom, hogy legyen vége a háborúnak, és valahogyan térjen magához a gazdaság és az energiaellátás újra, de ez hosszabb távon nem old meg semmit.

    A háború nem egy aszteroida, nem valami kívülről jött, előre nem látható csapás, hanem a rendszer része. A globális világ termelte ki, és termeli ki folyamatosan, és e szempontból mindegy, hogy aktuálisan ki a hibás.

    A Covid szintén nem külső tényező, mégis sokan úgy tekintettek rá, mint természeti csapásra. Lehet rá mutogatni, és azt mondani, hogy a járvány miatt vannak a bajok. Nem, a járvány van amiatt, hogy így élünk, így utazgatunk. A felfedezések kora előtt nem volt világjárvány. A világjárványok akkor kezdődtek, amikor az emberiség úgy érezte, hogy a kontinenseket kinőtte, és elkezdett utazni a különböző életterek között. Az utóbbi évtizedekben a tömegturizmus sok helyen szinte elviselhetetlen méreteket öltött.

    Talán nem kéne utaznunk?

    A mai volumenű turizmus nem biológiai szükséglet. Nyilván klassz dolog piramisokkal fényképezkedni, aztán hazautazni, de talán nem véletlen, hogy ilyet egyetlen állat sem csinál. Ha csak ezzel leállnánk, már attól sokat csökkenne a globális fogyasztás. A globalizációból egyfajta helyi értékteremtésre kellene váltani, ami most már persze nehéz, mert az erőforrások eloszlása egyenlőtlen. Gyerekkoromban a földrajzot úgy tanultuk, hogy vaktérképre kellett rajzolni, melyik nyersanyag hol van Magyarországon, de ma már ezeken a helyeken semmi nincs. Mindennek a nyakára hágtunk, ezért benne kell maradni valamiféle nemzetközi geopolitikai játszmában, hogy az erőforrásokhoz hozzá lehessen férni. Fenn kell tartani a legfontosabb anyagok valamilyen szintű kereskedelmét, de egyébként elérni, hogy mindenki maradjon veszteg, és próbáljon a saját környezetében boldogulni, vagy valamilyen alternatív rendszerben, munkamegosztással osztozni a maradék javakon. Csak tudja, mi a gond? Képzeljen el egy erre épülő politikai programot. Egy pártot vagy politikust, aki azzal kampányol, hogy vegyünk vissza a fogyasztásból. Ki támogatná?

    Rendkívül népszerűtlen volna, azt hiszem.

    És ez azt a kérdést veti fel, hogy a gyökeres életmódváltozásra mennyire képesek az emberek, mennyire tolerálják, hogy ami úgymond jár nekik, amit megszoktak meg amihez az életüket igazították, az nincs többé vagy nem abban a formában van. A másik kínzó kérdés pedig, hogy lesz-e elég idő az átállásra.

    Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense szinténvitába szállt önnel. Szerinte is óriási, a történelemben példátlan a jelenlegi környezeti krízis, és azonnal cselekedni kell. Az ő javaslata az, hogy el kell kezdeni helyi közösségekből szépen, lépésről lépésre, demokratikus módon felépíteni egy másik világot. Bevásárlóközösségek, kistermelői piacok, ismeretterjesztés…

    Egyetértek azzal, hogy a kollektív belátás lenne az út a megoldáshoz, de nem hiszem, hogy ez puha és lassú építkezéssel elérhető volna. Ennek az optimizmusnak az alapjai szerintem okos, művelt és jóravaló értelmiségiek fejében léteznek, de nem a természetben, vagyis a minket körülvevő valóságban. Vannak nagyon előremutató lokális kezdeményezések, és ezek kétségtelenül hasznosak, de az efféle „lassú forradalomra” már biztosan nincs idő, meg egyébként globális szinten igény sincs. A társadalom épp az ellenkező irányba halad, ráadásul gyorsulva, anélkül, hogy bármiféle korlátozást képes lenne elviselni. Azt is képtelen volt tolerálni a rendszer, hogy a Covid részlegesen, kis időre lelassította a gazdaságot. Meg aztán a nagyvárosok struktúrája egy megváltozott fogyasztói szemlélet megvalósítására kevéssé alkalmas. Nagyon szép dolog a termelői piac, a bevásárlóközösség meg a ruhacsereprogram, de azért a 40 milliós Sanghajban nehezen tudom elképzelni, vidéken, falvakban sokkal inkább. Csakhogy az egész modern gazdaság és társadalomszerkezet a nagyvárosokat preferálja, ott vannak munkahelyek, hivatalok, iskolák.

    Sokak szerint kommunikációs szempontból káros és felelőtlen dolog, hogy ön a civilizációnk rövid időn belül bekövetkező végéről beszél mint valószínű forgatókönyvről. Magam is megkaptam, hogy miért kellett ilyen interjút készíteni, hiszen aki elolvassa, lelkileg lebénulhat. Nem volna mégis jobb a reményt fenntartani?

    Ez a József Attila-idézet sokat jár a fejemben: „az idő lassan elszivárog, / nem lógok a mesék tején, / hörpintek valódi világot, / habzó éggel a tetején.”A reményt fenntartani jó, de az illúziókat fenntartani nem szabad. Etikailag is elfogadhatatlannak tartom, hogy hamis reményt tápláljunk az emberekben, és arról beszéljünk, hogy az úgynevezett megújulók majd elhozzák a zöld jövőt, és meg leszünk mentve, csak most még vegyék meg a zöld autót, a környezetbarát mobiltelefont, fogyasszanak ugyanolyan tempóban, és a sok értelmetlenül keletkező hulladékot gyűjtsék szelektíven.

    Nem a szelektív hulladékgyűjtés a megoldás, hanem az, ha nem csinálunk feleslegesen hulladékot. A „zöld növekedés” meg a „zöld fogyasztás” illúziói szemben állnak a legelemibb természettudományos törvényekkel. Lehet kábítani az embereket, csak akkor húsz év múlva tessék a szemükbe nézni, hogy ezt propagáltuk, és mindenki megcsinálta, megvette, hazavitte, fölszerelte, mégis összedőlt a világ.

    Viszont ha elhessegetjük a hiú ábrándokat és szembenézünk a valósággal, akkor tiszta döntési helyzet van előttünk. Aki ezeket végiggondolja, dönthet arról, hogy ebbe az irányba akar vakon továbbmenni, vagy esetleg próbál másokkal közösen gondolkozva új utat keresni.

    Szeretnék több konkrétumot hallani arról, hogy mi az a másik út.

    Higgye el, én is. Nem tudok egyszerű megoldást, és ha valaki előáll azzal, hogy tud, akkor el kell kezdeni gyanakodni, ugyanis a probléma nagyon bonyolult. Csak arra tudok rámutatni, hogy amit megoldásként akarnak eladni nekünk, az hamis, mert tudományosan nem igazolható. Én azt tudom megalapozottan állítani, hogy az egész fenntarthatóságnak nevezett technológiai paradigma, meg a globális klímapolitika hatalmas sebességgel visz a szakadékba. Persze felállítják a környezetvédelmi munkacsoportokat, akik mondanak is értelmes dolgokat, például 14 kritikus elemet felsoroltak először 2011-ben. Csak aztán ezt senki nem gondolta tovább, nem kapcsolták össze a valósággal, hanem tovább beszéltek a gazdasági növekedésről. És felállítják a diagnózist, meg a faék egyszerűségű megoldást: erre a dátumra ennyivel kell visszafogni a szén-dioxid-kibocsátást, és minden rendben lesz.

    Nem kell visszafogni?

    De.

    Akkor nem jó cél, hogy elérjük a karbonsemlegességet 2050-re?

    Ez így rendkívüli demagógia. Az az elbeszélés hamis, amelyben az éghajlatváltozásnál a varázsszó a szén-dioxid, és ha azt visszafogjuk, a gyorsvonat megáll. Eleve kétséges azt állítani, hogy vissza tudunk fordulni, amikor még lassítani sem tudtunk eddig. Én ezt egybites illúziónak nevezem: leszűkítjük a problémát egyetlen változóra, aminek persze van szerepe, de messze nem ilyen egyszerű a történet.

    Van az uniónakmetánstratégiája is.

    Van, de egyrészt nem régóta, másrészt azzal is elég nehéz mit kezdeni, mert olyan dolgokat kellene leépíteni, mint a mezőgazdaság, amit még a fosszilis energiánál is nehezebb korlátozni. Illetve korlátozhatjuk, csak akkor sokaknak nem lesz mit enni. Egy tehén 60 kiló metánt ereget évente a levegőbe, de ha eltüntetjük a szarvasmarhákat, akkor nem lesz se hús, se tejtermék. A rizstermesztés során is ki fog jönni a metán, mert ez az árasztásos művelés velejárója. És akkor még ott van a földgázszállítással járó metánszivárgás, körülbelül két százaléka az ide-oda vándorló földgáznak a levegőbe kerül. A szénbányáknak is vannak olyan szellőztető rendszerei, amik ezeket a gázokat a levegőbe juttatják, és ezeket nem lehet megakadályozni. És a koromról akkor még nem is beszéltünk, ami szintén a melegedést fokozza, hiszen fekete. Az égéstől nem lehet elvárni, hogy ne termeljen több-kevesebb kormot.

    Antal Miklós azt mondja, hogy pillanatnyilag van egy tudományos konszenzus arról, hogy a globális felmelegedést vagy az éghajlatváltozást meg lehet állítani. Ő nem kevesebbet állít, mint hogy az ön érvelése tudománytalan, amikor azt mondja, hogy „nem lehet itt már megállítani semmit.”

    Nincs ilyen tudományos konszenzus.

    A legutóbbiIPCC-jelentés, ami rengeteg tudományos kutatás eredményét szintetizálja, szintén azt állítja, hogy a klímaváltozás még megállítható. A szakemberek, akik önnel vitába szálltak, mind hivatkoznak erre a jelentésre.

    Először is: az IPCC (Intergovernmental Panel on ClimateChange, Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) nem tudományos, hanem politikai szervezet. Egy percig sem vitatom, hogy a kutatások, amikre hivatkoznak, valósak. Az IPCC a jelentéseiben tudományos eredményekből válogat, de egyrészt erősen szűri őket, másrészt van egy jelentős késleltetési ideje. Hétévente adnak ki jelentést, ilyen időtávokban frissítik a tudást, és próbálnak konszenzusra törekedni a már korábban megjelent cikkek között is. Szóval egy IPCC-jelentés mindenképp érdekes, én is olvasom, csak épp nem kéne rá úgy tekinteni, mint a tudomány legújabb eredményeinek összefoglalójára. Nem a legaktuálisabb, nem a tudomány teljes spektrumát tartalmazza, ráadásul a politika eléggé meg is fésüli.

    Akkor hogyan lehet megtudni, hogy mi az igazi tudományos konszenzus? Mondjuk akár az éghajlat tekintetében.

    A tudományban soha nincs ilyen konszenzus. Vannak bizonyított tények, amiket minden kutató elismer, de attól még a tudomány világa dinamikus rendszer, ahol mindig folynak viták, ahol vannak mindig új eredmények, amik felülírják a régebbieket, tehát ahol van fejlődés. Amik alapján levonom a következtetéseimet, azokat én is csak olvasom. Nem megyek el a tundrára megmérni a kiolvadó talaj széndioxid-kibocsátását. De a legfrissebb adatokat naprakészen, top nemzetközi folyóiratokból, a szakma legjobb fórumain elolvashatom.

    Apropó, tundra: többek közt a permafroszt, vagyis az egykor fagyott, mára kiengedő talaj felmelegedésére hivatkozott, amikor azt mondta, a klímaváltozás visszafordíthatatlan.

    Képzelje el, hogy van egy nagy fagyasztóládája, tele mindenféle hússal és egyéb étellel, és ez meghibásodik, de nem veszi észre, csak amikor a háromhetes szabadságáról visszatér. Mi történik a hússal?

    Megbüdösödik, gondolom.

    Ugyanez történik ott, mindenféle állati tetemek olvadnak ki a jég alól, meg egy csomó egyéb szerves anyag. Nem tudjuk megakadályozni, hogy miután kiolvadtak, elbomoljanak. A bomlás azért kellemetlen szagú a számunkra, mert a bomló szerves anyag kiereszt mindenféle gázokat.

    És ezek üvegházhatású gázok.

    Hogyne, ráadásul a bomlás maga is hőtermelő folyamat, tehát a további olvadáshoz is hozzájárul. Ezzel nagyon kevesen foglalkoznak, és az IPCC-vel pont az a bajom, hogy ezeket a természeti visszacsatolásokat nem veszi figyelembe. Ha kiolvadt az a szegény csirke a fagyasztóban, csak idő kérdése, hogy el is bomoljon. Hogy milyen gyorsan bomlik el, az persze még egy csomó dologtól függ, és lehet rajta vitatkozni, de a lényeg, hogy az így keletkező gázok a légkörben fognak kikötni, és ezt megakadályozni már nem lehet.

    Az olvadás rendületlenül halad, a kiolvadt terület határa egyre északabbra húzódik, sajnos elég gyorsan. És ez nincs benne sem a kiotói, sem a párizsi klímaegyezményben. Pedig nagyon előkelő helyen volna az emissziós tényezők közt, ha nem hagynák ki a felsorolásból.

    De nem tudományos megfontolásból hagyják ki, hanem egyszerűen azért, mert nem lehet érte egy országot sem felelőssé tenni, tehát nem tud vele mit kezdeni a politika.

    Mind Takács-Sánta András, mind Antal Miklós azt mondta, hogy a jósolgatás nem helyes, mert ilyen bonyolult rendszerek esetében legfeljebb valószínűségekről lehet beszélni.

    Persze, ez igaz.

    Amikor azt állítja, hogy nem fogjuk tudni megállítani a folyamatokat, és a civilizáció ebben a formában nem fenntartható néhány évtizednél tovább, az nem jósolgatás?

    Én sem tudom konkrétan megmondani, hogy mi lesz az emberiséggel harminc év múlva. És a természeti rendszerekben van egy csomó bizonytalanság. Másfelől viszont vannak már megismert folyamatok, amiknek tudhatjuk a kimenetelét, mert vannak róla tudományos tapasztalatok. Mondok egy közismert példát: létezik egy megegyezés arról, hogy összesen másfél fokot szabad melegednie a légkörnek, mert különben nagy baj lesz. Ha sikerülne megállítanunk a felmelegedést a bűvös másfél foknál, akkor még nagyjából megúsznánk, bár egyes, ma még lakott vízparti területeket akkor is elönt a tenger. Pillanatnyilag 1,1 foknál tartunk, és semmi nem mutatja, hogy lassul a felmelegedés, dacára annak, hogy állítólag az úgynevezett megújulók már szép eredményeket értek el. Szóval az biztosan kijelenthető, hogy mi nem tudjuk másfél fokon megállítani a folyamatot. Az is kijelenthető, hogy ami már kiolvadt, azt nem tudjuk visszafagyasztani.

    Tehát biztos, hogy nagy baj lesz.

    Nagyon valószínű, de nem egészen biztos. Az, hogy valamikor valamiért lassulni fog a folyamat, a természetnek mindenféle, adott esetben még nem is ismert mechanizmusai miatt elméletileg lehetséges. Sok minden lehetséges, csak az nem, hogy mi, az emberiség, a jelenlegi tudásunkkal, módszereinkkel és hozzáállásunkkal ezt tudatosan és irányítottan meg tudjuk változtatni. Viszont még mindig csak a légkörnél tartunk, mintha a civilizációnak más problémája nem is volna. A légkör is a rendszer része, gyakorlatilag nem is létezik önállóan, csak kölcsönhatásban a többivel. Körülbelül olyan vékony a Földhöz képest, mint a boltban kapható asztali földgömbön a lakkréteg.

    A biológia ismer olyan átbillenési pontokat, ahonnan nincs visszaút, mondjuk egy-egy faj kipusztulásakor. A környezettudomány minden területén vannak ilyenek? Igazából arra vagyok kíváncsi, az egész rendszernek van-e olyan átbillenési pontja, ahonnan…

    Az a veszély nem áll fenn, hogy a bolygó lakhatatlanná válik. Az élet alapvető feltételeit nem tudjuk elrontani, az oxigént nem tudjuk elhasználni, még ha mindent elégetünk, akkor sem. Viszont nagyon durva változásokra, és az emberiség többsége számára az életfeltételek szűkülésére lehet számítani, ez szerintem már kikerülhetetlen.

    A vízszűkösség is egyre komolyabb probléma.

    Pedig a víz nem is tartozik a szűkös erőforrások közé, globálisan nézve a mennyisége stabil, nem párolog ki az űrbe, folytonos körforgásban van. Az aszály mégis komoly gond, sok helyen az ivóvízhez való hozzájutás sem megoldott, a talajvízszint lesüllyed, a kutak vagy a források elapadnak, a folyók vízhozama lecsökken. Tehát hiába van belőle globálisan rengeteg, mégsem tudjuk nyolcmilliárd ember ellátását biztosítani, mert olyan sok teret benépesítettünk a Földön, és ezzel kiszolgáltatottá tettük magunkat. De ha egy állandó mennyiségű erőforrással problémák vannak, mit gondoljunk azokról, amelyek nem korlátlanul állnak rendelkezésre?

    Azt mondta az interjúban, a foszfátkészlet is rohamosan fogy. És ha elfogy, nem lesz termőtalaj, és nem lesz táplálék. A Szkeptikus blog szerzői azzalválaszoltak, hogy valójában több száz évre elegendő a készlet.

    Rosszul számolnak, amikor egyszerűen elosztják a készlet becsült mennyiségét a jelenlegi éves felhasználással. Ugyanis a népesség és a fogyasztás növekedését nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ez a prognózisok szerint kilenc és fél milliárd alatt nem nagyon fog megállni. Itt exponenciális függvénnyel kell számolni, mint a kamatos kamat esetében. Ezzel a növekedéssel és a foszforkészlet ilyen mértékű szétszórásával néhány évtized múlva a termőtalaj tápanyag ellátásának kérdése nagyon égető probléma lesz, és ez globális éhínséget eredményezhet.

    Mitől állhatna meg a népesség növekedése?

    Véges rendszerekben semmi nem terjeszkedik a végtelenségig. Elnézést a hasonlatért, de ha a Petri-csészébe beteszünk egy baktériumtenyészetet, ellátjuk tápanyaggal, a tenyészet elkezd növekedni. Aztán amikor elér a csésze széléig, akkor már nem növekszik, mindent felzabál, és nagyjából ott a vége. Tehát van önszabályozás a rendszerben, csak ez későn kapcsol be, és ezt nem kellene megvárni. Lassan elérünk a csésze széléig. Addig lehet róla még vitatkozni, meg filozofálni, de amikor elkezdünk felzabálni mindent, ami a csésze peremén belül van, vagyis elkezdünk megküzdeni egymással a táplálékért, az már nem a szép jövő víziója. Ezt jó lenne megelőzni.

    Farkas Norbert / 24.hu

    Viszont ha holnaptól durván visszanyessük a fogyasztást, azzal kinyírunk egy-két milliárd embert. A fogyasztás tartja életben a társadalmat. Az egyik abból él, hogy előállítja, amit a másik meg akar venni, és ez így megy oda-vissza, körbe-körbe. 

    Akkor át kell állni másra, a termelés helyett szolgáltatásokra. Aki a turizmusban dolgozott, annak át kell szokni valamire, ami nem igényel annyi erőforrást; lehet, hogy ápoló vagy idősgondozó lesz. És aki eddig gyártotta a dolgokat, ezután inkább javítani fogja. Szolgáltatásokra mindig van igény. Tudom, hogy ezt mondani könnyű, és nem hangzik elegánsan, de muszáj alkalmazkodni a túlélés érdekében. A végén még akár boldogabb is lehet a társadalom, mint amilyen most. Mert az, hogy mindig a legújabb autónk és bármilyen kütyünk legyen, nem tesz boldoggá, azt csak a reklámok hazudják. Egy kicsit visszatérve a kávéra: reggeli kávé nélkül sokan el sem tudják képzelni az életüket, pedig a nagy ültetvények, monokultúrák, rengeteg csomagolás és szállítás mind erőforrás-pazarlás, és a kávéra sincs igazán szükségünk. Ha abbahagyjuk, egy kicsit rossz, de egy-két hét után nem is hiányzik. És egy csomó dolog van az életünkben, amiről azt gondoljuk, hogy szükséges, mert megszoktuk. Versenyt fogyasztunk, és az emberek a szociális médiában büszkén kiposztolják a rengeteg fölösleges holmit, amire sikerült szert tenniük, mint megannyi trófeát. A reklámokat például betiltatnám.

    De ha nem lennének reklámok, ez az interjú sem készülhetne el. A független média a hirdetési bevételekből él.

    S ezt miért ne lehetne valahogy átalakítani? A tájékoztatás nagyon fontos dolog, de ha a társadalomnak van haszna belőle, finanszírozza a társadalom. Aki újságot akar olvasni, fizessen. Föl kell emelni a nem erőforrás-pazarlással járó, társadalmilag szükséges funkciókat, az ápolótól kezdve a tanáron, orvoson és a bébiszitteren át a hospice-szolgálatig. És ezek azok a funkciók, amiket ha rendesen megfizetnek, mindenki jól jár, csak ebből nem lehet profitot kicsatornázni. De nem is kell folyton egy harmadik fél, aki lefölözi a hasznot.

    A jelenlegi energiakrízis irgalmatlan fogyasztói számlákkal jár, és ami megmarad a rezsi kifizetése után, azt elveszi az áremelkedés. Ez a helyzet rákényszerít minden háztartást, sőt, minden céget arra, hogy kevesebbet fogyasszon. Lehet, hogy pont erre van szükség?

    Ezt a fenntarthatósággal szerintem ne keverjük össze, mert ez olyan kényszer, ami súlyos társadalmi igazságtalansággal jár: megint a végén, a legszegényebbeken csattan az ostor. A nagyvállalatok menedzsmentje meg a politikai elit nem fog rosszabbul élni és kevesebbet fogyasztani. Lehet, hogy környezeti károk szempontjából is súlyosbodik a helyzet, és nemcsak azért, mert újra beröffentjük a szénerőműveket, de ha a szegény embereknek nem lesz tüzelőjük, előveszik a hulladékot és elégetik, hiszen nincs más választásuk. Nem az ínség a fenntartható megoldás, hanem az, hogy a felesleges dolgokat engedjük el. De miért ne lehetne egy kicsit okosabb a társadalom, és miért nem csinálhatna valamit jól magától is?

    Talán a veszélyérzet tudja az embert sarkallni arra, hogy változtasson, hiszen alapvetően azért vagyunk életben, mert az evolúció során a veszélyérzetre mindig reagált a túlélőösztön. Vagy az évezredek alatt, amit a vadontól távol töltöttünk, túlságosan elkényelmesedtünk, és elaludt az életösztönünk?

    Hol van már az evolúció? Ki van kapcsolva, vagy legalábbis elment szabadságra. A modern világban az egyénen nincs szelekciós nyomás, hiszen aki összeesik az utcán, azt beviszik a kórházba. A természetes szelekció szerepét átvették a politikai, többnyire jóléti rendszerek. Ami nagyon jó, csak ahhoz kéne egy közgazdasági modellt alkotni, hogy ez valahogy működőképes is maradjon.

    Fenntartható fejlődés?

    Nem. Méltóságteljes, fenntartható visszavonulás. Működőképesnek kell maradni, de visszavonulni. Nem összeomlani, nem anarchiába fordulni: visszalépni, ahogy egy vesztésre álló hadsereg rendezetten visszavonul a háborúból, nem pedig fejvesztve menekül. A visszavonulás komoly stratégiai művelet, amit körültekintően meg kell tervezni és végrehajtani mihamarabb, hogy minél kevesebb legyen a veszteség. Előre már nem vezet út.

     

  • Gloviczki Zoltán, oktatásról (2022. 11. 15.)

    Gloviczki Zoltán, oktatásról (2022. 11. 15.)

    HetiVálasz Borbás Barna·2022.11.14

    rokonszenves idézetek:

    Tudták, hogy ezek fontos kérdések, amelyekkel kezdeni kell valamit. 2012–13 fordulóján viszont szigorúbbra fordult a történet, és absztraktabb problémák kezdték el foglalkoztatni a csúcspolitikát. Ágazati ügyek helyett toposzok, általános politikai kérdések.

    Azért mondtam le, mert úgy éreztem, becsaptuk a tanárokat. Megalkottunk egy törvényt, a kapcsolódó rendeleteket, kitaláltunk és bejelentettünk egy rendszert, majd Matolcsy miniszter úr 2012 végén azt mondta, nincs pénz a pedagógusbér minimálbérhez kötésére.

    . 160 ezer pedagógusnak nem megoldás a magániskola vagy a külföld.

    A bér nem megoldás, hanem feltétel. Hogy világosan beszéljünk: itt nem arról van szó, hogy sokat kell-e keresni egy pedagógusnak vagy keveset, hanem a helyzet az, hogy konkrétan nem lehet megélni abból a fizetésből, amit a kezdő pedagógus kap.

    (A kezdő pedagógus fizetés mindenhol – ágazati pótlékkal együtt – nettó 207 480 forint – a szerk.) ('Felelet' inkább 160 eFt)

    Röviden: az iskola és az óvoda arra való, hogy a szülők segítségére legyen abban, hogy boldog és boldogulni képes felnőtteket neveljenek.

    Én az ilyen mennyiségű információ két hétre való kötelező memorizáltatása ellen szólalok fel. És az ellen az érv ellen, hogy ezt te azért tanuljad meg, fiam, mert „én is kibírtam, akkor te is kibírod”.

    Felelős vezetőként a 2012-es NAT készülése során lett világos számomra, hogy itt olyan nemcsak politikai, hanem tudományos és szakmai lobbik működnek, amikkel én helyettes államtitkárként sem tudok semmit kezdeni

    azt az egyszerű hibát vétették, hogy a tudományuk érdekeit akarták érvényesíteni ahelyett, hogy azt nézték volna, mi az oktatás célja.

    – Csalódott, hogy a rendszerben csak az erő számít?

    – Úgy mondanám, 2010-ben azt hittem, másról is szól a politika, mint a hatalom meg az erő. Az a remény még így is megvan bennem, hogy attól, hogy a politika erről szó, attól még nem feltétlenül kell egy orvosi rendelőindézetnek és az általános iskola 7.b osztályának is erről szólni.
    – Nem kellene, de a politika logikája csak beljebb hatol, és mindenhol megjelenik: média, sport, kultúra – sorolhatnánk.
    – Tulajdonképpen ez szánalmas félelem a politika részéről. Tanultuk történelemből, hogy nyilván a hatalmukat legjobban féltők mennek le ilyen szintekig. Őszintén: mi szüksége van a politika biztonságának arra, hogy egy tankerületi vezetőn át befolyásoljon egy iskolaigazgatói posztot?

     

    Nem tetsző idézet:

    mitől lesz boldog valaki?...ha boldogul a munkaerőpiacon.

     

    A teljes riport:

    A tankerületi rendszer nem arra lett kitalálva, amire ma használják – mondja a Válasz Online-nak Gloviczki Zoltán. Az EMMI korábbi helyettes államtitkára szerint lényegében megszűnt az oktatáspolitika Magyarországon, pedig a területen még a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok alatt sem voltak akkora bajok, mint ma. Gloviczki – aki ma az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora – először beszél részletesen arról, hogy 2020-ban az új NAT-ba és a tankönyvekbe történt politikai belenyúlás miatt távozott az Oktatási Hivatal éléről. Miért „nem megoldás, hanem feltétel” a pedagógus-béremelés? Mivel kezdődhetne a konszolidáció? Milyen oktatás végén lesz több boldog és boldogulni képes felnőtt? Nagyinterjú.

    A hónapok óta zajló oktatásügyi demonstrációkon nemcsak béremelést követelnek, hanem például decentralizációt, szabad tankönyvválasztást és újra 18 éves tankötelezettséget is: egy sor téma, ami vastagon az ön aktív politikusi időszakát (2010–2013) érinti. Hogyan tekint a megmozdulásokra?

    – Sok sebből vérzik az egész magyar közoktatás. Sovány vigasz, hogy így van 1990 óta. Pedig a politika rengeteg jószándékú paradigmaváltással próbálkozott. Az összes kísérlet elhalt, elkorcsosult, félbemaradt vagy elbénázták. Őszintén szólva ezt gondolom a mienkről is.

    Az önöké „elhalt” vagy „elbénázták”?

    – Messzebbről kezdem. Szakmabeliként végigtüntettem a kétezres évek elejét, a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok időszakát az oktatásért, pedig akkor még nem voltak ekkora bajok. Van két, manapság többször elővett kordokumentuma ennek az időszaknak. Az egyik egy kormányzati vitaanyag, a „Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért” (megjelenés 2008, Hiller István miniszteri ideje – a szerk.), amit valóban komoly oktatási, közgazdasági szakértők írtak. A másik a Sólyom László felkérésére készült Szárny és teher kötet vonatkozó fejezete. Más ideológiai megközelítésű, de körülbelül azonos szindrómákat fölfedező írások ezek. Máig úgy gondolom, hogy a 2010-11-es, jelenleg érvényes köznevelési törvény arra tett kísérletet, hogy a szakanyagokban körbejárt legégetőbb bajokat orvosolja. Több azóta is kritizált elemre – önkormányzatiból állami fenntartás, életpályamodell –, azt mondom: jó irányba mozdultunk.

    Az államosítás és az életpályamodell is előkerül a tüntetéseken mint egyfajta ősbűn.

    – Pedig 2010-re minden közigazgatási és oktatási szakember arról beszélt, hogy abszurd ötlet volt a rendszerváltozáskor 3200 önkormányzatra bízni az oktatás és az egészségügy üzemeltetését. Se pénz, se elegendő figyelem, legtöbbször szakmai kompetencia sem volt erre a helyi testületekben. Mit léptünk mi? A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása klasszikus hiperreakció volt: teljesen torz központosítás, válaszul a széttagoltságra. Viszont a mára kialakult, körülbelül két járásonkénti tankerületi központ – szakmai irányítással, minisztériumi becsatolással – önmagában működőképes… Lenne, ha az lenne, amire anno kitaláltuk.

    Nem pedig spontán tüntetések kulisszája, ahol ismeretlen tankerületi vezetők neveit skandálják?

    – Határozottan állítom: a rendszer mint struktúra alkalmas lenne a szakmai irányításra, például segédanyagokkal támogathatnák a tanítást, végeznék a megfelelő gazdasági, tanügyigazgatási feladatokat. Ami a valós gyakorlatot illeti: én sem vagyok meggyőződve, hogy a vezetők kiválasztásánál tisztán a szakmaiság dönt.

    – „A köznevelési rendszer átalakításának financiális háttere, mely természetesen nem egyszerűen pedagógus-béremelést jelent, egyelőre nem áll rendelkezésre” –indokolta lemondását éppen tíz évvel ezelőtt, 2012 októberében. Azóta minden utódja elmondhatta volna ugyanezeket a szavakat.

    – Pontosan ez a baj:

    2012–13 óta sem léptünk előre. Pedig lett volna rá alkalom. Tíz év után elmondható, hogy nem nagyon van oktatáspolitika Magyarországon.

    Nyilván ez tükröződik abban is, hogy továbbra sincs önálló minisztérium.

    Az ön ideje alatt még volt oktatáspolitika? Önálló minisztérium akkor sem létezett.

    – A 2010 utáni néhány évben nagyon is élénk oktatási érdeklődést tapasztaltam. Pezsgő időszak, alkotási periódus volt vitákkal, harcokkal, gondolkodással, emlékezzen csak az államtitkárság vitáira Pokorni Zoltánnal. Akkoriban olyan csúcsminisztérium létezett, ahol fajsúlyos államtitkárságok voltak, politikailag vitatható, de a szakmából jól ismert, karakterisztikus arcokkal. Az elejét szabad szárnyalásként éltem meg. Ami meglepően támogatott volt.

    „Támogatott”?

    – Úgy értem, hogy az ügy megütötte a nagypolitika ingerküszöbét. Tudták, hogy ezek fontos kérdések, amelyekkel kezdeni kell valamit. 2012–13 fordulóján viszont szigorúbbra fordult a történet, és absztraktabb problémák kezdték el foglalkoztatni a csúcspolitikát. Ágazati ügyek helyett toposzok, általános politikai kérdések.

    Végső soron ezért távozott?

    – Azért mondtam le, mert úgy éreztem, becsaptuk a tanárokat. Megalkottunk egy törvényt, a kapcsolódó rendeleteket, kitaláltunk és bejelentettünk egy rendszert, majd Matolcsy miniszter úr 2012 végén azt mondta, nincs pénz a pedagógusbér minimálbérhez kötésére.

    Én pedig úgy láttam, az nem működik, hogy rászakad a tanárokra egy új szisztéma, elvárjuk a minősítést, a több munkát és adminisztrációt, de a magasabb fizetést nem garantáljuk.

    A 28. óra című, a G7-en futó podcastnak adottminapi interjúban azt mondta, „a mai (politikai) vezetésben az alapvető problémaérzet sincs meg” a közoktatással kapcsolatban. Miért?

    – Ennek van belső és külső magyarázata. A belső mechanizmusa egyfajta sikerpropaganda, ami sok mindent eltakar. Az ágazatért felelős miniszterek nem szólnak a bajokról. Úgy is fogalmazhatnék, hogy A császár új ruhája című Andersen-mesében élünk. A külső magyarázat, hogy vannak a magyar oktatásnak igazán jól mutató „mintagazdaságai”: jó gimnáziumok, diákolimpia-eredmények, és azért nekem van egy olyan gyanúm is, hogy a politikai elit gyerekei nem a borsodi zsákfalvak iskoláiba járnak, de még csak nem is egy átlagos budapesti felső tagozatba.

    Mi a véleménye arról, hogy sokak szerint nem szándékolatlan következmény, hanem kifejezett cél az elhanyagolt közoktatás? A rázós gazdasági ügyekben a kormány őszinte hangjának tekintett Parragh László kamarai elnökki is mondta: Magyarország versenyképességét az olcsó munkaerő adja. Nem kell tehát Nógrádba kémiatanár, az adjon csak szakmunkást, legyen, aki a futószalag mellett dolgozik az autógyárakban.

    – Sajnos az elmúlt évek hivatalos nyilatkozataiból, reflexióiból nyilvánvaló, hogy a politikai elit alapvetően 70-es, 80-as évek iskolai ideáljában él. Valószínűleg Parragh László is.

    Ez mit jelent?

    – Hogy az iskola üzem, ami így is, úgy is működik. Majd lesz valahogy, mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy. Ha nincs kémiatanár, akkor majd leadja az anyagot más. Akárki. Bárki. Az iskola sosem áll meg. És most mondok valami bizarr dolgot: nem biztos, hogy baj van azzal, amit Parragh László mondott. Lehetne az a magyar oktatás célja, hogy végzettséggel rendelkező szakmunkások alkossák a munkaerőpiacot? Lehetne. Rendben, szervezzünk olyan oktatást! És akkor majd nincs sírás, hogy nincs kémiatanár. Legyen ez a víziónk, és építsünk fel rá oktatáspolitikát. Szeretném látni ezt a koncepciót! Akkor el tudnám mondani, hogy felelőtlenség, sőt történelmi hiba. De nincs ilyen koncepció. Nincs semmilyen koncepció – ez a baj.
    Nem lehet, hogy koncepció nélkül, de mégis ez történik? Mint az egészségügyben: az elmúlt 12 év legnagyobb nyertese a magánszektor, egyre szélesebb réteg fizet kétszer az ellátásért – egyszer tb-alapon, egyszer magánban –, a spontán privatizáció pedig történik, mint a szabadesés.

    – Orvosférjként és orvos családból származó emberként nem tudom tagadni a hasonlóságot, de fontos különbség a finanszírozás: a magyar orvosnak van szakmán belüli egérút, a pedagógusnak nincs. 160 ezer pedagógusnak nem megoldás a magániskola vagy a külföld. Ez a feszültség nem tud spontán, vagy tisztán a tanárok önerejéből megoldódni.

    Visszatérő ellenvetés, hogy ha többszörösére emelik is a tanárbért, az a közoktatás legtöbb baját nem oldja meg. Mit old meg?

    – A bér nem megoldás, hanem feltétel. Hogy világosan beszéljünk: itt nem arról van szó, hogy sokat kell-e keresni egy pedagógusnak vagy keveset, hanem a helyzet az, hogy konkrétan nem lehet megélni abból a fizetésből, amit a kezdő pedagógus kap.

    (A kezdő pedagógus fizetés mindenhol – ágazati pótlékkal együtt – nettó 207 480 forint – a szerk.) Óriási szerencse, hogy van mintánk, merre kellene indulni: amikor 2012-13-ban elkezdődött a pedagógusi életpályamodell és ’13-ban a Klebelsberg Ösztöndíj, látványosan meglódult a tanárképzésbe jelentkezők száma. A jövőbeli cselekvésnek két feltétele van. Az egyik a pedagógusokkal való együttműködés: mindegy, milyenek ők, milyen szavakkal tiltakoztak korábban, kontraszelektáltak-e vagy sem. Nélkülük nem lehet semmit tenni az oktatásüggyel. A második premissza: normális fizetés nélkül nem lehet elkezdeni ezt a munkát.

    Mi lenne az első lépés a létező oktatáspolitika felé?

    – Először gesztusértékű irányokba kellene indulni: bármiféle EU-s forrás nélkül is alakítható a kommunikáció, mert, ugye, mennyire máshogy hangzana az, hogy kedves kollégák, tiszteljük a munkájukat, de nagyon nagy slamasztikában vagyunk, kérjük, tartsanak ki, mi pedig keressük a megoldást. Ehelyett az üzenet most nagyjából az volt, hogy csönd legyen. Soron következő lépésként ki kellene találni, mi az, hogy magyar oktatás. Az elmúlt 30 évben ez a kérdés kimerült a kompetencia vs. tudás vitában, majd rögtön el is aprózódott részletkérdéseken.

    Mi az ön célképzete a magyar oktatásról?

    – Röviden: az iskola és az óvoda arra való, hogy a szülők segítségére legyen abban, hogy boldog és boldogulni képes felnőtteket neveljenek. Az állam, a döntéshozás feladata pedig megnézni, hogy a 21. században mi kell ahhoz, hogy egy boldogulni képes és boldog felnőtt éljen a világban.

    Elvont feladatnak tűnik.

    – Pedig nagyon sok mindent tudunk erről az OECD vagy a Világgazdasági Fórum kutatásaiból. Ezek a szervezetek rendszeresen az orrunk elé tolják, hogy milyen képességekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie ma, holnap, holnapután egy felnőtt embernek ahhoz, hogy boldoguljon. Ezek egyrészt elképesztően megalapozott kijelentések, másrészt józan paraszti ésszel megállapítható, hogy egy felnőtt embernek bizonyos képességekre van szüksége, bizonyos ismeretekre meg egyáltalán nincs.

    Jöhet a jó öreg „képességek vagy információk” vita?

    – Nem, mert a kettő együtt kell! Ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam egy szociokulturális közegben, elengedhetetlen, hogyha azt mondom, hogy „Csigabiga…”, akkor a másik azt mondja, hogy „…gyere ki”, mert különben nem tudok vele beszélgetni. A közös tudásmagvakat, kulturális reflexeket át kell örökíteni.

    Van válasza például az OECD-nek arra, hogy mitől lesz boldog valaki?

    – Igen: ha boldogul a munkaerőpiacon.
    Kiindulásnak ez se rossz.

    – De ki-ki hozzáteheti, amit akar.

    Az igazán nagy lépés ebben a gondolkodásban az lenne, hogy ha egyszer végre nem „reformálni” akarnánk az oktatást, hanem a célból kezdenénk felépíteni a rendszert.

    Azt, hogy mit tanítsunk kémiából, már nagyon sokszor „megreformálták”: néha többet akartak tanítani sok órában, néha kevesebbet kevés órában, de azt az egyszerű kérdést, hogy mi kell ma egy felnőtt embernek kémiából ahhoz, hogy boldoguljon a világban, nem tette fel senki.

    Kérdés, hogy ez egyáltalán megválaszolható-e.

    – Mondok egy arcátlanul egyszerű algoritmust. Ha én szabad kezet kapnék, hogy nemzeti alaptantervet készítsek, akkor a munkaanyagot rögtön odaadnám felnőtt értelmiségi embereknek, akiknek nem az a szakmájuk, hogy kémikusok vagy irodalomtörténészek. És engedném, hogy húzzák ki, ami szerintük nem kell, majd írjanak még 10-15 kérdést, hogy mit szeretnének adott területen tudni.

    És ha a húzás végén nem marad semmi?

    – Csupán az derülne ki, hogy tele vagyunk teljesen irreleváns ismeretekkel. Ma Magyarországon a tananyag és az iskola oksági viszonyra épül. A tananyag a tudományából fakad, azzal a logikával, hogy adott tudományszak ismereteit egyszerűsítsük le, zsigereljük ki iskolai szintre. És nem abból, hogy mit szeretnénk valójában elérni.

    Megtanuljuk a kovalens kötést és Arany Jánostól a Toldi első énekét – majd nem „használjuk” soha. Mégis az az érték, az az agytorna jele, ha valaki hallott a kovalens kötésről meg eszébe jut, hogy „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja…” Nem tudáscsonkítás, ha kihúzzunk, ami később nem kell?

    – A memoriter igen, a matematikaóra igen, az énekóra igen, a testnevelésóra igen, a rajzóra igen – nem véletlenül nyomom meg ezeket az igeneket. Ezek olyan tornák, agytornák, amelyek nélkülözhetetlenek. De már az általános iskola harmadik osztályában elmaradnak az énekórák és testnevelésórák azért, mert környezetismeretben leragadtak a felfújt bogyós és a nem felfújt bogyós növények közti különbségtételnél, ami viszont agytornának is rossz. Én az ilyen mennyiségű információ két hétre való kötelező memorizáltatása ellen szólalok fel. És az ellen az érv ellen, hogy ezt te azért tanuljad meg, fiam, mert „én is kibírtam, akkor te is kibírod”.

    Ezek szerint támogatja például a Z-szakot,az új környezetismeret-környezettan egyetemi képzést?

    – Igen, jó kezdeményezés, mert pont abból indul ki, hogy ma mire lenne szükség: integrált, problémaközpontú természettudományos tudásra, amihez hozzá tud szólni az ember anélkül is, hogy kémikus vagy fizikus lenne.

    A jelentkezési számok alapján egyelőre mégsem lett átütő siker.

    – Mert azzal együtt, hogy kivételesen korszerű kezdeményezés, ez egy zárvány. Nem illeszkedik nagyobb oktatási koncepcióba, hiszen ilyen nem is létezik. Mit gondol a diák, aki Z-szakra jelentkezik? Hogy ő „Z” tantárgyat fog tanítani?

    Jogos. És azzal a kormányzati lépéssel egyetért, hogy követelménycsökkentéssel próbálnak a tanárképzés felé terelni diákokat? Nem kell már emelt szintű értettségi, nyelvvizsga…

    – Jobban örülnék, ha Finnországhoz hasonlóan a legjobb tanulók állnának sorba a képzés előtt, de tény, a jó pedagógusság nem az emelt szintű értettségitől függ.

    Egy korábbi nyilatkozatban említette, hogy „a pedagógusképzés az egész mókuskerék legkonzervatívabb részlege”, és hogy az egyetemeken dolgozó módszertanos kollégák a korábbi tantervek készítésénél mindig elérték, hogy minden maradjon a régiben.
    – Felelős vezetőként a 2012-es NAT készülése során lett világos számomra, hogy itt olyan nemcsak politikai, hanem tudományos és szakmai lobbik működnek, amikkel én helyettes államtitkárként sem tudok semmit kezdeni.

    Ez komoly? Az önképe szerint a magyar történelem legerősebb kormánya fennakadt a fizika- és biológiaszakos lobbin?

    – Hogyha a Magyar Tudományos Akadémia elnöke történetesen nagyhírű fizikus és egyúttal volt oktatási miniszter, és azt mondja, hogy a Nemzeti Alaptanterv fizikáról szóló része nem jó, akkor erre azért nehéz azt mondani, hogy de. És 2012-ben röhejes módon kétféle természettudományos NAT lett.

    Sajátos megoldás.

    – Millió hasonló esetet lehetne még mondani, amikor különböző aktorok azt az egyszerű hibát vétették, hogy a tudományuk érdekeit akarták érvényesíteni ahelyett, hogy azt nézték volna, mi az oktatás célja.

    Ön később az Oktatási Hivatal elnöke is lett. A – fogalmazzunk így – vegyes tapasztalatú előzmények után miért vállalta ezt a feladatot?

    – 2017-ről beszélünk, amikor az első „kockás inges” tüntetések zajlottak, aminek következtében kerekasztal-tárgyalások kezdődtek, és remélni lehetett, hogy lesznek válaszok arra, hogy mit is kéne máshogy csinálni az oktatásban. Palkovics László (akkoriban államtitkár – a szerk.) felhívott, hogy nagyon kellene az OH élére valaki, én pedig azt gondoltam: hátha itt a lehetőség, hogy a sok félresiklott dolgot visszaszuszakoljuk a megfelelő mederbe. Az Oktatási Hivatal addigra gigaintézmény lett, ami lényegében mindenért felelt az oktatásban az érettségitől a tankönyvekig, a minősítéstől a továbbképzésekig. Úgyhogy jó terepnek látszott. Egy kikötésem volt: nem válok politikai szereplővé, nem nyilatkozom politikai szereplőként. Amit teljes mértékben tiszteletben is tartott a környezetem. Elnökségem vége azonban mégis egybeesett azzal a pillanattal, amikor be kellett írni a nevemet felelős kiadóként az új tankönyvekbe…

    Tehát most az új, 2020-as NAT szerinti állami tankönyvekről beszélünk.

    – Igen. Ezek a tankönyvek viszonylag egyértelmű politikai nyomás alatt születtek, és ugyanebből a gondolatkörből kiindulva kezdték szétcincálni az érettségi rendszert is. Ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint néhány évvel korábban.

    A közvélemény ebből az egészből leginkább a magyar irodalom tankönyvek körüli emlékezetpolitikai balhét látta: Herczeg Ferenc, Nyirő József…

    – 2020-ban majdnem sikerült meglépni, hogy egy nagyon-nagyon hozzáértő szakmai kör készítsen egy olyan NAT-ot, amely tényleg a közoktatásra figyel. Sajnos nem sikerült. Ennek eredménye, hogy például az irodalom tantervben Sztáray Mihálytól Ezra Poundig sorakoznak a nevek, akiket a szakmunkás gyerekeknek tudniuk kéne, mielőtt elhagyják az iskolapadot.

    – „Majdnem sikerült” – ezt hogy érti?

    – Az eredeti alkotók magas színvonalú szakmai munkát végeztek. Sajnos ez egy ponton túl már nem előny volt, hanem hátrány.

    A sajtó akkoriban arról írt, hogy a külön mandátum nélküli Takaró Mihály irodalomtörténész teljesen átírta a magyar irodalomról szóló tantervet.

    – Ezt nem szeretném kommentálni.

    Az viszont tény, hogy az OH-s, tehát állami középiskolás történelem tankönyv szerint Szent Istvánt Székesfehérváron koronázták 1000 karácsonyán,míg az egyházi tankönyv szerint Esztergomban, és vagy 1000 karácsonyán vagy pedig 1001 újévkor. Az állami tankönyv reális tézisként, hosszan szól a kettős honfoglalásról, az egyházi pár sorral elintézi.

    – Ez is az egyik tünete annak, amiről fent beszéltem.

    A Vigilia című katolikus folyóiratban közöltegy írást Szent István király intelmeiről. A tanulmánya konklúziójából idézek: „Szent első királyunk ma szól hozzánk. Szent évünkben. Intéseivel utat mutat, s ezzel reményt ad. Reményét annak, hogy nem a hatalom, az erő megszerzésének csínja a kulcs; mindössze a honestas, a hittel teli, erényes élet az egyetlen út, mely már a földön elnyerheti emberi jutalmát is.” 2016-ban írta ezt, már helyettes államtitkári lemondása után, de még az Oktatási Hivatal előtt. Egyfajta keserű tapasztalat szülte ezeket a szavakat a hatalomról és az erőről?

    – Hálás vagyok a politikában eltöltött évekért, egyáltalán nem arról van szó, hogy utólag azt mondanám, borzalmas korszaka volt az életemnek. Fontos munkám volt, amit tisztességesen próbáltam végezni. Egészen addig, amíg ez lehetséges volt.

    Csalódott, hogy a rendszerben csak az erő számít?

    – Úgy mondanám, 2010-ben azt hittem, másról is szól a politika, mint a hatalom meg az erő. Az a remény még így is megvan bennem, hogy attól, hogy a politika erről szó, attól még nem feltétlenül kell egy orvosi rendelőindézetnek és az általános iskola 7.b osztályának is erről szólni.
    Nem kellene, de a politika logikája csak beljebb hatol, és mindenhol megjelenik: média, sport, kultúra – sorolhatnánk.
    – Tulajdonképpen ez szánalmas félelem a politika részéről. Tanultuk történelemből, hogy nyilván a hatalmukat legjobban féltők mennek le ilyen szintekig. Őszintén: mi szüksége van a politika biztonságának arra, hogy egy tankerületi vezetőn át befolyásoljon egy iskolaigazgatói posztot?

    Az Apor Vilmos Főiskolán beszélgetünk, melynek 2020 óta rektora. Már az intézményi formája is felvet egy kérdést: hogyhogy vannak még főiskolák Magyarországon?

    – Irgalomból mindig egyetemeznek minket, pedig tényleg főiskola vagyunk, ragaszkodom is ehhez. A németül Hochschule, angolul college olyan típusú felsőoktatási intézmény, amely nem generálisan értelmiségieket akar képezni, hanem egy szakmára vagy szakmacsoportra készít föl, méghozzá magas színvonalon. Néha azt érzem: bárcsak lennének ma is Kandó Műszaki Főiskolák, meg Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, meg Benedek Elek Tanítóképző Főiskola… De nincsen. Mi vagyunk az utolsó önálló pedagógusképző főiskola az országban. Nincs doktori képzésünk, és csak egy bizonyos „topikban” dolgozunk, az úgynevezett segítő szakmában, mint a szociálpedagógia, pedagógia. Ez gyakorlatiasabb megközelítést kíván, mint egy tudományegyetem.

    Feltételezem, az Apor „helyi érdekű” főiskola, vagyis inkább Észak-Magyarországra bocsát ki szakembereket.

    – Amikor véletlenül épp elnök voltam az Oktatási Hivatalban, sikerült egy olyan komoly adatbázist létrehozni, amelyből pontosan tudjuk, hogy megdöbbentő módon az összes magyar felsőoktatási intézmény regionális működésű, beleértve a nagy vidéki tudományegyetemeket. Mindenki a környékről szívja föl és a környékre bocsátja ki a hallgatókat. Ez így van nálunk is. És valljuk be, Nógrád megyének például nagy szüksége van pedagógusokra, segítő szakemberekre.

    Mit jelent az, hogy az Apor katolikus intézmény?

    – Mindenekelőtt nagyon világos hagyományt. A főiskola 1929 és az államosítás között, majd a rendszerváltástól újra katolikus fenntartású volt. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy hitéleti területre is kiágazunk, van lelkipásztori vagy kántor képzésünk. Ma is az egyház tart fönn minket, az én felettesem ilyen szempontból a váci megyéspüspök, akivel nagyon jó mind az emberi, mind a szakmai kapcsolatom. Magam hívő katolikus vagyok. Igyekszem semmit sem mondani vagy tenni, ami a hitem által szabott keretekből kilóg.

     

     

  • Gyámhivatal - a gonoszság maga (2023. 01. 30.)

    Gyámhivatal - a gonoszság maga (2023. 01. 30.)

    'Felelet'

    Ahogy már nagy emberek megállapították, a hivatalok (az ügyek hivatalosodása) maguktól egyre inkább embertelenekké, gonosszá válnak. A nálunk több évszázados korrupció csak tovább ront ezen.

    Most épp egy öt hónapos embert, csecsemőt kínoznak. Tévedésből (?) odaadják egy házaspárnak, aztán visszaveszik. Hitler büszke lehetne rájuk, azaz a hivatal ügyintézőinek tevékenységére. Persze csak mindenki végzi a dolgát, azaz védi magát és az aktákat, a sokféleképpen értelmezhető, de általában az ügyintéző szempontjából legegyszerűbben értelmezett (sem emberséget, sem értelmet, sem könyörületet, sem belátást - hacsak nem hatalom vagy korrupció segít - nem ismerő értelmezés) paragrafusokat.

    (Magyar Nemzet) :  A csecsemő Ócsán hivatásos nevelőszülőhöz került, miközben elkezdődött a örökbeadási eljárás. A kislány vér szerinti édesanyja lemondott a gyermekről, a gyámhivatal pedig kiállította az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A brit–afgán házaspár ezután jelent meg Ócsán, kikérte a gyermeket a kijelölt gyámtól, aki oda is adta nekik.

    'Felelet'

    Állítólag a lemondó anya hibásan töltötte ki a papírt. Amilyenek ma a hivatalos papírok, mindenki hibásan tölt ki mindent. (A számítógépes papírokat meg sokszor lehetetlen kitölteni, nem engedi a buta és hibás program.) Persze a bankok által kiadott, tönkretett magyarok által aláírt uzsorakamatok papírjai azok nem hibásak, érvényesek a családok tönkretétele céljára, azokat nem vonták vissza.

    Széchenyi is károsnak látta az árvaházakat és a köré tornyosuló bürokráciát. (Önismeret)

    Böszörményi Gyula is szépen leírja, hogyan működik a gyerekvédelem állami szinten:

     

    „Izomsorvadása van a gyereknek, próbálják ne nagyon megszeretni, mert nem éli meg a tizedik születésnapját.” Elég szar mondat, nem? Kétéves voltam, amikor az orvos közölte a diagnózist a szüleimmel.

    ('Felelet': ilyen orvosokat képeznek az egyetemen?)

    Anyám próbált nekem iskolát szerezni. A körzeti általános igazgatója elutasította, mondván, „gondoljon bele, hogy nézne ki a maga fia az egészségesek között?!”.

    ('Felelet': ilyen igazgatókat képeznek az egyetemen?)

    egy debreceni egészségügyi gyermekotthonba vittek, ahol a nyolcszáz gyerekből rajtam kívül mindössze kettő épelméjű akadt, a többi mind értelmi fogyatékos volt…
     

    ('Felelet': ilyen rendszert alakítanak a döntéshozók?)

    Öninterjút készítettem magammal a mozgássérültségről és a magányról, és bár a debreceni házirend tiltotta az ellenőrizetlen levelezést a külvilággal, meggyőztem a gondozómat, Margit nénit, hogy postázza a szöveget a Magyar Ifjúság című hetilapnak. Csodák csodájára lehozták, és küldtek kétszáz forint honoráriumot, ami akkor komoly pénznek számított. Az intézetvezetés őrjöngött, Margit nénit kirúgták, én két hét tévébüntetést kaptam, vagyis lényegében elzártak a külvilágtól,

     ('Felelet': ilyen vezetők inkább egy haláltáborba valók, nem?)
     
    a Pest megyei Erdőkertesen, az ottani idősek otthonában találtam magam, huszonkét évesen...A perspektíva annyi, hogy maradj nyugton egész addig, míg holnap, vagy évtizedek múlva, egyre megy, lábbal előre ki nem tolnak innen. Hamar a tudtomra adták, hogya rendszer nem tud mit kezdeni azzal, aki élni akar.Elegem volt mindenből, pár hónapot adtam magamnak arra, hogy belakjam az új világomat, és ha nem sikerül, eldöntöttem, véget vetek ennek az élet nevű hülyeségnek.
    Mindketten keményen piáltak, s én csatlakoztam az intenzív haláltréningjükhöz; nem beszéltük meg, de tudtuk, hogy erről szól a dolog.

     ('Felelet': ez a hivatal vívmánya? Van ebben bármi jó, vagy inkább több rossz, mint jó?)

    Rég nem élnék, ha nincs két pályakezdő nővér, Ancsa és Inci; a két lány egy nap azzal áll elém, hogy ennél bennem sokkal több van, gyerünk, átcuccolunk egy másik szobába.

     ('Felelet': Ha van jó, az a hivatal peremén szolgálók, itt például még nem lelkibeteggé tett kezdők)

     

    Azt is tudjuk, hogy ártatlan csecsemőket, gyerekeket "emelnek" ki (milyen álszent hazug szó!) a hivatalok a családjukból, mert egészségesen nevelik őket (a szomszédok nem bírják nézni, hogy TV és sok réteg télikabát, fűtött WC nélkül náluk sokkal egészségesebbek). Igen, TV vagy fürdőszoba hiánya miatt is tönkretesz a hivatal családokat. Persze, hiszen a tisztviselők úgy vannak nevelve, hogy ezek az élet alapvető részei.

    Nemrég meg a teljes magyar államhatalom azzal volt elfoglalva, hogy egy csecsemőtés családját tegye tönkre, mert nem akartak igazolványt a gyereknek. (Persze, a hatalom retteg attól, hogy a nép egyszer csak észreveszi, hogy meztelen a király, azaz értelmetlen és illegitim, sőt gonosz a hatalom.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Gyarmat vagyunk, egyre inkább (2023. 01. 17.)

    Gyarmat vagyunk, egyre inkább (2023. 01. 17.)

    TV hír: (origo)

    "A kormány több százmilliárd forintnyi újabb beruházást fog tudni bejelenteni a következő időszakban, ami mellett már most biztosra vehető, hogy idén is meg fog dőlni a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután több nagyvállalat képviselőivel tárgyalt kedden a svájci Davosban."

         'Felelet': A mi pénzünkből ruháznak be. Aki oda elmegy a gyarmatokról (sőt bárhonnan), az eleve a saját népe szempontjából hazaáruló.

    "A tárcavezető a Világgazdasági Fórum (WEF) keretei között találkozott a Coca-Cola, a LEGO, az Apollo Tyres, az AstraZeneca, a Dell Technologies és a Greenlabs vezetőivel, majd arról számolt be, hogy ezen cégek döntő többsége rendelkezik valamilyen beruházással hazánkban, sőt újabbakat tervez."

         'Felelet': Keresztény kormányunk stratégiai parnerei, akiknek nem kell adót fizetniük cserébe azért a segítségükért, hogy felszámolják a magyar családi gazdálkodókat. Ezenkívül a COLA és a DELL súlyos mérget árul, az Astra méreginjekciót. A műgumival, az akkugyárakkal szennyezik Magyarországot, megsemmisítik a termőföldet és a tiszta ivóvizet.

    "A világ legnagyobb vállalatai mind nagy megelégedettséggel beszélnek a magyarországi beruházási körülményekről, kifejezetten értékelik a politikai stabilitást és az alacsony adókat, rendkívül elismerően beszélnek a magyar munkaerőről, annak lojalitásáról és képzettségéről."

         'Felelet': Persze hogy meg vannak elégedve, hogy a bábkormány nekik mindent megenged, olcsó és terrorral megfegyelmezett munkaerőt is kapnak.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Hertelendy Gábor: Politikai pálfordulások (cikkajánló-2020. 10. 26.) (2020. 10. 27.)

    Hertelendy Gábor: Politikai pálfordulások (cikkajánló-2020. 10. 26.) (2020. 10. 27.)

    Magyar Nemzet 2020. okt. 26. 4. oldal

    Felelet:

    Szívesebben ajánlanám magát az írást, melyről a cikk szól, de az (persze) hozzáférhetetlen. Nagy dolog, hogy legalább létezéséről hírt kapunk és részleteiből ízelítőt a kormánysajtóból. Azaz Zárug Péter Farkas az újságnak küldött elemzéséről.

    Ínyencség, hogy a címből nem gondolja az olvasó, hogy itt valami érdekes lehet. A címben szerepel a szemkilövő miniszterelnök neve, így a sajtó szokásos propagandacikkének tűnik, mely látszólag őt támadja, valójában minden kormányellenes erőt tesz lehetetlenné. Érdekes, hogy épp erről szól az elemzés!

    Remélhető, hogy itt ismét a szocializmus alatti módszerrel találkozunk. A bátor újságíró elrejti egy semmitmondó cím alá az olvasónak szánt igaz közlését, a tiltott tartalmat, melyet így a cenzor nem vesz észre, esetleg szemet huny felette.

    idézetek a cikkből:

    ... Orbán Viktor 2002 után elindult a nemzeti oldal egységesítése felé, és integrálta 2010-re a volt MIÉP-esek, MDF-esek és kisgazdák táborát.

    (Felelet: azaz felszalámizott körmönfont módszerekkel mindenkit. Persze az ország érdekében, hogy nyerhessen kétharmaddal.)

    ... aki különvéleményen van, az maga lép ki a bajtársi szövetségből (a Fideszből)...

    ... ha kritikáját fenntartotta a nyilvánosságban, akkor be kell álljon az egységesülő balliberális csatasorba.

    (Felelet: mert más lehetőség nincs, a Fidesz így rendezte el.)

    ... a Fidesz nem engedi, hogy jobboldali versenytársa legyen...

    A jobboldali választók szempontjából azonban egy vörös vonal van: GY.F.

    (Felelet: Azért sem írom ki a nevét. Tizanhat éve reklámozza, tartja a figyelem középpontjában és pénzeli, erősíti a többiek gyengítésével a Fidesz, épp ezért, hogy megakadályozzon minden jobboldali alternatívát. Érdekes példa a demokrácia valóságára.)

    Felelet:

    Ezután öt példát sorol fel a tanulmányból a cikk, ebből négy volt Antall féle MDF-esek, jó emberek! Jeszenszky, Mellár, Bod Péter és Pálinkás. Természetesen a cikk rosszakaróként ír róluk, de legalább megtudunk valamit abból, amit állítanak. És ez érdekes. Például kudarcként írják le a "gazdaságélénkítéseket", pénzmosodának a Fidesz kutatóintézetét, hazugságnak a GDP-re hivatkozást,..

     

     

     

  • Higgy Istenben és bízz önmagadban! - Géczy Gábor, Magfalva 2020. (2020. 11. 30.)

    Higgy Istenben és bízz önmagadban! - Géczy Gábor, Magfalva 2020. (2020. 11. 30.)

    'Felelet':

    A negyven perces filmből(elbeszélő előadásból) kiragadok pár számomra érdekes gondolatot:

    Az előadóról itt.

    Összevetésként, érdekességnek a Magyar Nemzet nov. 24-i cikke. Ceruzaelemek helyett a hálózati rendszer rabszolgái - Kultuszfilmek a világhálón · Larry és Andy Wachowski: Mátrix (1999) Csejk Miklós. Közös pont a Mátrix.

     

    3:20  öt év egyetemi tanulás hatására eltompult az agyuk... kötelező oktatás... Mária Terézia Ratio Educationis, valódi célja az engedelmes alattvaló...

    5:00  túl kényelmes ez a 'Mátrix'... megteheted azt, hogy egész nap fölösleges dolgokat csinálsz (a munkahelyen)

    6:50  Falun kiderül, hogy mennyi minden fölösleges... miért kell munkahely?

    9:40  Ha életed első kapcsolataiban sérülsz, elkezdesz álarcokat hordani (gyermekekkel való törődés módja) elkezdünk alakoskodni... elfelejtjük, kik vagyunk... Nincs már válaszunk, ha azt kérdezik, mi lelkesít, vagy mikor voltunk utoljára boldogok... Maszk nélkül szebb világ lenne.

    11:30  Az emberek 99%-a abból él, hogy átveri a másikat.

    13:50  teremtés modellje a nemezelés... (gyerekjátékok)

    14:25  odafönt elemi szálak vagyunk

    15:00  játék - kör kibogozása - mindig kör lesz (Isten jelképe)

    16:15  gyerek... amíg a felnőttek ki nem irtják... nem félnek...

    18:20  föld zsírján élősködünk - olaj dolgozik helyettünk - nem működünk együtt az élővilággal

    19:30 könyv fákról: Erwin Thoma: Láttalak ​felnőni

    (fákról másik könyv: A fák titkos élete - Mit éreznek, hogyan kommunikálnak? Egy rejtett világ felfedezése - Peter Wohlleben)

    21:15  egy-egy mondásban több a bölcsesség... (torkig vagyok)

    21:50  hibás tudást/vezérlést lecserélni...

    22:40  megnyugtat a tudás, vagy?... Ha félelmet kelt, akkor az az én tudásom?

    33:20  aminek forrása vagy, annak nyelője is... amit teremtesz, az hozzád tér vissza... ahogy bánnak velünk a szomszéd népek, mi indíthattuk el...

     

     

    A témához kapcsolódó könyv: Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Hit és lombik - Veres András püspök szavairól (2020. 10. 22.-11. 01.)

    Hit és lombik - Veres András püspök szavairól (2020. 10. 22.)

    Itt a püspök szavai olvashatók.

    Istentől nem kell távolságot tartanunk – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel (magyarkurir.hu)

     

    A témába vág, mert itt is a Pápa és a katolikus hit, emberi életmód elleni akció folyik:

    A Ferenc pápa film hamisított mondatairól a Katolikus.ma oldalon

     Mit is akart mondani Ferenc pápa a homoszexuális párok együttéléséről?

    Evgeny Afineevsky rendező Francesco c. dokumentumfilmje, amelyet október 21-én mutattak be Rómában...

    A fenti mondatsor ebben a formában, így, folyamatosan, nem hangzott el soha. Négy részből lett összeszerkesztve. Az egyik gondolatsorba beletoldottak egy mondatot, egy másik helyen megvágták az eredeti szöveget, egy harmadik helyen egy nem odatartozó és előzményétől megfosztott gondolatot ragasztottak hozzá.

    Az eredeti, 2019-es beszélgetésben a filmmel ellentétben a hosszabb, teljes szöveg így hangzott: „A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, a homoszexuálisan orientáltaknak joguk van arra, hogy családban éljenek, és a szülőknek joguk van ahhoz, hogy fiukat, lányukat homoszexuálisnak ismerjék el. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt."

    A kivágott részből egyértelműen kiderül, hogy a pápa a szülői családból történő kivetést ítéli el.

    A film hamis modatai:

    A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, ők Isten gyermekei, joguk van egy családra. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt. Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.

    Ferenc pápa már korábban is szólt róla, például a Politika és társadalom című, 2017-ben megjelent kötetben, amelyben Dominique Wolton szociológussal beszélget. Ebben a pápa így fogalmaz: „A házasság történelmi szó. Örök idők óta az emberiség történelmében, és nem csak az Egyházéban, egy férfiról és egy nőről van szó. Nem lehet csak úgy szabadon változtatni ezen. A dolgoknak ez a természete. Ilyenek. Hívjuk tehát azt a másik formát polgári együttélésnek.”

    Bergoglio bíboros, még mielőtt pápa lett volna, mindig is elismerte, hogy léteznek azonos nemű személyek között is igen szoros kapcsolatok, amelyek nem házasságok, és nem következik belőlük automatikusan, hogy szexuális kapcsolatok lennének, de amelyek nagyon intenzív és stabil (pl. testvéri, távolabbi rokoni, baráti) kapcsolatok lehetnek.  A felek tökéletesen ismerik egymást, sok éve együtt élnek, gondját viselik egymásnak, áldozatokat hoznak a másikért. Előfordulhat, hogy ha úgy hozza az élet, például egy betegség, akkor is inkább egymással vannak, mint mással, vagy inkább azt akarják, hogy ez a személy örökölje a javaikat stb. Az ilyenfajta együttélésről lehet törvényt alkotni, és ez nevezhető polgári együttélési jognak.

     

    Itt a 777blog.hu-n újabb hasznos írás

    ,,A lombikeljárás számos kérdést vet fel” – dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvos

    Számos aggály merül fel, egy ilyen eljárás etikai, orvostechnikai, pszichés, örökléstani és még számos kérdést vet fel...

    Az eljárás során olyan lépései maradnak ki a megtermékenyülés folyamatának, melyek a természetes folyamat során bizonyos hibás örökléstani vagy biokémiai folyamatokat kizárnának...

    a technikai személyzet is visszaélhet helyzetével...

    az utóbbi 80 esztendőben fiatal, egészségesnek ismert férfiak spermaszáma a tizedére csökkent a korábbiakhoz képest, amely mögött vélhetően rengeteg megváltozott környezeti tényező áll, csak egyet említek, a férfiak heréjében igen nagy számban és folyamatosan termelődnek a spermiumok. Ennek velejárója, hogy jelentős hőtermeléssel jár, és akkor működik jól, ha 28 Celsius fok körüli hőmérsékleten működhetnek a herék, ennek szabályozása az érpályák keresztmetszetének, illetve a here bőrének izomzatának szabályozásával biztosított. Ma a gyermekek nem 1 éves korig, hanem sokszor 3 éves korig is egy nagyon jó hőszigetelő tulajdonsággal bíró pelenkát viselnek. A pelenkahőmérséklet nem tesz jót a here spermiumtermelő sejtjeinek.

    hintőporozták a lánygyermekek popóját, hogy a pelenka okozta gyulladást csökkentsék. A hintőporban levő apró szilikátok, a szeméremrésen, a méhen és kürtökön keresztül feljuthatnak a belső nemi traktusba, és ott steril gyulladást idézhetnek elő, amely a kürtök lezáródásához vezethet.

     

    kapcsolódó a Mandinerről:

    A botrány 2015 nyarán robbant ki, miután nyilvánosságra került néhány rejtett kamerával készült felvétel, melyből kiderül, hogy a legismertebb amerikai abortusztámogató szervezet, a Planned Parenthood szövet- és szervkereskedelmet végez. A szervezet klinikáin megközelítőleg 300 ezer abortuszt végeznek évente.

     

    Egy írás a lengyel abortusztörvény kiváltotta eseményekről a 777blog.hu-n.

     A demonstrálók templomokat rongáltak meg, szentmiséket zavartak meg, sőt, 26-án este a radikálisok Varsó belvárosában az egyik templomnál az ott imádkozókra is rátámadtak, üvegekkel, s petárdákkal dobálva őket

    ...számomra mindig megdöbbentő az, amikor azt látom, hogy zömmel fiatalok, többségében nők az utcára vonulnak, hogy üvöltve, ha kell erőszakosan, rongálva követeljék, hogy megölhessék a saját gyermeküket

    Még akkor se tudnék nem mérhetetlen gonosz erőket látni a lengyel események kapcsán, ha történetesen nem lógna ki szó szerint a lóláb azzal, hogy a tüntetők templomokat, miséket, imádkozókat céloznak meg – vagy akár épp II. János Pál pápa szobrát, aki világéletében a szelídségével és a szeretetével állított példát az emberek elé.

    ...az abortusz sokszor nem jog a nő számára, hanem kényszer. Kényszerből végeztet abortuszt sok nő – mert a párja megzsarolja őt, hogy ha nem veteti el a gyermeket, elhagyja őt. Kényszerből – mert a férfi nem vállalja a felelősséget, elmegy, otthagyja a nőt, aki úgy érzi, nem tud mást tenni. Kényszerből – mert a család, a rokonság kényszeríti, akár nagyon durva érzelmi zsarolást is bevetve. Kényszerből – mert a munkahelyéről kirúgnák, ha megtartaná a gyermeket, s mehetne az utcára.

    S ez a kényszer traumát okoz. Traumát, mely egy életen át tart – depresszióba, függőségekbe, vagy akár az öngyilkosságba is kergetheti a nőt. Tényleg jó dolog lenne ez? Tényleg az lenne a nők „reproduktív joga”, hogy belekényszeríthessék őket valamibe, amit ők nem is akarnak, de legális? Tényleg az lenne a nők érdeke, hogy egy életen át traumatizálva legyenek, sok esetben egészen egyszerűen azért, mert mondjuk az élettárs, a család, vagy a munkahely nem tolerálja azt, ha a nő megtartja és felneveli a gyermekét?

    Gyilkos és öngyilkos társadalom az, amely szerint a magzatgyilkosság nem bűn, hanem jog. Gyilkos, mert támogatja a halál kultúráját, az azon virágzó üzletet (bizony, az abortált magzatokkal, illetve belőlük „kinyert anyagokkal” való kereskedésből nem egy cég dollármilliókat, vagy milliárdokat keres), s mert nem törődik azokkal a nőkkel, akik a gyermekük megölését olyan traumaként élik meg, mely az önpusztításba vezeti őket.

     

    Itt egy személyes lombikpárti vélemény a Három királylány mozgalom alapítójának lányától, jelenlegi vezetőjétől

     Fogadják el az etikus lombikot! Skrabski Fruzsina

    Műtöttek, jártam katolikus orvoshoz, aki cseppeket adott, meg sok-sok rossz orvosélményt

    szerencsére találkoztam Somfai Béla jezsuita szerzetessel, bioetikus professzorral, aki azt mondta, hogy ha minden embriónak biztosítom az életesélyt, az életadás a célom a lombikkal, akkor nem követek el bűnt.

    Nagyon fontos a higgadtság! Most magamat nyugtatom írás közben, pedig jogos a dühöm, hiszen a gyermekem fogantatását mocskolják be. A gyermekem fogantatása egy csoda, az orvostudomány és Isten segítségével jött létre, annak ellenére, hogy természetesen nem ment volna.

    hiszek abban, hogy győz a megkülönböztetés bölcsessége, a katolikus egyház változtatni fog az álláspontján, és nem lesz megbélyegzett a gyerekem.
    Írtam levelet Ferenc pápának, és három éve várom a válaszát.

    egy háromnaposnál nagyobb embriót vagy embert nem lehet lefagyasztani, aztán kiolvasztani, de a háromnaposnál kisebb embriókat igen.

    Vannak olyan szabályok, amelyeket a hívek 90 százaléka nem tart be, ilyen a fogamzásgátlás és a lombik tiltása. Talán érdemes azon is elgondolkodni, hogy ha a hívek nagy többségének a lelkiismeretét valami nem zavarja, akkor lehet, hogy a szabállyal van a probléma?

    Várom hát őszentsége válaszát....biztos vagyok benne, hogy az Isten ad hozzá bölcsességet, hogy ne tiltsa az egyház a gyerekvállalást és irgalmas legyen a szenvedő párokkal!

     

    Itt a MagyarNarancs idevágó cikke. Elnézést, akit illet. 1991-től 2011-ig elképzelhetetlennek tartottam, hogy ebből az ujságból, melyet 1989-ban még terjesztettem, ajánljak bárkinek olvasnivalót. Sajnos a témát máshol nem találom. Itt tart a sajtónk.

    Kényes adomány. Kik azok a genetikai szellemapák?

    Ha névvel, tartási kötelezettséggel nehezen vállalkoznak az emberek az apaságra, vajon mi sarkall egyeseket arra, hogy névtelenül ugyan, de megsokszorozzák genetikai lenyomatukat?

    ...a gyermek identitáshoz fűződő joga: azaz az a jog, hogy megismerhesse biológiai származását...

    fejlődésével számos megdöbbentő esetre derült fény, amikor maga az orvos volt a titkos spermiumdonor. Jan Kar­baatról, az időközben elhunyt holland orvosról, aki egy meddőségi klinikán dolgozott, az derült ki, hogy akár 200 gyermek is származhat tőle

    a genetikai kapcsolatok korlátozása éppen a leendő párkapcsolatokat védi, azért például, hogy a féltestvérek egymás közötti házasodását el lehessen kerülni.

    a Louis álnevű férfi 1982-ben, Hollandiában fogott bele nagyszabású genetikai tervébe. Biztosan és igazoltan 200 tőle származó gyermekről tudunk, de a klinika szerint akár ezren is lehetnek.

    Izraelben például a legfelsőbb bíróság tiltott el egy neves matematikust attól, hogy 38 biológiai gyermek után is folytassa a spermiumadományozást.

    A japán Sigeta Micutoki már 28 évesen 13 csecsemő szülői felügyeleti jogát szerezte meg magának perrel. A fiatal, tehetős üzletember Thaiföldön kötött béranyasági megállapodásokat a saját ivarsejtjei felhasználásával létrejött embriók kihordására; a bér­anyáknak 10 ezer dollár körüli összeget fizetett minden egyes gyermekért. Az apaságért és a szülői felügyeleti jogokért folyó perben videón jelentkezett be, mint tényleges szülőségre vágyó biológiai apa, aki feleség vagy társ nélkül, napi 24 órában foglalkoztatott csecsemőápolók segítségével kívánja felnevelni utódait. Hatalmas vagyonának keresett kellő számú örököst

    A legtöbb ilyen per az Egyesült Államokban folyik, ahol ezeket az eljárásokat nem szabályozzák.

    A magyar egészségügyi törvény limitálja az egyazon donortól származó ivarsejt-felhasználások számát, amikor kimondja, hogy „az ivarsejtek rendelkezésre bocsátása során biztosítani kell, hogy az ugyanazon ivarsejt-adományozótól származó utódok száma különböző személyeknél elvégzett reprodukciós eljárások során ne haladja meg a négyet”. Méltányolható az az igény is, hogy az in vitro eljárásban részt vevő párnak ugyanattól a donortól származzanak a gyermekei, akik így vér szerinti testvérek is lesznek

    Magyarországon 2016-ban furcsa módon spermiumhiány lépett fel. Valójában az történt, hogy az ÁNTSZ hirtelen ráébredt arra, hogy az itthon felhasznált spermium jelentős része nem Magyarországról, hanem egy koppenhágai központból származik,

    (A dán intézet egészségügyi okból vissza akart vonni egy mintát, s így derült fény minderre.)

    Az egyik pekingi klinika pedig a szocialista haza és a kommunista párt értékei melletti elköteleződést is a jó donor kritériumai között tartja számon.

    Számos alkalommal fordult elő az, hogy a házastárs vagy az özvegy a haldokló vagy agyhalott férfi spermiumának felhasználását kérelmezi.

     

    'Felelet':

    Rettenetesnek tűnik ez az út...

     

     

    Itt a Magyar Kuríron olvashatunk végre tartalmasat, igazat a kérdésről:

    Németh Gábor morálteológus, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodaigazgatója írása

    részletek:

    ...homológ és heterológ változatot: az előbbi azt jelenti, hogy a férjtől származó hímivarsejttel termékenyíttetik meg a petesejtet, míg a heterológ megtermékenyítés esetében egy „külső féltől” származó hímivarsejttel. Ebben az esetben az adott ország törvényei szabályozzák azt, hogy ki alkalmas arra, hogy donor legyen, illetve a leendő anya vagy a gyermek megismerheti-e a biológiai „apát”. (felelet: nálunk vajon hogyan?) A heterológ megtermékenyítés ritkább is, és egyértelműen elvetendő, erkölcsi, jogi és társadalmi aggályok miatt (képzeljük el például, hogy egy városkában legalább száz gyermeknek ugyanaz lenne az apja és ők nem tudnak arról, hogy biológiai féltestvérek – a lehetőség kimeríthetetlen témát ad a filmeseknek).

    (Felelet: téma például: a kezelő orvosnak lesz ezer utódja... testvérek házasodnak tudtukon kívül...)

    A homológ inszemináció kapcsán az Egyház álláspontja az alábbi: abban az esetben megengedett, ha nem választják el a szexuális aktust a megtermékenyüléstől. Ennek kapcsán az életadás természetes folyamatának fontosságát hangsúlyozza a keresztény tanítás, azt, hogy az emberi szaporodást, az életadást az orvostudomány megkönnyítheti, de nem helyettesítheti. Az emberi lény gyümölcse egy olyan nemzésnek, mely „a házastársi szövetségben egyesített szülőknek nem csak a biológiai, hanem lelki egyesüléséhez is kötött

    számos civilizációs-egészségügyi oka lehet: szervi betegségek (például policisztás ovárium szindróma, ami a nők mintegy 10 százalékát érinti), dohányzás, drogfogyasztás, mobiltelefonok okozta sugárzás, „az esemény utáni tablettának” hívott abortusztabletta rendszeres használata vagy egyszerűen pszichológiailag szemlélve a rendszeresen úgy végzett nemi aktus, hogy „jaj, csak gyerek ne szülessen belőle”…

    (Felelet: továbbá: fogamzásgátlóval szennyezett ivóvíz, stressz, császármetszések szövődménye, hosszan iskolába járás miatt elmaradó házasságok, kórházi szülés, szoptatás elmaradási miatti ősi bizalomhiány okozta kötődési nehézségek...)

    Emellett abszurd lenne azt gondolni, hogy mindaz, amit a felek a „teherbeesés” ellen tesznek, vagyis aspirál, a hormonális hatású tabletták vagy épp az abortusz, biológiai következmények nélkül maradnak.

    érdekes a természetes úton történő megtermékenyítés hatásmechanizmusa is: egyrészt a petesejt „válogat”, ellenőrzi a biológiai kompatibilitást, „ismerkedik” a számára idegen test biológiai anyagával, vagyis egyáltalán nem passzív fél a megtermékenyítés során. Másrészt a hímivarsejtek is „versenyeznek” egymással, hisz a leggyorsabb, a „legrátermettebb” végezheti el a megtermékenyítést és adhatja tovább genetikai anyagát.

    az Egyház legnagyobb nehézsége a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban az, hogy tanítása szerint az embrió emberi személynek kijáró tisztelettel és méltósággal bír, azaz akár az embrió lefagyasztása, akár tartósításának bármely formája és legfőképpen elpusztítása, az abortusz súlyosan ellenkezik az emberi személyt megillető méltósággal.

    Az emberi fejlődés egy ív, amelyben a születés ugyan egy látványos és kiemelt állomás, de az ív a megtermékenyüléssel kezdődik és a biológiai halállal ér véget: és ennek során egyetlen szakaszról sem mondhatjuk, hogy ekkor az ember értékesebb lenne, mint máskor.

    olyan mértékben tesszük magunkat függővé a technikától, hogy az már elszakad az embertől, és épp azt veszélyezteti bennünk, ami emberi: igaz ez a családi kapcsolatok leépülésére, biológiai-agyi struktúránk és ennek következtében magatartásunk megváltozására és az élet továbbadásához való viszonyunkra is.

     

    Itt a püspök szavai olvashatók.

    Istentől nem kell távolságot tartanunk – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel (magyarkurir.hu)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

     

    id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

     

    id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

    könyvajánló

    id. Antall József: Menekültek menedéke

    Mundus kiadó 1997

    35.o. a saját maguk által teremtett erkölcsi felfogás, illem, osztálytudat,az évszázadok szelleme nem ismerhetett irgalmat, megértést

    42. o. a kormány nem segített. Hány százezer lelket nyelt el Amerika feneketlen nyomora?... Nem lehetett elegendő munkaerőt kapni... 48.o. Amerika csupa ígéret volt. Itthon a magyarnak a magyar jövő nem ígért semmit. Pedig mennyi föld volt.... grófi hitbizományi földek... vallásalapítványi birtokok... (a kivándorlásról)

    51,55.o. cserkeszekről

    57.o. magyar-lengyel

    76.o. német nyájnép

    84.o. párbajról

    85-86.o. műveletlen középosztály

    86.o. kommunista szervezés

    89.o. szárított kenyér; Moszkva szeretete (és Budapest)

    75.o. milliók halálát jelenthették az egyes ügyiratok, és mégis megmozdult az emberi szív is, és egy „ellenségnek” engedélyt adtak, hogy apjához utazhat az orosz kincstár terhére őr kíséretében vagy 5000 km-re.

    ’Felelet’: Azaz a cári állam ismerte a könyörületet, emberséget. A mai szdsz-fidesz államban az lett a gyakori jogi norma, hogy nincs fellebbezés, nincs kivétel, nincs egyéni elbírálás, nincs könyörület – mindezt egy kereszténynek hívott kormány alatt.

    127.o. történelmi dokumentumok (azaz az ellenkezője lehet az igazság)

    121, 135.o. hazai német kötődésű tisztikar hatása

    135, 164,o. Bajcsyról és Szakasitsról jók

    158.o. a tényleges vezető egy fiatal Gesapo-tiszt... az új rendszer neveltjei... dölyfösen öntudatosak, szinte kibírhatatlanok...

    ’Felelet’: Erről az embertípusról a tipikus-jellemző Fidesz (szdszfidesz, vagy kiseszdéesz?) káderek jutnak eszembe. (Tisztelet a kivételnek.) Talán a 1998-as országgyűlési választásokon jelentek meg tömegesen, beképzeltek, minden hatalmat akarók, másokat porba tiprók... Mi a Bp. 11. kerület Érdi úti iskola gyűlésén döbbentünk meg, hogy az értelmes, jószándékú, művelt MDF jelölt mellett magukat sokkal többre tartották, pedig rögtön kitűnt műveletlenségük, ügyetlenségük, embertelenségük. De hatalom volt mögöttük. Miféle?

    160-161.o. minden bajnak okozója a Nyugat politikája volt... Hitlert segítették hatalomra

     

    ’Felelet’: Az ebben a könyvben olvasható családi örökséget érdemes összevetni jelenlegi vezetőnk múltjával.

     

     



  • Idegen zaj Duna TV helyett (2022. 12. 23.)

    Idegen zaj Duna TV helyett (2022. 12. 23.)

    Magyar Nemzet 2022.12.23

    Ágoston Balázs: Magyartalanító lélekgyalu

    Keresztes hadjárat – Ideje fővárosunkban az új visszamagyarításnak, ideje az új honfoglalásnak


    'Felelet': Vannak jó részei az írásnak, de szokás szerint nem veszi észre, hogy a Fidesz áll a rombolás mögött. A Kólával kezdett stratégiai partnerséggel, a multik végnélküli támogatásával egészen az országromboló akkugyárakig, a Duna TV tönkretételéig, a pénzuralmat jelképező felhőkarcoló felépítéséig.

    jó részletek:

    Nemcsak valódi ünnepet ünnepelni felejtünk el lassan, nem csupán a Megváltó születése fölött érzett bensőséges örömöt úthengerelnék le a karácsonyi kiárusítások, hanem magyar önazonosságunkat is lúgozza-lúgozgatja Gazdaságkor, hogy jeles írónk, Czakó Gábor e találó kifejezésével éljünk.

    „A bevásárlóközpont és a plázakultúra nemzetidegen, de ne gondolja senki, hogy csak üzleti célokat szolgál. Igen, elsősorban és jelenleg még azt, de teljes feltöltődés után ezek a nemzetközivé lett város legfontosabb közterei lesznek.” 

    Csurka István írta ezt több mint húsz évvel ezelőtt Tízből tíz című igen fontos, ezért igen alaposan elhallgatott tanulmányában.

    Mert miközben az önrendelkezését a létező geopolitikai adottságok közötti lehetőségek maximumáig ('Felelet': ez jó fogalmazás, mert bármit jelenthet, a semmit is) visszaszerzett magyar állam, igen helyesen, kinyilvánítottan ('Felelet': ez igaz, ki van nyilvánítva) értékelvű nemzetépítő politikát folytat, legalábbis igyekszik ('Felelet': talán néhány fideszes tényleg szeretne) azt folytatni, a társadalmi hétköznapokba beleitta magát a rutinszerűvé vált idegenség. Ennek tobzódására szomorú példa akármelyik nagyobb üzlet, különösen, ha plázáról van szó. 

    Már önmagában az is idegborzoló, hogy jobbára elektronikus zörejekből összeeszkábált minimálzenével támadják az agyunkat, ráadásul gyakran a személyes integritást ostromló hangerővel. Ennél is bántóbb, hogy a mindent és bármit vásárlás e gigantikus, jellemzően külföldi tulajdonú csarnokaiban gyakorlatilag kizárólag idegen nyelvű zenét zúdítanak a látogatókra.

    Magyarországon sajnos az idegenség sulykolásával dolgozik a lélekgyalu. Valamely nyilvánvalóan idegen vagy idegen érdekű akarat következetesen igyekszik kiforgácsolni belőlünk magyarságunkat. Sajnos nem eredménytelenül, hiszen nem találkozni határozott tiltakozással ezen eljárás ellen.

    A terjeszkedő idegenség lassan eluralja Budapestet. A belvárosban se szeri, se száma az olyan vendéglátóhelyeknek, egyéb üzleteknek, ahol nincs magyar felirat, magyar nyelvű étlap, kínálat, netán termékekhez használati utasítás. Ez azt üzeni, hogy nem minket várnak a magyar fővárosban.

     

    'Felelet':

    Összevetésként:

    Tegnap este adtak át díjakat a "Duna TV 2012-es újjáalapításának évfordulójára".Valójában akkorra sikerült az SZDSZ-Fidesz csapatnak 20 év harccal megszüntetnie a valódi magyar értékes, Sára Sándor színvonalú Duna-TV-t.

    (lásd Wikipédia: A Duna Televízió 1992 és 2015 között önálló magyar állami műholdas televíziós intézmény volt... A közmédia 2012-es[1] átalakulása óta az első televízióadót Duna néven nevezik, a televízió kifejezést nem alkalmazzák. 2011-től ezeket gyakorlatilag az MTVA működteti.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Igazságmorzsák - Álproblémák (2021. 06. 29.)

    Igazságmorzsák - Álproblémák (2021. 06. 29.)

    Magyar Nemzet, 2021. 06. 28.

    Botos Katalin: Álproblémák csapdájában a közélet (vélemény rovat, 11 o.),

    Érdekes, hogy megjelenhetett az írás. Könnyen lehet épp a jelenlegi hatalomra, vagy épp a közlő napilapra vonatkoztatni, bár persze erről nem ír.

     

    idézetek, zárójelben 'Felelet' megjegyzéseivel:

     

    A világ tele van óriási problémákkal:... lelki bajok tömege, elmagányosodás...

    ...élelmiszerek méregtartalma, meddőség terjedése...

    mesterséges intelligencia veszélyforrásai...

    ...nagy nyomor egyes térségekben, rétegekben (itt is lehet éppen hazai nyomorra is gondolni!)

    a jövedelemaránytalanságok soha nem látott mértéke (itt is!)

    a fiatalok elbizonytalanodása...

    Ehelyett a véleményvezérek mondvacsinált témákat turbóznak fel. (Épp a Fidesz és a Magyar Nemzet, bár a cikk persza a pedofilvitát említi. De feltehetően az egész szándékos elterelés, nemzetközi együttműködésben.)

    ... az átlagembert egész más problémák aggasztják

    hol talál munkát

    miből tud megélni

    lehet-e egy életet úgy eltölteni, hogy az ember közben szeresse, amit csinál (Sosincs szó erről! Épp csak 25 éve semmisítik meg az emberi, családi munkahelyeket és teremtik a rabszolga munkahelyeket a multiknál, oligarcháknál.)

    lesz-e párja

    vannak-e közösségek, ahol rátalálhat

    lesz-e gyereke

    talál-e a gyerekének jó iskolát

    a felnőtt és az öreg magára marad-e betegségére

    öregségére muszáj lesz-e kórházban, egyedül, teherként vegetálnia, s keservesen távoznia végül a világból

    lépést tud-e tartani a technikai haladással, melynek vannak... hátrányai is

    tömegek maradnak analfabéták a modern eszközök használatát illetően, s ezáltal nő a kiszolgáltatottságuk

     

    Nem értem az emberiséget. Miért nem ezekkel a nagyon fontos kérdésekkel foglalkozik? (Mert a kereskedelmi reklámok, a politikai reklámok, az álkultúra, TV, mozi, oktatás nem engedi)

    Felelet:

    Tehát a sorok közt olvasva igen érdekes gondolatokra lelünk.

     

     

  • Igazságmorzsák - Hódítanak a multik (2021. 06. 24.)

    Igazságmorzsák - Hódítanak a multik (2021. 06. 24.)

    Magyar Nemzet, 2021. 06. 24.

    Tovább hódítanak a nemzetközi áruházláncok a magyar piacon

     

    "Teret vesztettek a hazai láncok"

    "Az elmúlt tíz év átrendeződésének elszenvedői a főként kisebb élelmiszerboltokat működtető (magyar tulajdonú) Coop, Real, CBA..."

    "A kisboltok lehúzzák a rolót"

     

    'Felelet':

    A cikk, az újság nem sajnálkozik. Örül?

    Ahogy ígérték, 2010-től. Mármint ha a tetteket nézzük, nem a szavakat.

    A kormány stratégiai partnereit támogatja.

    Magyarország felszámolása a Fidesz által.

    Most a vírus segítségével újra önálló cégek, vállalkozások, szolgáltatások tízezreit számolták fel.

  • Igazságmorzsák a sajtóból - sorozat (utolsó: 2020. 05. 14.)

    Igazságmorzsák a sajtóból - sorozat (utolsó: 2020. 05. 14.)

    Magyar Nemzet, 2020 május 14.

    Fel kell tennünk a kérdést… Balog Zoltán interjú

    "A közösséghez tartozás abban is segít, hogy ne azt érezzem, egyedül vagyok ezzel a hatalmas média áramlattal szemben, s ez agyonnyom. Nincs esélyem, hogy mást gondoljak vagy tegyek, mint amit kívülről sugallnak."

    Felelet.hu: Jelen körülmények szerint számomra ez azt jelenti, hogy a vírussal kapcsolatosan ömlő propaganda emberellenes hazugság. Tágabb értelmezésben a következőkre gondolhatok:

    - a politikai "vitaműsorok" tartalma, emberek egymás ellen uszítása;

    - a sajtóban terjedő magyartalan, szlenges, nyelvrontó és így a társadalmat összezavaró beszédmód;

    - általában minden reklám, és azok formája, tartalma, hatása, legelső sorban az orvosi reklámokkal.

     

    Magyar Nemzet, 2020 február 22.

    Baranyai Gábor: Büntetésre biztatnak a fővárosban

    Bár a cikk (a 'Felelet' érzése szerint) a jobboldal-baloldal harci színjáték része, fontos, tán soha be nem vallott, le nem írt dolgot állít. És felvétel is van állítólag.

    Mindezt persze mindenki tudja, magán és cégén tapasztalja, mert kb. 1995-től, az első szocialista kormány óta erősödő jelenség...

    Az, hogy a rendőrök és egyéb jogkörrel rendelkezők (itt: Fővárosi rendészeti igazgatóság, máskor parkolási cégek, közmű óraleolvasók, katasztrófavédelem, ántsz) nagy arányban (persze nem minden ott dolgozó, de majd minden szerv) vagy saját zsebre dolgozva büntetnek, csalnak, a tisztességes állampolgárokat károsítva, vagy a hatóság-cégen keresztül, annak bevételét növelve, illetve a főnök parancsára. Autók esetén ehhez elég egy hibásan kihelyezett kresztábla, vagy be nem kapcsolt öv, otthonfelejtett papír. Persze, amire létrehozta a közösség ezeket a cégeket - mint például a közösségre káros dolgok megakadályozása - arra nem marad így idő, akarat, bátorság.

     

    Magyar Nemzet Lugas 2020. jan. 25.

    Elektroszmog

    "ha bármi negatívum kiderülne az 5G-ről, akkor azt tudományos evidenciákkal ezerszeresen meg kell támogatni, mert az ipar érdekeltjei irdatlan pereket akaszthatnak a kutatók nyakába..."

    Kár is volt tovább írni a cikket. Hiszen ha ez igaz, akkor se tudós, se sajtó, se akadémia, se kormány nem tud semmit nyilvánosságra hozni az 5G életveszélyes voltáról, mivel mindez ellene van az iparnak...

     

    Magyar Nemzet Lugas 2020. jan. 25.

    Saját felelősségre - Hanthy Kinga

    Egy bátor kis eldugott cikk, amely a sikerpropaganda ellenére azt meri állítani, hogy a bürokrácia nem csökkent, viszont ártalmas.

    "A hivatal túlélési logikája az, hogy mindenkinek folyamatosan igazolnia kell a nélkülözhetetlenségét, ki ne derüljön, hogy felesleges."

     

     

  • Így írnak ma - sorozat (utolsó: 2020. 05. 14.)

    Magyar Nemzet, 2020 május 14.

    A cikk címe: "Folytassa, Orbán! – üzeni a magyar választópolgárok hetven százaléka"

    Az ötvenes évektől máig a különböző újságok sokféleképpen hazudtak. A 90-es években minden réteg számára volt újság, valamelyik otrombán befolyásolt, míg a másik a színvonalas cikkek közé rejtett el fontos félretájékoztatást. Gyakori módszer máig, hogy a sokak által olvasott főcímbe hazugságot írnak, de a cikkben azért ott az igazság, csak azt már kevesen olvassák el. Mint itt is.

    A cikkben leírják, mi volt a kérdés: "Függetlenül attól, hogy ön mit szeretne, ön szerint Orbán Viktor folytatni fogja a kormányzást 2022 után is…?"

    Erre lett 70% igen válasz. De ez még azt is jelenthetné, hogy senki se szeretné Orbánt, de sajálatukra úgy gondolják, mégis ő lesz.

    Egy másik itteni statisztika (fogadjuk el igaznak) szerint, értelmezésemben, még úgy is, hogy kilátástalannak tűnik a jelenlegi felhozatalhoz képest jobb kormányfőt remélni, mégis legalább az állampolgárok harmada a jelenlegiek közül egyből se kér.

    (17 plusz 18 %, akik egyik felajánlott mai politikust sem akarja miniszterelnöknek, avagy nem válaszol)

     

    más: az idősotthon kérdéséről itt értelmes, hihető válasz olvasható:

    https://budapest.hu/Documents/%C3%89szrev%C3%A9tel%20hivatalos%20feljegyz%C3%A9s%20-%20Pesti%20%C3%9Ati%20Id%C5%91sek%20Otthona_anonim_.pdf

     

  • Ingatlanspekulánsok ízlésvilága (2024. 02. 09.)

    Ingatlanspekulánsok ízlésvilága (2024. 02. 09.)

    Szép Házak újság 2023/5 száma kapcsán

    Régen is hírhedt volt az újság arról, hogy az építész megbízója mutatott egy-két házat az újságból azza, hogy ő ilyet akar. Akkortájt a népbutító dél amerikai TV sorozatok filmdíszlet készítők által elképzelt alacsonyhajású tetejű villák itthonra kicsinyített változata jelentette a rendszerváltozás utáni remélt jólét vágyképét. Rettenetes volt. Igazából a sajtó erőlteti a magyarokra ezeket az „ízlésvilágokat”. E célból sorvasztották el a Duna TV-t, és kaptak sugárzási lehetőséget a katolikus rádió helyett a felváltva uralkodó pártok népbutító reklámos-dumaműsoros kereskedelmi adói.

    Mostanság a lapostetős nagyüvegfalas minden négyszögletes belül minden szürke a divat az újság szerint.

    2.o: „gyermekes család... elegáns villapark... közel állt az ízlésvilágukhoz az ott kialakult építészeti trend modern formavilága is”

    Egy mondat megannyi árulkodó butasággal.

    A nappali légterébe belóg egy üvegkalitka alakú zuhanyzó. A „gyerekszoba” (amit pár bedobott játék jelez annak) is üvegfallal csatlakozik több helyiséghez. Szerintem ez a ház (a számban az első) bizonyítja, hogy nem lakásokról van szó. Inkább nyilvánosház, kupleráj célból épülhetett ez a ház a „gyermekes család” megbízásából. (építész: Zubor Attila FAL Stúdió, belső: Virág Ottó, Pontegy Belsőépítészet)

    Az újság szerint (11.o.): „nagyon extrém térbeli jelenségnek tekinthető a szülői fürdő zuhanykabinjának a földszint felett lebegő üvegdoboza”.

    Talán még filmforgatáshoz jó az épület, beteges társasági életet élők jelenetéhez.

    A többi épület is hasonló belsejű.

    A külsőre azt mondhatom, hogy, mint a 80-as évek rózsadombi divatvillái, ha elég tágas telken állnának sok fával egymástól takarva, nem lennének rosszak. De nem, hiszen manapság parknak hazudnak minden sűrűn, telepszerűen beépített lakóterületet. Sőt a hasonlóan (kerített sportpályákkal és házakkal) beépített Városliget sem park többé.

    Érdekes a vezércikk is. (10-20 éve nem olvastam, akkor is ritkán).

    „nem életszerű... nem hisszük, hogy bárki ezt tenné önszántából... a lakberendező iskolákban sulykolják a hallgatókba...” „külföldi szaksajtót utánozzák” „a falak üresek, egy-két kép nagyon hiányzik... egy színes valami feldobja a lakást” „néha mi varázsoljuk a kopár falakra a képet” „ a gyerekszobák dedós stílusúak”

    Örülök, hogy az újság maga kritizálja az általa népszerűsített házakat, még ha csak a dísztárgyakat is. Szerintem ezek csúf, élhetetlen, rideg, halott lakásbelsők. Nem is hiszem, hogy bárki lakna ezekben, a belső képeket nézve. Minden szürke és szögletes. Persze egy jóérzésű ember megszépítheti ezeket, talán még az össze beépített bútort, lámpát és burkolatot se kell kidobni.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     



  • Interjú Márki-Zay Péterrel (2022. 06. 05.)

    Interjú Márki-Zay Péterrel (2022. 06. 05.)

    válaszonline.hu cikk (régi Heti Válasz)

    Stumpf András·2022.06.03

    'Felelet:' Rokonszenves válaszok, szerintem hiteles. Sajnos az Euro bevezetési szándéka (a forintunk megszűnése) miatt számomra eleve nem jó a programja, egy 400 éve megszállás alatt levő ország lakójaként. Persze ma már magát a készpénzt is meg akarják szüntetni, ami még rosszabb.

    A Hetiválasz megbízhatóságát meg Ukrajna-pártisága teszi kétségessé...

    A cikk végén a Mihazánk-os megjegyzés nagy kérdés. Tényleg a remélhetően jószándékú vezetőit csak felhasználják a nemzetközi hatalmak, mint 1988-tól a fideszeseket is?

     

    a cikk:

    – Nézegeti már a porszívóügynöki állásokat?

    – Sokak szerint ezt kellene tennem, mások szerint még az is tisztességesebb állás, mint politikusnak lenni. Lehet, hogy a porszívóügynökök meg is sértődnének, ha valaki afféle politikusi lét utáni lejtmenetként utalna a munkájukra.

    – Népes családját valahogy csak el kell majd tartani, ha polgármesteri mandátuma lejár. Hat vagy hét gyerek…

    – Ja, a szolnoki beszédemre utal!

    – Arra.

    – Visszahallgattam, és tényleg hatot mondtam hét helyett, magam sem tudom, hogyan. Fagyos idő volt még, sokadik kampánybeszédem volt aznap összefagyott szájjal… Talán ez volt az oka.

    – A lényeg nem is ez. Hanem a jövője. Eddigi harcostársa, Kész Zoltán szerint lopás, hogy nem adja vissza a támogatói pénzeket, miután nem sikerült a kormányváltó projekt. Esetleg ezek biztosítják majd a család jövőjét?

    – Eddig sem loptam és ezután sem fogok lopni. Mindig el tudtam tartani ezt a nagy családot a munkámból, egyedül is. A jövőben is így lesz. Ráadásul azok a politikusok, akik korruptak, egyáltalán nem éheznek. Egyiknek sem kenyérre kell, egyik sem azért lop.

    – Mégis: nem kellene visszaadni a megmaradt pénzeket a nagyobb donoroknak?

    – A névtelen támogatóknak nem is lehet, a nagyobb adományozókkal pedig beszéltem és nem kérték vissza a maradékot. Ki sem lehetne számolni pontosan, kinek, hogyan és mennyi jár vissza, ráadásul a kampányszámla nem nulláról indult: a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) már jóval korábban is gyűjtött a céljaira. De bármilyen meglepő: az MMM pénzügyeit nem én intézem. Ez egy demokratikus szervezet, lefektetett szabályokkal, a kampány során pedig az operatív csapat pénzügyesei felelősek a szabályszerűségért. A fontos döntéseket az elnökség hozza.

    – Volt, hogy leszavazták önt az elnökségben?

    – Persze! Másfél éve Kész Zoltánnal én is támogattam a párttá alakulást, de nem volt meg a többségünk, maradtunk civil szervezet. Vagy például három éve volt egy operatív igazgatónk, aki miatt Hadházy Ákos kilépett az elnökségünkből. Később már én is Ákossal értettem egyet, de az elnökség többsége csak az önkormányzati választások után jutott erre az álláspontra és csak akkor választottunk mást erre a feladatra. Ez minden, csak nem diktatúra…

    – A Direkt36 elemző cikkéből pedig az derül ki, hogy nem viselte el, ha nem az volt, amit ön akart. Egészen a plakátszín szintjéig akart irányítani mindent a kampányban.

    – Ez hazugság. Még a saját Facebook-posztjaim szövegébe sem szóltam bele…

    – Nem akart beleszólni abba, milyenek legyenek a plakátok, hogyan tördeljék a kampánykiadványt?

    – Amikor azt láttam, hogy olvashatatlanul kicsi betűkkel készülnek plakátok és szórólapok, rossz tördeléssel kiadványok, akkor valóban szóltam – marketinges vagyok, ehhez értek, ezek pedig amatőr hibák voltak.

    – Akkor mi hazugság?

    – Az, hogy akarnokként mikromenedzselni akartam a kampányt – erre időm sem lett volna.

        Makacs vagyok, piszkosul makacs, de demokrata.

    Mutassanak még egy szervezetet, ahol annyi kritika érheti a vezetőt, mint engem az MMM elnökeként! A DK-sok mondták nekem a kampányban: ha náluk valaki így beszélne az elnökükről, ahogy egyesek az én kampánycsapatomban rólam, már régen kihajították volna az illetőt.

    – Sokan, köztük Ruff Bálint és Tóth Péter politikai tanácsadók, a jobbikos Szabó Gábor és Jakab Péter is arról számoltak be, hogy arrogánsan, agresszíven kommunikált velük, ezért nem tudtak együttműködni. Ezt elismeri?

    – 2020 decemberében volt az a bizonyos találkozó Jakab Péterrel, de addigra a Jobbikban már eldöntötték: mégsem mögém állnak be az előválasztáson. Ezért valójában nincs jelentősége, milyen volt a stílusom, vagy hogy milyen rámenősen érveltem az euró bevezetése mellett. Nem volt hatása ugyanis a döntésükre. Jakab Péter valóban megsértődött, amikor később a DK-val való összeborulásukat kritizáltam – ezt utólag is stratégiai hibának tartom. A Jobbik 2018-as szavazóit nem tudtuk megtartani az ellenzéki összefogásban. Az ok számomra egyértelmű: a Jobbik túlságosan összegyurcsányozódott.

    – Még az MMM-es Lukácsi Katalin is rossz vezetőnek nevezte. Ez sem gondolkodtatja el?

    – Elfogadom a kritikát, nem vitatom a hibáimat sem. Ugyanakkor tessék csak belegondolni: 2017 decemberében egy budapesti szállodában döbbentem rá, hogyan lehetne Orbán Viktort leváltani. Matt 9 lépésben – ezzel a címmel meg is írtam később. Az ellenzéki MTI-t leszámítva ez a stratégia 2022. április 2-ára meg is valósult…

    – Április 3-át inkább ne is vegyük a szánkra?

    – Csúnya nap volt, nagyot buktunk – a jelen gondolatmenet erejéig maradjunk április 2-ánál: akkorra, négy év alatt szinte tökéletesen megvalósult egy, a kiötlés pillanatában semmilyen politikai háttérrel, anyagi vagy párttámogatással, ismertséggel nem rendelkező magánember terve, országos politikai stratégiája. Benne két polgármesteri győzelemmel, egy mozgalomszervezéssel, összellenzéki összefogással, előválasztással, húszezer szavazatszámlálóval, százezres március 15-i megemlékezéssel, amelyen a lengyel konzervatív Donald Tusk is beszédet mondott Orbán ellen. Ha annyira rossz vezető lennék, ez aligha jött volna össze.

    – Azért amikor olyan harcostárs, mint Kész Zoltán, szintén ön ellen fordul, az mégiscsak ezt mutatja, nem?

    – Nem. Nem mondom, hogy jólesik, de olyan nagyon meg sem lep. Kész Zoli a brüsszeli gépen mutatott nekem egy kimutatást, hogy hogyan költsünk el egy általuk kínált szolgáltatásra nyolcszázmillió forintot. Nemet mondtam. Most komolyan: ha én agresszíven viselkedek, ha nem lehet velem beszélni, ha mindenkinél pocsékabb vezető vagyok, akkor ugyan miért kampányolt még ezután is fél évet mellettem? Ruff Bálintnak és Tóth Péternek még én könyörögtem az előválasztási kampányban, hogy jöjjenek, segítsenek. Akkor nem jöttek. Amikor aztán megnyertem azt a menetet és találkoztam velük, akkor is nagy örömmel vettem volna a segítségüket. Azt a felvetésüket, hogy a pártokkal forduljak szembe, kerüljem meg vagy hagyjam ki őket – ezt butaságnak tartottam valóban. Egy előválasztási küzdelem után nem letámadni kell a pártokat, hanem konszolidálni a helyzetet, hiszen a győzelem együtt lehetséges csak.

    – Nem úgy tűnt, hogy konszolidálni akar. Tavaly karácsonykor nyilvánosan, tévéstúdióban árulózta a pártok egyes tagjait. A saját vezetettjeit!

    – Azzal a megszólalással nem szétvertem a kampányt, hanem amennyire lehetett, összetartottam.

    – Azzal, hogy akik részt vettek benne, azokat árulózta?

    – Azzal.

    – Mégis hogyan?

    – Úgy, hogy először is: bizonyos pártok befolyásos emberei tényleg árulók. Azzal tudtam őket valamelyest kordában tartani, hogy meglebegtettem ezt, a megnevezésük nélkül. Minthogy gyakran a leghangosabb ellenzékiekről van szó, számukra az egyetlen veszély az volt, hogy megnevezem őket és elkötelezett szavazóik előtt is kiderül, hogy ők valójában szándékosan tartják hatalomban Orbánt. Ezért mondtam ilyeneket – hogy ne akadályozzák a kampányt, vagy még inkább legalább a minimális szinten részt vegyenek benne.

    – Kik voltak árulók?

    – Itt többnyire nem arról van szó, hogy Orbán diktálná nekik, mit tegyenek. Lehet vitatkozni tehát azon, jó szó-e ez rájuk, de én azokra is neheztelek, akik nem akarják leváltani a rendszert, csak úgy tesznek, mintha.

    – Ki volt ilyen?

        – Gyurcsány Ferenc például már az elején beárazta a bukást. Nem számított arra, hogy nyerhet az ellenzék. Ennek megfelelően politizált. Mások is vannak, akik úgy tesznek, mintha le akarnák váltani Orbánt, pedig nem, abszolút nem.

    A Jobbik egyik vezetője is elismerte nekem: az előválasztási kampányban végig abból kiindulva politizáltak, hogy a Fidesz úgysem verhető meg – igaz, ők az előválasztás végétől láthatóan már hittek a győzelem lehetőségében. Jakab Péternek ugyanakkor később is hiába könyörögtünk, hogy kampányoljunk együtt, nem volt rá hajlandó. Sokan nem is a változás reményéért, csak a parlamenti helyekért, a megszerezhető erőforrásokért vannak a politikában. Ahhoz például, hogy a Fidesz 12 év után is gyurcsányozással nyerjen, nem árt neki, ha tényleg ott van Gyurcsány Ferenc. Hogy ezt a hatást csökkentsük, sikerült elérnem, hogy Gyurcsány neve ne legyen ott a szavazólapon látható helyen, a lista tetején. Kérésemre belement abba is, hogy soha közös rendezvényen ne szerepeljünk, kettőnkről közös fotó ne készülhessen. Azt, hogy egyáltalán ne kampányoljon, nem kértem tőle, kéréseimet tehát betartotta, köszönet érte.

    – Akkor tanácsadói önt még nem értesítették arról, hogy létezik az úgynevezett Photoshop?

    – Semmi kétségem nem volt afelől, hogy a fideszes művészek meg fogják alkotni a Márki-Zay–Gyurcsány-képet, de úgy voltam vele: ha a valóságban ilyen kép nincs, mégiscsak nehezebb lesz összegyurcsányozniuk. 2021 októberében éppen azért nyertem én az előválasztást, mert akkor még nem voltam összegyurcsányozva. Ezért lépett vissza végül Karácsony Gergely is a javamra: a mérésekből az látszott akkor, hogy Orbán ellen ő is, Dobrev Klára is veszítene, én viszont nyernék.

    – A tárgyalt időpillanatban az ellenzék 43-38-ra vezetett a mérésekben. Ön nemhogy nem nyert, ezt is sikerült történelmi mélypontra tornázni a vezetésével.

    – Persze, hiszen azok a mérések még az összegyurcsányozásom előtt készültek. Tévedtem abban, hogy engem nem tudnak majd összegyurcsányozni. Négy óriásplakátkampány, a sokmilliárdos TV-, rádió-, print- és közösségimédia-kampány megtette hatását – fél év alatt ez az előnyöm elolvadt. Kiderült, hogy bárki összegyurcsányozható.

    – Akkor mégiscsak jobb döntés lett volna olyan jelöltet választani, aki már eleve össze van gyurcsányozva, de legalább abstart van kampánycsapata és képes összefogni a hadakat?

    – Erről a választók döntöttek. Egyrészt. Másrészt Dobrev Klára mellé az előválasztási kampányban csupán Gyurcsány Ferenc állt oda. Engem viszont a Momentum, az MSZP, Karácsony Gergely, minden korábbi miniszterelnök-jelölt, számos kisebb párt, valamint a civilek is támogattak. Mitől lett volna tehát Dobrev Klára integratívabb személy nálam? Az ő jelöltségével talán megmaradtak volna a Jobbik-szavazók a táboron belül? Kötve hiszem. Még a budai körzeteket is elbukta volna az ellenzék – azok éppen azért lettek meg, mert nem Dobrev Klára volt a jelölt – és ezt személyes képességeinek elismerése mellett mondom. Egyébként az egész országban, minden körzetben rosszabbul szerepelt az ellenzék, mint ha összeadjuk a négy évvel korábbi szavazataikat. A Fidesz pedig 106-ból 102 körzetben jobban szerepelt, mint 2018-ban. Melyik is volt az a négy körzet, ahol rontott a kormánypárt?

    – Hajnal Miklós és Orosz Anna budai körzetei, meg Tordai Bencéé… Melyik a negyedik?

    – Itt ülnek éppen. Hódmezővásárhely.

    – De itt Lázár János nyert, nem ön!

    – Igen, de szavazatokban és százalékban is kevesebbet szerzett, mint négy éve. Márpedig ilyen körzet csupán négy volt a 106-ból. A rendkívül aktívan kampányoló győztes ellenzéki Jámbor András körzetében például a Fidesz jobban szerepelt, mint négy éve, az ellenzék meg korábbi önmagához képest 8 százalékkal rosszabbul. Nálam a Fidesz gyengült önmagához képest és az ellenzék csak 5 százalékkal szerepelt rosszabbul, mint 2018-ban.

    – Mit akar ezzel mondani?

    – Csak azt, hogy nem látom mitől lett volna jobb egy olyan jelölt, akinek a pártja az egyéni körzetekben is rendre a közös lista alatt teljesített. Meg azt, hogy nem látszik, hogy ez a jelölt vagy az a jelölt sokat számított volna.

    – Vagy a receptjük volt rossz és ön jó vezető volt, vagy jó volt a recept, de ön elbaltázta.

    – Az nem jutott még eszükbe, hogy amit megpróbáltunk, annak a műfaja: mission impossible – lehetetlen küldetés? Millió hibát vétettem a szerepléseimben, persze, de a recept jó volt – csak már nem hatásos arra a betegségre, amelyben az ország szenved. Olyan ez, mint amikor ajtók során keresztül kell kijutnod egy épületből, ahol minden ajtó zárva van. Kitalálod, hogy szerzel egy pajszert. Remek recept. Ki is nyitod vele az ajtókat sorban – aztán az utolsó ajtó már nem fából, hanem páncélból van. Lehetetlen pajszerral kinyitni. Ennyi történt. Volt egy térképünk, végigmentünk rajta – de a végén nem volt kijárat…

    – Szóval nem az ön hibája.

    – De, természetesen. Hányadszor is szerzett most kétharmadot a Fidesz?

    – Negyedszer.

    – Az előző három alkalommal is én voltam a jelölt?

    – Nem.

    – Köszönöm.

    – Csakhogy a Fidesz most szerezte a legnagyobb kétharmadot!

    – Ami gyönyörűen illeszkedik a trendbe: ebben a választási rendszerben mindig négy-öt százalékkal jobban szerepel a Fidesz, mint a megelőző választáson. 44-49-53 százalék. Ez tehát tendencia. S hogy mi az oka? Részben az, hogy Orbán minden ciklusban megszüntetett vagy elfoglalt valamit a nyilvánosság tereiből: bezáratta a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, átvette a Hír TV-t, ahogy az Indexet is… Kampányra pedig mindig egyre többet költöttek, újabb és újabb technikákkal – CÖF-plakátokkal, Facebook-profilokkal, Megafonnal…

    – Ha így, akkor ideje elnézést kérni Gyurcsány Ferenctől, nemde?

    – Miért is?

    – Ön április 3-án este ugyanazt a következtetést vonta le, amit ő az ön állítása szerint már tavaly: hogy a Fidesszel szemben nem lehet nyerni. Tehát neki volt igaza, ő építette helyes alapállásra a stratégiáját.

        – Ennyiben igaza volt, igen. Mondjuk nem is tett meg mindent azért, hogy nyerjünk. Ahogy Jakab Péter sem. Ezek a pártok a hatpárti kampánystáb legfontosabb üzeneteit sem voltak képesek megosztani a saját felületeiken, a saját politikusaik felületein. Ami azért nonszensz. Pedig megígérték, amikor elengedtem a hetedik frakciót.

    – Nem járt volna jobban, ha leszedik önt kampány közben és valaki más vezetésével veszít az ellenzék? Most a pártok által kitúrt, nagy visszatérő civilként alapíthatna pártot, nem „politikai hullaként”.

    – Az előválasztás győzteseként én nem futhattam el – de a pártok bármikor leszedhettek volna. Bármikor. Csakhogy miért is tették volna azok, akik amúgy sem láttak esélyt a győzelemre? Gyurcsány meg is mondta nekem négyszemközt: nem teszik meg nekem azt a szívességet, hogy leszedjenek. Már csak azért sem lett volna ennek értelme egyébként, mert a szóbeszéddel ellentétben, ami az én akarnok mikromenedzserkedésemről kerekedett, valójában a hatpárti csapat közösen határozta meg az irányt. A stratégiát, az üzeneteket, a háborúra való reakciót: ezeket mind egy csapat dolgozta ki, nem én. Én jártam az országot és kampányoltam.

    – Nem ön találta ki a fő üzeneteket? A háborúra való reakciót sem a mellényzsebéből húzta elő?

    – Dehogy! Hogy mi Európában és a NATO-ban bízunk, hogy Putyin a gonosztevő, ez teljesen közös álláspont volt, nem az én magánszámom.

    – Kunhalmi Ágnes mintha mondogatta volna, hogy erről le kellene jönni.

    – Ő volt az egyetlen, aki már néhány héttel a bukás előtt is mondta, hogy a putyinozás nem működik. Gyurcsány közben olyanokat posztolt, hogy „pocsék ember leszel vagy meghalsz”… Szóval nem, ezt tényleg nem lehet kizárólag az én nyakamba varrni. Nem én szerveztem a Wesley Clarkkal való beszélgetést sem, a tervezett Zelenszkij-videóhívást sem… Azzal már nem is értettem egyet a kampány végén.

    – Mert?

    – Mert a vásárhelyi piacon folyamatosan kaptam már én is, hogy jaj, nem szeretnék, ha elvinnénk katonának a gyerekeket Ukrajnába meghalni. Nem a mi butaságunk volt az oka a kialakult helyzetnek, hanem a Fidesz gonoszsága, azt azért tegyük hozzá most is.

    – A Gulyás Mártonnál háborúügyben elmondottakat sem bánja?

    – De. Mondjuk, ha visszanézik az egészet, látják, hogy nem mondtam mást, mint ami a közös álláspontunk volt: ha a NATO katonai segítséget ad Ukrajnának, azt mi is támogatjuk. Arról egyáltalán nem beszéltem, hogy magyar katonákat küldenénk oda: ilyen terv ötletszinten sem volt senkiben.

    – Aztán egy visszakérdezésre „nem” helyett azt mondta, hogy „igen”.

    – Valóban. Hiba volt. Hiba volt bármi olyat mondani, amit ki lehetett forgatni. Ezt vállalom. Azt viszont továbbra is cáfolom, hogy ezen ment el a választás.

    – Az összegyurcsányozódáson ment el? A háború nem is számított?

    – Dehogynem! Az összegyurcsányozásom sikere meghozta a győzelmet a Fidesznek, a háború kommunikációs kezelése pedig a kétharmadot. Csakhogy ezek ellen a hazugságkampányok ellen nem sokat tehettünk. Egy másik példával könnyű ezt megvilágítani. A katonák mellett ugyanilyen hangsúlyt kapott Orbánék kampányában, hogy elhitessék: elzárnánk a gázcsapokat. Soha ilyet nem mondtam. Négyszer kérdezett meg erről naponta a Fidesz-sajtó, mindahányszor elmondtam, hogy nem támogatjuk ezeket a szankciókat, az ország energiabiztonsága számunkra is kiemelten fontos. Ennek ellenére terjeszteni kezdték a hazugságot, és működött így is. Sms-eket láttam az általam egyébként normálisnak tartott Varga Mihály nevével aláírva, hogy „A Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal követeli a gázcsapok elzárását”. Nem volt tehát szükségük hibára, rosszul megfogalmazott félmondatra sem, hogy minden csatornán terjesszék a hazugságaikat. Amelyeket elképesztő hatékonysággal terítettek.

    – Amikor közölte, hogy önök egyszerre képviselik a kommunistákat és a fasisztákat – akkor azért lefagyott a kampánycsapat is. Az pedig nem a Fideszen múlt.

    – Nyelvbotlás volt. Több fórumon elmondtam már jól azt a mondatot. Úgy szólt a gondolat, hogy Orbán egyetlen személyben volt már 40 év alatt minden, a kommunistától a fasisztáig, miközben nálunk viszont a pártok külön-külön képviselik saját értékeiket a szociáldemokráciától, liberalizmustól a konzervativizmusig, nem váltogatva, tehát sokkal hitelesebb ez a konstrukció. Azon a balatoni fórumon viszont kimaradt a mondat közepe, összecsúszott a két gondolat. Hibáztam. Nem papírból olvastam a szövegeimet, mint Orbán, aki még azt is olvassa, hogy Szijjártó Péter lesz a külügyminiszter.

    – Nem is bakizik. És van négy kétharmada.

    – Így kell csinálni, igen. Régen ő is hadart és csapongott, de leszoktatták róla húsz éve.

    – Ötvenévesen akar még fejlődni ebben?

    – Nincs ilyen tervem. Szórólapozástól a szemétszedésig, aláírásgyűjtéstől a tüntetésig bármit megteszek, ami rajtam múlik, hogy ez egy jobb ország legyen, de a miniszterelnökség nincs a terveim  között. Most sem volt szabad és demokratikus a választás, négy év múlva pláne nem lesz az.

    – Ezt belátta, aztán rögtön alapít is egy pártot. Logikus…

    – Mert megígértem. Azért. Nem azért, mert úgy gondolom, hogy négy év múlva a választásokon majd le lehet győzni Orbánt. Nem lehet. Viszont az a sokezer ember, aki például civilként a mozgalomban dolgozik, megérdemli, hogy máskor ne érje hátrány arra hivatkozva, hogy még pártja sincsen. Ennyi.

    – Minden mindegy, tehát csinálhatunk akár pártot is?

    – Így is nézhetjük. Unatkozik? Vegyen mosómedvét! Vagy alapítson pártot. Persze ez a jelenlegi pártoknak nem tetszik. A DK például mindent le akar uralni, el akarja foglalni a teljes ellenzéket – s ez Orbánnak sincs ellenére. Karácsony Gergő letámadása is ezt a célt szolgálja.

    – Karácsonyról még jó a véleménye?

    – Maximálisan.

    – Ő azt mondta nekünk: nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek. Merthogy kormányzóképesség szempontjából gyatra volt az ellenzék.

    – A Fidesz is rosszul kormányoz – de tény, hogy sikeresebben, mint a 2010 előtti kormányok. Románia már Orbán alatt hagyott el minket egy sor mutatóban, de Szlovákia vagy Lengyelország éppenséggel még a Gyurcsány-kormány alatt. Az oktatási eredményeink katasztrofálisak, de már 2005 óta romlanak folyamatosan – és akkor nem Orbán-kormány volt. Az egészségügy meg mindig katasztrofális volt. Az emberek ezt megszokták, s az alacsonyabb adót, a visszatérítéseket, a rezsicsökkentést, az árbefagyasztott termékeket, üzemanyagot látják főleg.

    – Szóval nem tudott volna jobban kormányozni Orbánnál?

    – Dehogynem. Hosszútávú növekedési pályára lehetett volna állítani Magyarországot – a tudás, a program ehhez megvolt. Ha az a kérdés, meglett-e volna ehhez a politikai támogatás a pártok részéről… Na, akkor viszont Gergőnek igaza van. Hisztérikus rohamot kaptak egyesek az ellenzéki pártok soraiban már attól az ötlettől is, hogy a várólisták csökkentése érdekében tegyünk az állampolgárok számára ingyenessé – a TB által finanszírozottá – bizonyos magánegészségügyi ellátásokat – holott ilyen ma is van. Komplett pártok ellenezték ezeket a terveket.

    – Karácsony mondta azt is, hogy elitista volt a szövegük. Egészségügyi Minisztériumot hiányoltak ahelyett, hogy a falusi háziorvos hiányával kampányoltak volna, például.

    – Biztos így van. Kunhalmi Ági és több másik ellenzéki pártvezető sokkal bátrabb, populista ígéreteket javasolt a közös programba. Tény, hogy én ellenálltam, de elég jó érvem volt: az előző három kétharmad sem azért jött össze, mert az MSZP nem ígért eleget. Eleget ígért. Most pedig októbertől áprilisig a GDP 8 százalékát szórta ki a Fidesz a kampányban. Mi ehhez képest néhány populista ígéret? Ezalatt az idő alatt ráadásul feloldották a Covid-lezárásokat, plusz irdatlan kampányt folytattak: 25 ezer óriásplakátot pakoltak ki. Mi tizedennyit tudtunk. Olyan adatbázisuk volt, amilyen számunkra elképzelhetetlen.

    – Hódmezővásárhelyen hogy nézett ez ki?

    – Két és fél évvel ezelőtt, amikor több szavazatot kaptam, mint most, 2200 fős adatbázisunk volt. Most nyolcezer fős. Közben azonban Lázár János csapata a komplett választói névjegyzéken ment végig akár többször is. Fizetett aktivistákkal, nem helyiekkel, hanem állítólag pestiekkel és erdélyiekkel, de házról házra mentek. Az idősek otthonában 150-en szavaztak le a Fideszre, csak ketten rám. A helyi szegregátum lakói, akiknek a felzárkóztatására rengeteget költött a város az irányításommal, simán leszavaztak Lázárra – utólag jutott csak el hozzám, mit terjesztettek a körükben.

    – Mit?

    – Azt, hogy meg fogjuk emelni a lakbérüket a most felújított, hőszigetelt lakásaikra. A makói romáknál meg jobbikos fasiszta voltam. Testre szabott hazugságokkal járták az utcákat, mindenkiről tudták, mivel lehet elvinni az urnához. Egy vásárhelyi barátomhoz is becsöngettek – konkrétan a makói polgármester. Idejött kopogtatni. A haveromról tudták, hogy nem fideszes, az édesanyjáról is, úgyhogy csak a harmadik lakót keresték. Róla nem volt információjuk, hát rárepültek, hátha. Ennyire szisztematikusan végezték a munkát és mindenhol pont azt a hazugságot terjesztették, amiről tudták, hogy ott hatni fog. Elképesztő erőforrásokat használtak. Ezzel mi nem tudtuk felvenni a versenyt. Esélytelen volt a küzdelem.

    – Ha így látja, akkor miért is járul hozzá a demokrácia látszatához egy új párt alapításával?

        – A Horthy-rendszerben egyetlen percig nem volt esélyük az ellenzéki pártoknak a győzelemre. Ettől még léteztek és politizáltak. Voltak tehát már ilyen korszakok. Én azonban az országos politizálásnál fontosabbnak tartom Hódmezővásárhelyet. A parlamentbe is ezért nem ültem be.

    – Pedig akkor két évvel tovább, 2026-ig lett volna állása.

    – Csakhogy van itt vagy száz ember a városban, akiket szélnek eresztenének, ha én elhagynám a várost, és a Lázár János által utódomként emlegetett öt nő egyike megnyerne egy időközi polgármester-választást. Ezekért az emberekért pedig felelősséggel tartozom.

    – Akkor nem is az a terv, hogy a most alapítandó civilek pártja két év múlva az EP-választásokon szerez egy mandátumot önnek, hogy Brüsszelben folytathassa 2029-ig?

    – Nem. Maradnom kell és indulni is fogok a 2024-es polgármester-választáson.

    – Túl jó esélyei nincsenek.

    – Egyelőre talán nincsenek: az újabb Fidesz-kétharmad, valamint Lázár János miniszteri kinevezése megkavarta a viszonyokat helyben is.

    – Hogyan?

    – Már eddig is voltak, akik inkább engedelmeskedtek neki, mint nekem. Tőle félnek, tőlem nem. Ugyanakkor: két és fél évre lehetetlen előre látni. Ki tudja, milyen lesz akkor a Fidesz népszerűsége? A gazdasági helyzet kezelése nem lesz leányálom, még Orbánnak sem. Előállhat tehát olyan helyzet a ciklus közepére, amelyben sokkal nagyobb eséllyel indulhatnak majd az ellenzékiek a polgármesterségért.

    – Csakhogy az összellenzéki párttámogatást sem tudja majd maga mögött – ez már most borítékolható.

    – Ez is igaz. Könnyen előfordulhat, hogy lesz olyan baloldali párt is, amely indít majd ellenem jelöltet. A Fidesz segítségével a Mi Hazánkat is tovább erősítik majd. Szóval a helyzet nem könnyű, de ezt a küzdelmet a város és a vásárhelyiek érdekében nem adhatom fel – a tisztesség, a becsület kívánja így.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Jancsó O.: Elrabolt idő - vírusradar (cikkek apropóján) (2020. 09. 26.)

    Jancsó O.: Elrabolt idő és Munkatársunktól: Gyorsan értesül, aki fertőzött lehet (cikkek apropóján) (2020. 09. 26.)

    Magyar Nemzet Lugas Magazinja 2020. 09. 26. és 09. 28. hétfői szám

    idézetek az "Elrabolt idő" cikkből:

    A The Social Dilemma az adatkapitalizmus bugyraiba vezeti a nézőt, bemutatva a közösségi alkalmazások negatív hatásait.

    A koronavírus miatti  bezártság például megsokszorozta a közösségi felületeken töltött időt... Ez kiválóan szolgálta a tech-cégek céljait is...

    idézetek a 24.hu-ról:

    Dömös Zsuzsanna újságíró. 2020. 09. 13.

    https://24.hu/tech/2020/09/13/the-social-dilemma-netflix-jeff-orlowski-dokumentumfilm-ajanlo-google-facebook-kozossegi-media/

    "A Netflixen szeptember 9-től magyar felirattal is elérhető Társadalmi dilemma (The Social Dilemma)című dokudráma hátborzongató képet fest a jövőnkről, de főként a valóságunkról. A Facebook, a Google és az Instagram egykori fejlesztői kongatják meg a vészharangot, és hívják fel a figyelmet arra, hogy mit művel az adatkapitalizmus a mentális egészségünkkel és a demokráciával."

    "A történelem során még nem volt olyan, hogy ötven tervező, húsz és harmincöt év közötti fehér férfiak Kaliforniában, olyan döntéseket hoznak, amik kétmilliárd életre lesznek hatással." mondja Tristan Harris, a Google korábbi dizájnetikusa a filmben elhangzó interjújában. Harrist úgyis emlegetik, mint a Szilícium-völgy lelkiismeretét. Az egykor a Gmailen is dolgozó férfit egy ponton elkezdte zavarni, hogy a szolgáltatásokat egyre addiktívabbá tervezik, ezért felhívásként elkészítette a fent idézett gondolatot is tartalmazó prezentációját, amit szétküldött a cég alkalmazottainak, abban bízva, hogy belülről tud elérni változásokat. A várt forradalom azonban elmaradt.

    A Harris által felvetett problémára építette fel filmjét Jeff Orlowski rendező, aki korábban a klímaváltozás témájáról forgatta a Chasing Ice és Chasing Coral dokukat.

    ...Erről beszélnek a nagy techcégek egykori alkalmazottai interjúkon keresztül. Olyanok, akik vezetőként dolgoztak volt a Facebooknál, a YouTube-nál, a Google-nél és a Twitternél, de távozásuk óta élesen kritizálják a termékeket, amik létrehozásában nekik is szerepük volt.

    ...újra kellene gondolni a reklámokra épülő üzleti modellt. Például megadóztatni a cégeket az általuk gyűjtött adatok után...

    A legszélsőségesebben talán Jaron Lanier, a virtuális valóság úttörője, informatikus vélekedik:... a legjobb, ha törlöd magad a rendszerből.

     

    Felelet: Gondolom, a magyar államvezetés a filmet fontossága miatt a nemzeti adókon azonnal sugározni fogja, és egyéb megnézését is ingyenessé teszi! Az újság a hírt nagy késéssel, és a tartalmat szélsőségesen tompítva, szinte meghamisítva írja meg. Miért? Mert a kormány is egy oldalon van az adathalász/tudatbefolyásoló cégekkel? A "stratégiai partnerekkel"? A MN cikkben a két kiemelt sornál nincs is több érték, csak az, hogy egyáltalán megismertet a film létezésével.

    frissítés 2021. 01.30.

    Megnéztem a filmet, gyenge, időrabló. (Mint a légikatasztrófa sorozatok, pár perc igazi műsor elhúzva sokszorosra.)

    Öt perc hasznos gondolatot tartalmaz a feltérképezésünkről, befolyásolásunkról, az embercsoportok közötti növekvő ellenségességről, a fiatalok öngyilkosságáról. Rengeteg dologról meg nem beszél. (Talán szándékosan?)

    Kéne egy igazi, jó film!

     

    idézetek a "Gyorsan értesül, aki fertőzött lehet" cikkből:

     (a "Vírus radar" mobilalkalmazás)... a megszokott működés közben a háttérben futva azoknak a mobiloknak rögzíti az egyedi, titkosított azonosítóját, amelyek legalább negyedórán át az applikációt letöltő személy kétméteres közelségében tartózkodnak.

    Felelet: Hogy örülne Sztálin vagy Rákosi! Micsoda lehetőség (kapcsolatok, mozgás, beszélgetések elemzése besúgóhálózat nélkül)! Természetesen a kétméteres közelségben tartózkodók hozzájárulását nem kérik... Népszavazás sincs a kérdésről...