user_mobilelogo
Trágár beszéd (2022. 10. 27.)

Annyira támadja a kormánysajtó az október 23-i tanártüntetésen elhangzott diák felszólalást, és mindig csak pár trágár mondattöredéket idézve, hogy megkerestem (nem könnyen) a teljes szöveget, és szerencsére az (általam eddig nem ismert) SzabadPécs honlapon találtam egy olvashatóra átfogalmazott változatot.

Mert szerintem a kicsillagozott vagy kifütyült trágárság alig jobb a kimondottnál, hisz az ember füle behelyettesít természetesen. Fideszes, Szdsz-es álszentség, ürügy a nyelvrontásra, néprontásra, úgy téve, mintha nem akarnák.

Egy kedvelt példám a Fideszes orwelli 'újbeszél'-re a magyar gazdák kifejezés, mely valójában a tönkretett paraszttársadalom helyett a földet bitorló és elrontó oligarchákat jelenti, amikor az ő támogatásukról, a gazdák szervezeteinek megnyilatkozásairól beszélnek.

A kommunisták is megalkották hazug bürokratikus nyelvüket, aztán az Szdsz sajtó folytatta a nemzeti tartalmú szavak megrontásával, és most a Fidesz nevű Magyarországon bejegyzett bábkormányon a sor. Persze sok alkalmazottja őszintén, lelkesen harcolva hiszi, hogy jót tesz, nem tudja, hogy csak felhasznált báb.

 Utánaolvasva megtudtam, mert nem is hallottam ezekről:

A slam poetry egy előadó költészeti verseny, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. (pl: Kolozsvárott)

 Érdekes, hogy az egész sajtó a trágársággal törődik, bár az iskolájának igazgatója feltehetően a család témáját kritizálta.

"Állásfoglalás: Intézményünk nevében kijelentem, hogy tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját. dr. Nyisztor Zsolt igazgató"

Nekem gyanús, hogy a szokásos figyelemelterelésről és összeugrasztásról van szó. Külföldről kitalálták, hogy a tanártüntetésen egy vegyes értékrendű, bárhonnan támadható szöveg hangozzon el. Hiszen a ma már kormányellenes, egykori Fideszes és elég színvonalas Hetiválasz is állandóan Ukrajna (amerika) támogató írásokat jelentet meg. Azaz aki nem hisz a kormánynak, a másik oldaról is hazugságot kap, csak épp más témában. Zavarkeltés.

Az "apa férfi" propaganda is nyilván csak uszítás, már csak azért is, mert egy titkoltan buzi ősfideszes képviselt minket ezzel Európában. Mesterséges félelemgerjesztés a Magyarországon nem létező probléma ellen. Ahogy a családtámogatások is hazugak (a CSOK építési támogatást a mesterséges áremelések teljesen a bankokhoz juttatták). Az afrikaiak megállítása a határon is csak a délvidéki magyarok kipusztítására jó, nyugodtan átengedhetnénk őket.

Itt (SzabadPécs) elolvashatja a pécsi gimnazista elhíresült beszédét, mintha normálisan mondták volna el: Egy átlagos beszéd, azaz sajnos ritka a színvonalasabb tartalmú. Vastagítottam a számomra (és az igazgatónak?) bizonytalan tartalmú/jelentésű részeket.

 

Pankotai Lili: Jövő (nem eredeti verzió) 2022. 10. 23. tanártüntetés Budapesten (Nagy Lajos Gimnázium, Pécs)

 

Csütörtök van.

Épp olyan mint az összes többi a többi közül.

Meg mertem kérdezni a keresztény-konzervatív,

az „apa férfi, az anya nő”-iskolámban, hogy:

„Tanárnő, mégis mi a véleménye a tüntetésekről?”

Mert tényleg érzem a szomszéd nyomást

a mi magunk hátán is, hogy a 12 éves Putyin-barátságunk mehet a kukába.

De mi mégse hagyjuk, mert a rezsiár fontosabb, mint Európa most is.

De tanár úr, maga itt, most mit gondol?

Hogy a fizetése 25 évesen diplomával diktatórikusan lett eldemonstrálva?

Mennyire szomorú egy tízes skálán, hogy a tescós dolgozók száma több,

mint a magyar hivatásban elhelyezkedők száma?

Több tanártól kaptam meg, hogy

a semmire sem fogom vinni.

De tudom, hogy nem ők a tanárok mind,

és igenis, akinek nem inge, nem veszi magára.

Hisz, ahogy negyedik osztályban a tanárnő tanította,

„Kinek nem inge, nem veszi magára”.

Mennyire jogos vajon, hogy tizenévesen,

ha ez a hangom, az csakis a baloldalé?

A bal meg, ha éppen nem olyan képes

azt mondani, hogy a jobbé,

pedig vágod? Én csak próbálok jobb lenni, mint amik ti vagytok.

És a legjobb az egészben, hogy nektek volt is lehetőségetek a rendszerváltásra.

Tőlünk várjátok a jövőre való megváltást?

Hogyan, amikor az egyetlen számításunkra való megoldás

a Pitagorasz?

Azt hiszed, ki tudod törölni a gondolkodást?

A francokat.

A generációm vállalja fel a hivalkodást, hogy nem érdekel minket,

ki az anya, és ki az apa,

csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem.

Mert nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV,

hogy ki kinek az ágyába bújik be esténként,

hanem hogy vállalja a véleményét bárkivel szemben,

még ha emiatt meggyűlik is a baja a többséggel szemben.

Széchenyi fogalmazta meg a legszebben:

„Ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,

akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”

A csudába már az ideológiákba,

mert mi már merünk azok lenni, akik akarunk valójában,

de a kispista nem meri megmondani, hogy

amúgy ezt a fiút szereti a szomszéd faluban.

És tudod, nekem aztán ehhez semmi közöm sincs,

mert nem az én problémám,

de ha a legjobb barátom szíve fáj,

merem azt mondani, hogy változtatok ezen az országon.

Mert ha az ő szíve, az enyém is kezd meghalni már.

És nekem nemcsak a sajátom az érdekem,

nem is a te érdemed,

hanem megtanultam 56 október 23-át,

és fáj, amikor a mai fiatalok kiállnak magukért és tanáraikért,

és azt mondják rájuk, a megátalkodott libsik azt akarják, övék legyen minden,

és ezért harcolnak, mindenért.

Mert hallod? Nem.

Szeretnék gondolkodni, és a világgal végre nem szembemenni.

Azt hiszed, nem tisztelem a múltat?

Hogy Petőfi és Csokonai nekem egy rég elfeledett kulturális ultra?

Hát vágod? Tényleg nem.

Pont arra nevelt a 12 pont és az aradi vértanúk,

amiért éppen itt most felszólalok,

bár lehet, szerinted túlvadult.

Szeretnék gondolkodni,

a hexameteren túllátni, rálátni,

a fizetésen elcsodálkozni,

mert igenis ők tanítják a jövőt.

És ha el sem hiszed,

de én és mi vagyunk a jelen

és a jövő.

 

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK 2023. jan. 1-ig