user_mobilelogo
Társítás: Szdsz, Fidesz (2021. 06. 29.)

 

A sorozat címe azért nem hasonlat, mert bár a kiemelt szempontból hasonlók az összehasonlított esetek, más nézőpontból esetleg teljesen eltérőek. Így inkább hasonlóság, asszociáció, képzettársítás a cím.

 

Felelet.hu:

Tanakodtunk 2010 környékén, hogy hova tűnt az az Szdsz, amely törpepártként tudta uralni a hazai politikát, történéseket 1990-től, nemzetközi erők segítségével. Egy pillanatig az Lmp (Lehet Más a Politika) volt gyanús, de mégsem. Érdekes ugyanakkor, hogy mára annak egyik alapítója, a kommunista leszármazott Schiffer András maradt (egykor parlamenti képviselőként) a közélet utolsó tisztességes, valóságról, fontos dolgokról beszélő embere.

Mi akkor a megoldás, ami talán már réges-rég eleve ki volt tervelve?

A Fidesz vette át az Szdsz szerepét (már 1990-ben is jóban voltak, aztán a Fidesz fele beleolvadt az akkori hatalom Szdsz-ébe, a többi, sikeresen megszüntetve a demokratikus magyar pártokat (mint a kommunisták 1948 körül), létrehozva egy ál-ellenzéket, végül nem törpepártként, hanem kétharmaddal irányítja bábkormányként a magyar népet.

De mit is várhatnánk 500 év megszállás után?