Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficcount/cwtrafficcount.php on line 489

Deprecated: Required parameter $limit follows optional parameter $stripHtml in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwgears/helpers/tools.php on line 38

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficclean/cwtrafficclean.php on line 448

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficonline/cwtrafficonline.php on line 330

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/administrator/components/com_coalawebtraffic/helpers/coalawebtraffic.php on line 245
FELELET - környezetvédelem
user_mobilelogo

Tagged in: környezetvédelem

  • "Árokásás" a Zene Háza ürügyén (2022. 01. 28.)

    "Árokásás" a Zene Háza ürügyén (2022. 01. 28.)

    Magyar Nemzet újság, 2022. 01. 28.: Ezeket csak a gyűlölet élteti - Pilhál Tamás (Mandinerenis)

    'Felelet':

      A mára megépült ház helyén (később majd bemutatom), a Városliget megóvásáért csatlakozva a tiltakozáshoz, hónapokig (hetente egyszer) zenével tiltakoztunk, gyimesi csángó táncokat muzsikálva. Többszörösen is érintett vagyok, építészként, népzenészként, az élhető várossal 30 éve foglalkozóként és természetvédőként.

      (A kilencvenes években sok szó esett az "árokásásról", azaz hogy mekkora baj a nemzetnek, ha bármilyen okból megosztják. Akkor nemzeti oldal - Szdsz viszály volt, de bár az Szdsz-nek óriási nemzetközi támogatása és hazai sajtója volt valamint rengeteg beépített embere, a választásokon alig szavaztak rájuk a magyarok. Most a megosztás még károsabb, hiszen a szavazók fele fideszpárti.)

      A bemutatott kormánypárti, hangadó cikkben az óriásberuházásokat ellenző állampolgárokra (az ország felére?) az alábbi sértéseket írja a szerző, nem engedve helyet semmilyen más véleménynek (ami jellemző a Fidesz demokrácia gyakorlatára):

    - "ezek", azaz nem "ők": tárgyak, állatok az ellenzők...

    - csak a gyűlölet élteti

    - Tökmag jankók, 12 éve toporzékolnak

    - legsemmirekellőbb, legpitiánerebb (Budapest vezetője)

    - részben szobatiszta

    - primitív düh, rombolási vágy

    - eszeveszett düh, tomboló rombolhatnék

    - látszólag emberszabású lények

    - frusztrált idiotizmus

    - nullszériás senkik

     

     Ezek után érdemes a szerzőről tájékozódni.

    Édesapja egy ismert név volt. Frissebb írása: Polgári Körök 2019.11.16., magyarnemzet.hu

    "Eltűnt az emberi hang, a tévedéseket őszintén bevalló, az eredményeket bemutató, a másféle véleményre is kíváncsi, párbeszédre hajlandó magatartás, helyette agytrösztökben kimunkált, közvélemény-kutatásokon megmért üzenetek vannak, meg izomból politizálás, véli Bencsik."

    "Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. […] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!"

    "És 2010-ben, a választás előtt ez állt a Fidesz-plakátokon: „Itt az idő!” Aztán, mindjárt az első kétharmad után, máról holnapra elfelejtették a polgári köröket. Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet… Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang"

    A fiútól

    Egy írás a pesti Srácokban: Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti! 2020. 08. 08

    Itt az egyetemista felnőtt állampolgárokról ír saját demokráciafelfogásával:

    "Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben. Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva. Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek."

    "Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos? Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem. Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok? A kormány sem szól bele, milyen grimaszokat vághattok a színpadon."

    Továbbá a bugyiszóra rákeresve is találunk adatokat az újságíróról.

     

     

     

     

  • *** 2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - előre sorolva)

    2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - előre sorolva)

     

    ugrásaz interjú részre

     

    (előre sorolva a cikkek között, 2021. 01. 03.)

     kiegészítés 2021. 01. 27: Lázár János interjú a 24.hu-n, amiből kiderül, hogy Gödöllői egyetemet még jobban magának szerzi meg a fidesz, még több tisztességes ember eltávolításával...

    korábbi összefüggő a darvasbela.atlatszo.hu-n : Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel: "A KTI felszámolása Orbán Viktor harmadik kormánya, Balog Zoltán felügyelő minisztersége és Tőzsér János rektorsága alatt, Gyuricza Csaba dékán és Urbányi Béla mb. KTI intézetigazgató, dékán-helyettes aktív szerepvállalásával valósult meg... nem csupán dékáni akció és még csak nem is belső ármány, vagy a másokon átgázoló erőszak vezetett ilyen fokú pusztításhoz... A pártállami időkben az egyetemi párttitkárt megnevezték. A mai módszerek úgy tűnik, más típusú „akarat-közvetítőket” kívánnak... éppen a ledózerolt intézetünk, a KTI volt hivatali helyiségeit bocsátották a rendelkezésére."

    (korábbi'Felelet' cikk)

     

    24.hu interjú:

    Ángyán József: Viktor azt mondta, „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”

    Nagy József 2020. 05. 19. 11:18

    kiemelések: Felelet.hu

    Rendszerváltós Nagyinterjú a professzorral, aki nem kért a mézezett pórázból, és elhagyta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

     

    Tényleg családi feszültséget okozott egy önnel készült 2014-es interjúnk?

    Csak a címe: „Ángyán: A feleségem szerint negyvenéves Kádár-korszak jön”. Amikor megláttam, fogtam a fejem, hogy mit szól majd ehhez a párom. Nem akartam én politikai aktort csinálni belőle. Szerencsére megbocsátott, a kommenteken pedig jót nevettünk.

    Tényszerű volt az a cím, hiszen a cikkben az Orbán-rendszer tartósságát firtatva ön így fogalmazott: „A feleségem például azt mondja, most ismét egy újabb olyan negyven év következik, mint a Kádár-korszak. De én optimistább vagyok. Nem működtethető a végtelenségig egy ilyen korrupt, velejéig romlott rendszer.” Azóta hat év telt el, s az Orbán-rendszer köszöni, virul.

    No, mi a tanulság?

    Mi lenne?

    Az, hogy a végén általában a feleségemnek lesz igaza.

    Elég sok van vissza az újra negyven évből.

    Annyira azért talán nem lehet igaza a páromnak.

    A történelem számos példával bizonyította, hogy egy rendszer, ami fölszámolja az erkölcsi alapjait, törvényszerűen elbukik.

    A Római Birodalom, sőt, a kommunizmus is pont így múlt ki.

    A kommunizmus gödöllői kimúlásából, a rendszerváltásból ön is kivette a részét, de az országos politikától akkor még meghátrált.

    Szerencsém van Gödöllővel, hiszen ez a város ütötte ki az első téglát a hazai kommunizmus falából. A helyi MDF-csoport az 1988. októberi alakuló ülésén eldöntötte, hogy visszahívja a választókerület országgyűlési képviselőjét, Cservenka Ferencnét, aki az Országgyűlés alelnöke, Pest megye párttitkára, a Központi Bizottság tagja, Kádár János jobbkeze volt akkoriban. Csodálatos harc kezdődött, aminek nyomán 1989 szeptemberére a fórumos Roszik Gábor lett a képviselőnk, ő hazánk első szabadon választott honatyája. Az agráregyetem aulájában tartott forró hangulatú nagygyűlésen még a csilláron is lógtak, sokan felszólaltak, előttem Gémesi Gyuri, a mostani polgármester, aztán jöttem én. Felemelő volt. Másnap félrehívott az egyetem személyzetise, hogy „barátilag ajánljuk, Ángyán elvtárs, keressen másik munkahelyet”.

    Mire ön?

    Annyit válaszoltam, hogy én azért kivárnám, mi lesz ebből a rendszerváltós ribillióból.

    Belépett valamelyik új pártba?

    A kereszténydemokratákhoz. Ma is úgy gondolom, hogy kellene nálunk is egy tisztességes keresztény-szociális párt. Azzal vett rá Szakáll Ferenc professzor úr a belépésre, hogy háromezer fő kell a pártalapításhoz, és ehhez szükség van rám is. Csatlakoztam hát az alapítókhoz, de amint kezdődtek a veszekedések, nem kellett hozzá sokat várni, kimenekültem. Korábban győzködtek más pártok is, hogy legyek az országgyűlési képviselőjelöltjük. Idővel lényegében beadtam a derekamat, és azt mondtam nekik, hogy beszéljék meg a feleségemmel is, az akkor négy pici, közösen vállalt gyermek mellett erről csak együtt dönthetünk. Ám Ildi, hála Istennek, úgy elzavarta őket, csak úgy porzott a nyomuk. Így úsztam meg a rendszerváltást. És ezért maradtam életben. Nem vicc. Úgy jártam volna, mint szegény Csengey Dénes, akit azonnal elvitt a szíve. Olyan vagyok, hogy ha belelkesedem, csinálom kétszáz százalékon, s amikor szembesülök a gazemberségekkel és a tehetetlenségemmel, végem. Ezt én akkor ilyen világosan nem tudtam, a feleségem viszont igen. Vigyázott rám. Már akkor jobban ismert engem, mint én magamat. Tudta, némely kihívásra nemet kell mondanom, úgyis jön másik. Jött is, másfél évtizeddel később, azt se volt egyszerű túlélni.

    Ne rohanjunk annyira előre. Honnan lesz gödöllői agrárprofesszor az ember?

    Anyai nagyapám Somogyszob tanítója volt, az apai ág sarjai pedig, ameddig a szem ellát, siófoki jobbágyok, majd megbecsült parasztgazdák voltak. A nagyapám az ötvenes években kuláklistára került, úgy érte el a huszonöt holdas határt, hogy a törvény szerinti ötös szorzóval felszorozták a szőlejét. Mindent elveszített, amit a családja évszázadok alatt összerakott. Egy kis darabka földet, pár sor szőlőt és egy pincét hagytak meg neki, onnantól odakint töltötte a napjait, fogyasztotta a borát, be-behívta az arra járókat, este magától hazavitte a szekér. Úgy halt meg, hogy valamitől megriadtak a lovak, beesett közéjük, és bár kapaszkodott az istrángba, lába tört, amputálták, napokig agonizált. A fia, édesapám pedagógus lett, nyelvtanár, angol, német, latin és orosz, a kilencvenhetet töltötte nyáron. Én magam falun cseperedtem, osztatlan alsóban tanultam meg írni, olvasni, utóbb kitűnőre érettségiztem a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, német és idegenvezetés tagozat, oroszból is van nyelvvizsgám.

    Kitűnő érettségivel nem volt szokás az agrárra menni.

    A vér valószínűleg nem válik vízzé, a génjeimben lehet a vonzódás a földhöz, a faluhoz, a vidékhez. És persze ott a családi kishitűség is. A kuláklét és az istenesség retorziójaként a kommunizmus beleverte a famíliába, hogy nekünk úgysem sikerülhet, ráadásul abban az évben a gödöllői agráron előnyt élveztek a somogyiak. A gimnáziumi tanáraim csodálkoztak, szerintük orvosi, ügyvédi vagy közgazdászi pályán lett volna a helyem. 1972-ben kezdtem az egyetemet, de nem sokat ültem Gödöllőn, jártam a világot, pályáztam külföldi tanulmányutakra, akkoriban kevés agrárhallgató beszélt idegen nyelvet. Mindemellett jól ment a tanulás, népköztársasági ösztöndíjas voltam. A végzés előtt írtam egy tudományos diákköri dolgozatot, lényegében térinformatikát csináltam a térinformatika előtt, vagyis egymásra helyezett fóliák segítségével elemeztem földterületeket. Megtetszett a dolog az akkori növénytermesztési tanszékvezetőnek, állást ajánlott az egyetemen. Menyhért professzor, későbbi mentorom mellett kezdtem gyakornokként, aztán tanársegéd, adjunktus, docens, az ezredfordulóra egyetemi tanár, professzor lettem. Doktoráltam, kandidáltam, habilitáltam, mindent, amit kínál és elvár a tudományos pálya.

    Szépen elvolt az államszocializmusban?

    Az első perctől kritizáltam, hogy az agrár-felsőoktatás nem foglalkozik a környezettel és az emberrel, kizárólag a termeléstechnológiát oktatja. Kimutattam, hogy ez a rendszer feléli a tájat, pusztítja az élővilágot, egészségtelen élelmiszert állít elő, ráadásul elszakítja az anyaföldtől a földművest, ipari munkást csinál belőle. Az agrár- és vidékstratégiai területen idővel nevet szereztem. A páromnak köszönhetően nem szippantott be a politika, a rendszerváltás után is koncentrálhattam a programom fejlesztésére, oktatására. Stefanovits professzor úrral, az Akadémia agrárosztályának akkori elnökével a gödöllői egyetemen megalapítottuk a környezetgazdálkodási agrármérnök szakot és az azt gondozó Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet. „Csikócsapatunk” minden teendőt ellátott, professzor úr pedig igazgatónkként megvédett minket az irigyektől és az ipari mezőgazdaság nagyhatalmú apostolaitól. A kilencvenes évek közepén vettem át tőle a stafétát. Tíz új tanszéket alapítottunk, természetvédelmi, környezetgazdálkodási, tájökológiai, nem sorolom, mindben az összefüggéseket, a különböző területek kapcsolatait kutattuk. Az a bajom a tudománnyal úgy általában, hogy szétszed, analizál, iszonyú mélyre ás, ám még a szomszédos „gödrökben” lapátolók sem értik egymást. Én viszont kifejezetten összerakó, szintetizáló alkat vagyok. Fenntartható mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiákat dolgoztunk ki, világkonferenciát rendeztünk, ahová Mexikótól Indiáig jöttek a téma csúcselőadói. Nem agrártechnológusokat képeztünk, hanem agrárértelmiséget. Két évtized alatt kétezer diplomát adtunk ki, s adnánk ki ma is, ha nem kerültem volna szembe az eredeti programját megtagadó Fidesszel és vezetőjével.

    Merthogy csak beleártotta magát a politikába, igaz, jóval a rendszerváltás után.

    Másodjára már nem tudtam elugrani a közélet elől. Igazából boldogult Torgyán József tehet mindenről. Az EU-csatlakozás okán a gödöllői intézetünkben az ezredfordulóra kidolgoztuk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot. Ennek kapcsán elég sokat jártam előadni, és egy bécsi konferencián összebarátkoztam vezető néppárti politikusokkal, Riegler osztrák alkancellárral, az Európai Ökoszociális Fórum vezetőjével, Molterer soros elnök agrárminiszterrel és Fischlerrel, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési főbiztosával. Szerveztünk egy közös konferenciát Gödöllőre. Megígérték, hogy jönnek, ám a protokoll megkívánja, hogy hívja meg őket és legyen ott a magyar agrárminiszter is. Azt hittem, mi sem egyszerűbb ennél, de Torgyán nem ért rá. Sebaj. Amúgy is készítettünk egy hatrészes filmsorozatot a programhoz, bejelentkeztem hát hozzá riporterként. Na, erre ráharapott az öreg, Isten nyugosztalja, hiú ember volt. Az interjú során persze kiderült, hogy nem ismeri az általa jegyzett programot, így a vágás során alig sikerült összegereblyézni néhány értelmes mondatot. Az interjú végén fölvetettem a konferenciát. Kiszólt a titkárnőnek, hogy „hol leszek én akkor?”. Visszakiabál a hölgy, hogy „Dél-Amerikában, miniszter úr”. Erre kitalálta, hogy egy beosztottját küldi maga helyett, mert „az úgyis olyan egyetemi ember”. Győzködtem, hogy az alkancellárt és az EU-biztost nem fogadhatja egy osztályvezető, de tett rám magasról. Így viszont nem jöttek a nyugati nagyágyúk sem, hanem egy-egy munkatársukat küldték. A konferencia ezzel együtt lezajlott, de elhatároztam, hogy elkezdem járni azt a vidéket, Szabolcsot, Mátészalkát és környékét, ahonnét képviselőnek választották.

    Bosszúból?

    Az emberekkel akartam beszélni, ha már vele, a pesti ügyvéddel nem sikerült zöld ágra vergődni. Fórumokat tartottam, Pesten felültem a vonatra, útközben néztem a tájat, készültem, vártak az állomáson, elvittek a helyszínre, beszéltem, hazavonatoztam. Néha a párom is elkísért, volt rögtön visszajelzés, hol lehetnék pontosabb, ügyesebb, idővel akár ő is kiállhatott volna, ismerte minden gondolatomat. Gyorsan szót értettem az emberekkel, adtak kézről kézre a falvak. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségéhez, a Magoszhoz is eljutott a hírem, fölkértek szakértőnek, gyorsan bedolgoztam magam. Gyurcsány Ferenc volt kormányon, de nem úgy állt a gazdatársadalomhoz, a mezőgazdasághoz, különösen a támogatások kifizetéséhez, ahogy illett volna, ezért egy országos nagygyűlésen a gazdák és vezetőik úgy döntöttek, hogy traktorostul feljönnek tüntetni Budapestre, de nem ám csupán pár órára, hanem több napra. Elfoglalták a Felvonulási, majd a Kossuth teret is. 2005 februárjában én is mondtam két beszédet. Negyvenezer ember előtt!

    Izgult?

    Az elején igen, nem akármi volt a tét, ám minél nagyobb a tömeg, annál könnyebben találom meg a közös hangot, gyorsan egy hullámhosszra kerülünk.

    Itták a szavaimat, annyira tűzbe hoztam a közönséget, hogy ha azt mondom, irány a Parlament, tán be is törik az épület kapuját.

    Mi történt volna, ha betörik?

    Bevinni az embereket egy helyzetbe könnyű, de kihozni őket onnan kemény dió. A készenléti rendőrség alighanem bedózerolt volna minket a Dunába. De legalább megtanulta volna a politika, hogy tilos hülyének nézni azokat, akik az egész ország számára megtermelik a mindennapi betevőt.

    Tárgyalással, forgács és vér nélkül is célt értek.

    Mert három héten át megállás nélkül zajlott a demonstráció, miközben kitartóan egyeztettünk a hatalommal. Ráadásul közeledett március tizenötödike, és a kormányzó MSZP-sek, különösen Lendvai Ildikó, egyre idegesebbek lettek, hogy baj lesz abból, ha a parasztok fönt maradnak traktorostul Budapesten. Emiatt a végén hirtelen engedtek sok mindenben, sőt, hazahozták Gyurcsányt valahonnét Koreából, aláírni a kialkudott harminckilenc pontot. Emlékszem, vasárnap volt, Benedek Fülöp államtitkár vitt át bennünket kocsival a minisztériumból a Parlamentbe, a vezetők aláírták a megállapodást, aztán kisiettünk a Felvonulási térre, a mai Ötvenhatosok terére, amit akkorra már átneveztek Gazdák terére, és a nagy sátorban bejelentettük: sikerült! Elképesztő ováció kerekedett, euforikus hangulat, fantasztikus szeretet áramlott felénk ott és később szerte az országban. Hihetetlenül megnőtt az addig sem kicsi renomém, mert úgy jött le a gazdáknak, hogy az Ángyán professzornak sikerült sarokba szorítania a kormányt.

    Hárman képviselték a gazdákat, Jakab István elnök, Bagi Béla alelnök és ön.

    Pista volt a főtárgyaló, a vidékfejlesztési, költségvetési kérdéseket és az európai ügyeket én vittem, a nyomásgyakorló demonstrációs megmozdulásokat pedig Bagi Béla alelnök irányította.

    A Magosz már akkor a Fidesz kottájából játszott.

    Inkább az a helyzet, hogy Orbán a sikerrel zárult megmozdulást követően igyekezett rátelepedni a szervezetre, miután rájött, komoly politikai hasznot húzhat az együttműködésből. A Magosz százezreket ért el a falvakban, ahol úgy tekintettek a Fideszre, mint ami annyira távol áll a vidéktől, hogy az árvízi gátra is öltönyös palikat és tűsarkúban tipegő nőciket küld.

    Ön a Fidesz-Magosz együttműködésnek köszönheti, hogy a 2006-os országgyűlési választáson bejutott a parlamentbe.

    Öt helyet kapott a gazdaszervezet a Fidesz-listán, szabadon tölthette fel, és az egyik mandátumot nekem szánták. Én voltam a gumicsizmás professzor. Nincs túl sok a magamfajtából, ugyanis az akadémiai körökben, a tudomány magas várából nézve általában lealacsonyítónak tartják a nép közé vegyülést. Én viszont akkor érzem jól magam, ha látom a tekinteteket.

    A felesége mit szólt az ön magoszosodásához és a parlamenti képviselőséghez?

    Kemény meccs volt. Jakab Pista óriási pozőr, kijött a gödöllői családi házunkhoz, szó szerint térdre borult a feleségem előtt, arcán az állandó kényszermosolyával, hogy szükségük van rám. Még egy mobiltelefont is hozott, hogy azon tartsuk folyamatosan a kapcsolatot. Miután távozott, a feleségem azt mondta, össze ne álljak ezzel az emberrel. Á, mondom, félreismered, rendes gyerek ez a Pista.

    A 2006 és 2010 közötti ciklust ellenzékben töltötte a Fidesz s vele ön.

    De azért dolgoztunk keményen, továbbra is jártam az országot, rengeteg vidéki ember szavazatát köszönheti nekem a párt.

    A 2010-es választásokat kétharmaddal nyerte a Fidesz, önből kormánytagot, földművelési államtitkárt csinált Orbán Viktor.

    Amire a legkevésbé sem számítottam. Úgy kezdődött, hogy Fazekas Sándor, frakciótag, jogászgyerek, polgármester Karcagról, félrehívott egy szendvicsezésen, hogy „a Főnök kiadta, rakjak össze anyagot az agráriumról és a vidékről, kimennék hozzád konzultálni”. Mondtam, persze, gyere, mindössze harminc éve foglalkozom a témával. Kijött, és egy álló napon keresztül beszélgettünk.

    Egynapos gyorstalpaló elég, hogy alkalmassá váljon az ember mezőgazdasági miniszternek?

    Sanyi dicséretére legyen mondva, jogászhoz méltóan szivacsagya van, nem jegyzetelt, csak kérdezett, nézett, hallgatott és mindent megjegyzett.

    Diktafon a belső zsebbe, aztán a titkárnő begépeli.

    Na, ez eszembe se jutott.

    Hogy néz ki egy miniszteri tanrend?

    Kezdtük az alapoknál, mennyi földünk van, abból mennyi az erdő, a szántó, milyen a birtokszerkezet. Aztán elővettem az iparszerű mezőgazdaság problémáit, és érvekkel alátámasztva megosztottam Sanyival a megoldást is: európai mintára a családi gazdaságokat kell támogassa az állam. Mert a családi gazdaság tradíció, megtartja a népességet, a helyi közösségeket, munkát, megélhetést ad, és képes megőrizni a tájat, a környezet értékeit, az élhető világot. Beszéltünk a mozaikos, színes gazdálkodási szerkezet előnyeiről, a fenntartható, környezetéhez alkalmazkodó mezőgazdaság alapelemeiről, a hagyományos állattartás fontosságáról, az istállótrágya szerepéről a talaj szerkezetének és termékenységének fenntartásában, és sok egyébről. Azt is átvettük, hogy a versenyképesség miatt sem kell aggódni, mert az okos családi gazdák szövetkeznek, együtt vásárolnak vetőmagot, gépet, együtt dolgozzák fel és együtt értékesítik a termékeiket, csak ebben segítenie kell őket az államnak. A nap végére eljutottunk addig, hogy törvénykezéssel hogyan mozdítható helyes irányba a rendszer. Illően megköszönte, hazament. Eltelt pár hét, amikor is hívott Szijjártó Péter, Orbán táskahordozója voltakkoriban, ma külügyminiszter, hogy menni kéne a Főnökhöz Felcsútra ekkor meg ekkor. Nézem a naptáramat, mondom, az nekem nem jó, elígérkeztem Mosonmagyaróvárra, egy fórumra, nem csaphatom be őket. De csak erősködött, hogy átérek a fórumra, megoldják, majd ők átvisznek. Beleegyeztem, azt hittem, Viktor búcsúzásképpen meg akarja köszönni az ellenzékben végzett munkámat. Fazekassal együtt érkeztünk, egyszerű parasztház ízlésesen felújítva, és akkor még stadion sem volt, ami kitakarná.

    Viktor szívélyesen fogadott, meg voltam fázva, kapart a torkom, hallotta a hangomon, hogy nem az igazi, kérdezte, főzzön-e egy teát. Biccentettem, mire meglepetésemre odaállt a sparhelt mellé, fával szépen betüzelt, látszott, nem először csinálja, jó teát készített, megittuk a faragott asztal mellett.

    Aztán a közepébe vágott: „Professzor úr, ő lesz a miniszter.” És Sanyira mutatott. „Remélem, nem haragszol, hogy lesz főnököd” mondta mosolyogva, majd hozzátette, hogy „téged hívlak mellé államtitkárnak”. Azt is megjegyezte, hogy ő csak a minisztereivel tárgyal, de én más vagyok, végigküzdöttem vele az elmúlt négy évet, és kéri, segítsek. Néztem, mint a moziban. Kérdem, mi lenne a program. Mire felsorolt néhány fontosabb dolgot, láthatóan felkészítették belőlem, majd Fazekashoz fordulva: „Sándor, oszd meg a professzor úrral a programot!” És ő, ha izgulósan is, de visszamondta ezen a vizsgán a tanultakat, méghozzá jelesre, a családi gazdaságokat, szövetkezésüket és a környezetgazdálkodást állítva a középpontba. Az összes hívószavamat tudta, Orbán végig elégedetten bólogatott, időnként ráerősített. Azt pedig már maga a Főnök nyomatékosította, hogy a családokkal akar szövetséget kötni, nem a multikkal.

    Ön is kérdezhetett?

    Kérdeztem is. Például azt, hogy mi lesz a Fidesz liberálisaival. Azt felelte nevetve, hogy külföldre küldte mindet, „azért vannak kint, hogy ne legyenek itthon”. Érdeklődtem, mit tesz a párt földügyes könyöklőivel, hisz mind azt hiszi, hogy miniszter meg államtitkár lesz belőle. Azt mondta, erre ne legyen gondom, jóllakatja mindet, az egyikük mögött nincs senki, elüldögél a parlamentben, a másikat meg föltesszük egy magas polcra, ahonnét semmibe nem szólhat bele”. Azóta is országgyűlési képviselők, egyikük házalelnök, jó magas pulpituson, nulla hatáskörrel.

    Turi-Kovács és Jakab?

    Mindegy a név. Fontosabb, hogy ott, Felcsúton, a mosonmagyaróvári fórum miatt a táskámban lapult a vidékprogramom vázlata, tizenöt oldal, átadtam Viktornak azzal, hogy ha tetszik a kottám, megpróbálkozhatunk a koncerttel, ha nem, biztosan talál őhozzá jobban passzoló karmestert. Hétfőn azzal kaptam vissza a paksamétát, hogy rendben, tetszik, meg van véve. Tényleg végigolvasta, a margón kézírással a megjegyzései, olyanok például, hogy neki nem a tőkével van baja, hanem csak a spekuláns tőkével.

    A széljegyzetekkel győzte meg önt?

    Azokkal is. Meg azzal, hogy zseniálisan megérzi, kit mivel vehet le a lábáról.

    Önt mivel?

    Engem a rendkívül hihetően és szinte szó szerint elmondott, számomra fontos hívószavakkal, no meg a közvetlenséggel, a sparhelttel, a betüzeléssel meg a saját kezűleg készített teával.

    Felcsút estéjén mit mondott otthon?

    Letudtam a mosonmagyaróvári fellépést, majd lelkesen meséltem a páromnak, micsoda fantasztikus ember ez a Viktor, és hát az lesz a program, amit én a legjobbnak találok, csodálatos, megmentve a vidék.

    Mire a felesége?

    Csóválta a fejét. Tudta, nem fogom találni a helyem a fiúk között.

    Ön megbánta, hogy bement a kormányba?

    Végül is nem. Több lettem azzal, hogy belülről is körbenéztem a nagypolitikában. És nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy mindent megpróbáltam.

    Orbán viszont megbánta az ángyános frigyet, hiszen elég hamar összetűzésbe kerültek. Mit kalkulált el önnel kapcsolatban?

    Tán azt hitte, ha már bent vagyok, megfognak az előjogok, a szolgálati autó, a sofőr, a titkárság, az, hogy államtitkár uraznak, és mindezekért cserébe majd csak engedek az elveimből, a szakmai, vidék- és gazdacsaládpárti elkötelezettségemből.

    Nyilván azt is számításba vette, hogy köztudott: aki egyszer elszegődik hozzá, büntetlenül nem szegülhet szembe.

    Kezdettől lehettek kétségei velem kapcsolatban, jelét is adta, de bizonyára nem akartam észrevenni ezeket.

    Milyen jeleket?

    Beszédes példa az az eset, amikor mindketten felléptünk egy magoszos nagygyűlésen. A szocik agrárminisztere, Gráf József volt a fő műsorszám, alapvetően tisztességes, jó szakember, eljött meghallgatni őt egy komplett fideszes sor, Orbán, Varga Miska, Matolcsy Gyuri, Font Sanyi. Nem tudtuk, miről beszél majd Gráf, és nekem az volt a feladatom, hogy hozzászóló magoszosként tegyem helyre a minisztert. A közönség frenetikus ovációval fogadta a beszédemet. Ezután Orbán azzal kezdte a mondandóját, hogy „ha valamit kérhetnék az életemben, az lenne, hogy ne kelljen Ángyán miniszter úr után színpadra lépnem”. Igen, minisztert mondott! Pedig hol voltam én akkor még az államtitkárságtól is! Jakab Pista mesélte utóbb, hogy a Főnök úgy dicsért a hátam mögött, hogy „jó nagyon a professzor úr, csak nehogy palotaforradalmat csináljon”. Utólag úgy ítélem meg, hogy Orbán nemigen tűri a párton belüli rendetlenséget, a belső bandaháborút, ezért lép föl tűzzel-vassal a renitensek ellen, nem mellesleg megfojtva így a kreativitást. Csak azt nem értem, hogy nem látta előre, hogy hiába visz be a kormányába, ha gazemberséggel találkozom, nem hagyhatom szó nélkül! Hát én az emberek szemébe kell nézzek!

    Lehet, 2010 tavaszán Orbán még a családi gazdaságokban hitt, s menet közben jött rá, hogy kifizetődőbb, ha a mezőgazdaságban is a nemzeti burzsoáziát építi.

    Lehet így is, de lehet másképpen is. Utólag egyre inkább az az érzésem, hogy eredetileg sem gondolta komolyan az általam képviselt és az ellenzéki Fidesz által folyamatosan hirdetett agrár- és vidékprogram végrehajtását.

    Mikor ment neki először Orbánnak?

    2011 nyarán rádöbbentem, hogy megvezettek. Elkészült az előterjesztés arról, mi legyen a sorsuk a rövidesen lejáró állami földbérleti szerződéseknek. Behozták elém az anyagot, átolvastam, s láttam, hogy ez bizony nem a családi gazdaságokhoz, hanem ahhoz a bizonyos „nemzeti” tőkéhez irányítja a termőföldet.

    Száznyolcvanezer hektárról volt szó, a teljes magyarországi mezőgazdasági terület, az 5,3 millió hektár mindössze bő három százalékáról.

    Üzenetértéke volt a dolognak. Értékválasztás! Száznyolcvanezer hektárral több ezer családi gazdaságot lehetett volna megerősíteni, a demográfiai földprogramban gazdálkodni akaró fiatal párokat elindítani, vidéken tartani. E helyett azt a száznyolcvanezer hektárt odaadták a haveroknak. Pontosan értik a fiúk, hogy a termőföld stratégiai cikk: a globális felmelegedés és az elsivatagosodás miatt egyre kevesebb van belőle, enni viszont muszáj, ráadásul egyre több az éhes száj. Termelsz rajta, plusz folyamatosan nő az ára, spekulálhatsz rá. Spekulálnak is. Szerintem viszont a politikusnak nem az a dolga, hogy spekuláljon a saját zsebére, hanem az, hogy szolgálja a népét.

    Az előterjesztést kézbe véve verte az asztalt?

    Előbb még én, naiv azt hittem, hogy tévedés, kihúztam a szöveg felét, beleírtam a jót, visszaadtam, elvitték, eltelt pár nap, s megkaptam ismét az eredeti verziót. Szó szerint. Még a látszatra sem ügyeltek, arra, hogy azt hihessem, van közöm ahhoz, ami az államtitkárságom illetékességi területén történik. Miniszterhelyettesként alig volt beleszólásom abba, hogy a következő húsz évben ki használja az állami földet.

    Mit tett?

    Abban a félévben épp Magyarország látta el az EU soros elnöki tisztét. Fazekassal megegyeztünk, hogy ő jár külföldre, én pedig tartom itthon a frontot. Jobbára én mentem kormányülésre is. Mondom egyszer Sándornak, hogy „te, ezt a földügyet felvetem a miniszterelnöknek”. Azt feleli: „Ne tedd!” „De hát nem ebben egyeztünk meg.” „Akkor se tedd, azt tanácsolom.” Ráhagytam. És persze már a soron következő kormányülésen előálltam azzal, hogy mi ez az irány, hová kerül a föld, nem erről volt szó, elveszítjük a vidéket, kisemmizzük a családokat. Megfagyott a levegő. Orbán egy előttem addig ismeretlen arcát mutatta, rideg, elutasító lett, helyretett.A kormányülés után rákérdezett, hogy mi volt ez, azt feleltem, hogy én ezt az egészet nem tudom megemészteni. „Máskor, ha problémád van, hívj föl” – válaszolta kurtán. A következő hónapokban lett pár problémám, hívtam, kerestem, de sose értem el. Megértettem: szó sincs félreértésről, azt a szöveget tették elém a minisztériumban, amit a kormányfő rendelt.

    A parlamenti folyosón és kormányüléseken aztán is találkoztak sokszor.

    Formális és fagyos volt mind. Ahogy a sajtóba is kikerült, a kormányülések úgy zajlottak, hogy Viktor érkeztére fölálltunk. Nem zavart, tudomásul vettem, hogy itt ez a szokás. Körbement, mindenkivel kezet fogott, ám amikor hozzám elért, ugyan nyújtotta a kezét, de nem nézett a szemembe, a tekintete már a sorban utánam következőt kereste. Csinált ilyet korábban is. Lakiteleken vettünk részt egy rendezvényen, és a szűk körű vacsorán a házigazda Lezsák Sándor úgy ültetett le bennünket, hogy jobbján Csurka Pista bátyám, balján én, mellettem a feleségem, vele szemben pedig Orbán. A párom szúrta ki, hogy amikor olyasmiről beszélt Viktor, ami nyilvánvalóan nekem szólhatott, akkor sem rám nézett, hanem Csurkára.

    Miért?

    Freud azt mondaná, tudat alatt az járt a fejében, hogy jól átvertem én ezt a szegény Ángyánt. Nincs jobb magyarázatom.

    Ön egyre üzengetett a párton és a sajtón keresztül Orbánnak, míg végül 2012 januárjában lemondott az államtitkárságról. De még hónapokkal ezután, áprilisban is így fejezett be egy interjút: „Egy valami nagyon bánt. Felcsúton a tea mellett még azt kérdezte, „ugye nem haragszol, ha lesz főnököd?”, aztán a lemondásom utáni frakcióülésen már úgy fogalmazott, nincs szüksége kis miniszterekre az államtitkári posztokon. Én úgy érzem, kínosan – tán időnként a kelleténél is jobban – ügyeltem arra, hogy ne tévesszek szerepet. Én azért jöttem, mert hívott, és azért, hogy segítsek. Segítsek az általa kiválasztott miniszternek, és segítsek mindenekelőtt neki úrrá lenni a nehézségeken, és végrehajtani egy valódi néppárti rendszerváltást. Amely végre felemelkedést hozhat a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék számára. Sajnálom, hogy ezt a törekvésemet másképp értelmezte. Kérem őt, térjünk vissza oda, ahonnét indultunk: a néppárti politikához, segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék.” Miben bízott még ekkor is?

    Abban, hogy mégis meggondolja magát Viktor. Aki, mint kiderült, szintén békét akart velem, illetve próbált hallgatásra bírni. Lázár Jánosra, az akkori frakcióvezetőre bízott, gondolom, olyasmi szöveggel, hogy „kösd le az Ángyán nevű elszabadult hajóágyút”. Minden héten beszélgettünk Jánossal, és egy alkalommal azzal állt elő, hogy a miniszterelnök úr szeretne egy, a Miniszterelnökség égisze alatt működő nemzetstratégiai intézetet, amely összehangolná a tárcák stratégiáit és programjait, egységes fazont és irányt adva a kormányzati munkának. Amit egyébként korábban én vetettem föl Orbánnak. Ezt bízták volna rám: kitalálni, felállítani, működtetni.

    Hozzátette, csinálhatom akár Gödöllőn, mindent megkapok hozzá, épületet, ötven státuszt, és egyúttal lehetnék az egyetem rektora is. Ügyes húzás, tudták, mekkora bánatom, hogy üldözik az embereimet, márpedig ebbe az intézetbe kimenthettem volna jó párat.

    Megkérdeztem Lázártól, mire jó egy ilyen hivatalt vezetni, ha a kormányzati irány pont az ellenkezője annak, mint amit én helyesnek ítélek, ám ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „hidd el, ez egy nagyon-nagyon jó ajánlat, ilyet nem dob föl bárkinek a Főnök”.

    És?

    Nem sokat gondolkodtam: nem kértem a mézezett pórázból. Így érkezett el 2013 februárja. A tavaszi parlamenti szezon előtt többnapos kihelyezett frakcióülésre utaztunk, itt vált véglegessé és egyértelművé a szakítás. Napirendre került a földtörvény parlamenti megvitatása, amihez utóbb hetven módosító indítványt nyújtottam be a tatabányai fideszes képviselőtársammal, Bencsik Jánossal közösen, mondanom sem kell, hogy mindet leszavazták. Na, szóval a frakcióülésen szót kértem, sejtettem, ez itt a búcsú, ennek megfelelően előadtam minden bánatomat. A föld- és birtokpolitikai ügyek mellett megvilágítottam azt is, mi a különbség az alaptörvény-módosítás által preferált integrátorok és a családi gazdaságok létrehozta szövetkezetek között: az előbbi rátelepszik a fürtre, s kiszívja a hasznot, az utóbbi alulról szerveződik és visszaoszt a gazdáknak. Fazekas akart válaszolni, ám Orbán ingerülten magához ragadta a szót. A lényegről, a szövetkezetről meg az integrációról nem beszélt, viszont szinte kiabálva olyanokat vágott a fejemhez, hogy kútmérgező vagyok, és a saját fészkembe piszkítok. Itt hangzott el az azóta sokat citált, a maffia gondolkodásmódját idéző mondata, hogy „aki tisztességesen viselkedik, ha megsebesül is a csatatéren, kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk”. Értsd: a kritika tilos és életveszélyes. Lesütött szemmel hallgatták a frakciótagok, sose látták ilyennek. Megdöbbentek a megfélemlítés ilyen nyíltságán. Amit aztán maximálisan igazolt az idő: az olyan hepciáskodókkal, mint én, kegyetlenül leszámolt Orbán, viszont azokat a „tisztességesen viselkedő” fideszeseket, akik akár milliárdos köztörvényes bűncselekményeket követtek el, zömmel kimentette az igazságszolgáltatás keze közül.

    Mengyi Voldemort börtönben, Simonka György bíróság előtt, Boldog István alatt billeg a sámli. Pedig az ő lojalitásukra nem volt panasz.

    Tán a megengedettnél jobban dolgoztak saját zsebre. És rajtuk is lehet demonstrálni. Vagy pechjükre az történt, hogy nyomozott egy-egy ügyben az ügyészség, s mire kiderült, hogy a képviselő urak is benne vannak, akkora halom papír gyűlt össze, annyian tudtak róla, hogy lehetetlen volt elsikálni az ügyet. Orbán egy ponton túl nem kockáztatja a politikai tőkéjét. Ám ilyenkor is dacos: nem akkor enged, amikor napvilágra kerül a szélhámosság, és akkor sem, amikor bírálják miatta, hanem később, amikor lecsendesedik az ügy. A „juszt is” mentalitás irányítja. Támadják az emberemet? Juszt se küldöm el. Ha bírálják a felcsúti kisvasutat, megépíti Bicskéig, és ha folytatják a bírálatot, kis túlzással arra ébredhetünk egy reggel, hogy Berlinig fut a sínpár.

    Juszt is, juszt se. Őt nem lehet falhoz állítani. Ő nem szenvedhet vereséget. Ő mondja meg, kiből mi lesz.

    Politikai hiba esetén is ez a képlet. A volt egészségügyi miniszter, Mikola István a szinglihordázásával a 2006-os kampányban leverte a biztosítékot, Orbán hátravonta, öt évvel később kiküldte Párizsba az OECD-hez, manapság meg Canberrában nagykövet. Az Orbán után legtehetségesebbnek tartott fideszes, Lázár János miniszterként húzott, mint az igásló, Európában is meg tudott szólalni, megjegyzem, egyszer akár utód is lehet belőle, bár belső körökben nem túl népszerű, ráadásul leszélhámosozta Csányi Sándort, ami nálunk szintén nem sok jót ígér a karrier szempontjából, na, szóval ő meg azt a hibát követte el, hogy túlerősödött. A Főnök azonnal leszedte, mehetett vissza Hódmezővásárhelyre meg a parlament leghátsó sorába.

    Azon a 2013. februári kihelyezett frakcióülésen őszintének tűnt Orbán dühe?

    Ma se tudom eldönteni, mennyi volt belőle a műsor. Miután elhatározta, hogy megszabadul tőlem, adta magát, hogy példát statuáljon rajtam. Hadd suttogja a had, hogy „te, ha az Ángyánt, akit ő hozott ide, így kivégzi, mit tesz velem, ha lépést tévesztek?!” A képviselők többségének nincs alternatív egzisztenciája, ha kirúgja alóluk a parlamentet, nincs hová visszavonulni. Pláne kartácstűzben.

    Ön még ezt követően is maradt a Fidesz-frakcióban, egészen 2013 júniusáig. Miért?

    Hittem, képes leszek megszólítani pár fideszes képviselőtársamat.

    Sikerült?

    Esélyem sem volt rá. A tatabányai Bencsik János is kihátrált mellőlem, mögülem, miután rájött, hogy vannak még tervei az életben. Pedig jólelkű ember, ahogy a frakciótagok többsége is az, „piszoárbeszélgetéseken” kiálltak mellettem.

    Mi hangzik el piszoárbeszélgetéseken?

    „Professzor úr, de jó neked.” „Miért, Józsikám?” „Te vagy az egyetlen szabad ember a frakcióban.”

    Megérti őket?

    Inkább sajnálom. Szegények, ők csak a piszoárban élték meg a szabadságot. Konkrét beszélgetést idéztem! Az illető 2014 után magas állami pozícióba került, távol a frakciótól.

    Orbán hogyhogy nem lökte ki önt azonnal a képviselőcsoportból?

    Magam sem értem. Talán akkor nem akart ezzel a lépéssel politikai kockázatot vállalni. A kihelyezett frakcióülésen mindenesetre azt mondta, hogy „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”.

    Az utolsó parlamenti évét függetlenként ülte végig. De aztán a 2014-es országgyűlési választásra több ellenzéki párt, köztük az LMP és a Jobbik is hívta a listájára. Mindenkit elhajtott. Miért?

    Mert addigra teljesen kiábrándultam a parlamenti munkából, végtelenül értelmetlennek éreztem az egészet. Mondtam is az LMP-s Schiffer Andrásnak, hogy a fideszes fiúk úgyis átnyomnak, amit akarnak, az ellenzék jobban tenné, ha távol tartaná magát a Háztól, mert csak a demokratikus paravánt biztosítja a trógerségekhez. Szóval nem volt kedvem üldögélni odabent a semmiért.

    Azért csak a nevét adta azon a választáson egy parlamenten kívüli, alig ismert erő, az Élőlánc Magyarországért támogatására. Miért?

    A barátaim csinálták, csupa tisztességes ember, felkértek, hogy a választáson támogassam őket, így, bár sem egyéni, sem listás jelöltjük nem voltam, nem tehettem meg, hogy ne segítsek. És az alapötlet is tetszett, ami tulajdonképpen az általam kezdeményezett Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalomtól származott: a százhat egyéni választókerületben ne a pártfőnök által kijelölt gombnyomogató bábuk induljanak, hanem keressünk helyben megbecsült embereket, akiket az életük hitelesít a helyi közösség előtt, akiket még nem sarazott össze a politika, akik mögött szakmai és emberi teljesítmény áll. Velük tényleges, korrekt vitákra, értelmes konszenzusokra képes szakértői parlamentet lehetett volna összeállítani.

    Az Élőlánc csúnyán leszerepelt.

    Mert nem volt se médiája, se pénze. Semmije se volt. Tán kilenc körzetben sikerült összeszedni a szükséges számú ajánlócédulát, így nem lett országos lista, nem jutottak el a választókhoz. Sok hasznomat már csak amiatt sem látták, mert 2013 nyarán műtöttek pajzsmiriggyel, év végére álltam talpra, pár hónapom maradt az országjárásra.

    A választási kudarc után visszament az egyetemre.

    Pár hónapra. Az akkor friss dékán, Gyuricza Csaba a tanítványom volt, az én kezemből vette át a diplomáját. Ennek ellenére a 2014-es választások után az első dolga volt indoklás és jogutód nélkül megszünteti a közel negyedszázados intézetünket. Meg is kapta érte a Júdás-pénzt, hamarosan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal államtitkári rangú vezetője lett, ma pedig a mezőgazdasági kutatóintézeti hálózatot összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

    Én pedig szomorúan nyugtáztam, hogy Viktor beváltja az ígéretét: leradírozza az életművemet, nem engem, hanem a környezetemet teszi tönkre.

    Nem volt elég megszüntetni az intézetemet, továbbmentek: a volt munkatársaimat ellehetetlenítették, a felsőoktatási törvényben törölték az alapszakok közül a vezetésemmel alapított és a régióban elsőként indított környezetgazdálkodási agrármérnöki szakot, és még csak az sem érdekelte őket, hogy ezzel ártanak az országnak és számos egyetemének, ahol időközben megtelepedett ez a képzés.

    Ebben az időben az ön barátjához, Balog Zoltán emberminiszterhez tartozott az oktatásügy. Beszélgettek?

    Inkább felebarátomnak mondanám Zolit. Keresztény ember, már csak ezért sem voltunk rosszban. Annak idején tiszteltük és becsültük egymást. Nincs és nem is volt vele elintéznivalóm. Inkább neki lehet elintéznivalója a lelkiismeretével, és nem csak velem kapcsolatban. Azt hiszem, szép hosszú beszélgetés elé néz az Úristennel.

    Kért bárki politikustól segítséget? Legalább annyit, hogy közvetítsenek ön és Orbán között?

    Csak „összeángyánoztam” volna olyanokat, akiket nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. Távozásom óta az a beszéd a Fideszben pont elég az ellehetetlenüléshez, hogy „te, ez szokott társalogni a proffal”.

    Kishantos is odalett.

    Az az orbáni bosszú számomra legfájdalmasabb fejezeteinek egyike. Kishantoson huszonegy éven át működött az államtól bérelt 452 hektáron egy világviszonylatban egyedülálló biogazdaság és egy nemzetközi rangú népfőiskola. Létrehozásában egyetemi tanárként annak idején magam is részt vettem, államtitkárként segítettem a működését. 2013-ban kellett volna meghosszabbítani a bérleti szerződést, amit annak ellenére megfúrtak, hogy az Orbán által formálisan elfogadott, széljegyzetelt államtitkári programomban nevesítve szerepelt a kishantosihoz hasonló tudásközpontok létrehozása. Az ország legjobb, biogazdálkodással feljavított termőterülete fideszes haveroké lett. És mi volt az első dolguk? Megszórták műtrágyával a bioföldet. Ez nálam a hazaárulás kategóriája. Két barátom, Ácsné Éva és Bolye Feri vitte a hátán a gazdaságot, Feri belehalt a sokkba. Engem ellehetetlenítenek, kit érdekel? De ez! Végtelenül kegyetlen. És pitiáner. A Főnök elvárásai szerint a földdel tesznek egyenlővé mindent, ami velem kapcsolatos. Aztán felhintik sóval, Kishantost történetesen pétisóval.

    Ön szerint mi mozgatja a miniszterelnököt?

    Általában jellemző rá, hogy mást mond, mint amit tesz. Nyugatra üzente sok éve valamelyik balhé után, hogy „ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”. De, tartok tőle, még ennél is „ravaszabb” a helyzet: nem azt mondja, amit gondol, és nem azt teszi, amit mond. Vagyis teljesen mindegy, mit mond, az csak „politikai termék”, a gondolatai és a tettei is teljesen mások, mint a duma.

    A liberális oldalról a Fideszhez sodródott Petri Lukács Ádám nyilatkozta a minap a Válasz Online-nak a koronavírusos felhatalmazási törvény kapcsán: „Ha az ember sportoló, mondjuk kosaras, akkor csinálhat bármit, ha labda kerül a kezébe, megpróbálja bedobni. Ilyen a politikus is. Nem hagyja ki a ziccert. Legyen ez bármilyen cinikus, én ezt tehát sporteredménynek látom. Orbán átlátott egy helyzetet és ki is használta.”

    Egyetértek abban, hogy Orbánt mindenekelőtt a politikai haszon érdekli, és az érdekei szerint ügyesen használja ki az adódó lehetőségeket. Mély nyomot hagyott bennem az, amikor egy Putyin-látogatás apropóján szembesítették az újságírók az akkori kormányszóvivőt, Giró-Szász Andrást azzal, hogy a nyugati szövetségesek nem örülnek Orbán és az orosz elnök összekapaszkodásának. Giró-Szász valami olyasmit felelt, hogy egyes uniós országok értékalapú politikát folytatnak, mások érdekalapút, és mi az utóbbiakhoz tartozunk. Lefordítom: ennek a társaságnak igazából nincsenek elvei, értékei, melyek vezetnék őket az életben és politikában, következésképpen, ha az érdekek úgy kívánják, szívfájdalom nélkül félreteszik a fennhangon hirdetett értékeket, és akár az ellenkezőjét mondják, teszik, mint előző nap. De ha nincs érték, mi marad belőled? Ki vagy te értékek nélkül? Semmi. Váz. Gyakran szónokolnak a családról is, és valóban családokat képviselnek, ám sajnos csupán néhány konkrét famíliát. Őket nevezik nemzeti tőkéseknek. Amikor államtitkárként soroltam a miniszteremnek a disznóságokat, egyre azt szajkózta, hogy „meg kell egyeznünk a nemzeti tőkével”. Azt feleltem felindultan, hogy: „Sándor, ezek gazemberek, szétlopják a nemzeti vagyonunkat, egy részük már a rendszerváltás óta hordja haza a cuccot. Ez a nemzeti tőke? Egy ilyen züllött kompániára milyen nemzet épülhet, mi lesz velük belőlünk?!” A másik vérforraló duma a keresztény értékekre és azok védelmére való örökös hivatkozás. Miközben a magát kereszténynek valló kormányunk naponta szegi meg a tízparancsolat szinte minden pontját, különösen a paráznaságra, a hazugságra és a lopásra vonatkozó tételeket. Itt van például a migránsozás, ami a fenyegetettségre, a háborús pszichózisra alapozott kommunikáció szempontjából zseniális, csak épp összeegyeztethetetlen a keresztény erkölcsökkel. Nagy bánatom, hogy a magyar püspöki kar, a saját pápáját megtagadva asszisztál ehhez az erkölcsi mélyrepüléshez, egyedül a volt váci megyéspüspök, Beer Miklós atya szólalt föl ellene, ki is közösítették.

    Ön beengedne minden menekültet, migránst?

    Szó sincs róla, ám Viktorék hülyének nézik és hülyítik a népet, úgy uszítanak a menekülők ellen, hogy évek óta alig látni migránst a magyar határon, és az a pár száz fő is nyugatra tart. Másrészt napnál világosabb, hogy Európával közösen kell megoldást találni a menekültkérdésre, hiszen, ha majd a klímaváltozás és a háborúk hatására tényleg százmilliók indulnak el, nincs az a kerítés, ami megállítja a szerencsétleneket. Harmadrészt: nyilván szigorú felső határa van a kontinens befogadóképességének, és csak az jöhet, aki hajlandó együttműködni, integrálódni. A csibészeket ki kell szűrni, a szabályokat be kell tartatni, a renitenseket haza kell zsuppolni. Ez összefér a kereszténységgel. Az viszont nem, hogy nőket, gyerekeket hagyunk vízbe fúlni, és azok elé is szögesdrótot húzunk, akik a lebombázott falujukból menekülve próbálják menteni a családjukat. Amúgy meg mi is migránsok vagyunk, a Jóisten áldja meg! Kipcsakok! És ha valaki nem tudná, pont azzal igázható le egy vallás, ha a hívei nem képviselik, csak hirdetik a tanokat. Ajánlom Szent István intelmeit Szent Imre herceghez: légy barátságos az idegenekkel, fogadd be őket. Ezt üzeni az államalapítónk. Olyat viszont nem olvastam tőle, hogy bocsáss ki letelepedési kötvényeket, tedd zsebre ezek milliárdos hasznát, és mosolyogva ereszd európai szövetségeseidre a maffiózókat. És olyan keresztényi ideáról sem hallottam prédikálni, hogy akinek pénze van, jöhet, akinek nincs, az pusztuljon. Mit keresett itt a macedón szélhámos exminiszterelnök, akit a hazájában börtönre ítéltek?! A kormány hozta be állami kocsival, szabadon flangálhatott, lejárt vásárolni a boltba, el sem dugták a nép szeme elől. Még szavazhatott is az itteni önkormányzati választásokon! Azt mondta rá Orbán, hogy a barátunk. Hát, nekem ugyan nem a barátom ez a Gruevszki nevű politikusbűnöző.

    Az mitől van, hogy ön is csak akkor emelte föl a hangját az orbáni világ ellen, amikor az önnek fontos területen, a földügyben mohósodott meg a fideszes nemzeti burzsoázia? Korábban nem zavarták a mészároslőrincek?

    Az elejétől láttam gazemberségeket, de azzal hessegettem el a kételyeimet, hogy a fő irány azért jó. Azon az ominózus felcsúti, kormányába meghívó beszélgetésen azt is mondtam Viktornak: „Nézd, elfogadom, hogy nem lehet mindig nyílegyenesen a szent cél felé tartani, különösen nem egy miniszterelnöknek, ám azt nem szeretném megérni, és ahhoz nem fogok asszisztálni, hogy az ellenkező irányba haladunk.” Azt felelte, hogy „professzor úr, tökéletesen megértelek és egyetértek veled”.

    Végzetesen naiv voltam, hogy hittem neki. Tán kezdettől az volt a cél, amit én „csupán” mocskos eszköznek hittem: a hatalom bármi áron történő megszerzése és megtartása.

    Aminek egyik lába a nemzeti burzsoázia kitenyésztése és fölhizlalása, csak hogy legyen, aki állja a politikai cecheket.

    Pár éve még ön is azt nyilatkozta, hogy Orbán a foglya a helyzetnek.

    Tévedtem: nem a foglya, hanem az irányítója.

    Ön pedig Gödöllő foglya. Fél évtizede lényegében remeteként él itt.

    A remete tán túlzás, de való igaz, hogy túl sokat nem mozdulok ki. Amint elértem a korhatárt, vagyis 2015 márciusában, kértem a nyugdíjazásomat. Önkéntes, belső száműzetésben élek, kapcsolatomat a külvilággal minimalizáltam.

    Nem tanítana inkább?

    Tán tanítanék, bár korábbi egyetemi teljesítményeim minden lenyomatát eldózerolták. Ráadásul az összes magyar egyetem rektorát és kancellárját a kormány nevezi ki. Melyikőjük merne katedrát adni nekem? Tavaly augusztus huszadikán díszpolgárává választott Gödöllő. Ennek örültem. Annak kevésbé, hogy noha a hír fölkerült az egyetem honlapjára, három óra múltán levették, nyoma se maradt, észbe kapott a „vétkes”, remélem, nem állították szőnyegszélre.

    Megél a nyugdíjából?

    Az országgyűlési képviselőség majd az államtitkárság megdobta az alapomat, így a nyugdíjam tisztes megélhetést biztosít, és sose voltak nagy igényeim.

    Mire is kéne több? Lövessem ki magam a Holdra? Minek gyűjtögetni, harácsolni? A halotti ruhán nincsen zseb – tartja a mondás. Amúgy nem olyan rossz ám remetének lenni.

    Bár néha eszembe jut, hogy odafönt majd bizonyára számon kérik rajtam, miként gazdálkodtam a tálentumommal, és azon az égi kollokviumon tétel lehet az is, hogy szabad-e önként kilépni közéletből, tanításból, amikor lenne még mondanivalója az embernek. Azzal nyugtatom magam, hogy ezen a mostani terepen tehetetlen vagyok. Aztán, ha netán fordul a világ, előbújhatok, ha még kellek. Ha nem, úgy is jó. A családommal próbáljuk átmenteni magunkat boldogabb időkre.Van egy csodálatos feleségem és öt felnőtt gyermekünk, nyolc unokánk. Az elsőszülött fiam Péter harminchét éves, igazi bölcsész, gimnáziumi tanár, de egy évvel ezelőtt, miután megszületett a harmadik gyermekük, a túlterheltség és a megélhetési nehézségek miatt pályaelhagyó lett, de azért „tanár urazzák” a cégénél. Ildikó lányunk tanító, februárban szülte a nyolcadik unokánkat, Katalin lányunk nálunk, a mi szakunkon végzett az egyetemen, otthon van a gyerekeivel, közben pályázatokat ír egy cégnek, és gazdálkodnak a tanyájukon. Rita lányunk a kertészetit végezte, második gyermekével ő is gyesen, Tamás fiunk pedig tavaly nősült mérnök-informatikus. Két fiú között három lány, ez a mi „családi szendvicsünk”. Szóval, ami engem illet: családapaként tisztességgel hozzátettem a részem a mi közösségünkhöz, a magyar nemzethez, ám bevallom, lelkiismeret-furdalásom van azért, hogy túlságosan sokat voltam távol a családomtól, foglalkoztam sok, ma már haszontalannak tűnő dologgal. Az pedig, hogy az úgynevezett rendszerváltásból csak annyit hoztunk ki, amennyit, tán nem csak az én bűnöm.

    Mennyit hoztunk ki belőle?

    Sokkal kevesebbet, mint lehetett volna. Beszélni lehet szabadon, ez jó, most is elmondhatom a véleményemet, csakhogy annyit ér, mintha a Hyde Parkban hangzana el: semmi hatása. És az is jó, hogy kinyílt a világ: mehetsz és vissza is jöhetsz.

    Ha megy az ember, utóbb érdemes visszajönnie?

    Amikor ezt a kérdést teszi föl egy-egy volt hallgatóm, azt felelem: nézd, nem tudok ma olyat mondani, amivel visszatarthatnálak. Ha én lennék annyi idős, mint te, én sem akarnám iszapbirkózásban felőrölni az erőmet, az éveimet, nekiindulnék, aztán, ha ránk köszönt az a tisztességesebb világ, visszajönnék. Hallom, az uniós pénzből már nem húsz-harminc százalékot kell visszazsugázni „alkotmányossági díjként” a párthoz és ügyintéző főkorifeusaihoz, hanem ötvenet. Kell ez egy értelmes fiatalnak? A szakterületemen a java elment. A minisztériumokban, tisztelet a kevés kivételnek, olyanok maradtak, a kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy az országot. A kontraszelekció ma tán súlyosabb, mint a Kádár-rendszerben, bár igaz, hogy ott a lezárt határ tartott itthon sokakat. És tényleg, mit is mondhatnék arra, hogy „professzor úr, olyan nyert előttem egy pályázaton, akiről tudom, hogy sokkal gyengébb anyagot adott be, mint én, viszont fideszes”? Ami itt megy, annak semmi köze a nemzetépítéshez. Én nem ilyen társadalmat képzeltem. Hanem keresztényt és szociálisat. Vagyis szolidárisat. Ez nagyon nem az. Most van egy szűk milliárdos, urizáló, pökhendi réteg, mely bármit megengedhet magának, és alatta egy széles, leszakadó roncstársadalom, melyben egyre csak gyűlik az elkeseredés és a feszültség. Az államtitkárságról pár héttel előttem lemondott tatabányai képviselőtársamnak annak idején sikerült megkérdeznie Orbántól, hogy mi erre a helyzetre a Fidesz válasza, mi lesz, ha a feszültség robbanáshoz vezet. És tudja, mit mondott a miniszterelnök? Azt, hogy „majd a Pintér elintézi”. Ismétlem: majd a belügyminiszter elintézi. És csak remélem, de igazából nem hiszem, hogy a közmunkára gondolt, s nem a hagyományos karhatalmi eszközök bevetésére.

    Mivel telt a tegnapi napja?

    Utolsó lelkiismereti vállalásaim egyikeként dolgozom a fideszes állami földprivatizáció, vagyis az intézményesített földrablás dokumentálásán. Megyénként publikálom a vizsgálódásaim eredményét, s ha a gondviselő ad nekem időt a végére érni, egyberendezem, kortörténeti dokumentumként kiadható könyv készülhet belőle. Üdítőbb elfoglaltság, hogy gondozom a kertemet, s közben olykor órákon át lesem a madarakat. Megnyugtatnak, helyesek, összeütöttem nekik és rendszeresen feltöltök három etetőt. A minap például éppen azon álmélkodtam, hogy a csuszka a fa törzsén fejjel lefelé is képes kienni belőle a magot. Ha jobban belegondolok, van itt nálam parlament: madárparlament. Igaz, ezek is feszt azon ügyeskednek, ki kit csap el az etetőtől.

     

     

     

     

     

  • A "Magyar konyha" folyóirat 34.évf. 1 száma - Molnár B. Tamás interjú (2010.! - 2020. 02. 28.)

    Magyar konyha folyóirat 34/1 szám, 2010.! jan. "A magyar gasztronómia lelkiismerete" cikkismertetés: 2020. 02. 28.

    Véletlenül talált újság és jó cikk a Magyar Gasztronómiai Egyesület és a Bűvös Szakács blog alapítójával, Molnár B. Tamással.

    "Az általános igénytelenség és beszűkültség nemcsak egészségügyileg, hanem gazdaságilag is katasztrófához vezet."

    "ha lennének jó alapanyagaink"

    (itthon azelőtt) " vajjal főztek... ettek teknősbékavagdaltat... vaddisznófejet, békacombot... rákkal"

    "elterjedt volt az alaplé használata..."

    "Sokkal dúsabb, gazdagabb, vizesebb természet vett körül bennünket"

    "sokkal több halat ettek az emberek... vadat, csigát..."

    "volt pacsirta, fürj, fogoly"

    "a borjúpaprikáshoz nem lehet valódi borjút kapni"

    "az ipari tejföl..."

    a magyar vendégszeretet hírét "lehúzós vendéglők, hiénataxisok lerombolják"

    "volna ehető kenyerünk, burgonyánk, jó vajunk, sajtunk, savanyú káposztánk"

    "az élelmiszer-minősítés ma Magyarországon az ipari lobbik martaléka" (!)

    "jogos elvárás, hogy az élelmiszereket ne külföldről hozzuk be"

    "beszálltunk a tömegtermelés versenyébe"

    "Létfontosságú érdekünk, hogy a mindenkori kormány hosszú távon a kézműves termékek felé orientálja a mezőgazdaságnak legalább egy részét. Hogy ezeknek a termékeknek minőségét független intézmény ellenőrizze és garantálja. Hogy létrejöjjön végre egy minőséggarancia rendszer. Hogy az ilyen termékek mögött megjelenjen végre a hitelesség. Mivel a magyar állam évtizedeken át tevékenyen részt vett az étkezési kultúra rombolásában, értelemszerűen részt kell vennie most az újraépítésében is.

     

    Okos, kemény mondatok. Ellentmondanak ugyanakkor a mai sikerpropagandának, a szabadságharcos országnak. Érdemes összevetni az Ángyán féle, a hatalom által kidolgoztatott de soha el nem fogadott Vidékstratégiával. Csoda, és öröm, hogy egy drága szép újságban megjelenhetnek. Köszönet, feltételezem, a szerkesztőbizottság elnökének, Lévai Anikónak.

    JAVÍTÁS! Mivel az újságnak sem a címlapján, se oldalain nem találtam dátumot, azt hittem, friss, 2020-as. Most egy benne talált hirdetésből megtudtam, hogy 2010-es! Így már minden érthető. Akkor még szabad volt kritizálni. Sajnos ma is helytálló a cikk minden mondata. Bár ne volna.

     

    A 'Felelet' kérdezi:

    Miért nem kerülhet egy kis családi étteremben egy ebéd annyiba, mint otthon? Hiszen a beszerzés, a főzés még olcsóbb is így, csak a kis helyiség fenntartása lenne a többlet.

    (Megoldás: adók, bürokrácia, ellehetetlenítő előírások, ellenőrzések, csakazértis büntetések, melyek persze az óriáscégeket nem érintik.)

    A vevő is ellenőrizhetne sok mindent, ha az ehhez szükséges eszközök, segítő szakemberek a piacokon, boltokban rendelkezésünkre állnának.

    A mai minőség, a nagytermelők, multik inkább a háborús idők katonák tönkretételén meggazdagodó hadiszállítóira emlékeztetnek.

    Halakról:

    A lapszám 16. oldalán "Fogas kérdés" címmel a halakról írnak sok érdekeset. Például, hogy 99%-ban nem élővízből kerülnek az asztalunkra. Hogy nagyrészt becsapnak bennünket a halfajtával (is).

    Jó lenne olvasni arról is, hogy ez a 99% mennyi mérget, ipari hulladékot és gyógyszert tartalmaz, hogy ma már a tengerben is így tenyésztik a halakat, hogy miért nem akarja a mindenkori hatalom visszaállítani a "fokos" vízmegtartó ártéri rendszert, amit a folyószabályozás, az akkori gazdagok akkori föld- és pénzéhsége kétszáz év alatt megszüntetett. Miért drága a hal, miért nem ehetünk balatoni halat.

     

  • A Balaton halála (2022. 01. 27.)

    A Balaton halála (2022. 01. 27.)

    A Káli Híradó 2021 dec. 2022 jan. számából, Somogyi Győző

    korábbi írásaiból itt

    Magyar Nemzet újság, 2021. 11. 10.: Szabad a csok rovat, Csepp a (magyar) tengerben LVIII - Pitér Balázs írása

    előző írásairól itt

    ez is ajánlható: Szabad a csok LIX. Öncélúság és lélekpusztítás 2021.11.24.

     

    A Káli Híradóból:

    Lakópark épül Alsóörsön és Akaliban közvetlenül a Balatonparton, a nádas kiirtásával, és ugyanez várható Badacsonyőrsön is.

    Évek óta összehangolt támadás zajlik a balatoni természet és kulturtáj ellen.

    A tettes ismeretlen. Minden építkezés mögött fantázianevű cég áll.

    A természetpusztítók most látták alkalmasnak régi tervük megvalósítását, kihasználva a figyelemelterelő járványt és a kormány "mindent a túrizmusnak és mindent az építőiparnak" politikáját.

    85 zöld egyesület még 2018-ban levélben fordult a kormányhoz, követelve Környezet és Természetvédelmi Minisztérium felállítását és a Nemzeti Parkok hatáskörének visszaadását. Még nem jött össze a szükséges 45000 aláírás...

     

     

     

    'Felelet':

     

     

     

     

  • A budapesti gyalogos Duna-part (2022. 05. 10.)

    A budapesti gyalogos Duna-part 2022 05 10

    Magyar Nemzet 2022 05 07 Lugas, Bertók T. László:

    Partvonal

    alcím: Várostervezés: Vízközeli séták víziója – Se számítások, se hatástanulmány, egyeztetés csak baráti civilekkel

     

    A ’Felelet’ véleménye a cikkel kapcsolatban:

    Jó lenne tudni, sok év után miért jelenik meg most, a választás után néhány igazságot tartalmazó cikk a kormánysajtóban. A kormánytévében, megmondóembereknél, politikusoknál ezt nem tapasztalom. Felsőbb utasítás valamilyen céllal? Vagy esetleg bátor próbálkozás néhány újságírótól, szerkesztőtől, akik megunták a parancsra hazudozást? Vagy rájöttek, hogy Fidesz-védő lelkesedésükben rosszul látták a dolgokat? Ilyen volt Fricz Tamás: Éljünk a kegyelmi pillanattal és Ne dicsérjük agyon a Gyurcsány nevű politikai szélhámost, ha kérhetem! írása.

     

    Jelen közlekedési írás egész korrekt. Eddig mindig nagyon butának mutatták be a polgármester szándékát, illetve ezerszer számon kérték, hogy az országgyűlési választáskor miért nem beszélt a rakpart átadásról. Pedig ez annyira értelmetlen szidalom –városi programja volt az élhető város. Ennyire butának nézik saját választóikat, nézőiket a jobboldaliak?

    Az alcím a régi támadó, hazug jellegű, amit a jobboldali sajtó még a régi Népszabadságtól tanult: Hazudni az alcímben, mert sokan csak azt olvassák, az igazságot azért megemlíteni a szövegben később, hogy ne lehessen támadni őket. Szerintem itt az alcímet nem a cikk írója, hanem más fogalmazta meg.

    Az előszöveg (összefoglaló) esetén már csak az utolsó mondat nem tetszik, de az se olyan szörnyű.

    A szöveg jó.

    Az első bekezdés korrekt bevezetés.

    Az első megszólaltatott támogatja az átalakítást, és hozzáértőként beszél, mint a Műegyetem tanszékvezetője, Szabó Árpád. Azaz politikailag függetlennek számít.

    A legfontosabb alap dolgokat is említi:

    „A város élhetőbbé tétele nem az utak áteresztőképességének növelésével, hanem a forgalom csökkentésével érhető el”

    „Szakmai közmegegyezés ma már, hogy a belvárosban nincs helye átmenő forgalomnak”

    „A folyópartot vétek autóútként használni”

    „A megoldás, ha megváltozik az emberek szemlélete, életmódja”

    „15 perces város, Carlos Moreno: szolgáltatás, munkahely stb. 15 percen belül gyaklog elérhető”

    „Párizs is a gyalogosoknak adta az egyik rakpartot”

    A második megszólaltatott Balogh Samu, a főváros tervezője. Ez is ritkaság manapság (nem kéne az legyen) egy újságcikkben. Ez a normális, hiszen a főváros ügyéről van szó, és a demokratikusan megválasztott vezetés szakemberéről.

    Itt alapvető összefoglalását olvassuk az előzményeknek. Nem hangsúlyozzák, de a ’Felelet’ szerint Tarlósnak lehettek jó szándékai, több dolgot tervezés szinten elindított, de végül mindent föladott, semmi jót nem csinált. Gondolok a zöldterületek, parkok megvédésére, a felhőkarcoló-mentességre. Ő kezdte a fidesz minden hazugsága ellenére a fűnyírás környezetbarát megváltoztatását is, csak nem méhlegelő néven.

    A szállodahajókat említi. ’Felelet’: Ezek kitelepítését már 10 éve megígérte a fidesz, de saját maffiái miatt végül továbbra is a Belvárosban tobzódnak ezek a szörnyek, és ennek köszönhető a súlyos baleset is. Egyébként ettől függetlenül (mert ez talán kormányzati hatáskör?) nyugodtan lezárható a rakpart, legfeljebb gyalogolnak a turisták.

    A harmadik megszólaltatott A VEKE elnöke, Dorner Lajos. A másik oldal, jelen esetben a kormányvélemény egy egyesület szájából. Igaz, az önálló egyesületeket ügyesen elsorvasztó fidesz csak a neki tetszőket hagyta élni, támogatta. A VEKE javasolt jó dolgokat (fonódó villamos) 2010 előtt, de aztán kiderült, hogy a legfelső fidesz kör rokonát futtatták igazából. 2010 után a vezető jó állást kapott (eredményt nem ért el), az egyesület már nem alkot.

    Itt furcsa dolgokat olvasok.

    „A tervek világörökségi szemponttal ütköztek.” Itt valójában a fidesz-Tarlós tervekről van szó, amikor is a parkok beépítése, az autóforgalom/sávok meghagyása mellett/helyett gyáván, és drágán azt javasolták, hogy a háztetőkön legyenek a parkok, a házfalakon a fű és a Dunapart helyett a Dunán legyenek épületek (hajókon)!

    „nem vezethet kiszoritósdihoz, az autókkal is kezdeni kell valamit”

    „a hozzá nem értés katasztrófához vezet; politikai döntést hoznak szakmai helyett”

    Persze, hiszen ez is kell. Elméletileg egy valódi demokráciában megszavazhatná a nép, mint a vasárnapi kötelező munkavégzést. Itt a választással szavaztunk, persze egyszerre ezer dologra együtt.

    A politikus dönt, a szakemberek pedig adnak rá jó megoldást.

    Egyébként soha nem volt szakmai döntés Budapesten. Például a széna téri és a budai skála helyén épített pláza esetin is bebizonyította a korrupt szakma, hogy nem lesz roszabb a közlekedés. Azóta van dugó mindkét helyen. A legvitatottabb 4-es metró továbbépítéséről is mindenféle nyilvános elemzés, modellezés nélkül döntött Tarlós. Ugyanez van a Városliget beépítésével, a felhőkarcolóval, a kiemelt beruházások sorával, a Duna partok beépítésével, a BAH csomópont környékének tele építésével stb. A 8-as busznak sem volt képes Tarlós teljes alkotmányozó támogatással sem buszsávot nyitni, Karácsony igen. Az egységes tisztességes parkolási rendet sem volt képes Tarlós és a kétharmad megcsinálni. Ehhez képest Karácsony a nyugaton évtizedek óta bevált, a helyi lakóknak különválasztott parkolási rendszert legalább megpróbálja.

    Amúgy azért nehéz itt tanulmányt csinálni, mert valóban teljes átrendeződést kell lassan elérni, visszafelé. Ahogy 30-40 éven át az embereket a drága rossz közlekedés, közbiztonság, a messzi munkahely, iskola, a tönkretett kisboltok, családi szolgáltatások helyett ránk erőltetett plázák, reklámos-tervezett avulásos túlfogyasztás kocsiba szorította.

    A Tarlós idők se voltak jobbak, sőt: A Kossuth Lajos úton vagy fél évig extra dugó volt a végtelen lassú közműépítés miatt, az M0 hínál meg évekig tartott a lassú építkezés és az órás dugó. A rengeteg, kormány által támogatott, kizárólag az építési maffiának hasznos építkezés is rengeteg dugót okoz, főleg, amikor egy baleset is egyszerre van a környéken. A közművek szemtelenül lassú, lezárással járó munkája talán a legnagyobb oka a káosznak.

    Az nagyon tetszik, hogy „a csomópontokat egyesével kéne végignézni, korrigálni”. 30 éve írt tanulmányomban leginkább ezt szorgalmaztam, de a hazai szakma és politika erre képtelen. A rendőrség, a közlekedésszervezés, tervezés, a törvényhozás, a közműcégek, az útépítők: egyik sem teszi ezt. Ez talán egyszerűen a korrupció és a burjánzó bürokrácia következménye. Ezt a legnehezebb megoldani, összefügg a teljes magyar közállapottal, közerkölccsel.

    Egyedül az bíztató, hogy az emberek jobbak mint a hatóságok. A folyamatos állami uszítás ellenére (ahhoz képest) egészen békések vagyunk egymással. A közlekedésben is, bár 40 éve nem tanítják, egy tábla sincs (Európával ellentétben) például az összefűződő sávokra, az autósok mégis tudják azt. (8-as buszsáv eleje)

    Az is tetszik, hogy lebontandó felüljárókról beszél, bár szerintem még fontosabb lenne a gyalogos aluljárók megszüntetése.

    Az is fontos felvetés, hogy az állam generálja a forgalmat és a sok parkoló autót a céges kocsik támogatásával is.

    A negyedik megszólaltatott is ellenoldal, de korrekt, hogy a két fél összesen hasonló terjedelmet kap. Az autóklub jogi elnöke, Kovács Kázmér véleményének súlya, mivel csak jogász, annyi, mintha bárki civilt szólaltatnának meg.

    Ő nem érti a forgalomcsillapítás lényegét, adott mennyiségű forgalmat akar ide-oda helyezni. Az is tévedés, hogy a budapestieknek visszaadott Duna a szintén budapesti autósok diszkriminálása. Épp azok az autósok is boldogan sétálhatnak a Duna parton – nincsenek a kocsihoz nőve, ők/mi is épp olyan emberek vagyunk.

     

    A cikk:

    Több évtizede visszatérő téma, hogy a főváros Duna-parti kapcsolatát agyonvágják az alsó rakpartokat mindkét oldalon elfoglaló és észak–déli tranzitfolyosóként funkcionáló főutak – nem szólva a várost keresztben kettészelő hatsávos sztrádáról (Kossuth Lajos utca, Rákóczi út), amely az M1–M7-es autópálya forgalmát vezeti az Erzsébet hídon át a város szívébe.

    Ez azért némileg luxus! – foglalja össze véleményét Szabó Árpád, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének vezetője, aki szerint a magyar főváros identitása, szerethetősége szempontjából a Duna olyan alapadottság, amelyet tévedés volt a múlt században közlekedési folyosóvá degradálni, de még inkább bűn azt ma is fenntartani. Évtizedekig az volt a megközelítés, hogy a közúti kapacitásokat kell bővíteni annak érdekében, hogy a város működőképesebb legyen. Ma már tudjuk, hogy a város élhetőbbé tétele nem az utak áteresztőképességének növelésével, hanem a forgalom csökkentésével, illetve észszerűbb irányításával érhető el.

    Lehet-e élni autómentesen?

    Kijelenthető, állítja az egyetemi docens, hogy szakmai közmegegyezés van abban, hogy nincs helye a belvárosban átmenő forgalomnak, és azzal sem vitatkozik senki, hogy a folyópartot vétek autóútként használni ahelyett, hogy rekreációs tevékenységeknek volna helyszíne. Akkor használjuk legokosabban a folyópartot, ha zöld felületek, sétányok kialakításával egyfajta korzóvá, szabadidős területekké alakítjuk, és hagyjuk, hogy szerves fejlődés révén kapcsolata alakuljon ki a mögöttes, lehetőleg szintén forgalomcsökkentett városrésszel, ahol a közterületi funkciók foglalhatják el a parkoló autók helyét. Szabó Árpád egyetért a belváros autóterhelésének ­mérséklésére irányuló törekvésekkel, köztük a rakparti tranzitforgalom megszüntetésével a pesti oldalon, mivel a gyűrűirányú utak bizonyos mértékig be tudják fogadni az alsó rakpart tranzitforgalmát. Ugyanez a budai oldalon a gyűrűs úthálózat hiányában sajnos nem lehetséges.

    A várostervező-építész szemével ugyanakkor a pesti rakpart valódi alternatívája nem az, hogy akik eddig itt közlekedtek, azok a lezárás után máshol verekedjék át magukat a városon, hanem az, hogy hosszú távon alapjaiban változzon meg az emberek szemlélete, életmódja. Szerinte a tömegközlekedés magas színvonalának köszönhetően Budapesten igenis lehet autómentesen élni a mindennapokban. Aki autót tart az utcán, az a többi ember köztérhasználatát is korlátozza az autó által elfoglalt területtel. Várostervezők már a XX. század elején megfogalmazták a szomszédsági egység ideáját, amit Carlos Moreno kolumbiai tudós „15 perces város” néven gondolt tovább a XXI. század elején és melyet Párizs egykori szocialista polgármestere, Anne Hidalgo – aki a Szajna jobb partját nagy viták közepette autómentes korzóvá alakította – is magáévá tett. E vízió szerint

    az eszményi városban a városlakó negyedórán belül gyalog is eléri a számára fontos szolgáltatásokat, munkahelyet, nem kell felesleges utazásokkal töltenie az idejét.

    A mindennapos jólétünkön sokat segít az, ha járótávolságon belül tudjuk élni az életünket. Ehhez persze sok feltételnek kell teljesülnie – teszi hozzá a szakember.

    Azt sajnos nem tudjuk, hogy ez a nagyvároson belül létrejövő, kisvárosra emlékeztető koncepció végül mennyire valósult meg Párizsban, és hatására hány ottani polgár váltott életformát, megszabadulva a magánautós közlekedés lehetőségétől. A párizsi példára, benne a Szajna-part humanizálására mint előképre hivatkozik Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke, amikor a pesti alsó rakpart tervezett lezárásáról kérdezzük. Mint mondja, már a Tarlós-féle városvezetés is kiírt tervpályázatot a pesti alsó rakpart felújításának és forgalomcsillapításának lehetséges megoldásaival kapcsolatban, ami azonban nem valósult meg. Karácsony Gergely 2019-es kampányígérete volt, hogy fokozatosan átadják a városlakóknak a pesti rakpartot, amire választási győzelmével felhatalmazást is kapott. Ennek jegyében adták át 2020 óta a rakpartot hétvégeken a gyalogosoknak, tavaly nyáron pedig, amikor egy vízvezetékcsere miatt egyébként is építési területté vált egy szakasz, próbaképpen pihenőparkot alakítottak ki a flaszteren.

    Korábbi felmérések adatai mellett mindezek sikere igazolja, hogy a budapestiek többsége támogatja a rakpart bizonyos szakaszainak funkcióváltását, miközben a lezárások során az is bebizonyosodott, hogy a forgalomkorlátozások sem okoztak feloldhatatlan problémát a város közlekedésében.

    Balogh Samu szerint az M3-as metró középső szakaszának átadása, így a forgalmi korlátozások megszűnte után egyensúlyi forgalmi helyzet alakulhat ki a rakpart fejlesztése mellett is. A korábbi tervpályázat eredményeit felhasználó beruházás a Kossuth tértől egészen a Szabadság hídig a rakpart teljes megújítását jelenti, de teljesen autómentes kialakításról egyelőre csak a Lánchídtól az Erzsébet hídig terjedő szakaszon beszélhetünk. A részletkérdések még nincsenek eldöntve, ezzel kapcsolatban a napokban hívták össze a Civil Munkacsoport ülését. Mint a kabinetfőnök kiemeli, a munkabizottságban a városfejlesztéssel foglalkozó civil szervezetek képviseltetik magukat, ide bárki kérhette a felvételét.

    A megbeszélés alapját képező szakmai javaslat szerint az úttest ezen a szakaszon is megmarad majd, hiszen a tűzoltók, a mentők, a hajókat kiszolgáló áruszállítás, esetleg a taxik számára továbbra is biztosítani kell a közlekedés lehetőségét, de az, hogy a turistabuszok felhajthatnak-e, attól függ majd, hogy sikerül-e a szállodahajók kikötését a külvárosi helyszíneken megoldani – ami egyébként összecseng a kormányzati elképzelésekkel.

    Minőségi gyaloglás

    – Nem az a célunk, hogy az észak–déli irányú forgalmat vagy általában a közlekedést gátoljuk, hanem hogy lehetővé tegyük a minőségi gyalogoslétet a rakparton. Kompromisszumos megoldásokat keresünk, hogy a lehető legkevésbé kelljen hozzányúlni a közlekedési rendszerhez, ezért csak szakaszosan, fokozatosan mentesítjük az autóktól a rakpartot – fogalmaz Karácsony Gergely kabinetfőnöke.

    – Az, hogy adjuk vissza a Duna-partot az embereknek, nagyon régi, több cikluson átívelő elképzelés – bocsátja előre Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, aki hozzáteszi, hogy a tervek rengeteg műemlékvédelmi, világörökségi szemponttal ütköztek, de főleg pénz hiányában nem valósultak meg. – A belvárosi területekről bizony vissza kellene szorítani az autókat, hiszen ezek a városrészek nem autóhasználatra épültek. Ehhez lezárások is kellenek, de ez nem vezethet kiszorítósdihoz, valamit az autózókkal is kezdeni kell. Az, hogy a budapestiek lejussanak a Dunához, szintén valós és legitim igény, ahogy a kerékpáros közlekedés arányának növelése is az.

    Az elvekkel nincs semmi baj, de a hozzá nem értés egymás után katasztrofális eredményekre vezet. Nem látják be, hogy a közlekedéstervezés is egy szakma, és nem is érdekli őket, szakmai helyett politikai döntéseket hoznak.

    Az évtizedek óta a fővárosi közéletben aktív Dorner Lajos szerint a forgalomcsillapításnak is adottak a módszerei. Ahhoz, hogy a rakpart funkcióváltását szakszerűen meg lehessen oldani, mindenekelőtt forgalmi modellezésre, forgalomtechnikai elemzésre volna szükség. Ez, ha alaposan kidolgozott, akkor egy vaskos kötetet tölt meg, benne adatokkal, számításokkal, térképekkel.

    A VEKE szakértője szeretné látni, hogy Karácsony Gergely mi alapján hozott ilyen horderejű döntést. Hol a nyoma a szakmailag megalapozott előkészítésnek? Szerinte ugyanis ilyen tanulmány nem készült, mert ahogy minden hasonló horderejű intézkedést, a rakpart szakaszos lezárásának változatait is modellezni kellene, hogy kiderüljön, egyáltalán van-e értelme. Ha van, milyen szintű lezárás indokolt, és hol?

    Erre valók a forgalmi modellező szoftverek. Szerinte, ha rendszerben gondolkodnának, akkor a városba befelé haladva annak már jelei lennének jóval a Hungária körúton túl, ahol számos csomóponton kisebb-nagyobb beavatkozásokkal segítenék elő az észak–déli forgalom átterelését alternatív útvonalakra. A csomópontokat egyesével végig kell ilyenkor nézni, számításba venni bizonyos átalakításokat, átállítani lámpákat, kijelölni kanyarodósávokat, ami komoly szakmai munka. – Ezzel szemben azt látom, hogy ugyanazzal a szakszerűtlenséggel fognak hozzá a rakpartlezáráshoz, mint a nagykörúti kerékpársávokhoz – mondja. – A főpolgármester ötletszerűen rámutat egy rakpartszakaszra, és úgy gondolja, hogy lesz, ami lesz, a forgalom majd megoldja magától. Élek a gyanúperrel, hogy ezúttal is csak egy politikai kampányígéret megvalósításáról van szó.

    Elzáródó ütőerek

    A másik meghirdetett célról, a belváros egészének forgalomcsökkentéséről Dorner Lajos szerint viszont egyáltalán nincs szó. A belvárosi gépkocsiterhelést a külvárosi P+R parkolók építésével és ezzel összhangban a külső kerületek és az agglomeráció közösségi közlekedésének járatsűrítésével lehetne javítani, lehetővé téve a külső gyűrűkben élőknek, hogy valahol átülhessenek a BKK járataira.

    Karácsonyék ezzel szemben törölték a már futó P+R projekteket is, és persze a beígért egységes parkolási rendszer sincs a láthatáron. A közösségi közlekedés használóival szintén nem törődnek – véli Dorner Lajos –, nem véletlenül vették le a napirendről a 2-es villamos rekonstrukcióját, holott nagyrészt már ez is meg volt tervezve. Szintén ejtették a fogaskerekű megtervezett bevezetését a Széll Kálmán térre. Máshol lenne szükség a bátorságra.

     Le lehetne bontani jó néhány fölösleges felüljárót, vagy hozzá lehetne nyúlni a cégautókérdéshez. A belvárosi autóterhelés egyik komoly forrása, hogy az ott működő állami és önkormányzati hivatalok dolgozóit kifejezetten ösztönzik az autóhasználatra. Osztályvezetőtől fölfelé mindenkinek szolgálati kocsija van, vagy fizetik neki a benzinpénzt ahelyett, hogy bérletpénzt adnának. Persze ehhez nem elég a Facebook-politizálás vagy a budapesti közlekedők mindössze hat százalékát kitevő kerékpárosoknak való folyamatos udvarlás. Örülnének annak is, ha a Civil Munkacsoportba vagy bárhova meghívást kapnának, de a tapasztalataik szerint a városvezetés csak a saját „civiljeivel” áll szóba, és olyanokkal való egyeztetésekre hivatkozik, akiknek a közlekedési területhez nem sok közük van.

    A közlekedőkben mindezek mellett felmerülhet az a tisztán gyakorlati kérdés is, hogy a rakparton déli irányból északra tartó jármű az Erzsébet hídnál tervezett lezárástól hogyan jut el a Balogh Samu által alternatív útként megnevezett Bajcsy-Zsilinszky útra, vagy amennyiben a budai rakparttal próbálkozna, hogyan jut át oda, miközben ma mindkettő fizikai lehetetlenségnek tűnik. Ugyanez igaz az északról jövőkre is, akik számára a Lánchídnál véget érő rakpartról a belvároson át kellene valahogy dél felé továbbjutniuk.

    A Magyar Autóklub Jogi Bizottságának elnöke, Kovács Kázmér szerint úgy tűnik, hogy ilyen „részletkérdésekkel” a fővárosnál nem foglalkoztak,

    ami nem csoda amellett, hogy a rakpartlezárásnak már az alapgondolata is ellentétes a belváros tehermentesítéséről évtizedek óta és jelenleg is folyton hangoztatott elvekkel. Ha a pesti alsó rakpartot akár csak egy rövid szakaszon is lezárják, azzal Budapest egyik legfontosabb észak–déli ütőerét lehetetlenítik el, és terelik át a forgalmat pontosan abba a belvárosba, amelyet állítólag tehermentesíteni szeretnének. Az a másik elképzelt közlekedési alternatíva, hogy a budai alsó rakpartra menjen át a forgalom egy része, azért nem jelent valós megoldást, mert egyrészt a hidak áteresztőkapacitása nincs meg hozzá, másrészt a budai alsó rakpart telítettsége is olyan nagy, hogy erre ráereszteni a pesti rakpartról lekerülő észak–déli forgalom egy részét környezetvédelmi és forgalombiztonsági szempontból elfogadhatatlan.

    Az pedig, hogy „Visszaadjuk a Duna-partot a budapestieknek”, abszurd és diszkriminatív szlogen a főváros vezetése részéről, mivel azt sugallja, hogy az autósok nem budapestiek

    – sérelmezi a szakjogász, hozzátéve, hogy ez az autósokra nézve kirekesztő megközelítés.

     

     

     

     

  • A felforrt József nádor tér - Magyar Nemzet Lugas (2019.09.07.)

    A felforrt József nádor tér - Magyar Nemzet Lugas (2019.09.07.)
    kapcsolódó cikk: Magyar Nemzet Lugas 14.o. Máté Enikő: Felforrt epe (2019. 09.07.) valamint az 1. és 3. oldal írásai Budapestről, mint legjobb úti célról

    Évtizedes hagyomány, hogy a Magyar Nemzet mellékletében jó írások bújnak meg. A belvárosi tér átalakításáról szóló cikk szerzője két óvatos bekezdés közé helyezi el értékes, őszinte véleményét. A szem előtt lévő mondatok: „Az eredmény – felemás” és „rendezték, ami jó, de meghittebbé is lehetett volna varázsolni”. Az elrejtett részek: „egyre elviselhetetlenebb budapesti nyarak… egyértelmű: a városnak … több fára van szüksége… tarvágást csináltak faltól falig… csak évtizedek múltán lesz lombsátor… sivár, napsütötte, lekövezett katlan… a díszkút … egy plázát zavartalanul díszíthetne… a kecses kutakat, újabb képzavarként, masszív padok veszik körbe…” (Nem ír arról, hogy a polgárság védő-tiltakozása itt is reménytelen volt. Pontosan várható volt a megvalósult lesújtó eredmény.)

    Öröm, ha egy-egy igaz, őszinte cikket olvashatunk, és remélem, Máté Enikő további értékes, bátor írásaival gyakran fogunk találkozni.

    Valaki elmagyarázhatná a politikai, gazdasági, közműveltségi folyamatot, ami a parkot tönkretette, hogy okulhassunk belőle az ország javára, megelőzve a hasonlókat.

    Ötletek kellenek (a hibákat már egész jól összefoglalta), hogyan lehet jóvátenni a történteket. A kutak, padok, lámpák, korlátok, oszlopok, burkolatok könnyen áthelyezhetők, lecserélhetők, módosíthatók. A fák esete nehéz. Esetleg vidéki mezőkről helikopterekkel 100 éves fákat áttelepíteni. A költséget a tarvágásból hasznot húzó cégek és személyek fizethetnék.

    Érdekes lenne, hogy témánk hogyan egyeztethető össze az ugyanezen lapszámban címoldalon kifejtett hírrel, miszerint Budapest a legélhetőbb kelet-európai város és a legjobb úti cél. Újra kelet vagyunk, de ott legalább a legjobb, mint Kádár idején? Mi alapján értékelt minket az Economist?

  • A Fidesz Budapest kivégzője (2024. 05. 31.)

    A Fidesz Budapest kivégzője (2024. 05. 31.)

     

    'Felelet':

    Nem kell Fideszes polgármester Budapest tönkretételéhez. Amúgy is: előbbi választás előtt megígérte a Fidesz, hogy nem lesz felhőkarcoló, aztán épp ők kierőszakolták. A kiemelt beruházásokkal bármit megtehetnek, ehhez jön a Kádár féle rendeleti kormányzás (vírus, háború ürügyén. Persze mindegy: 2011 óta az országgyűlési kétharmad csak bábként szerepel.

    A felhőkarcolóval és a körülötte épülő lakótelepekkel, irodatelepekkel a Duna partot semmisítik meg Budapest határáig. Ahogy Tarlós igyekezett ugyanezt tenni a Római parttal. Az alábbi cikkekből még két helyszín ismerhető meg, az egyik a Városliget mellett, azt láttam, ahogy megvalósult. Rákos daganathoz hasonlítanám a Fidesz budapesti működését (is). Érthetelen volt, hogy kinek kell ennyi lakás, iroda. Persze a bürökráciát növelik, ahogy tudják, és a 100 éve zajló falutönkretétel, falurombolás sem állt meg, tehát magyarok és az ázsiai betelepítettek mind a városokba jönnek.

    Másfél milliárd dollárért a fidesz megveszi hivatalnak ezeket a tömböket Orbán rokonaitól. Közpénzből, állami hitelből, lopott pénzből felépítették és most mégegyszer megkapják az árát...

    https://www.valaszonline.hu/2024/05/29/580-milliardos-kormanyzati-negyed-tiborcz-zuglo-durer-budapart/

    Itt az elmúlt 35 év legnagyobb ingatlanmutyija: a kormány 580 milliárdot fizet titokban Tiborczéknak

    Bódis András | 2024.05.29.

    Egy egész metróvonal kijött volna abból a legalább 580 milliárd forintból, amit a kabinet titokban kifizet három – épp fejlesztés alatt álló – „kis” kormányzati negyedért a beruházási stop idején. E projektek egyike a Hadházy Ákos által kiszúrt zuglói városközpont, de a Válasz Online értesülése szerint a Dürer Park és a Kopaszi-gát irodai tömbjeinek felvásárlására szintén előszerződést kötött az Orbán Viktor fémjelezte magyar állam. Annak ellenére is, hogy utóbbi két ingatlannál az eladói oldal főalakja maga Tiborcz István – a családi jelleghez tehát kétség sem férhet. A Zugló–Dürer–Kopaszi-biznisz összesen 350 ezer négyzetméternyi irodáról szól; ez kétszer akkora terület, mint a Gyurcsány-érában elképzelt kormánynegyedé, amelyet a Fidesz akkor éles kritikával illetett.

    ... Közben viszont van annyira tapintatos, hogy bár sorra megálljt parancsol pénzszűke miatt az állami beruházásoknak, a mi szeretett projektünket teljes titokban, elkötelezetten finanszírozza. Még akkor is, ha a tömegközlekedési hálózatokat nemigen igazították hozzá az elképzeléseinkhez, tehát garantáltan baj lesz, ha egy-két éven belül benépesülnek majd az ingatlanjaink....

    ... Közben viszont van annyira tapintatos, hogy bár sorra megálljt parancsol pénzszűke miatt az állami beruházásoknak, a mi szeretett projektünket teljes titokban, elkötelezetten finanszírozza. Még akkor is, ha a tömegközlekedési hálózatokat nemigen igazították hozzá az elképzeléseinkhez, tehát garantáltan baj lesz, ha egy-két éven belül benépesülnek majd az ingatlanjaink.

    ... Bő két éve egyébként részletesen bemutattuk a hely múltját: a kertjéről és leányiskolájáról nevezetes Sacré-Coeur-zárdát, az 1968-ban alapított Politikai Főiskolát és a 2020 novemberéig működő, kultikus Dürer Kertet. Azt mondtuk akkor: ez a terület a szűkös Városliget egyetlen reális bővítési lehetőségét kínálta volna – ami az Ajtósi Dürer sor forgalomcsillapításával együtt új minőséget teremtene a környéken –, ám az állam ehelyett mindenben kiszolgálta a magánberuházói érdeket.

    ...   a 2022-es választási év tavaszán előszerződésben rögzítették: az állam kormányzati „alnegyed” céljára felvásárolja a fejlesztési zóna két nagy, összesen 40 ezer négyzetméternyi irodatömbjét

    – miközben a területen épült 207 lakást a magánberuházó saját körben értékesítheti. (Úgy tudjuk, e hajlékokat jelenleg 2,2–2,5 milliós négyzetméteráron kínálgatják az érdeklődőknek

    II. Zugló-Városközpont – hét egységből álló új irodanegyed

    A projekt címszavakban: előszerződés az állammal 2023 tavaszán, 150 ezer négyzetméter irodaterület, melyet a magyar állam 244 milliárd forintért vesz meg; lehetséges beköltözők: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), Pest Vármegyei Kormányhivatal, stb.

    a nyolc tömbből végül hét kormányzati tulajdonú irodaház lesz, és csak 168 luxuslakást kell értékesítenie...

    III. Kopaszi-gát, BudaPart – hat új irodaház

    A projekt címszavakban: előszerződés az állammal 2023 nyarán, 160 ezer négyzetméter irodaterület, 255 milliárd forintnyi jelzálogjog a magyar állam javára (2023 őszétől); lehetséges beköltözők: a Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt MÁV–Volánbusz-csoport, továbbá az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Választási Iroda, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, stb.

    https://www.valaszonline.hu/2024/04/22/zuglo-varoskozpont-kormanyzati-negyed-bayer-construct-balazs-attila-horvath-csaba/

    Városközpont helyett: a NER titkos budapesti óriásfejlesztése – első rész

    Zsuppán András | 2024.04.22.

    Nem igaz, hogy nem költ a kormány Budapestre: egy fél metróvonal kijött volna abból az összegből, amiből megvették Balázs Attila NER-milliárdos gőzerővel épülő irodanegyedét Zuglóban. Hogy minek, azt nem lehet tudni, de a közérdek soha nem volt szempont a beruházásban. A túlméretezett tömbökből álló, zsúfolt irodapark metró- és villamosépítés nélkül óriási terhet ró majd a környezetére. Így néz ki, amikor a tőke csak a saját szempontjai szerint fejleszti a várost, azzal a sajátos magyar csavarral, hogy mindezt valójában az állam teszi. Friss légifotókon mutatjuk a városközpontnak hazudott, éppen épülő monstrumokat.

    A Bosnyák téri csarnok háta mögött toronydaruk erdeje magasodik egy hatalmas, egészen a Rákos-patakig nyúló területen...

    Nyolc emelet rideg luxus..

    Dél-Amerikában vannak ilyen durva kontrasztok a városképben, ahol élesen, minden tompítás és átmenet nélkül találkozik kirívó gazdagság és szegénység, steril globális jólét és továbbélő lokális tradíció.

    Nehéz elképzelni, hogy ennek a lakótömbnek a jövőbeli vásárlói – már ha tudják, hol vesznek lakást – pont erre a kontrasztra vágynának, amikor a steril luxust megkaphatják a Duna-parton is. Természetesen az őstermelői piacot és a szomszédos csarnokot meg lehet szüntetni, arrébb lehet paterolni, lesznek is erre még határozott kísérletek,

    a NER a luxusberuházásokat szereti, ezért ide is luxuslakást épített. Eredetileg jóval többet, hiszen a tornyok fele még két éve is lakóház lett volna, és csak a másik fele iroda. Akkoriban összesen 950 lakással számolt a beruházó Bayer Construct, a NER meghatározó gazdasági háttérembere,

    2023 tavaszán lakossági fórumon számolt be a cég arról, hogy a terv módosult, egy kivételével az összes tömb irodává alakul át. Elég nagy változás ez egy olyan projektben, amely még mindig „Zugló Városközpontnak” nevezi magát, de funkcionálisan kifejezetten egyhangú lesz: iroda iroda hátán óriási tornyokban egymásra halmozva.

    naponta két elviselhetetlen dugó vár az ide ingázókra meg persze a környéken lakókra is, akik ugyanazokat az utakat használják

    Már csak azért is, mert ez a hét hatalmas irodatömb egy olyan területen épül fel, ami tömegközlekedési szempontból egyáltalán nem megfelelően ellátott, már a jelenlegi igények alapján sem. Az egyetlen kötöttpályás közlekedési kapcsolatot a Nagy Lajos király útján haladó villamos jelenti, de ez egy gyűrűs közlekedési elem, nem biztosít közvetlen kapcsolatot a belvárossal. Ahhoz a sugárirányú tengelyen lenne szükség villamosra, vagyis a Thököly és a Csömöri úton, de azt még Demszky Gábor idején felszámolták a budapesti villamosmegszüntetések utolsó hullámában: 1995 szentestéjén döcögött végig az utolsó öreg UV-pár a 44-es vonalán a rákospataki hurokvégállomástól a Keleti pályaudvarig. A hurokvégállomás egykori területe a patak mellett ma szintén a Bayer-projekt telkéhez tartozik, az egyik épülő irodatömb foglalja el. Bár a pálya még 2005-ben is járható volt, mert akkor közlekedésbarát önkéntesek végigküldtek rajta egy különjáratot a megszüntetés tizedik évfordulójára emlékezve,..

    A villamos utódjának szánt 4-es metró szintén nem készült el a Keletitől kifelé, bár a 2000-es évek elején az új zuglói városközpont terve – amiből aztán ezernyi alakváltozással a Bayer-projekt lett – pont azért született meg, mert számítottak rá, hogy a metró érkezésével a terület felértékelődik, jobban megközelíthető lesz...

    Ám ez a beruházó csak látszólag egy profitmaximalizálásra törekvő, a területből mindent kisajtoló, a köz szempontjait lehetőleg figyelmen kívül hagyó magáncég. Bár előbbi tulajdonságai megvannak, a beruházó valójában a magyar állam. Nem piaci alapon megvalósuló ingatlanfejlesztésről van ugyanis szó, hanem egy teljesen torz közberuházásról.

    olyan időszakban költi el az állam irodavásárlásra, amikor a legtöbb budapesti fejlesztést leállították arra hivatkozva, hogy az államháztartás nehéz helyzete miatt semmire nincs pénz.

    Azt azonban nem tudjuk, miért csinálják. A nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosított szerződés részletei még mindig nem ismertek,

    A Bayer ezután csak a 168 lakást és az üzleteket tartja meg, egyébként levonul a területről. Nem kell bajlódnia azzal, hogy piaci alapon kinek is adott volna bérbe 150 ezer négyzetméter irodát ezen a nem annyira fényesen megközelíthető helyen, amikor a Váci úti irodafolyosó jelentős része is üresen áll. Mindez már az állam gondja, valamire biztos használni tudja.

    Hadházy értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költözne ide, amit a szerződés kiderülése után Gulyás Gergely is megerősített egy kormányinfón.

    A kancelláriaminiszter azt mondta, a kormány szándékai szerint több államigazgatási szervet áthelyeznek ide az olcsóbb működés érdekében. Erre készült egy terv, a jelenlegi épületeket pedig értékesítik. Példaként a nagy létszámú hivatalok közül a NAV-ot említette, valamint a Központi Ellátási Főigazgatóságot. Utóbbi azért furcsa, mert a szervezet alig néhány éve kapott korszerű új székházat a Szabolcs utcában.

    Hasonló kormányzati negyedet legutóbb Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt akartak építeni a Nyugati pályaudvar mellett. Az ötletet heves viták övezték, az akkori Fidesz élesen ellenezte. Most viszont a jelek szerint itt van egy új kormányzati negyed, másfél éven belül kész lesz, és nincs miről vitatkozni, hiszen nem is tudhatta senki mindeddig, hogy készül.

    A nyilvánosság azt hihette, hogy a Bayer Construct nevű magáncég fejleszt ingatlant Zuglóban, ez azonban illúzió volt, valójában egy nagy közberuházás zajlott kiszervezve. Szögezzük le: normális körülmények között nem így építenek új államigazgatási központot. Egy ilyen jelentőségű beruházáshoz nyilvános hatástanulmányok készülnének, amelyek sorra vennék, hogy tényleg olcsóbb-e a működtetés, mi lesz a felszabaduló ingatlanokkal, megfelelő helyen van-e az új negyed, jó-e a költöztetés az ügyfeleknek, aztán lenne építészeti tervpályázat és tisztességes, nyílt közbeszerzés, egyeztetnének a fővárossal és a kerülettel. Megépülne legalább egy új villamos, és olyan városközpont létrehozására törekednének, amely jelentős zöldterületet is magában foglal, nemcsak egy szűkös sétányt és zöldtetős födémeket. A tervről lenne nyilvános vita, az első bejelentéstől az utolsó kapavágásig nyomon lehetne követni az eseményeket.

    Így működnek a közberuházások, ha a közérdeket szolgálják, de Zugló esetében sokkal valószínűbb, hogy valami egész más történt: a NER egyik oligarchája belevágott egy óriásprojektbe, menet közben kiderült, hogy ezen a területen a tervezett, messze eltúlzott lakás- és irodamennyiséget nem lehet piaci alapon megtölteni, és mivel bukni nem hagyhatták, az állam mentőövet dobott: legyen szinte az egész iroda, majd teszünk bele valamilyen hivatalokat, abból úgyis van elég. A fejlesztő így biztonságosan és nyereséggel kiszállhat, az állam pedig úgy tesz, mintha pont erre a projektre lett volna szüksége. De vajon ha ez így alakult, az mit vetít előre a Zuglónál nagyságrendekkel nagyobb Rákos-Dubaj esetében? Ha nem jól méri fel az ottani befektető, hogy Budapesten mennyi luxuslakásra, irodára és üzletre van szükség, akkor ki fogja azt a projektet a bukástól megóvni, és mennyiből?

    https://www.valaszonline.hu/2024/05/23/ner-oroksegvedelem-urbanisztika-zuglo-kiemelt-projekt-durer-park-market/

    Üvegbe és betonba fogalmazott mérleg-főkönyv – itt a NER egyik legnagyobb merénylete Budapest ellen

    Zsuppán András | 2024.05.23

    Még a korábbi izraeli ingatlanfejlesztő is szelídebb terveket készített, mint amit végül a „nemzeti nagytőke” hathatós kormányzati segítséggel megvalósított. Ezúttal nem a Bosnyák térről lesz szó, hanem egy másik XIV. kerületi projektről, a Városliget melletti, Tiborcz–Garancsi-féle Dürer Parkról. Az itteni védett épületek bontása Budapest főjegyzőjének birtokunkba került levele alapján jogsértő lehetett, de arra nem kaptunk választ, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester tett-e lépést az ügyben. Közben kijöttek a lakótömbök látványtervei is, és kiderült, hogy hét-kilencemeletes monstrumokat erőszakolnak be az istvánmezei villák közé. A NER legkártékonyabb budapesti kiemelt projektjeit bemutató sorozatunk újabb része.

    Az elmúlt hetekben a Közvágóhíd, a Bosnyák tér mögötti „Zugló Városközpont” (itt és itt olvasható), valamint a tervezett Rákos-Dubaj kapcsán részletesen bemutattuk, hogyan írja felül a közérdeket a magánérdek kormányzati segítséggel a legnagyobb budapesti fejlesztések esetében. A kiemelt projektek intézményesített jogtalansága urbanisztikai szörnyetegeket szül, és e szörnyetegek között a Dürer Park a legrémisztőbbek egyike.

    akkoriban még csak azt tudtuk fényképeken megmutatni, hogy nagy erőkkel zajlik a fővárosi védettségű Sacré-Coeur-zárda épületeinek bontása.

    a Dürer Park esetében megtévesztésről nem nagyon beszélhetünk: a két irodai tömb elképesztő, a környező városrészektől teljesen idegen léptéke, és a védett épület tönkretétele már ezeken is előre látható volt. A Dürer Parkot még a látványtervek sem tudták vonzónak mutatni.

    Európa egyik legelső közparkjához, az Abonyi utca felől pedig Istvánmező bájos, egy-kétemeletes villáihoz kellene illeszkedniük.

    A tervező Lean-Tech Mérnökiroda (a Market saját leányvállalata)

    ’Felelet’ rákeresés: https://www.leantech.hu/   1037 Budapest, Bojtár u. 51.   Biró Máté, Horváth Zoltán, Ilku György, Koválcsik Dóra, Márkus Péter, Novotny Nóra, Ország István, Szüle Péter, Dávid Magdolna senior építész tervező, Balláné Gergely Zsófia projekt építész, Kunovics Richárd senior építész tervező, Sturcz Miklós senior építész tervező, Tóth Krisztina senior építész tervező..... (Szegények, biztos büszkék a művükre, és remélhetőleg jól meg is fizették őket. Vajon Kádár 1956 után milyen fizetést adott a hóhéroknak?

    „Vajon Kádár 1956 után milyen fizetést adott a hóhéroknak?”

    ********Ezen a részen finomítok utólag. Nyilván a hóhérok között is van aki csak a kötelességét végezte, van aki meg hitt abban, hogy a demokrácia érdekében kell áldozat, a bűnösök megérdemlik a halált. A mai építészek is kényszerpályán vannak, erről már Finta régi könyvében is olvashatunk. Ha elnyernek egy munkát, arról hamar kiderül. illetve rossz irányban változik is menet közben, hogy a szomszédság és a köz érdekét általában, szinte mindig (multicéges, bankos, beruházás-fejlesztő, ingatlanfejlesztő, ingatlan panama, állami, kiemelt munkák, gazdag emberek, versenykényszerben lévő befektető építtetők) súlyosan sérti a munka. Szóval aki munkát kap, az szinte mindig árt a közösségnek. Mit lehet tenni?

    cikk részletek tovább:

    muszáj volt a telekhatárra építkezniük.

    az eredmény a Román Építészszövetség hírhedt bukaresti székházára emlékeztet – de az legalább érdekes a maga vakmerő borzalmasságában.    A Dürer Park simán csak borzalmas, fantáziátlanul és szellemtelenül. A legridegebb üzleti építészet, üvegbe és betonba fogalmazott mérleg-főkönyv.

    hogy ez ezen a helyen milyen merénylet a város ellen, azt egyetlen régi fénykép felidézésével mutatjuk

    A Sacré-Coeur-zárda ugyanis fővárosi védelem alatt állt, és a főváros még a Tarlós-érában elfogadott, teljesen korrekt 2017-es értékvédelmi rendelete kimondja, hogy a védett épületeket hiteles állapotban kell megőrizni, vagy eredeti állapotuknak megfelelően helyreállítani, az értéket képviselő részek bontása nélkül. Láttuk a Közvágóhíd esetében, hogy a fővárosi védelem ott sem ért semmit, a kiemelt projekt státus gyakorlatilag felülírta, és az épületegyüttes nagy részét lebontották. A Sacré-Coeur esetében azonban kissé más lehetett volna a helyzet, mivel az a kormányrendelet, amely 2021-ben kiemelt projekt minősítést adott a Dürer Parknak, a védett épület bonthatóságáról konkrétan nem rendelkezik. A rendelet új építési szabályokat határoz meg a beépítésre, felülírva ezzel az érvényes Zuglói Építési Szabályzatot, de azt nem mondja ki egyértelműen, hogy a Sacré-Coeur részben vagy egészben feláldozható.

    Erő Zoltán budapesti főépítész korábbi cikkünkben azt mondta, a tervek a kiemelt projekt státus miatt nem kerültek a főváros elé, ők is csak a sajtóból ismerték meg a bemutatott vázlatokat.

    Birtokunkban van Számadó Tamás budapesti főjegyző 2021. április 28-i levele, amelyet Horváth Csaba polgármesternek küldött. Ebben a főjegyző azért fordul a zuglói polgármesterhez, hogy a jogsértő bontás miatt kezdeményezze településképi kötelezési eljárás lefolytatását „a még álló építészeti értékek fennmaradása, illetve az építészeti értéket tekintve az eredeti állapot helyreállítása érdekében”.

    A településképi kötelezési eljárás a kiemelt projekt státust élvező projekttel kapcsolatban szinte az egyetlen eszköz volt az érintett két önkormányzat kezében, amely a beruházót legalább a Sacré-Coeur-tömb esetében a tervek átdolgozására késztethette volna.

    Az eljárás járhatott volna azzal az eredménnyel, hogy kötelezik a fejlesztőt az eredeti állapot helyreállítására (nyilván ebben az esetben kérhettek volna egy új kiemelő rendeletet, ami legalizálja a bontást – ám ettől még az ellenállás gesztusainak, kísérleteinek minden esetben van értelme).

    A zuglói önkormányzat a területén zajló kiemelt projektek (Bosnyák tér és Dürer Park) miatt alkotmányossági panaszt nyújtott be a kormányrendeletek ellen. Ennek sem volt sok esélye a sikerre, el is utasította az Alkotmánybíróság, de a kerület legalább megpróbálta.

    Pedig a 2012-ben elfogadott, máig érvényes építési szabályzat már alapvetően azokhoz az elképzelésekhez igazodott, amelyeket a telek előző tulajdonosa, Ehud Amir javasolt. Ennek megfelelően már ez a lehetőségeket messzemenőkig kihasználó, túlépített lakás- és irodafejlesztés lett volna, valamint tartalmazott még egy szállodát (ami a mostani projektből már hiányzik). Ennek megfelelően a szabályzat a terepszint fölött 50 százalékos, a terepszint alatt 60 százalékos beépítést engedélyezett, a zöldfelület minimális mértékét 30 százalékban határozta meg. A kiemelő rendelet két pontban növelte tovább a beépíthetőség léptékét: a terepszint alatti beépítettséget 70 százalékosra, és ami ennél sokkal lényegesebb, a megengedett legmagasabb épületmagasságot 18 méterről 35 méterre.

    Két lényeges adalék: 2011 áprilisában az akkori főépítész, Krikovszky Péter a képviselőtestületnek adott szakvéleményében már az Amirral kötött megállapodás paramétereit is túlzónak találta, és javasolta, hogy a terepszint fölötti beépítés mértékét csökkentsék le 40 százalékra, a zöldfelületet növeljék szintén 40 százalékra. Ebből végül semmi nem lett. A másik, hogy a NER előtti koncepcióban nemcsak az épületmagasság lett volna sokkal kisebb, hanem a Sacré-Coeur-zárda és a leánygimnázium épülete teljes egészében megmaradt volna, csupán az udvarát fedték volna le üvegtetővel. Vagyis az Ajtósi Dürer sor és a Városliget felé a mostaninál sokkal szelídebb, a város hagyományait jobban tisztelő nézet látszott volna, mint ami végül megvalósult. (A Szent István Gimnáziumhoz e szerint is egy nagy, H-alakú irodaháztömb tapadt volna, de ez nem futott volna ki egészen az Abonyi utcáig, mint most.)

    A kiemelő rendeletek elvileg azt a célt szolgálják, hogy valamilyen kiemelt közérdek megvalósulhasson a beruházás során. A gyakorlatban ez annyira nincs így, hogy a Dürer Park esetében megállapíthatjuk, még az izraeli ingatlanfejlesztő is kellemesebb, az értékeket jobban tiszteletben tartó tervet készített, mint a kedvezményezett nemzeti nagytőke.

    A fejlesztő korábban nem mutatta meg, milyen lakónegyedet is képzelt ide, a villák közé, a Városligettől egy saroknyira. Május elején azonban az Octogon magazinban kijöttek a látványtervek.

    A három tömbben összesen 207 lakás lesz, a tervezők a környezet felé annyi gesztust tettek, hogy a három belső torony kilencemeletes lesz, az Abonyi utca felé eső két külső „csak” hét. Léptékét, jellegét tekintve ez egy lakótelep.

    Európában történelmi városok belső területein egyszerűen elképzelhetetlen lenne ilyen beépítés, az pedig végképp csak a hazai viszonyok között értelmezhető, hogy mindez hathatós kormányzati segítséggel történik meg. Akárcsak a Közvágóhíd vagy a Bosnyák téri irodapark, a Dürer Park is Budapest tönkretételének újabb állomása. Közcél nyomokban sem fedezhető fel mögötte. Az egyetlen értelmes közcél az lehetett volna, hogy ilyesmi soha ne történjen meg.

     

     

     

     

     

     



  • A gyertyától a ledig (2020. 10. 17.)

    A gyertyától a ledig (2020. 10. 17.)

    (Felelet:)

    "Pallérozott kristályból tizenkét lámpások

    Benne sorba függtek, nagy vólt ragyogásuk;

    A viaszgyertyáktól esett villámlások,

    Szememet sértették a sok súgárzások."

       Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak budai utazása

     

    Gazdag ország vagyunk, dacára az 500 éve tartó megszállásoknak, háborúknak. Nemcsak lakásállományunkat cseréljük le 50 évente, szemben a szegény svájciakkal, franciákkal, angolokkal, hanem a mesterséges világítást is.

    Berlinben az utcai lámpák harmada máig gázlámpa. A fénye is szebb, kevésbé zavar, kápráztat, vakít, és anyagilag is jobban jártak. Nálunk például az iskolákban a 80-as évektől lecserélték az olcsó üveggömb izzólámpákat drága (rút) fénycsőre, majd kompaktra, majd ledre. Persze a csere is drága, az újabb fényforrások is sokkal többe kerültek, de energiát se spóroltunk, és a hálózatot is át kellett építeni, sőt atomerőművet is akarnak, mivel a cserék közben az egykori 60 lux fényerőt 1000 (ezer!) luxra növelték. (iskolákban mért adatom)

    Így hiába fogyaszt kevesebbet (az amúgy előállítása, eldobása és használata közben is mérgező) modern termék. Tizenötszörösére nőtt a fényerő, és emiatt már 100 lux ablakon bejövő fénynél is felkapcsolják a lámpát, hisz sötétnek tűnik nélküle. Hozzájönnek a nulladik órák, a délutánra úgyfelejtett lámpák, és az egyre inkább ablak (de legalábbis megfelelő nagy és magas ablak) nélkül épülő oktatási épületek. (Nem beszélve a teljesen ablaktalan munkahelyekről, plázákról, egyetemekről.) Azaz az 50 évvel ezelőtti napi átlag egy órás mesterséges fény helyett az iskolákban is 10 órát világítanak. Ezt a 15-ször 10-es, azaz 150-szeres növekményt kéne a ledeknek megtakarítaniuk.

    A sok fény, erős fény, vibráló, természetellenes fény, a sok munkafüzeti, számítógépes, mobilos munka (beszélgetés, előadásra figyelés, játék helyett) tönkreteszi a gyerekek szemét. Szerencsére a sok szemüveges növeli az orvosipar hasznát és a GDP-t.

    Persze ez már száz éve kezdődött a fény-ipar-kapitalizmusban is, az izzók élettartamának globális lerontásával. (Izzólámpa összeesküvés c. film, 53 perc itt felirattal) index cikk, magyar nemzet cikk, (reklám, terveztett avulás, hitel - a három alap...)

     Ne féljünk, a ledek vagy autó xenon fényforrások se fognak tovább működni, mint az izzók. De sajnos addig is tűrnünk kell a hatóságok közönye miatt a szembevakító, a hagyományos 65 wattos izzóhoz képest erősebb, fehérebb, kékebb, kisebb pontból jövő és ezért is vakítóbb, közlekedést veszélyeztető fényét, valamint városban a mögöttünk álló magas fényszórójú tankok (SUV), vagy előttünk féklámpát égető, ezzel vakító többtízmilliós autók zavarását.

     

     

     

     

     

     

     

  • A határkerítés hatása (2023. 11. 07.)

    A határkerítés hatása (2023. 11. 07.)

    A "magyar" kormány már jó rég kerítést épít, őrzi a déli határt.

    Pár napja egy műsorban két kormányreklámozó, a sóhajtozó Bayer és a mélyhangú Gajdics nem értették, Szerbia miért engedi be az afrikaiakat.

    Talán egyszer megértik, ha tényleg magyarok és emberek. Vagy most is értik és támogatják? Remélem nem, de nekik az lenne a jobb, akkor nem csalódnának, nem kéne utólag megbánni évtizedeken át végzett propagandájukat majd egyszer.

    Ami a valóság, a tettek valószínűleg-sajnos szándékos, átgondolt eredménye, a magyar határkerítés egyetlen hatása a propagandán túl:

    A trianonkor elszakadt területek magyarságának, annak maradékának újabb megpróbáltatása, elüldözése lakóhelyéről. A szerb kormánynak nyilván tetszik, és a jelek szerint a magyarnak is. Persze emberi és keresztény szempontból idézőjelben tenném a magyar és szerb szavakat. Ott is békében és barátságban éltek együtt a nemzetek (rokonaim is), és úgy mint Romániában a Habsburgok, most is a hatalmak, a kormányok uszítják az ellenségeskedést, pusztítják a magyar népet.

    (A magyar kormány a határ menti fékezéssel épp a határon túli magyar területekre teszi a pusztítás helyszínét, ahelyett, hogy átengednénk nyugatra az oda indulókat.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • A Királydomb (Magyar Patrióták, filmajánló, 7 perc) (2020. 08. 21.)

    A Királydomb (Magyar Patrióták, filmajánló, 7 perc) (2020. 08. 21.)

    A film.

    És egy korábbitájékoztatás.

    Évszázadokon keresztül szolgált a magyar országgyűlések központi helyszínéül a jelenleg Budapest X. kerületében fekvő Királydomb. Az első gyűlést 1277-ben, IV. (Kun) László király idejében tartották itt, az utolsót pedig 1540-ben, majd a török hódoltság megszakította ezt a hagyományt. Az utóbbi évszázadokban azonban szinte teljesen kikopott a köztudatból ez a jelentős helyszín, és a Királydomb nagyrészét mára lakóházak borítják.

     

  • A kopár föld okoz aszályt (2022. 12. 13.)

    „Nem az aszály okoz kopár földet, hanem a kopár föld okoz aszályt”


    Magyar Nemzet Lugas, Ozsda Erika 2022.12.10.

     'Felelet':

     Megint egy ritka meglepetés a sajtóból. Igazat írnak, olyat, ami ellentmond az utóbbi 28 év (1994-től) szdsz-fidesz kormányainak tevékenységének, és általában az utóbbi legalább 80 év szocialista és kapitalista nagyipari mezőgazdaságnak, az oktatásnak, akadémiáknak, szakkönyveknek. (Persze már évezredekkel ezelőtt is végzett hasonló pusztítást az embereiség, csak nem mindenhol egyszerre.)

    Ángyán József gondolkodott a cikkben leírtak szerint, de őt és életművét, tanszékét állami legfelsőbb akarattal tönkretették, miután nevének felhasználásával nyert a fidesz 2010-ben alkotmányozó kétharmadot.

    idézetek:

    ...évente Magyarországgal egyenlő termőföld válik a talajerózió áldozatává (12 millió hektár)

    a föld talajának 75%-a leépült, sivatagosodik

    a kiszáradt, kimerült talaj... növeli a hőmérsékletet, az üvegházhatást, a klímaváltozást

    megszokott, hogy egyfajta terményből álló táblákat látunk és fedetlen talajt

    legalább 20 civilizáció végét a földművelés összeomlása okozta

    (50 éve) elkezdte forgatni (Felelet: mélyszántás) és mérgezni (Felelet: vegyipar, "növényvédelem" az álszent neve) a talajt

    a monokultúrákban kialakuló járványok ellen vegyszerrel küzdenek

    a világháborúban felvirágzó vegyipar az ammóniumot átirányította az iaprosodó mezőgazdaságba (Felelet: v. ö. Néma tavasz c. könyv)

    dokumentumfilm: Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert: Mérgezett föld (2018) 50 perc, youtube

    Borsos Béla ökológus: A 3. világban azért éheznek, mert a multinacionális vállalatok (Felelet: és az őket támogató fegyveres államok)  elveszik a termőföldjeiket (Felelet: erről nem beszélnek a népvándorlás kapcsán)

    A talajmegújító (regeneratív) mezőgazdaság egy erősödő mozgalom

    alapelv: kémiai anyagok és mechanikai szántás mellőzése, talajfedés, sokféleség, állatok integrálása

    egyik úttörő: Gabe Brown

    amerikai dok. film: Kiss the Ground (Zimbabwe, Allan Savory)

    Magyarország: heves megyei Reményfarm

    ökológus: Gyulai Iván, Szuhafő (1999-től) - őskert

    Ökológiai intézet gömörszőlősi oktatóközpontja (Mélymulcs kezdőknek képzés)

    Éled a remény.

     

    A cikk:

    A XX. század közepéhez viszonyítva a mezőgazdaságban megtermett zöldségek és gyümölcsök ma húsz-negyven százalékkal kevesebb nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaznak. Hetven évvel ezelőtt egy almában százszor több C-vitamin volt, mint ma. Mára a termőföldeknek csak húsz százaléka termőképes. Mit rontottunk el?

    A talaj az emberiség legfontosabb erőforrása. A világ élelmiszer-ellátásának 95 százaléka a talajból ered. Mégis, ez a felbecsülhetetlen kincs az elmúlt évtizedek és évszázadok felelőtlen, kizsigerelő gazdálkodása miatt porrá válik.

    Ma évente globálisan több mint 12 millió hektár termőföld válik a talajerózió áldozatává, ami majdnem Anglia területe. A világ felszíni talajának 75 százaléka leépült, sivatagosodik, pusztítja a szél- és a vízerózió. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint már csak hatvanévnyi betakarítás maradt a földekben. Ahogy nyáron Magyarországon is jól látható volt, a kiszáradt, kimerült talaj nehezen veszi fel a vizet, amely ezáltal visszapárolog a levegőbe, nagyobb mennyiségben pedig belvízhez, áradáshoz vezet.

    A talajszárazság növeli a felszíni hőmérsékletet, felborítva a mikroklímát, míg a vízpára az egyik legerősebb üvegházhatású gáz. A talajrombolás a klímaváltozás egyik legerőteljesebb mozgatórugója. Ezek a tendenciák az egyre növekvő népességszámot tekintve élelmezési válságok sorozatát jósolják.

    Mára megszokottá vált, hogy vidéken egyfajta terményből álló táblákat látunk, és gyakran parlagon hagyott, fedetlen talajt. A természetben azonban nem létezik monokultúra és csupasz talaj, kivéve a sivatagban. Földanya nem szereti a mezítelenséget. Egészséges őshonos erdők, prérik, legelők növény- és állatfajok ezreinek adnak otthont. Ahol a sokféleséget felváltja az egysíkúság, az ökológiai rendszerek – köztük az emberiség – hanyatlásnak indulnak.

    A szántás és a túllegeltetés több ezer éve rombolja a termőföldet. A történelem során legalább húsz civilizáció végét a földművelés összeomlása okozta. Az ember mindig rosszul bánt a földdel, de eddig nem volt képessége hozzá, hogy olyan szinten tegye tönkre, mint most. Elkezdte forgatni és mérgezni a talajt, elpusztítva a mikroorganizmusokat, tizedére csökkentve az életet a termőföldben.

    A monokultúrákban az egysíkúság miatt kialakult járványok és terméketlenség ellen a gazdák vegyszerekkel küzdenek. A második világháború alatt virágzó vegyiparnak kapóra jött, hogy a vegyi fegyverekhez használt ammóniumtöbbletét a háború után át tudta irányítani az iparosodó mezőgazdaságba. A mezőgazdasági vegyszerek fellendülése emberölésre tervezett anyagokon alapult.

    Ajánló
    Méltó emlék egy húsdarálóba lökött nemzedéknek

    A háború talán még sosem volt annyira mocskos, mint a Nyugaton a helyzet változatlan 2022-es feldolgozásában.

    „Az ember 11 ezer éve foglalkozik földműveléssel. Körülbelül két és fél ezer év volt az az időszak, amióta ekét is használ. 1950-re a világ termőföldkészletének fele termesztésre alkalmatlanná vált, elhasználtuk. Csökkent a gazdálkodásra alkalmas terület, és a termőréteg is elvékonyodott. 2010-ig további harminc százalékot tettünk tönkre” – hangzik el Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert Mérgezett Föld című dokumentumfilmjében.

    A termőterületek legnagyobb részén nagyipari gazdálkodás folyik, amelynek alkalmazását a túlnépesedéssel indokolják. Pedig tudjuk, hogy a megtermelt élelmiszerek negyven százaléka a kukában végzi. A filmben megszólaló rendszerökológus, Borsos Béla úgy véli, a fölösleges élelmet át kellene csoportosítani a harmadik világba, ahol nem azért éheznek az emberek, mert nem tudnák megtermelni a saját élelmiszerüket, hanem mert a multinacionális vállalatok elveszik a termőföldjeiket, és nekünk termeltetnek mindenfélét.

    Ahogy a szakember fogalmaz:

    Egy torz közgazdasági rendszert hatalmi viszonyokkal manipulálnak. Biológiai oka nincsen annak, hogy ne tudnánk akár tízmilliárd embert is eltartani.

    A megoldás a regeneratív gazdálkodás, amely a természet képére formálja a termőföldeket. A talajmegújító mezőgazdaság egy erősödő mozgalom, mely számos előnyt nyújt a gazdáknak és a fogyasztóknak. Alapelveik közé tartozik a kémiai anyagok – permetezők, növényvédő szerek, műtrágyák – és a mechanikai szántás mellőzése, a talaj fedése és védelme, a biológiai sokféleség növelése és az állatok integrálása holisztikus legeltetés formájában. Ezek a módszerek nemcsak növelik a talaj szervesanyag-tartalmát és víztartó képességét, hanem táplálóbb élelmiszerekkel és a globális klímaválság enyhítésével is kecsegtetnek.

    A talajegészség-mozgalom egyik úttörője az amerikai Gabe Brown. Az észak-dakotai farmer négy év jégeső és szárazság okozta veszteségek és eladósodás során ébredt rá, hogy saját kezelési módszerei rombolták az erőforrásait.

    A talaj­egész­ség alapelveit követve azonban képes volt felállni és jövedelmező gazdaságot építeni. Brown a profit felől közelíti meg a talajegészséget, sikerével bizonyítva, hogy a természeten alapuló módszerek csökkentik a gazdák anyagköltségeit, miközben növelik a termény minőségét, hosszú távon a mennyiségét is, tehát magasabb hozamot ígérnek.
    A tiszta humuszos talajból könnyen kihúzható a répa. Fotó: Havran Zoltán
    Jó példa a márványpoloska

    A Kiss the Ground – magyarul Becsüld meg a Földet – című amerikai dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogyan építi újra a tájat Allan Savory. A zimbabwei tudós holisztikus legeltetési módszere a csordákat utánozza, a szarvasmarhákat napi többször mozgatja a legelőkön, így az otthagyott ürülék és a hosszú pihenőidő után a fű szinte embermagasságúra nő. Savory szerint „nem az aszály okoz kopár földet, hanem a kopár föld okoz aszályt”.

    Magyarországon a talajmegújítás zászlóshajója és a Savory Intézet nemzetközi tagjelöltje a Heves megyei Reményfarm. A gazdaságot alapító fiatal pár megálmodott egy fenntartható farmot, ahol tiszta és klímatudatos ételt termesztenek maguknak és a vevőkörüknek.

    A regeneratív mezőgazdaság ma már a világ sok táján népszerű, köztük a második legnagyobb élelmiszer-termelő országban, Hollandiában is. A Rotterdam mellett működő Herenboeren farm azért jött létre, hogy egészséges ételt nyújtson a környékbelieknek, tisztelettel fordulva az állatok, növények és termelők felé. A szövetkezet ötszáz háztartást lát el zöldséggel, gyümölccsel, tojással és hússal.

    Csak egy fizetett gazda dolgozik a farmon, és a szövetkezet minden tagja besegít havi egy óra önkéntes munkával. A farm fejlesztéséről közösen döntenek. Sikerüket az ökoszisztéma helyreállításában a növekvő madár- és rovarseregek bizonyítják. Hogy a madarak ne tegyenek kárt a termésben, olyan fákat ültetnek, amelyeknek gyümölcse emberek számára nem ehető, a madaraknak azonban bőséges lakoma.

    A Mérgezett Föld című filmben szintén meg­szólaló ökológus, Gyulai Iván Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Szuha-patak völgyében él. Az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatóját otthonában, Szuhafőn látogattuk meg. 1999-ben itt talált rá és vette meg az akkor egyhektáros telket, amely mára legelővel, kaszálóval, gyümölcsössel bővült.

    – Az őskertem ötszáz négyzetméter – vezet körbe a lankás domboldalon Gyulai Iván.

    – Két évig megpróbáltam hagyományosan gazdálkodni, ahogy én is tanultam – nem sok eredménnyel. Mivel lovak kezdettől fogva voltak, elkezdtem kihordani a földre a friss istállóalmot. Október végén kezdem el takarni, és március elejéig folyamatosan takargatom. Az ötven centiméter alomból május végére másfél-két centiméter korhadék lesz. Huszonkét év alatt huszonöt-harminc centiméter televény talaj keletkezett.

    Akik talajtakarással foglalkoznak, nem tanácsolják a téli mulcsozást, de Gyulai Iván ellenkezőleg gondolkodott. Ősszel lehullik a falevél, betakarja a felszínt, tehát ő is pontosan azt csinálta, amit a természet. Mások a fordítottját teszik, ősszel felássák a talajt – tehát kitakarják.

    Sokféle takarónövényzetet lehet ültetni a termények közé és mellé, amelyek növelik a biodiverzitást, segítik a tápanyagbevitelt a talajba. A gazdag növényzet otthont nyújt az állatoknak, és vonzza a hasznos rovarokat. A takaró megvédi a talajt a napi hőingástól, a szél és a csapadék koptató hatásaitól, a tömörödéstől, a tápanyagok kimosódásától, és növeli a talaj vízfelvevő és vízmegtartó képességét.
    Gyulai Iván ötszáz négyzetméteres szuhafői őskertje. A növényzet otthont nyújt az állatoknak és a hasznos rovaroknak. Fotó: Havran Zoltán

    A felszínt borító szerves anyagot, szervetlen anyagok jelenlétében, a talajban munkálkodó paránylények, mikroorganizmusok alakítják át egyszerűbb szerves anyagokká, amelyekből egyrészt a növények számára felvehető tápoldatok, másrészt humuszanyagok keletkeznek.

    Ez a két folyamat természetes körülmények között egyensúlyi, amelyet az ember azzal borít fel, hogy eltávolítja a felszínről a szerves anyagok jelentős hányadát. Ennek következtében folyamatosan csökken a talaj humuszvagyona. Holott a humusz tápanyagokat raktároz, serkentőleg hat a talajéletre, a kalciummal megkötődve a talaj morzsalékos szerkezetéért és vízmegkötő képességért is felelős, vagy éppen detoxikálja a talajt azáltal, hogy leköti a belekerült toxikus anyagokat. Egy maréknyi termőföldben több élőlény van, mint ember a Földön!

    – Én soha nem ásom a földet, és a gyökérzöldségeket kivéve semmit nem húzok ki belőle. Ha mindent eltüntetünk, és csak a kultúrnövények maradnak a kertben, akkor a nem kívánt „vendégek” mit fognak enni? A kultúrnövényeket. Jó példa erre a márványpoloska. Mindenki panaszkodik rá, hogy megszurkálja a paradicsomját, miközben a kórókat eltávolítja a kertjéből. Nekem stratégiai szövetségesem a foltos bürök, mérgező növény, amely az összes poloskát magára vonja.

    A kertben nincsenek ágyások, tökéletes káosz­ uralkodik. A völgyben már volt fagy, de a póréhagyma, cékla, téli bimbóskel még bírja. A téli vajfej saláta most kelt ki. Hatalmasra nőtt a zöld és piros levelű mángold, és mindent elborít a petrezselyem.

    – Fogja meg ezt a talajt! – markol bele a földbe.

    – Tiszta humusz. Nézze, milyen könnyen ki lehet húzni a répát a földből! Nem kell ásni, annyira laza a talaj. A burgonyát szénában termesztem, semmi másban. Itt nincs burgonyabogár, kell mellé ültetni egy kis babot, koriandert, és kész.

    Gyulai Iván semmiféle növényvédelmet nem alkalmaz, biót sem. Nyáron naponta negyedórát foglalkozik a földdel, amíg leszedi a termést. Egész évben tudnak valamit enni a kertből.
    Rettentő zöld tömeg

    – Minden növényem egészséges, mert hagyom a sokféleséget. Akármelyik öntözött, műtrágyázott kerttel össze merem hasonlítani, biztos, hogy húsz százalékkal nagyobb a termés. Ebben az évben eddig 340 mm csapadék esett le. Annak ellenére, hogy nyáron sem öntöztem, jó termésem volt. Ez a rettentő zöld tömeg, amit itt lát, mind a talajt fogja gyarapítani. Plusz ide hordom, amit a lovak alól kiszedek. De bármely állat szalmával kevert ürüléke is alkalmas lehet, ha nem tömörödött. Az emberi vizeletet is fel lehet használni talajépítésre, de nem közvetlenül. Közvetlenül semmit nem juttatunk a talajba. A természet is a felszínre rak mindent.

    Felballagunk az őskert feletti területre, ahol 1,4 hektáron is regenerálják majd a talajt, erdőkertet alakítanak ki. Ebbe a földbe alig lehet belenyomni az ásót, tele van kaviccsal, kővel. Ilyen volt a lenti kert is. Itt fenn kicsi, körbejárható kerteket hoztak létre.

    Ajánló
    Wünsdorf, ahol olcsó volt a szesz és a cigaretta

    A népnyelvben „verbotene Stadt”-ként, vagyis tiltott városként kezdte emlegetni a szovjet katonai komplexumot.
    Önszabályozó ökológia

    – Illatolja meg az istenfát! Mi szörpöt készítünk belőle. A fáim is mulcsolva vannak, s növényekkel társítom. A cseresznyefa alatt pöszméte, paszternák, szúrós gyöngyajak, ribiszke, som, fekete bodza, tárkony, cickafark nő. A talajegészséget táplálva, megújítva négy év alatt teljesen önszabályozó ökológiai rendszert lehet kiépíteni, s egészségesebb élelmiszert termelni. A mai, csapadékszegény körülmények között minél hamarabb fákat kellene ültetni az árnyék és a párolgás miatt, és mulcshagyó direkt vetéssel gazdálkodni a gabonaföldeken is.

    – Ha az ember nem bolygatná a földet, akkor maradna benne élet és minden más: víz, önszabályozás. A természet dolgozik helyettünk – fogalmaz Gyulai Iván.

    – Az emberek bevásároltak a technikával, és ha valakinek megvan a technológiai tudása, akkor nehezen fog váltani. Le kellene cserélnie egyrészt a tudását, a szemléletét, másrészt a gépeit. És a pénz beszél. Ha az emberek azt csinálnák, amit én, akkor nem vennének műtrágyát, vegyszert, gépeket…

    Az Ökológiai Intézet gömörszőlősi oktatóközpontja a fenntartható életmóddal foglalkozik: hogyan lehet jobban, észszerűbben használni az erőforrásokat, gazdaságosan tüzelni, ember- és környezetkímélő módon gazdálkodni.

    A világhálón látható videóik közül némelyiket félmillióan látták. Egyre többen jelentkeznek a Mélymulcs kezdőknek elnevezésű képzésükre és más tanfolyamaikra, ahol megtanítják, hogyan kell egy kertet öko-logikusan kialakítani. A képzésre több száz hektáros gazdák is jönnek, mint sokakat, az aszály őket is ráébresztette, hogy változtatni kell. Gyulai Iván tíz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy teljesen remény­telen a helyzet. Ma már optimistább. Látja az emberekben a keresést és az akaratot. Ez a jó hír.

    A rossz, hogy nem sok időnk maradt. Ha az ember elkezdene másként gondolkozni és másként gazdálkodni, meg tudná fordítani a talaj pusztulásának a folyamatát. Éled a remény. Az utóbbi években egyre több fiatal üt tábort vidéken.

    Ők azok, akik a két kezükkel és a természettel együttműködve szeretnének megélhetést teremteni és egészséges élelmiszert fogyasztani. Az utolsó pillanatban vagyunk. A ma emberének felelőssége újrateremteni a lábunk alatt porladó kincset, megbecsülni a földet.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • A Mandiner hetilap harmadik számáról (2019.10.01.)

    Mandiner, harmadik szám, 2019. októver 1.

    Tisztelt szerkesztőség!

    Az első benyomás kellemetlen volt.

    A címlap a trágársággal kacérkodik, mint a „konzervatív” újságírók egy része már harminc éve. És ugyanez a „bátor”, polgárpukkasztó(?) kifejezés a belső címben és a cikkben is megismétlődik. A beszélgetés második kérdése (harmadik sor!) pedig már igazán gusztustalan. Persze a „jobboldali” újságok általában az idézés mögé bújtatták trágár, újító hajlamaikat. Mert akkor nem ők a tettesek, csak bátran idéznek. Az olvasók kedvéért, mint más művészek a színházlátogatók és mozifilm nézők „kedvéért”. Én nem kérek ebből, még akkor sem, ha a „keresztény, nemzetmentő” kormány fő TV-s (sóhajtozó) szószólója percenkért trágárkodik tízezrek előtt. Persze Márai szerint a polgárság a mindenkori ellenség, és az erkölcs és a nyelv rombolása fontos igénye egyes hatalmaknak. ("Hallgatni akartam" kötet, kettő/3. fejezetrész)

    Más kérdés, hogy miért épp egy trágár újságíró az egyetlen alternatív főpolgármester jelölt a szocialista mellett? Őt választani a kisebb rossz választása, és éppen ezt ő is ellenzi. Gyanús az újság, hogy valójában cseles kormányjelölt-propaganda. Megszólaltatni az ellenzéket, de rögtön ellenszenvessé tenni. A bőrfejű címlap póz (lefelé hajtott fej, mintha öklelni akarna), a sötét-fekete szín, a vallásosokat sértő idézet, a trágárság, és az erős mondanivaló kifejtetlensége, ami így hazugságnak, butaságnak tűnhet. Persze az, hogy az első számokat a kormánylappal együtt ingyen dobták a postaládákba, már megmutatja az újság megbízóját. A megszüntetett Heti Válasz helyett egy ellenzékpótló újság létrehozása, hadd olvassa ezt, aki vágyik többféle véleményre.

    Másfelől a cikkben elhangzanak valóban rendkívül fontos, sehol meg nem jelenő, bár itt sem kifejtett gondolatok. (Miért nem kérdezett rá az újságíró? Az olvasók helyett? Nem ez a dolga?) Ezek:

    1.: Orbánt a maffia irányítja, például a parkolási. Akkor feltehetjük, hogy fontosabb dolgokban még inkább? Paks? Földek? Ángyán? Stratégiai partnerek?

    2.: „háztáji ellenzék fenntartása” (két helyen is említve). Akkor az is lehetséges, hogy a valódi ellenzékét a Fidesz számolta fel? MDF? Keresztények? Jobbik?

    3.: „Gyurcsány nélkül nem lenne kétharmad.” Akkor ezért szerepeltetik 2006 óta állandóan? Beszélnek róla állandóan? Mossák vele össze az összes ellenzéket? Ezért nincs börtönben sem ő, sem a bűnös rendőrök?

    Még az utolsó bekezdés érdekes, arról jobb lett volna többet kérdezni (a zöld, élhető város). Hisz az a lényeg, a valóság, a cél, a program, a cikk többi része csak a politikai harc.

    A Kárpátalja-film cikk jó lehetett volna. Nagyon fontos téma. Az embernek meghozza a kedvét a filmhez, egészen az utolsó bekezdés elolvasásáig. Ott kiderül(?), hogy a film állást foglal a háborús történésekben az oroszok ellen. (Az amerikai bábkormány mellett?) Kár a filmért. Szánalmas az a rész is, ahol egy „erős, sérült” katona akart az orosz főtanácsos ellen „igazságot” szolgáltatni. A másik fél nem mondhatja el a véleményét? A film hazudhat ezreknek?

    Igazán jó, érdekes, tartalmas cikket keveset találtam. (A pécsi cikknél érdekes lett volna kitérni az eladósodott városok 2013-as adósságátvállalására. Mert az rettentő igazságtalan volt, hasonlítható az 1947 és 1962 közötti magántulajdonnal kapcsolatos történésekhez. A becsületesen gazdálkodó közösségek fizessék a pazarlók közösségek adósságát? Vagy ha a városvezetés sikkasztotta el a pénzt, akkor az ő gazdagodásukat fizesse az egész ország?)

    1.: Váratlanul értékes cikk a Vincent Liegey interjú. Nagyon jó! Ráadásul épp a 25 éve (1994) semmibe vett környezetvédelemről, városi életről szól.

    2.: Örültem a Dresch interjúnak is. Jó lenne ezután egy Somogyi Győző beszélgetés a valóban legfontosabb kérdések cenzúrázása nélkül. És a magyar népzenei közösség tagjaival is lehetne egy sorozat. Vagy akár egy visszaemlékezés a Kalamajka együttes korán meghalt zenészeire.

    3.: Tetszett még Patak Márta írása a szennai skanzenről, a hagyományos életről. Főleg egy mondata: „még árnyékát sem tudja visszaadni skanzen vagy hagyományőrző sokaság” (és itt a mai iskolákra, erdei iskolára is gondol). Erről lehetne sokat írni, sokakkal beszélgetni: A mai élet, az ezt kierőszakoló folyamatok, törvények, iskolarendszer.

    4.:  Tartalmas és fontos Böszörményi Nagy Gergely „Analóg bosszú” írása. (A cím számomra mesterkélten figyelemfelhívó.) A „luddita” szó jelentését tudni kéne? Az utolsó mondat a technológiai lobbiról (annak hatalmáról) és az oktatásról rendkívül fontos. Folytatható téma.

    Összegzés.

    Hatvanhat oldalon volt négy jó cikk, és egy érdekes, de gyanús választási írás. A sok fölösleges, gyenge, időt rabló cikk miatt pedig az olvasó esetleg egy jóba már bele se kezd, sőt ki se nyitja az újságot. Nem tudom, ajánlható-e.

    Persze másfelől az is ritkaság, hogy 4-5 jó, érdekes, fontos írást találjon az ember valahol. A tévékben, rádiókban már 30 éve legfeljebb éjszaka elrejtve jelenik meg valami jó, mint minap egy tavalyi Sára Sándor beszélgetés újrajátszása (Kettesben, Szabó Anett, 2018. május 20., Echo/HírTV).

     További örömteli újságírást kívánok

    Sámsondi Kiss Gergely

  • A Mandiner hetilap VI évf. 21. számából - felhőkarcoló (2024. 06. 03.)

     

    A Mandiner hetilap VI évf. 21. számából - felhőkarcoló (2024. 06. 03.)

     

     

    A Mandiner hetilap VI évf. 21. számából - felhőkarcoló (2024. 06. 03.)

    36.oldal:

    Az új Buda  (XI kerület) – Nizalowski Attila

    részletek:

    1.

    „A fejlődés jelképe a 143 méter magas MOL campus, hazánk legmagasabb irodaépülete...”

    „Ma sokan bírálják a tornyot. Holott kár azon rágódni, amihez nincs közünk, és kilométerekre van...”

    ’Felelet’

    Milyen igaz! Miért rágódtunk azon, amikor Marosvásárhelyen a magyarokra támadtak a románok. Miért foglalkozunk más országok természeti katasztrófáival, miért küldünk segítséget, mentőcsapatot, miért foglalkozunk távoli hegyekben lévő magyar hegymászókkal, 1956-os hősökkel és áldozatokkal, a víruskezelés vagy az oltás áldozataival, közügyekkel, mint oktatás, egyház, mikor „nincs hozzá közünk”...

    Azzal viszont egyetértek, hogy jelkép a multi olajcég tornya: a pénzpiac Magyarország fölötti végső hatalomátvételének, a közakarat teljes semmibevételének jelképe, és jelképnek is egy vacak, ronda tornyot érdemeltünk csak.

    2.

    „Nincs még egy városrész, ahol annyi üde, szellős zöld tér feküdne sorban...”

    ’Felelet’

    Tényleg van pár tér, de túl üdének, szellősnek és zöldnek se mondhatók, legfeljebb a pesti oldal kipusztított fák helyén marad tereihez képest. Azért, mert Pest még rosszabb, attól a budai terek nem lesznek zöldebbek, üdébbek sajnos.

    A vasút melletti parkot pedig több milliárdos fölösleges beruházással épp most semmisíti meg a kormányunk, dacára minden tiltakozásnak. A duna melletti területet már beépítették lopott közpénzből sűrű telepekkel, felhőkarcolóval, most részben megveszi az állam jó pénzért a baráti rokon beruházóktól.

    3.

    „Nemrég Mária Terézia lett a laktanya neve. Erről is zajlott élénk vita, hogy „jajajaj”, de hagyjuk...”

    ’Felelet’

    Nyilván akkor a keresztény polgári lap újságírója ugyanígy vélekedik 1848-ról és 1956-ról, hogy azok butaságok voltak, tökéletesen jó volt nekünk az osztrák és szovjet megszállás.

    4

    "Érettségit nem adnék annak, aki nem ült egy hónapot" (börtönben, katonai fogdában)..., és csak papírból ismeri a szabadságot. (Máshol:) "Érettségit nem adnék annak, aki nem húzott le egy hónapot az ablaknál" (ügyfélszolgálat, kormányablak).

    ’Felelet’

    Gondolom, akkor még van másik száz dolog, amit szükségesnek tart az érettségihez, ugyanilyen fontosak, mit ez a kettő. Csak az a baj, hogy manapság az érettségit megkövetelik a továbbtanuláshoz és sok más munkához is. Az ő rendszerével senki nem kapna érettségit, az persze úgy jó lenne szerintem is, egyszerűen megszűnne ez a kategória, amúgy is értelmetlen és semmit nem mond a diákról, legfeljebb hogy szorgalommal vagy csalással a rendszerbe be tud illeszkedni. Az oktatási rendszer lényege épp Mária Terézia óta a hatalom szerinti deformálás, a rendszerbe kényszerítés és a munka alapú társadalomba szoktatás, a nyolc óra utált rossz munkához való hozzászokás már gyerekkorban.

     

    ’Felelet’ az újság ezen számáról:

    Az 51. oldalig pocsék, propaganda, butaság, hazugság, agymosás. Utána pár olvashatóbb kis írás. Az utolsó oldal „At anyatejjel is” (Névai Gábor) írása jó, és a Sziámi interjú is.

     

     



  • A pusztító folyószabályozás és intenzív mezőgazdaság (2022. 07. 30.)

    A pusztító folyószabályozás és intenzív mezőgazdaság (2022. 07. 30.)

    Cikkajánló:

    Magyar Nemzet Lugas 2022.07.23.

    Terján Nóra: Mezőgazdaság - Túlésés

    Felelet:

    Azért jött elő a téma, mert az Alföldön idén kisebb a termés, főleg kukoricából, és a talaj, kutak és fák (pl. debreceni erdő) kiszáradása már nem titkolható.

    Sok évtized után most először mondanak-írnak igazat magyar országos (állami vagy akár ellenzéki) újságban a 200 éve kezdett és egyre erőszakosabb folyószabályozásról. Nem csoda: a városi mérnökök butasága mellé állt a földtulajdonon meggazdagodni vágyók hatalmasok (ma oligarchák) serege, és így elméletük az utóbbi sok évtizedben már akadémiai-egyetemi-szakmai kötelező hit lett.

    Sajnos a feltűnösködő és buta (hazug) (al)cím ("Bibliai mértékű aszály sújtja az Alföldet") továbbra sem javítja az újság hitelességét, és keresztény képét sem.

    Szomorú, hogy Andrásfalvy Bertalant, az ügy (fokgazdálkodás, vízgazsálkodás) elismert támogatóját nem említik a cikkben.

    (még kapcsolódó: Vízgazdálkodás a középkorban - Ferenczi LászLó (http://gepeskonyv.btk.elte.hu))

    Idézetek a cikk jó részéből (van bővel rossz része is):

     

    Kökény Attila TMMG Talajmegújító Mezőgazdaság Mozgalom:

    minimális talajművelés

    direktvetés

    megfordítani a talajpusztítást, amelyet a talajműveléssel dolgozó mezőgazdaság végez.

    folyóátvágás - elhibázott lépés

    erdőmentes területek miatt nincs csapadék - többszáz hektáros táblák

    önmagát szárítja ki az ország a profit miatt

    ne akarjunk rekordhozamokat

    a nagy állattartó telepek nem képesek tájszinten életben tartani a rendszert

     

    Pinke Zsolt, ELTE

    A 19. században kezdtük felszámolni az alföldi vizes élőhelyeket... a vizes élőhelyek 97%-a eltűnt a folyószabályozás következtében. Ez ökológiai és vízgazdálkodási katasztrófa. A múltunk hibáiból tanulhatunk.

    Európai Bizottság restaurációs törvényjavaslata 2022. 06. 22. folyók és árterek visszaállítására. (Felelet: A fidesz majd megvátózza, hiszen a méheket és embereket irtó mérgek kivonásával is megtette. A szuernagyföldtulajdonosok érdeke ugyanaz 200 éve.)

    Áldozatot kell hozni, a mély fekvésű, gyenge földeken fell kell hagyni a szántóföldi műveléssel

     

    A cikk jobb része:

    Pinke Zsolt, ELTE

    A XIX. században kezdtük felszámolni az alföldi vizes élőhelyeket, méghozzá oly nagy sikerrel, hogy a XX. század elejére az egykori vizes élőhelyállomány 97 százaléka eltűnt Európa legnagyobb folyószabályozásának köszönhetően a Tisza-völgyben. Ez Pinke Zsolt szerint ökológiai és vízgazdálkodási szempontból egyaránt katasztrófa, de a múltunk hibáiból tanulhatunk.

    Magyarország Európában kiemelkedő lehetőséggel bír az árterek helyreállítása szempontjából, hiszen vizekkel szerencsére bőségesen rendelkezünk. Június 22-én ráadásul megszületett az Európai Bizottság úgynevezett restaurációs törvényjavaslata, amely 25 ezer kilométernyi folyót és a hozzájuk kapcsolódó ártereket kívánja helyreállítani 2030-ig.

    Kökény Attila TMMG

    Kökény Attila, a Talajmegújító Mezőgazdaság (TMMG) mozgalom létrehozója a fenntartható élelmiszer-termelés technológiáit és magyar adaptációs lehetőségeit kutatja. Sorsfordító élet­események miatt kezdett saját élelmiszert termeszteni, majd külföldi gyakorlati tapasztalatok és kutatási eredmények alapján alakította ki az ökológiára és mikrobiológiára épülő, minimális talajművelésen és direktvetésen alapuló technológiát, amelyet egyre több gazdaság vezet be a segítségével. A TMMG-technológia talajoltással, takarónövényekkel, minimumműveléssel javítja a talajok termékenységét, vízbefogadó és -megtartó képességét.

    – Kimentem a földre. Semmiféle mezőgazdasági végzettségem nem volt, viszont korábban informatikai rendszereket építettem, így megnéztem, hogy rendszerszinten mit szeretnék elérni, és mik a lehetőségeim – mondja Kökény Attila. – A műveletlen terület pontosan olyan állapotú volt, mint amilyennek lennie kellene egy jó termőtalajnak: földigilisztákban gazdag, élő, gombaillatú, igazi termőtalaj. Tőle egy méterre szétművelt, kizsigerelt, betonszerűen összetömörödött massza terült el: ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a műveletlen terület földjének minősége a cél, azaz kvázi megfordítani azt a talajpusztítást, amelyet a talajműveléssel dolgozó mezőgazdaság végez.

    Széchenyi idejében átvágták a folyókat, és megszüntették a víz természetes kiáramlását a földekre, ami azért volt elhibázott lépés, mert a Kárpát-medencét mindig is csapadékdepresszió jellemezte. Az Alpokból, az Adria felől érkező csapadék a nyugati országrészben esik le, majd utána a Duna vonalától varázsütésre eltűnik, tehát rendkívül kevés jut el az Alföldre. Az Alföldet az áradó víz töltötte fel nedvességgel, ám az áramlás elmaradásával szépen elkezdett kiszáradni a terület. Az ötvenes évektől intenzívvé vált a mezőgazdaság, ekkor már kimutathatóan elindult a száradás a régióban – sorolja Kökény Attila, majd emlékeztet: a mezőgazdaság mindig úgy kezdődött, hogy felégették az erdőt, a helyén néhány évig termeltek, majd maximum fél emberöltő után továbbálltak új erdőket felégetni, mert kimerült a talaj. Amikor elfogytak a szabad területek, elindultak a vetésforgók, az összes ismert régi civilizáció is gyakorlatilag a saját kardjába dőlt a talajműveléssel.

    A földekről eltűntek a katicabogarak, a fátyolkák, a zengőlegyek: az összes hasznos rovar.

    A folyamatos erdőtakarás szállítja a vizet, és amint ezt megszakítják, mint mondjuk Tolnában, Baranyában és a Balaton környékén a nagy erdőmentes területekkel, már nem esik rendesen csapadék. Az a probléma a szántóföldekkel, hogy ahol takaratlan felszín van, ott nincsenek a légkörbe felszálló baktériumok, gombaspórák, és egy vihar csak a port tudja felrántani, és nem indul el az esőképződés. Ahogy Zalától elindulunk kelet felé, egyre csökkennek az erdővel fedett területek, egyre jobban nő a csupasz, nagy táblás szántóföldek aránya, ahol szinte semmilyen talajtakarás nincsen. Békésig elérve már csak egybefüggő, több száz hektáros táblákat látunk a horizontig. Rá­adásul ez öngerjesztő folyamat, tehát ha egy évben mondjuk ötven milliméterrel kevesebb eső esik, annyival kevesebb tartalékkal felvértezve indul neki a talaj a következő évi aszálynak. Gyakorlatilag önmagát szárítja ki az ország – jelenti ki Kökény, aki úgy látja, hogy ma az Európai Unióban a rövid távú profitmaximalizálás az elsődleges szempont a mezőgazdaságban, ebbe nem fér bele olyan tevékenység, amely egy centnyi támogatás elvesztését okozhatja. Nem kerülnek ki fasorok, nem erdősítik be az egyébként semmire sem jó területeket, inkább kínozzák a földet, hogy öt évben legalább egyszer kapjanak normális termést egy szikes területen.

    – A talaj akkor pihen, hogyha él, és akkor él, amikor élő növények vannak benne. A talajmegújító mezőgazdaság koncepciója arról szól, hogy ugyanúgy termeljük a növényeket, ugyanúgy hasznot érünk el, ám mindeközben a talajt is tápláljuk, ezért nem termelünk rekordhozamokkal. Képzeljünk el egy bukolikus képet, ahol kint legelésznek a boldog szarvasmarhák az embermagasságú növényzetben! Mostanában divatos hangoztatni, hogy az állatok szén-dioxid-kibocsátásuk révén felelősek a klímaváltozásért. Ez zsákutca: a marháknak semmi közük ehhez, hiszen az ökoszisztéma, a biológiai szénciklus részei. A fenntartható rendszer alapja a helyi és szezonális táplálkozás, az ökológiai rendszerek emellett akkor működnek jól, ha vannak benne bogarak, madarak és nagy testű kérődzők.

    A szarvasmarhák, birkák, kecskék viszont gyakorlatilag eltűntek a földekről, a rendszerváltozás óta lefeleződött az állatállomány – velük együtt a rovarok és a madarak is eltűntek. Nagy, koncentrált állattartó telepek vannak, amelyek nem képesek tájszinten életben tartani a rendszert. Ökológiai rendszerben élünk, és ezt az agráriumban dolgozók zöme nem hajlandó tudomásul venni. Ugyanúgy a rendszer része az a szántóföld, mint az erdő. Ugyanazok a szabályok működnek rajta az Antarktisztól a trópusokig, ha pedig ezt nem vesszük figyelembe, magas költségű, fenntarthatatlan mezőgazdaságot kapunk – summáz Kökény Attila.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Andrásfalvy Bertalan néprajztudós (2021. 03. 16.)

    Andrásfalvy Bertalan néprajztudós (2021. 03. 16.)
    Két újság interjúja, idén lesz 90 éves. Az első, az 'egy.hu' elindítója (2019 dec.) Borbás Marcsi.

     (további néhány kulcsszó: folyószabályozás, folyamszabályozás, vízgazdálkodás, fok, fokok, fokgazdálkodás)

     

    „Embertelenül bántunk a parasztokkal” – Interjú Andrásfalvy Bertalan néprajztudóssal, volt kultuszminiszterrel

    2021. március 13., szombat

    90 év, nyolc unoka és a népi kultúra iránti valódi elkötelezettség, amely ma is aktív alkotói életformában teljesedik ki – Andrásfalvy Bertalan nevét egyaránt ismerjük a közéletből – ő volt az Antall kormány első kultuszminisztere –, valamint a magyar néprajzból az ártéri gazdálkodás kutatójaként és szenvedélyes gyűjtőként is. A megélt idő és a szilárd pedagógiai elveken keresztül végzett rengeteg munka nemzetépítő törekvéseket szült: a néphagyományban rejlő bölcsesség megismerésére és alkalmazására hívja fel a figyelmet.

    Gáspár Kinga

    Érdekes életrajzi adalék, hogy Petőfi Sándor távoli rokona. Sorsszerű párhuzam is van a két életútban: ahogy Petőfi részt vett a ’48-as szabadságharcban, úgy ön aktívan jelen volt az ’56-os forradalomban. Mennyire távoli ez a rokonság?

    Az én dédnagyanyám anyja Hrúz Judit volt, neki unokatestvére pedig Hrúz Mária, Petőfi édesanyja, aki sokáig élt ükanyámnál, Juditnál. Apám kolozsvári születésű volt. Az ő apja javítóintézeti tanár volt, s amikor elcsatolták Erdélyt, nem írták alá az esküt, ezért kidobták őket. Apám akkor katona volt az első világháborúban. Átjött Magyarországra, itt ismerte meg édesanyámat, aki Mezei lány volt. Mielőtt még megismerték volna egymást, mindketten foglalkoztak népművészettel, édesanyám ötvösművész volt, gyönyörű dolgokat csinált, apámnak is szép népművészeti gyűjteménye volt. A földosztásnál kaptunk mi is egy darab földet a Hanságban, de állatok és eszközök hiányában megélni nem tudtunk belőle. Édesapám elvesztette az állását és egyik segédmunkásságból a másikba ment, mert vitéz volt, és az mindig gyanút keltett. Ugyanígy a bátyám is: munkaszolgálatos katona lett, nem fegyveres.

    A származáson túl van-e a nemzet költőjével közös vonása?

    Amikor diák lettem, én is gyalog jártam a világot, mint Petőfi – ebben hasonlítottunk. Nagyon érdekelt a nép sorsa. A háború után két évig egy majorságban laktunk, cselédekkel együtt, a falutól is távol. Akkor ismertem meg, hogy az emberi nagyság, az emberi intelligencia nem attól függ, hogy hány iskolát járt ki valaki, hanem, hogy hogyan tud élni azokkal a szükségletekkel, amelyek fontosabbak, mint a kenyér vagy az utazás. Innen indult el a végső elhatározás, hogy én ezt a népet fogom kutatni. Írtam is erről, A szeretet a néphagyományban című cikkemben.

    Ekkor találkoztam ugyanis azzal, hogy a nép történelmét nem írta meg a magyar történettudomány. Ezt Asztalos Miklós történész fedezte fel, nem én mondom először. Ő írta azt, hogy a IV. Béla előtt megalakult nemesi nemzet mindig a saját szemüvegén keresztül ítélte meg a történetírást. Amikor végzősként lekerültem Szekszárdra a múzeumba, s már olvastam Kiss Géza és Kodolányi könyveit is, akkor tapasztaltam meg, hogy mi a történelemből nem azt tanuljuk, ami a parasztságot érintette. A vízrendezések például a nagybirtok érdekében történtek: tönkretettek egy olyan vízgazdálkodást, amihez nekünk a jövőben vissza kellene térnünk ahhoz, hogy fennmaradhassunk. A néphagyományban a jelen és a jövő súlyos társadalmi, emberi és szociális gondjainak megoldásához látok példát.

    Az a társadalom, amelyik a szeretetet tekintette legfölsőbb értékének, a természettel is jobban együttműködött. A nagyüzemi gazdálkodásban ez elvész, hiszen a profit a legfontosabb, nem az emberi tényező: nem azzal törődik, hogy mit termelünk, hanem, hogy mennyiért.

    Amikor arról beszélünk, hogy a néphagyományban megvan minden bölcsesség, ami az élethez szükséges, felmerül a kérdés, hogy ma, amikor már nem eleink életformáját éljük, hogyan tudnánk ezt a bölcsességet kamatoztatni, javunkra fordítani.

    Először meg kellene ismerni ezt a műveltséget, de a parasztságot, az ő történetét és művészetét igazából nem ismerjük. Nemcsak a népművészet külsőségeit kell tanulmányozni, hanem azt is fel kell fogni, hogy mit jelentettek a parasztember életében az ő énekei és motívumai, mert ez a művészet eredeti értelme. Így adta ki magából a hajdani parasztember a belső feszültségét és fejezte ki a szeretetét, erről szólnak a szerelmi énekek, a balladák. Alkotni kell tehát, nem nézni, szemlélni. Manapság azzal mérik a műveltséget, hogy ki jár színházba, ki hallgat operát, de a régi emberek maguknak kellett énekeljenek, önmaguknak kellett, hogy megteremtsék ezeket az önkifejezési formákat.

    Attól tartok, hogy most már egy olyan generáció nő fel, amelyik eredeti környezetében már nem fog találkozni a népi kultúrának ezzel a rétegével.

    Többször írtam kérvényeket és csatlakoztam ilyen célú kezdeményezésekhez, hogy állítsák vissza a művészeti oktatást az iskolákban.A néphagyományt oktatni kéne, hiszen ebből alakul ki a művészethez való egészséges viszonyulás. Egy pécsi művészetterapeuta, rajztanár, Platthy István példáját tudom idézni, aki létrehozott egy Csontváry Képzőművészeti Stúdiót a Pécsi gyermekotthonban, ahol úgy foglalkozik a gyerekekkel, hogy mutat nekik különböző tárgyakat, népi motívumokkal, majd rajzoltatja őket. Nem lemásolniuk kell a látottakat, hanem saját kútfőből rajzolnak: kirajzolják magukból a problémáikat. Rátalált tehát a művészet lényegére: az alkotás örömére – ez a legfőbb sajátossága az embernek. Éppen ezért kellene visszaállítani a művészeti oktatást.

    Hogyan lazult fel ennyire a kapcsolatunk a népi kultúrával?

    A 13. században sajátította ki a leggazdagabb nemesi osztály a magyar történelem írását és irányítását és ekkortól kezdve voltak olyan dolgok, amelyekről nem lehetett beszélni. Ekkor kapcsolódtunk be ugyanis Európa kereskedelmi vérkeringésébe, mi marhákat hajtottunk nyugatra. Mivel semmilyen közlekedési eszköz nem volt, amivel a szállítást meg lehetett volna oldani, a lábasjószágot a saját lábán hajtották, ehhez pedig füves területek, legelők kellettek. A cél érdekében a földesurak a parasztok földjeit is legelővé alakították át, így gyakorlatilag már a 13. században sztyeppévé válik az Alföld. Ez ellen lépett fel IV. Béla, ezt akarta megakadályozni, de a nemes urak egyszerűen kinevették, amikor pedig jött a tatár, nem voltak hajlandók őt támogatni. Hofer Tamásnak és Kubinyi Andrásnak vannak tanulmányai erről, de a történelemkönyvekben nincs benne, hogy az Alföld nem sztyeppés terület volt, hanem virágzó, vízzel gazdálkodó jobbágyfalvak ontották magukból itt a legjobb minőségű terményeket. A középkorban még az a hír járta Magyarországról, hogy micsoda finom zöldségek és gyümölcsök teremnek itt, aztán a hírünk is megváltozott.

    Mitől változott meg Magyarország megítélése?

    Erről sok anyagot lehet olvasni, például Benda Kálmán és Sisa István műveit, de én is írtam erről. Rengeteg írás jelent meg Magyarországról határainkon kívül: egyik rosszabb, mint a másik. A hunok, szkíták és avarok bűneit is mind a magyarok nyakába akasztják. Torz megítélésünk okai a magyarság meghasonlásában keresendők: embertelenül bántunk a parasztokkal. Werbőczy István Tripartitumában kijelenti, hogy a parasztok nem magyarok, hanem csak meghódított népek, akiket Kálmán király jobbágyságba emelt. Az erdélyi földesurak a 18. században el is kergették a magyar jobbágyokat és románokat telepítettek be helyettük. Ne csodálkozzunk hát Trianonon, mert ezt mi magunk idéztük elő.

    Arról, hogy mi, magyarok hogyan bántunk saját magunkkal, könyvek sora született már, de kevesen ismerik ezeket: Berlász Jenő részletesen megírja a jobbágyok sorsának alakulását, Simon Péter könyvet írt arról, hogyan kergették ki a magyarokat Erdélyből, Málnási Ödönt még bíróság elé is állították és bebörtönözték egy könyve miatt, mondván, hogy ez egy vádirat a nemzetet fenntartó nagybirtokos osztály ellen. ’56-ban aztán kiszabadult és Münchenben megírta a könyv folytatását. Ezeket a munkákat a történettudomány sokáig elhallgatta.

    Idén 90. születésnapját ünnepli. A megélt idő és a tapasztalatok alapján hogy látja, mit kellene tenni ma, hogy visszanyerjük az elveszített tudást?

    Küzdöttem érte miniszterségem idején is, de nem sok eredménnyel. Az egyik fontos lépés volna visszaállítani a kisiskolákat,hogy a vidéki gyerekeknek ne kelljen hosszú utat megtenniük, hogy tanulhassanak. A másik a már érintett téma, hogy vissza kellene állítani a művészeti oktatást, az énektanítást, a táncot, a néphagyományok és a népköltészet ismeretét. Ebben a szellemben kellene kinevelni a tanárokat is. A Kodály-módszer alkalmazása például nemcsak az énektudás színvonalát javította, hanem egészen más embert szült: ezt vissza kellene hozni. Manapság nagyobb hangsúlyt kap a sportra való nevelés, amely leginkább a versenyszellemet táplálja, nem az együttműködési készséget fejleszti, mint a művészeti nevelésben az együtt alkotás öröme. A kulturális tudás a versenyszellem áldozatává válik. Az iskolának nem az a célja, hogy tudósokat vagy versenyzőket, hanem, hogy embereket neveljen. Ilyen értelemben az osztatlan rendszerű oktatás alsóbb osztályokban hatékonyabb, mint a szakosított pedagógia, és ezt az angolok a mai napig tudják, hiszen az ő nevelési kultúrájuk a karakterfejlődésre épít.

    Ehhez a tapasztalathoz nem könyveken, hanem a terepmunkán keresztül vezetett az út. Ahhoz a néprajzos nemzedékhez tartozik, amely még élő anyagon tanulmányozhatta a folklórt, eredeti környezetében.

    A népi írók társasága vonzott: személyesen ismertem Illyés Gyulát, Sinka Istvánt, nagyon érdekelt Kodolányi, Kiss Géza is – néprajzos akartam lenni, de nem arra vettek föl, román szakos voltam. Végül persze néprajzos lettem. Egy szembetegségem miatt viszont nem tudtam sokat olvasni, így aztán rengeteget jártam terepre, hogy élő környezetében találkozzak a népi kultúrával. Rengeteget gyűjtöttem, gyalog, motorral, biciklivel jártam az országot. Az egyetemen ismerkedtem meg Martin Györggyel és Pesovár Ferenccel, akikkel hármasban sok táncot gyűjtöttünk fel, és eközben előkerültek mesék is. Amikor már Erdélybe is lehetett menni, azonnal indultam. Szerencsémre tudtam románul, ezért nem kerültem nagyobb bajba.

    Mi bizonyult a legnehezebbnek pályája során?

    Szeretem ezt a szakmát, de az én gondolataim csak részben tudtak érvényesülni. Amit az iskolák kapcsán el akartam érni, az sajnos nem sikerült.

    Mit tekint a legnagyobb szakmai eredményének?

    Rájöttem arra, hogy volt egy gazdálkodási forma, az ártéri gazdálkodás, amelyet nem ismertek el a felsőbb rétegek, az urak. A paraszt ugyanis tizedet adott, amiből a földesúr nem tudott meggazdagodni, nekik áru kellett, emiatt kellett a marha még a 13. században. A gabonatermesztés érdekében megszüntetett ártéri gazdálkodás azonban több értéket termelt, mint a későbbi gazdálkodási formák. Nemcsak nálunk, Ázsia több területén is alkalmazták és mindenhol tönkrement az árutermelés következtében. Amikor az emberi közösségek elveszítik együttműködésüket a szegényebb rétegekkel, nemcsak a társadalom esik szét, hanem a természettel való viszonyuk is megváltozik, csorbul, elpusztul. Ez a világon mindenhol így van.

    Az ártéri gazdálkodásról szóló könyvem már harmadik kiadását érte meg – büszke vagyok rá, hogy érdeklődésre talált ez a téma. Azt tartom a legfontosabb eredményemnek, hogy tudományosan igazolni tudom: a paraszti hagyományban rejlő tudásra és tapasztalatokra az élet minden területén szükségünk van. Ha ezt nem tudjuk hasznosítani valamilyen formában, akkor nemcsak a magyarság, hanem az emberiség is kipusztul. Nem szabad ezt az értékrendet leváltani egy profitorientált világra. Vissza kell térni egy olyan társadalomhoz, amelyben az emberek egymás iránt szolidaritást vállaltak és szeretetben éltek, különben saját létünket veszélyeztetjük. Minden rivalizáló társadalom szétszakad, elaprózódik és elpusztul: nem az ellenség végez vele, hanem saját magát teszi tönkre. Nem egy birodalom jutott már erre a sorsra.

     

    Második cikk a Mandinerről.

    A hazafiságról beszéltem, és ezt kigúnyolták – Andrásfalvy Bertalan a Mandinernek

    2021. március 3. 12:01

    Írta: Maráczi Tamás

    „Még el sem mondtam, mit akarok, már tüntettek ellenem.” A rendszerváltás utáni és a mai kultúrharcokról, valamint a magyarság sorskérdéseiről is kérdezzük Andrásfalvy Bertalant, Antall József egykori kultuszminiszterét, aki idén lesz 90 esztendős. Szerinte a kultúrpolitikai vitákban „szakmai érveknek kellene előtérben lenniük, illetve annak, hogy milyen elkötelezettség van egy ügyben a nemzet iránt”. Nagyinterjúnk!

    Andrásfalvy Bertalan (1931) az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az Antall-kormány egykori művelődési és közoktatási minisztere. Az 1960-as évektől kezdve muzeológusként, majd néprajzkutatóként dolgozott, többnyire Pécsett. 1988-ban csatlakozott az MDF-hez, a szervezet pécsi elnöke lett. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, 1990-től 1993-ig művelődési és közoktatási miniszter volt. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és csatlakozott a Lezsák-féle Nemzeti Fórumhoz. 1993 és 2001 között a JPTE (később PTE) egyetemi tanára volt. Részt vett a Százak Tanácsa munkájában, amely a nemzeti sorskérdésekről stratégiai állásfoglalásokat készített.

    ***

    Ott volt az 1985-ös monori találkozón, majd az 1988-as második lakiteleki találkozón. Milyen kapcsolatrendszer mentén tudott az ellenzéki kezdeményezésekről?

    Mindig is érdeklődtem a népi írók iránt, hasonló gondolkodásuk volt, és személyesen ismertem Illyés Gyulát, Sinka Istvánt, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy egy nemzeti mozgalomhoz csatlakozom. Még ezen események mellett itt, Pécsett alakult egy értelmiségi klub, ahol politikai kérdésekről is szó volt. Illetve ott voltam a Bibó-könyv szerzői között, a többi szerző többségével ismertük egymást, volt kapcsolatunk és találkoztunk is.

    1988-ban csatlakozott az MDF-hez. Amikor a párttá alakuló mozgalom elnököt választott, ön nem szavazott Antall Józsefre, pedig még az egyetemről ismerte. Miért nem?

    Nem emlékszem már erre, őszintén mondom. Valóban az évfolyamtársam volt, ismertem, és nem volt kifogásom ellene, de másra gondoltam. Nem gondoltam, hogy ő alkalmas arra a feladatra, hogy politikus legyen. Meglepődtem, amikor az elnökségért indult.

    Ön az MDF népi, Antall a kereszténydemokrata szárnyához tartozott. Ez is benne volt a távolságtartásban?

    Nem mondanám őket kereszténydemokratának, inkább az volt a különbség, hogy ők az SZDSZ-szel kiegyezésre törekedtek. Paktumot kötöttek – Antall sok esetben nem az én elképzeléseim szerint kötötte a szövetségeit, illetve viszonyult a környezetéhez.

    A kormányozhatóság érdekében köttetett meg a paktum. Ön szerint anélkül is tudott volna működni, hatékonyan cselekedni az Antall-kormány?

    Nézze, Pécsett az ellenzéki társaságban az MDF és az SZDSZ együttműködött, megegyeztünk, hogy mindig azokat a jelölteket fogjuk támogatni, akik az adott választókerületben a baloldali jelölt ellenében eséllyel többséget tudnak szerezni, a két párt jelöltjei egymás javára visszalépnek ennek érdekében. Egymást támogattuk annak érdekében, hogy legyőzzük a szocialistákat. Ott helyben ez volt a megállapodás. Mi ehhez tartottuk magunkat, de az SZDSZ végül olyan MDF-es jelölttel szemben is indított saját jelöltet, akinek nagyobb esélye volt a győzelemre.

    A kormányalakításkor állítólag Antall sem önben gondolkodott, amikor a kultuszminiszteri posztról volt szó, hanem Katona Tamásban. Egy visszaemlékezésében ön azt mondta, hogy azon dőlt el a dolog, hogy Csengey, Csoóri és Csurka önt javasolta. Ismerték önt?

    Én akkor nem tudtam, hogy engem javasoltak. Mind a hárommal jóban voltam, és már korábbról ismertem őket. Volt kapcsolatom Csoórival, Lakiteleken beszélgettem Csurkával, Csengey pedig szekszárdi volt, én pedig egy ideig Szekszárdon dolgoztam. Korábbi ismeretségeim voltak velük, de különösebb közeli kapcsolatban egyikkel sem voltam soha.

    Nem volt meg a bizalmi viszony a miniszterelnök és ön között. Csupán annak tulajdonítja, hogy Antall egyes ügyek kezelésében más véleményen volt, vagy esetleg személyes okoknak is?

    Csak politikai okai voltak ennek, személyes konfliktusaink nem voltak. Amikor kormánytag lettem, és elmondtam egyes ügyekben a véleményemet, ő sokszor nem fogadta el. Talán nem azért, mert antipatikus voltam neki, hanem mert neki más elképzelései voltak az SZDSZ-szel kötött paktumról.

    Egy életinterjúban azt nyilatkozta, hogy Antallal két-három nagyobb összeütközése volt, ezek a témák pedig a következők: a kisiskolák megszüntetése, aztán az, hogy ön be szerette volna vezetni a kötelező vallásismeretet és erkölcstant, illetve az, hogy az akadémikusok és egyetemi oktatók tudományos minősítését felül akarta vizsgáltatni. Emiatt váltotta le végül a miniszterelnök, vagy más okok játszottak közre?

    A leváltásomat Antall nem indokolta meg. De tény, hogy a kisiskolák bezárásával nem értettem egyet. A kötelező vallásismeret és erkölcstan bevezetését pedig még az egyház egyes képviselői is ellenezték, pedig én nem azt akartam, hogy gyerekeket katolikussá, evangélikussá, baptistává vagy zsidóvá neveljenek az iskolákban, hanem hogy ismerjék meg az emberiség történetének ezt a fontos összetevőjét, a vallást, az Istennel való kapcsolatot, és ezt az tanítsa mindenhol, akinek az ehhez szükséges teológiai végzettsége éppen van. Ha egy kis faluban református lelkész van, akkor ő, ha katolikus van, akkor pedig az. Tehát nem lett volna szó arról, hogy valakire is rákényszerítettek volna egy felekezeti tanítást, hanem egy erkölcsi és vallástörténeti ismeretet adtak volna át. Antall ezt nem támogatta.

    Az akadémikusok és egyetemi oktatók „átvilágítása” is nagy ellenállásba ütközött.

    Igen. Akkoriban olyan akadémikus is előfordult, akinek nem volt elvárható egyetemi végzettsége sem. A lényeg az, hogy volt egy rendszer Európában, ennek keretében bizonyos tudományos szakok összefogtak, és ha valamelyik országban egy professzort kineveztek, akkor a többi országban élő szakmabeli professzorokat, tudósokat megkérdeztek róla, függetlenül attól, hogy egy szocialista vagy egy nyugati országban éltek-e. Emlékszem, egy finn professzor kinevezéséhez anno még Ortutay Gyula véleményét is kikérdezték. Én ezt a rendszert akartam visszaállítani. Nem boszorkányüldözés lett volna, hanem az, hogy a professzorokat nemzetközi elbírálással nevezzük ki akadémikusoknak. Bakos István kollégám fel is vette a kapcsolatot angol, luxemburgi, francia és más egyetemekkel, miniszterekkel és tudományos emberekkel – elő volt készítve a reform, és meg is voltak hívva ezek a külföldi emberek, de egyszer csak Antall kijelentette, hogy ezt nem csinálhatom. Vitába keveredtünk, és bár nem emlékszem pontosan az érvelésre, de valami olyant mondott, hogy „nem lehet, mert nincs benne a paktumban”. Én azonban a paktum tartalmát nem ismertem.

    A beígért „tavaszi nagytakarítás” elmaradt, az ön tárcája alá tartozó kultúra területén is.

    Hadd tegyek egy megjegyzést: a korabeli ellenzéki újságokban Antallt és a kormányt gyalázó vagy negatív színben feltüntető cikkek miatt bekérettem az egyik politikai napilap vezetőjét, egy német embert – akkor azt a lapot és más lapokat is egy német cég vásárolta meg. Felelősségre vontam ezt a vezetőt, hogy míg Kohl és Antall nagyon jóban vannak egymással, ez a német tulajdonlású lap keményen támadja a kormány tagjait és politikáját. Erre az illető azt válaszolta, hogy ez azért van, mert ezeket az orgánumokat olcsón fel tudták vásárolni, de az eladó egyetlen feltétele az volt, hogy a „Mannschafton” nem szabad változtatni. A tulajdonos megváltozott, de a régi újságírók maradtak. Ezt nagyon furcsának találtam, és ennek ismert következményei lettek a közéletben.

    Ön át akarta alakítani a kultúra finanszírozását, meg akarta törni az állampárti befolyást és a régi személyi kapcsolati hálót a szektorban. Milyen körülmények miatt nem történhetett ez meg?

    Nagyon nehéz volt átlátni ezt a területet. Még ki sem mondtam, hogy mit akarok csinálni, máris diákok tüntettek a minisztérium előtt, „Andrásfalvy-veszedelemről” beszéltek. Még el sem mondtam a programomat. Pedig a program első pontja az volt, hogy a pedagógus karban senkinek sem kötelező olyan dolgot mondania, amiben nem hisz. Mindenki a hite és meggyőződése szerint tanítson, de törekedjen az objektív igazság közlésére. Nem követeltem meg, hogy csak marxista lehet egy tanár, vagy csak katolikus, vagy evangélikus. A magyar tanügyben a legnagyobb átok az volt, hogy a tanárok nem taníthatták azt, ami a meggyőződésük volt, hanem amit a párt előírt.

    Önt akkor egy nacionalista, klerikális figurának állították be, ezt szajkózta a média is. A kormánynak nem volt elég kommunikációs felülete saját álláspontja kifejtésére, a rágalmak semlegesítésére.

    Voltak olyan politikusok, akiknek az volt akkor a véleményük, hogy „az Andrásfalvy, a bő gatyájú karikás ostorral fogja a gyerekeket a misére hajtani”. És ezen röhögtek, meg is írta akkor a Magyar Narancs. Olyan dolgokat hoztak fel, amiket nem is mondtam. Az egyetem konferenciatermében, a Múzeum körúton a meghallgatásra meghívtuk a tanárok képviselőit, a szakszervezetet, és elmondtam a fentebb mondott elvemet, valamint azt, hogy nem szabad megszüntetni a kisiskolákat – még akkor sem, ha osztatlan osztályok vannak, hogy ne kelljen a gyerekeket utaztatni órák hosszat. A beszédem után lehetett kérdezni, az első kérdést egy szakszervezeti vezető tette föl, azt kérdezte, hogy: „Mondja, miniszter úr, mikor mond le?”. Ilyen szellemiség volt. Székesfehérváron ugyanez történt: még el sem mondtam, mit akarok, már tüntettek ellenem.

    Baloldali kulturális hegemónia volt még sokáig – érdekes módon ma már ezt sokan vitatják. Az volt? A baloldali kulturális-politikai narratívák túlsúlya volt jellemző?

    Igen, ez így volt. Én így emlékszem. A kultúra minden területén így volt, vagy akár a rádióban is. Egyszer a rádióban azt hangoztattam, hogy az igazi magyar történelemnek megfelelően többet kellene törődni az ifjúság magyar öntudatának a nevelésével, és ilyen műsorokat kéne csinálni. A művészeti oktatást pedig vissza kellene állítani nagyobb súllyal az iskolákban, mert a hazafiságot nem matematika vagy fizika órákon tanítják, hanem a történelem vagy a magyar órákon. Ahhoz, hogy valaki ragaszkodjon a hazájához, a történelmet és a magyar irodalmat nemcsak tanulni kell, de gyakorolni, énekelni, táncolni is; részt venni a közös kulturális eseményeken. Ilyeneket mondtam ott, és ezt kigúnyolták.

    A régi paraszti kultúrában nem hangversenyre vagy színházba jártak, hanem akinek fájdalma vagy öröme volt, az maga énekelte el, táncolta el, vagy maga faragta, hímezte azt a tárgyat, amivel szeretetét akarta valakinek kifejezni. A művészet teremtésének örömét vissza kellene adni minden egyszerű embernek, mert az nem csak szórakozás, a szabadidő eltöltésének egy módja; a művészet leginkább életszükséglet, az emberi kapcsolatok, a közösség, a szeretet kifejezésének eszköze. Hiányára vezethető vissza az elmagányosodás, elvándorlás, öngyilkosság, válás... stb.

    A 2010-es kormányváltás óta nagy változások történtek a kultúra és az oktatás területén is: az ellenzék „egész pályás” letámadást emleget, a médiaviszonyok és a kulturális intézményrendszer átalakulását az állam által felülről irányított mesterséges, néhol erőszakos beavatkozásnak látják. Ön is?

    Nem egészen. Bár nem látom kifogástalannak az állásfoglalásokat, de nem úgy látom, hogy itt egy ideológiai diktatúra lenne. Számomra nem az a felháborító, ha valaki más nézeteket vall, hanem ha valaki azért kap funkciókat, mert hűséges valakihez. Vagyis nem a tehetsége, a hozzáértése, a kapacitása alapján kapja meg a rangját, hanem azért, mert engedelmes híve a pillanatnyi igényeknek.

    A kulturális harc jelképes színtere az SZFE körüli huzavona. Világosan látszódnak itt a törésvonalak, a két tábor szakmai és legfőképp politikai vonatkozású ellentétei. Emlékezteti ez a helyzet a régi urbánus-népi ellentétre?

    Hát, ebből a szempontból ezt még nem elemeztem. Én csak azt sajnálom, hogy olyan kérdésekben, amelyekben megegyezés révén az ország javát kéne szolgálni, veszekedés van. Ez előfordult akkor is, és a jelek szerint most is. Ezek a dolgok a másik ember lejáratásáról szólnak, nem a szakmáról. A kultúrpolitikában nem szabad ilyen személyes dolgokkal előjönni, a lényeggel kellene foglalkozni. Van „damaszkuszi út”, és tehetséges emberek is megjárták azt – nem arra való a politika, hogy egymást gyalázzuk. A szakmai érveknek kellene előtérben lenniük, illetve annak, hogy milyen elkötelezettség van egy ügyben a nemzet iránt. Támogatja-e a nemzeti érzés fejlődését, a hazafiságot, vagy éppen a cinizmust, a nihilizmust.

    A kulturális harc másik újszerű és szintén szimbolikus jelensége a Meseország mindenkié nevű gyerekkönyv körüli vita. A mesekönyv kisebbségek szemszögéből értelmez újra népmeséket, a bírálók szerint ez homoszexuális érzékenyítés gyerekek számára. Mi a véleménye?

    A régi meséknek komoly funkciójuk volt az erkölcsi nevelésben, a férfi és női hivatás kialakításában. Ezért a genderelméletet hirdető meséket elítélem, nem tartom a gyerekek boldogságát vagy a nemzet ügyét szolgálónak. A mesékben azt kell hangsúlyozni, hogy egy szegény, harmadik királyfi, vagy egy kis kanász is tud boldogulni: ha nemes és jó, akkor király lehet. Azt a mesét, amely a teremtett emberi nemet, a családot bármilyen formában gyengíti, nem tartom elfogadhatónak.

    MMA, Klik, MTA, PIM, SZFE...stb. Mi az átfogó véleménye az Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról?

    Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ha van véleményem, amely nem egyezik a kormány véleményével, azzal én még nem leszek gyurcsányista. Ha kritikát mondok, akkor besorolnak a destruktív ellenzékhez. Tehát nincs igazi vita, kulturális kérdésekről sem. MTA, egyetemek átszervezése, és így tovább. Ezeket az ügyeket jobban át kellett volna beszélni, több előzetes vita kellett volna a vezető kutatók, professzorok bevonásával. Több véleménycsere, több szabadabb vita – ezt szeretném látni. Illetve a pedagógusok és az orvosok anyagi megbecsülése kellene, mert mindkettő nagyon fontos hivatás: az egyik a lelki, a másik a testi egészségért felelős.

    Nagy figyelem kíséri a magyar őstörténeti kutatásokat, a Magyarságkutató Intézet tevékenységét. A Hunyadi-család és több magyar király genetikai meghatározása, az Árpád-ház forrásvidékének vagy a magyarok őseinek kutatása, a vitát kiváltott A pozsonyi csata című animációs film. Néprajzosként izgalmasnak látja ezeket?

    Sok egyoldalúság van. Nem tartom feleslegesnek, de nem tartom fontosnak sem. Fontosabbnak érzem, hogy a magyar nép igaz történetét megírjuk. Egy nemzetet nem a vére határozza meg, hanem a kultúrája. Azt pedig ugyanúgy tanulni kell, mint a nyelvet. Nagyon fontosnak találnám, hogy azoknak a kis népeknek a művészetével foglalkozzunk, amelyek a magyar rokonságot vallják. Ezeknek a kultúráját kellene megismerni. Hadd említsem meg Máthé Lajos nevét, aki ötször-hatszor járt Belső-Mongóliában, Ujguriában, Kazahsztánban, körülbelül 600 olyan könyvet írt össze, amelyek a rokon népek irodalmát tartalmazzák. Több mázsa ilyen könyvet hozott haza, ezek kínai, arab, cirill vagy kazah írással készült könyvek, és ezekből állított össze egy bibliográfiát, amelyben ezen könyvek tartalmát magyarul ismerteti. Ez a gyűjtemény páratlan.

    Tavaly a centenáriumon sokakat megleptek Trianonnal kapcsolatos gondolatai, miszerint a történelmi Magyarország szétesésének súlyos belső okai, magyar felelőssége is van. Ez a szembenézés még nem történt meg. Ha megtörténne, a trianoni trauma jobban feldolgozható lenne?

    Persze. Mert a trianoni trauma végső következtetése az, hogy ha összetartottunk volna, akkor ez nem történt volna meg. A magyarság a két nagyhatalom közötti vergődésében hol az egyik, hol a másik uralma alá került. De még fontosabb, hogy a gazdag nemesi réteg érdekei minden más magyar érdeket elnyomtak – ennek irodalma van. Egy példa: az erdélyi földesurak elkergették magyar jobbágyaikat, és betelepítették a románokat. Vagy: a magyar kormány megszüntette a keresztényszociális mozgalmat, amely Nyugat-Európában jótékony hatással volt a politikára. Azon sem kell csodálkozni, hogy egyedül a nyilasok és a kommunisták álltak ki a földreform mellett. Mária Terézia idejében a nagybirtokok és azoknak az árutermelésből befolyó profitját nézték, és közben tönkre ment az ország, hárommillió koldus lett, és másfél millió kivándorló.

    Földosztás elmaradása, nagybirtokrendszer aránytalansága – sokszor beszél erről. Miért érzi ezt a legnagyobb fejlődést gátló tényezőnek?

    Mert ez tönkreteszi a földet és a társadalmat. A falu kipusztul. Az a föld, amelyen azokat a növényfajtákat termesztik, amelyek a legtöbbet termik, ahol olcsón olyan vegyszerekkel dolgoznak, amely a méheket is kiirtja, egyoldalúvá teszi a mezőgazdaságot, csökken a termőmennyiség.

    Nem szabad a rövid távú profitért gazdálkodni, hosszú távra kell gondolkodni, ahogy a parasztok tették régen.

    „Adjanak 15-20 hektárt a nagybirtokosok a falunak, hogy ott biogazdaságot lehessen kialakítani!” – írta egy kiáltványban. Miért lenne ez előremutató?

    Azért, mert a magyar éghajlat, a megfelelően kezelt föld a világon egyedülálló minőséget tud létrehozni. A középkorban közmondásos volt a magyar gyümölcs, zöldség – nekünk nincsenek olajmezőink, sem kiterjedt erdőink, nekünk ez az, amiből egyedülállók tudnánk lenni. A nagybirtokrendszer nem tudja kiaknázni ezeket az adottságokat, mert pusztítja a földet. Azt a vizet, amely szétterítve megtermékenyítette egykor a Kárpát-medencét, ma lefuttatjuk a Fekete-tengerbe.

    A magyar vízgazdálkodás ma is modellértékű. Ha a Földön a jövőben kiélesedik a harc az ivóvízért, Magyarország adottságai még inkább fel fognak értékelődni. Hogyan bánunk a vizünkkel?

    A 18. századra ármentesítéssel egy magas színvonalú vízgazdálkodást tettek tönkre. A középkori források regéket írnak a magyar mezőgazdaság teljesítményéről, sőt, a kora középkori források a magyarokról azt írják, hogy csatornáik vannak, és fejlett mezőgazdaságuk. A karakórumi, a Szir-darja-i, kambodzsai vízgazdálkodás nagyon hasonló volt ahhoz, amelyet itt, Magyarországon is használtak, de végül tönkre tettek. Ez egy több ezer éves tudás volt – a lényege az volt, hogy együtt kell működni a természettel. A kiáradt folyók vizét hasznosították, és nem gátak közé szorították, mint most is; lekergetik a Fekete-tengerbe több száz tonna trágyát érő hordalékkal együtt, ami azelőtt itt maradt és szétterült. A régi árvízgazdálkodás visszaállításával egyedülállót lehetne tenni.

    Mik ma a magyarság legnagyobb sorskérdései?

    A fiatalság magyarságának, hazafiságának felébresztése, hogy a fiatalok ne csak a saját sorsukért tanuljanak, dolgozzanak, hanem hogy a magyarság sorsán is javítsanak. Ez ugyanis az ő felelősségük is. Fontos az ő itthon tartásuk is a nemzeti művészeti neveléssel, a népet is érintő, igazi történelem tanításával, és nagyon fontos az ezt tanítók megbecsülése.

    fotó: Andrásfalvy Boróka, Andrásfalvy Bertalan, MTI

     

    kapcsolódó:

    Andrásfalvy Bertalant méltatja Schiffer András

    2021. március 3. 17:43

    Posztot írt Schiffer András a Mandiner mai, Andrásfalvy Bertalannal, az Antall-kormány kultuszminiszterével készült interjúja kapcsán.Az LMP egykori alapítója a következőket írta: 

    „Andrásfalvy Bertalan a rendszerváltás utáni kormányok egyik legtisztább lelkű minisztere. A legenda szerint, hivatalban levő miniszterként, saját maga baktatott le a sarkon levő postahivatalba, hogy személyes leveleit feladja: nem akarta közpénzen, hivatalnokokkal intéztetni személyes ügyeit. Ilyen is volt.

    Ma azt mondja a nagybirtokrendszerről: »Mert ez tönkreteszi a földet és a társadalmat. A falu kipusztul. Az a föld, amelyen azokat a növényfajtákat termesztik, amelyek a legtöbbet termik, ahol olcsón olyan vegyszerekkel dolgoznak, amely a méheket is kiirtja, egyoldalúvá teszi a mezőgazdaságot, csökken a termőmennyiség. Nem szabad a rövid távú profitért gazdálkodni, hosszú távra kell gondolkodni, ahogy a parasztok tették régen.«

    Elmondhatatlanul szégyellem magamat azért, hogy '90 őszén, első éves egyetemistaként boldogan gúnyoltam, tüntettem ellene a Szalay utcában.”

     

     

     
     

     

     


     

     

     

  • Ángyán József a kínai egyetemről, hazaárulásról (2021. 04. 20.)

    Ángyán József a kínai egyetemről, hazaárulásról (2021. 04. 20.)

    2021. 04. 20 Ángyán József levele

    Fudan Budapest - a kínai pártegyetem hazai kormányzati letelepítése

    Kedves Barátaim!

    Egy - nekem szinte felfoghatatlan, meghaladni gondolt állapotokat felidéző, vészjósló - kormányzati tervről szóló hírrel kapcsolatban írok.

    Nem tudom, hogy mennyire kíséritek figyelemmel a bennünket körülvevő világ történéseit, de én csak utólag, Darvas Béla professzor írásából (undefined, undefined) szereztem tudomást a kínai pártegyetem magyarországi letelepítésének kormányzati szándékáról, ami mélységesen felháborított, és az ügy számomra a rendszer szintű, állami rangra emelt hazaárulás és korrupció megalapozott gyanúját is felveti. De azt a tragikus helyzetet is jelzi, hogy milyen mértékben kerülhetett a magyar kormány a kínai gazdasági-politikai érdekek fogságába, ami számunkra nem túl bíztató jövőt vetít előre. Isten legyen irgalmas hozzánk és utódainkhoz!

    Az íráshoz - hallgatási fogadalmamat időlegesen felfüggesztve - magam is hozzászóltam, mert úgy gondolom, hogy ezt már valóban nem lehet szó nélkül hagyni. Véleményemet - amelyet megjegyzésként más posztokhoz (pl. undefined) is hozzáfűztem - a csatolt fájlban olvashatjátok. Ebben "nemzeti konzultációs kérdések" formájában a projektet érintő legsúlyosabb ügyeket mintegy magamnak összegeztem, de a "kereszténységet védelmező" kormányunknak is szíves figyelmébe ajánlom..

    A szerintem tévútról bennünket visszafordító Gondviselésben bízva, az ügy és lehetséges következményei végiggondolását kérve, szeretettel és barátsággal: Jóska

    U.i.: levelemet és csatolt véleményemet a közvéleménynek is szántam, így az szabadon terjeszthető

     

    Ha Kína hitelt nyújt

     

    Azt mondja Róna Péter professzor (Klubrádió, 13.10), hogy az afrikai, de európai vagy akár dél-amerikai országoknak nyújtott kínai hitelek közös jellemzője, hogy:

    - rendszerint olyan célra nyújtják, amit a beruházás saját tevékenységének eredményéből nem tudnak visszafizetni,

    - a szerződéseknek rendre van egy titkos záradéka, amely azt tartalmazza, hogy amennyiben a hitelezett ország nem tudja visszafizetni a hitelt, akkor jelentős nemzeti vagyon kerül át kínai tulajdonba.

    Utánanéztem, a nemzetközi sajtóból néhány példa:

    - Sri Lanka a legfontosabb kikötőjét kénytelen "bérbe adni" Kínának, amit Kína hadikikötőként használ,

    - Görögországban a legfontosabb kikötő került többségi kínai tulajdonba, ("Pireusz kikötője lesz a kínai sárkány feje" )

    - Venezuelában a teljes olajkitermelésre tette rá Kína a pecsétjét,

    - A legújabb: az Észak-Macedóniában kínai hitelből épített autópályára felvett kínai hitelt az EU-val akarja visszafizettetni. Ez nem sikerült, így jelentős földterületek kerülnek Kína tulajdonába.

    A szakirodalom ezt "rabló hitel"-nek nevezi.

    A magyar és a kínai kormány között létrejött (Belgrád - Budapest vasút), és létrehozandó(?) (kínai egyetem) hitelszerződéseknek nemcsak a záradéka, de a teljes szerződés titkos... sőt, az is titkos, hogy miért titkos.

     

    Fudan Budapest Egyetem

     

    Az újabb fejleményekkel kiegészített megjegyzés Darvas Béla professzor posztjához (2021. 04. 17.)

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    Tisztelt Professzor Úr! Kedves Béla!

    Nagyon köszönöm, hogy ráirányítottad a figyelmet a nem akármilyen Fudan Budapest Egyetem projektre. Személyes tapasztalataidon is alapuló megjegyzéseiddel, kételyeiddel és ellenérzéseiddel mélységesen egyetértek, azokhoz – szíves engedelmeddel – néhány további megjegyzést és egy – tán leginkább a kormányhoz címzett – javaslatot fűznék.

    Nos 2003-ban Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása – ezzel szuverenitásunk egy részének kétségtelen feladása – ügyében még országos népszavazás volt. Azóta sokat fejlődhetett az ország, vezetése ma „sokkal jobban teljesít”, hiszen úgy tűnik a bonyolultabb – „hova kerüljön a biciklitároló” típusú, a közösséget megosztó, sorsdöntő – kérdések „ösznemzeti” megvitatásával szemben a kelethez, annak diktatúráihoz való csatlakozást érintő „egyszerű ügyekben” nemhogy népszavazásra, de még csak „nemzeti konzultációra” sincs szükség. A kormány és annak feje – „a magyaroktól kapott teljeskörű felhatalmazás” jegyében nem először – „az emberek” és a törvényhozás megkérdezése nélkül is dönteni tudott a kínai elköteleződés újabb lépése mellett.

    Áttanulmányozva ezt a "nagyívű" projektet, a "kiváló" döntés végleges „nemzeti megpecsételése” jegyében mégsem volna tán haszontalan legalább pl. az alábbi kérdésekben „nemzeti konzultációt” tartani:

    Egyetért-e Ön azzal, hogy 31 évvel a rendszerváltás és 17 évvel az EU-csatlakozás után

    • az a sanghaji Fudan egyetem, a Kínai Kommunista Párt elitegyeteme létesítsen Budapesten, 520 ezer négyzetméteren, részben a tervezett ferencvárosi, 12 ezres kollégiumi negyed, a Budapest Diákváros helyén, 4-5 karból álló, 5-6 ezer hallgatót és mintegy 500 oktatót befogadó önálló egyetemi campust, amely egyetem
    • együttműködik a kínai hírszerzéssel, külön kémiskolát működtet, és a Kínai Kommunista Párt elitképzőjeként tanárainak és hallgatóinak legalább negyede párttag?
    • alig két éve chartájában a gondolat- és kutatási szabadságról szóló részeket a Kínai Kommunista Párt iránti hűségnyilatkozattal helyettesítette?
    • kinyilvánította, hogy az egyetem alapvető vezetője a KKP egyetemi bizottsága?
    • ahol a párt iránymutatásainak megfelelően az oktatás és kutatás nem érintheti egyebek mellett az alkotmányos demokrácia, a civil társadalom, a sajtószabadság, a KKP bírálata, a kínai szocializmus nehézségei és az emberi jogok területeit?
    • ahol Hszi_Csin-ping – Mao Ce-tung-ot is megszégyenítő – iránymutatása szerint az egyetemi oktatás és oktatásszervezés lényege az ideológiai és a politikai munka, minden tudomány Marx elméletén alapul, az egyetem dolga pedig ezt a hallgatókban szüntelenül tudatosítani, hogy mindannyian a szocialista alapértékek rendíthetetlen híveivé váljanak?
    • már 2024-től Fudan Hungary Egyetem néven működjön, amit – a magyar állam alóli egyetem-kiszervezések mintájára – egy kínai-magyar vagyonkezelő alapítvány hoz létre és tart majd fenn?
    • a projekt 100 MrdFt közvetlen magyar költségvetési forrásból és 450 MrdFt – a magyar állam által, a Budapest-Belgrád vasút beruházás mintájára felvett – kínai hitelből valósuljon meg, amelyet teljes egészében Magyarország fizet?
    • a nyilvánosságra került kormányelőterjesztésnek és titkos kormányhatározatnak megfelelően
    • a főváros és a kormány előzetes megállapodása alapján sokezer magyar diáknak tervezett, modern kollégiumi és közösségi tereket ígérő Budapest Diákváros projektet felrúgva, területének egy jelentős részén, azt kiszorítva,
    • kizárólagosan kínai kivitelezésben – kínai technológiával, munkaerővel és építési anyagok felhasználásával – épüljön meg,
    • a jogi szabályozásnak pedig – tán már nem is meglepő módon – mielőbb „el kell érni azt a pontot, ahol a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le”?
    • az építkezést – az EU vonatkozó szabályozásának való megfelelést „nem relevánsnak” tekintve – arra a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatra bízzák,
    • amelyet a Népi Felszabadító Hadsereggel, vagyis a kiber-kémkedést és technológiai hírszerzést jórészt felügyelő kínai katonasággal való szoros kapcsolata miatt, a velünk NATO-szövetséges Egyesült Államok védelmi minisztériuma 2017-ben feketelistára tett?
    • amely 2012-ben az Afrikai Unió székházát – mint öt év után kiderült – egyfajta kínai "hírszerzési központként" építette meg, titkosszolgálati lehallgatási és információ-továbbító technikával/technológiával szerelte fel?
    • amelynek nemzetközi beruházásait az elmúlt 10-12 évben ezen túl is korrupciós és/vagy kémkedési ügyek sorozata (pl.: fülöp-szigeteki útépítés, bahamai luxushotel- és kaszinóépítés, pakisztáni autópálya építés, ausztrál építővállalat felvásárlás kísérlete, stb) kísérte?
    • (a poszt utáni legújabb fejleményként) a Kormány javaslatára az Országgyűlés úgy módosítsa a vonatkozó törvényt, hogy
    • az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli székhelyű (azaz jelen esetben kínai – a szerző) felsőoktatási intézmény akkor folytathasson nálunk oklevelet adó képzési tevékenységet, ha Magyarország és a külföldi intézmény székhelye szerinti állam (azaz jelen esetben Kína – a szerző) kormánya által kötött nemzetközi szerződésben szerepel, és
    • képzése a magyar felsőoktatási intézmények képzésével egyenértékű, amely esetben
    • a felsőoktatási intézmény székhelye szerinti államban (azaz jelen esetben Kínában – a szerző) elismert végzettséget tanúsító oklevelek és fokozatok legyenek adhatóak, továbbá
    • az oktató- és kutatómunkára, az intézmény működésére az intézmény székhelye szerinti állam (azaz jelen esetben Kína – a szerző) előírásait kell alkalmazni?

    A további tájékozódáshoz, a kérdések mérlegeléséhez és megalapozott megválaszolásához egyebek mellett pl. az alábbi forrásokat és azóta megjelent írásokat is ajánlom az érdeklődők szíves figyelmébe:

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    Érdemes a kormányzati propaganda szócsövének írását is elolvasni, amely nem a tényeket cáfolja, vagy a döntés megalapozottságát igazolja, hanem a titkos kormánydöntés kiszivárgását – jól bevált gyakorlata szerint – a főpolgármester személye elleni támadásra használja:

    ('Felelet': nem tudtam bemásolni)

    A figyelemfelhívó írásért ismételt köszönettel, a – szerintem az állami, rendszer szintű korrupció és hazaárulás megalapozott gyanúját is felvető – projekt további fejleményeit, a körülötte kialakuló kormányzati terelést és hazudozást is figyelemmel kísérve, szeretettel és barátsággal: Jóska

    Gödöllő, 2021. április 19.

    Ángyán József

     

     

     

     

     

  • Ángyán: A Tájgazdálkodási Intézet nekrológja 2014 (2024. 05. 30.)

     

    Ángyán: A Tájgazdálkodási Intézet nekrológja 2014 (2024. 05. 30.)

     

    https://angyanjozsef.blog.hu/

    (egyéb lapok a múltból is:   https://www.kielegyenafold.hu     tesz.hu   http://elolanc.hu/

     

    KTI nekrológ

    2014.09.26. 12:07 Dr. Ángyán József

    SZIE KKörnyezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet.

    Seregesen senkik jönnek,
    megrabolnak, elköszönnek
    gúnnyal, szabadon,…”
    (Ady Endre,1912)


    Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI.

    Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására.

    Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek.

    A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára.

    Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.)

    De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása.

    Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora.

    Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott.

    • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval.
    • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást.

    Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként,de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI.

    E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés.

    Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak:

    • Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!”
    • A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!”
    • A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!”
    • Legyenek önálló szakok
    • önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök)
    • más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!”

    Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik

    • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezet­elemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait;
    • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agrári­umhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezet­gaz­dálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására.

    Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre.

    Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette.

    A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint:

    • Alkalmazott Etológiai Tanszék
    • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék
    • Környezetgazdaságtani Tanszék
    • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék
    • Környezeti Elemek Védelme Tanszék
    • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék
    • Tájökológiai Tanszék
    • Természetvédelmi Tanszék
    • Területi Tervezési Tanszék
    • Térinformatikai Tanszék

    Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét.

    A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását.

    A rektor által 2010 2001 (?skg) júliusában- a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került.A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta.

    Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött.

    E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott.

    A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is.

    Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokigszakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

    Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

    Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

    A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

    Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

    Gödöllő, 2014. szeptember 25.

    Ángyán József
    sk.


     

    Agresszió Kishantos ellen - a maffia nem tréfál, és állami védelmet élvez!

    2014.04.14. 20:04 Dr. Ángyán József

    Fotó: Greenpeace

    A TESZ mozgalom kezdeményezőjeként, leköszönő országgyűlési képviselőként és aggódó polgárként fordulok honfitársaimhoz, segítségüket kérve. Ma kora reggel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát megszállták az NFA vitatott földbérleti pályázatának "nyertesei". Területeit egy biztonsági cég emberei lezárták, és a fejlődő vetéseket - a rendőrség asszisztáló jelenléte mellett, az illetékes államtitkár egyetértő nyilatkozata kíséretében – megsemmisítették. Tették ezt annak ellenére, hogy a földbérletek ügyében még nem született jogerős bírósági döntés, és az új "nyerteseket" a hatóság – kérésük ellenére – sem helyezte birtokon belül. Az állam pedig nemcsak asszisztál mindehhez, hanem a bűncselekmény alapos gyanúját felvető akcióhoz bíztatást is ad.


    Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának! Itt már csak az együttes kiállás és a nyilvánosság ereje segíthet. Ez most már nem csak a közhasznú, közösségeinket és a vidéket hosszú évek óta odaadóan szolgáló, nemzetközi rangú vidékfejlesztési központról, ökológiai mintagazdaságáról és népfőiskolájáról, felbecsülhetetlen értékeiről és nagyszerű munkatársai szól. Kishantos sorsa saját jövőnket is előre vetíti, ha a mohó, zsákmányszerző maffiacsaládok hálózata és az azt kiszolgáló állam "kétharmados", "feudális" brutalitása rajtuk következmények nélkül, büntetlenül átgázolhat. 


    Ángyán József független országgyűlési képviselő

    Levél a TESZ támogatóinak

    2014.03.11. 18:02 Dr. Ángyán József

    Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

    A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) mozgalom kezdeményezőjeként mindenek előtt hálás köszönetet mondok azért a támogatásért, amit a TESZ összefogás indításához és az országgyűlési választások kapcsán kifejtett tevékenységéhez adtak. A mozgalom indításának elhatározása abból a meggyőződésből született, hogy egy "lélektől lélekig" épülő, örök értékeinkre és erkölcsi normáinkra alapuló emberi hálózat lehet egyedül képes megakadályozni, hogy a spekuláns tőke diktatúrája átgázoljon családjainkon, közösségeinken, gyermekeink, unokáink jövőjén. Köszönöm hát, hogy csatlakozásukkal, támogatásukkal Önök is megerősítették a döntés helyességébe vetett hitünket, és tevékenyen részt kívánnak venni az összefogás kiteljesítésében.

    Magam nyolc éven keresztül országgyűlési képviselőként, ezen belül húsz hónapon át a VM parlamenti államtitkáraként is hosszan  kísérleteztem azzal, hogy a közösségek államát ismét a közjó szolgálatába állítsuk. Azzal kellett azonban szembesülnöm, hogy a nemzeti vagyonunkat széthordó és a közös kasszáinkat folyamatosan kifosztó gazdasági érdekcsoportok, "maffiacsaládok" hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más, mint e háttérhálózat kiszolgáló "délelőttös és délutános" műszakja. A pártokráciának egy olyan rendszere alakult ki, amelyben az országgyűlési képviselő nem az őt megválasztóknak, hanem a maffiahálózatot kiszolgáló pártközpontnak felel, saját egzisztenciája és családja jövője attól függ, hogy mennyire vannak megelégedve „használhatóságával” a "keresztapák".

    Belső erőfeszítéseim kudarcát belátva előbb a kormányból, majd a kormánypárti frakció-szövetség képviselőinek sorából is kiléptem, és a családokra, a fiatalokra és a helyi közösségekre épülő Tisztesség és Emberség Szövetsége (www.tesz.info) összefogás elindítását kezdeményeztem, amely reményeim szerint megteremtheti az igaz beszéd, a nyilvánosság fórumait, és segíthet akár már most is a közügyek szolgálatára szegődő képviselőket juttatni a törvényhozásba. Olyan képviselőket, akik a nemzetük, a saját helyi és hivatásrendi közösségük boldogulásának szolgálatára teszik fel az életüket, és nem az országunkat kirabló gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló pártközpontoknak, hanem az őket küldő közösségeknek tartoznak elszámolással. Akik vallják, hogy az ember - a jelenlegi pártpolitikai "elit" értékrendjével szemben - egyáltalán nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem – Kodály Zoltán szavaival - annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. Akik szerint soha többé nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen.

    Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

    A teljes médiablokád közepette ezúton fordulok most Önökhöz, és nemcsak mai mindannyiunk, hanem a következő generációk jövője iránti közös felelősségünk okán is kérem segítségüket. Örömmel adom hírül, hogy a helyi közösségek akaratából, az ő képviseletükben és a TESZ támogatásával - a félelem és kiábrándultság légkörében, a durván egyenlőtlen feltételek valamint a választási törvényben kódolt "bizniszpártok" tömkelegének "aláírás-üzletelése" közepette és mindezek ellenére - az Élőlánc Magyarországért(www.elolanc.hu) az emberekkel valóban találkozva, támogató aláírásukat tisztességes úton megszerezve 9 körzetben jelölteket állít az országgyűlési választásokon. (Rövid bemutatásukat itt olvasható) A jelöltek és a választókerületek, amelyekben indulnak, az alábbiak:

    • Ács Sándorné Fejér megye 05. vk. (Sárbogárd)
    • Diviki Nagy Attila Budapest 14. vk. (XVII. kerület)
    • Hargitai István Budapest 13. vk. (XVI. kerület)
    • Horváth András Budapest 08. vk. (XIV. kerület)
    • Horváth Melinda Pest megye 12. vk. (Cegléd)
    • Kohajda László Bács-Kiskun megye 02. vk. (Kecskemét)
    • Lázár Péter Veszprém megye 03. vk. (Tapolca)
    • Léhmann György Somogy megye 04. vk. (Siófok)
    • Pacsuta Péter János Pest megye 01. vk. (Érd)

    Nem igaz hát, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül lehet választani! Ha ők közösségeik képviseletében már most bekerülnek a törvényhozásba, akkor egy olyan fontos hídfőállást alkothatnak, amely az országgyűlési kereten kívül szerveződő TESZ mozgalommal összefogva előkészítheti az igazi rendszerváltást: a közösségek államának kiszabadítását az intézményesült korrupció mocsarából, leválasztását a maffiahálózatrokról és a közjó szolgálatába állítását.

    Szeretettel hívom és kérem hát kedves mindnyájukat: erősítsük együtt a családok, a fiatalok és helyi közösségek tisztességes hálózatépítő mozgalmát! Ehhez most mindenek előtt arra van szükség, hogy segítsék az Élőlánc Magyarországért színeiben induló jelölteket, hívjanak erre másokat is! Készüljünk együtt a változásra, az igazság pillanata és egy új világ közeli eljövetelére!

    Gödöllő, 2014. március 11.

    Eddigi támogatásukat, együttműködésüket ismételten hálásan megköszönve  és továbbra is kérve, a „világ fölött őrködő Rendben” és a jó szándékú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel:

    Ángyán József

    Levél a tanítványoknak

    2014.02.26. 20:54 Dr. Ángyán József

    Kedves Barátaim!

    Talán emlékeztek még arra, hogy diplomátok átvételekor azzal váltunk el egymástól: építsünk hálózatot „lélektől lélekig”. Egy olyan emberi hálózatot, amely egyedül lehet képes megakadályozni, hogy a spekuláns tőke diktatúrája átgázoljon az értékeinken, családjainkon, közösségeinken, gyermekeink, unokáink jövőjén. Most azért fordulok hát hozzátok, mert úgy érzem, hamarosan eljön ennek az ideje. Miért is gondolom ezt?

    Talán láttátok, hogy magam nyolc éven keresztül országgyűlési képviselőként, ezen belül húsz hónapon át a VM parlamenti államtitkáraként is hosszan – tán túlságosan is sokáig - kísérleteztem azzal, hogy a közösségek államát ismét a közjó szolgálatába állítsuk. Be kell vallanom Nektek, hogy ebbéli törekvésem kudarcot vallott.

    Brutálisan kellett azzal szembesülnöm, hogy gazdasági maffiacsaládok hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más, mint e háttérhálózat kiszolgáló délelőttös és délutános műszakja. A pártokráciának egy olyan rendszere alakult ki, amelyben a képviselő sem az őt megválasztóknak, hanem a maffiahálózatot kiszolgáló pártközpontnak felel, saját egzisztenciája és családja jövője attól függ, hogy mennyire van megelégedve „használhatóságával” a „kedves vezető.”

    Belső erőfeszítéseim kudarcát belátva előbb a kormányból, majd a kormánypárti frakció-szövetség képviselőinek sorából is kiléptem, és a Nektek már annak idején említet hálózat, a családokra, a fiatalokra és a helyi közösségekre épülő Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) (www.tesz.info) elnevezésű összefogás elindítását kezdeményeztem. Azt remélem, hogy ez a szövetség megteremtheti az igaz beszéd, a nyilvánosság fórumait, és segíthet akár már most is a közügyek szolgálatára szegődő képviselőket juttatni a törvényhozásba.

    Olyan képviselőket, akik a saját helyi és hivatásrendi közösségük képviseletére, boldogulásának szolgálatára teszik fel az életüket. Akik visszahívhatók, mert nem az országunkat kirabló gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló pártközpontoknak, hanem az őket küldő közösségeknek tartoznak elszámolással. Akik vallják, hogy az ember nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem – Kodály Zoltán szavaival - annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. Akik szerint soha többé nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen.

    Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor

    Tisztelt Volt Tanítványaim! Kedves Barátaim!

    Pályája vége felé közeledő volt tanárotokként, a teljes médiablokád közepette ezúton fordulok most hozzátok, és nemcsak miattatok, hanem a következő generációk jövője iránti közös felelősségünk okán is kérem segítségeteket. Ebbéli minőségemben, de a Tisztesség és Emberség Szövetsége (www.tesz.info) összefogás kezdeményezőjeként is hírül adom, hogy a helyi közösségek akaratából, az ő képviseletükben és a TESZ támogatásával az Élőlánc Magyarországért (www.elolanc.hu) több körzetben is jelölteket állít az országgyűlési választásokon. (A jelöltek nevét, elérhetőségét és a támogató aláírások gyűjtésének helyét tartalmazó táblázatot levelemhez mellékelem.) Nem igaz, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül lehet választani!

    Szeretettel hívlak és kérlek hát Benneteket: kapcsolódjatok be a helyi közösségek hálózatépítő mozgalmába, és támogató aláírásotokkal majd szavazataitokkal is segítsétek jelöltjeit, az Élőlánc listáját, hívjatok erre másokat is. Két volt tanítványom, egykori évfolyamtársaitok, Pej Zsófi és Pacsuta Péter már tevékenyen részt vesz az összefogás szervezésében. Tőlük, valamint a www.tesz.info honlapról további információkhoz is juthattok.


    Gödöllő, 2014. február 24.


    A „világ fölött őrködő Rendben” és a jó szándékú emberek összefogásának erejében bízva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket: Ángyán József

    Bayer Zsolt és az ő két világa

    2014.02.11. 14:32 Dr. Ángyán József

    Kedves Barátaim!

    Bizonyára mazochizmusomnak tudható be, hogy megnéztem a Bayer elvtárs zalai fórumáról készült videót, amint egy - tán nem véletlenül az ország másik feléből származó - borsodi földbérleti példán kocsmai stílusban, szakadtan humorizálva mutatja be az általa primitivizált, két világot, amelyek közül szerinte választanunk kell.

    Mariano, az olasz, - akit éppen a jelenlegi kormányoldal védett, és államtitkárként még én szorgalmaztam az eltávolítását - valamint a műkörmös esete megrendítő - és persze Zalából ellenőrizhetetlen, ferdítésektől, csúsztatásoktól, hogy ne mondjam hazugságoktól hemzsegő - bayeri történetének szinte minden mondatához megjegyzések sorát lehetne fűzni, de minek. Tisztánlátását a tényekkel úgysem lehet megzavarni: (V. jelentés a földről)

    Így néz ki hát egy Népszabadságon szocializálódott - ma persze nemzeti, polgári, mi több "CÖF-ös", Echo Tv-s, Magyar Hírlapos - elvtárs bevetésen. Szomorú, ha az ő "lezsugázós" csapata, a háttérből irányító gátlástalan gazdasági maffiahálózat másik kiszolgáló műszakja a "túlmozgásos" és a "libatolvaj" választható alternatívája. Isten irgalmazzon ennek az országnak és szerencsétlen népének!"

    Köszönettel és szeretettel:

    Ángyán József 

    V. jelentés a földről

    2013.12.30. 11:26 Dr. Ángyán József

     

    „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
    Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és
    Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
    (Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet…)

    Kedves Barátaim!

    Hosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok 2013. szeptember 1-i állapot szerinti, immár teljes körű feldolgozásával.

    Mint tán emlékezetes, az előző, negyedik elemzést a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljeskörűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára, több mint 18.600 ha-ra terjedtek ki, tehát az állami földbérleti pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit "IV. jelentés a földről" címmel, tanulmány formájában 2013. április 22-én, a Föld Napján a „Kié legyen a föld?" honlapon tettem közzé, amit - a korábbi háromhoz hasonlóan - igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte.

    A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, ám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állítja, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tesz. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenése óta a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vésztjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tart, amely szoros összefüggést mutat a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.

    Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait. Az "V. jelentés a földről" címet viselő, jelen összeállításban e gazdasági, társadalmi és törvényalkotási folyamatértékelés, helyzetelemzés, valamint az új pályázati rendszerben eddig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai feldolgozásának, megyénkénti valamint közös elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat adom közre.

    A továbbiakban a földügyi törvényalkotás nyomonkövetése mellett folyamatosan feldolgozom az állami földbérleti rendszer alkalmazásának eredményeit. Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

    A teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

    Szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak, köztük Hannának, tegnap született kis unokámnak.

    A világ fölött őrködő Rendben, az igazság, a nyilvánosság valamint a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség szövetségének erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel:

    Gödöllő, 2013. december 22. - Advent 4. vasárnapja

    Ángyán József

     

     

     



  • Ángyán: Intézményesített földrablás (2024. 05. 30.)

     

    Ángyán: Intézményesített földrablás (2024. 05. 30.)

     

    https://atlatszo.hu/orszagszerte/2024/05/24/intezmenyesitett-foldrablas-angyan-jozsef-osszegzese-az-allami-foldeladasokrol/

    „Intézményesített földrablás” – Ángyán József összegzése az állami földeladásokról

    2024. május 24.

    Itt kéne legyen a jelentés de nincs: http://kielegyenafold.hu

    Ángyán József, a második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára korábban megyénként dolgozta fel a 2015-2016-os földeladások részleteit, most pedig összegezte a „Földet a gazdáknak!” program országos tanulságait. Az anyagot Ángyán kortörténeti dokumentumként és forrásanyagként ajánlja az érdeklődők figyelmébe, hiszen a földárverések általa feldolgozott adatait időközben eltüntették a hivatalos kormányzati honlapokról.

     

    Az idén 72. életévét betöltő Ángyán József 2010–2012 között, a második Orbán-kormányban volt a mostani Agrárminisztérium elődjének, a Vidékfejlesztési Minisztériumnak parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Kormányzati pozíciójában szigorú szabályokat szeretett volna bevezetni a földügyekben, ám a kormány nem támogatta az elképzeléseit, ezért 2012 elején lemondott tisztségéről.

    A 2015-2016-os állami földeladások részlete it az egykori fideszes államtitkár korábban külön megyei jelentésekben dolgozta fel, a most elkészült országos összegzésben pedig azok általánosítható tanulságait foglalja össze. Az anyag mellékletei pedig a földeladási program valamennyi – ma már hivatalosan elérhetetlen – alapadatát is tartalmazzák.

    Ugyanis a földeladási program „hivatalos adatait a kormányzat nemcsak különböző adatbázisokban és közvetlenül elemezhetetlen formátumban hozta nyilvánosságra, hanem az árverések befejeződését követően igyekezett azokat gyorsan eltüntetni”. Szerencsére Ángyánnak és segítőinek még sikerült időben lementeniük az árverési eredményeket, így azok fennmaradtak az utókor számára, és lehet őket tanulmányozni, elemezgetni, ahogy azt az agrármérnök is tette.

    „Akié a föld, azé az ország”

    S hogy miért fontos ez a téma még most, 8-9 évvel később is? Erre a kérdésre rögtön az országos összegzéshez írt ajánlóban válaszol Ángyán József.

    „Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a nemzetek modernkori biztonsága ma már nem csak a honvédelemtől, annak erejétől, színvonalától, hanem nagy mértékben attól függ, hogy milyen állapotban és kinek a kezében vannak azok a természeti erőforrások és rendszerek, amelyekkel a környezet és az alapellátások – az élelem-, az ivóvíz- és energiaellátás – biztonsága megteremthető.

    Ezek között is kiemelt szerepet játszik az élelmezési és élelmiszer-biztonság, valamint a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb alapeszköze, egyben a magánvagyonok gyarapításának is forrása, a termőföld. Nem véletlenül tartja tehát a népi bölcsesség, az évezredes hagyomány, hogy »akié a föld, azé az ország«”.

    Intézményesített földrablás zajlott

    Az egykori államtitkár úgy véli, hogy a földeladások adatainak elemzése alapján „egy olyan korrupt, legújabb kori feudális, hűbéri birtokadományozó, klientúraépítő, jutalmazó/büntető rendszer” képe rajzolódik ki, amelyben az állam „a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a »nemzeti tőke erősítése« jelszavával, politika-közeli üzleti, rokoni, baráti körökkel és/vagy nagybirtokos »zöldbárókkal«, továbbá a spekuláns tőkével, annak hazai és külföldi »oligarcháival« köt szövetséget, alakít ki stratégiai partnerséget”.

    Ángyán szerint „Egyre több jel mutat arra, hogy e hierarchikus rendszer működtetése révén Magyarországon, a »Földet a gazdáknak!« fedőnevű program keretében egyáltalán nem a Kormány által hangoztatott »néppárti stratégiaváltás, a földön és a földből élő családok és helyi közösségek megerősítése és helyzetbe hozása«, hanem államilag támogatott földspekuláció, intézményesített földrablás zajlott.”

    Az Ángyán-jelentés szerint ennek nagyon súlyos oka van: „Hátterében a formálisan különböző politikai pártokhoz kötődő, ám a magánvagyon gyarapításában közös érdekű, nagy gazdasági érdekcsoportok alkotta hálózat áll, amely a mindenkori politikai hatalom kézben tartásával igen hatékonyan szolgálja a mások – általában a közösségek – által felhalmozott értékek, a nemzeti vagyon és a közös kasszák megrablását.

    E közös tőkeérdekeltségű háttérhálózat a gazdaságpolitikát, illetve a döntéshozókat úgy befolyásolja, gazdaságilag is »érdekeltté teszi«, hogy azok a gazdasági, piaci, jogi és intézményi feltételek számukra kedvező alakításával elhárítják a magánvagyon gyarapításának útjában álló akadályokat, a hasznon pedig megosztoznak.

    Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig a rablóbandák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket.”

    A »barátok« kivételes helyzetben vannak

    Ángyán József úgy véli, hogy ennek a rendszernek az egyik alapeleme, hogy a különböző szereplőket – „attól függően, hogy milyen viszonyt ápolnak a FIDESZ vezető köreivel” – két csoportra, »baráti« és »nem baráti« érdekeltség kategóriába sorolja. A két különböző kategóriára pedig „egymástól gyökeresen eltérő szabályokat, eljárásrendet alkalmaz”, ami Ángyán vizsgálatai szerint „az állami földbérleti és privatizációs rendszer működésében és eredményeiben is világosan tetten érhető”.

    „A »baráti« érdekeltségek a politikum finanszírozása fejében részesednek a nemzeti vagyon és a közkasszák megrablásának hasznából, és az állam minden eszközével, törvényeivel, költségvetésével, intézményeivel segíti zsákmányszerzésüket.” – írja Ángyán József. Az agrármérnök részletezi is, hogy ennek milyen formáival találkozott a földárverések vizsgálata során.

    Például a »barátok« rendkívül kedvező feltételekkel bérelhetnek földet az államtól, és hosszú távú bérleti jogaikat erős törvényi garanciák szavatolják, így monopolhelyzetbe kerülhetnek. Ángyán itt példaként említi a Csányi Sándor agrárérdekeltségeit összefogó Bonafarm csoportot, a Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségeit összefogó Talentis Agro Csoportot, és a német nagyvállalkozó Braun-család és annak feje, Ludwig Georg Braun érdekeltségébe tartozó céget, a Hubertus Agráripari Bt.-t.

    De a professzor szerint van olyan formája is a »barátok« előnyökhöz juttatásának, amikor az általuk bérelt állami földek egy részét eladja az állam – többnyire nekik. Így bérlőkből földtulajdonossá válhatnak, ami még kedvezőbb pozíció számukra. Ángyán azonban úgy véli, hogy ezekben az esetekben az állam előre egyeztetett ezekkel a kivételezett bérlőkkel, ami „az intézményes korrupció és hűtlen kezelés alapos gyanúját is felvetheti”.

    Ehhez a részhez Mészáros Lőrinc Agrosystem Zrt.-je és Búzakalász 66 Felcsút Mg. Kft.-je mellett a közéletben kevésbé ismert embereket hoz példaként.

    A »baráti« kategória harmadik részébe Ángyán József azokat az MSZMP/MSZP kötődésű tagokat sorolta, akik „ugyan nem tartoznak közvetlenül az uralkodó FIDESZ holdudvarához, ám a kitapintható, pártokon átívelő, közös gazdasági érdekhálózat tagjaiként, feltételezhető politikai háttéralkuk eredményeképpen földbérleményeik túlnyomó többségére mégis nyertes árajánlatot tudtak tenni”. Példaként itt a Tedej agrárholdingot és a privatizált állami gazdaság jogutódaként létrejött Agrárgazdaság Kft.-t említi.

    A »nembarátok« ellehetetlenítése

    A csókosokkal ellentétben Ángyán József szerint a rendszer által »nembarát« kategóriába sorolt szereplők kifejezetten rosszul jártak a földárverések során.

    A már eleve »nembarátok« által bérelt területeknél az egykori államtitkár szerint „a földeladás alapvető célja a bérelt területek kormányközeli, »baráti« tőkeérdekeltségekhez, a »nemzeti tőkésosztály« tagjaihoz juttatása, akik azután a tulajdonosváltás okán megváltoztathatják a bérleti szerződéseket, pl. jelentősen megemelhetik a földbérleti díjakat, és ezzel leszoríthatják a »nem baráti« bérlőt a területről, majd az így ellehetetlenített céget igen jutányos áron fel is vásárolhatják”.

    Ugyanakkor Ángyán szerint ennél is nehezebb helyzetbe kerültek azok, akiknek megromlott a viszonya „a politikummal”, s ezért a »barát« kategóriából átsorolták őket a »nembarátok« közé. Ők ugyanis nem csupán elvesztették a korábbi (fentebb részletezett) előjogaikat, hanem „a bosszú jegyében politikai, gazdasági és/vagy magánéleti támadások középpontjába kerülnek, és az így kialakuló bandaháborús viszonyok közepette helyüket más »barátok« azonnal betöltik”.

    Az egykori államtitkár szerint „A földügyekkel kapcsolatban ez egyebek mellett pl. azzal is jár, hogy az államtól rendkívül kedvező kondíciókkal bérelt földjeiket is kihúzzák alóluk”. Erre a legismertebb ilyen sztorit hozza példaként: az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeszálló, ám alulmaradó Simicska Lajos minden érdekeltségét elvesztette.

    Zsákmányszerzés a nemzeti földvagyonból

    Ángyán József a 2015-2016-os földeladásokról szóló zárójelentésben azt írja, hogy a bemutatott tények és elemzések alapján „arra a következtetésre juthatunk, hogy az állam kirablásának, a rábízott, közös nemzeti földvagyonunkat dobra verő, intézményes magánvagyon-gyarapítási, zsákmányszerzési folyamatnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői”.

    Ezt szerinte a földértékesítések alábbi jellemzői támasztják alá:

    • egy szűk, kedvezményezett kör darabszámra kevesebb, ám európai, családi gazdasági léptékkel mérve nagy területeket szerzett meg,
    • a családonkénti/érdekeltségenkénti összeszámítási kötelezettség és ezzel a közös birtokmaximum is kikerülta földforgalmi törvényből, így egy nagyobb család vagy tőkés társasági kör akár korlátlan nagyságú földterülethez juthat,
    • a területek közel felét alig több mint 200 érdekeltség szerezte meg,
    • köztük 12 olyan nagy érdekeltség is található, amelyek árverezőik révén 1000 (!) hektárt  is meghaladó területre tettek – általában versenytársak nélkül, a kikiáltási árral megegyező – nyertes árajánlatot,
    • a helybeliek országos átlagban a területeknek csupán kevesebb mint egyharmadát kapták, és csak kisebb birtoktesteket,
    • a földek több mint kétharmadát és a nagyobb birtoktesteket külső, tőkeerős, gyakorta városlakó, a mezőgazdaságtól távoli végzettségű és/vagy foglalkozású árverezők vitték el.

    Ráadásul Ángyán szerint a ténylegesen helyben élő és gazdálkodó nyertesek aránya még rosszabb lehet, mert az árveréseken részvételre jogosító »helybeli szerzőképes földműves« státuszt „bárki, bármilyen végzettséggel könnyen szerezhet úgy, hogy akár nem is kell(ett) a megvásárolt birtoktest fekvése szerinti településen megfordulnia”.

    A kormányzati propaganda és a valóság

    Ángyán József arról is ír, hogy a földeladási „programot kísérő állami propaganda is tanulságos lehet, hiszen a kormányzat részéről először – már szinte megszokottan – hírzárlat övezte, majd a szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására erősödő – a közvéleményt félrevezető sok csúsztatást, valótlan állítást, hogy ne mondjam egyenesen hazugságot tartalmazó, a tényeket (mondván »az emberek úgysem ismerik«) figyelmen kívül hagyó – kommunikációs propagandakampány kísérte, és övezi még ma is”.

    Szerinte a „kormányzati állítások a nyertes fölvásárlók 30 ezres és az általuk megszerzett birtoktestek 60 ezres számát illetően sem helytállóak, bizonyosan »hasra ütéssel« születhettek, hiszen ténylegesen mindössze 3.900 árverező összesen 8.700 birtoktestre tett nyertes árajánlatot”.

    Ángyán arra is felhívja a figyelmet, hogy „A következmények nélküli hazudozás cinizmusát mutatja, hogy ráadásul ezeket a ténylegestől közel egy nagyságrenddel eltérő adatokat a programot lezáró törvénybe is beiktatták, ami persze a kormányzat általános szavahihetőségét is erősen megkérdőjelezi”.

    Az agrármérnök azt is kiemeli, hogy a földeladási program eredménye mennyire eltér a kormány által meghirdetett céljától. Mint írja, a „»Földet a gazdáknak!« fedőnevű program nem elsősorban a falvak és tanyák népéről, a ténylegesen gazdálkodó, helyben élő családokról szólt, hiszen a fővárossal együtt 115! város tőkeerős lakói szerezték meg a sikeresen elárverezett területek több mint felét, vagyis minden 2. hektár e városok lakóihoz került.

    Maga Budapest 40 nyertes árverező, »kérges tenyerű földművest« adott, akik nem kevesebb mint 4.400 hektár – helybeli gazdálkodók elől – megszerzett földet fognak a fővárosi lakcímüktől nem kevesebb mint 50-230! km távolságban lévő vidékeken megművelni.”

    Ángyán külön kitér arra is, hogy vizsgálatának eredményei „a miniszterelnök külföldiek földvásárlásait illető korábbi kijelentéseit is határozottan cáfolják”, ugyanis „kormányközeli külföldi családi/üzleti érdekeltségek tagjai szereztek meg közel 5.000 hektárt a dobra vert állami földekből”. Ráadásul „zömében kikiáltási áron, azaz versenytársak és licitálás nélkül”.

    Alig volt valódi árverseny

    Ángyán József szerint az ő elemzésének „eredményei is megerősítik továbbá azokat a helyi értesüléseket és sajtóinformációkat, hogy az esetek jelentős többségében nem volt érdemi árverés, a területek jellemzően – közel 85!%-os arányban – kikiáltási vagy azt alig meghaladó áron keltek el.

    Ezek alapján tehát leszögezhető, hogy teljességgel alaptalanok azok a kormányzati állítások, amelyek szerint versenyben kialakult piaci áron jutottak a nyertesek a dobra vert állami földterületekhez”. Mint írja, „valódi árverseny csupán a területek alig több mint 4%-ának árverésén alakult ki,”

    és ennek szerinte több oka is volt.

    Egyrészt az, hogy olyan nagy méretű birtoktesteket hirdettek meg, amelyeknek „akár százmillió forintot is meghaladó kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok, kis családi gazdaságok és fiatalok bizonyosan nem rendelkeznek”.

    Másrészt „az egyébként is kiszolgáltatott helyi gazdacsaládok nem vették a bátorságot, hogy a jó politikai kapcsolatokkal és/vagy nagy tőkeerővel, gazdasági/piaci befolyással rendelkező helyi vagy országos »nagyurak« ellenében, a meglévő, kis gazdaságaikat is végveszélybe sodorva próbáljanak földhöz jutni”.

    Harmadrészt pedig Ángyán szerint számos jel utal arra, hogy a nagy nyertesek „egymás között előre leoszthatták a területeket, így az európai szinthez képest igen alacsony áron juthattak olyan állami földterületekhez, amelyek az élelmiszer piacon monopolhelyzetbe hozhatják őket, vagy a földpiac várható teljes liberalizációját követően nagy haszonnal lesznek majd értékesíthetők”.

    Az egykori államtitkár úgy véli: „végső soron arra a következtetésre juthatunk, hogy a »Földet a gazdáknak!« fedőnevű állami földprivatizációs, »intézményesített földrablási« programmal tovább erősített NER-állapot egyik állomása lehet annak a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő belső új-gyarmatosítási folyamatnak, amelynek törvényszerű végső következménye a természeti erőforrások és a termőföld politika-közeli rokoni/üzleti/baráti körök, föld-spekulánsok, köztük pár tucat oligarcha – újmagyarul »nemzeti tőkés«, még újabb magyarul pár tucat »integrátor«, legújabb magyarul »nemzeti regionális multi« – és gazdasági társaságaik kezébe kerülése lesz”.

    Ángyán úgy véli, hogy ez a folyamat és birtokkoncentráció már zajlik, s ennek következményeképpen törvényszerűen létrejöhet a „bérmunkán és néhány növény iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszer”. Az pedig a dél-amerikai modell, amikor a helyi közösségek felbomlanak, a vidéki térségek kiürülnek, és a nagyvárosok környékén nyomornegyedek jönnek létre.

    „Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa teljes összeomlással fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni. Eddig az állapotig semmiképpen nem szabadna eljutnunk!” – írja Ángyán József.

    Hozzáteszi azt is, hogy szerinte mit kéne ehelyett csinálnia és támogatnia a kormánynak: „A hazai tradícióinknak és az európai – kis/közepes családi gazdaságokon és azok összefogásán, szövetkezésén alapuló, a földet a helyi közösségekhez juttató, annak hasznát helyben tartó, a helyi gazdaságot és társadalmat erősítő, továbbá a város-vidék kapcsolatokat újraépítő – agrár- és vidékmodell lehet a záloga megmaradásunknak.”

    Ángyán József teljes országos földárverési jelentése itt olvasható. A korábbi megyei elemzések ezeken a linkeken érhetők el: Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala.

    Erdélyi Katalin

     

     

     



  • Ángyán: Sulyok méltatlanná vált (2024. 05. 30.)

     

    Ángyán: Sulyok méltatlanná vált (2024. 05. 30.)

    https://kuruc.info/r/2/274349/

    https://24.hu/belfold/2024/05/28/angyan-jozsef-sulyok-tamas-meltatlanna-valt-le-kell-mondania/

    24.hu Kozák Dániel 2024. 05. 28.

    Ángyán József: Sulyok Tamás méltatlanná vált, le kell mondania

    - Miért volt fontos annak idején a termőföldvásárlási moratórium, miért nem akarták azt, hogy külföldi gazdák, személyek vásárolhassanak termőföldet Magyarországon? Igaz-e, hogy ez elsősorban az akkori jobboldalnak volt lényeges kérdés?

    - Ami a földvásárlási moratórium fontosságát, alapvető indokait illeti, a gazdatársadalom – jogosan – attól tartott, hogy a lényegesen nagyobb tőkeerejű nyugati gazdák, illetve földspekuláns tőkeérdekeltségek, melyek árajánlatával ők nem tudnak versenyezni, a nyugati 25–30-szoros földárakhoz képest potom pénzért fölvásárolják előlük a hihetetlenül olcsó magyar földet. Ettől elsősorban persze nem az akkori Gyurcsány-kormány által kedvezményezett hazai erős nagy gazdaságok, hanem az újonnan épülő kis, közepes családi gazdasági kör és az akkor még őket képviselő Magosz tartott, nem véletlenül lett tehát például a 2005-ös, három hetes budapesti traktoros gazdatüntetésnek is – melyben magam is tevékeny szerepet vállaltam – a földügy az egyik leghangsúlyosabb kérdése. A demonstráció részleges – komolyan nem is remélt – sikere, a kormány meghátrálásának kikényszerítése frenetikus hatással volt a vidékre és a gazdatársadalomra, amiben az akkor ellenzékben lévő jobboldal vezetője, Orbán Viktor jó érzékkel azonnal felfedezte a szavazatmaximalizáló lehetőséget, és szövetséget kötve a Magosszal, öt befutó listás helyet biztosított a képviselői számára a 2006-os országgyűlési választáson. Ennek a politikai hozadéka 2010-re be is érett. Orbán – pontosan tudva, hogy például földügyben mit szeretnének hallani a gazdák – Hajdúböszörményben, a Magosz országos nagygyűlésén, 2010. március 31-én, az országgyűlési választás előtt elmondott beszédében, amelynek a helyszínen magam is fültanúja voltam, egyebek mellett így fogalmazott: „Elmondhatom önöknek, hogy önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit is döntenek Brüsszelben, itt soha nem fognak termőföldet vásárolni.” A moratórium tehát meglátásom szerint csupán választásnyerési, hatalmi szempontból volt lényeges kérdés az akkori jobboldalnak, ha jobboldalon a Fidesz-KDNP-Magosz szövetséget értjük. A sors fintora, hogy – nagyrészt vidéki szavazatok révén – kétharmaddal hatalomra kerülve egyebek mellett ezt az ígéretét is gyorsan megtagadta, és a többi között a 2015-2016-os Földet a gazdáknak! fedőnevű állami földprivatizációs program eredményei is határozottan cáfolják a miniszterelnök külföldiek földvásárlásait illető korábbi kijelentéseit. Vizsgálataim szerint ugyanis – a 2013-as földforgalmi törvény alapján legálisan – több tucatnyi kormányközeli külföldi családi/üzleti érdekeltség tagjai szereztek meg, ráadásul zömében kikiáltási áron, azaz versenytársak és licitálás nélkül több ezer hektárt a dobra vert állami földekből. Ez persze nem véletlen. Egy nemzetközi felmérés például arra a megállapításra jutott, hogy a leginkább érintett Nyugat-Dunántúl legjelentősebb birtokai közül számos külföldi tulajdonban van. Ez úgy alakulhatott ki, hogy a külföldiek felismerték: ha gyorsan földhöz akarnak jutni, akkor a legegyszerűbb – a hozzá tartozó földbérleti szerződésekkel együtt – céget, gazdaságot vásárolni. Jó néhányan ezt tették, és a hosszú lejáratú földbérleti szerződéseik mellé a földvásárlási moratórium lejárta után általában a cégeik magyar menedzsmentjével kötött korábbi zsebszerződéseik szerint legális adásvételi szerződést kötve és/vagy a Földet a gazdáknak! program segítségével valódi földtulajdonhoz is jutottak. Ez utóbbira az teremtette meg a lehetőséget, hogy a földforgalmi törvény alapján EU-s állampolgárként agrárprofilú cégeik tulajdonjogán, azok székhelyén, „földművesként” közvetlenül is licitálhattak gyakran éppen azokra az állami földekre, amelyeket már korábban is béreltek, illetve a privatizációt előkészítő földbérleti rendszerben 2012 és 2015 között kaptak bérbe az államtól. Ezek ismeretében az sem meglepő, hogy az agrárszektorban az országos átlaghoz képest felülreprezentált a külföldi tulajdonosok aránya. Egy ezt is taglaló elemzés szerint például 2019-ben a hazánkban működő közel 20 ezer agrárcég közül 4200 vállalkozás meghatározó tulajdonosai között találhatunk külföldi céget vagy magánszemélyt, és a szektorra a legkomolyabb befolyással az osztrák, a német, a holland és az olasz tulajdonosok vannak.

    - Mennyire volt gyakori jelenség a moratórium zsebszerződésekkel való kijátszása? Történtek-e lebukások, és ha igen, lett-e bármilyen következményük?

    - A moratóriummal és annak kijátszási lehetőségeivel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a magyar jog 1994-től ír elő korlátokat a földtulajdon megszerzésére, ezek köre azonban az eltelt majdnem harminc év alatt jelentősen módosult. Kezdetben a jogalkotó lényegében kizárólag a belföldi természetes személyeknek tette lehetővé a termőföldtulajdon-szerzést, a külföldiek a tulajdonszerzésből teljesen ki voltak zárva. 2004-től, az EU-csatlakozásunkkal kikerültek a tagállami állampolgárok a külföldiek fogalma alól, így elvileg már szerezhettek termőföldtulajdont. Magyarország azonban a csatlakozási szerződésben lehetőséget kapott arra, hogy a csatlakozástól számított hét éven keresztül fenntartsa a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes és jogi személyek földszerzésére vonatkozóan fennálló tilalmakat. Ennek lejártakor, 2011-ben Magyarország kezdeményezte a termőföldtulajdon-szerzési moratórium további három évvel történő meghosszabbítását, amihez az Európai Bizottság hozzájárult. A termőföldszerzési moratórium így végül 2014. április 30-án járt le. Ebben az időszakban – bár konkrét esetleírások, dokumentált számok a dolog jellegéből fakadóan nem születtek, és csak hallomásból voltak ismertek – sok ilyen megállapodás születhetett, melyekben általában külföldi érdekeltségek tulajdonosai cégeket vásároltak Magyarországon, és – hasonlóan a Sulyok Tamás-féle ügylethez – azok vezetésének szerzőképes magyar tagjaival vagy egyéb szerzőképes magyar „földművesekkel” kötöttek háttér-megállapodást, „zsebszerződést” a tényleges tulajdonlásról, melyet egyéb színlelt szerződésekkel vettek körül. Ezek az ügyletek azonban nehezen voltak felfedezhetők, még kevésbé bizonyíthatók, hiszen a zsebszerződésben érintett mindkét fél, sőt maga a közreműködő ügyvéd is annak eltitkolásában volt érdekelt. Így azután – bár magam is sok ilyen ügyletről hallottam – tán nem meglepő, hogy ilyen lebukásokról vagy egyenesen ítéletekről, amelyekben vevőt, eladót vagy közvetítő ügyvédet jogerősen elítéltek volna, máig nincs tudomásom.

    - 2013-ban az új büntető törvénykönyvben önálló törvényi tényállást hoztak létre a termőföld jogellenes megszerzése átjátszása néven a zsebszerződések elleni harc keretében, amiért akár öt év börtön is kiszabható. Tud-e arról, hogy akár gazdát, akár vevőt, haszonélvezőt, vagy a szerződésben közreműködő ügyvédet elítéltek emiatt?

    - Az elmúlt tíz évben a bűncselekmény megítélésére még csak számottevő bírói gyakorlat sem alakult ki. Még azokban az esetekben is, ahol lehetőség lehetett volna a bűncselekmény megállapítására, az ügyészség nem a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése, hanem más bűncselekmények – például hűtlen kezelés, csődbűncselekmény, tőkebefektetési csalás, számvitel rendje megsértése vagy közokirat-hamisítás – miatt emelt vádat. A tényállással kapcsolatban ugyanis a gyakorlatban számos bizonyítási nehézség merült fel, ami elsősorban a semmis szerződések büntetőjogi megítélésének problematikájára vezethető vissza. A tényállás ugyanis nem foglal állást abban a kérdésben, hogy az érintett szerződést a büntetőeljárást megelőzően egy polgári peres ítéletben kell-e semmissé nyilvánítani, vagy pedig a büntetőügyben kell-e a bírónak polgári jogi kérdésben állást foglalnia. A tényállás tehát eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindazonáltal annak fenntartása továbbra is szükséges lehet. A megfelelő jogalkalmazói gyakorlat kialakítása várat magára, bár elengedhetetlen, hiszen csak ezáltal válik a büntetőjog alkalmassá arra, hogy megfelelő elrettentő erőt biztosítson a jogsértésekkel szemben. Nem csoda hát, hogy nemcsak a jogalkalmazóknak, de nekem sincs tudomásom arról, hogy ilyen ügyben akár gazdát, akár vevőt, haszonélvezőt, vagy a szerződésben közreműködő ügyvédet elítéltek volna.

    - A zsebszerződések feltárása és megakadályozása érdekében elfogadott 2014. évi VII. törvény alapján hány földügyi jogügyletet, tranzakciót semmisítettek meg? Egyáltalán volt-e eredménye a jogszabálynak?

    - Ezt a törvényt az Országgyűlés a 2014. február 4-ei ülésnapján fogadta el, a kihirdetés napja február 11. volt. A termőföldek tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszását célzó múltbeli jogügyletek feltárását, a jogügyletekhez kapcsolódó joghatás kiváltásának megelőzését, valamint a jogsértő állapot megszüntetését célozta. Megítélésem szerint már a törvény időzítéséből is világosan kitűnik, hogy elsősorban a 2014-es országgyűlési választás propagandisztikus kampánycéljait szolgálta. Azt volt hivatott a nép számára demonstrálni, hogy a kormányzó Fidesz minden eszközzel megvédi a magyar földet, megakadályozza és/vagy felszámolja a törvénysértő földszerzési akciókat. Ám már megszületésekor is világosan tudható volt, hogy a törvény deklarált céljait nem érheti el, hiszen ezek az ügyletek nemhogy visszamenőlegesen, de a múltban is nehezen voltak felfedezhetők, még kevésbé bizonyíthatók, hiszen a zsebszerződésben érintett mindkét fél és a közreműködő ügyvéd is annak eltitkolásában volt érdekelt. Így azután joggal feltételezhető, hogy a törvény kizárólag választási propagandacélokat szolgálhatott. Ismét nem meglepő hát, hogy ilyen törvénykijátszó jogügyletek, tranzakciók megsemmisítéséről nem csupán én, de a jogalkalmazók sem igen tudnak.

    - A kutatómunkája során találkozott-e Sulyok Tamás vagy irodája tevékenységével a földügyletek kapcsán?

    - Nem találkoztam, ám miután vizsgálataim elsősorban a 2015-2016-os állami földprivatizációs program elemzését célozták, amikor Sulyok Tamás már az Alkotmánybíróság tagja, majd elnökhelyettese, végül elnöke volt, így ezért valószínűleg nem is találkozhattam a nevével.

    - Mit gondol Sulyok Tamásról a DK jóvoltából napvilágra került információk fényében? Morálisan vállalható-e ön szerint, amit tett, alkalmasnak találja-e ezek után a köztársasági elnöki poszt betöltésére?

    - Először is induljunk ki abból, amit Sulyok Tamás az üggyel kapcsolatban mondott. Úgy reagált a zsebszerződések létrejöttében való közreműködésével kapcsolatos vádakra, hogy „törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre”. Ez a csavaros jogászi észjárásnak tökéletesen megfelelő válasz, ugyanis a zsebszerződések – vagyis a földszerzési korlátozások kijátszására irányuló jogi megoldások – tipikusan nem jogszabályba ütköző, hanem jogszabály megkerülésére irányuló szerződések, és ezt Sulyok Tamás is pontosan tudja. Csakhogy az ügyvéd nem csak a jogszabályba ütköző, hanem a jogszabály megkerülésére irányuló jogügyletekben sem működhet közre, vagyis az ügyvéd által elkövetett törvénysértés szempontjából mindegy, hogy az adott jogügylet jogszabályba ütközik vagy – miként a zsebszerződés – jogszabály megkerülésére irányul. Mivel az ügyvédi tevékenység ezen alapvető szabályát a szóban forgó szerződések létrejöttének idején is törvény, nevezetesen akkoriban az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény tartalmazta, az az ügyvéd, aki a földszerzési korlátozások megkerülésére irányuló jogügyletben működött közre, bizony törvénysértést követett el. Ha tehát Sulyok Tamás ezt tette, akkor nem igaz az a nyilatkozatában foglalt állítás, hogy ügyvédi tevékenysége során „mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el”, mivel a földszerzési korlátozások kijátszására irányuló jogügyletben való ügyvédi részvétel is törvénysértő, és ezt morális értelemben a jogi elévülés sem változtatja meg. A napvilágra került szerződések pedig jogi szakértők szerint egyértelműen a jogszabályi kiskapuk kihasználását célozhatták, és annak a törvényi tilalomnak kijátszására irányulhattak, mely megtiltotta a külföldiek magyarországi földszerzését. Szerintem – bár nem vagyok jogász – azzal nem lehet védekezni, hogy az eredeti szándék után már legális jogi lépések születtek a földekre, vagy hogy az ajándékozási szerződés, illetve az a kölcsönszerződés, amiben részt vett, önmagában nem volt törvénytelen, az ügyvédnek pedig nem kellett tudnia arról, hogy miben állapodtak meg még 1995-ben a felek. A törvénysértés meglátásom szerint akkor is igaz, ha a felek szerződései a tételes jognak szó szerint megfeleltek, de a szerződésrendszer célja és összessége a jog kijátszását szolgálta. A kérdés számomra most már „csupán” az, hogy – miután ellenjegyzése nem a német nyelvű korábbi zsebszerződésen szerepel – vajon tudhatott-e arról, hogy osztrák ügyfelei ilyen zsebszerződést kötöttek cégük ügyvezetőjével, így az általa jegyzett szerződés is – egy zsebszerződésből, egy ajándékozási szerződésből és egy kölcsönszerződésből álló – törvénymegkerülő szerződéscsomagnak a része, és így ügyvédként törvénysértő módon, tudatosan hozzájárul ahhoz, hogy magyar termőföldek osztrák tulajdonba kerüljenek? Őszintén szólva magam elképzelhetetlennek tartom, hogy a neves jogász, a tapasztalt ügyvéd, az érintett osztrák cég, majd annak jogutóda magyarországi kézbesítési képviselője, egyben 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul ne tudott volna osztrák ügyfelei korábbi kapcsolódó földügyi szerződéséről, vagy hogy ne ismerte volna fel, hogy miben vesz részt. Összességében úgy látom, hogy Sulyok úr nemcsak a most nyilvánosságra került korábbi ügyvédi tevékenységével, hanem már eddigi – „családfaszépítő” – akcióival is tanúbizonyságát adta annak, hogy morális értelemben mindenképpen méltatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére.

    - Ön szerint tehát le kellene mondania Sulyok Tamásnak?

    - Igen, mindezek alapján úgy gondolom, hogy le kellene mondania. Az persze, hogy a vádak bebizonyosodása esetén milyen politikai következményei lesznek annak, hogy Magyarország élén egy olyan köztársasági elnök áll, aki hajlandó volt ügyvédhez méltatlanul, törvénysértő módon, az ügyvédi tevékenységre vonatkozó egyik legalapvetőbb jogi és etikai szabályt megszegve jogszabály megkerülésére irányuló jogügyletekben közreműködni, a magyar társadalom morális állapotától és ingerküszöbétől függ. E tekintetben erősen szkeptikus vagyok, nincsenek illúzióim, vagyis – ha egyáltalán fel is fogná a magyar társadalom az ügyet és annak morális súlyát – jelenleg szerintem nem kell, illetve nem érdemes jelentős politikai következményekre számítani.

     

     

     

     



  • Áramár, gázár (2021. 12. 12.)

    Áramár, gázár (2021. 12. 12.)

    'Felelet'

    Gáz

    Egy normális világban, ha átadják a "zsaroló" Ukrajnán átvezető gázvezeték alternatíváját, lemegy az ár. Ehelyett többszörösére ment fel.

    Nyilván a hatalmasok osztoznak az extraprofiton.

    Az szamárság, hogy minket "megvédenek" a magas ártól. A kistermelők, kiscégek fizetik. Cél a tönkremenetelük. A nagyoknak nem árt. (Azok mindig kaptak támogatást.)

    A lakossági árat meg megfizetjük államadóssággal, inflációval. Csak így nem az fizet, aki fogyaszt, hanem minden adózó. (A nagyok nem adóznak, még áfát sem.)

    Áram

    A mai Magyar Nemzet is csúcsfogyasztásról beszél, és hogy kell az atom. Soha nem írnak/beszélnek arról, mitől nagy a fogyasztás, és nem kéne-e csökkenteni.

    A gázár miatt aki tudott, átállt áramra. A villanyautók miatt is megy fel az ár. Nyáron a rengeteg egészségtelen légkondi miatt, amelyek a kiirtott növényzetű városok, a mesterséges dugók, a közlekedésre kényszerítés, az ablaktalan, alacsony belmagasságú üvegpaloták és a légkondi-reklámok miatt működnek.

    Már a szocializmusban volt lakossági éjszakai áram, és a nagy ipari fogyasztók lekapcsolási lehetősége. Később (távvezérlés, számítógép bevezetése) könnyen meg lehetett volna oldani az áram-kérdést, ugyanezen régi elv alapján. Ha akarnák...

    Egyszerű, mégsem írtak sose róla, csak az utóbbi évben néha, de csak ipari területen: csúcsidőben legyen drágább az áram. (Most épp a villanyautók napsütésben olcsóbb tankolását tervezik Angliában.) A lakásokban is automatikusan lehetne a nagyfogyasztókat az olcsó, napsütéses nappalokra időzíteni. Akár machanikusan is úgy, hogy kb. 5 féle tarifa megy különböző áramkörökre. A drágára van kötve a mosógép. A mélyhűtő is 10 órát kikapcsolhat a drága áramnál. A légkondikat pedig mindenképp, közelezően a legdrágább árammal kéne üzemeltetni.

    Teljesen kiegyenlíthető lenne a termelés a fogyasztással. Nem kéne most elsötétülő városokkal riogatni.