Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficcount/cwtrafficcount.php on line 489

Deprecated: Required parameter $limit follows optional parameter $stripHtml in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwgears/helpers/tools.php on line 38

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficclean/cwtrafficclean.php on line 448

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/plugins/system/cwtrafficonline/cwtrafficonline.php on line 330

Deprecated: Required parameter $langRoot follows optional parameter $assets in /home/xn910000/felelet.hu/administrator/components/com_coalawebtraffic/helpers/coalawebtraffic.php on line 245
FELELET - sajtó ajánló
user_mobilelogo

Tagged in: sajtó ajánló

  • id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

     

    id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

     

    id. Antall: Menekültek menedéke (2024. 03. 22.)

    könyvajánló

    id. Antall József: Menekültek menedéke

    Mundus kiadó 1997

    35.o. a saját maguk által teremtett erkölcsi felfogás, illem, osztálytudat,az évszázadok szelleme nem ismerhetett irgalmat, megértést

    42. o. a kormány nem segített. Hány százezer lelket nyelt el Amerika feneketlen nyomora?... Nem lehetett elegendő munkaerőt kapni... 48.o. Amerika csupa ígéret volt. Itthon a magyarnak a magyar jövő nem ígért semmit. Pedig mennyi föld volt.... grófi hitbizományi földek... vallásalapítványi birtokok... (a kivándorlásról)

    51,55.o. cserkeszekről

    57.o. magyar-lengyel

    76.o. német nyájnép

    84.o. párbajról

    85-86.o. műveletlen középosztály

    86.o. kommunista szervezés

    89.o. szárított kenyér; Moszkva szeretete (és Budapest)

    75.o. milliók halálát jelenthették az egyes ügyiratok, és mégis megmozdult az emberi szív is, és egy „ellenségnek” engedélyt adtak, hogy apjához utazhat az orosz kincstár terhére őr kíséretében vagy 5000 km-re.

    ’Felelet’: Azaz a cári állam ismerte a könyörületet, emberséget. A mai szdsz-fidesz államban az lett a gyakori jogi norma, hogy nincs fellebbezés, nincs kivétel, nincs egyéni elbírálás, nincs könyörület – mindezt egy kereszténynek hívott kormány alatt.

    127.o. történelmi dokumentumok (azaz az ellenkezője lehet az igazság)

    121, 135.o. hazai német kötődésű tisztikar hatása

    135, 164,o. Bajcsyról és Szakasitsról jók

    158.o. a tényleges vezető egy fiatal Gesapo-tiszt... az új rendszer neveltjei... dölyfösen öntudatosak, szinte kibírhatatlanok...

    ’Felelet’: Erről az embertípusról a tipikus-jellemző Fidesz (szdszfidesz, vagy kiseszdéesz?) káderek jutnak eszembe. (Tisztelet a kivételnek.) Talán a 1998-as országgyűlési választásokon jelentek meg tömegesen, beképzeltek, minden hatalmat akarók, másokat porba tiprók... Mi a Bp. 11. kerület Érdi úti iskola gyűlésén döbbentünk meg, hogy az értelmes, jószándékú, művelt MDF jelölt mellett magukat sokkal többre tartották, pedig rögtön kitűnt műveletlenségük, ügyetlenségük, embertelenségük. De hatalom volt mögöttük. Miféle?

    160-161.o. minden bajnak okozója a Nyugat politikája volt... Hitlert segítették hatalomra

     

    ’Felelet’: Az ebben a könyvben olvasható családi örökséget érdemes összevetni jelenlegi vezetőnk múltjával.

     

     



  • Interjú Márki-Zay Péterrel (2022. 06. 05.)

    Interjú Márki-Zay Péterrel (2022. 06. 05.)

    válaszonline.hu cikk (régi Heti Válasz)

    Stumpf András·2022.06.03

    'Felelet:' Rokonszenves válaszok, szerintem hiteles. Sajnos az Euro bevezetési szándéka (a forintunk megszűnése) miatt számomra eleve nem jó a programja, egy 400 éve megszállás alatt levő ország lakójaként. Persze ma már magát a készpénzt is meg akarják szüntetni, ami még rosszabb.

    A Hetiválasz megbízhatóságát meg Ukrajna-pártisága teszi kétségessé...

    A cikk végén a Mihazánk-os megjegyzés nagy kérdés. Tényleg a remélhetően jószándékú vezetőit csak felhasználják a nemzetközi hatalmak, mint 1988-tól a fideszeseket is?

     

    a cikk:

    – Nézegeti már a porszívóügynöki állásokat?

    – Sokak szerint ezt kellene tennem, mások szerint még az is tisztességesebb állás, mint politikusnak lenni. Lehet, hogy a porszívóügynökök meg is sértődnének, ha valaki afféle politikusi lét utáni lejtmenetként utalna a munkájukra.

    – Népes családját valahogy csak el kell majd tartani, ha polgármesteri mandátuma lejár. Hat vagy hét gyerek…

    – Ja, a szolnoki beszédemre utal!

    – Arra.

    – Visszahallgattam, és tényleg hatot mondtam hét helyett, magam sem tudom, hogyan. Fagyos idő volt még, sokadik kampánybeszédem volt aznap összefagyott szájjal… Talán ez volt az oka.

    – A lényeg nem is ez. Hanem a jövője. Eddigi harcostársa, Kész Zoltán szerint lopás, hogy nem adja vissza a támogatói pénzeket, miután nem sikerült a kormányváltó projekt. Esetleg ezek biztosítják majd a család jövőjét?

    – Eddig sem loptam és ezután sem fogok lopni. Mindig el tudtam tartani ezt a nagy családot a munkámból, egyedül is. A jövőben is így lesz. Ráadásul azok a politikusok, akik korruptak, egyáltalán nem éheznek. Egyiknek sem kenyérre kell, egyik sem azért lop.

    – Mégis: nem kellene visszaadni a megmaradt pénzeket a nagyobb donoroknak?

    – A névtelen támogatóknak nem is lehet, a nagyobb adományozókkal pedig beszéltem és nem kérték vissza a maradékot. Ki sem lehetne számolni pontosan, kinek, hogyan és mennyi jár vissza, ráadásul a kampányszámla nem nulláról indult: a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) már jóval korábban is gyűjtött a céljaira. De bármilyen meglepő: az MMM pénzügyeit nem én intézem. Ez egy demokratikus szervezet, lefektetett szabályokkal, a kampány során pedig az operatív csapat pénzügyesei felelősek a szabályszerűségért. A fontos döntéseket az elnökség hozza.

    – Volt, hogy leszavazták önt az elnökségben?

    – Persze! Másfél éve Kész Zoltánnal én is támogattam a párttá alakulást, de nem volt meg a többségünk, maradtunk civil szervezet. Vagy például három éve volt egy operatív igazgatónk, aki miatt Hadházy Ákos kilépett az elnökségünkből. Később már én is Ákossal értettem egyet, de az elnökség többsége csak az önkormányzati választások után jutott erre az álláspontra és csak akkor választottunk mást erre a feladatra. Ez minden, csak nem diktatúra…

    – A Direkt36 elemző cikkéből pedig az derül ki, hogy nem viselte el, ha nem az volt, amit ön akart. Egészen a plakátszín szintjéig akart irányítani mindent a kampányban.

    – Ez hazugság. Még a saját Facebook-posztjaim szövegébe sem szóltam bele…

    – Nem akart beleszólni abba, milyenek legyenek a plakátok, hogyan tördeljék a kampánykiadványt?

    – Amikor azt láttam, hogy olvashatatlanul kicsi betűkkel készülnek plakátok és szórólapok, rossz tördeléssel kiadványok, akkor valóban szóltam – marketinges vagyok, ehhez értek, ezek pedig amatőr hibák voltak.

    – Akkor mi hazugság?

    – Az, hogy akarnokként mikromenedzselni akartam a kampányt – erre időm sem lett volna.

        Makacs vagyok, piszkosul makacs, de demokrata.

    Mutassanak még egy szervezetet, ahol annyi kritika érheti a vezetőt, mint engem az MMM elnökeként! A DK-sok mondták nekem a kampányban: ha náluk valaki így beszélne az elnökükről, ahogy egyesek az én kampánycsapatomban rólam, már régen kihajították volna az illetőt.

    – Sokan, köztük Ruff Bálint és Tóth Péter politikai tanácsadók, a jobbikos Szabó Gábor és Jakab Péter is arról számoltak be, hogy arrogánsan, agresszíven kommunikált velük, ezért nem tudtak együttműködni. Ezt elismeri?

    – 2020 decemberében volt az a bizonyos találkozó Jakab Péterrel, de addigra a Jobbikban már eldöntötték: mégsem mögém állnak be az előválasztáson. Ezért valójában nincs jelentősége, milyen volt a stílusom, vagy hogy milyen rámenősen érveltem az euró bevezetése mellett. Nem volt hatása ugyanis a döntésükre. Jakab Péter valóban megsértődött, amikor később a DK-val való összeborulásukat kritizáltam – ezt utólag is stratégiai hibának tartom. A Jobbik 2018-as szavazóit nem tudtuk megtartani az ellenzéki összefogásban. Az ok számomra egyértelmű: a Jobbik túlságosan összegyurcsányozódott.

    – Még az MMM-es Lukácsi Katalin is rossz vezetőnek nevezte. Ez sem gondolkodtatja el?

    – Elfogadom a kritikát, nem vitatom a hibáimat sem. Ugyanakkor tessék csak belegondolni: 2017 decemberében egy budapesti szállodában döbbentem rá, hogyan lehetne Orbán Viktort leváltani. Matt 9 lépésben – ezzel a címmel meg is írtam később. Az ellenzéki MTI-t leszámítva ez a stratégia 2022. április 2-ára meg is valósult…

    – Április 3-át inkább ne is vegyük a szánkra?

    – Csúnya nap volt, nagyot buktunk – a jelen gondolatmenet erejéig maradjunk április 2-ánál: akkorra, négy év alatt szinte tökéletesen megvalósult egy, a kiötlés pillanatában semmilyen politikai háttérrel, anyagi vagy párttámogatással, ismertséggel nem rendelkező magánember terve, országos politikai stratégiája. Benne két polgármesteri győzelemmel, egy mozgalomszervezéssel, összellenzéki összefogással, előválasztással, húszezer szavazatszámlálóval, százezres március 15-i megemlékezéssel, amelyen a lengyel konzervatív Donald Tusk is beszédet mondott Orbán ellen. Ha annyira rossz vezető lennék, ez aligha jött volna össze.

    – Azért amikor olyan harcostárs, mint Kész Zoltán, szintén ön ellen fordul, az mégiscsak ezt mutatja, nem?

    – Nem. Nem mondom, hogy jólesik, de olyan nagyon meg sem lep. Kész Zoli a brüsszeli gépen mutatott nekem egy kimutatást, hogy hogyan költsünk el egy általuk kínált szolgáltatásra nyolcszázmillió forintot. Nemet mondtam. Most komolyan: ha én agresszíven viselkedek, ha nem lehet velem beszélni, ha mindenkinél pocsékabb vezető vagyok, akkor ugyan miért kampányolt még ezután is fél évet mellettem? Ruff Bálintnak és Tóth Péternek még én könyörögtem az előválasztási kampányban, hogy jöjjenek, segítsenek. Akkor nem jöttek. Amikor aztán megnyertem azt a menetet és találkoztam velük, akkor is nagy örömmel vettem volna a segítségüket. Azt a felvetésüket, hogy a pártokkal forduljak szembe, kerüljem meg vagy hagyjam ki őket – ezt butaságnak tartottam valóban. Egy előválasztási küzdelem után nem letámadni kell a pártokat, hanem konszolidálni a helyzetet, hiszen a győzelem együtt lehetséges csak.

    – Nem úgy tűnt, hogy konszolidálni akar. Tavaly karácsonykor nyilvánosan, tévéstúdióban árulózta a pártok egyes tagjait. A saját vezetettjeit!

    – Azzal a megszólalással nem szétvertem a kampányt, hanem amennyire lehetett, összetartottam.

    – Azzal, hogy akik részt vettek benne, azokat árulózta?

    – Azzal.

    – Mégis hogyan?

    – Úgy, hogy először is: bizonyos pártok befolyásos emberei tényleg árulók. Azzal tudtam őket valamelyest kordában tartani, hogy meglebegtettem ezt, a megnevezésük nélkül. Minthogy gyakran a leghangosabb ellenzékiekről van szó, számukra az egyetlen veszély az volt, hogy megnevezem őket és elkötelezett szavazóik előtt is kiderül, hogy ők valójában szándékosan tartják hatalomban Orbánt. Ezért mondtam ilyeneket – hogy ne akadályozzák a kampányt, vagy még inkább legalább a minimális szinten részt vegyenek benne.

    – Kik voltak árulók?

    – Itt többnyire nem arról van szó, hogy Orbán diktálná nekik, mit tegyenek. Lehet vitatkozni tehát azon, jó szó-e ez rájuk, de én azokra is neheztelek, akik nem akarják leváltani a rendszert, csak úgy tesznek, mintha.

    – Ki volt ilyen?

        – Gyurcsány Ferenc például már az elején beárazta a bukást. Nem számított arra, hogy nyerhet az ellenzék. Ennek megfelelően politizált. Mások is vannak, akik úgy tesznek, mintha le akarnák váltani Orbánt, pedig nem, abszolút nem.

    A Jobbik egyik vezetője is elismerte nekem: az előválasztási kampányban végig abból kiindulva politizáltak, hogy a Fidesz úgysem verhető meg – igaz, ők az előválasztás végétől láthatóan már hittek a győzelem lehetőségében. Jakab Péternek ugyanakkor később is hiába könyörögtünk, hogy kampányoljunk együtt, nem volt rá hajlandó. Sokan nem is a változás reményéért, csak a parlamenti helyekért, a megszerezhető erőforrásokért vannak a politikában. Ahhoz például, hogy a Fidesz 12 év után is gyurcsányozással nyerjen, nem árt neki, ha tényleg ott van Gyurcsány Ferenc. Hogy ezt a hatást csökkentsük, sikerült elérnem, hogy Gyurcsány neve ne legyen ott a szavazólapon látható helyen, a lista tetején. Kérésemre belement abba is, hogy soha közös rendezvényen ne szerepeljünk, kettőnkről közös fotó ne készülhessen. Azt, hogy egyáltalán ne kampányoljon, nem kértem tőle, kéréseimet tehát betartotta, köszönet érte.

    – Akkor tanácsadói önt még nem értesítették arról, hogy létezik az úgynevezett Photoshop?

    – Semmi kétségem nem volt afelől, hogy a fideszes művészek meg fogják alkotni a Márki-Zay–Gyurcsány-képet, de úgy voltam vele: ha a valóságban ilyen kép nincs, mégiscsak nehezebb lesz összegyurcsányozniuk. 2021 októberében éppen azért nyertem én az előválasztást, mert akkor még nem voltam összegyurcsányozva. Ezért lépett vissza végül Karácsony Gergely is a javamra: a mérésekből az látszott akkor, hogy Orbán ellen ő is, Dobrev Klára is veszítene, én viszont nyernék.

    – A tárgyalt időpillanatban az ellenzék 43-38-ra vezetett a mérésekben. Ön nemhogy nem nyert, ezt is sikerült történelmi mélypontra tornázni a vezetésével.

    – Persze, hiszen azok a mérések még az összegyurcsányozásom előtt készültek. Tévedtem abban, hogy engem nem tudnak majd összegyurcsányozni. Négy óriásplakátkampány, a sokmilliárdos TV-, rádió-, print- és közösségimédia-kampány megtette hatását – fél év alatt ez az előnyöm elolvadt. Kiderült, hogy bárki összegyurcsányozható.

    – Akkor mégiscsak jobb döntés lett volna olyan jelöltet választani, aki már eleve össze van gyurcsányozva, de legalább abstart van kampánycsapata és képes összefogni a hadakat?

    – Erről a választók döntöttek. Egyrészt. Másrészt Dobrev Klára mellé az előválasztási kampányban csupán Gyurcsány Ferenc állt oda. Engem viszont a Momentum, az MSZP, Karácsony Gergely, minden korábbi miniszterelnök-jelölt, számos kisebb párt, valamint a civilek is támogattak. Mitől lett volna tehát Dobrev Klára integratívabb személy nálam? Az ő jelöltségével talán megmaradtak volna a Jobbik-szavazók a táboron belül? Kötve hiszem. Még a budai körzeteket is elbukta volna az ellenzék – azok éppen azért lettek meg, mert nem Dobrev Klára volt a jelölt – és ezt személyes képességeinek elismerése mellett mondom. Egyébként az egész országban, minden körzetben rosszabbul szerepelt az ellenzék, mint ha összeadjuk a négy évvel korábbi szavazataikat. A Fidesz pedig 106-ból 102 körzetben jobban szerepelt, mint 2018-ban. Melyik is volt az a négy körzet, ahol rontott a kormánypárt?

    – Hajnal Miklós és Orosz Anna budai körzetei, meg Tordai Bencéé… Melyik a negyedik?

    – Itt ülnek éppen. Hódmezővásárhely.

    – De itt Lázár János nyert, nem ön!

    – Igen, de szavazatokban és százalékban is kevesebbet szerzett, mint négy éve. Márpedig ilyen körzet csupán négy volt a 106-ból. A rendkívül aktívan kampányoló győztes ellenzéki Jámbor András körzetében például a Fidesz jobban szerepelt, mint négy éve, az ellenzék meg korábbi önmagához képest 8 százalékkal rosszabbul. Nálam a Fidesz gyengült önmagához képest és az ellenzék csak 5 százalékkal szerepelt rosszabbul, mint 2018-ban.

    – Mit akar ezzel mondani?

    – Csak azt, hogy nem látom mitől lett volna jobb egy olyan jelölt, akinek a pártja az egyéni körzetekben is rendre a közös lista alatt teljesített. Meg azt, hogy nem látszik, hogy ez a jelölt vagy az a jelölt sokat számított volna.

    – Vagy a receptjük volt rossz és ön jó vezető volt, vagy jó volt a recept, de ön elbaltázta.

    – Az nem jutott még eszükbe, hogy amit megpróbáltunk, annak a műfaja: mission impossible – lehetetlen küldetés? Millió hibát vétettem a szerepléseimben, persze, de a recept jó volt – csak már nem hatásos arra a betegségre, amelyben az ország szenved. Olyan ez, mint amikor ajtók során keresztül kell kijutnod egy épületből, ahol minden ajtó zárva van. Kitalálod, hogy szerzel egy pajszert. Remek recept. Ki is nyitod vele az ajtókat sorban – aztán az utolsó ajtó már nem fából, hanem páncélból van. Lehetetlen pajszerral kinyitni. Ennyi történt. Volt egy térképünk, végigmentünk rajta – de a végén nem volt kijárat…

    – Szóval nem az ön hibája.

    – De, természetesen. Hányadszor is szerzett most kétharmadot a Fidesz?

    – Negyedszer.

    – Az előző három alkalommal is én voltam a jelölt?

    – Nem.

    – Köszönöm.

    – Csakhogy a Fidesz most szerezte a legnagyobb kétharmadot!

    – Ami gyönyörűen illeszkedik a trendbe: ebben a választási rendszerben mindig négy-öt százalékkal jobban szerepel a Fidesz, mint a megelőző választáson. 44-49-53 százalék. Ez tehát tendencia. S hogy mi az oka? Részben az, hogy Orbán minden ciklusban megszüntetett vagy elfoglalt valamit a nyilvánosság tereiből: bezáratta a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, átvette a Hír TV-t, ahogy az Indexet is… Kampányra pedig mindig egyre többet költöttek, újabb és újabb technikákkal – CÖF-plakátokkal, Facebook-profilokkal, Megafonnal…

    – Ha így, akkor ideje elnézést kérni Gyurcsány Ferenctől, nemde?

    – Miért is?

    – Ön április 3-án este ugyanazt a következtetést vonta le, amit ő az ön állítása szerint már tavaly: hogy a Fidesszel szemben nem lehet nyerni. Tehát neki volt igaza, ő építette helyes alapállásra a stratégiáját.

        – Ennyiben igaza volt, igen. Mondjuk nem is tett meg mindent azért, hogy nyerjünk. Ahogy Jakab Péter sem. Ezek a pártok a hatpárti kampánystáb legfontosabb üzeneteit sem voltak képesek megosztani a saját felületeiken, a saját politikusaik felületein. Ami azért nonszensz. Pedig megígérték, amikor elengedtem a hetedik frakciót.

    – Nem járt volna jobban, ha leszedik önt kampány közben és valaki más vezetésével veszít az ellenzék? Most a pártok által kitúrt, nagy visszatérő civilként alapíthatna pártot, nem „politikai hullaként”.

    – Az előválasztás győzteseként én nem futhattam el – de a pártok bármikor leszedhettek volna. Bármikor. Csakhogy miért is tették volna azok, akik amúgy sem láttak esélyt a győzelemre? Gyurcsány meg is mondta nekem négyszemközt: nem teszik meg nekem azt a szívességet, hogy leszedjenek. Már csak azért sem lett volna ennek értelme egyébként, mert a szóbeszéddel ellentétben, ami az én akarnok mikromenedzserkedésemről kerekedett, valójában a hatpárti csapat közösen határozta meg az irányt. A stratégiát, az üzeneteket, a háborúra való reakciót: ezeket mind egy csapat dolgozta ki, nem én. Én jártam az országot és kampányoltam.

    – Nem ön találta ki a fő üzeneteket? A háborúra való reakciót sem a mellényzsebéből húzta elő?

    – Dehogy! Hogy mi Európában és a NATO-ban bízunk, hogy Putyin a gonosztevő, ez teljesen közös álláspont volt, nem az én magánszámom.

    – Kunhalmi Ágnes mintha mondogatta volna, hogy erről le kellene jönni.

    – Ő volt az egyetlen, aki már néhány héttel a bukás előtt is mondta, hogy a putyinozás nem működik. Gyurcsány közben olyanokat posztolt, hogy „pocsék ember leszel vagy meghalsz”… Szóval nem, ezt tényleg nem lehet kizárólag az én nyakamba varrni. Nem én szerveztem a Wesley Clarkkal való beszélgetést sem, a tervezett Zelenszkij-videóhívást sem… Azzal már nem is értettem egyet a kampány végén.

    – Mert?

    – Mert a vásárhelyi piacon folyamatosan kaptam már én is, hogy jaj, nem szeretnék, ha elvinnénk katonának a gyerekeket Ukrajnába meghalni. Nem a mi butaságunk volt az oka a kialakult helyzetnek, hanem a Fidesz gonoszsága, azt azért tegyük hozzá most is.

    – A Gulyás Mártonnál háborúügyben elmondottakat sem bánja?

    – De. Mondjuk, ha visszanézik az egészet, látják, hogy nem mondtam mást, mint ami a közös álláspontunk volt: ha a NATO katonai segítséget ad Ukrajnának, azt mi is támogatjuk. Arról egyáltalán nem beszéltem, hogy magyar katonákat küldenénk oda: ilyen terv ötletszinten sem volt senkiben.

    – Aztán egy visszakérdezésre „nem” helyett azt mondta, hogy „igen”.

    – Valóban. Hiba volt. Hiba volt bármi olyat mondani, amit ki lehetett forgatni. Ezt vállalom. Azt viszont továbbra is cáfolom, hogy ezen ment el a választás.

    – Az összegyurcsányozódáson ment el? A háború nem is számított?

    – Dehogynem! Az összegyurcsányozásom sikere meghozta a győzelmet a Fidesznek, a háború kommunikációs kezelése pedig a kétharmadot. Csakhogy ezek ellen a hazugságkampányok ellen nem sokat tehettünk. Egy másik példával könnyű ezt megvilágítani. A katonák mellett ugyanilyen hangsúlyt kapott Orbánék kampányában, hogy elhitessék: elzárnánk a gázcsapokat. Soha ilyet nem mondtam. Négyszer kérdezett meg erről naponta a Fidesz-sajtó, mindahányszor elmondtam, hogy nem támogatjuk ezeket a szankciókat, az ország energiabiztonsága számunkra is kiemelten fontos. Ennek ellenére terjeszteni kezdték a hazugságot, és működött így is. Sms-eket láttam az általam egyébként normálisnak tartott Varga Mihály nevével aláírva, hogy „A Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal követeli a gázcsapok elzárását”. Nem volt tehát szükségük hibára, rosszul megfogalmazott félmondatra sem, hogy minden csatornán terjesszék a hazugságaikat. Amelyeket elképesztő hatékonysággal terítettek.

    – Amikor közölte, hogy önök egyszerre képviselik a kommunistákat és a fasisztákat – akkor azért lefagyott a kampánycsapat is. Az pedig nem a Fideszen múlt.

    – Nyelvbotlás volt. Több fórumon elmondtam már jól azt a mondatot. Úgy szólt a gondolat, hogy Orbán egyetlen személyben volt már 40 év alatt minden, a kommunistától a fasisztáig, miközben nálunk viszont a pártok külön-külön képviselik saját értékeiket a szociáldemokráciától, liberalizmustól a konzervativizmusig, nem váltogatva, tehát sokkal hitelesebb ez a konstrukció. Azon a balatoni fórumon viszont kimaradt a mondat közepe, összecsúszott a két gondolat. Hibáztam. Nem papírból olvastam a szövegeimet, mint Orbán, aki még azt is olvassa, hogy Szijjártó Péter lesz a külügyminiszter.

    – Nem is bakizik. És van négy kétharmada.

    – Így kell csinálni, igen. Régen ő is hadart és csapongott, de leszoktatták róla húsz éve.

    – Ötvenévesen akar még fejlődni ebben?

    – Nincs ilyen tervem. Szórólapozástól a szemétszedésig, aláírásgyűjtéstől a tüntetésig bármit megteszek, ami rajtam múlik, hogy ez egy jobb ország legyen, de a miniszterelnökség nincs a terveim  között. Most sem volt szabad és demokratikus a választás, négy év múlva pláne nem lesz az.

    – Ezt belátta, aztán rögtön alapít is egy pártot. Logikus…

    – Mert megígértem. Azért. Nem azért, mert úgy gondolom, hogy négy év múlva a választásokon majd le lehet győzni Orbánt. Nem lehet. Viszont az a sokezer ember, aki például civilként a mozgalomban dolgozik, megérdemli, hogy máskor ne érje hátrány arra hivatkozva, hogy még pártja sincsen. Ennyi.

    – Minden mindegy, tehát csinálhatunk akár pártot is?

    – Így is nézhetjük. Unatkozik? Vegyen mosómedvét! Vagy alapítson pártot. Persze ez a jelenlegi pártoknak nem tetszik. A DK például mindent le akar uralni, el akarja foglalni a teljes ellenzéket – s ez Orbánnak sincs ellenére. Karácsony Gergő letámadása is ezt a célt szolgálja.

    – Karácsonyról még jó a véleménye?

    – Maximálisan.

    – Ő azt mondta nekünk: nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek. Merthogy kormányzóképesség szempontjából gyatra volt az ellenzék.

    – A Fidesz is rosszul kormányoz – de tény, hogy sikeresebben, mint a 2010 előtti kormányok. Románia már Orbán alatt hagyott el minket egy sor mutatóban, de Szlovákia vagy Lengyelország éppenséggel még a Gyurcsány-kormány alatt. Az oktatási eredményeink katasztrofálisak, de már 2005 óta romlanak folyamatosan – és akkor nem Orbán-kormány volt. Az egészségügy meg mindig katasztrofális volt. Az emberek ezt megszokták, s az alacsonyabb adót, a visszatérítéseket, a rezsicsökkentést, az árbefagyasztott termékeket, üzemanyagot látják főleg.

    – Szóval nem tudott volna jobban kormányozni Orbánnál?

    – Dehogynem. Hosszútávú növekedési pályára lehetett volna állítani Magyarországot – a tudás, a program ehhez megvolt. Ha az a kérdés, meglett-e volna ehhez a politikai támogatás a pártok részéről… Na, akkor viszont Gergőnek igaza van. Hisztérikus rohamot kaptak egyesek az ellenzéki pártok soraiban már attól az ötlettől is, hogy a várólisták csökkentése érdekében tegyünk az állampolgárok számára ingyenessé – a TB által finanszírozottá – bizonyos magánegészségügyi ellátásokat – holott ilyen ma is van. Komplett pártok ellenezték ezeket a terveket.

    – Karácsony mondta azt is, hogy elitista volt a szövegük. Egészségügyi Minisztériumot hiányoltak ahelyett, hogy a falusi háziorvos hiányával kampányoltak volna, például.

    – Biztos így van. Kunhalmi Ági és több másik ellenzéki pártvezető sokkal bátrabb, populista ígéreteket javasolt a közös programba. Tény, hogy én ellenálltam, de elég jó érvem volt: az előző három kétharmad sem azért jött össze, mert az MSZP nem ígért eleget. Eleget ígért. Most pedig októbertől áprilisig a GDP 8 százalékát szórta ki a Fidesz a kampányban. Mi ehhez képest néhány populista ígéret? Ezalatt az idő alatt ráadásul feloldották a Covid-lezárásokat, plusz irdatlan kampányt folytattak: 25 ezer óriásplakátot pakoltak ki. Mi tizedennyit tudtunk. Olyan adatbázisuk volt, amilyen számunkra elképzelhetetlen.

    – Hódmezővásárhelyen hogy nézett ez ki?

    – Két és fél évvel ezelőtt, amikor több szavazatot kaptam, mint most, 2200 fős adatbázisunk volt. Most nyolcezer fős. Közben azonban Lázár János csapata a komplett választói névjegyzéken ment végig akár többször is. Fizetett aktivistákkal, nem helyiekkel, hanem állítólag pestiekkel és erdélyiekkel, de házról házra mentek. Az idősek otthonában 150-en szavaztak le a Fideszre, csak ketten rám. A helyi szegregátum lakói, akiknek a felzárkóztatására rengeteget költött a város az irányításommal, simán leszavaztak Lázárra – utólag jutott csak el hozzám, mit terjesztettek a körükben.

    – Mit?

    – Azt, hogy meg fogjuk emelni a lakbérüket a most felújított, hőszigetelt lakásaikra. A makói romáknál meg jobbikos fasiszta voltam. Testre szabott hazugságokkal járták az utcákat, mindenkiről tudták, mivel lehet elvinni az urnához. Egy vásárhelyi barátomhoz is becsöngettek – konkrétan a makói polgármester. Idejött kopogtatni. A haveromról tudták, hogy nem fideszes, az édesanyjáról is, úgyhogy csak a harmadik lakót keresték. Róla nem volt információjuk, hát rárepültek, hátha. Ennyire szisztematikusan végezték a munkát és mindenhol pont azt a hazugságot terjesztették, amiről tudták, hogy ott hatni fog. Elképesztő erőforrásokat használtak. Ezzel mi nem tudtuk felvenni a versenyt. Esélytelen volt a küzdelem.

    – Ha így látja, akkor miért is járul hozzá a demokrácia látszatához egy új párt alapításával?

        – A Horthy-rendszerben egyetlen percig nem volt esélyük az ellenzéki pártoknak a győzelemre. Ettől még léteztek és politizáltak. Voltak tehát már ilyen korszakok. Én azonban az országos politizálásnál fontosabbnak tartom Hódmezővásárhelyet. A parlamentbe is ezért nem ültem be.

    – Pedig akkor két évvel tovább, 2026-ig lett volna állása.

    – Csakhogy van itt vagy száz ember a városban, akiket szélnek eresztenének, ha én elhagynám a várost, és a Lázár János által utódomként emlegetett öt nő egyike megnyerne egy időközi polgármester-választást. Ezekért az emberekért pedig felelősséggel tartozom.

    – Akkor nem is az a terv, hogy a most alapítandó civilek pártja két év múlva az EP-választásokon szerez egy mandátumot önnek, hogy Brüsszelben folytathassa 2029-ig?

    – Nem. Maradnom kell és indulni is fogok a 2024-es polgármester-választáson.

    – Túl jó esélyei nincsenek.

    – Egyelőre talán nincsenek: az újabb Fidesz-kétharmad, valamint Lázár János miniszteri kinevezése megkavarta a viszonyokat helyben is.

    – Hogyan?

    – Már eddig is voltak, akik inkább engedelmeskedtek neki, mint nekem. Tőle félnek, tőlem nem. Ugyanakkor: két és fél évre lehetetlen előre látni. Ki tudja, milyen lesz akkor a Fidesz népszerűsége? A gazdasági helyzet kezelése nem lesz leányálom, még Orbánnak sem. Előállhat tehát olyan helyzet a ciklus közepére, amelyben sokkal nagyobb eséllyel indulhatnak majd az ellenzékiek a polgármesterségért.

    – Csakhogy az összellenzéki párttámogatást sem tudja majd maga mögött – ez már most borítékolható.

    – Ez is igaz. Könnyen előfordulhat, hogy lesz olyan baloldali párt is, amely indít majd ellenem jelöltet. A Fidesz segítségével a Mi Hazánkat is tovább erősítik majd. Szóval a helyzet nem könnyű, de ezt a küzdelmet a város és a vásárhelyiek érdekében nem adhatom fel – a tisztesség, a becsület kívánja így.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Jancsó O.: Elrabolt idő - vírusradar (cikkek apropóján) (2020. 09. 26.)

    Jancsó O.: Elrabolt idő és Munkatársunktól: Gyorsan értesül, aki fertőzött lehet (cikkek apropóján) (2020. 09. 26.)

    Magyar Nemzet Lugas Magazinja 2020. 09. 26. és 09. 28. hétfői szám

    idézetek az "Elrabolt idő" cikkből:

    A The Social Dilemma az adatkapitalizmus bugyraiba vezeti a nézőt, bemutatva a közösségi alkalmazások negatív hatásait.

    A koronavírus miatti  bezártság például megsokszorozta a közösségi felületeken töltött időt... Ez kiválóan szolgálta a tech-cégek céljait is...

    idézetek a 24.hu-ról:

    Dömös Zsuzsanna újságíró. 2020. 09. 13.

    https://24.hu/tech/2020/09/13/the-social-dilemma-netflix-jeff-orlowski-dokumentumfilm-ajanlo-google-facebook-kozossegi-media/

    "A Netflixen szeptember 9-től magyar felirattal is elérhető Társadalmi dilemma (The Social Dilemma)című dokudráma hátborzongató képet fest a jövőnkről, de főként a valóságunkról. A Facebook, a Google és az Instagram egykori fejlesztői kongatják meg a vészharangot, és hívják fel a figyelmet arra, hogy mit művel az adatkapitalizmus a mentális egészségünkkel és a demokráciával."

    "A történelem során még nem volt olyan, hogy ötven tervező, húsz és harmincöt év közötti fehér férfiak Kaliforniában, olyan döntéseket hoznak, amik kétmilliárd életre lesznek hatással." mondja Tristan Harris, a Google korábbi dizájnetikusa a filmben elhangzó interjújában. Harrist úgyis emlegetik, mint a Szilícium-völgy lelkiismeretét. Az egykor a Gmailen is dolgozó férfit egy ponton elkezdte zavarni, hogy a szolgáltatásokat egyre addiktívabbá tervezik, ezért felhívásként elkészítette a fent idézett gondolatot is tartalmazó prezentációját, amit szétküldött a cég alkalmazottainak, abban bízva, hogy belülről tud elérni változásokat. A várt forradalom azonban elmaradt.

    A Harris által felvetett problémára építette fel filmjét Jeff Orlowski rendező, aki korábban a klímaváltozás témájáról forgatta a Chasing Ice és Chasing Coral dokukat.

    ...Erről beszélnek a nagy techcégek egykori alkalmazottai interjúkon keresztül. Olyanok, akik vezetőként dolgoztak volt a Facebooknál, a YouTube-nál, a Google-nél és a Twitternél, de távozásuk óta élesen kritizálják a termékeket, amik létrehozásában nekik is szerepük volt.

    ...újra kellene gondolni a reklámokra épülő üzleti modellt. Például megadóztatni a cégeket az általuk gyűjtött adatok után...

    A legszélsőségesebben talán Jaron Lanier, a virtuális valóság úttörője, informatikus vélekedik:... a legjobb, ha törlöd magad a rendszerből.

     

    Felelet: Gondolom, a magyar államvezetés a filmet fontossága miatt a nemzeti adókon azonnal sugározni fogja, és egyéb megnézését is ingyenessé teszi! Az újság a hírt nagy késéssel, és a tartalmat szélsőségesen tompítva, szinte meghamisítva írja meg. Miért? Mert a kormány is egy oldalon van az adathalász/tudatbefolyásoló cégekkel? A "stratégiai partnerekkel"? A MN cikkben a két kiemelt sornál nincs is több érték, csak az, hogy egyáltalán megismertet a film létezésével.

    frissítés 2021. 01.30.

    Megnéztem a filmet, gyenge, időrabló. (Mint a légikatasztrófa sorozatok, pár perc igazi műsor elhúzva sokszorosra.)

    Öt perc hasznos gondolatot tartalmaz a feltérképezésünkről, befolyásolásunkról, az embercsoportok közötti növekvő ellenségességről, a fiatalok öngyilkosságáról. Rengeteg dologról meg nem beszél. (Talán szándékosan?)

    Kéne egy igazi, jó film!

     

    idézetek a "Gyorsan értesül, aki fertőzött lehet" cikkből:

     (a "Vírus radar" mobilalkalmazás)... a megszokott működés közben a háttérben futva azoknak a mobiloknak rögzíti az egyedi, titkosított azonosítóját, amelyek legalább negyedórán át az applikációt letöltő személy kétméteres közelségében tartózkodnak.

    Felelet: Hogy örülne Sztálin vagy Rákosi! Micsoda lehetőség (kapcsolatok, mozgás, beszélgetések elemzése besúgóhálózat nélkül)! Természetesen a kétméteres közelségben tartózkodók hozzájárulását nem kérik... Népszavazás sincs a kérdésről...

     

     

     

  • Jelenczki István Rákay filmjéről (2024. 04. 27.)

     

    https://magyarjelen.hu/jelenczki-istvan-rakay-filmjerol-igazi-arulas/

    Jelenczki István Rákay filmjéről (2024. 04. 27.)

    Jelenczki István Rákay filmjéről: “igazi árulás” Magyar Jelen2024. április 23.

    Most vagy soha – most volt soha „Ahogy történt” és „ahogy történhetett volna” – ez az első mondat, ami megjelenik a film elején. Ez a mondat azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit akarunk! Azt csinálunk a magyar történelemmel, a magyar nyelvvel, a hazaszeretettel, amit akarunk. Itt a hatalom arroganciája teljességében nyilvánul meg. Hiába adnak egy tehetségtelen senkinek – a Hamvas Béla által leírt minőségről van szó –, több mint 6 milliárd forint támogatást, a legmagasabb filmgyártási technikát, a tehetségtelensége még egyértelműbben, élesebb módon kiderül. Jelenczki István véleménycikke.

     

    Itt kell feltenni azt a kérdést: milyen filmtámogatási rendszer az, ami, vagy aki, akik egy alkalmatlan embernek megítélnek több mint 6 milliárd forintot az adófizető polgárok pénzéből? Hogyan fordulhat elő ilyen skandalum? Meddig tartható fenn ez a szuper egyablakos, zárt filmgyártási rendszer, amelyet egy zárt hatalomközeli klikk bitorol?

    Most volt a soha – ilyen lehetősége nem volt senkinek, hogy a film nyelvén keresztül méltón adja át a Magyarság szabadság és igazság iránti olthatatlan vágyát. Ez az isteni küldetése a magyarságnak! A film ezért igazi árulás.

    A történelmi események csak történelmi folyamatban vizsgálhatók és értelmezhetők.

    1848. március 15-e nem előzmények nélküli volt: a magyar reformkori politikai küzdelmeknek, a megelőző évtizedek országgyűléseinek, a nemzeti fő- és középnemesség harcának is köszönhető, hogy 1848. március 15-e létrejöhetett. Nem varázsütésre állt elő, mint ahogy a film bemutatja.

    Példaként: 1848. március 9-én az Ellenzéki Kör megbízza Irinyi Józsefet egy, a Kossuth március 3-i felirati javaslatát röviden összefoglaló petíció megfogalmazására. Ez a tizenkét pont első változata. Ha az „egy nap történetében” nem jelenik meg a történelmi előzmény, azaz a reformkori főrendi ellenzék több évtizedes politikai harca – mint ahogy nem jelenik meg -, így nemcsak történelmileg lesz sekélyes, de a film hiteltelenné válik.

    A film nyelvezetéről, a lebutított párbeszédekről egy másik írásban kellene elemzést folytatni. Pl. a film elejéről „…alig tudtam meglógni”… Nem a veretes szépirodalmi magyar nyelvet kérem számon – mellesleg az lenne az igazi -, de azt gondolom, hogy abban a történelmi korban és abban a történelmi környezetben nagyobb gondosságot követelt volna meg a forgatókönyvírótól, hogy milyen magyar nyelven írja meg a párbeszédeket.

    A rendezői színészvezetés a jól megírt forgatókönyvön alapszik. Itt a XIX. század magyar történelmének egyik legfontosabb napjáról és hőséről készült filmről gondolkodunk, és arról a történelmi küldetésről, amit a magyar reformkor jelentett számunkra. A filmben nem átélhetőek a szereplők, legyen az epizód- vagy főszereplő, nincs önazonosságuk, ettől hiteltelenek, ha rendező így instruálta-vezette őket, bizony nagyon felületesen tette meg.

    Az igazi főszereplő a gonosz áruló, aki átélhető lenne, ha tudnánk, miért gyűlöli ennyire a magyarokat. Miután nem tudjuk meg, hiába a karakteres színészi játék, „lejön a vászonról”, mert túl harsány, nagyon direkt és hamis. Tényleg az volt a szándék, hogy egy magyar áruló legyen a főszereplő? Miért?

    Petőfi Sándor párbajt vív egy esernyővel, majd egy fakarddal D’Artagnan módjára a Pilvax Kávéházban, mint a Három testőr című filmben. Erről Petőfi is tud?

    Szendrey Júliától az először kapott kokárdát Petőfitől elkéri egy odakerülő kisfiú, majd később Júlia ismét elővesz egy másik kokárdát, és átadja Petőfinek. A kisfiú „odakerülése” észrevehetően direkt, kilóg a filmből, a cselekményből.

    Júlia a film szerint áldott állapotban úgy menekül, ahogy, és még egy karate jellegű rúgásra is képes. A legfájóbb, hogy sem Petőfi Sándor, sem Szendrey Júlia személyisége úgy, ahogy ebben a filmben megjelenik a néző számára, nem átélhető, nem azonosak önmagukkal – színész vezetés, forgatókönyv.

    A zene végig harsogja, sok helyen érthetetlenné teszi az alatta lévő elhangzó párbeszédet. A zene folyamatosan „drámai”, ezért nem tudja helyettesíteni a létre nem jött drámát. Üressé válik. Rossz hangkeverés? Minek a Dolby? Ha a zene ilyen elnyomó a képpel és cselekménnyel, az elfed valamit. Azt, ami nem történik meg a képben, a cselekményben. Az igazi filmzene az alá-, a legjobb esetben mellérendelő.

    A film végén a felhőben megjelenő történelmi tények feliratának betűfokozata túl kicsi, valamint az üteme olyan rövid, hogy nem lehet elolvasni. Miért? Ez volt a cél? Vagy egyszerűen erre nem figyeltek? A legsúlyosabb vétke a filmnek a hazaszeretettel való visszaélés! Itt válik egyértelművé, hogy ki kit szolgál. A harsány, sokszori tömegjelenetek önmagukat gyengítik, mint egy kiüresedett, rossz refrén. Hát így lehet megutáltatni a magyarokkal a magyar önazonosságukat. Nem először fordul elő a hazai filmgyártásban.

    A történelmi hazugságok jól követhetőek ebben a cikkben, amit a Széchenyi-díjas Hermann Róbert írt.

    Az 1848-as európai forradalmak közül csak nálunk, Magyarországon nem volt véres és erőszakos a forradalom! Nem volt nyomdaégetés, nem volt pusztítás. Az igazság képviselete bátorság, ez a film éppen azt bizonyítja, hogy a kreatív producerként önmeghatározott személy nem állta ki a bátorság próbáját, és nem csak a tehetségtelensége miatt. Hogy miért nem? Magyarok!

    „Kutassunk … a nemzetek történetének forrásaiban oly mélyen, mint csak lehet! Honunk előmozdításáról és javunk ügyéről világosítsuk fel magunkat, nehogy készületlenségünk által többet ártsunk hazánknak, mint amennyit aztán képesek volnánk aggkorunkig ismét helyreállítani! Ne mulasszuk el azon gyökérokok keresését, melyek a nemzeti nagyság sarkalati, mert másképp mindig homokra fogjuk állítani alapnélküli műveinket!”

    Széchenyi István: Hunnia   

                                 

    „…a reformkor, s a 48-as pesti forradalom naiv, félrevezetett szellemóriásai, akik joggal törtek lándzsát a polgári haladás ügye, és egy önálló Magyarország mellett, sajnos nem ismerték fel igazi szándékát ennek a „nemzetközi hidrafejnek”, amely a történelem színpadán oly „…hirtelen és félelmetesen jelent meg, egészen másféle harcok eljövetelét hirdetve”, a történelem XVIII–XX. századi változásai nyomán világosan látható az, hogy a globális hatalomra törő fináncoligarchia pénzügyi támogatásával a szabadkőművesség – antagonisztikus ellentéteket gerjesztve – hogyan rombolta le először az egymással rivalizáló tekintélyes birodalmakat; majd a következő lépésben, hogyan hódította meg a belőlük kivált, látszólag önálló, de valójában már minden tekintetben kiszolgáltatott, védtelenné vált nemzetállamokat. Ez követhetően így volt a XVIII., a XIX. és a XX. század során is. Gondoljunk csak a Rothschild-ház, a Berlini Discontóbank vezére, Hansemann, Bismarck bankárja, Gerson Bleichrőder, J. P. Morgan, J. Schiff, B. Baruch, a Warburgok, vagy a Kuhn és Loeb bankház Bécsben, Potsdamban, Berlinben, Párizsban, Londonban, Szentpéterváron vagy másutt legitim kormányokat és/vagy ellenzéküket, ellenségeiket is finanszírozó vagy éppen zsaroló monetáris politikájára, kétes történelmi szerepére. Mára ez a felvázolt folyamat döntő fázisához ért, az egyre fájdalmasabb drámai végjátékban pedig, mint korábban annyiszor, ismét csak vesztésre állunk. Amikor tehát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szabadkőműves tévtanokkal fertőzött rövidlátó, türelmetlen, felelőtlenségig naiv hangadóit vizsgálatunk során kritikával illetjük; nem a jogos magyar önállósági törekvést; nem a sajtószabadságot, nem a polgárosodást, nem az oktatás, a művelődés és a kultúra fontosságát, nem a törvény előtti egyenlőség ügyét, nem a jobbágyfelszabadítás elodázhatatlan megvalósítását, nem az új alkotmány megszületésének igényét és nem is a magyar nyelv használatának létjogosultságát, elsőbbségét kérdőjelezzük meg, csupán azt a szabadkőműves romboló szándékot és politikai törekvést kifogásoljuk, ami elsősorban a francia, az olasz, a német forradalmi események és változások után került, kerülhetett Magyarországra. Ugyanis, ezek letagadhatatlan hatására nyert fokról fokra teret Magyarországon a liberalizmus, a kereszténységet megosztó katolikusellenesség, a keresztény kultúra céltudatos lerombolása, az amoralizmus, a gyenge állam hazug ideálja, a magyarság saját hazája, földje, sorsa, megmaradása iránti közöny, az önzés, majd lépésről lépésre az ezekkel szervesen összefüggő drámai népesség csökkenés, továbbá a hazugság, az irigység, a gyűlölet és a kultusszá emelt erőszak megállíthatatlannak tűnő terjedése, vagyis mindaz, ami ellen a folyamatosan becsapott, rohamosan fogyatkozó magyarság jobbik fele, ma is, kétségbeesett élet-halál harcát vívja.”

    Sziklai Dusán János: ANNO DOMINI 1918 30.oldal.

    A szabadkőműves irodalmak anyagára hivatkozó Barcsay Adorján 1921-ben kiadott művében azt olvashatjuk, hogy a francia forradalom eszméin nevelkedett Petőfi Sándor ugyancsak szabadkőműves volt. Petőfi a Respublica, A királyok ellen, A királyok dala, a Forradalom, az Itt a nyilam mibe lőjem? és az Akasszátok föl a királyokat című radikális versei mellett, sajtónyilatkozataival és 1848. március 17-én tett vallomásával is hitet tett a revolúció oldalán. Confessiojában (Vallomásában) így írt erről: »Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez az új evangyélioma, …« Tavaszi vallomását követően Petőfi a francia mintára szerveződött „… Radikál Kör megbízásából június 26-án újabb programot” ír a márciusi forradalom szellemében, majd „A Népelemben kiáltványt tesz közzé a saját neve alatt, … az Egyenlőségi Társulat megbízásából …”

    Sziklai Dusán János: ANNO DOMINI 1918 35.oldal

    Milyen szellemi „gyökér okok” mozgatták 1848-ban a mi forradalmi ifjúságunkat? Mikor, hol jelennek meg ezek a tudva tudott igazságok a filmben? Hol van itt a bátorság?

    „Az igazság szabaddá tesz” (János 8:32)

    Az igazság képviselete nemcsak felszabadít, hanem kötelezettséget, szolgálatot jelent. A magyarság évezredes isteni küldetése az Igazság és szeretet képviselete, minden koron át, még ebben a mai, végsőkig romlott világban is.

    A létezés szentségéhez való viszony az igazság felismerésében, annak gyakorlati megvalósításában jelenik meg. Ebben a viszonyban kell megjelennie a magyar haza iránt érzett, cselekvéssel átszőtt szeretetnek. Aki hazudik a magyar történelemről, átírja azt, az nem képviselheti semmilyen módon a magyar hazát.

    Produceri film. A Most vagy soha című film egy amerikai filmkészítési rendszerben íródott, legyen benne kaland, egy kis szerelem, látványos verekedések, erotika, üldözés stb. Bevált kliséelemek szerepeljenek, hogy jól eladható legyen a film, minél nagyobb legyen a bevétel. Hogy közben a saját múltunkat írjuk át és ezzel tesszük hiteltelenné, az elfogadhatatlan. Ez, ami elkészült, nem történelmi, nem kaland- és nem akciófilm, viszont az anyagi lehetőség megvolt rá. Ezért árulás a film. Mi lenne, ha ezért a látványos kudarcért vissza kellene fizetni ezt a támogatást? Rákay Kálmánnak lenne pénze rá! Hisz nem a kreatív producer pénzéből, hanem állami támogatásból készült a film. Itt bucskázik át az ördög!

    A Mammon istenének szolgálója Rákay Kálmán, Philip. (Érdemes az alábbi cikkeket végigolvasni.)

    Rákay Philip tanácsai 300 millió forint osztalékot értek 
    Kereken 100 millió forint osztalékot értek Rákay Philip tanácsaitanacsai
    Rákay Philip rommá keresi magát tanácsadással: 900 millió forintos osztalékot vett ki a cégéből
    Rákay Philip cége rekordösszegű, 1,3 milliárdos profitra tett szert tavaly
    Rákay Philip cége három év alatt 600 milliós osztalékot fizetettosztalek

    Nem lehet két Istent szolgálni, a Mammonét és a Magyarok Istenét egyszerre.

    Hogyan lesz Rákay Kálmánból Philip?

    Már a keresztnévváltás is önazonosság hiányát jelzi. Hogyan lesz egy Fidesz-nagygyűlések mikrofonállványából az M1 csatorna felügyelőjévé, „intendánsává”? Úgy, hogy aki a politika területén szerzett haveri tőkéből gazdasági tőkét szerzett, így vált milliárdossá, producerré, a magyar történelmi filmek klánjának meghatározó „egyéniségévé” akkor, amikor sem tudása, sem tehetsége nincs a magyar történelemhez és filmkészítéshez. (Lásd: Aranybulla film.) Karrierjének bemutatására elég megnézni a Wikipédia leírását, mert jól követhető maga a jelenség, a Rákay Kálmán-jelenség, amely hűen tükrözi mindazt, ami a hatalom közvetlen környezetében létrejött, igen tanulságos. Mikrofonállvány = filmproducer. Régi igazság, hogy a megkapott diplomával nem jár tehetség, sem intelligencia, ennek hiánya bőségesen megmutatkozott, és bizonyítást nyert a pökhendi arrogáns reakciókban, amelyet a kreatív producer a bemutató óta megtett. Csak egy önmagáról bármit is elképzelő reagál így a szembesített valóságra.

    A kreatív producerről mindent elárul, és önmagát leplezi le, amikor március 14-én a Duna feletti esti égboltra 500 drónnal rajzoltat Petőfi-arcképet és utána kokárdát. Így köszöntette az ünnepet és a film bemutatóját. És mennyibe került, milyen költségvetésben szerepelt?

    Lehet, hogy az amerikai álomgyárakban ez működött és működik, de teljesen idegen a hazai filmkészítés gyakorlatától. A magyar filmgyártás tradíciója az, hogy magyar történelmi, társadalmi kérdésekről szóljon, vagy szépirodalom, vagy a megírt forgatókönyvek alapján, és a rendező jegyzi a filmet, nem pedig a producer, aki a Mammon istenének szolgája.

    Mint látjuk, van magyar filmgyártás, ami nem más, mint pénzgyártás. Ez a teljes züllöttség jele. Jó lenne, ha még létezhetne olyan helyzet, hogy olyan filmalkotások szülessenek, meg amelyek a filmművészetet szolgálják. Kérdezem, hogy egy Bergman, Pasolini, Fellini, egy Tarkovszkij tudnának-e most alkotni?

    A Vajna által a Hollywoodból hozott amerikai szisztéma, hogy mi kell egy jó filmhez, legyen játék-, kaland-, vagy kiirtjuk az emberiséget film, mert nekünk a filmben mindent lehet. Megjegyzés: addig-addig készítik, míg valóra nem válik! Vajnának, és az ő magyar janicsárjainak tökéletesen sikerült elsajátítani az amerikai hamis tudatot. Sorra jelennek meg a hamisított világról készített filmjeik egy hamissá vált, önmagát elpusztító világban. Volt-e ilyen tudatátformáló-programozó hatásuk a szovjet filmeknek, és a szocialista realizmus direktívája során elkészült magyar filmeknek? Erre a kérdésre igazán csak azok tudnak válaszolni, akik át- és megélték azokat az időket.

    A leghangsúlyosabb kérdést még egyszer fel kell tenni! Milyen filmtámogatási rendszer az, amelyben egy tehetségtelen embernek megítélnek több mint 6 milliárd forintot az adófizető polgárok pénzéből? Hogyan fordulhat elő ilyen skandalum? Meddig tartható fenn ez a szuper egyablakos, zárt filmgyártási rendszer, amelyet egy zárt klikk bitorol?

    Remélem, hogy még megakadályozható, hogy egy tudottan képességtelen ember készítsen filmet a mohácsi csatáról. A remény hal meg utoljára.

    Még mindig érvényes a népdal üzenete II. Rákóczi fejedelem idejéből:

    Menj el, menj szegény magyar (Szék)

    Menj el, menj szegény magyar a kétség partjára,
    tekints az ingadozó reménység pólcára!

    S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni, borzadj,
    mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.

    Vezettessed magadat szembekötve, vakon,
    elfajult testvéridtől csinált áll-útakon!
    Kik őseink hamvait rútul megtapodták,
    arany szabadságunkat aranyon eladták.
    Menj, add egy olyan kézbe szabadságod fékit,
    mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit!
    Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
    a szabadság s a rabság miben különböznek!

         Jelenczki István Filmrendező

     

     

     



  • Jó az oroszoknak (2022. 03. 18.)

    Jó az oroszoknak (2022. 03. 18.)

    Hála a szankcióknak, amivel Oroszországot lelkesen sújtja Amerika és mások, a Kóla (Magyarország első stratégiai partnere) és a Mekdonald is beszünteti működését Oroszországban. Állítólag és remélhetőleg.

    Oroszország lesz az első hely, ahol a fiataloknak esélyük lesz testi-lelki egészségben felnőni, ismeretlen és titkos összetevőjű mérgező ételek, italok és ezek reklámjai nélkül.

    Bárcsak Magyarországot is bojkottálnák a fészbúkkal és az összes többi rettenettel együtt.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Képmás folyóirat ajánlója (2024. 02. 05.)

    Képmás folyóirat ajánlója (2024. 02. 05.)

    FOLYÓIRAT AJÁNLÓ

     

    2024/02

    Egy jó szám. (Sok éve nem olvasom, nem tudom milyen a többi.)

    6.o. Riport: Lackfi – Bárdos

    A beszélgetés egy részlet-témájából: „Szembesültem azzal, hogy a szüléseimnél - az évtizedekkel korábbi kórházi viszonyok között – semmi sem úgy történt, ahogyan kellett volna... a gyerekeim is, én is gyógyíthatatlan sebeket szereztünk...

    Felelet: Ezzel kapcsolatban írok újra a következő cikkben!

    Képmás, tovább:

    14.o.

    ajánlott könyv, óra nélküli életről is: Dobos Ilona: paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség

    24.o.

    ajánlott mozi: Megbocsáthatatlan

    Felelet: vajon az, másfelől, megbocsátható-e, ahogy, mint a leírásból kiderül, a fegyveres állami hatalom, a gazdagokat segítve (hitelezőt?, keresztényt?), kirakna egy árva lányt otthonából, elvéve ezzel tőle a sors által, mint pót anyára rábízott kishúgát? Az anyai szeretet fontosabb vagy a pénz behajtása? Jogos önvédelem-e a fegyveres védekezés? Kéne-e a hatalom, a seriff ismerje a nők természetét? Vagy az anyaállatok viselkedését se ismerik a vadászok? Vagy: hogyan lehet szülész egy férfi?

    29.o: téltemető

    „nem segít a társadalmunk sem, amely úgy fél az elmúlástól, hogy szinte gondolni sem mer rá. Elrejti messzire. Kórházakba, idősek otthonába, magányos szobákba. Még az öregedést is szeretnénk eltüntetni...”

    31.o. Lesben az anyatigris (annyira nem tetszik, de pár mondat igen.)

    ... lebeszélik a gyermeket a kockázatvállalásról, felülbírálják döntéseit...”

    38.o.: Indulhatunk?

    „Gandhi a sétát a testgyakorlatok királynőjének nevezte”

    ’Felelet’: Arról nem esik szó a cikkben, hogy nincs hol, és nincs mikor sétálni. A mikort az alkalmazotti munkahelyek, a kötelező oktatás, a bürokrácia, a közlekedés veszi el. A holt az állam, önkormányzat, politika, korrupció, ingatlanspekuláció, már több mint száz éve, legalábbis Budapesten. A legújabb fejlemények a Fidesz alatt a belvárosi parkok letarolása, a Városligetből Múzeum-sport-vendéglátó telep készítése, a Duna partok és szürke zónák beépítése. Ehelyett tízszeresére kellett volna a valódi parkok, zöld sétaterek, városi erdők területét növelni, úgy, hogy minden lakástól pár percre lehessen zöldben sétálni, és odáig is kényelmesen lehessen elgyalogolni.

    43.o.

    Csongor Andrea: Felügyelet helyett támogatás

    Felelet: Érdekes, tanulságos. Kiolvasható belőle, hogy a most megoldani próbált bajokat maga az állam, a hivatal, a gyámügy, az ezeket kiszolgáló tudomány okozta.

    „eleve intézetben töltötték gyerekkorukat”

    nem tudták, „hogyan kell használni a gáztűzhelyt”

    „mi azt gondoltuk, hogy” (ennyit se értettek az emberhez, mostanság is)

    „huszonnégy órás felügyelet alatt álltak” (börtön)

    „az intézetben arról sem hozhattak döntést, hogy melyik ételt választják” - az egész, szabadnak hívott magyar társadalom is ebben a helyzetben van, még az étellel kapcsolatban is. Azaz mind nevelőintézetben élünk hazánkban.

    „két éven keresztül pereskedtünk a gyámhivatallal... hogy ne legyenek gondnokság alatt” (A magyar nép 1956-ban pereskedett komolyan utoljára, de hiába, azóta is.)

    52.o.:

    A szeretet radikalizmusa

    Fokoláre mozgalom, Chiara Lubich

    60.o. (Keretes írás: szoptatás, szülés elengedhetetlen, fontos az egészséges bélrendszer kialakulásához.)

    64.o.: medve receptek

    66.o.: műanyag ruha, vízlepergető bevonat veszélye, kára (PFC, PFA)

    75.o.: a műanyag adalékok nagy része nem esett át klinikai teszteken; évi egymillió tonna műanyag adalék megy a tengerekbe

    76.o.: Hat pont mögött a világ – A Braille-írás története

    93.o.: könyv: Molnár Szilvia: Üvegház

    95.o.: film: Hátralévő életem első napja

     

     

    .

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     



  • Könyvajánló: Bezárva (2024. 04. 12.)

    Könyvajánló: Bezárva (2024. 04. 12.)

    Noll-Szatmári Enikő: Bezárva (Minden, ami a fősodratú médiában a covidjárványról kimaradt)

    Prométeusz kiadó 2023

    idézetek:

    34.o.

    pereket nem tudtunk indítani, mert annyira szűk, nehézkes és korrupt a rendszer, és nem voltak ügyvédeink

    35

    gonosz dolog volt, ahogy megvezették a tiniket: nem mehettek bulizni, csak az oltottak

    zsarolták a sportolókat, nem engedték őket versenyezni, sokan az életükkel és egészségükkel fizettek

    Németországban nyugtatót tettek az ivóvízbe (?)

    36

    2023-ban bejegyeztettük a Vészharang egyesületet

    41

    a honvédség semmire semm reagál, ezzel leállították a katonák jogorvoslati lehetőségét

    45

    Németországban... Heinrich Habig... 16 hónapja van börtönben; oltási igazolásokat adott oltás nélkül... hősöknek tartják...

    „Felelet”: Magyarországon is volt legalább egy-két ilyen tisztességes embermentő, a terrorral szembeszálló igaz orvos. Szerintem még az se baj, ha pénzt kértek érte, hisz óriásit kockáztattak. Persze akik ingyen csinálták, az szebb. Biztos többen voltak, csak nem jött rá a rendőrség mindegyikre.

    47

    Csollány Szilveszter (olimpiai bajnok tornász) a kormány és a sajtó szerint oltatlansága miatt halt meg, pedig éppen hogy oltott volt. Nyilatkozott az oltás ellen, tehát kényszeroltott volt.

    „Felelet”:... lélegeztetőgépre tették. Egy hónapig! Akkor feltehetően azzal ölték meg. Sokáig kibírta. Természetesen sehol nem említik, hogy be volt oltva...

    47

    hirtelen tabu lett az oltottsági státusz...

    „Felelet”: Mert sorra kezdtek halni az oltottak, és ők kerültek kórházba, nem az oltatlanok!

    50

    2021. március 15.: a rendőrök 100-150 ezer forintra büntettek... lecsaptak egy-egy olyan emberre, ako magyar zászlót lobogtatott; ezeket jól meg is verték

    „Felelet”: itt is látszik, hogy a („jogfolytonos” Mária Terézia-...-Ferenc József -Kádár-Orbán) megszálló hatalom (bábja, ügynöke) igazából ugyanúgy utálja a magyar függetlenség jelképeit...

    51

    2021. március 15.: akiknek sétabotjuk, sportruhájuk volt, azok büntetését érvénytelenítették; hatalmi túlkapás volt a rendőrség részéről, felső utasításra

    „Felelet”: Épp mint 2006-ban, és hasonló céllal, valójában (titkoltan) ugyanazon hatalom részéről (lásd: Pintér-Gergényi barátsága)

    52

    2021. május 20: profi módon, hidegvérrel szétvertek egy sétát; aki beletette az idejét és energiáját... jó sokidegeskedéssel... végül megúszta (a százezres büntetést)

    tízezres tömeggel nem tudtak volna ilyen könnyen elbánni

    a példastatuálás, a rendőri brutalitás minden országban megjelent

    55

    2020 november elején volt egy Rendszerváltó tüntetés, másnaptól lezárások voltak

    56

    2021 július 31: egészségügyisek tüntetése... fizetésemelésért... fizették az utazásukat... az oltásellenek ellentüntetése... a fuvarozott tüntetők elmenekültek...

    61

    2021 elejétől már oltottak...

    71

    mind hazugság: a járvány, a média, klímahisztéria, élelmiszerválság, háború, infláció, gazdák ellehetetlenítése, készpénz kivonása, robotizálás, műhús. Az igazi cél a totalitárius állam.

    77

    Az oltásokat a MOK rendelte el. (orvosi kamra)

    „Felelet”: Nem csoda. Semmelweis idején is az a „szakmai” társaság követte el a tömeges anya és csecsemőgyilkosságokat.

    93

    2022. március 8-án egy tollvonással eltörölték a járványügyi intézkedéseket.

    „Felelet”: Elérték, amit lehetett ezzel (6 millió magyar kényszeroltása és a társadalmi kísérlet és összeuszítás, valamit a családi gazdaságok tönkretétele. Új műsor következett, a háború.

    103

    H1N1... Elárulva és becsapva c. dán film... HPV oltások...

    sok gyereket beoltottak... kiközösítették az oltatlanokat...

    105

    D. Ákos budapesti diák két Pfizer oltás után meghalt.

    126

    az oltó orvosok nem írták oda a nevüket...

    két Moderna után öngyilkos lett...

    133

    2021 dec. kórházak...

    „Felelet”: Ismerős kórházigazgató árulta el, hogy miközben azzal ijesztgetett a hatalom, hogy színültig vannak a kórházak, szinte csak az igazgató volt bent. (Sok orvos otthon teniszezett magas fizetésért...)

    139

    Kanadai kamionosok... szolidaritás a társadalom részéről... brutálisan szétverték...

    147

    Kanadai kamionosok...: aki kitartott, még most is börtönben van (2023 november)

    hatalom taktikái:

    élére állni

    megtörni

    bírságok

    megfélemlítés

    csoportkonfliktusok kirobbantása

    lejáratás

    szélsőségesnek beállítás

    elhallgatás

    Vizi Csabát 2022 február 19-én tartóztatták le. megverték, csuklóját eltörték.

    utólag hozott törvények alapján 25 év börtönnel fenyegetik

    kanadai zászlót büntették

    „Felelet”: A szadista rendőrök és a hazaáruló állami vezetők ugyanolyanok... (v.ö. 2006)... Orbán meg 5 év börtönnel fenyegette azt, aki igazat mond a víruskezelésről

    161.

    Hollandia... 30 ezer farm bezárása a terv... majd folytatják a halászokkal, étteremtulajdonosokkal, minden vállalkozó sorra fog kerülni (162.o.) éles lőszerrel lőttek a tüntetőkre... lejárató propaganda... aki kritikus a kormánnyal, annak elveszik a munkahelyét, börtönbe zárják...

    163

    A covidos történet egy második Nürnberg (orvoskísérlet)

    165

    (covid alatt) egy kórházi beteg kihozása nem könnyű feladat... mindenhol kamera... maszkban benyugtatózva... orvos próbált meggyőzni...

    egy teljes napot töltött apám kórházban... otthon felépült (ha PCR-rel covidosnak azonosítják, valószínűleg bentmarad...)... sokan nem jöttek ki élve a kórházból... kórházban: Faripiravir és Remdesivirt

    Ivermectin tiltott lett

    elővigyázatosságból ment be... kórházi protokoll, oxigénmaszk... két és fél nap alatt meghalt

    nem volt orvosi ellátás, mert az orvosok vagy féltek, vagy kényelmesebb volt így nekik

    167

    közben táncoltak az egészségügyi dolgozók

    nem lehetett tudni, mi történik a kórházakban, csak a magatehetetlen betegeket engedték be (2021 Magyarország)

    2021-ben rácsodálkozhattunk ismerőseink jellemére

    ’Felelet’: Mi nagy szerencsével kihoztunk egy hozzátartozót, illetve magát kihozta a Szent Margitból. Becsületes volt az ügyeletes, nem játszott kivégzőosztagot. Bemenni nem lehetett.) Egy teljes más betegség miatt kihívtuk a mentőt (ezt tanácsolta a háziorvos). Azokkal hosszan kedélyesen beszélgettünk, aztán csináltak egy tesztet, amin volt egy halvány csík. Akkor kimentek, és űrhajósnak öltözve tértek vissza. Csak kovid osztályra mehettek mostmár. Ott persze a valós bajjal semmit nem csináltak, nem volt orvos se hozzá. Fűtetlen terembe tették télen. (Pár hete leégett és még nem javították meg a fűtést.) Éjszaka az egyik ágyszomszéd meghalt. Orvos, mindenki embertelen maszkban. Sikerült kimenekülnie, mielőtt begyógyszerezték és gépre tették volna.

    173

    egyes katolikus templomokban a szentelt víz helyett fertőtlenítő volt

    az egyház szorgalmazta az oltásokat

    ’Felelet’: Sajnos a pápa is. Ez pedig szememben felér egy népirtással, hiszen feltehetően tízmilliókat ő győzött meg.

    celebek szerepe...

    174

    Nem fogadom el, hogy rendőrrel büntettették meg egyesek a másként gondolkodókat; és hogy az orvosok nem gyógyították az oltatlanokat; elítélem, hogy oltottsági igazolvány kellett a koncertek látogatásához; az ebben részt vevő előadó, zenész emberként megbukott a szememben.

    ’Felelet’: Mi, a Szépszerével együttes nem vettünk részt ilyen rendezvényen. Ugyanakkor a résztvevők vagy elhitték az állam képviselői, Orbán, az orvosok, a körzetiorvosok véleményét, ami logikus sajnos. Vagy pénzért eladták magukat, ami szerintem is nagy baj.

    179

    vásárolj kisvállalkozónál, csak készpénzzel

    183

    Magyarországon az oltást sunyi módon és zsarolással tették valójában kötelezővé.

    184-185

    épeszű ember nem adta meg a valós adatát (nyugaton)

    példák a lezárás dolgaira... maszk hol igen, hol nem... vírus hol igen, hol nem

    a számítógépes nemzedékből kipusztult az életösztön

    2022 jan 31-én Angliában eltörölték az egészségügyi dolgozók kötelező oltását

    186

    a társadalom nem akar emlékezni

    187-

    utazások oltás nélkül

    189

    óvónő szertartásosan teszi a gyerekre a maszkot (!)

    191

    5G

    193...

     

    majd talán folytatom... (240. oldalig)

  • Lánchíd - a változás jele (2022. 12. 18.)

    Lánchíd - a változás jele (2022. 12. 18.)

    következő újságcikkek alapján:

    Kerékpárosklub: Várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra - Kürti Gábor - 2022. október 28.(telex.hu, vélemény)
    Ha a felújított Lánchíd autómentes marad, az óriási lehetőség a városnak - Zsuppán András 2022.december 16. (válaszonline)

    'Felelet'

    Az első cikk szépen ismerteti, hogy miért jó a magánautó-mentes használat. A második főleg a híd történetéről és felújításáról szól.

    Saját régi ötleteim, elképzeléseim a leírtakhoz képest:

    1

    A lefaragással elcsúfított hídpilonok visszaépítése (most se késő). A csökkentett forgalom miatt a cikkben említett balesetveszély már nem áll fönn, kicsit úgy működne, mint a lakóutcákban elhelyezett sáveltoló, sávkeskenyítő forgalomszabályzó, lassító eszközök.

    2

    LED világítás helyett hagyományos izzós vagy gázvilágítás, nem erős, inkább hangulatos. A láncok fényfüzére is újra szép lenne. A cikkben említett hibás kandeláber illesztést (szegecses láncra) tervezéssel meg lehet javítani.

    3

    A tervezett közlekedési rend rokonszenves.

    3a: Nagyforgalmú (bicikli, gyalogos, roller) időszakokban, idősávokban idővel lehet, hogy a taxikat is ki kell zárni, főleg ha valaha elérhető árú, az átlag polgárok számára is használható taxiközlekedés lesz.

    3b: Éjszakára nyugodtan meg lehet engedni az autós közlekedést. (Nyáron jó időben csak a gyalogosok elvonulása után, éjjel 1 körül.) Autóval is szép átmenni a hídon, már csak ezért se tiltsuk teljesen, amikor úgyse használja más, csak pár éjszakai busz.

    3c: Benzines járművet, főleg motorbiciklit (és buszt, taxit) az említett szmog miatt nem biztos, hogy jó a hídra engedni. Másfelől talán nem olyan zavaró, és nem kéne az egészségtelen drága akkukra kényszeríteni, se a gazdagokat még nagyobb előnybe részesíteni. (Aki akkus dolgot tud venni.)

    4

    A régről ismert (Lánchíd és Szabadság híd) közösségi használat (beszélgetés, üldögélés, zenélés) jó lenne újra, nyári hétvégéken. Persze akkor a buszok másfelé járnak majd.

    5.

    Jó lenne valami aszfaltnál barátságosabb, szebb burkolat.

    6.

    Az Alagútban szintén a kipufogófüst a kérdés. Itt igazán el kéne kerülni. A gyalogosokat, benzines motorbicikliket szállíthatná egy csak az Alagútban ide-oda járó jármű. Ide nappal csak rövid akkus üzemre is képes taxikat és buszokat kéne beengedni.

     

    A cikkek:

     

    Ha a felújított Lánchíd autómentes marad, az óriási lehetőség a városnak

    Zsuppán András | 2022.12.16.

    Ma délután visszakapta a Lánchidat a főváros: megnyílt a busz- és kerékpárosforgalom előtt az útpálya, bár a híd teljes átadására, valamint arra, hogy gyalog is át lehessen kelni rajta, még fél évet várni kell. A híd visszanyerte néhány régi, hiányzó részletét, és a háború előttire emlékeztető, háromágú kandelábereket kapott. A legnagyobb változás azonban, hogy személyautók egyelőre nem hajthatnak fel rá. A végleges forgalmi rendről csak a féléves tesztidőszak után döntenek, de ha megmarad a forgalomcsillapítás, mindkét hídfő sokkal élhetőbb környékké válhat.

    Messze nincs még kész, de ma délután megindult a forgalom a Lánchíd útpályáján: másfél évig tartó lezárás után a híd ismét járható. A Lánchíd felújítása a főváros talán legjelentősebb projektje ebben a ciklusban, amihez a kormány azzal a feltétellel adott 6 milliárd forintos hozzájárulást 2019-ben (a 18,8 milliárdos összköltségből), hogy a közúti forgalom legfeljebb tizennyolc hónapig korlátozható. A mostani megnyitás tehát szerződéses kötelezettség a Budapesti Közlekedési Központ számára, bár a híd teljesen csak jövő nyár elejére készül el. Ami hátravan – a járdák rekonstrukciója, ami miatt most még gyalogosan sem használhatjuk a hidat, valamint a hídszerkezet alsó részének felújítása és a hídfők rendezése – valóban elvégezhető az úttest lezárása nélkül. Az átadásig hátralévő fél év pedig az új forgalmi rend tesztidőszakának minősül: a személyautók ugyanis nem térhetnek vissza a Lánchídra. Egyelőre.

    A híd forgalomcsillapításának ügye az elmúlt évtized egyik legfontosabb várospolitikai vitája. A felújítás tervezése még bőven a Tarlós-érában, 2011-ben kezdődött meg, és azonnal felvetődött, hogy érdemes lenne összekötni a híd szerepének újragondolásával. A Lánchídhoz hasonló történelmi hidakat húsz-harminc évente fel kell újítani ahhoz, hogy jó karban maradjanak, és a másfél-két évig tartó lezárás után sokkal könnyebb az autóforgalmat nem visszaengedni a hídra, mint egyik napról a másikra kitiltani róla.Akik a híd forgalmának csillapítását szorgalmazták, tudták, hogy ilyen alkalom a 21. század közepéig nem adódik ismét. A mai nappal életbe lépő „ideiglenes forgalmi rend” egy lépéssel közelebb visz e cél megvalósulásához, hiszen jövő nyáron csak meg kell nyitni a gyalogosok előtt a járdákat, és előáll az a lecsendesített forgalmú, elsősorban a tömegközlekedést szolgáló híd, amely a Lánchíd ideális állapota lehet.

    Nagyon úgy fest, hogy a kormány nem ért ezzel egyet, legalábbis Láng Zsolt kormánybiztos tegnap kijelentette, a finanszírozási megállapodás megszegésének tekintik, ha a főváros nem nyitja meg a hidat korlátozás nélkül a gépjárműforgalom előtt. Erre hivatkozva a megígért hatmilliárdos támogatást sem utalják át. A megszólalás minden bizonnyal kijelöli a következő időszak frontvonalait. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy a döntést nem a kormány fogja meghozni, hanem a budapestiek, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának korábbi határozata pedig nyitva hagyta a végleges forgalmi rend meghatározásának lehetőségét a felújítás befejezéséig. (Ezt a 2020 februárjában elfogadott dokumentumot a kormány részéről Gulyás Gergely és Fürjes Balázs írta alá, a mainál még racionálisabb viszonyok között.)

    A híd járdáin, alján és pillérein még 2023 nyár elejéig dolgozni fognak (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

    A Lánchíd forgalomcsillapítása melletti érveket Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szedte össze nemrég egy számokkal is alaposan megtámogatott cikkben. A BKK három lehetséges változatot elemzett: (1) a korábbi forgalmi rend visszaállítását; (2) a forgalomcsillapítást és (3) a Lánchíd egyirányúsítását Pestről Buda felé. A középső változatot találták a legjobbnak, vagyis azt, hogy a hídra csak a tömegközlekedés járművei, a taxik, a motorkerékpárosok és a kerékpárosok hajthatnak fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Lánchíd mindkét hídfőjéhez kikerült egy behajtani tilos tábla a személyautók számára, magán a hídon pedig két sáv fut végig záróvonallal elválasztva, és mindkettőre fel van festve a kerékpáros nyom. Nem a legfontosabb kérdés, de mégis felmerülhet az emberben, ha a hídról felnézve meglátja a Karmelitát a Várhegy tetején, hogy mi a helyzet a megkülönböztető jelzést használó autókkal. A főváros kérdésünkre azt mondta, hogy a hidat kék villogóval is lehet használni.

    Ez a forgalmi rend gyakorlatilag megfelel annak, amit a Kerékpárosklub és más szakmai szervezetek régóta javasoltak. A koncepció abból az alapvetésből indul ki, hogy a korábbi forgalmi rend a közlekedés egyetlen szereplőjének sem volt jó a híd adottságai miatt. A Lánchídon az úttest 6,45 méter széles, ami azt jelenti, hogy legfeljebb egy-egy szűk forgalmi sáv alakítható ki rajta, az előzés lehetősége nélkül (mivel az útszakasz nem belátható, a hídon korábban is végig záróvonal volt). Ezen egyáltalán nem lehet változtatni, mivel az eredeti pilonokat ilyenre építették, és azt a minimális szélesítést, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy két busz elférjen egymás mellett, már az 1948-49-es újjáépítés során végrehajtották, amikor lefaragták a kőkváderezést a nyílások belső oldalán, megszüntették az úttest elkeskenyedését, és eltávolították a kiülő lábazatokat. Körülbelül egy métert nyertek vele, ami javított valamelyest a helyzeten, mert a kapuk korábban annyira szűkek voltak, hogy rendszeresen előfordultak balesetek. 1938-ban például a külügyminiszter, Kánya Kálmán gépkocsijába szaladt bele egy taxi, amikor lefékezett egy szembejövő busz miatt. Nyilvánvaló, hogy a Lánchidat az 1840-es években a maitól teljesen eltérő forgalmi viszonyokra tervezték, akkoriban a szekerek és az Alföldről a Dunántúlra hajtott marhacsordák menedzselése jelentette a hídon a kihívást, nem napi 27 ezer autó (ennyi haladt át a Lánchídon a felújítás előtt), 1500 busz, 2500 kerékpáros és 10 ezer gyalogos.

    A nyílások mérete meghatározza az úttest szélességét, a belső oldalon a kváderek azért ilyen sekélyek, mert a megnyerhető egy métert már az 1948-49-es újjáépítés során lefaragták

    Az úttest 6,45 méteréért eddig a személyautók, a buszok és a taxik versengtek, gyakorlatilag folyamatos dugót okozva. A nem négykeréken ülő szereplők pedig a járdák 2,2 méteréért hadakoztak. Bár hivatalosan természetesen tilos volt a járdán biciklizni, a gyakorlatban a kerékpárosok többsége nem mert kimenni a keskeny, magas padkájú úttestre, inkább a gyalogosok között furakodott át. A Lánchídon a kerékpározás kérdése mindig is problémát jelentett, amit tiltással próbáltak kezelni attól kezdve, hogy a személyautóforgalom megjelent, és a híd szűkössége világossá vált. A hídon már 1890-ben megtiltották a kerékpározást, 1927-től pedig némi lazítással csak az éjszakai órákban engedélyezték. A tilalmat csak 2009-ben oldották fel, de ettől még a híd nem vált alkalmassá a biztonságos kerékpáros közlekedésre, miközben a dunai átkelők között a Szabadság és a Margit híd után a Lánchíd volt a harmadik legnépszerűbb a bringások körében.

    Volt idő, amikor a járdákon uralkodó hadiállapotot járdaszélesítéssel akarták kezelni: 2014-ben a BKK a járdák 3-4 méteresre bővítésével számolt. Nagy szerencse, hogy ebből nem lett semmi: drága lett volna, tartósan nem oldotta volna meg a problémát, és tönkretette volna a híd ikonikus látványát. A Lánchíd járdái eredetileg csak 1,8 méter szélesek voltak, a mostani szélességüket a híd 1914-15-ös nagy átépítése során nyerték el, és egy újabb növeléssel az eredetileg karcsú híd végképp terebélyes, elhízott asszonysággá változott volna (a hatás megfigyelhető a sokszor szélesített Margit hídnál).

    Utolsó simítások az útpálya padkáján az átadás előtt  

    „Eddig mindenki vesztese volt a helyzetnek, a busszal utazók, az autósok, a gyalogosok, és a kerékpárosok egyaránt. A forgalomcsillapítás koncepciója abból indul ki, hogy a híd adottságai nem változtathatók meg, de lehet találni olyan szereplőket, akik jobb helyzetbe hozhatók. Ilyenek a közösségi közlekedés használói, a gyalogosok és a kerékpárosok. A felújítás másfél éve bebizonyította, hogy a személyautóval közlekedők találtak a Lánchíd helyett alternatív útvonalakat, nem omlott össze Budapest közlekedése” – mondja Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke. „Akkor érdemes véglegesíteni az ideiglenes forgalmi rendet, ha a tesztidőszak tapasztalatai alapján a budapestiek támogatják, és ha beválik. Nyár elején mindenképpen feltesszük ezt a kérdést szavazásra a fővárosiaknak, valószínűleg az internetes és az offline voksolási lehetőségek kombinációjával.”

    A Lánchíd szerepe a híd szűk áteresztőképessége miatt eddig is jelentéktelen volt a budapesti autóközlekedésben (a hidakon áthaladó autók mindössze 4 százaléka használta), és ez a forgalom az elmúlt másfél évben észrevétlenül szétoszlott a Margit híd, az Erzsébet híd és a Szabadság híd között. A hídon mostantól négy buszjárat halad át, a 105-ös, a 178-as, a 16-os és az új 216-os. A BKK számításai szerint a forgalomcsillapítás révén a dugók megszűnnek, ami csúcsidőszakban a buszoknak 5 perces menetidőnyereséget jelent. A Lánchíd szerepe a közösségi közlekedésben ezzel felértékelődik, és a korábbinál gyorsabb és kényelmesebb kapcsolatot teremt Pest belső része és a Vár, illetve a Naphegy és Németvölgy között. Az új buszmenetrendet élesen bírálta a Közlekedő Tömeg civil szervezet, akik úgy látták, a BKK egyáltalán nem aknázta ki a forgalomcsillapításban rejlő lehetőséget, sőt a járatok átszervezése, illetve megritkítása a korábbinál rosszabb helyzetet teremt. A városvezetés szerint ez nem igaz: a Lánchíd felújítása előtti két buszjárat (a 105-ös és a 16-os) 1080 férőhely/óra kapacitással rendelkezett, az új járatok pedig 1310 férőhely/órával. A Vár megközelítése álláspontjuk szerint javulni fog, az viszont tény, hogy Németvölgybe (az Apor Vilmos térre) kevesebb busz fog járni, mint korábban, de ez a helyzet már másfél éve előállt, amikor a Hegyalja úton buszsávot alakítottak ki, és a megritkított 105-ös szerepét részben átvették új, nem a Lánchídon közlekedő járatok (a 110-es és a 112-es). A 105-ös vonalának krisztinavárosi részén lakókat persze ez aligha hatja meg: a híd lezárásának idejére elfogadták, hogy kevesebb busz jár, ám nemrég aláírásgyűjtésbe kezdtek a korábbi menetrend visszaállításáért, mint ahogy a naphegyiek közül is sokan kérik a 178-as visszahelyezését a Rákóczi útra.

    A Lánchíd a buszközlekedésben fontos szerepet tölt be Pest és Buda között, az új forgalmi rend szerint négy járat halad át rajta. A dugók megszűnése miatt csúcsidőben a menetidő öt perccel csökkenhet (forrás: BKK)

    A buszmenetrendeken mindenesetre bármikor lehet változtatni, ennél lényegesebb, hogy a gyakorlatban hogy fog kinézni az új forgalmi rend a hídon. Különösen tavasztól lesz ez érdekes, amikor a kerékpárosok nagy számban megjelennek az úttesten, és – az előzés tilalma miatt – a leglassabb közlekedőkhöz, vagyis a bringásokhoz kell alkalmazkodnia a buszoknak és a taxiknak is. Ennek csak az lehetett volna az alternatívája, ha a hídon egy középső forgalmi sávot alakítanak ki a két szélén nyitott kerékpársávval, vagyis a szembetalálkozó járművek a kerékpársávon át kerülhették volna ki egymást. Ez azonban biztonságosan csak kis forgalomnál működik, a Lánchíd viszont várhatóan elég forgalmas lesz személyautók nélkül is, ezért a megoldást a BKK tervezői végül túl kockázatosnak látták.

    Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem lett a Lánchídból kizárólag gyalogosok és kerékpárosok által használt átkelő, mint mondjuk a prágai Károly híd vagy a római Angyalhíd. A fő ok az, hogy erre a Lánchíd adottságainál fogva alkalmatlan: nem annyira ősi, mint ezek, eleve sok szekér áthaladására tervezték, ezért már William Tierney Clark, a híd tervezője is a gyalogos- és a járműforgalom szétválasztását látta szükségesnek. A Lánchíd annak idején az egyetlen állandó átkelő volt az ország két fele között, vagyis jellegénél fogva közúti híd: a közepéről, az úttestről nem látni semmit, a folyóra és a városra csak a konzolosan kiugró járdákról nyílik kilátás. Másrészt a Lánchídra a tömegközlekedésnek szüksége van, az Alagúttal együtt nélkülözhetetlen. A forgalomcsillapítás mellett az egyik legerősebb érv, hogy a híd ezen a módon képes gyors és sűrű követésű buszos kapcsolatot biztosítani a pesti belváros és Buda között. Ennek jelentősége a jövőben még nőni is fog, mivel legalább három minisztérium költözik fel a Várhegyre, több ezer dolgozóval. A nehezen megközelíthető Vár az évtized közepére újra kormányzati negyeddé válik, miután a kormány lesöpörte az urbanisztikai ellenérveket az asztalról. A Lánchíd forgalomcsillapítása – amennyiben végleges lesz – elébe megy a várható közlekedési káosznak, és fenntart egy jó áteresztőképességű átkelőt a hegyre feljáró buszoknak.

    A Lánchíd tömegközlekedési szerepét növeli, hogy a Vár néhány éven belül ismét kormányzati negyeddé válik, ahova naponta több ezer dolgozó fog feljárni (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

    A végleges forgalomcsillapítás kedvező hatásai mindkét oldalon messzire kisugároznának. A legközvetlenebbül ez a hídfőtereknél és az oda becsatlakozó utcáknál jelentkezik. A Széchenyi István téren megszüntethető a Gresham-palota és az Akadémia előtt nagy ívben felvezető felhajtó út, és a tér közepén lévő park szigetszerű jellege. Az 1970-es évek autóközpontú várostervezési szemlélete csúnyán elbánt a József Attila utcával,amelynek egy szakaszát a Rákóczi úthoz hasonlóan árkádosították. A József nádor tér és a Széchenyi tér közötti teljesen halott, forgalom dominálta szakasz különösen elrettentő példája annak, hogyan lehet egy elegáns belvárosi utat tönkretenni.A Lánchíd megváltozott szerepe automatikusan jelentős forgalomcsillapítást hoz a József Attila utcában, aminek pozitív hatása egy átépítés esetén érvényesülne igazán: az árkádok megszüntetésével, széles járdákkal, kétszer egysávos kialakítással. A Lánchíd új forgalmi rendje a BKK szerint 3000 napi egységjárművel (ez a járműforgalom bevett mértékegysége) csökkenti a pesti alsó rakpart forgalmát, vagyis hozzájárulna ahhoz, hogy gyalogosbarát, csillapított forgalmú út és sétány legyen a Duna-parton – ez az Országház és a Margit híd közötti szakaszon már megvalósult, mindenki láthatja a valóságban is, hogy jól működik. A főváros még a Tarlós-korszakban elkezdte tervezni a teljes belvárosi alsó rakpart átépítését. Ez a munka jelenleg is folyik, októberben Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy megállapodást kötöttek tizenhat civil szervezettel a rakpart átalakításának alapelveiről, és az egyes szakaszok konkrét kialakításáról; ez a dokumentum a Lánchídtól délre eső Jane Haining rakpartot teljes egészében gyalogos sétányként határozza meg. A BKK a Főmterv és a Korzó Stúdió konzorciumával kötött szerződést a Széchenyi rakpart, a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér átalakításának megtervezésére, ezek a tervek is készülnek, bár a Széchenyi tér kikényszerített államosítása és átadása az V. kerületnek nyilvánvalóan megnehezíti a projekt tető alá hozását.

    A súlyos gazdasági helyzet és a kormányzati elvonások miatt jövőre Budapesten nem indulnak nagyszabású közterületi rehabilitációk, hiszen a főváros még saját hátsóudvara, a Városháza park építését is áttolta 2024-re a minap elfogadott költségvetéssel. Ennek ellenére fontos tény, hogy a Lánchíd pesti és budai hídfőjéhez kapcsolódóan régóta tervezés alatt áll több olyan közterületrehabilitációs projekt, amelyek mindegyike azt célozza, hogy a Duna-part könnyebben megközelíthető legyen, a város és a folyó között szorosabb kapcsolat jöjjön létre, és a belvárosi közterületeken ne az autóforgalom és a parkolás legyen a meghatározó. Ha a Lánchíd ideiglenes forgalomcsillapítása véglegessé válik, ezeknek a terveknek a megvalósulására is több esély van, még ha nem is egyik napról a másikra.

    A híd ugyan nem készült még el, de jó néhány lényeges változás már most is látható. A pilonokról és a láncokról már lekerült az állványzat, és a két nagy toronydarut is elbontották. Műszaki szempontból a leglényegesebb az, ami nem látszik a frissen leterített aszfaltréteg alatt: a rekonstrukció során teljes egészében kicserélték a pályalemezt. Korábban a Lánchídnak vasbeton pályalemeze volt, amit a bontás során szabályosan felszeleteltek. Az elöregedett vasbeton helyett 94 darab, egyenként hat tonnás, trapézbordákkal merevített úgynevezett ortotróp acéllemezt fektettek le. Az acéllemezek könnyebbek az elbontott vasbetonnál, így csökken a hídszerkezet terhelése. Ez azért lényeges, mert a láncokat és a tartókat nem cserélték ki, csak korrózió elleni védelemmel és új, kékesszürke festéssel látták el őket. A Lánchíd jelenlegi szerkezete a háború utáni újjáépítéskor készült, de az anyaghiány miatt akkor spóroltak: az ép láncszemeket felhasználták a roncsokból, így a láncok 75 százaléka még mindig az 1914-es hídból való.

    Az acélszerkezet korrózió elleni védelmet és új, kékesszürke festést kapott, de most sem kellett kicserélni. A vasbeton pályalemezt viszont acéllemezekre cserélték, így a híd könnyebb lett.  A Lánchíd általunk ismert képe egyébként csak nagy vonalakban hasonlít a reformkori, klasszicista hídra. Valójában csak a két kőpilon nevezhető eredetinek meg az oroszlánok: a hídszerkezet nem, és nemcsak azért, mert a második világháborúban megsemmisült, és teljesen újjá kellett építeni. Valójában az eredeti Lánchíd 1849-től 1914-ig állt fenn, és a mainál sokkal könnyedebb, légiesebb függőhíd volt, amelynek jelentős része fából készült. Fából volt eredetileg az útpálya és a járdák is, az útpályákat eredetileg gerendákra rakott pallók alkották, tetejükön gyakran cserélt fakocka borítással. A járdák egyszerű deszkákból készültek. Nagyrészt fából voltak a korlátok is, csak a függőleges oszlopaik készültek öntöttvasból. A járdákat az útpályától ugyanilyen kettős korlát választotta el. Az elöregedett hidat 1914-1915-ben teljesen újjáépítették, és szinte minden szerkezeti elemét acélra cserélték, ennek köszönhető, hogy a súlya majdnem a duplájára nőtt, és a megjelenése sokkal merevebb, erősebb, modernebb lett. A legnagyobb változás az úttest és a járdák közé beépített vaskos merevítőtartó volt, amely a régi kettős korlátot váltotta fel.

    A 20. század eleji átépítés során a hídnak új pályalemeze is készült, mégpedig zorés-vasnak nevezett, hengerelt acélszelvényekből. A többrétegű lemez eternitet és bitument is tartalmazott, a tetejére visszakerült a fakocka, de olyan rosszul rakták le, hogy a burkolat pár éven belül tönkrement, és 1920-ban kiskockakőre cserélték. Az úttestre végül 1929-ben került aszfaltburkolat (a járdákra már 1915-ben). A zorés-vas pályalemez szakadt bele az 1945-ös robbantáskor a Dunába. Néhány darabja a két háború közötti korlát egy szakaszával együtt előkerült a mostani felújítás során, amikor a búvárok mentesítették a roncsoktól a hídpillérek környékén a medret. A Dunából kiemelt elemek a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerültek, amely eddig csak a Lánchíd 1914 előtti korszakából őrzött néhány eredeti darabot.

    A pilonok nyílásainak oroszlánfejes záróköveit ugyanúgy kezelésbe vették a kőrestaurátorok, és eltávolították a több évtizedes, elgipszesedett, fekete kérget, mint a hídfők oroszlánszobrait. A fölöttük lévő címerek csak 1996-ban készültek az eredetiek mintájára a népköztársasági címer eltávolítása után, és nem is kőből vannak, csak kőpótló anyagból

    A Lánchíd alapvetően az 1915-ös átépítés során elnyert képét őrizte meg az 1948-49-es újjáépítés után is, azzal a nem mellékes kivétellel, hogy mindkét hídfő teljesen átalakult. A németek 1945 elején mindkét lánckamrát telerakták robbanóanyaggal, de csak a pesti oldali robbant fel. A Széchenyi téri hídfőnél ekkor pusztultak el az eredeti hídvámházak, amelyek a hídvám 1918-as eltörlése óta elvesztették ugyan eredeti funkciójukat, de korábban fel sem merült a bontásuk, hiszen szerves részét képezték a híd William Tierney Clark-féle architektúrájának. A szocialista újjáépítés során viszont nem rekonstruálták őket, sőt a budai oldal csak kevéssé sérült épületeit is lebontották, hogy helyet csináljanak a Clark Ádám tér új körforgalmának. Azóta eltérő a két, korábban teljesen egyforma hídfő: Pesten megmaradt az egyenes felvezető az oroszlánok pillérei és a vámházak helye között, Budán viszont az új hídfő íve egyenesen az oroszlánoktól indul. Az egykori vámházak helye bőven a körforgalomba esik. Itt mód sem volna a visszaépítésükre, de a pesti oldalon sem merült ez fel. Valószínűleg nem is lenne szerencsés megoldás, mert kiemelné a hídfők különbözőségét, amit a legtöbben ma valószínűleg észre sem vesznek.

    A fentiekből következik, hogy a Lánchíd esetében a műemléki helyreállítás nem hoz a híd megjelenésében látványos változásokat. Döntően az 1949-es és ezáltal az 1915-ös állapot megőrzésére és a természetes romlás, főként az acélszerkezetet kikezdő, az útsózás miatt egyre gyorsabban súlyos károkat okozó korrózió kijavítására korlátozódik. A háború utáni újjáépítést követő két felújítás (1973-ban, aztán 1986 és 1988 között) egyáltalán nem változtatott a híd képén. A rendszerváltást követően csak egy látványosabb beavatkozás történt: a pilonok homlokzatát díszítő címerek cseréje. A háború után az eredeti koronás államcímer helyett felkerült a Rákosi-féle vörös csillagos népköztársasági címer, amit egészen 1970-ig megtartottak. Ekkor a második, Kádár-féle népköztársasági címer váltotta fel, amit csak 1996-ban cseréltek le a koronás címer új, kőpótló anyagból készült változatára.

    A pilonok frízét díszítő bronzrozetták korábban szinte beleolvadtak az elszürkült homlokzatba, most viszont a híd új színére festve szinte ragyognak a fehér mészkőfalakon (fotó: BKK)

    A híd megjelenése mégis sokat változott a mostani rekonstrukció során, ami a jelenleg használt technológiák, anyagok minőségének köszönhető. A kőfelületeket mindenhol alaposan megtisztították, kipótolták az apróbb hiányokat, restaurálták a díszítéseket, eltávolították a felszín gipszesedett, fekete szennyezéssel borított rétegét. A Lánchíd korábban egységesen szürkének tűnt, most viszont jól látható, hogy kétféle kőből épült: nagyobb részt sárgásfehéren világító, halvány tónusú mészkőből, egyes kiemelt részeken pedig kemény szürke gránitból (ilyenek az oroszlánok pillérei és a kiemelt tagozatok). A kettő közötti finom differencia valószínűleg a 20. században soha nem volt olyan jól érzékelhető, mint most. Meglepő változás a pilonokat díszítő bronz díszítmények, összesen 120 kis rozetta és 52 nagyobb díszöntvény erős színkontrasztja is a mészkő homlokzattal: ezek eddig beleolvadtak az egyenszürke felületbe, most viszont a híd új színére festve szinte kiragyognak belőle.

    Marschalkó János sóskúti mészkőből faragott oroszlánszobrait szétszedték, és műhelybe szállítva restaurálták. Ezek felületét is mélyen elszennyezte, megsötétítette a 170 év alatt rájuk kérgesedett por és korom, ezért vegyszeres pakolásokkal tisztították meg őket, sőt a budai oroszlánokat orvosi lézerrel is megborotválták, hogy a mélyebb elszíneződéseket eltávolítsák. A pesti oldali oroszlánok különösen súlyosan megsérültek a hídfő felrobbantásakor, és a szocialista helyreállítás során elég durván illesztették össze őket: jól látszottak a kőtömbök közötti, cementes varratok, sőt a bal oldali oroszlán hátán egy nagy, négyszögletes folt is tarkállott, jelezve egy későbbi pótlás helyét. Most az illesztéseket a szobrok színéhez illeszkedő kőpótló anyaggal fedték el, visszaadva az egységes megjelenésüket.

    Az egyik budai oroszlán a helyreállítás után, a korábbinál jobban látszik, hogy maguk a szobrok világos sóskúti mészkőből készültek, a pillérek viszont szürke gránitból (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

    A pesti hídfőnél a háború utáni helyreállítás elhagyta az oroszlánok pilléreiről azokat a díszítő elemeket, amelyek a háborútól kevésbé szétrombolt budai oldalon megmaradtak: a híd építését finanszírozó Széchenyi és Sina családok 1852-ben felhelyezett bronzcímereit, és a pillérek külső oldalán az aranyozott Széchenyi-Lánczhíd feliratot. Most ezeket is pótolják, megőrizték viszont a két pillér belső oldalán az 1948-49-es újjáépítést hirdető feliratokat, bár a jobb oldali szövegét a Magyar Tudományos Akadémia segítségével kissé újrafogalmazták.

    A híd látványában a legszembetűnőbb változást az útpályát szegélyező új, háromkarú kandeláberek hozták. Ez volt az a pont, ahol a mostani tervezők legmerészebben felülbírálták az 1949-es helyreállítást, és visszatértek egy korábbi történelmi állapothoz. Nem a legelsőhöz: a Lánchíd kandeláberei meglehetősen összetett műemléki problémát jelentenek, mivel a híd világításának sokféle korszaka volt.

    A Lánchídon jelenleg háromféle kandelábert láthatunk: (1) egy lámpatestes kandelábereket a pilonokon és a parton (a két pilonon négy-négy, a parton tizenkét darabot), ezek az 1949-es rekonstrukció idején készültek; (2) két-két hatalmas, három lámpatesttel felszerelt bronzkandelábert; és (3) harminckét darab kandelábert magán a hídon, amelyek korábban az 1949-es egyágú típushoz tartoztak, most viszont háromágú lámpaként születtek újjá. A három lámpatípus közül csak a második, a négy hatalmas bronzkandeláber eredeti, ezek még valóban látták a reformkor nagy alakjait, és felfedezhetők William Tierney Clark tervrajzain is. Mivel a híd íves felvezetőinek kőmellvédjein állnak, a pesti oldaliak is túlélték a hídfő felrobbantását, a lánckamrától ugyanis távolabb helyezkedtek el. A budai kandelábereket a hídfő 1949-es átépítésekor áthelyezték. Az angol mérnök egyébként ebből a típusból tervezett még egy-egy darabot, egyenesen a hídfők tengelyébe beállítva őket, de a hídról készült legkorábbi fotókon sem látszik, hogy ott ténylegesen kandeláber állt volna. A négy óriási bronzkandelábert most gondosan rekonstruálták, eltávolították róluk a sok későbbi átfestésréteget, és szabadon hagyták a tompán fénylő bronzfelületet, így a finoman megmunkált díszítések szépsége jobban érvényesül.

    A négy hatalmas, eredeti bronzkandeláber egyike, amelyekről eltávolították a festést, és érvényesül a szabadon hagyott, tompán fénylő bronzfelület szépsége

    Az eredeti hídon tizenhat olajlámpa adott világítást, igaz, nem túl sokat: a Lánchíd meglehetősen sötét volt. Ezek a lámpák is jól látszanak Clark tervrajzain: a pilonok kiugró erkélyein négy-négy egykarú kandeláber állt (ezeket kicserélték 1949-ben, de a formájuk hiteles), a láncok felfelé ívelő szakaszának kezdeteinél pedig ehhez hasonló, de tartóoszlop nélküli, alacsonyan ülő kandeláberfejek voltak. A világítást később gázra cserélték, 1896-ban pedig hat darab díszes, öntöttvas kapuívre szerelt ívlámpát függesztettek fel az úttest fölé, hogy valamelyest növeljék a fényerőt. Ezeket a korabeli humor akasztófáknak becézte. A képeken az is felfedezhető, hogy a két hídfőnél a Clark-féle eredetiekhez hasonló, de nyilván későbbi, hatszögű talapzatra szerelt állókandeláberek bukkantak fel. Időnként a pilonok nyílásaiban is voltak függesztett lámpák, ilyenek most is vannak a hídon.

    Ehhez a millenniumi állapothoz nem lett volna érdemes visszatérni, hiszen maga a híd sem úgy néz ki, mint annak idején. A tervezők abból indultak ki, hogy a jelenlegi Lánchíd alapvetően az 1915-ös formát mutatja, ezért a lámpák tekintetében is visszaállították a két háború közötti formát. Ennek köszönhető a háromágú kandeláberek visszatérése a hídra, amelyek elődei 1915 és 1945 között adtak (már elektromos) világítást. A harminckét vaskandelábert teljesen újonnan készítették a mohácsi öntödében, a restaurált 1949-es daraboktól nemcsak a formájuk különbözteti meg őket, hanem a modern gyártóra utaló Kandeláber-Manufaktúra Kft. felirat is a címeres talapzatokon. A mai lámpák természetesen LED-világításúak, de nem ez az egyetlen eltérés az 1915-ös kandeláberekhez képest. Ha megnézzük a régi lámpák fotóit, látszik, hogy a két oldalkart egykor vastag, dús levéldíszítés borította, ami az átadás előtt készült fényképeinken még hiányzott a rekonstruált lámpákról, de a következő napokban ezek az öntvények is a helyükre kerültek. A kandeláberek egykori tervezői nagyon figyeltek rá, hogy alkotásuk illeszkedjen a Lánchíd stílusához, ezért tulajdonképpen Clark két eredeti kandelábertípusát, az egylámpásat és a háromlámpásat kombinálták az új hídkandeláberekhez, így született meg ez a nagyon elegáns, 20. század eleji lámpasor, amely mostantól újra a Lánchidat díszíti. (Kissé zavaró, hogy a szegecselt felületekre nem lehet a lámpákat hézagmentesen felültetni, de mint láttuk, Clark eredetileg nem is tervezett ilyen világítást.)

    Az átadás előtt pár nappal készült képeinken a rekonstruált kandeláberekről még hiányoztak az oldalkarok dús levéldíszű takarólemezei, de az öntvények néhány nappal később helyükre kerültek (a cikk szövegét ennek megfelelően frissítettük). A jobb oldali 1936-os fotóval (Fortepan 24541 / Lőrincze Judit) összevetve látszik, hogy hiteles rekonstrukciók készültek.

    A pilonokra és a hídfőkre restaurálva visszakerülnek majd az 1949-es egylámpás kandeláberek, amelyek az eredeti, klasszicista pilonkandelábereket másolják, de korukról árulkodik a talapzatokon most is meghagyott felirat: Vasöntöde és Gépgyár NV. Az NV a Nemzeti Vállalat rövidítése, ezt a céget a berendezkedő kommunista rendszer 1949. május 18-án hozta létre a legendás Oetl Antal-féle vasgyár államosításával, és ezen a néven két évig állt fenn. A figyelmes szemlélő ezeknek a kandelábereknek még egy furcsaságát felfedezheti: a lábazaton a nyitható kis ajtókon mintha túl nagy lenne a címer, nem fér el rendesen a keretben. Ennek oka, hogy a lámpák eredetileg korona nélküli Kossuth-címeres díszítéssel készültek, ami a hivatalos államcímer volt a háború utáni helyreállítás tervezése idején. Mire elérkezett az átadás pillanata 1949 végén, bevezették a vörös csillagos szocialista címert, ami a pilonokra ugyan felkerült, de a kandeláberekkel nem bajlódtak, azok az egész szocializmusban Kossuth-címeresek maradtak. A rendszerváltás után utólag helyezték rájuk a koronát és a címer két oldalára az olaj- és tölgyfaágakat. A restaurálással az új Lánchídra is továbböröklődő, apró szabálytalanság észrevétlenül emlékeztet rá, hogy mennyi kisebb-nagyobb változáson esett át a történelem folyamán a híd, minden látszólagos állandósága ellenére.

     

     

    Kerékpárosklub: Várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra

    2022. október 28.

    Kürti Gábor

    A Lánchídra a belvárosi kerékpárforgalomnak égető szüksége lenne, eddigi kiesése pedig alig növelte a szomszédos hidak autós forgalmát. Mivel gyalogos hídnak nem alkalmas, hálózati szerepe pedig a tömegközlekedés számára is nélkülözhetetlen, kompromisszumként egy sebességkorlátozott busz-kerékpársáv lehetőséget adna a tömegközlekedés fejlesztésére és gyorsítására, és alternatívát kínálna a taxival és motorral közlekedőknek is, írja véleménycikkében Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

    A két évtizede növekvő kerékpáros közlekedést Budapest fejlesztései elsősorban a személygépjármű-forgalom kímélésével, és a gyalogosforgalom kárára támogatták. Ebben a Bartók Béla út és Nagykörút hozta az első változást. Átalakításukat a Balázs Mór Terv, majd a Fővárosi Közgyűlésben 3 éve egyhangúan elfogadott Budapesti Mobilitási Terv BMT tette lehetővé, melyek a tömegközlekedés és gyaloglás növelése mellett a kerékpáros közlekedés részarányának ötszörözését is stratégiai és várospolitikai céllá tették.

    A korábban rutinszerű újraaszfaltozós felújítások helyett már a BMT-ben kitűzött célra alkalmas formában kell átadni az utakat. Különösen igaz ez a csúcsidős tömegközlekedést masszív dugóival bénító, a budai és pesti kerékpáros hálózatot falként elválasztó Lánchídra és Alagútra.

    Mint minden európai nagyvárosban, Budapest központjában is 3-4-szer többen bicikliznek, mint a külvárosban, mivel a megtett utak nagy része 6 km alatti. Ezért különösen fontos, hogy az eleve kevés dunai átkelőhely ne kerülőkre kényszerítse őket, hanem használhatóan illeszkedjen a belvárosi kerékpárút-hálózatba. Sajnos nálunk a kerékpáros közlekedés épp a legbelső hidakon a legnehezebb, sőt a Lánchídon és Erzsébet hídon szinte lehetetlen.

    A bringások eddig féltek a Lánchíd szűk közútjától

    Képzeljünk egy anyukát gyereküléssel, vagy egy idősebb kerékpárost a Szent István vagy Margit körútra, a Hegyalja és Rákóczi útra, az Alagútba, a József Attila utcára és a lánchídi dugóba. Nos ez annyira ijesztő, hogy ők sem szívesen képzelik oda magukat, hiába szeretnének egyébként biciklizni. Erős jelzés, hogy a felújítás előtt a híd napi 2-3000 kerékpározójának kétharmada választotta a járdát az úttest helyett, ami belvárosi környezetben példátlan.

    Mindeközben a hídon átkelő BKK buszokat a dugó, a dugóban még nagy nehezen előre evickélő bringásokat a beragadt széles buszok állítják meg. A napi 10 ezer gyalogos pedig egyszerre szenved a járdára menekülő kerékpározóktól és a dugóban kibocsátott szmogtól. Ha Budapest komolyan veszi stratégiai céljait, ezek az utak és hidak nem maradhatnak így.

    Budapest térképére tekintve hamar felismerhető a Lánchíd központi szerepe és megkerülhetetlensége. A domborzati viszonyok, a már kész kerékpárutak és sávok, de a legrövidebb utak választása alapján is egyértelmű, hogy a legforgalmasabb budai és pesti kerékpárutak Duna feletti biztonságos összekötése nem halogatható tovább. Nem tudhatjuk, hány embert tart vissza a kerékpározástól ennek hiánya, de forgalmi adatok alapján megbecsülhetjük. A budapesti hidakon kerékpározók napi száma az alábbi ábra kék oszlopai szerint alakult:

    Az említett városszerkezeti okok miatt ideális esetben egy lila kiegészítés szerinti haranggörbét kellene látnunk, melynek legmagasabb oszlopait a legbelső átkelők adnák. Ehelyett gyönyörűen kirajzolódik, hogy a többi híddal szemben a kerékpározók félnek közlekedni a veszélyes, vagy nehezen megközelíthető hidakon. Biztonságuk növelésével már a budapestiek jelenlegi hajlandóságával is duplázható lenne a belvárosi kerékpáros átkelő forgalom, de az egyébként is növekvő trend, és a hálózat kiteljesedése nyomán valószínűleg ennél is nagyobb ugrással számolhatnánk középtávon. Mindenesetre a Budapesti Mobilitási Terv célszámaiból 10-15 ezres nagyságrend következik, tehát erre kell alkalmassá tenni belvárosi hídjainkat.

    A Lánchíd kiesése alig növelte a szomszédos hidak autós forgalmát

    A Lánchíd kerékpáros súlya mellett fontos megismernünk a közlekedés egészében betöltött szerepét is. A híd szokásos gépjárműforgalma harmada a Margit, és negyede az Erzsébet hídénak, így személygépjármű forgalmának kiesése modellszámítások alapján csupán 7%-kal növeli a szomszédos hidak forgalmát, ami könnyen elviselhető, de a tömegközlekedés fejlesztésével az átterhelődés tovább csökkenthető.

    Az alábbi ábrán a budapesti hidak összforgalmát láthatjuk, ami az Erzsébet híd nélkül egy sugaras-körutas városokban szokásos, belvárosi mélypontú fordított haranggörbe lenne. Belvárosi „autópályahídunk” árnyékában joggal felvethető a szomszédos hidak kerékpárosbarát átalakításának kötelezettsége. Különösen, ha 2030-ra komolyan gondoljuk a BMT 10%-os kerékpáros forgalmi részarányát, amihez 20%-os belvárosi lokális arány tartozik.

    Bár várostörténeti hiba lenne a Lánchidat XX. századi formájában visszaadni a forgalomnak, kialakítása miatt gyalogoshídnak is alkalmatlan, hálózati szerepe pedig a tömegközlekedés számára is nélkülözhetetlen.

    Kompromisszumként egy sebességkorlátozott busz-kerékpársáv lehetőséget ad a tömegközlekedés fejlesztésére és gyorsítására, és alternatívát kínál a taxival és motorral közlekedőknek is, ezzel minimalizálva a környező hidak többletterhelését.

    ((((éjszakai autós és vészesetek))))

    Csúcsforgalomban a fenntarthatóbb közlekedési módok menekülőútja lenne, nem pedig 0-10 jármű/perces mattot adna a Krisztina tértől a Fő utcán át a Bajcsy Zsilinszky útig, rabul ejtve a 20-40 utassal átkelő 16-os és 105-ös buszokat, feltartva a taxival, motorral és kerékpárral közlekedőket. Mindezt a Koós Károly sétány tervezett lezárása is támogatja, mely egymagában a személygépjármű forgalom 15%-át veszi majd le a Lánchídról, de a politikai delegációk útját sem egy bedugult híd állná el a vár és Parlament között.

    Legfontosabb érvem azonban az, hogy az utóbbi egy évben mindezt le is teszteltük, ráadásul egy teljes lezárásos formában. A budapesti gépjárműközlekedés még úgy sem bénult le, hogy ezzel párhuzamosan két rakpart, a budai körút egy részének felújítása, és egy rekord kapacitású buszsávokkal támogatott metrópótlás is zajlott.

    De emlékezzünk vissza a Margit híd teljes útzárral történő felújítására is, ahol a Lánchíd gépjárműforgalmának háromszorosa(!) esett ki sokkal nagyobb szomszédos hídköz-távolság mellett, a város közlekedése mégis alkalmazkodott.

    Hosszabb távon úgysem úszható meg, hogy a Lánchíd kerékpárosbarát legyen

    A világ nagyvárosainak XXI. századi fejlődési irányából kiindulva teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Lánchíd úgyis forgalomcsillapított, tömegközlekedés-, gyalogos- és kerékpárosbarát híd lesz egy alacsonyabb gépjárműforgalmú belváros közepén. E végkifejletből nézve minden egyes napnyi dugó és szennyezés csak felesleges időhúzás.

    Ha ezen a kritikus 500 méteren már most megoldjuk az akadálytalan tömegközlekedést és biztonságos kerékpározást, úgy a buszra és biciklire ülők autói további 2-10 kilométeres hosszon tűnnek el a forgalmi dugókból, a bringára váltók helye felszabadul az autóval ingázók számára is. A dugóktól megmenekülő buszok – és taxik – menetideje csökkenhet, járatsűrűségük nőhet, amivel újabb autózóknak nyújthatnak fenntartható alternatívát, sőt ez a pozitív visszacsatolás új viszonylatokkal tovább erősíthető. A híd járdáin gyalogló tömegek sem birkóznának újabb évtizedekig a veszélyt az ő kárukra elkerülő kerékpározókkal, a szmog pedig eltűnne a hídról.

    Meggyőződésem, hogy a kerékpározás és tömegközlekedés erősödése nyomán egy ilyen kialakítással már középtávon elérhető a felújítás előtti áteresztő kapacitás.

    Természetesen emberben és nem gépjárműben mérve. Ezért ne húzzuk az időt, itt az alkalom! Legyen olyan a Lánchíd most, amilyen később úgyis lesz!

    Ha Budapest nem töri át ezt az akadályt Buda és Pest között, hanem járható helyett egy újra dugókban veszteglő hidat ad át, akkor a Budapesti Mobilitási Terv egy taktikusan választási ciklusokon túlra dátumozott összpárti várospolitikai szemfényvesztés. 2030-ban majd újra egyhangú szavazással lehet lecserélni egy azonos, de már 2050-ig szólóra. Ha Budapest következetesen akar haladni a 2019-ben közösen megszavazott célja felé, akkor az idén átadásra kerülő Lánchíd a következő lépés, így ez a felújítás sem lehet rutinszerű újraaszfaltozás.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Lányi András: Csomagolnak? - Magyar Hang (2021. 04. 24.)

    Lányi András: Csomagolnak? - Magyar Hang (2021. 04. 24.)
    Csomagolnak?

    Lányi András | 2021. április 23.

    Egy héttel a 2018-as országgyűlési választások előtt A kis gömböc címmel írtam választási mesét a Magyar Nemzetbe. Arról szólt, hogy az ország, ha szép lassan el is tűnik a NER névre hallgató gömböc bendőjében, azért még megvan, egy mozdulattal visszaszerezhető, ha a gömböc oldalát felhasítjuk. Mint a mesében, tetszenek emlékezni. Hegyes szerszám gyanánt erre a célra a golyóstoll használatát javasoltam. Mármint a szavazófülkében. Azóta a gömböc minden képzeletet meghaladó módon duzzadt tovább. Miközben a közvélemény megoszlott, a politikai elemzők elemeztek és az ellenzéki pártok mindegy mit csináltak, Orbánék egészen egyszerűen ellopták az országot. Országot így még nem loptak el, komolyan.

    Szépen becsomagolták törvényekbe és kormányhatározatokba, úgy hordta haza a közpénzt a nemzeti középosztály, egy picula sem veszett el belőle, csak a közpénzjellege. Az ő kezükbe került az építőipar, a bank- és energiaszektor egy jelentős része, az idegenforgalom, a földalapból a földek, miegymás. Középosztályon, persze, azt a tíz–húsz családot értjük. Aminek végképp nem jutott hely a Fidesz-kleptokrácia uniós fejlesztési forrásokkal és túlárazott állami megrendelésekkel kitömött zsebében, azt újabban vagyonkezelő alapítványokba rejtik. Bódis András a Válasz Online április 14-ei „számában” szépen elsorolja, hogy mi mindent kezelnek, kizárólagos jogon, leválthatatlanul: a legnagyobb állami cégek részvényeit, a kulturális vagyon jelentős részét, egyetemeket, ingatlanokat, műemlékeket, kaszinókat, most ezzel ne töltsük az időt. Ott lapul az egész a mélyállam mélységes fenekén, többé senki sem fér hozzá rajtuk kívül. (Mélyállam = állam ennél mélyebbre nem süllyedhet.) A következő kormánynak, ha a miniszterelnököt történetesen nem Orbán Viktornak hívják, egyszerűen nem lesz mit kormányoznia. És főleg: miből. Az államadósságról nem is beszélve, amit az orosz atomreaktor, a kínai egyetem, a kínai szupervasút stb. után még az unokáink is nyögni fognak, súlyos ezermilliárdokat, a kamatos kamatokkal együtt.

    Az ország tudatos eladósítására és a nemzeti vagyon elmagántulajdonítására a mostanihoz hasonló nagyságrendben eddig csak egyszer került sor: a rendszerváltozás néven emlegetett eredeti tőkefelhalmozás korában, amikor a kapitálszocialista elvtársak vittek magukkal mindent, ami mozdítható volt. Ők, mondjuk, kisebb darabokban vitték, és volt annyi eszük, hogy engedtek lopni másokat is. Vissza is szavazta őket a népakarat, már a legközelebbi választásokon, pufajkás „na és” Horn Gyulával az élen. Ez történik vajon ezúttal is? Vesztét érzi a Fidesz-tábor, hogy ilyen lázasan csomagolnak? Ha nem akarjuk vágyainkat a valósággal összetéveszteni, erre a kérdésre nemmel kell felelnünk.

        Ami mostanában történik, nem a végjátéka, hanem a betetőzése annak, ami 2010 óta zajlik. Csak azért lopnak többet és nyíltabban, mert most már lehet.

    Híveik szemében ezentúl a szükséghelyzet úgyis igazolja minden lépésüket: a magyarság vívja itt élet-halálharcát a háttérhatalmak ellen, a többi részletkérdés. Igazság az, ami az igaz ügy győzelmét szolgálja. Cinkosaiknak és hűbéreseiknek pedig nincs is más választásuk többé, mint szolgálni – ameddig náluk a kasszakulcs. Amit ellenfeleik mondanak, eleve nem számít. Velük kapcsolatban az egyetlen tennivaló: elvágni az utánpótlási vonalaikat. Ezen dolgoznak jelenleg.

    ('Felelet': Nyilván, ellenfélnek nem a mai látszat-ellenzéket említi. Hiszen azok a pártok ugyanannak a hatalomnak a részei, együttműködői. Ahogy Lányi a lenti "Kis gömböc" írásában mondja: a demokrácia és családja lassan elfogyasztották a pártokat)

    Elhárultak a külső és belső akadályok, többé a látszatokra sem kell ügyelni. Putyin, Hszi, Erdogan biztosan nem kifogásolják, ha az ő példájukat követjük. Végre nyíltan képviselhetünk az unióban orosz és kínai érdekeket! Végre nem kell úgy tenni, mintha európaiak lennénk!

        Sokan Orbán politikai zsenijének tulajdonítják, hogy egyetlen évtized leforgása alatt sikerült lebontania a jogállamot, pedig az igazság az, hogy nemigen volt mit lebontani.

    A jogállam rendjét ugyanis nem a törvények szavatolják, hanem polgárainak elkötelezettsége bizonyos alapelvek iránt. Amelyeket mi, kelet-európaiak, legfeljebb olvasmányélményeinkből ismerünk. Ezért kerülnek hatalomra a mi diktátoraink, Minszktől Rio de Janeiróig újra és újra „demokratikus” úton, azaz a többség szavazatával. (A választási törvényt, persze, mi írjuk, és ha kell, bármikor újraírjuk.)

    Más kérdés, hogy a demokráciának mi köze van a szavazáshoz. A parlamenti választáson a versengő csoportok pénzüket, információs befolyásukat váltják szavazatokra, hogy az így elnyert szavazatokat utóbb ismét készpénzre váltsák, hatalmas nyereséggel, mondanom sem kell. A demokrácia ezzel szemben kölcsönös elköteleződés a mások igazsága mellett, nyílt vita közös céljainkról. Prózában: a közhatalom birtokosai felett gyakorolt szigorú társadalmi ellenőrzés. Ha ugyanazon intézményes keretek között az állam ellenőrzi alattvalóit korlátlan felhatalmazással, azt önkényuralomnak hívják.

        Orbán nem karizmatikus vezető, hanem a puzzle hiányzó darabja, ami pont kitölti a közép-európai kirakósban a Horthy Miklós és Kádár János alakja közti rést, bár kisstílű megalomániája, erőszakossága inkább néhai keleti szomszédunkra, Ceausescura emlékeztet.

    Mindegy, hogy ezek a figurák a jobb- vagy a baloldalon tűnnek fel éppen, azért olyan nehéz megszabadulni tőlük, mert hozzájuk képest az annyiszor szétvert, felemás hazai polgárosodás erői tűnnek tájidegennek, ők maguk ellenben hiteles képviselői a kelet-európai kisállamok nyomorúságán hizlalt paternalista elnyomásnak. Tudják, hogy ezen a tájon a félelem és a kölcsönös bizalmatlanság a társadalom épületének szilárdabb kötőanyaga, mint az állampolgári hűség és a szolidaritás. Tudják, hogyan kell összekovácsolni az idegen faj, osztály vagy kultúra elleni gyűlölet közösségét. Jól áll a kezükben az ostor, csizmájuk talpa épp illik a hátunk görbületéhez.

    Azonban évről évre, minden új évjárattal csökken a Fidesz–KDNP tábora, s válik egyre nevetségesebbé a kormány igyekezete, hogy elterelje a figyelmet szánalmas közállapotainkról.

        A NER legyőzhetővé vált. Szoros küzdelemre van kilátás, amelyre példátlan hatalomkoncentrációval készülnek: kizárólagos ellenőrzésre törekednek az ország anyagi és szellemi erőforrásai felett. Ez azonban kétélű fegyver.

    Sokan most először tapasztalják a saját bőrükön, hogy mit jelent a kiszolgáltatottság a hatalomnak, és nem kérnek belőle. A diktátorok bukását rendszerint a hatalmuk védelmében elkövetett túlkapások készítik elő.

    Jogászok és publicisták újabban azon tanakodnak, megszabadulhat-e és hogyan szabadulhat meg az ország törvényes úton Orbán Viktor rendszerétől. Sehogy, de hát ez magától értetődik, ha törvényesnek ismerik el a jogsértések és rosszhiszemű jogalkalmazások kusza halmazát, amit a parlamenti törvénygyár produkált az elmúlt évtizedben. Csakis törvényes úton, ha ez az út a jog- és alkotmánysértő állapotok felszámolását jelenti, a törvényes rend helyreállítását. Ha győzne az ellenzék, e nélkül mit ér a választópolgároktól nyert felhatalmazás, ellenfeleik jogszabályokkal körülbástyázott hatalmi és vagyoni pozícióival szemben?

    2022-ben azonban szedett-vedett töredékpártok alkalmi szövetsége próbál majd fordulatot elérni. Olyan politikusok, akikkel a színfalak mögött zajló izgalmas alkudozás 2018 után már másodszor feledteti, hogy nem egymást kellene meggyőzniük, hanem a választókat. Ha a kiábrándult Fidesz-hívek nem maradnak otthon, ha a párt nélkül maradt választók nem a kétfarkúakra adják le voksukat, és az egységes (kétséges) ellenzék győzni talál, számukra, meglehet, túl nagy falat lenne a mélyállam – azaz a korrupció és a törvénytelenségek rendszerének – felszámolása. Netán a saját – még nem eléggé mély – mélyállamukkal találnák szemközt magukat, és nem tudnának ellenállni a kísértésnek, hogy elfogadják a felkínált részt az átmentett vagyonból, hatalomból.

        Nem az a kérdés tehát, hogy kell-e alkotmányozó nemzetgyűlés Orbánék bukása után, hanem hogy létezik-e Magyarországon olyan politikai erő, amely rendelkezik a szükséges erkölcsi hitellel, pozitív mondanivalóval, hogy azt egybehívja és döntéseit a nemzet nevében szentesítse.

     

    NER típusú találkozások

    Ficsor Benedek | 2021. április 23.

    Talán csak a magyar közélet járványszerűen terjedő (politikai) paranoiájának mellékhatása, de mostanában gyakran eljátszom a gondolattal, hogy miként jellemezném az Orbán-rendszert egy véletlenül a bolygónkra tévedő földönkívülinek. Ha a sűrű kozmikus programjára hivatkozva csak néhány (földi) perce lenne az összefoglalóra, aligha találhatnék ideálisabbat a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág mentén építendő Diákváros történeténél. Abban minden megvan, amit a jelenlegi hatalom hamis ideológiába csomagolt opportunizmusáról tudni érdemes: korrupció, nepotizmus, behódolás és félrevezetés.

    A Kvassay Jenő út, a Soroksári út és a Duna határolta, 33 hektáros telek esztétikai, befektetői és felhasználói szempontból egyaránt remek lehetőséget rejt magában. Így gondolták ezt a Quaestornál is, amikor oda álmodták meg a Duna City fantázianevű új városrészt jachtkikötőkkel, luxushotelekkel és prémium lakásokkal. Közbeszólt azonban a vállalatcsoport 2015-ös csődje, amelynek következtében közel 220 milliárd forint vált köddé, és csaknem harmincezer ember veszítette el a befektetését.

    A partszakasz a Quaestor legértékesebb vagyonának tűnt, az állam azonban nem törte össze magát, hogy a megvételével kárpótolja a befektetőket. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 2017 őszén 18,2 milliárd forintot fizetett ki a területért – hogy ott Diákváros néven kollégiumi komplexumot húzzanak fel –, éppen annyit, hogy a jelzálog lekerüljön a telekről, de a szerencsétlenül járt állampolgároknak lehetőleg egy fillér se jusson.

    Nem mellékesen, a potenciális luxusvárosrészért korábban állítólag maga Ghaith Pharaon is bejelentkezett. Az Orbán Viktorral egykor szívélyes barátságot ápoló, pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával gyanúsított, 2017 januárjában elhunyt szaúdi milliárdos a pletykák szerint 80 milliárdot sem sajnált volna a partszakaszért, ám végül elállt az üzlettől.

    Izgalmas fénytörésbe helyezi a projektet egy másik, hasonlóan remek adottságú terület adásvétele. A Rákóczi (Lágymányosi) híd pesti hídfője és a soroksári Duna-ág közti 15 hektáros telket az állam 2014-ben még az olimpiai rendezés reményében vásárolta meg. Az MNV 16,5 milliárdot fizetett a Wing Zrt.-nek, amely a Quaestorhoz hasonlóan új városrész kialakításáról álmodozott. A terv papíron maradt, de legalább Garancsi István jól járt.

    A miniszterelnök barátja ugyanis éppen akkor vásárolta ki meghatározó cége, a Market Építő Zrt. többségi tulajdonrészét a Wing Zrt.-től, amikor az MNV megszerezte az inkriminált telket – micsoda véletlen! – a Wingtől. Nem kell hozzá túl nagy kreativitás, hogy az állam gesztusát jutalomként értékeljük, amiért a cégcsoport elengedte a Marketet, hogy az a jövőben Garancsinak – a NER-nek – termelje a százmilliárdokat.

    Amikor a Quaestor károsultjait kellett volna megmenteni, az állam 55 ezer forintos áron mérte a négyzetmétereket, amikor az urambátyám-gépezet felturbózásáról volt szó, ennek a dupláját, 110 ezret sem sajnált egy négyzetméterért.

    Ehhez képest a Diákváros forgatókönyvébe iktatott újabb csavar lábjegyzetnek tűnik csupán. A kormány a fővárosi lakhatási válságot és az egyetemistákra nehezedő egyre nagyobb terheket enyhíteni hívatott kollégiumi városrészt egy monumentális behódolási szertartás részeként a kukába hajítaná, hogy a helyén a Kínai Kommunista Pártnak örök hűséget esküdött Fudan Egyetem magyarországi főhadiszállását húzzák fel. Nem is akármilyen konstrukcióban. A magyar állam hitelt vesz fel Kínától, hogy abból fizethessen Kínának, amiért kínai cégek Budapesten megépítik a kínai káderképzőt.

    Sejthettük, hogy a méregdrágán vásárolt Sinopharm-vakcinával nem csak a NER-közeli üzletemberek jártak jól, de arra aligha számítottunk, hogy Kína ilyen hamar tesz egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Az ország nyílt kiárusítása láttán talán még a sietős földönkívülink is átgondolná szándékait. Nem csoda, hogy a járvány alatt megszaporodtak az ufóészlelések.

     

    A kis gömböc – választási mese 2018-ból

    Lányi András 2018. március 29.

    Szerencsére van még a kezünk ügyében egy ügyes, hegyes kis szerszám: egy golyóstoll.

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy demokrácia. Volt benne mindenféle párt, ott függtek egymás mellett (a választóiktól), ahogy az dukál. Akadt közöttük posztkommunista, rablókapitalista, rasszista, populista, már ahogy sikeredett. Telt-múlt az idő, a demokrácia és családja lassan elfogyasztották a pártokat, ezt most nem részletezném.

    A kis gömböc maradt legutoljára, de egyszer arra is sor került. Mondta a demokrácia a legkisebbik lányának, a független igazságszolgáltatásnak – tetszik ismerni, hírből biztosan –, eridj, édes lányom az ország házába, hozd le nekem onnan azt a kis gömböcöt, hadd számoltatom el. Ment a leány a gömböcért, ott találta az ország házában. De azt mondja a gömböc a független igazságszolgáltatásnak: hamm, bekaplak, és hát tényleg bekapta, ne legyen a nevem Polt Péter, ha nem így történt.

    Várt, várt a demokrácia, de hiába várt. Akkor a nagyobbik lányát ugrasztotta, no, gyermekem, sajtószabadság, nézz már utána, mi történhetett a húgoddal, független igazságszolgáltatással, hogy így elmarad. Ment a szabad sajtó, ahogy a lába bírta, tényfeltárni az ország házába. De ahogy meglátta őt a gömböc, egyből kitátotta a száját, és hamm, bekapta, annyit se mondhatott a szerencsétlen, hogy trafikmutyi vagy roszatom.

    A demokrácia kezdte elveszíteni a türelmét. No, anyjuk, mondta a civil mozgalmaknak, látom már, neked kell itten kezdeményezni valamit állampolgárilag. Ment is a civil mozgalmak tüstént demonstrálni. Hanem a gömböc csak annyit szólt: hamm, bekaplak, és volt függetlenség, nincs függetlenség, azóta civil mozgalmak hangját se hallani, ott vannak a gömböc gyomrában, a forrásaikkal együtt.

    Utóvégre a demokrácia megelégelte a dolgot, és maga indult a civil mozgalmak meg a közhatalmi ágak nyomába. A gömböc annyit mondott neki is, hogy hamm, bekaplak, és nem viccelt. Bekapta a demokráciát szőröstül-bőröstül. (Gyöngécske demokrácia volt, az is igaz.)

    Azonban a sok beközpontosítástól úgy elnehezült a gömböc, hogy nem bírta többé a súlyát az a vékonyka madzag, ami még a realitásokhoz kötötte, hanem elszakadt végképp. A gömböc pedig, mint a guruló rubel, gurulni kezdett lefelé a lépcsőn, ki a házból, kifelé az Európai Unióból is, ha rajta múlik. Az úton épp szemközt jött a tanszabadság egy sereg iskolás gyerekkel, hamm, azokat is mind bekapta. Meg sem állt az állami tartalék földekig, eltűntek szépen a gömböc bendőjében, a bérleti szerződésekkel együtt. Uniós fejlesztési források, közbeszerzési pályázatok, kiemelt állami nagyberuházások meg se kottyantak neki. Ilyen bank, olyan bank, végül egész iparágak vándoroltak a gömböc gyomrába, minden, ami az útjába került. A gömböc meg csak egyre nőtt, dagadt, fenyegetőzött, bekaplak, bekaplak. Alig fért már el a centrális erőtérben, bekapta az egész választási rendszert.

    Ott kuksolt a választópolgár a gömböc bendőjében, dőlt rá a sűrű habonyárpád, ki se látszott belőle. De az is igaz, hogy itt legalább nem fenyegette az irtózatos nagy migránsveszély. Szava se lehetett. Vagy ha volt, nem hallatszott a fülsiketítő sorosügynöközéstől. Hanem mondjuk ki nyíltan: igen büdös volt odabenn. Hazugságszag, gyávaságszag, meg az az undorító pacsuliszag, amivel azok dezodorálják magukat, akik a vagyonukat valami rossz illatú, piszkos munkával szerezik. Idő kell ahhoz, amíg az ember megszokja ezt az illatot, akad olyan nép, amelynek egyáltalán nem veszi be a gyomra, akármit is csinál. (Korrupciószag szerencsére nem volt, mert a pénznek nincs szaga.)

    Szóval a választópolgár, ahogy mondtam, ott ült a gömböcben, tanácstalanul – sőt önkormányzatlanul –, mármost hogy jusson ki onnan? Szerencsére a keze ügyébe akadt egy kis ügyes, hegyes szerszám, olyasforma, amivel a mesében a gömböc oldalát kihasítják. Egy golyóstoll. És azzal jó helyre ikszelt: a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. És akkor kihasadt a gömböc oldala, és azon a résen dőlt ki belőle minden, amit felfalt odáig: a jog, a föld, az iskola, a média, egész cégbirodalmak, irdatlan offshore számlák.

    Egyszeriben meglett az egész ország, el se veszett. Örültünk egymásnak nagyon. Ez itt a vége. Ha a gömböc oldala ki nem hasadt volna, az én mesém is tovább tartott volna. (De remélem, nem tart már tovább április 8-ánál.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Magyarjelen: Gyurcsány vagy Orbán (2023. 01. 20.)

    Magyarjelen: Gyurcsány vagy Orbán (2023. 01. 20.)

    Egész tűrhető cikk.

     

    Gyurcsány vagy Orbán – tényleg van érdemi különbség?  Magyar Jelen  2023. január 19.

    A Fidesz-kormány nem akármilyen grafikával próbálja bizonygatni, hogy ők mennyivel jobban, mint elődjük, a Gyurcsány-kormány. Most abba ne menjünk bele, mekkora érdem az, ha valaki jobban teljesíteni ahhoz képest, amit az MSZP-SZDSZ koalíciója művelt 2002 és 2010 között. Az igazi kérdés az, mi van akkor, ha még ezt a lécet sem sikerül megugrani? Mit mond el a 13 éve kétharmaddal országot vezető elitről, ha nem állja ki az összehasonlítás próbáját?

    Mert a Fidesz ezen bizony elbukott. Ráadásul egy saját maguk által felállított keretrendszerben. Akár azt is mondhatnánk, ők írták a szabályokat, ők szabták a kritériumokat, de még így is felsültek. Nézzük, mit állítanak nekünk a plakátokon?

    Segély helyett munka?

    Ez igazán szépen hangzik, de mégis ki kapott munkát? Azt a munkát mennyiért és milyen körülmények között kell végeznie? Egyáltalán mit jelent a Fidesz “munka alapú társadalma”? A dolgozók megbecsülését? Milyen megbecsülésről beszélhetünk, mikor a Covid-őrület kellős közepén a legfontosabb dolguknak érezték az amúgy is súlyos emberhiánnyal küszködő szakmákban dolgozók oltással való zsarolását? Nem elég, hogy egy tollvonással tették lehetővé a munkáltató számára az oltatlan dolgozók fizetés nélküli szabadságra küldését, de még példát is mutattak, és sorra küldték el a pedagógusokat, az ápolókat és más, állami szférában dolgozó magyar embert. Az se számított, ha valaki már 20-30 évet dolgozott náluk.

    Ha nem kért a kísérleti vakcinából, útilaput kötöttek a talpára.

    De az oltásterrort követően sem állt helyre a rend, hiszen a súlyos munkaerőhiány mellett a megalázóan alacsony fizetések továbbra is igen komoly feszültségek táptalaját képezik. Különösen igaz ez a közszférára, hiszen egy tanár sokszor még a diplomás minimálbért se kapja meg. Az elégedetlenkedő egészségügyi dolgozóknak és pedagógusoknak Pintér Sándor annyit üzent:

    örüljenek, ha nem lesz elvonás.

    Tegyék össze a kezüket, ha nem csökken a jövőben a fizetésük, nem hogy még emelkedjen… De a munkások se jártak sokkal jobban, ők Parragh Lászlótól tudhatták meg, versenyképességünk alapja az olcsó munkaerő. Így aztán ne is számítson senki jelentős béremelésre, hiszen

    kormányunk nem a nyugati életszínvonallal kíván versenyezni, hanem a harmadikvilágbeli fizetésekkel.

    Ennek fényében aligha meglepő, aki csak tehette, külföldre ment. Az égető munkaerőhiányra a Fidesz egy “frappáns” választ talált. Úgy módosították a Munka törvénykönyvét, mintha csak a multik mondták volna tollba: előbb jelentősen átalakították a túlóratörvényt, mely által még jobban ki lehet zsigerelni az amúgy is túlhajszolt munkavállalókat, majd lehetővé tették a munkáltatónak, hogy már a dolgozó kevés, megmaradt szabadságól is ő döntsön a munkás helyett. Sőt, a megváltozott munkaképességű alkalmazottat se kell már megtartania, egyszerűen, végkielégítés nélkül az utcára teheti.

    Gyurcsány megüzente: el lehet menni. Orbán pedig hozzáteheti: hozunk helyetted mást. Miután már nem volt elég magyar munkás, akit három másik helyett lehet dolgoztatni, a Fidesz-korány egy rendelettel könnyítette meg a harmadikvilágbeli munkások behozatalát, hogy legyen, aki termeljen a multiknak. Nem egy helyről hallani, hogy a gyárakban alig foglalkoztatnak magyarokat, nagyrészt ukránokkal, filippínókkal, vietnámiakkal, meg ki tudja, még kikkel töltik fel a hiányt. Egyszerűbb, mint tisztességes fizetéseket adni, nem igaz?

    Debrecenben már az építkezéseken is törökök dolgoznak, Hajdúnánásra pedig annyi bevándorlót hozott a Fidesz, hogy a helyiek azt hitték, itt az újabb migránsinvázió.

    Orbán “munkaalapú társadalmában” a magyarok jelentős része ráadásul a saját jövőjét teljesen kilátástalannak tartja, és azt se hiszi, hogy megéli a nyugdíjkorhatárt. “Munkahelyről a tepsibe” – ahogy egyre több gyárban hallani a keserű mosollyal elmondott újkor közmondást.

    Ügyeskedés és globalista üzletelés helyett patrióta gazdaság?

    A Fidesz szerint a Gyurcsány-érában a “feketézés” és az ügyeskedés volt a jellemző, a gazdaságunk pedig globalista, idegenen érdekeket szolgált, ezzel szemben az ő “patrióta gazdaságuk” a vállalkozásokat és a magyarokat támogatja. De mégis hogyan? Előbb megalkották a KATA nevezetű vállalkozási formát, melynek köszönhetően a Wolt, a Foodpanda és még rengeteg külföldi cég mentesült a magyarországi járulékok fizetése alól. Egyszerűen csak rá kellett kényszerítenie az alkalmazottját, hogy válassza a katás vállalkozási formát, és akkor dolgozhat nekik. Mikor erre a problémára felhívták a kormány figyelmét, ahelyett, hogy kivédték volna a multik visszaélésének lehetőségét, inkább egy tollvonással ellehetetlenítettek 400 ezer magyar egyéni vállalkozót. Mintha ők tehettek volna róla, hogy a tőkeerős óriáscégek visszaéltek a kiszolgáltatott helyzetükkel.

    De más magyar vállalkozók sem érezhetik magukat biztonságban. A kormány lezáráspolitikájának köszönhetően rengetegen verték adósságba magukat, vagy mentek teljesen tönkre. Akik valahogyan mégis túl tudtak élni, azokat a rezsimegszorítások végezték ki. Kaptak-e bármilyen támogatást a Fidesztől? – merül fel a jogos kérdés. A válasz erre az, hogy a magyar adófizetők pénze a kormány szerint jobb helyen van a külföldi tulajdonú óriáscégeknél.

    Nem véletlen, hogy még év végi összesítőjükben is arra voltak a legbüszkébbek, mennyivel tömték ki a multikat.

    Csak pár példa:

    A Sisecam aszódi fejlesztésre 650 millió forintot kapott a kormánytól. Ezért a 650 millióért 100 új munkahelyet kaptunk, amit vagy magyarok fognak betölteni, vagy nem. A REHAU-Automotive Kft. 2022-es terjeszkedését a magyar kormány 7 milliárd forinttal támogatta, a Kínából érkező Chevron Auto 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az induláshoz, melyet újabb 4 milliárd forint követett.

    A rendkívül környezetszennyező kínai akkumulátorgyár, a CATL 87,7 milliárd forintos állami támogatásból mérgezheti meg a Debrecen környéki magyar termőföldeket. Az ő esetük azért is kirívó, mivel a cég érdekében a kormány még jogszabályt is módosított, hogy a környező gazdákat gond nélkül kisemmizhessék a minél zökkenőmentesebb terjeszkedés érdekében.

    És akkor még nem említettük a győri Audit, mely 2022 nyarán ismét kapott egy 8,5 milliárdos támogatást. A BMW előzte csak be az újabb 14 milliárd forintjával, amihez még hozzá kell adnunk a cég debreceni beruházását, melynek összértéke 135 milliárdra(!) rúg, ami 2022 novemberében újabb 27 millió forinttal emelkedett.

    A Bosch Automotive Steering Kft. csak a zalaegerszegi beruházására 2022 szeptemberében 1,2 milliárd forint állami támogatást kapott. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, hiszen ha egy multi feltűnik a színen, a Fidesz-kormány máris ugrik, és adja a magyar adófizetők milliárdjait. Így működik szerintük a “patrióta gazdaságpolitika”. Az Orbán-kormány 2021-re jutott el odáig, hogy háromszor annyi pénzzel támogatta a multikat, mint elődei. Ehhez vegyük hozzá a 2022-es adatokat. Hiszen, mikor a magyarok a “válság” és “háború” miatt csak megszorításokat kaptak, a multiknak akkor is jutott a magyar adófizetők milliárdjaiból.

    Hajbókolás helyett nemzeti kiállás?

    A Fidesz igen büszke a Brüsszellel folytatott “szabadságharcára”, mely a gyakorlatban sajnos kimerül a milliárdokból folytatott plakátkampányban. Vegyük például a háborút. Orbán – nagyon helyesen – azt állítja, Magyarországnak érdeke kimaradni a háborúból. Ennek ellenére mégis magyar felségjelzésű gépekkel szállítják a fegyvereket Ukrajnába sőt, a legnagyobb médiacsend közepette folyamatosan érkeznek a NATO-csapatok hazánkba. Orbán rendelete értelmében ráadásul a NATO számára biztosítani kell a polgári munkaerőt, az anyagi javakat, az ingatlan és ingó dolgokat, valamint a gazdasági és anyagi szolgáltatást. Röviden:

    az ide érkező idegen csapatok csettintenek, a lakosságnak pedig kötelessége engedelmeskedni. Ez ám a nemzeti érdekért való kiállás!

    S miközben nyilatkozatokon és plakátokon bírálják az Oroszországgal szemben hozott szankciókat, addig az EU-ban valahogy mindig, mindet megszavazzák. Csak úgy, mint az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós támogatást. Itt ráadásul Orbán még az uniós álláspontnál is messzebb ment, ő hitelek helyett a magyar adófizetők pénzéből támogatná a soviniszta ukrán vezetést.

    Az EU-s pénzekért bemutatott hasoncsúszás is megér egy misét. Mikor a “nemzeti kiállás” olyan magasságokba emelkedik, hogy a forrásokért való pitézés közben még olyan feltételeket is elfogad és teljesít a magyar kormány, melyekkel deklaráltan nem ért egyet.

    Miután minden olyan kérdésben, ahol eddig viták voltak, a bizottság álláspontját elfogadtuk, ezért úgy gondoljuk, hogy a technikai lezárása van csak hátra a megegyezésnek és utána a megállapodás aláírható

    – fogalmazott a Kormányinfón Gulyás Gergely. Lefordítva: bármilyen őrültséget követeljen is az Unió, teljesítjük, mert nagyon kell a pénz.

    Tállai Andrástól még azt is megtudhattuk, a tavaly nyáron bejelentett megszorításokat is Brüsszel nyomására vezették be.

    Ezek után csoda, hogy a brüsszeli bürokraták így felbátorodtak, és minden teljesített követelésre válaszul három újabb elvárást fogalmaznak meg?

    Migránsok helyett magyar gyerekek?

    Ezt a részt aligha kell ragozni, hiszen a születési adatokból egyértelműen látszik, a magyarság megállíthatatlanul fogy. Mivel a KSH nem vezethet etnikai alapú statisztikákat, így csak találgathatunk, hogy a születésszámokban a cigányság aránya mekkora, de a látottak és tapasztaltak azt mondatják velem, riasztóan magas. Független elemzések szerint miközben a magyarság generációként megfeleződik, ők alsó hangon megduplázódnak. Vagyis ezen utolsó állítás sokkal inkább így szólhat: külső migránsok helyett belső migránsok. Kapnak majd Győzikét, Kis Grófot, rendőri védelmet, meg nevetségesen enyhe bírói ítéleteket, miközben szépen, csendben átvehetik a helyünket.

    Ezek ugyanazok 

    Íme hát a Fidesz által alkotott összehasonlítás, melyen csúnyán elbuktak. A fenti állításokat egyesével vizsgával, azokat nem a kormány kommunikációjához, hanem tetteihez mérve egyértelműen látszik, semmivel sem különbek elődjeiktől, pusztán ügyesebben építik az alternatív valóságot, mellyel milliókat tévesztenek meg. Tisztességes, nemzeti érzelmű magyar embereket, akik nyugodtan ülnek a fazékban, s nem veszik észre, a langyos víz már igencsak forr alattunk.

    Gyebnár Dávid

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Magyarország 0,4 ezreléke erdő még (2022. 08. 15.)

    Magyarország 0,4 ezreléke erdő még (2022. 08. 15.)

    Cikkajánló:

    Heti válasz - Van elég tűzifa természetrombolás nélkül is – egy veszélyes és felesleges rendelet teljes háttere

    Az eredeti cikk képekkel itt.

     

    'Felelet':

    Számok, számítás a cikk alapján:

    Két millió hektár fával borított (vagy éppen tarra vágott) terület az ország 20%-a.

    Ebből

    - "magas természetességű fokú" 200 ezer hektár, az ország 2,5 %-a.;

    - legalább 100 éves, erdőnek tűnő terület 120 ezer hektár;

    - a 63 erdőrezervátumban (részben150 éves fákkal) 3,6 ezer hektár. az "erdők" két ezreléke, az ország 0,4 ezreléke.

    Idősebb erdő NINCS. (500 év lenne a minimum, hogy teljes értékű erdőről beszéljünk, a 150 éves olyan, mintha az országban nem élne 30 évesnél idősebb ember.

     

    A kormány dömping-vélemény-emberei például a 2022. aug. 15-i Hír TV-s "Vezércikk" adásban azzal nyugtatnak: Látták, hogy egy kivágott erdő hat év után már újra erdő volt. És: Az a normális, hogy az erdőt kivágják, felhasználják, újraültetik. Azaz ezek az emberek nem hazudnak, hanem tényleg ennyire buták. Megérdemlik a fizetésüket, így hitelesen, őszintén hazudnak.

    És egy jó cikk az ügyről:

     

    Van elég tűzifa természetrombolás nélkül is – egy veszélyes és felesleges rendelet teljes háttere

    Zsuppán András·2022.08.12

    Minél tovább van érvényben a kormány tarvágási rendelete, annál nagyobb károkat okozhat. Legnagyobb veszélyben a legértékesebb, természetközeli, öreg erdők vannak, miközben a tűzifaigényt biztosítani lehetne természetrombolás nélkül is. Mivel a rendelet gyakorlatilag kikapcsolta a természetvédelmet, minden az erdészek szakmai felelősségérzetén múlik: az erdőkért aggódó rengeteg ember legfeljebb bizakodhat, hogy jövő ilyenkor sem lesz kopasz a fél Mátra meg a Börzsöny. Az ökológusok szerint a helyzet eddig is messze volt az ideálistól, de attól tartanak, most 50 évet csúszhatunk vissza az időben.

    Rég váltott ki olyan heves ellenhatást kormányzati intézkedés, mint az a kormányrendelet, amielyaz energia-veszélyhelyzetre hivatkozva felpuhította a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. Ma délután tüntetés lesz az Agrárminisztérium előtt az erdők tarvágása ellen, és az esemény Facebook-oldalán eddig 48 ezren jelezték, hogy érdeklődnek, 8 ezren pedig részt is vennének a demonstráción. Lehet, hogy végül jóval kevesebben lesznek, de ettől még tény: ötvenezer ember fejezte ki ezen a módon, hogy nagyon aggódik a magyar erdőkért. A tüntetést az LMP szervezte, de a párt politikai súlyát ismerve bizonyára nem miattuk, hanem az ügy miatt ilyen nagy az érdeklődés. Hogy ne csak párt által szervezett tiltakozás legyen, augusztus 17-re újabb demonstrációt hirdetett három zöld civil szervezet (a Greenpeace Magyarország, a 10 millió Fa és a Jane Goodall Intézet) az MTA épülete elé, a WWF Magyarország pedig öt másik civil szervezettel együtt petíciót indított, nyílt levélben kérve Orbán Viktor miniszterelnököt a rendelet visszavonására. Ehhez eddig 60 ezer ember csatlakozott.

    Vihar van tehát. A kormány részéről Nagy István agrárminiszter jó előre rágalomhadjáratnak, tudatos negatív hangulatkeltésnek vagy hozzá nem értésnek minősítette a zöld szervezetek és az ellenzék tiltakozását. Pedig az erdők féltése, a természet szeretete tényleg független a pártszimpától és a világnézettől, tulajdonképpen a hazaszeretet legtisztább megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy a kormány nem azt kommunikálja, hogy „kell a tűzifa, ezért kivágunk mindent, az erdők védelme a hanyatló nyugat hóbortja” – a kormányzati narratíva az, hogy nincs semmi veszély, minden a legnagyobb rendben lesz, az erdőket nem fenyegeti semmi.

    Nagy István miniszter ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a tűzifa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem!” Ez első hallásra teljesen értelmetlen, hiszen józan ésszel mindenki tudja, hogy a valóság ennek pontosan az ellenkezője, de a három állításból kettő formailag igaz: az erdőtörvény véghasználatnak nevezi a szabályosan végrehajtott fakitermelést, ami után az erdő jogilag nem szűnik meg, hanem felújítják (újratelepítik vagy hagyják természetes módon megújulni, amennyiben képes rá). Erdészeti szempontból ez nem erdőirtás, hiszen nem azért vágják ki az erdőt, hogy ott szántó vagy stadion legyen. Nagy István harmadik állítása viszont egyáltalán nem igaz:

    a rendelet által a védett területeken is engedélyezett tarvágás igenis rontja az erdő természeti állapotát, mégpedig súlyosan. Ha nem így lenne, nem lett volna eddig korlátozva.

    Mivel a miniszer a hozzáértést hiányolja a tiltakozásból, fontos fejlemény, hogy az ELKH Ökológiai Kutatóközpontja is közzétett egy állásfoglalást, amely határozottan károsnak mondja az intézkedést: „a rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, […] a klímaváltozás enyhítése és az élővilág védelme szempontjából kulcsfontosságú a meglévő természetes élőhelyek fenntartása. Amellett, hogy a megnövekedett tűzifa igényre választ kell adni, ehhez nem az őshonos fafajú védett erdőket kell feláldozni.” Az ELKH vagyis a korábbi akadámiai kutatóintézet annak ellenére állt ki ebben az ügyben, hogy állami fenntartású tudományos műhelyről van szó; nyilván olyan súlyosnak ítélték ökológiai szempontból a veszélyt, hogy nem hallgathattak.

    Kisebb tarvágásos folt egy mátrai bükkösben (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

    Az elmúlt napokban a kormányzati kommunikációban egy új motívum is megjelent: eszerint a rendelet csak lehetőségeket ad az erdészeteknek, de ha nincs tűzifahiány, akkor ezeket nem kell kihasználni, maradhat minden a régiben. Zámbó Péter erdőügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek már azt mondta, „az új, veszélyhelyzeti kormányrendelet nem utasításokat, hanem lehetőségeket tartalmaz, […] amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.” Szó szerint ugyanazt mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is, ami felfogható egyfajta óvatos visszavonulásnak.

    A baj az, hogy ettől még a rendelet érvényben van, és ezzel a pusztítás lehetősége is nyitva áll. Bár már nagyon sokan megtették, röviden mégis érdemes sorra venni, hogy mi van az ominózus kormányrendeletben. (Akit a téma mélyebben érdekel, érdemes elolvasni ezt a kérdezz-felelek formájú összeállítást a WWF Magyarország oldalán.)

    --------

    Mit tartalmaz a rendelet?

    (1) a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korlátozásokat nem kell alkalmazni

    Kommentár: a tiltakozók attól tartanak, hogy a fészkelő madarak vagy röpképtelen madárfiókák alól is kivágják majd az erdőt, Zámbó Péter államtitkár szerint viszont csak az a célja, hogy az aszály miatti kemény talajon korábban meg lehessen kezdeni a faanyag szállítását, mert ez egy-két hét nyereséget jelent augusztusban. De ha ez volt a cél, miért nem ezt írták? Amennyiben a rendelet tavasszal még érvényben lesz, és fészkelési időszakban is lehet fát kivágni, borzasztó károk keletkezhetnek az élővilágban, most ősszel viszont még nincs túl nagy jelentősége.

    (2) védett területen sem szükséges többé idegenhonos állomány kitermelése után fafajcserés szerkezetváltást végezni

    Kommentár: a rendelet célja világos, ha egy védett területen kitermelnek mondjuk egy akácost, a helyére nem kell tölgyet, kőrist, gyertyánt telepíteni, ismét akác nőhet fel a területen. Az államtitkár ezt konkrétan ki is mondta: ezeken a területeken átmenetileg újra akácerdők növekedhetnek. A probléma az, hogy az átmenetiség az erdőgazdálkodásban 20-30 évet jelent, ennyi időre lehetetleníti el egy ilyen lépés, hogy egy védett területen ahhoz illő, őshonos erdő alakuljon ki, miközben az idegenhonos állományok fokozatos felszámolása nagyon fontos lenne.

    (3) mostantól szabadon lehet tarvágást végezni védett területeken, állami tulajdonú erdőkben, őshonos állományban is, az ezzel kapcsolatos korlátozásokat (pl. hogy legfeljebb 3 hektáros területen volt ez engedélyezett) feloldották

    Kommentár: ez a rendelkezés a legijesztőbb, mivel lehetőséget ad az ökológiai szempontból legértékesebb erdők tarvágására.

    (4) kisebb erdészeti földutakat (ezt hivatalosan közelítőnyom-hálózatnak nevezik) hatósági engedély nélkül ki lehet alakítani

    Kommentár: erdészeti utakra nyilvánvalóan szükség van, a természetvédők által pártolt örökerdő üzemmód esetében is, de nem mindegy, hol: a hatósági engedélyezés pont azt a célt szolgálta, hogy a csapások olyan helyeken vezessenek, ahol kevésbé okoznak eróziót, nincsenek annyira értékes élőhelyek stb. Most az ilyen megfontolások nem érvényesülnek.

    (5) a tölgy- és cserfa erdők esetében is engedélyezett a sarjról történő természetes felújulás tarvágás után

    Kommentár: ez eddig csak gyorsan növő fafajok (akác, nyár, fűz, éger) esetén volt megengedett, és silányabb, homogén életkorú erdők alakulnak ki utána, mostantól ez az értékesebb tölgyesek esetében is így lesz, a rendelkezés tartós (30-40 évre szóló) károkat okoz. Az erdőtörvény egy másik passzusát is hatályon kívül helyezték, ami a jobb erdőminőséget hozó, mageredetű felújítást írta elő.

    (6) az agrárminiszter az állami erdészeti cégek számára bármilyen, az erdőtervben nem szereplő fakitermelést engedélyezhet

    Kommentár: a tarvágást felszabadító passzus mellett ez a másik igazán rémisztő rendelkezés, mert nem világos, hogy ha Nagy István egy reggel arra ébred, hogy márpedig ő kivágatná a kékesi erdőrezervátumot, mi gátolhatná meg ebben. Ilyen valószínűleg nem lesz, olyan viszont nagyon is lehet, hogy az erdőgazdálkodásban is megjelenik a normális hatósági folyamatokat felülíró kivételes, ad hoc kormánydöntések rendszere. Az építésügyben ez a kiemelt projektekkel már megtörtént, és általában önkényes és kártékony beavatkozásokhoz vezet.

    --------

    Azt a kormányzati állítást, hogy a rendelet nem veszélyezteti a védett erdőket, maga a jogszabály cáfolja: a rendelkezések többsége kifejezetten a védett területekkel foglalkozik, és azt a célt szolgálja, hogy könnyebb legyen fát kitermelni ezekből az erdőkből. Azt is mondhatnánk, hogy az esetleges idei tűzifahiányra hivatkozva a kormány az erdőkben felfüggesztette a természetvédelmet. Pedig ha a mostani helyzet valóban átmeneti, akkor a józan lépés pont az ellenkezője lenne: a védett területek megkímélésével máshonnan kellene biztosítani a többlet tűzifát. Ez annál is inkább megtehető lett volna, mert jóval több az olyan erdő, ami nem védett, mint ami védelem alatt áll.

    Senki nem tudja, hogy idén mennyi tűzifára lesz szükség. Közismert, hogy a frissen vágott fa nedvességtartalma 40-60%-os, ezért a felhasználása előtt másfél-két évig szárítani kell, hogy jó fűtőértékű tűzifa legyen belőle. A most kivágott többletet tehát nem is nagyon lenne szabad ezen a télen felhasználni, a nedves fa elégetése ráadásul nagyon rontja a levegőminőséget, és a kályhának sem tesz jót. Kétségtelen, hogy előállhat olyan nehéz helyzet, amikor még a nedves fa is jobb a semminél. Vajon ilyen télre készül a kormány, és a rendelet a legrosszabb forgatókönyv végiggondolása miatt született meg? Legyen kivágható bármennyi erdő, csak a biztonság kedvéért? Láttunk már példát hasonlóra, amikor a koronavírus-járvány alatt a kormány 16 ezer lélegeztetőgépet vett Kínából – azóta tudjuk, hogy még közelítőleg sem volt szükség ilyen sok eszközre, a magyar állam nagyon rossz üzletet kötött, és a többségük azóta is raktárban porosodik. A erdőgazdálkodásnál a veszély még ennél is nagyobb, mert a tét nem egy fölösleges költés, hanem akár 50-100 évre szóló károkozás az ország természeti értékeiben.

    Farakások egy erdei út mentén a Bakonyban. (fotó: MTVA/Farkas Melinda )

    Kétségtelen, hogy jelen pillanatban készlethiány van tűzifából a tüzépeken és több erdőgazdaságban is, az árak pedig rekordmagasak, a tavalyihoz képest akár 20-40%-kal is nőhettek. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy tényleg nem lesz elegendő tűzifa, csak annyit jelent, hogy pánik van. Mint amikor elkapkodják a vécépapírt a polcokról, mert mindenki a legrosszabbtól tart. A tűzifa lehetséges hiányáról szóló hírek önmagukban is arra ösztökélik az embereket, hogy próbálják jó előre megvenni a tüzelőt, ráadásul a rezsicsökkentés kivezetése és a brutálisan elszállt gázár miatt ezen a télen valószínűleg tényleg többen fognak fával fűteni, mint korábban. Sokan tartanak attól is, hogy átmenetileg vagy tartósan megszakad az orosz gázszállítás.

    Az elmúlt két évtizedben az ország évente kb. 3-3,5 millió köbméter tűzifát termelt (a nettó fakitermelés kicsit több mint a fele tűzifa, a másik fele iparifa), és ebből mindig jutott exportra is. Az exportot a kormány idén megtiltotta, ami teljesen racionális lépés, hogy ennyivel is több fa maradjon az országban. Zámbó Péter államtitkár szerint az idén csak az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, vagyis nagyon valószínű, hogy bármiféle lazítás nélkül is nagyobb lett volna az idei tűzifatermelés, mint a tavalyi. A kereslet persze szintén nő, de nem a végtelenségig. A háztartásoknak ma körülbelül a 30 %-a fűt fával (ez arány fokozatosan csökkent, 2015-ben még 40% volt), és biztos, hogy sokan (vissza)váltanának. Piaci hírek szerint nagyon megugrott a kereslet a kandallók, vegyes tüzelésű kazánok, kályhák iránt, és a Vatera bejelentése szerint a forró nyár kellős közepén a top tíz keresőszó közé került a cserépkályha meg a sparhelt, amire még sosem volt példa. Mindenesetre a fatüzeléshez szükség van infrastruktúrára, ami messze nem mindenhol teremthető meg, a többemeletes városi házakban például eleve nincs már általában használható kémény, a modernebbekben nem is volt soha.

    undefined" width="638" height="453" />A fakitermelés alakulása Magyarországon a rendszerváltás óta (MTI grafikon)

    És valójában sokkal több fa van annál, hogy az egyelőre nehezen megjósolható mértékű igénynövekedést a védett erdőkből kelljen pótolni statáriális intézkedésekkel. A kormány is beszél arról, hogy létezik zöld tartalék, mivel évtizedek óta kevesebb fát használunk, mint amennyit az erdők teremnek. Összességében az erdők évente 13 millió köbméter növedéket produkálnak, miközben fakitermelés 2005 óta évente 7-8 millió köbméter volt (ebben a cikkben az ötödik grafikonon látszanak a számok, és kiderül, hogy egyenként az értékesebb fafajtákra is igaz, hogy nagyobb volt a gyarapodásuk, mint a kitermelésük, ez alól az egyedüli kivétel a nemesnyár). Vagyis Magyarország valóban nem folytatott rablógazdálkodást az erdeivel, és van tartalék, amihez hozzányúlhat, bár a fenti számokban természetesen a védett területek is benne vannak.

    Az elegendő tűzifa biztosítását az idei évre valójában nem a természetvédelem akadályozza, hanem a munkaerőhiány: ahhoz kéne ember, hogy országosan valamivel több akácos legyen idén kitermelve, és ezen nem segít, ha hisztérikusan kivágjuk az utolsó ősbükköst.

    A hazai erdőkről a legtöbb embernek hamis képe van. Még akik sokat járnak a természetbe, azok is a Börzsöny, a Visegrádi-hegység vagy a Mátra erdeit látják maguk előtt. Ezek azok a védett területek, nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, amelyekről a jelenlegi vita folyik. Az erdők több mint fele azonban eleve gazdasági rendeltetésű, ahol senki nem kifogásolja a bevett, általában tarvágásos rendszerű erdőgazdálkodást (és senki nem is járkál az erdészeken és a vadászokon kívül).

    (’Felelet’: gondolom azok a fa-ültetvények, melyeknél a fasorok között több irányban át lehet látni, az egykorú fákon kívül SEMMI nincs az ültetvényben. Tényleg nem erdő. De meg kéne tiltani ezek fenntartását, azaz békén hagyni őket, hogy erdővé válhassanak.)

    A védett területek legjava a 63 erdőrezervátum, azok a csodás, nagyrészt érintetlen, öreg erdők, amelyeknek az ökológiai értéke a legmagasabb, mert a természetes folyamatok zavartalanul érvényesülnek. Nem őserdők ezek sem, mivel többségük korábban szintén gazdasági célokat szolgált, de elég rég magukra vannak ahhoz hagyva, hogy közelítsenek a természetes állapotokhoz. A 63 szép magas szám, de a rezervátumok művelés alól kivont magterületeinek nagysága mindössze 3600 hektár, a teljes hazai erdőterület 0,18 %-a. Mindössze néhány aprócska, véletlenül ottfelejtett folt az, ahol a természetvédelem ténylegesen az elsődleges tényező.

    Katasztrófasújtotta övezet: tönkretett, haldokló bükkös a Vércverés hegyen, a Mátrai Tájvédelmi Körzetben, a tarvágás tíz éve történt, de az élőhely nem tud regenerálódni (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

    Sokkal jobban néz ki az a statisztikai adat, hogy az elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű erdőállomány kiterjedése 422 ezer hektár: ezek a védett területek értékesebb erdői (az uniós Natura2000 területeket is hozzávéve a szám körülbelül a kétszeresére nő). Csakhogy Magyarországon a természetvédelem soha nem volt olyan erős, hogy a nemzeti parkokban és a tájvédelmi körzetekben az erdőgazdálkodást háttérbe szorítsa vagy a metodikáját alapvetően megváltoztassa. A védett területeken ezért továbbra is intenzív erdőgazdálkodás folyik, döntően a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság részéről, és csak nagyon lassan kezdett az elmúlt évtizedekben terjedni a természetvédelem által kívánatosnak tartott örökerdő-gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy a drasztikus vágások helyett folyamatos erdőborítottságot biztosítanak, az erdei életközösségek sokkal kevésbé sérülnek, az erdőművelés szalánként vagy kis csoportokban történik. Az örökerdő-gazdálkodás során is van fakitermelés, az erdő hasznot hajt, de közben valódi erdő marad, soha nem gyalulják le, mint a vágásos üzemmódnál.

    (’Felelet’: Ha jól tudom, nagyobb hasznot hajt, több és jobb fa jön ki belőle, de persze később! De a kapitalizmus a vedd el magadnak most elméletével működik.)

    A módszer alkalmazásában élen jár az a két erdészet, amelyek a Budapesthez legközelebbi, nagy turistaforgalmú erdőterületeket kezelik: a Pilisi Parkerdő és az Ipolyerdő. Az előbbi már 22 ezer hektáron, területének 40%-án folytat ilyen gazdálkodást, az utóbbi a Börzsöny egyre nagyobb részén. Országosan körülbelül 70 ezer hektáron folytatnak szálalásos jellegű gazdálkodást az erdészetek, de nyilvánvaló, hogy a védettségnek akkor lenne értelme, ha ez idővel minden védett és Natura2000 területre kiterjedne. Ilyen maximalista igényekkel azonban ma még senki nem áll elő.

    (’Felelet’: Én és sokan előállnánk. még többel is.)

    Van viszont körülbelül 200 ezer hektár magas természetességi fokú erdő, aminek a békén hagyását vagy legfeljebb természetvédelmi célú kezelését kívánatosnak tartanák az ökológusok az élőhelyek védelme érdekében. Ez a teljes hazai erdőterület mindössze 10 százaléka: nem látszik túlzó igénynek, de a kormányrendelettel minden eddiginél messzebb került a megvalósítástól.

    A hazai védett területek annak ellenére is lehangoló állapotban vannak, hogy a 2009-es erdőtörvény a korábbinál szigorúbb kötelezettségeket írt elő az ezeken folytatott erdőgazdálkodásra. Mégis rengeteg az elrettentő példa, három éve például egy 180 éves bükköst vágott ki az Egererdő Zrt. a Bükki Nemzeti Park területén; ezt erdészeti szakszóval fiatalító vágásnak nevezték, de a képek magukért beszéltek: ha mindez szabályosan, erdőterv szerint, hatósági engedéllyel történt, akkor a védettség értelmezhetetlen fogalom Magyarországon. A WWF Magyarország a tarvágásos kormányrendelet elleni petícióhoz is egy olyan fényképet csatolt, amit a szervezet erdőprogramjának vezetője, Gálhidy László készített a Tar-kő tetejéről. Jól látszik rajta, hogy a tájat mindenhol erdőirtások durva foltjai tarkítják. Ez ma egy kiemelten értékes nemzeti park látványa Magyarországon – és ehhez képest gondolta úgy a kormány, hogy még lazítania kell a szabályokon.

    Kilátás a Bükkre: így néz ki ma egy magyar nemzeti park (fotó: Gálhidy László / WWF Magyarország )

    „A drasztikus, vágásos erdőgazdálkodás hosszú távon rontja az erdők fenntarthatóságát, különösen a klímaváltozás korszakában. Vannak olyan erdőtípusok, amelyek a mai körülmények között egy tarvágás után már egyáltalán nem tudnak megújulni, ilyen a bükkösök jelentős része vagy például a kiszáradástól sújtott Alföldön a homoki tölgyesek. Ez a gazdálkodás fokozottan kifárasztja az erdő talaját, és sok vágásterület esetén az egész tájegység klímája romlik. A terület kiszárad, melegebb lesz, az özönvízszerű esőket nem fogja meg a növényzet, romlik a vízmegtartó képesség, felgyorsul az erózió. Ebből szempontból az erdészeti utak is rendkívül kártékonyak lehetnek, árvízcsatornaként működnek” – magyarázza Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. „A vágásos, különösen a tarvágásos gazdálkodás romboló hatása jól dokumentált, az ilyen módon átalakított állományok homogén életkorúak, egyfajúak, és sokkal kitettebbek a tűz-, a szél, a jég- és a rovarkárnak, az egyre gyakoribb ónos esőnek, mint a természetesebb erdők. Az elővilág hosszú távon elszegényedik, mert sok faj nem tud alkalmazkodni ahhoz a durva beavatkozáshoz, hogy a tarvágással néhány évtizedenként az egész ökoszisztéma lekerül egy területről. A rendelet egy eddig is rossz helyzetet rontott tovább azzal, hogy a természetvédelmi szempontok a védett területeken is teljesen háttérbe szorulnak. Az elmúlt tizenöt évben elindult egy nagyon lassú szemléletbeli változás az erdőgazdálkodásban, és attól tartunk, hogy ez most visszájára fordulhat, teljesen eluralkodik az erdészek által is sokszor vetés-aratás rendszernek nevezett módszer.”

    Gálhidy László különösen az öreg erdők miatt aggódik: az intenzív erdőgazdálkodás miatt ezekből nagyon kevés maradt meg Magyarországon, hiszen egy bizonyos életkort elérve az erdőt mindig letermelik, de ökológiai szempontból ezek kiemelkedően értékesek, mert az idős fák, a sok korhadó holtfa olyan fajoknak biztosítanak otthont, amelyek egy fiatalabb erdőben nem élnek meg. 2020-as adatok szerint mindössze 120 ezer hektár száz évesnél idősebb erdő van az országban, legnagyobb részben tölgyesek. 150 évnél idősebb erdőből mindössze néhány ezer hektár van. Valódi katasztrófa lenne, ha most ezek megsérülnének a rendelet miatt, miközben az innen kinyerhető tűzifa mennyisége csekély.

    A rendelet arról sem vesz tudomást, hogy az egyes fafajok a klímaváltozás miatt eltérően reagálnak a tarvágásra. Bár a módszer mindenhol rombol, bizonyos életközösségek, elsősorban a bükkösök és az alföldi homoki tölgyesek különösen nagy veszélyben vannak. „A bükk rosszul bírja az aszályt, a hűvös, csapadékos klímát kedveli, ezért visszaszorulóban van, de óvatos gazdálkodással, fokozottabb védelemmel még sok helyen megmaradhatna, mert egy háborítatlan bükkös erős mikroklímát teremt magának. Tarvágás után egy ilyen erdő a jelenlegi körülmények között lehet, hogy egyáltalán nem tud már regenerálódni” – mondja Aszalós Réka erdőökológus. „A bükkösök pusztulásával eltűnnek a hozzájuk kötődő növény- és állatfajok is, hiszen minden erdő egy komplex, sajátos életközösség. A legmagasabb hazai hegyvidékek montán bükköseiben számos olyan növény található, amelyek egyedül ezekben az erdőkben élnek, Magyarországon valódi ritkaságnak számítanak. És talán szubjektív szempontnak tűnik, de lényeges: az emberek imádják a bükkösöket, nagyon erős az érzelmi kötődés ezekhez az erdőkhöz, és ezek adják a legszebb túraútvonalakat. Könnyen lehet, hogy az unokáink már nem nagyon fognak bükkerdőket látni Magyarországon, miközben a tarvágásokkal elérhető gazdasági haszon eltörpül az ökológiai károkhoz és a rekreációs érték sérüléséhez képest.” Az erdők az identitásunkhoz is hozzátartoznak: Magyarország nem lenne ugyanaz a hegyvidékek – immár nagyon sérülékeny – bükkösei nélkül.

    Az Országos Kéktúra útvonala is átvezet a mátrai Vércverés kivágott bükkösén. Jól látszik, hogy még a meghagyott erdőfolt is folyamatosan pusztul, mert a szárazságnak és az erős szélnek kitett szélső fák sorra tönkremennek (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

    Az ökológus szerint a másik különösen sérülékeny erdőtípus az alföldi és a hegylábi tölgyeseké, mégpedig az idegen eredetű fafajok erős inváziós nyomása miatt. Ezeken a területeken egy tarvágás után már nem az őshonos erdő regenerálódik, hanem feljön az akác, a zöld juhar, az ostorfa, a bálványfa – az utóbbiaknak az akáccal ellentétben még a fája is teljesen értéktelen. „Az eredeti erdőssztyepp-tölgyesek 90-95%-a elpusztult a mezőgazdasági területek növekedése és a nagyüzemi erdőgazdálkodás miatt, a keményfás ligeterdők több mint 90 %-a is hiányzik. A maradékra nagyon kéne vigyázni, de bőven akad példa arra, hogy az alföldi erdészetekben ilyen állományokat is kivágnak. A jelenlegi vízhiányos viszonyok között ezek nagyon kevéssé tudnak természetes módon megújulni egy vágás után” – teszi hozzá.

    Hogy mi fog történni, mennyi kárt okoz a rendelet, azt egyelőre csak találgatni lehet.

    Igazán nagy baj akkor lesz, ha a rendelkezés nem átmeneti, hanem befagy, és akár évekre érvényben marad.

    Ez egyáltalán nem életszerűtlen felvetés: a koronavírus-járvány is jóval hosszabbnak bizonyult annál, mint azt 2020 elején bárki feltételezte volna, a veszélyhelyzet két évig érvényben maradt. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború a közeljövőben véget érne, az elemzők inkább elhúzódó konfliktusra számítanak, és ha télre csillapodnak is a harcok, könnyen lehet, hogy nem lesz formális fegyverszünet. A nyugati szankciók kivezetésére belátható időn belül egyáltalán nem lehet számítani, ezért az energia-veszélyhelyzet is sokáig fennállhat. Ebben az esetben a kormányrendelet tartósan az erdőgazdálkodás fő szabályozója lesz, és lassanként „elrontja” az állami erdőgazdaságokat, negatív szemléletbeli változásokat okoz.

    A lakossági felháborodással valamelyest számolnia kell a politikának, de csak a nagyon szem előtt lévő erdők esetében. A kormánypárti polgármesterek közül Cser-Palkovics András, aki az átlagnál több önállóságot szokott megengedni magának, már bejelentette, hogy Székesfehérváron nem vágnak ki városi tulajdonú erdőket, és a környék erdeit kezelő állami erdőgazdasággal, a Vadex Zrt-vel is egyeztetett az ügyben. „A természetvédelmi területeinken húzódó, jóval idősebb, felbecsülhetetlen értékű erdők (pl.: Sóstó és környéke) kivágása sem megengedhető. Megint: a természetvédelmi, klímastratégiai, valamint szakmai szempontokat figyelembevéve az önkormányzat és a kormány milliárdokat invesztált ezeknek az értékeknek a megmentésébe, fejlesztésébe, melyeknek jelentősége generációkon átívelő” – fogalmazott a fehérvári polgármester. Ez a megállapítás persze országos érvénnyel is igaz.

    Valójában azonban a hazai védett erdők egyetlen reménye a következő hónapok vagy rosszabb esetben évek átvészelésére, hogy az erdészek szakmai lelkiismerete ellenáll a kísértésnek, és nem változtatnak az eddigi gyakorlatokon negatív irányba. Az elmúlt évtizedekben minden állami erdőgazdaság igyekezett a sima erdőgazdálkodáson túl megerősíteni az általa kezelt erdők közjóléti funkcióját, egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a természet védelmére, a turisztikára, az ökológiai nevelésre. Nagy különbségek vannak abban, hogy ezt hol mennyire vették komolyan, de a szándék mindenhol megvan, és az erdészeti képzésben is egyre nagyobb teret kapott a korszerű, kíméletesebb gazdálkodási módok oktatása. A Pilisi Parkerdő szóvivője lapunk kérdésére megerősítette, hogy a kormányrendeletben foglaltakat kizárólag abban az esetben kívánják alkalmazni, ha veszélyhelyzet alakulna ki a túzifaellátásban, amennyiben ez nem következik be, a fakitermelés az eredeti tervek szerint zajlik. „Mindezek az intézkedések olyan lehetőségeket tartalmaznak, amelyeket vészhelyzet esetén, hatósági kontroll mellett, a hazai erdőgazdálkodás szakmai elvei és fenntarthatósági gyakorlata alapján alkalmazunk, egyelőre azonban az éves tervek szerint folytatjuk gazdálkodási tevékenységünket.” Csak abban bízhatunk, hogy ezt a legtöbb helyen így gondolják majd.

    Nyitókép: tízéves tarvágás a Mátrában a Vércverés nevű hegyen az Országos Kéktúra mellett (fotó: Válasz Online / Zsuppán András

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Mattias Desmet: A totalitarizmus pszichológiája (2024. 01. 18.)

    Mattias Desmet: A totalitarizmus pszichológiája (2024. 01. 18.)

    KÖNYVAJÁNLÓ

     

    Mattias Desmet: A totalitarizmus pszichológiája

    Kárpátia Stúdió kiadó, 2022

    The Psychology of Totalitarianism

    Chelsea Green Publishing, 2022

    https://www.chelseagreen.com/product/the-psychology-of-totalitarianism/

    https://www.magyarmenedek.com/products/17928/A_totalitarizmus_pszichologiaja_-_Mattias_Desmet.htm?gad_source=1&gclid=EAIaIQobChMIpOH--ojogwMVsoVoCR0OrQxjEAAYASAAEgKZjPD_BwEű

    https://www.amazon.com/Psychology-Totalitarianism-Mattias-Desmet/dp/1645021726

    https://brownstone.org/articles/my-book-is-being-burned/

    https://www.tabletmag.com/sections/arts-letters/articles/psychology-of-totalitarianism

    tartalmi kivonat - gondolatok

    Előszó: Szakács Árpád: Ki irányít minket

    (15.o.) Hamvas Béla írja „A Bor filozófiája”-ban: “A szcientifizmusra jellemző, hogy nem ismeri a szerelmet, hanem a szexuális ösztönt; nem dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt, hetenként méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de a vizet nem tudja megmosni semmivel.”

    Más ide vonatkozó művek : Molnár Tamás Lélek és gép, Herbert Markuse: Az egydimenziós ember, David Rieseman: A Magányos tömeg, Sprenglet: Ember és gép, Chesterton: A józan ész nevében.

    Ezt a társadalmat maga a társadalom építi fel félelmével. Minél nagyobb a félelem, annál jobban várjuk a szigort. Ennek eredménye, hogy embertársaidra nem rezonálsz többé. A társadalomban szabadon lebegő félelem a kulcs. Mindennek az alapja, hogy egymás gyengeségeire fókuszáljunk.

    I rész: A tudomány és annak lélektani hatásai

    1.fejezet        A tudomány ideológiává tétele

    Az értelem legnagyobb eredménye, hogy saját határait eléri. Schrödinger: Ha valamire nézünk, az megváltoztatja azt. A dolgok lényege nem közelíthető meg csak logikával. A tudomány átment azon az átalakuláson, amin sok minden: dialógusként indult, ma viszont dogmává lett. A tudományra hivatkozva lehet manipulálni. Tarthatatlan a holt univerzum képe. Az univerzumban van irány és akarat.

    A tudományos diskurzus ideológiává lett és hitelt vesztett. Erre példa a “megismételhetőségi válság”. 2005 -ben számos csalásra derült fény. A Nature-ben jelent meg egy cikk (Baker, M.: Is there a reproducability crisis? 2016.) Daniele Fanelli írja, hogy a kutatók legalább 72 % -a hajlandó torzítani az eredményeket azért, hogy a saját állítását igazolja. A megismételhetőségi válság egy ismeretelméleti krízisre utal. Az minősül tudományos ismeretnek, ami megismételhető, adatolható kísérletekre épül. Mára a mérhetőség alap kérdéséhez jutottunk. A pszichológia is azáltal nyerte el a tudományosság ismérvét, hogy tesztekkel adatokat, mérhetőséget produkált. A Covid járvány idején a PCR tesztek megbízhatósága körüli viták is hasonlóak voltak. Amikor az ember számokat lát eleve objektív igazságoknak éli meg az adatokat. Erre példa az amerikai halálra ítélt gyilkosok számának adata. Első megfigyelésre több fehér kapta ezt az ítéletet. Második megfigyelésre, nagyobb eséllyel ítéltek el valakit, aki fehéret ölt meg, és minden egyes megfigyelés megváltoztatja az adatsort.

    A tudomány ideológiává, dogmává fajult. Megerősítette azt, hogy az ember a maga szubjektív dimenziójában is a középpontban áll. A számok és a tények összekeverednek. Ha a médiában egy “jelentős” ember nyilatkozik valamiről, az illető grafikonokat alkalmaz, akkor az valóság és tény.

    2.fejezet        A tudomány gyakorlati alkalmazása - elidegenedés

    Az emberek nem találkoznak azzal, akitől valamit vásárolnak. A „Másik” eltűnt mellőlem fizikai értelemben. A munka szubjektív értelme eltűnt: gépezetté vált. Ezáltal értelmetlenné vált a munka, hiszen a másik hálás tekintete a valódi értelem. David Graeber: Bullshit munkák c. művében kifejti, mennyi olyan feladatot végeznek az emberek, amelyek csak pótolják az emberek közötti űrt: Szakértők, ellenőrök stb. A munka értelmét igazán az emberi kapcsolatok adják.

    Hannah Arendtatomizált szubjektumnak mondja az embert, aki a felvilágosodás óta abban az optimizmusban él, hogy uralja a világot. Valójában kicsúszott a vezetés a kezéből, az értelmetlenség tapasztalata miatt elerőtlenedett, ugyanakkor pusztító potenciálok vannak a kezében.

    3.fejezet        A mesterséges társadalom

    A mesterségesen előállított dolgok sosem pontos másai a természetesnek. Még akkor sem, ha nem látható a különbség egy nyomtatott hús és egy valódi között. Ugyanígy a digitális kapcsolat nem azonos a testi megjelenésében megvalósuló találkozással. Példa erre az anya és a csecsemő kapcsolata, intuitív-testi kapcsolódása. (Hanglejtés, színek stb.)

    A depresszió és a digitalizáció között szoros kapcsolat van, mivel a másik, szeretett lény passzivitása okozza a tehetetlenség érzést stb. A Covid válság legalizálta a digitális kommunikációt. A digitalizáció dehumanizálja a beszélgetést. A digitális térben válunk atomizált szubjektumokká. Ez a totális állam alapegysége.

    Érdekes módon a környezetvédelmi mozgalmak is úgy akarják megmenteni a természetet, hogy elszigetelik tőle az embert. A megújuló társadalmi vízió összekeveredik a transzhumanizmussal, azaz, hogy az ember összeolvad a technikai eszközökkel. De ezek a mechanisztikus ideológiák mindig hitelből élnek: a jövőben, amikor a tudás majd tökéletes lesz, akkor jó lesz. Az életet megkönnyebbítik, de a létezés értelmét elfedik.

    A folyamat lényege ez: Elveszítjük a mennyet, megszállottak leszünk a tudomány eredményeibe vetett hitünkben, és lépdelünk a mesterséges paradicsomba, a totalitarizmusba. A tudomány bálvány léte a folyamat egyik eredője.

    4.fejezet        A nem mérhető univerzum

    A modernitás alap ideológiája, hogy racionalitás nélkül abszurd borzalom lesz a világ. Ha szubjektiv történetekre alapozzuk világ látásunkat, akkor boszorkányokat fogunk égetni a végén.

    A koronavírus járványban pedig azt láttuk, hogy a döntéseket racionális számokra alapozták. Ezek transzparensek, logikusak, objektívek. Számos példa van arra, hogy a számok nem tények. Mindig a tények igazolására vannak. Nem készültek adatsorok arra nézve, hogy a covid intézkedések miatt hányan haltak meg, nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a gyógymód jobb vagy rosszabb volt, mert senki sem nézte a statisztikákat, csupán egyetlen egy érdekből.

    A feszültségek, félelmek, ideológiai nézeteltérések azok, amik nyugvópontra juttatják vagy polarizálják a társadalmat. Az a fő kérdés, hogy úgy nézünk-e az emberre, mint biokémiai gépezetre, amelyet technológiailag ellenőrizni kell. Vagy egy olyan lény, amelynek sorsát a másikkal való misztikus rezonanciában és a természet formanyelvében találja meg.

    Ha kiválasztok a saját előítéleteimnek megfelelő számokat, akkor azok mindig megerősítik fikciómat. Az a szinte ellenállhatatlan illúzió, hogy a számok tényeket képviselnek, az győzi meg az embereket leginkább, hogy a saját fikciójuk valóság.

    A számok befolyásolnak, és amikor nyomás alatt vagyunk, nem vesszük észre, hogy amikre reagálunk, azok nem tények, hanem a tények köré épített fikció. A szubjektív hatások nagyon erősek a számok megalkotásakor. A kutatás végeredménye általában megerősíti a kutató preferenciáját.

    A mechanisztikus ideológia egy olyan technokrata társadalmat hoz létre, amelyet objektívnek tűnő információk vezérelnek. Ebben a szubjektivitás a hatalommal való visszaélésnek tűnik. A tömegmédia szintén számokat mutat be, ebben a lakosság hisz. A határok elmozdulnak, miközben elvben a teljes objektivitást nézzük.

    5.fejezet        A mester iránti vágyakozás

    Az emberi nyelv tele van félreérthetőséggel. Minden szó egy másik szó által nyer értelmet. Mindig hiányzik a következő szó ahhoz, hogy értelmes legyen az előző. A nyelvnek van egy belső, áthághatatlan hiányossága. Az ember soha nem tudja egyértelműen átadni üzenetét. Az embert a tudás állandó hiánya gyötri. Van bennünk egy eredendő nárcizmus. 6-7 éves korban belenéz a gyerek a tükörbe, és örül saját magának. Én vagyok. A Jó az anya, a Másik számomra van. Ha túlságosan azonosulunk ezzel a képpel, akkor nem tudunk rezonálni a másikkal. A mai társadalom egyre inkább a külső ideális kép iránti megszállottságot mutatja. Személyes kapcsolataink bizonytalanok, a belső üresség, a másikkal való versengés felemészti az embert.

    Emellett a szabályok száma óriásira nőtt. 1840 és 2010 között 20-ról 80 százalékra nőtt meg az adminisztrációs állások száma. A túlszabályozás egyre kevesebb teret enged a szubjektív döntésnek. Maga a társadalom válik kíméletlen géppé. Az életet logikába szorítjuk.

    A totális társadalom az emberi szorongást és félelmet kihasználva „megoldja” az életet.

    Miért nem tudta a felvilágosodás megvalósítani álmát? Egy makacs kísérlet volt ez arra, hogy mindent a logikába szorítson. Ezzel elfojtotta a szimbolizmust, a misztikát, a költészetet, azaz azt a képességet, amivel a bizonytalanságokra alkotással, rezonanciával reagálunk. A bizonytalanság ezért félelemmé változott. A félelem leküzdésére egyetlen válasz lehetőség maradt: a nárcizmus és az egyre erőteljesebb szabályozási mechanizmus. Amikor beszélünk, mindig keressük a legvégső, mindent megmagyarázó szót, de ilyen nincsen. Ezért átfordul a folyamat önmaga ellentétébe: szabadságvágyunk helyett az abszolúte uralkodóhoz fordulunk, a “Mesterhez”. majd kimondja az utolsó szót, a “tuti”-t. Ugyanez a folyamat zajlik le a me too, a környezetvédelmi mozgalmak ideológiáiban: óriási a gond, kell valaki, aki leveszi ezt a terhet, helyettünk dönt.

    II. rész: A tömegképződés és a totalitarizmus

    6.fejezet        A tömeg felemelkedése

    A totalitarizmus a tömegképződésen alapul. 20. század elején kialakult új államforma: diktatúra: a szólásszabadság, önrendelkezési jog megszüntetése. A fizikai terrortól való félelmen alapulnak. A diktátor egyoldalúan kikényszeríti a társadalmi szerződést. Ma a biztonsági szolgálatok beavatkozásaink növekedését éljük át. Láthatatlan technokraták lesznek a diktátorok, már nem bandavezérek. Először a mechanisztikus ideológiával kell a társadalom lelkiállapotát olyan helyzetbe hozni, hogy értelmetlen és elszigetelt legyen az élete. Utópisztikus technológiákban kell bíznia. A közszférát el kell uralnia a statisztikáknak. A fikció és a tény határvonala mosódjon el a számok tényekként való közlésével. Gustave Le Bon leírja, hogyan alakul ki a tömegben egy új fajta embertípus. Egyéni lélek helyett a csoportlélek. Korábban a tömegnek rövid ideig tartó hatása volt.

    Négy feltétel kell ahhoz, hogy tömegformálódás nagy mértékben megvalósuljon:

    -Általános elmagányosodás Ez az iparosodással van összefüggésben.

    -Az élet értelmének hiánya A modern, munkába járó ember nem elkötelezett abban, amit tesz.

    -Általános szorongás, félelem Belgiumban 300 millió adag antidepresszánst adnak el évente.

    -Nagyfokú frusztráció és agresszió A belső feszültségek levezetést keresnek

    A fenti négy feltételhez hozzájárul, hogy a Médián keresztül a félelem tárgyát is folyamatosan megadják, pl. a zsidók Hitler világában, Kovid válságban pedig az oltás kérdése volt ilyen. Ennek következtében széles társadalmi egyetértés születik. Másrészt a félelem tárgya kezelhetővé teszi a szorongást, az ellenség ellen lehet küzdeni. A társadalom minimális koherenciát talál ebben. Felszabadulást, megelégedettséget ad, hogy van kit gyűlölni. Ez a tömeg számára mámort ad, pl. futball eredmények. Itt az együttes erő a fontos, közösen dalol, illetve gondolkodik. A racionalizmusra épített társadalom hirtelen önmaga ellentétébe fordul, irracionálisan kollektivista lesz. Nietsche:Dionussos egy csapásra megdönti Apollon diktatúráját. Az összetartozás újfajta érzését keltik, de ennek tartalma másodlagossá lesz. Sőt, minél abszurdabbak a korlátozások, annál jobban betöltik a rituálé szerepét, annál lelkesebben követik. A közösségnek alávetem magam: ez mindig egy szimbolikus cselekedet, egy rítus. A társadalmi narratívák lényege: a csoportnyomás.

    Pl. Asch kísérlete: a pálcikákat 75-ban mindenki hosszabbnak gondolta tömegnyomásra. Van egy kör, amely elhiszi a csoportnyomás üzenetét. Van egy kör, amely szótlanul követi, és egy harmadik, amely nem hiszi és nem követi. Gustave Le Bon 1895-ben leírta, hogy a tömegformálódás hasonlít a hipnózishoz. Általában hang hatása alatt születik. Általában a naponként sujkolt propaganda a fő eleme. Hangmonopólium. Szó szerint a totális vezetők hangjának rezonanciája az alapja. Minden más rezgést kiiktatnak. A szuggesztív üzenet a valóság egy nagyon korlátozott elemére irányítja a figyelmet. Beszűkítés a fő cél. A korona válság idején ez fő jellemző volt, más betegségek szinte eltűntek ehhez képest. Csak azokat a számokat láttuk, amelyek alátámasztják az ideológiát. Az áldozatok statisztikai adattá válnak, nem váltanak ki empátiát, inkább félelmet. A hipnotizáló történet a valóság egy kis spektrumára irányít minden figyelmet, és a társadalom elfogadja a fájdalmakat. A lakosság végtelen toleranciára tesz szert. Kollektív hallucinációk is születhetnek. Ugyanez a tömeg szélsőségesen intoleráns azzal, aki másként látja ugyanazt. Antiszociálisak, fenyegetőek, visszataszítóak, frusztráló. tehát el kell ítélni azt, aki ellenáll. Le Bon szerint a tekintélyelvűség és az intolerancia a tömegformálódás alapvető ismérvei.

    7.fejezet        A tömeg vezetői

    A vezető figyelme még beszűkültebb, mint a tömegé. Általában fanatikusok. Van akik vakon bíznak bennük, és akik bizalmatlanok velük szemben, úgy gondolják, tudatosan valami nagy gonosz tervet hajtanak végre. Mindkettőre igaz: abszolút tudást tulajdonít a vezetőnek. Vagy a vezetőt csak a pénz mozgatja. Nem igaz: Például a náci vezetők közül kizárták a korrupcióra hajlamosakat. A klasszikus bűnöző öröme a szabály átlépése, itt azonban épp a szabályrendszerhez való ragaszkodás. A gonosz banalitása (Arendt) Épp a gondolkodás nélküli ragaszkodás az alap. A meggyőződések összeolvadnak a valósággal. A beteges ideológiai hűség a lényeg. Az elszántság vezet a vaksághoz. Az Eichmann perben Eichmann meg volt győződve jószándékáról. A tömegesedés nem ok az etikai határok átlépésére ugyanúgy, amint a hipnózisban is az ember megtesz olyat, amit éber állapotában nem tenne. Itt a tömeg csak fedezék arra, hogy az egyén saját késztéseinek engedjen. Ideiglenesen elrejti a tömeg az etikai elvek hiányát. A tömegek a valódi erkölcsöt mutatják meg.

    A vezetők is egyfajta hipnózisban vannak. Vakon bíznak abban az ideológiában, amit erőltetnek. A tömeg mindig meg is bocsát a vezetőnek. “lehet, hogy aljas, de okos.” Megfelelő körülmények között a legelképesztőbb állításukat is igaznak látjuk. Nem hagyják el az áruló vezetőt, hanem a taktikai érzéküket fényesítik. A vádak beismerése a kommunista tribünökön megdöbbentő, felébredni épp a halál előtt fájdalmasabb. A végső cél egy ideológiai fikció megvalósítása. Jellemző az is, hogy a totalitárius rendszerek saját gazdaságukat pusztítják el. A totális vezető egy álmodozó, radikális fanatikus. A korona válság idején az intenzív osztályokkal ment ez az állogikus hadjárat: Ne legyen tömeg az intenzíven ezért zárjuk el a társadalmat. Arendt azt írja: ez a logika mindig végighalad, A-tól C-ig, nem lehet félbehagyni. Minden ész érv és etikai határ eltolódik a végén.

    A módszer mindig egy új jelrendszer bevezetése, mint pl. a Gulágon Auschwitzban is tetovált jelek voltak. A jelek kiosztása a megsemmisítés első lépése. A jelek egyértelműek, és megölik a nyelv kétértelműségét. Az állatoktól épp ez a jelrendszer különböztet meg! Az állati jel nagyon rögzített, míg az emberi nyelv vagyon színes és szereplőktől függően dekódolható. A totalitarizmus lényege, hogy ezt a bizonytalanságot megszüntesse.

    A totalitárius rendszer logikája folyton változik. A lényeg: félelmet keltsen és a rettegőket beazonosítsa. Pl. korona válság: Először a járványgörbe ellaposodása volt a cél. A lassítás. Crush the curve! Később a fertőzéseket kellett 0-ra csökkenteni. Majd a megelőzés lett a fontos. Az ideológia mindig biztos volt. Kérdések nincsenek, kritikai hang nincs.

    A totalitárius rendszer mindig megsemmisíti önmagát. A félelem-agresszió dinamikája nélkül a folyamat leáll. Amikor sikerült minden ellenzéket elhallgattatni, akkor megszűnik ereje is. Alternatív gondolat nélkül nem életképes. A tömeg önpusztítás kezd. A szörnyeteg széttépi gyermekeit. (Arendt) Ez a saját ideológia ellen fordulás mindig bekövetkezik: pl. bolsevikok el akarták törölni a halálos ítéletet, majd gyilkolásba kezdtek. Néhány év alatt 600 ezerre emelkedett a halálos ítéletek száma.

    Az ideológiák uralnak minden, ezek közben senkihez sem tartoznak. Mindenki játssza a szerepét, de a forgatókönyvet senki sem ismeri.

    8.fejezet        Összeesküvés és ideológia

    “Bárcsak léteznének gonosz emberek, akik valahol alattomosan gonosz tetteket követnek el, s csak őket kellene elválasztani a többiektől és elpusztítani. Ám a jót a rossztól elválasztó vonal minden ember szívén szel át, és ki akarná elpusztítani a saját szívének egy darabját?” (A. Szolzsenyicin)

    A Sierpinszki háromszög jó példa arra, hogy ha három biztos pontot lerajzolsz, biztosan egy alakzatot kapsz. A történelem folyamán azokat, akik tömegeket alakítottak, az emberek szemében összeesküvők voltak. Legjobb példa Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Oroszok alakítottak át egy francia iratot: Párbeszéd Montesquieu és III. Napóleon között, az antiszemitizmus felszítására. A világ történéseit egy gonosz mesterkedéseire redukálni - régi történet. Ezek vérbeli összeesküvés elméletek. Ma azonban átalakult az összeesküvés elmélet jelentése. Valójában három eleme van: tervezett gonosz törekvés, titkos jellege van, ártó céllal. Ma azonban néha a globális árnyékkormányra vonatkozik a bankvilágra, média struktúrára is alkalmazzák. Stigmává lett a kifejezés. A tömeg, ahogyan Le Bon születését leírja, eleve azt a benyomást kelti, hogy erősen szervezett. Azt látjuk, hogy szisztematikus irányítás alatt áll. Nikolaas Tinberger: szuperindividuumnak nevezi a seregélyeket, rajként működnek. Úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a sejtek. A tömeg egyfajta fizikai egységet képez. a tömeg erő, ellenőrizni is akar. Elias Canetti írja ugyanígy a tömeget. Egyfajta fizikai egység jön létre, ami lenyűgöző. A tömeg jellemzője, hogy egyre nagyobb kontroll felé tart A mechanisztikus ideológiába beleillik, és az egyre logikusabb igazolványok felé vezet. Harrari írja le azt a társadalmat, ahova ez vezet (Homo Deus 2015.) Az érzékelők majd mindent tudnak rólunk, még a hangulatunkat is. Az ember fanatikusan vágyik arra, hogy valakit hibáztathasson. Minél több bennünk a harag, annál inkább feltételezzük a rossz indulatot. Az összeesküvés-szemlélet ugyanazt a funkciót tölti be, mint a tömegformálódás (255.o.) A világ többé nem abszurd, hanem logikus. tudjuk, ki az ellenség, kin élhetjük ki frusztrációnkat: magunkat felmentjük. Pszichikai mágnesként mindent magába szív. Az iránya is egyre abszurdabb. Két világ alakul ki az emberi elmében, és a fősodrat egészen biztos hazugság. Az elit a vegytiszta gonosz. Túlbecsüli az emberi hatalmat. az egész világot biztosan kézben tartja. A vélt ellenséggel szemben teljes a tehetetlenség. Ezért önpusztító is egyben ez a látásmód.

    Pl.-2021-ben statisztikusok találkozója, akik teljesen megvakultak, manipulálódtak a számoktól. (258.o.) Néha hallgatólagos nyomás nehezedett az újságírókra. A politikusok sem akartak eltérni más országok intézkedéseitől. Legtöbbjük az árral úszik. A tömegmédia manipulációs eszközök tárháza. De irányítása alapvetően személytelen. Az ideológia irányít. Desmetről, a könyv írójáról is terjesztettek mindenféle összeesküvés elméleteket mindkét oldalról.

    De jellemzően az irányítás személytelen természetű. Az uralkodó ideológia irányít, ami mechanisztikus. A gépek megoldják az életet, az orvostudományt, végül a halált is. A racionális megérzés illúziójának mindig áldozatul esett az ember. A fejlődés útja mindenképpen a hiperellenőrzés felé tart. A mechanisztikus világban mindig a szakértőé az utolsó szó. (A nyelvben valójában nincs ilyen.) Erre példa a Rockefeller Lockstep forgatókönyve, B. Gates alapítvány Event 2010-Klaus Schwab Grate reset könyve (2020) - ezek nem titkos szándékok. Ráadásul a szakértők tele vannak félreértésekkel, visszavonásokkal. Nem egy tervezett, rosszindulatú és titkos tervről van szó. De minden döntés a technológiailag és orvosbiológiailag irányított társadalom felé vezet. Az ideológia választja ki, hogy ki kerül kulcspozícióba, mert ebben a vonzástérben mozog az illető. A végső úr tehát az ideológia és nem az elit. A terveket nem kényszerítik, mert a félelemben az ember mindig szabályozottságot vár. Az emberek megérzik, hogy a vezetők mire vágynak, és opportunista módon ehhez igazítják magukat, saját vágyaikat. Mint a hajó, aminek az orrában ül egy gyerek, és amikor a hajó elfordul, ő is fordít egy ordibálással a játékkormányán. Példa a Digikosmos c. film, tudatosan úgy alakították át, hogy úgy tűnjön, már előre tudták, mi fog történni. Igy aztán elhisszük, hogy ők kormányoznak.

    A koronaválság előtt nagy átszervezések voltak, pl. a világjárvány definíciójának megváltoztatása a WHO-ban, a szervezet átírta a halálesetek kalkulálásának a számítási rendszerét is. Ezek mind egy összeesküvés felé mutatnak, azonban inkább az igaz, hogy amikor akár egy vállalatnál nagy átalakítások vannak, akkor mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő emberek legyenek a megfelelő pozícióban: a kívánt modellt alkalmazzák a környezetre. Egy ponton ezek a gyakorlatok olyasmivé válnak, amik az összeesküvés szerkezetét mutatják. Egy nagy intézmény is pl. megkérdőjelezhető stratégiát alkalmaz azért, hogy “technologizáljon”. A valóság az, hogy ezen a technikai csúcson nem nagyon lehet csalások, korrupció nélkül fennmaradni. Ennek a folyamatnak előrehaladtával minden szervezet úgy néz ki, mint egy titkos társaság. A holokauszt jó példa erre, amely mind az elkövetőket, mind az áldozatokat elvakította.

    Mindig is jelen volt a világban az a gondolat, hogy bizonyos népek, csoportok ne szaporodjanak. Az eugenika doktrínája a 20. században világszinten sterilizált embereket. Később szociálbiológiára változtatták ezt a szót. A hatalmon lévők ezzel valószínűleg nem hagynak fel.

    A mai kor veszélye az, hogy a társadalmi légkörben nincs hely arra, hogy ezeket elítéljek. A tömeg felemelkedésének épp ez a veszélye: paradox módon az összeesküvés inkább hozzájárul ehhez a problémához. Gátolja a hatalom részletesebb elemzését, szinte lehetetlen felmérni a rosszindulatú manipuláció mértékét. Vagy figyelmen kívül hagyja, vagy mindenütt azt látja. E két ellentét vonzása kezdetben érzelem vezérelt, végül általában egy kis csoportnak sikerül kiszabadulni az erőterek öleléséből, amely árnyalt és kifinomult. (272.oldal)

    Általában a két csoport közötti polarizáció felerősödik, és kialakul egy nagy csoport, amely a fősodratot teljes mértékben követi, legyen az bármilyen abszurd. A két szélső csoport azonban egyre távolodik egymástól. Pl. Rubin vázája, vagy arcokat lehet látni, vagy vázát, de a kettő egyszerre soha. A náci propaganda sok tekintetben csak másolata korábbi összeesküvés elméleteknek (Cion bölcseinek jegyzőkönyve) A tömegek abszurditása okozta, hogy nem a zsidó elit, hanem kisemberek estek ennek áldozatul. Igy az összeesküvés elmélet egyrészt egy válasz a tömegformálódásra, másrészt maga is lehet oka a tömegformálódásnak.

    A legtöbb társadalmi változás egy bizonyos dimenzióból konspiratív. A hatalmon levőknek nincs más választásuk, mint egy ajtó mögött bizonyos dolgokat kieszelni. De ezt könnyen túlbecsüljük.

    Van tehát egy kormányzó és szervező hatalom, de ez nem összeesküvőkből áll, amely tervszerűen irányítja a világot. Charles Eisenstein: Az eseményeket valóban az egyre nagyobb ellenőrzés irányába hangszerelik, csakhogy a hangszerelő hatalom maga a korszellem, egy ideológia… egy mítosz.” (2020 A konspirációs mítosz) Az egész társadalom részt vesz ezekben a folyamatokban.

    Mi a megoldás?

    Nem lehet a “gonosz elit” felszámolásával megoldani, mert a visszásság lényege a tömegdinamika. A vezetők mindig könnyen pótolhatóak. valójában “csak” a tömeg funkcionáriusa. Az erőszakos belső ellenállás szintén kontra produktív: születik a tömeg számára egy újabb ellenség. Hannah Arendt megfigyelése szerint az erőszakmentes ellenállás sokkal sikeresebb.

    A tömegeket és a vezetőket egyaránt egy narratíva ragadja el. Egyiket hipnotizálják, a másik önhipnózisban van. De a tömeg általában 30-30-ban három csoportra oszlik. Egyik valódi hipnózisban van, a másik nem megy szembe a tömeggel, és a harmadik ellenáll: 10-30 százalékban.

    A harmadik csoport számára a legfontosabb, hogy hallassa a hangját. Azért, hogy a hipnotikus hang rezonanciája ne legyen uralkodó. A modern totalitarizmusban ez egyre nehezebb, az ellenállókat leirtják az internetről pl. De a lehetőség soha nem szűnik meg teljesen. Le Bon azt fogalmazza meg, hogy a tömeghipnózist általában nem lehet megtörni, csak csökkenteni. Ha akár a náci vezetők között valaki kitartóan, nem dühhel, de határozottan felemelte a hangját, sikerre tudta vinni szándékát. Ha az ellenzék hallgat, akkor válik szörnyeteggé a totalitarista állam. Illúzió, hogy a hallgatás a legjobb. Az ellenzéknek érvelnie kell, mert a második csoport ezt hallja meg (akik félnek szembe szállni). De az érv sohasem lehet az, hogy visszatérünk a régi normális kerékvágásba. Ez ellenkező hatást fog kiváltani. Az ellenérvek ereje a szervezettség és fegyelmezettség.

    A beszéld azért is fontos, mert az értelem és a létezés élményét adja. nem lehet taktikusan szólni, hanem az igazság hiteles kimondása ad esélyt csak. Pl. Szolzsenyicin kitartása a Gulágon a beszéld és az írás mellett.

    A legfontosabb, hogy a beszédről, a nyíltságról nem szabad lemondani. Kevésbé fontos, hogy hol történik ez a beszéd. Nem nagy csoport, aki ezt teszi, mégis ezt formálja át lassan a tömeget a megfelelő időben. A nonkonformista csoportnak tudnia kell, hogy a tömeg önpusztító. tehát a totalitárius rendszert nem pusztítani kell, hanem túlélni.

    A tömegformálás oka mindig valamilyen szabadon lebegő félelem. Ezt sokszor úgy oldják fel, hogy egy sokkal nagyobb félelmet kínálnak a tömegnek. Ezzel át lehet rendezni a félelem struktúrát. De ha ez a módszer túl erőteljes, ugyanazt a folyamatot indítjuk el másik irányban.

    A lényeg az, hogy a mechanisztikus ideológián túllépjünk, mert mindennek az alapja. A fő kérdés: Hol vannak a lyukak a mechanisztikus ideológia védőpajzsán.

    III rész: Túl a mechanisztikus világképen

    9.fejezet        Az élő és élettelen univerzum közötti különbség

    A térmegformálás és a totalitarizmus valójában a mechanisztikus ideológia tünetei. A társadalom egészében ugyanúgy, mint egy embernél: elszigeteltség, fölöslegesség stb. - betegségelőnyt jelentenek. Azaz pszichológiailag kiprovokálja az egyén a betegséget, mert ezzel tud túlélni. Szorongás helyett a “segítésben” megkapja a kapcsolatmámort. A problémát azonban nem oldja meg.

    Ezért nem a gyakorlat szintéj, hanem az értelem szintjén kell megváltozni.

    A mechanisztikus ideológia a világot céltalan de logikus és megismerhető, kiszámítható, irányítható folyamatnak tekinti. Ez egyetlen tudományos nézőpontként állítja be magát. Ez a világnézet egyidős az emberrel, pl. atomisták: Démokritosz és Leukipposz. A felvilágosodás nagy ideológiája az ősrobbanás elméletet generálta, hatalmas láncreakció minden. Laplace: ha létezne egy olyan intelligencia, amely az adott pillanatban képes lenne ismerni az anyagra ható összes erőt..., akkor képes lenne átfogni minden mozgást…” Ezzel szemben pl. Russel elmondta ennek paradoxonát. Heisenberg: az elemi részecskékről nem lehet egyértelműen beszélni. Minél jobban kutatják az atomot, és még tovább, annál érthetetlenebbek…

    Mandelbroth a káosz elmélet alapítója - IBM -nél telefonos zajt tapasztalt. Véletlenszerű hatások, pl. páratartalom okozta. Nincs szabályszerűség. De tovább kutatott, és mégis talált egy mintázatot. A telefonvonalak zaja mintha magától szerveződne. Robert Shaw a vízcsap csöpögésében találta meg ugyanezt. Nem összefüggő tényezők mégis rögzített mintázathoz vezetnek. Egyszerű rendszerek rendetlen viselkedése kreatív folyamatként működik. Meinhardt a kagyló mintákat vizsgálta. A Lorenz féle vízikerék - determinisztikus kiszámíthatatlanság elve. Lorenz-attraktor keletkezett a vizsgált esetekből. Platon elvéhez érkeztünk? Az anyag legkisebb egysége nem is tárgy, hanem forma, idea.

    Pointcaré már 1914-ben megmondta, hogy nem feltétlen szükséges logikai megértés az intuitív megértéshez. Ha beleéljük magunkat a kerékbe, ha ráérzünk a mozgásra, akkor érzékeljük a kis mozgások mögötti kreatív harmóniát.(303.o.)

    Az emberi élet hasonló, igazából fel kell fedezni az élet időtlen alapelveit. Ha ezt érzékeljük, eljutunk a legnagyobb rendezőhöz.

    A túlságosan opportunista elvek, amikor “okosan” döntünk, az élet értelmének sorvadásához vezetnek. Ugyanez igaz a társadalomra: Ha a kollektív jó érdekében az egyén kezdeményezéseit elnyomja, akkor káosz és abszurditás lesz. A tisztán mechanisztikus gondolkodásra lehetetlen etikai elveket alapozni. Itt nem etikusnak, hanem rátermettnek kell lenni. Objektív tudása alapján kell, hogy a legjobb helyzetben legyen. A totalitarizmus ellenszere tehát az élethez való hozzáállás: kapcsolatba kerülni a megnyilvánulások mélyén rejlő elévekkel.

    A mechanisztikus ideológia mindent, ami él, élettelen, logikai folyamatokra kényszerít. Gleick káoszelméletről szóló könyvében a vitalizmus világnézetét javasolja. A természetben látszik egy végső, formális ok, időtlen és magasztos eszme van minden mögött.

    10.fejezet     Anyag és szellem

    Minden pszichés tapasztalat elvben egy materiális, biokémiai eredőhöz vezet. Pedig feltételeznünk kell, hogy a tudat és az anyag között kölcsönhatás van. Körkörös elvben. A kvantummechanika szerint az anyagot befolyásolja maga megfigyelés, az anyag alapvetően szubjektív. A tudat maga kezdi meghatározni az anyagot. Vannak emberek p, akiknek agya csak 5-ban működik, és teljesen normálisok. A megmaradt csekély mennyiségű agyszövet átvette az elhalt szövetek funkcióit. Pl. kísérleti egerek sokkal hamarabb meghalnak stressz hatása alatt egy betegségben. U.n. primitív társadalmakban a sámán átka alatt meghalnak emberek. Pszichogén halálnak nevezik. Henry Ellenberger írja le: fontos, hogy az egész közösség higgyen a sámán erejében. Placebo hatás néven nevezi ezt ma az orvostudomány. De ismert a nocebo hatás is., ennek ellentéte.

    A koronaválság szempontjából fontos, hogy a tömeg hiedelmei olyan hatással vannak az egyénre, mint a hipnózis. Luis Pasteur mondata: A mikróba semmi, a környezet az, ami számít. A vizuális reprezentációk önmagukban hatnak. Pl. galamb nem képes termékennyé válni, ha nem látja a galamb társát. (Chauvin) Lévi Strauss ír a szimbolikus hatékonyságról. Pl. sámánok, amikor varázsolnak, régi mítoszokkal kötik össze a testet.

    ma is mítoszban élünk, ez a mechanisztikus szemlélet. Ma az orvosszekértő a tekintély abban a világban, amely olyan, mint a fogaskerekek. Az orvos rituálét végez, rendbe teszi a testet. De nem ezoterikus vergődésben kell vizsgálódni, hanem tudományosan. Olyan tudományra van szükség, amely nem elvakult.

    11.fejezet     Tudomány és igazság

    A nácizmus és még inkább a sztálinizmus volt eddig a legmesszemenőbb totalitárius kísérlet. A földi paradicsom volt a cél, de az eszköz nem számított. Ez a gondolkodás mindig két lábon áll: a mesterséges földi paradicsom képe az egyik, másrészt a félelmet kihasználva magát hirdeti probléma megoldásának.

    Az elmúlt évtizedekben, amikor megjelent a szorongás tárgya, pl. terrorizmus, ez a folyamat előre lépett. Ellenőrzés kell, és a magánélet egyre nagyobb luxus. Nincs alternatíva: az emberiségnek egy testté kell alakulnia. Aki nem a technológiai fejlődés mellett dönt, az naiv és tudománytalan. Az egészséged nem a te ügyed. Pedig a tudás nem az emberé, hanem egy tágabb rendszerbe illeszkedik. Az igaz mindig az egész. (Hegel) A tudomány a dolgok irracionális magjához vezet el. A valóságot lehetetlen mechanisztikus sémák alapján megismerni. Max Planck fejtette ki legerőteljesebben, hogy az anyag kutatása feltétlen a Szellemhez vezet. Otthagyta racionalista világnézetét nem csak ő, a legtöbben, mert a tudományos folyamat a teljes szerénységhez vezet.

    A gyermek a másik vágyának alanyává akar lenni kezdetben, majd elfogadja, hogy ez nem lehet, és ebben az űrben önmagára talál, kreatív lesz. Nyitva lesz a nem logikus nyelvhasználatra: kapcsolódni tud. A tudomány ugyanazzal az útelágazással találkozik most, mint minden gyerek: a másikkal kapcsolatban nem létezik az aza alapvető rejtettség, biztonság. Erre lehet még nagyobb ellenőrzési igénnyel is fellépni. Ez az út vezet a totalitarizmushoz. A másik lehetőség, hogy elfogadjuk a bizonytalanságot. Akár a gyerekeknél, a logikai hozzáférhetetlenség elvezethet egy nagyobb érzékenységhez, a tárggyal való rezonanciához (Szemlélődő ima)

    A végső tudás az embereken kívül van. A művészet elsajátítása lehet példa: A szabályokat megtanulva, meghaladja azokat, miközben egyfajta tapintás érzék alakul ki. Sokáig meg kell tartani a művészet szabályait, hogy majd megszegjük őket. A technikák elhagyása nehezebb, mint azok betanulása. (örvényből szeretet) A testünkkel való kapcsolat, az érzékelés képessége fontosabb, mint bármilyen tudás. Emberként akkor létezünk, amikor valamit átadunk magunkból - olyan beszédre vagyunk képesek, amely összerezonál a másikkal. Ha túllépünk egónkon, tapasztalati világunkon, túl és túl, akkor a halál is más értelmet nyer.

    Michel Foucault: a retorika és az igazság egészen más. Az utóbbi időben eluralkodott a retorika. Mindenki meggyőz. A megvalósítandó változás, hogy az igazság legyen a vezérelv. Négy formáját írja le: prófécia, bölcsesség, techné és parrhesia.

    A racionalizmus csak álarc. Pl. naponta több ezer gyerek hal meg a világon feleslegesen, de ez senkit sem zavar. Viszont aki felismeri elméje határait, kevésbé lesz gőgös. Amikor az elme abbahagyja sikoltozást, meghallja az élet dolgait.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     



  • Meglepő igénytelenség – az új Néprajzi (2022. 06. 19.)

    Meglepő igénytelenség – az új Néprajzi (2022. 06. 19.)

    Cikkajánló:

    Lenyűgöző látványépítészet és meglepő igénytelenség – az új Néprajzi kívülről-belülről

    Zsuppán András 2022.06.17

    Válaszonline

    Hosszabb, mint az Országház, versenyre kel a Hősök terével, lepipálja a Nemzeti Múzeumot: az új Néprajzi Múzeummal kétségtelenül meghatározó épület született. Nem kis teher ez egy közepes jelentőségű múzeum számára, amelynek élettel kellene megtöltenie a rengeteg vita után felépült, gigantikus házat. Amely felemásra sikerült: a kétoldalt mesterséges hegyként tornyosuló szárnyak nagyon fotogének, belső terei viszont a túlzó méretek ellenére sem monumentálisak. Sőt. Helyenként egy mélygarázs nívóját is alig haladják meg. A múzeum 150 év hányódás után mindenesetre révbe ért, és egészen merész kiállításokkal várja azokat, akiket a tartalom is érdekel.

    Ha késő este kisétálunk a Városligetbe, az új Néprajzi Múzeum földből kiemelkedő szárnyainak tetején mindig látunk nézeledő embereket. Az ég háttere előtt a betonmellvéd mögül kiemelkedő fejek a magasban aprócska foltoknak tűnnek. Akármit gondoljunk is az idáig vezető, éles, elmérgesedett vitával terhelt útról, megállapíthatjuk: itt valami nagyon működik. Aztán ha másnap a fölhajló épületvégek alatt megnyíló bejáratokon át bemegyünk a házba, megállapíthatjuk azt is, hogy valami más viszont nagyon nem. Kétarcú épület, és a jobbik része van a föld fölött.

    Nem könnyű az új Néprajzi Múzeumról írni, mert az épület megítélését erősen befolyásolja a világnézeti és politikai elkötelezettség, akárcsak a közeli Magyar Zene Háza esetében, ráadásul az eredmény is nagyon ellentmondásos. Sokaknak már évekkel azelőtt határozott, karcos véleménye volt, hogy a markoló először beleharapott a Felvonulási tér betonjába. Érdemes azonban négy kérdéskört szétválasztani:

    • Jó helyen van az épület?
    • Építészeti szempontból mennyire jól sikerült alkotás?
    • Mit jelent az új otthon a múzeum mint intézmény számára?
    • Mivégre van néprajzi múzeum a 21. században, és mit kínál a látogatóknak?

    Az épületről szóló viták többnyire az első két téma körül forognak, pedig múzeumokat nem csak azért építünk csilliárdokért, hogy politikai rendszerek emléket állítsanak maguknak, és az átadás után egy hétig nagyokat hüledezzünk és ámuljunk építészeti furcsaságokon – „Jé, ez a ház olyan formájú, mint egy gördeszka! Ez meg olyan, mint egy sajtreszelő! Húha, ennek fel lehet menni a tetejére!” –, hanem azért is, hogy a nemzeti és az egyetemes kultúra egy fontosnak tartott szeletét ott meg lehessen ismerni.

    A helyszín: neuralgikus pont, mint a Liget-projekt összes építkezése esetében. Lehet amellett érvelni, hogy rossz helyszínre, olyan helyre, ahova nem lett volna szabad semmit építeni, nem is lehet jó alkotást tervezni. A Liget-projekt ellenzői következetesen képviselték ezt az álláspontot, amely szerint a Városliget Budapest és Európa egyik legrégebbi történeti közparkja, kiemelkedő érték, amelynek zöldterületeit meg kell újítani, az utólag beleépített, lebetonozott részeket vissza kell zöldíteni. Ilyen utólag lebetonozott rész volt a Felvonulási tér is, amelyet 1951-ben hoztak létre azért, hogy a kommunista diktatúrában katonai díszszemléket, tömegfelvonulásokat tartsanak. A rendszerváltás után parkoló lett belőle.

    Ezzel szemben Baán László, a Liget-projekt ötletgazdája úgy érvelt, hogy a Városliget már a dualizmus időszakában elkezdett átalakulni zöldbe ágyazott múzeumi, szabadidős és szórakozónegyeddé, az új intézmények idetelepítése ezt a folyamatot folytatja, de csak a már leburkolt részekre kerülnek épületek, és a zöldterület szerény mértékben még növekszik is. Az egykori Felvonulási tér középső szakaszát, ahol a Városligeti fasor a Ligetbe torkollik, Baán kezdettől fogva természetes építési helynek látta, ahol az első (2014-es) koncepció szerint még az Építészeti és a Fotómúzeum került volna a helyén hagyott 56-os emlékmű két oldalára. A Néprajzi Múzeumot akkor még a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkára szánták. A sztoriban aztán jött egy sor fordulat, az Építészeti és Fotómúzeum kikerült a projektből, a Néprajzi Múzeumot átcsúsztatták ide, az első tervpályázaton nyertes francia építésziroda közutálatnak örvendő, rideg és hűvös tervét kidobták, és 2016-ban kiválasztották helyette Ferencz Marcel és társai sokkal izgalmasabbnak tűnő koncepcióját. Ez épült meg mostanra.

    A terv érdemének lehetett betudni, hogy megpróbált reagálni a Liget-projekt ellenzőinek érveire: az épület közepét, a teljes épülettömeg 60 százalékát lesüllyesztette a föld alá, így nem falazta el a mögötte fekvő városrészektől teljes hosszában a parkot, tetejére pedig zöldterületet álmodott facsoportokkal, cserjékkel, rétekkel, mintha csak az épület teteje a Liget két végén fölkunkorodó szalagja lenne. Ettől még az új múzeum lehetetlenné tette a Városliget egykori főbejáratának, a platánokkal szegélyezett Rondónak, vagyis a 80 méter átmérőjű gyepes, kör alakú térségnek a helyreállítását. Ez volt a 19. századi angolpark leglátványosabb tájépítészeti eleme 1951-ig, amikor a Felvonulási tér kialakításakor a felét elpusztították, a maradék pedig a monumentális dísztribünön álló Sztálin-szobor mögé került, és elvesztette egykori kapuszerepét. (Az utólag szabálytalanul beültetett fák miatt ma már a formáját is nehezen lehet kivenni, de az egykor a közepét díszítő szökőkút medencéje csak a mostani építkezés során tűnt el.)

    Ha a Városligetet történeti kertnek tekintjük – és teljesen indokolt lett volna annak tekinteni –, akkor a Néprajzi Múzeum ideépítése bevégezte a hetven évvel ezelőtt elindított rombolást: a park történelmi főbejáratát elépítették, egykori kiterjedését tartósan megcsonkították, a szélén körbefutó körsétány, az angol mintájú perimeter walk is megszakad, nem rekonstruálható. Eszmeileg is nehezen érthető, hogy az a kormány, amely a Budai Várban és a Kossuth téren a kommunizmus idején végrehajtott rombolások jóvátételét hirdette meg célként, és ennek érdekében egész épületeket, szoborcsoportokat állított vissza a semmiből, itt az 1951-es betonozást tette meg hivatkozási alapnak, és a visszafordíthatatlanná tette a Liget megcsonkítását.

    Az új épület a közepén valóban lesüllyed, így a fasor felől nem takarja ki a parkot, viszont két magasra emelkedő része egyenként is 75-75 méter hosszú, így a Ligetet részben mégis csak elzárja a várostól. Igaz, hogy ezen a területen az építkezés előtt sem voltak fák (néhányat azért a park széléről át kellett ültetni a gödörásás miatt), de el is veszett a jelentősebb léptékű visszazöldítés lehetősége. Az új épület olyan hatalmas, hogy a találkozása a Ligettel a csonka Rondó felőli oldalon szoros és ellenséges, a szélső fákat mindenhol le kellett gallyazni, hogy az ágaik ne legyenek túl közel a homlokzathoz. Fudzsimoto Szú Zeneházával ellentétben az új Néprajzi Múzeum nem simul bele a parkba, hiányoznak a jó köztes terek az épület és a Liget között. Nem zöldbe ágyazott ház, hanem befelé és felfelé, a saját tetőkertje felé forduló. Mindegy számára, hogy mögötte egy közpark kezdődik.

    Némi zöldterületi növekmény létezik a ház oldala melletti hosszú sávban és a Műcsarnok melletti egykori parkoló helyén, de pont ez mutatja, hogy egy parkban a százalékok önmagukban keveset számítanak. A csekély növekedés nem értelmezhető ugyanis a park valódi bővüléseként. Az épület elhelyezkedése miatt még azt az egyenes Promenádot sem sikerült tovább vinni, amelyet a Felvonulási tér másik szakaszán, az új mélygarázs fölött elindítottak. Most elindul egy hasonló, egyenes sétány a Hősök terétől az új múzeum felé, de nem esik egy vonalba a múzeum utáni, másfél éve megépült szakasszal: az épület még az új, kortárs tájépítészeti koncepcióba sem illeszkedikharmonikusan (ami a tájképi kerttől egyébként idegen).

    Az egykori Rondó helyén létrejött egy új, már-már a Hősök teréhez fogható kaputérség, elsőre igen hasonló elrendezéssel: egy sugárút (a Városligeti fasor) végében nyílik, közepén emlékmű áll, két oldalán egy-egy múzeum, pontosabban egy múzeum két szárnya emelkedik. A fasor vége ezzel erős városszerkezeti hangsúlyt kapott, vagy mondhatjuk, hogy kapott vissza, hiszen valaha nem véletlenül volt itt eredetileg az egész park főbejárata. A helyén hagyott 56-os emlékmű kifejezetten jó viszonyban van az épülettel, a hatalmas méretek miatt elég szabad tér van körülötte. Megőrződött a felhasadozó, kockaköves burkolat is, ami megidézi az eltűnt Felvonulási teret, és szükséges az emlékmű értelmezéséhez.

    A Hősök teréhez képest azonban térként ez az átnyíló zóna kevésbé működik: míg a Millenniumi emlékműnél a múzeumok a közép felé fordulnak, itt bejárataik az épületszárnyak túloldalán nyílnak, a múzeum egyébként a lábunk alatt rejtőző központjába innen le sem tudunk jutni. Mindez az épület különös formájának következménye, és látva a megépült házat, a következtetés mégis csak az: ez nem volt igazán alkalmas építési hely. Az épület középen valóban átjárást enged, ami az elfalazó hatást enyhíti, de a történelmi park rekonstrukciójával, és a múzeum más helyszínen való felépítésével jobban jártunk volna.

    Ettől még mondhatnánk rá azt, amit a Magyar Zene Házára mondtunk: hogy jó épület rossz helyen. Ahogy felsétálunk a tetejére, az épületvégeknél 22 méter magasan létrejött kilátóteraszokra, ahonnan szokatlan és különös kilátás nyílik az egyik oldalon a városra, a másikon a magasba lendülő, égbe futó lépcsős-zöld térre a túlsó szárny tetején, az embert elfogja az az érzés, amit a nagyon izgalmas, különleges épületek szoktak kiváltani. Hasonlóan izgalmas a két bejárat is, ahol az épület szinte kirobban a föld alól, és teljes súlyával fölénk magasodik, miközben az ajtókhoz közelítve akár meg is érinthetjük a fejünk fölött az óriási tömeg alját.

    Turistaként találkozva a múzeummal egy idegen városban, mit sem tudva előzményekről, Ligetről, Rondóról, a zöld iránti reménytelen pesti éhségről – lenyűgöző épületnek mondhatnánk.

    Ellentétben a korábbi francia tervvel, a Néprajzi Múzeum homlokzatára felkerült díszítés utal a múzeum identitására. A homlokzatoktól acélszerkezettel eltartott alumínium árnyékolórácsot népművészeti minták díszítik, ehhez a múzeum nyolcvan műtárgy fotódokumentációját adta át a tervezőnek. „Elemeztem a mintákat, amelyeket aztán a kettős varrottas hímzés formanyelvére átültettem, vagyis digitális láncsorokra kódoltam ezeket, majd pixelizáltam az összeset, végül az alumíniumhálóba helyeztem a pixelekből kirakott motívumokat. Látni kell. Olyan, mintha az egész világ körbe fonná az épületet ezekkel a jelzésekkel, kulturális mintagénekkel” – nyilatkozta a tervezési folyamatról Ferencz Marcel építész. (A hivatalos sajtóanyag szerint húsz magyar és húsz nemzetközi motívumból állt össze a minta.) Jó, hogy az épület megkapta ezt a borítást, ami karaktert ad a háznak, és tagoltabbnak, részletgazdagabbnak mutatja, bár az első látványterveken a borítás kevésbé tűnt szürkének, ipari-high-tech hatásúnak. Közelről a mögötte lévő vastraverz és a szerkezet alatti holt tér sem olyan vonzó látvány, mint a nagyobb távolságról készült fotókon. Ebből az épületből hiányzik a Zene Háza finomsága, a legapróbb részletekben is megnyilvánuló, érzékeny szépség. Itt csak a nagy gesztusok működnek.

    Ezzel együtt az új Néprajzi Múzeumnak a külseje és a teteje látványos kortárs építészet. Valójában ezzel a házzal érkezett meg Budapestre az ezredforduló sztárépítészeti hulláma, sokkal inkább, mint a Mol Campus érdektelen tucatfelhőkarcolójával. Pedig Ferencz Marcel (NAPUR Architect) nem nyugati sztár, csak – most már mondhatjuk – a NER-korszak legfontosabb (nem rekonstrukciós jellegű) állami presztízsberuházásainak alkotója. Három meghatározó épülettel hagyja rajta a kezét a város látképén: a siváran technikai Duna Arénával, a nyugati landmark vagy ikonépítészet mintáit követő Néprajzi Múzeummal és a Gellért-hegyre tervezett, a magyar harmadik út sajátosságait kereső Mathias Corvinus Collegiummal. Érdekes, hogy mindhárom egész más irányzat, csak az óriási méretek jelentenek közös pontot.

    Ilyen múzeumok mindenesetre vannak a világban: inkább építészeti alkotásként vonzzák a turistákat, mint a gyűjteményeikkel. Hatalmas, drága, bravúros, pazarló, szokatlan megjelenésű – úgynevezett landmark-épületek. Az egész Liget-projekt valójában a Bilbao-effektusnak nevezett jelenségre akart építeni, amit egy ilyen múzeumról, Frank Gehry zseniális bilbaói Guggenheim Museumáról neveztek el. 1997-ben adták át, és egyik napról a másikra „feltette Bilbaót a térképre”. Városok tucatjai törekedtek a következő évtizedekben a Bilbao-hatás megismétlésére több-kevesebb sikerrel, és már a 2010-es évekre, amikor a Liget-projekt gondolata összeállt, kezdett világossá válni, hogy a landmark-épületek erre egyre kevésbé képesek. De azért épülnek tovább ma is, Abu Dhabitól Szucsouig.

    A Néprajzi Múzeumot igazán érdekessé az teszi, hogy a legfontosabb homlokzata a bejárható tető, amely a közeli park irányába tett gesztusként zölddel borított (de persze egyáltalán nem érződik a park részének). Kézenfekvő párhuzam a 21. század első évtizedének egyik legfontosabb épülete, a Snøhetta oslói Operaháza, amely az épület tetejére felkúszó köztér és a mesterséges épülethegy trendjét elindította a nemzetközi kortárs építészetben. Oslónak akadtak látványos követői, zöldtetővel is, a mesterséges épülethegy gondolatát pedig a dán BIG építésziroda feszítette a végsőkig a CopenHill nevű szemétégető-hőerőművel, amelynek tetejére és meredek oldalára sípályát, zöld rétet, túraösvényt terveztek.

    Budapesten a két földből kiemelkedő épületszárny egy-egy mesterséges hegyet alkot, ezekre az utcaszintről felsétálhatunk, mégpedig kétféleképpen. A lépcsős-ligetes, emelkedő felszínre körülbelül a magasság háromnegyedéig jutunk fel, ide mindkét oldalon egy-egy emeleti kijárat is vezet az épület belsejéből (az egyik oldalon a konferenciateremé, a másikon egy kávézóé), és intim hangulatú, süllyesztett kertek szolgálják a dolgozók (járókelőktől elkülönített) levegőzését a műhegy gyomrába mélyítve. A peremen lévő kilátóteraszokra viszont csak oldalról jutunk fel, az épületet burokként övező acélszerkezet tetején futó lépcsőkön (tériszonyosoknak lenézni nem ajánlatos). Nem túl praktikus, hiszen természetes igény, hogy középről is felmenjünk a legtetejére: nem lenne meglepő, ha az emberek ösvényeket taposnának a köves rétegre ültetett díszfüvek közé. Nem praktikus abból a szempontból sem, hogy az egész tetőkertet rengeteg pénzbe kerül majd fenntartani, de az ehhez hasonló múzeumok egyébként is a mértéktelen pazarlás emlékművei, egy végtelen energia-, pénz- és anyagbőségben élő civilizáció piramisai.

    Most éppen, 2022 nyarán nem tűnik úgy, mintha ez megfelelne a korszellemnek rekordmagas olajár, háború és száguldó infláció közepette, két év járvány után, egyre súlyosabb globális környezeti válság közepén. Olyan, mintha az új Néprajzi Múzeum egy előző, habzsoló és féktelen korszak elkésett darabja lenne, azé a korszaké, amely magasról tett a fenntarthatóságra. Az építészetben mostanában más trendek az igazán érdekesek: azok, amelyek az újrahasznosítást, a valós igényekhez igazodó léptékeket, a tényleges lokalitást helyezik előtérbe. Hogy ez tartós lesz-e, vagy átmeneti válságtünet csupán, ma még lehetetlen megjósolni. A landmark-építészetet sokan temették a 2008-as nagy gazdasági válság után, de néhány évnyi elbizonytalanodást követően teljes erővel tért vissza. Budapestre mindenesetre nagy késéssel érkezett meg, és talán a Néprajzi Múzeum az első olyan hazai épület, ami bármelyik ismert nemzetközi példa mellé odaállítható.

    A külföldi turista elcsodálkozhat azon, hogy a magyar kultúrában a néprajz olyan kiemelt szerepet tölt be, hogy ekkora múzeumot építettek neki. Hosszabbat az Országháznál. Míg az 270 méter, az új Néprajzi Múzeum 297 méter egyik végétől a másikig. De ahogy annyi más landmark típusú múzeumnál, itt is igaz, hogy a cél inkább egy grandiózus kulturális létesítmény lehetett – szinte mindegy, miféle.

    Még az alapozást ásták, amikor többen rácsodálkoztak: hogy lehet, hogy a hatalmas, 33 ezer négyzetméteres teljes hasznosítható területből mindössze 7000 négyzetméter a kiállítótér. Háromszor több, mint eddig az Igazságügyi Palotában, de mégis meglepően kevés annak fényében, hogy az új múzeumban nem kellett raktárakat és restaurátorműhelyeket elhelyezni, ezek a rengeteg helyet igénylő funkciók ugyanis a Szabolcs utcai új Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerültek.

    Mégis mi van akkor a házban?

    A válasz erre mindig az volt, hogy az épületet az intézmény igényei szerint tervezték meg, és egy modern múzeumban a kapcsolódó funkciók – közösségi tér, múzeumpedagógia, étterem, kávézó, bolt, konferenciaterem – sokkal fontosabbak, mint a hagyományos 19-20. századi épületekben.

    Ez az érvelés megállja a helyét, de az arányok ettől még teljesen torznak tűntek, és még mindig nem adtak arra magyarázatot, miért lett az épület ekkora. Most, hogy besétálhatunk a bejáraton, már tudjuk a választ: az óriási közlekedőktől.

    A Néprajzi Múzeum belső tere az óriási, funkciótlan, üres folyosók, lépcsők, aulák tobzódása.

    Az egyik aulának a Hősök tere felőli oldalon sikerült valamelyest funkciót találni azzal, hogy ideköltöztették a Városliget új látogatóközpontját, de valójában ez is csak arra jó, hogy befogadja az 1910-es Budapestjét ábrázoló, 55 m2-es, több mint 6000 épületből álló, virtuális valóságelemekkel kiegészített, nagyszerű városmakettet.

    A belső tereket ennek alapján monumentálisnak, lenyűgözőnek gondolhatnánk, de nem azok. Egyszerűen csak nagyok. A különbségre Bojár Iván András is rámutatott az épületről szóló kritikájában: „Írjuk most a belakatlanság számlájára, hogy nem monumentális, hanem nagy csupán. […] Hatalmasnak lenni és monumentálisnak, nem ugyanaz.” A terek mérete ellenére a múzeum belsejéről már nem mondhatjuk el azt, amit a külsőről, hogy bármelyik nemzetközi példa mellé odaállítható. Tulajdonképpen megdöbbentő az esetlegesség, a belsőépítészeti tervezés már-már teljes hiánya, az anyagválasztások, álmennyezetek igénytelensége, a rengeteg rossz kiosztású lépcső, elhibázott hulladéktér. A legrosszabb esetekben az enteriőr egy pláza oldalfolyosójának szintjére süllyed, például a Zoom nevű kiállítótér mögötti átjáróban, amely pont olyan, mint azok a kedélytelen kijáratok, amiken át a multiplexek mozitermeit el szoktuk hagyni, csak a popcornos dobozokkal teli szemetesek hiányoznak. Az épület két végén lévő aulák sehova nem vezető, üvegkorlátokban végződő lépcsőtorzói az öncélúság bizarr szimbólumai, építészeti bakikat soroló internetes összeállításokban látni hasonlókat.

    A kiállítóterek mind a föld alá kerültek, merthogy a természetes fénytől mentes, semleges, szabadon alakítható, egybefüggő tereket tartják manapság kiállítási célokra ideálisnak. A Néprajzi Múzeumnak évtizedeken át nagy nehézséget okozott, hogy az Igazságügyi Palota neobarokk pompája rátelepedett a kiállításokra, és szinte nevetségessé tette a múzeumot, ami mindig mintha ideiglenesen táborozott volna a pazar terekben. Ilyen probléma többé nincs: mostantól a félhomályos mélygarázs-feelinggel kell megküzdeni, amit fokoz az, hogy a ház közönségforgalmi terei sincsenek élő kapcsolatban a parkkal. A teljes befelé és lefelé forduláson lehetne enyhíteni a pazarlóan elhelyezett funkciók átszervezésével, és az Ajtósi felőli oldalon a bejárati aula átalakításával, kinyitásával a házból teljesen kizárt szabad levegő és a fény felé.

    A belsőépítészeti koncepció kidolgozatlanságát mutatja, hogy a leglátványosabb elemnek szánt Kerámiatér, vagyis a két hatalmas, mintegy 4000 kerámiából készült műtárgyat felvonultató látványraktári vitrinfal milyen előnytelen téri helyzetbe került. Az első látványterveken ezek még a főlépcső melletti oldalfalat borították, a megvalósult épületben viszont mindkét vitrinfal lekerült a lépcső melletti, angolaknaszerű mélyedésekbe. Az egyébként csodálatos kerámiakollekcióra a lépcsőről így nincs jó rálátás, végig lefelé kell néznünk, hatásuk csak akkor érvényesül, ha bemegyünk a szűkös folyósókba. Még ez is működhetne, ha a folyosók fontos közlekedési útvonalak lennének, de nem azok: zsákutcaszerűen mellékes terekhez vezetnek (az egyik oldalon konkrétan a lifthez). A vitrinfal előtt állva az elhelyezés elhibázottsága mégis elfelejthető, annyira erős a nagy számban és változatosságban megjelenő, okos kurátori koncepcióval bemutatott, gyönyörű kerámiák hatása. És ez egyben kijelöli azt is, hogyan lehet segíteni a belterek igénytelenségén.

    A hiányzó belsőépítészetet magának a múzeumnak kell pótolnia azzal, hogy a gyűjtemény kincseiből minél többet megmutat a közönségforgalmi terekben. Hely van rengeteg – a két kerámiafal mutatja, hogy hasonló installációkból a pazarlóan kialakított épületben még elférne néhány.

    Az új Néprajzi Múzeum a rendszerváltás óta eltelt időszak talán legjelentősebb kulturális beruházása (legfeljebb a Művészetek Palotája mérhető hozzá). A helyszín és az építészet lényeges kérdés, de bármit gondoljunk is ezekről, annak egyértelműen örülhetünk, hogy 150 év hányódás után a Néprajzi Múzeum végre kifejezetten az intézmény számára tervezett otthont kapott, és ezzel lehetőséget is, hogy újra a közfigyelem középpontjába kerüljön. Az intézmény története az 1872-es alapítás óta mindig arról szólt, hogy valamilyen alkalmatlan helyen kellett berendezkednie átmeneti időre: az első húsz évben a Magyar Nemzeti Múzeum épületében annak egyik osztályaként, utána egy évig a Várkert Bazárban, 1893-tól egy Csillag utcai bérház egyik lakásában, 1906-tól a városligeti Iparcsarnokban, 1924-től a Könyves Kálmán körúti tisztviselőtelepi gimnázium üres épületében, 1975-től a Kossuth téri Igazságügyi Palota egyik felében (társbérletben az MSZMP Párttörténeti Intézetével). Egyik ház sem volt alkalmas múzeumnak, többnyire a legalapvetőbb adottságok is hiányoztak, és mindig nagyon távolinak látszott a lehetőség, hogy egyszer a Néprajzi is a többi országos múzeumhoz hasonló, méltó elhelyezést kap. Óriási eredmény, hogy ez végre megtörtént.

    A beruházás járulékos nyeresége volt, hogy minden idők legnagyobb gyűjteményköltöztetése során körülbelül 250 ezer műtárgyat sikerült megmozgatni, lefényképezni, szükség esetén kártevőmentesíteni, és végül biztonságos, korszerű raktárban elhelyezni a korábbi pince-, padlás- és folyosóraktárak, külső depók helyett. Egy ilyen költöztetés egyben a teljes gyűjtemény alapos revízióját is jelenti: a Néprajzi szakemberei minden korábbinál jobban ismerik a hatalmas tárgyanyagot és a felbecsülhetetlen értékű fénykép-, film-, irat- és hangzóanyag-gyűjteményt. Ez a munka a közönség számára nem látható, de sok évtizedes lemaradást sikerült vele ledolgozni, és biztos alapot teremt a következő évtizedekben az intézmény működéséhez. Egy országos múzeum csak akkor tudja megőrizni a gondjaira bízott kincseket, ha azokat nem eszik meg a molyok és az egerek, hozzáférhetők, digitalizáltak, és csak akkor tud új tárgyakat gyűjteni, ha van tárolóhelye: a tartósan alkalmatlan elhelyezés hosszabb távon azokat az értékeket veszélyezteti, amelyek a múzeum létének értelmét adják.

    A múzeum a Dózsa György úton egyelőre állandó kiállítás nélkül nyílt meg, de a tervezett tárlat Zoom nevű első egysége már látható, és egy időszaki kiállítás is ízelítőt ad (Megérkeztünk címmel) abból a gyökeresen új koncepció szerint készülő tárlatból, ami a tervek szerint 2023-tól várja a látogatókat.

    A költözés ugyanis jó alkalom volt arra, hogy a Néprajzi Múzeum átgondolja, valójában mivel is foglalkozik. Ez a kérdés a legtöbb ember számára egyértelműnek tűnhet: a hagyományos paraszti kultúrával. Mint a Skanzen, csak éppen a bent a városban. Ezt az (tév)képzetet erősítette az is, hogy a Kossuth téren az állandó kiállítás 1991-től 2017-ig, vagyis negyedszázadig A magyar nép hagyományos kultúrája címet viselte, és szoros időbeli határok között, a 18. századtól az első világháborúig mutatta be a népi kultúra különböző aspektusait. Emlékezhetünk a bírósági szobákban elhelyezett szobarészletekre, népviseletes babákra, mesterségeket bemutató installációkra: a rendszerváltás idején még korszerű tárlat a bezárása idején már nagyon avíttnak tűnt.

    Nyilvánvaló, hogy az intézmény a 19. században valóban elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy a hagyományos paraszti kultúra emlékeit megőrizze. Mellette azonban kezdettől fogva legalább ilyen hangsúllyal szerepelt az európai és főként az Európán kívüli kultúrák tárgyainak gyűjtése. Az intézmény első vezetője, Xantus János etnológus és földrajzi felfedező volt, nem néprajzkutató. Amerikában és Kelet-Ázsiában vezetett expedíciókat, és gyűjteményét is a múzeumnak adományozta. A Néprajzi Múzeum neve ellenére a nagy európai etnológiai múzeumok sorába tartozik, páratlanul gazdag dél-amerikai, óceániai, ázsiai és afrikai gyűjteménnyel. Az Igazságügyi Palotában 1980-ban megnyílt első állandó kiállítás nem a magyar néprajzról készült el, hanem a nemzetközi gyűjteményt mutatta be Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel. Ezt 1995-ben műszaki okokból bontották le, és hamarosan új kiállítást akartak építeni, de ebből végül semmi nem lett, így mindössze négy olyan év volt a múzeum modern kori történetében, amikor a magyar és a nemzetközi anyag egyszerre volt állandó kiállításon látható, bár elkülönítve. Az azóta eltelt időben a közönség valószínűleg el is felejtette, hogy a Néprajzinak kezdettől fogva kettős kutatási területe volt.

    Az etnológiai múzeumok a világban mindenhol súlyos identitásválsággal küzdenek, amit egyrészt az okoz, hogy témájuk a globalizáció és a modernizáció miatt egyre távolabb van az átlagember életétől (és egyre kevésbé létezik a jelenben, fakuló emlék), másrészt Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ezek eredetileg a gyarmatosítás korszakának nagy múzeumai voltak, ezért hangsúlyossá vált a jóvátétel és a tartalmi dekolonizáció kérdése. Magyar szempontból a második kérdés nem annyira élesen vetődik fel, az első viszont igen. Nyugaton az elmúlt évtizedekben a legtöbb etnológiai múzeum a világkultúrák múzeumaként fogalmazta újra magát, sokszor ezt a nevet is vették fel a régi néprajzi (Völkerkunde) megnevezés helyett (például a kölni, a bécsi és a frankfurti múzeum), és nyitottak a kortárs témák, a közelmúlt és jelen mindennapjai, életmódja, szokásainak kutatása felé.

    A Néprajzi névváltoztatás nélkül bár, de ugyanezt az utat járja. Ez azt is jelenti, hogy elfelejthetjük a jól ismert tisztaszoba-enteriőrőket és menyasszonyi ruhás babákat. Az új kiállításokban mindenhol teljesen vegyesen szerepel a magyar és a nemzetközi anyag, s kortárs szempontok is megjelennek. Néhol egészen merészen: a Megérkeztünk egyik tárlójában például helyet kapott egy fekete-szürke mintás muszlim kendő, amely a 2015-ös migrációs hullám idején akadt fenn a határkerítésen. A szekció a fej befedésének témájával foglalkozik a különböző kultúrákban, a muszlim hidzsáb illusztrálására pedig mi lehetne alkalmasabb, mint egy olyan kortárs ruhadarab, amely mindenkiben erős érzelmeket mozgat meg, és súlyos jelenkori dilemmákat idéz fel. A mellette lévő tárlóban pedig egy másik hasonló célú, a fej befedését szolgáló, vallási kötődést és tiszteletet kifejező ruhadarab látható: Grünbaum Gyula falusi tanító és műkereskedő imasálja, amelynek tulajdonosa a Néprajzi Múzeum zsidó eredetű tárgyainak egyik fő adományozója volt a 20. század elején. A párhuzamba állítás arra sarkallja a látogatót, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyen fel magának vallásokhoz, kultúrákhoz való viszonyáról.

    Olyan kiállítás ez, ahol egyszerre van helye a magyar cifraszűrnek, a cigány vajdajelvényeknek és a 2000-es évekbeli deszkás cipőnek (mint identitást kifejező tárgyaknak), vagy ahol a borról és a kenyérről szóló részben egymás mellett szerepel a népi szőlőprésorom Szekszárdról „Lásd meg Uram én ügyemet…” felirattal és egy pálmaboros kupa Torday Emil kongói gyűjteményéből. Újdonság az is, hogy minden tárgy, legyen az hétköznapi vagy művészi rangú, egyedi műtárgyként van bemutatva, mintha egy régi mester alkotása lenne egy szépművészeti múzeumban. A tárgyak nem régmúlt világot (többnyire iskolásan) megidéző enteriőrrészlet kellékei: kiemelt figyelmet és értelmezést kapnak, ezzel a múzeum végképp szakít a millenniumi időkig visszavezethető bemutatási hagyományával. Az új épületben a Néprajzi Múzeum átlépett a 21. századba. Ez elsőre valószínűleg sokaknak szokatlan, meghökkentő és az elvárásokhoz képest kissé idegen lesz, mégis: érdemes nyitottan közelíteni a változáshoz.

     

    'Felelet': Nagyon jó írás. Annyi teszek hozzá, hogy:

    1)

    Az eredeti park és annak bejáratának tönkretétele, az 1956-os szabadságharcot megcsúfoló emlékmű kitüntetése ezzel a koszorúval inkább tűnik szándékosnak, mint véletlennek.

    2)

    Az is érdekes, hogy éppen két, a nemzetnek kellemetlen, igazi vadkapitalista multicéget hirdet a szomszédos divatos-modern irodaház.

    3)

    Ha a talajvízáramlás befolyásolásával nem okoz túl nagy kárt, a föld alatti részét akár meg is lehet tartani takarékosság címen, ott akár kiállítás is maradhat a jövőben. Az amúgy is haszonntalan, multik által kibérelt, vagy irodaházként használható felső rész helyett parkot szeretnék.

     4)

    Az írásból kigyűjtve a Zene Háza dícséretét:

    1 Fudzsimoto Szú Zeneházával ellentétben az új Néprajzi Múzeum nem simul bele a parkba, hiányoznak a jó köztes terek az épület és a Liget között.

    2 …mondhatnánk rá azt, amit a Magyar Zene Házára mondtunk: hogy jó épület rossz helyen.

    3 Ebből az épületből hiányzik a Zene Háza finomsága, a legapróbb részletekben is megnyilvánuló, érzékeny szépség.

    Valóban, ha a Városligetet megtisztítanák például az Állatkert legtöbb régi és új épületétől, és visszanövelnék a vasúti sínen túli régi területeivel is, akkor a Zene Ház esetleg megmaradhatna benne.

     

     

     

     

     

  • Mi Hazánk interjú (2022. 04. 06.)

    Mi Hazánk interjú (2022. 04. 06.)

    Indexcikk, kurucinfo-ntaláltam rá. Megjegyzésekkel.

    A Fidesz–KDNP mellett a vasárnapi parlamenti választások másik nyertese a Mi Hazánk Mozgalom. A párt karizmatikus elnöke, Toroczkai László, a példátlan médiaellenszél mellett arról is beszélt az Indexnek adott exkluzív interjúban, hogy a kormányzó párt rendre „lenyúlja” sikeres és népszerű elképzeléseiket. Bár az valószínű, hogy az új ásotthalmi projekt, a batátacsipsz nem jut erre a sorsra.

    Hol is kezdjük, amikor a Mi Hazánk Mozgalom genezisét kutatjuk? 2018. június 23-án, az ásotthalmi pusztában, vagy néhány héttel korábban, május 12-én, amikor Dúró Dórával párban hajszálnyi különbséggel alulmaradtak a Jobbik elnökválasztásán a Sneider Tamás, Gyöngyösi Márton tandemmel szemben?

    Nem, kezdjük 1996-nál. Akkor indult a politikai pályafutásom, azzal, hogy a MIÉP-be jelentkeztem 18 évesen, majd egy évre rá Csurka István egy lakossági fórumon odalépett hozzám, elkezdtünk beszélgetni, és ennek az lett a vége, hogy feljöttem Szegedről Budapestre, és a Magyar Fórum újságírója lettem. Elkezdtem politizálni a MIÉP ifjúsági tagozatában, és 1998-ban az ország legfiatalabb országgyűlési képviselőjelöltje lettem 20 évesen.

    De azért is kell visszamennem 1996-ig, mert ekkor ismerkedtem meg Novák Előddel a MIÉP ifjúsági tagozatában. Ez azért fontos a genezis szempontjából, mert amikor Vona Gábor engem 2016-ban felkért, hogy induljak a választáson a Jobbik alelnöki pozíciójáért, akkor én nem véletlenül utasítottam vissza ezt kétszer is. És harmadik alkalommal azért mondtam igent, mert két másik ember mellett Novák Előd volt az, aki erre rábeszélt, és akit akkor golyóztak ki meglehetősen antidemokratikus módon a Jobbik elnökségéből. Tehát ő mondta azt, hogy vállaljam el, mert így legalább lesz valaki a vezetőségben, aki ellenáll Vona Gábornak, ha megtagadná a Jobbik eredeti, nemzeti irányultságú értékeit, amely értékek alapján annak idején létrejött a párt, illetve, ha Vona nemcsak egy emberi, hanem egy eszmei árulásra is készül, akkor én legyek ott, aki esetleg megmenti ezt a közösséget. Hát így lettem a Jobbik alelnöke. És ha én nem leszek akkor alelnök, akkor nincs Mi Hazánk Mozgalom sem. A 2017-es kampányban megtörtént Vona Gábor árulása – amit én nem tudok másként értékelni –, ami oda vezetett, hogy egy 23 éve zászlót bontott párt eljutott oda, hogy ma csak kettővel több képviselőt tud a parlamentbe küldeni, mint egy új párt, amelyet a belőle kiválók alapítottak, és amely bődületes ellenszélben működött.

    ('Felelet': Végre megtudhatjuk az előzményeket.)

    A kilenc nagyságrendileg majdnem annyi, mint a hét.

    Igen, a Jobbik hasonló szintű frakciót tudott létrehozni, mint mi, de úgy, hogy közel tízmilliárd forintnyi állami pénz állt a rendelkezésére, míg nekünk egy fillér sem. Ez jól mutatja, hogy mekkora hibát követett el Vona Gábor, illetve az a vezetőség, amely akkor, 2018-ban megakadályozta, hogy én vegyem át a párt irányítását. Ha akkor nem úgy alakul, ahogy alakult, akkor a Jobbiknak minden esélye meglenne arra, hogy most a kormányzáson gondolkodjon. De így alakult, és ebből lett a zászlóbontás Ásotthalmon. 

    ('Felelet':Azaz a Fidesz érdeke volt a Jobbik tönkretétele. Ők is intézték...)

    Úgy tudom, szalonnasütésre jöttek össze, nem?

    Igen, de én azt mondtam – hiszen akkor már öt éve Ásotthalom polgármestere voltam úgy, hogy egy alkalommal százszázalékos támogatottsággal választottak meg –, hogy vagy szalonnasütés lesz, vagy elindul egy politikai mozgalom. És mintegy ezerötszázan el is jöttek a zászlóbontásra. Erre már nem mondhattam azt, hogy most akkor süssünk szalonnát.

    Milyen reményekkel vágott neki akkor az önálló politikai létnek, ön is, és a Mi Hazánk is, mint politikai párt?

    Lehetetlen küldetésnek éreztem a vállalásunkat, azzal a nehezen megvalósítható céllal, hogy mi 2022-ben bekerüljünk a parlamentbe. 

    Pedig akkor már öt éve polgármester volt, ismerték a nevét országszerte, tehát nem a nulláról indult.

    Valóban, háromszor választottak meg, ebből egyszer az összes voksot begyűjtöttem. Mégis reménytelennek tűnt, de nem is elsősorban azért, mert nem volt pénzünk, hiszen nekem volt gyakorlatom az ilyesmiben. Világéletemben azt csináltam, hogy nulla forinttal mozgalmakat alapítottam, például a 64 vármegyével ('Felelet':hvim.hu) is eljutottunk két-három év alatt oda, hogy több ezer tagunk volt. Én a pénztelenségtől nem féltem, én attól tartottam, hogy végleg kiveszett az emberekből a remény, hogy lehet a pártpolitikán keresztül valamiféle igazi változást elérni. Én ettől tartottam, mert 2018-ban tényleg mindenki kiábrándult a pártpolitikából

    Az első erőpróba 2019-ben jött el, mindjárt kettő is.

    Előbb jött az európai parlamenti választás, amikor még „újszülött” kispártként csak 3,3 százalékot szereztünk, bár a ránk leadott 114 ezer szavazatot nem tartottam rossz teljesítménynek. Aztán pár hónapra rá itt volt az önkormányzati választás, de előbb még olyan seb esett rajtunk, az európai parlamenti kampány finisében, amiről akkor úgy tűnt, hogy kiheverhetetlen. Mr. Zuckerberg törölt bennünket a Facebookról, és ezzel megszüntette az egyetlen hírközlő eszközünket, hiszen a közmédia csatornáin mi egyáltalán nem jutottunk szóhoz. Ugyanez történt most is, a 2022-es parlamenti választások finisében.

    Mi volt az a konkrét poszt, ami kiverte a biztosítékot a Facebooknál?

    Nem tudjuk konkrét eseményhez kötni. Ezért is perelem idestova két éve a Facebookot a szegedi törvényszéken, most pénteken lesz az elsőfokú ítélethirdetés. Most már nagyon komolyan veszi a pert az amerikai cég, három ügyvéddel képviselteti magát. 

    Most már?

    Igen, mert eddig nemcsak a Mi Hazánkat negligálták, hanem a törvényszéket is. Amikor először elküldték nekik a periratokat, azonnal visszaküldték azzal, hogy fordítsák le nekik, mert ők ezt nem értik. Az alperes küldte vissza a bíróságnak, csak hogy értsék! Ezek után az én háromszázezer forintomon fordíttatta le a törvényszék angolra – a világ egyik leggazdagabb emberének a cégével szemben –, de újfent ignorálta a periratot a Facebook, mondván, hogy a képmellékletek nincsenek lefordítva. A saját, képernyőfotóval elmentett oldalukat kellett lefordíttatnom. Ez volt az a pillanat, amikor a törvényszéknek elege lett ebből a packázásból, és kiadott egy fizetési meghagyást százmillió forintos kártérítésről az én javamra, és azzal, hogy állítsa vissza a Facebook az oldalamat. És ezzel feléledt a per, amelynek most lesz az ítélethirdetése. 

    De csak első fokon. 

    Igen. De ha akkor a Facebook nem törli az én oldalamat meg a párt oldalát, amelynek másfél milliós elérése volt, akkor most nem hét képviselőnk ülhetne be az országgyűlésbe. Egyébként azért nem féltem annak idején a pénztelenségtől, mert én ma már nem hiszek a hagyományos médiában, az újságokban és a televízióban, nem gondolom, hogy a köztévé vagy a közmédia döntötte el a választásokat.

    Hanem mi?

    A közösségi felületek. Hogy ki milyen ügyesen tudott élni a Facebook, az Instagram, a Twitter, a TikTok és a YouTube adta lehetőségekkel. Ha nem újítok a Facebook-profilom lezárása után, és nem megyek át a YouTube-ra, akkor most nem ülünk itt. Száznegyvenötezer követőm van a videómegosztón, messze a legtöbb a magyar politikusok közül, már harmincmillió megtekintésnél tartunk. Ha ez nincs, akkor aligha sikerül elérnünk ezt a mostani eredményt. Tehát megint kellett egy innováció, ami a túlélésünk záloga volt.

    Akkor tehát modern pártnak vallja magát a Mi Hazánk?

    Abszolút! Tradicionális, konzervatív alapelvekkel valójában egy modern, huszonegyedik századi párt vagyunk, aminek, nem véletlenül, elég fiatal a szavazóbázisa. Felmérések szerint a Fidesz szavazóbázisa a legkorosabb, a mienkénél fiatalabb bázissal talán csak a Momentum rendelkezik. 

    Vasárnap éjjel az eredményvárón csodának nevezte a parlamenti küszöb megugrását. Tényleg csoda volt ez, nem volt benne a levegőben?

    Az biztos, hogy a közvélemény-kutatókat nagyon meglepte, most már tényleg ideje lenne alaposan átértékelni a munkájukat, mert az egész választás eredményét nem nagyon találták el. A Mi Hazánk Mozgalom eredményét meg végképp nem. Amikor a Publicus még mindig két százalékra taksált minket, akkor mi már rég nem ott voltunk, ráadásul közel 70 százalékos részvétel mellett történt mindez, ami állítólag nem kedvez a kis pártoknak. És még így is simán bejutottunk! Én azt mondtam, ha 5,1-gyel bejutunk, akkor már nagyon boldog leszek, ehhez képest szereztünk 6,2 százalékot. Én nem vonom vissza a csoda jelzőt, mégpedig azért, mert nemcsak a Facebook fenekedett ellenünk, hanem a kormány médiabirodalma is. 

    Hogy lehet az, hogy egy újság nem hoz le egy fizetett hirdetést, miközben azt vallja magáról, hogy állítólag a piacról él?

    Úgy, hogy ilyen országban élünk. De a legdurvább, ami ebben a kampányban történt, az a következő volt. Amikor megalapítottuk a mozgalmunkat, úgy voltam vele, nekünk nincs állami támogatásunk, nincs oligarchánk, nincs médiabirodalmunk – sebaj. Viszont enyém volt a politikusok között, talán a miniszterelnököt leszámítva, a legnagyobb elérést produkáló Facebook-oldal. Úgy voltam vele, hogy ez a fontos, ezen keresztül el tudjuk érni az embereket. És ezt vették el tőlem Zuckerbergék! 

    Nem maradt semmiféle hírközlési eszköz a kezében, nem esett kétségbe?

    De, egy kicsit. Mindegy, elkezdtem a nulláról felépíteni egy YouTube-csatornát, amivel még senki nem járt igazán sikerrel a magyar politikusok közül. És végül ezzel tudtam milliókhoz eljutni. Úgy voltam vele, hogyha megkapjuk az állami kampánytámogatást – ezért siettünk az országos listaállítással, mi voltunk időben az elsők a pártok közül –, és miután megkaptuk, érvényesíteni akartuk a hosszú hónapokkal azelőtt megkötött szerződéseinket a terjesztőkkel. Mert négymillió példányban kinyomtattuk az ingyenes kampányújságunkat. Csakhogy a Mediaworkshöz tartozó MédiaLOG nevű terjesztőcég közölte velünk, hogy felsőbb utasításra nem viheti ki az újságunkat. Dacára annak, hogy hónapokkal előre egyeztettünk velük. Ez nagyon súlyos szerződésszegés. Erre akár perelhetnénk is. 

    Nem pereltek?

    Eddig még nem, jóllehet ez abszolút perképes eset. De tovább megyek, még az alvállalkozóikat is megfenyegették, független vállalkozásokat, erről e-mail-váltásaink vannak. Lehetne azt mondani, hogy a piac így döntött, de nem a piac döntött így, hanem a kormány. Ilyesmi nem volt az újkori demokrácia történetében, hogy a Magyar Posta nem vihet ki többé politikai kiadványt.

    Piaci döntés? Hiszen ezzel lemondtak egy komoly bevételről.

    Óriási bevételtől estek el. Ráadásul a kis alvállalkozók azt mondták nekünk, bárcsak évente háromszor lennének parlamenti választások, annyira jól jött volna nekik ez a pénz. És most elestek ettől. Tehát már a nyomtatott újságokkal sem tudtunk eljutni a választóinkhoz. És mégis úgy háromszoroztuk meg a voksainkat 2019-hez képest, hogy nem volt Facebookunk, az utolsó két évben egyáltalán nem voltam látható a köztévében. És az RTL Klubon, amely ebben a pillanatban is vár rám, az Index után a következő interjúmat nekik adom. A legnézettebb magyarországi tévé stúdiójában eddig még egyszer sem tudtam megjelenni. Az ATV-ben felbukkantam egyszer-kétszer, ennyi volt az egész médiaszereplésem. Tévé, Facebook és nyomtatott sajtó nélkül értük el ezt az eredményt, én ezt nevezem csodának.

    ('Felelet': Sajnos már csak ezek miatt is igaz, hogy diktatúra van.)

    Mit szól azokhoz a véleményekhez, melyek szerint a Mi Hazánk a Fidesz „leányvállalata"?

    Várjon, még nem fejeztem be. Most már lett volna pénzünk, mert több mint 580 millió forintot kaptunk normatív támogatásként, mivel országos listát tudtunk állítani, szóval, összesen 26 óriásplakát-helyet tudtunk vásárolni a Publimontnál, de ezeket is Budapesten, ott, ahol a Fidesz gyakorlatilag feladta, tehát nekik nem volt fontos a főváros. És ezt a 26 helyet sem a kampány végére, hanem a legelejére tudtuk megszerezni, amikor még kevésbé számít. Vidéken, ahol árthattunk volna a kormánypártnak, még plakáthelyet sem kaphattunk! Hát egy leányvállalatot így kezelnének?! Így aztán kénytelenek voltunk annyi innovációt beletenni ebbe a kampányba, mint még soha, senki. Az is egy innováció volt, amikor egy Smart minikamionból csináltunk egy óriásplakátot, és azzal jártuk az országot. Én magam immár 26 éve folyamatosan országjáráson vagyok, az én utolsó lakossági fórumom szombat éjfélkor ért véget Dabason, és előtte aznap még Szigetszentmiklóson és Budakeszin tartottam fórumot. Megfordultam mind a 106 választókerületben.

    Budapestet elengedték?

    Nem, nem, óriási erőket összpontosítottunk a fővárosban, mert itt volt a legnehezebb összeszedni az ajánlásokat. Tény, hogy Budapesten ugyan még a Kutyapárt is megelőzött bennünket, de semmiképpen sem adjuk fel a fővárost, itt is kiépült, remek szervezeteink vannak. Én magam is a MIÉP-ben kezdtem a politikai pályafutásomat, márpedig a MIÉP Budapesten volt a legerősebb. A Jobbik már inkább vidékcentrikus volt. Persze magam is vidéki vagyok, szegedi, a családunknak volt egy tanyája Ásotthalom közelében, onnan a kötődés a településhez. 

    De azt nem tagadhatja, hogy vannak átfedések a Fidesz és a Mi Hazánk programja között…

    A Fidesz lopkodja tőlünk ezeket a pontokat! A határkerítés gondolata is tőlem származik.

    A Fideszt sokáig nem érdekelte a migráció, én azért lettem polgármester, mert ott élek a határ mellett. Elsőként kezdtem el küzdeni a migráció ellen. A Fideszt addig ez nem foglalkoztatta, amíg nem látott benne politikai hasznot. De sok más ügyet is tudok mondani. Ott van például a gyermekvédelmi törvény.

    Dúró Dóra benyújtotta a Fidesz elképzeléséhez szövegszerűen is sokban hasonló törvényjavaslatot, amit akkor a Fidesz lesöpört. Aztán amikor kirobbant a Szájer- meg a Kaleta-botrány, akkor egyrészt figyelemelterelés, másrészt szavazatszerzés céljával elővették. Most pedig, a választások előtt, a mi Virradat programunknak a mezőgazdaság fejlesztése volt a kulcseleme, erre most Orbán Viktor bejelentette, hogy soha nem látott mértékben pénzeket pumpálnak a magyar agráriumba. Tudom, hogy figyelnek minket, és a mi programunkból csemegéznek. Egyébként a Jobbik rögeszméje volt, hogy ránk égették ezt a narratívát, hogy mi a Fidesz fiókpártja vagyunk. És hogy aki nem áll össze Gyurcsánnyal, ahogy mi sem, az csakis a Fidesz bérence lehet. És tényleg kialakult egy ilyen kép. Ez volt a másik óriási korlát – a médiabeli elhallgatásunk és elhallgattatásunk mellett –, amiért óriási csodának tartom a bekerülésünket a Parlamentbe.

    Most már teljesen nyugodt vagyok, mert vasárnap éjjel mindenki számára világossá vált, hogy Magyarországon három politikai erő van. Most már végképp senki sem tud minket azzal vádolni, hogy Fidesz-bérencek vagyunk.

    Egyetlen rendezőelv szerint voksolunk: ami jó a hazának, azt megszavazzuk. Ebben is másképp cselekszünk, mint a balliberálisok vagy a Fidesz, akik egymástól soha, semmit nem fogadnak el, zsigerből. Viszont a legádázabb ellenfele leszünk ennek a kormánynak, ha olyan ügyeket akar végigvinni, ami rossz a magyarságnak.

    Programjuk egyik központi eleme a Covid-diktatúra volt.

    Igen, ez az egyik, ezt már nem is kell mondanom, mert mindenki látta, milyen erélyesen harcoltunk a kormány ellen a kötelező oltás ügyében. De mondok mást. Olyan világpolitikai átalakulás zajlik, hogy itt megszorítások jönnek. Akárki nyerte volna meg a választásokat, ez jönne. De mindez elkerülhető lett volna, ha hallgatnak arra, amit mi két éve mondunk. 

    ('Felelet': Kár hogy a vírus hazugságról nincs több említés. Egyébként azért is besztett az ezzel kampányoló Mihazánk, mert a vírusdiktatúrát pár hét alatt elfelejtették az emberek az enyhítés és az új mesterséges háborúveszély miatt.)

    Mit mondanak?

    Azt, hogy ennek a koronavírus-járványnak vannak tudatos haszonélvezői, elsősorban a „Big Pharma”, a nagy multinacionális gyógyszergyártók, meg a digitális multik. Ezeket kellett volna megadóztatni. A Facebook esetében fordított áfa van. Ők csak haszonélvezői a járványnak. 

    ('Felelet': Haszonélvezői és irányítói.)

    Önök nem egymaguk vannak Európában? Nem egy zárványt alkotnak?

    Dehogy! Folyamatosan építem a nemzetközi kapcsolatainkat. Európai szövetségeseket gyűjtök ahhoz, hogy ne a magyarok fizessék meg ennek a mesterségesen előidézett krízisnek az árát. Orbán Viktor győzelméhez a magyarok legfontosabb szövetségesétől, Lengyelországtól nem érkezett gratuláció, sőt, lemondták a találkozókat a kampányban. A Twitter-oldalamon – mert az még van, csak a magyarok azt nem nagyon használják – látható, hogy a lengyel parlament különböző pártjai gratuláltak a Mi Hazánk országgyűlésbe kerüléséhez. Tehát még véletlenül sem vagyunk légüres térben. Talán nincs is olyan ország Európában, ahol az elmúlt tíz, tizenöt, húsz évben ne építettem volna ki kapcsolatokat. Orbán Viktort meg mostanában mindenki, mint a forró krumplit, úgy dobálja el magától. 

    De önök nincsenek ott az Európai Parlamentben.

    Tényleg nem vagyunk, 2024-ben lesznek választások, akkor majd bejutunk.

    A választások éjszakáján azt mondta, ez még csak a kezdet, önöknek jóval nagyobb céljaik vannak, mint pusztán a Parlamentbe kerülés. Hogyan képzelik elérni a további térhódítást?

    Két miniszterelnök-jelölt maradt versenyben a tegnap éjszaka után. Orbán Viktor és én. Jóval fiatalabb vagyok, tizenöt évvel. Ezzel nem illik példálózni, de ez tény, az idő nekünk dolgozik. Mi fiatal párt vagyunk, maga a párt is, de a vezetői is. Az egész elnökségünk harmincasokból áll. Olyan világpolitikai események zajlanak körülöttünk, amelyekre csak nekünk vannak válaszaink. A baloldal erre képtelen, mert ők nem mehetnek szembe a gazdáikkal, a globális nagytőkével. A Fidesz ugyancsak túl sok szállal kötődik ezekhez a nagyvállalatokhoz.Mi a status quón változtatni akarunk, hétszáz élelmiszeripari üzemet vissza akarunk építeni egy éven belül. Egyet már át is adtam Ásotthalmon, egy batátacsipszgyártó üzemet. 

    Egy mit?

    Egy batátacsipszgyártó üzemet. Ezzel modelleztük a programunkat. Ásotthalom egy halálra ítélt község volt 2013-ban…

    Bocsánat, a batáta nem trópusi növény?

    Pont ezt akarom mondani. Minden egyes élelmiszeripari üzem mögé a magyar innovációt és kutatás-fejlesztést kell állítani. Nálunk már az innováció volt, hogy a batátát meghonosítottuk Ásotthalmon. 

    Ez ott megterem?

    Nemhogy megterem, hanem imádja a mikroklímánkat és a homokos talajunkat. A nyarunk sokszor afrikai, rengeteg a napsütés, még egy saját fajtát, egy lila színű batátát is kinemesítettünk. Már ebben is van innováció, de magában a csipszben is, egy budapesti Michelin-csillagos étterem szakácsa dolgozta ki. Most kerül a boltokba, most volt a munkaerő-toborzás, huszonkétszeres túljelentkezés volt, mert jó fizetéseket fogunk adni. Lesz webshopunk, hamarosan mindenki találkozik a batátacsipszünkkel a valódi vagy a virtuális piacon. Ha majd győzünk, vége a külföld által kizsákmányolható olcsó magyar munkaerőnek.

    A törvény nem teszi lehetővé, hogy egyszerre legyen polgármester és parlamenti képviselő. Melyiket választja?

    A képviselőséget. Azért kerültem a parlamentbe, hogy ott dolgozzak a hazámért.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Miért hagytuk, hogy így legyen? (2022. 04. 16.)

    Miért hagytuk, hogy így legyen? (2022. 04. 16.)

    valaszonline.hu

    Miért hagytuk, hogy így legyen? – a Jezsuita Kiadó igazgatóhelyettese az újabb kétharmadról

    Végh Dániel·2022.04.14

    A Jezsuita Kiadó igazgatóhelyettese csalódott, elkeseredett és aggódik a választások még a győztesek számára is váratlan végkimenetele miatt. Miért nem örül a kétharmadnak meggyőződéses jobboldaliként? Végh Dániel azt feszegeti, van-e helye a jobboldalon belül mérsékelt alternatívának, és hogy mi ma Magyarországon egy elégedetlen keresztény értelmiségi felelőssége és feladata.

     

    a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában. A maradék sajtó szuttyongatása. Sikerpropaganda. Szépen csomagolt hazugságok. Saját, ámde szerény tehetségű emberek kitömése pénzzel, paripával. Humortalan cinizmus. Agyrémek. Megélhetési hergelöncök. Polgári szalonnáculás. Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belarusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a »baloldal« »megújul«.” Igen, én is attól tartok, hogy a kampányüzemmód az újabb, minden eddiginél „megnyugtatóbb” kétharmad ellenére folytatódik,  maradnak a végtelenül leegyszerűsítő és egytől egyig arrogáns sorosozó, brüsszelező, migránsozó, riogató plakátok, botrányok és  karaktergyilkosságok.

    Nem szeretném, hogy így legyen.

     

    elfogadhatatlannak tartom, hogy ne emeljünk szót az útjainkat elcsúfító, riogató, szitkozódó és egymást démonizáló plakátözön ellen, vagy a gyermekvédelminek nevezett, és végül érvénytelennek bizonyult népszavazás faramuci módon föltett kérdései ellen.

     

    A mód, a forma, a megfogalmazás, ahogyan a nemes célból politikai eszköz lesz, számomra, és úgy veszem észre, sok jóérzésű jobboldali polgár számára: elfogadhatatlan. ('Felelet': Én úgy látom,sajnos nem!)

     

    Miért fordítsuk félre a fejünket, nézzük és tűrjük szó nélkül, hogy állandósult gyűlöletbeszéd mind a kormányoldalon, mind az ellenzék retorikájában? Hogy számolatlanul pazaroljuk a pénzt az EU, a migránsok, a melegek, a civilek, az ukránok, a tudjukkik és a hatalmon lévőknek bármiben ellentmondani merészelők – a másik oldalról pedig a kormánypárt elleni uszításra? Hogy egyes közszereplők vagyonosodása hajmeresztő, de legalábbis a bérből és fizetésből élők számára utolérhetetlen mértéket öltött? Hogy elképesztően rossz Magyarország külföldi megítélése? Hogy százezrek hagyták el az országot?

     

    Miféle nagyobb jóra hivatkozva lehetséges, hogy a legkisebb kritika vagy fenntartás megfogalmazása nélkül a kormány melletti voksolásra buzdíthat nem egy egyházi személy?

    És miért kell, hogy főpásztora önmérsékletre intse, a kormányhű kommentelők pedig kicsinálják azt a papot, aki le merte írni, hogy nincs olyan politikai párt ma Magyarországon, akire nyugodtan szavazhatna Jézus? (Hodász András katolikus pap írásával zárul a Szemlélek újabb cikksorozata a Telexen.)

     

    Nagyot csalódtam, mert úgy érzem, hogy semmit sem számít már a Fidesznek az a néhány százaléknyi szavazó, aki mindezt nagyon is igényelné, és olyan formációt keresne a szavazólapon, amely keresztény elveinkért és értékeinkért határozottan kiáll, és a nagy egész mellett a járulékos veszteségeket is szem előtt tartja. ('Felelet': A Fidesz-Szdsz hosszútávú célja, hogy egyre kevesebb ilyen ember legyen. Ezért nem volt a Duna tv-n idén keresztény ünnepi műsor.)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Miért nem Ángyán? (2022. 02. 14.) A 'Felelet' 100. cikke (vírusosok nélkül)

    Miért nem Ángyán? (2022. 02. 14.) A 'Felelet' 100. cikke (vírusosok nélkül számítva)

    újságcikka Magyar Hang (hang.hu) újságból, amely a Magyar Nemzet mai kormányújság elődje

    Miért nem Ángyán?    

    Pauló Gergő     2022. február 14.,

    A mindennapi közéleti diskurzus a politikai bulvár szintjén mozog, legfeljebb nyomokban tartalmaz érdemi mondanivalót. Folyamatosan olyan dolgokról olvashatunk és hallhatunk, hogy melyik politikus éppen milyen válogatott jelzőkkel illette a másikat, hogy a miniszterelnök az előre megbeszélt kérdések mentén hogyan játszotta el a nemzet megmentőjét, az erőskezű, hozzáértő, de szerény vezetőt pénteken a Kossuth Rádióban, vagy hogy a hét más napjain a cukrászdában, „spontán” családlátogatáson, disznóvágáson, óvodában hogyan építi az imidzsét a választásokra. Netán hogy Márki-Zay Péter milyen, finoman szólva nem szerencsés szavakkal fejezte ki magát a vasárnapi bejelentkezésében, hogy Jakab Péternek milyen színvonalon sikerült eljátszania a parlamentben a tükör előtt jól begyakorolt szónoklatát, vagy hogy Gyurcsány Ferenc hogyan öntötte ki a szívét a Facebook-oldalán. A narratívák pedig elmagyarázzák nekünk, hogy hogyan kellene kommunikálnia (még véletlenül sem gondolkodnia és cselekednie) a kormánynak és ellenzékének.

    Nem tudom pontosan megmondani, hogy ez a felszínesség a társadalom mekkora részének tűnik fel, de ez biztosan nem lehet a nagy többség, ugyanis akkor nem lenne hatalomtechnikai szempontból kifizetődő stratégia ez a politikai reality show, amit a média közvetít felénk. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ennek semmi, de semmi köze nincsen a világunk lényeges folyamataihoz, amelyek kíméletlenül történnek a háttérben, akkor is, ha nem figyelünk rájuk, sőt, legzavartalanabbul akkor. A csilivili felszín alatt a valós események unalmasnak, lényegtelennek, figyelemre sem méltónak tűnnek, pedig valójában ezek határozzák meg a problémáinkat és boldogulásunk lehetőségeit, az egészségünket, a jóllétünket, illetve hogy bizakodva vagy éppen szorongva nézünk a jövőbe.

    Egy unalmas történet

    Talán mert se Orbán Viktor, se Márki-Zay Péter, se Jakab Péter, se Dobrev Klára nem beszél nekünk erről a politikai világot jelentő deszkákon, nem igazán tudjuk, vagy legalábbis nem csodálkozunk rá, hogy Magyarország szinte egésze kultúrtáj. Ez a kellemesen hangzó eufemizmus a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyrészt az élővilág szempontjából sivatagnak minősülő mezőgazdasági területekből, katonák módjára szabályos sorokba rendezett, jelentős részben idegenhonos, egyfajú és egykorú fákból álló kukoricaföldszerű ültetvényerdőkből, gátak közé kényszerített folyókból, lecsapolt vizes élőhelyekből és persze ember alkotta építmények tömkelegéből áll. Nem nagy felismerés, hogy ennek bizony (néhány, a kirándulók számára fenntartott, apró szelettől eltekintve) semmi köze nincsen az eredetileg itt található, élő és diverz természethez. De még ahhoz a hasonlóan kultúrtájhoz sem sok, ami 100-200 évvel ezelőtti mozaikosságával még a sokszínűség benyomását keltette, és amivel egyre inkább már csak képeslapokon vagy a turizmus fellendítését célzó országimázs-filmeken találkozhatunk. Mi pedig ebben a kultúrtájban élünk (túl), benne vagyunk, amikor dolgozunk vagy amikor pihenünk, ezt látjuk utazás közben a vonatból/autóból, innen származik az élelmünk, ebből vadásszuk le a túltartott, jelentős részt mezőgazdasági terményeken növekedett „vadállatainkat”, ide hordjuk az iparunk és fogyasztásunk hányadékát, ezt túrjuk fel, forgatjuk meg, fertőtlenítjük, gyomirtózzuk, locsoljuk, szárítjuk, szecskázzuk, vágjuk, aratjuk és fűrészeljük évről évre. Legfeljebb azért nem tűnik mindez sivárnak, mert már a viszonyítási alap (amiben szocializálódtunk) sem volt sokkal szebb, illetve a folyamat lassabb annál, minthogy nap mint nap szembesüljünk a változásokkal. Különben is, bármikor megnézhetünk egy jó kis természetfilmet a számítógépünkön anélkül, hogy kinéznénk a vonat ablakából.

    És ez így van rendjén – mondják a szakértőknek beállított ideológusok –, hiszen nem lehet másként elegendő élelmiszert termelni, faanyagot előállítani, védekezni az árvizek ellen, versenyképesnek és sikeresnek lenni az európai és a világpiacon, és persze: növelni a GDP-t, ami valószínűleg a „ki a keresztényibb?” versenyben induló politikusaink szerint kiolvasható a Bibliából, hiszen ellenkező esetben nem kiáltották volna ki konszenzuálisan szent célnak. És természetesen nem gondolkodik másként minderről Raskó György, az összellenzék nemrégiben kinevezett mezőgazdasági szakpolitikai kabinetvezetője sem, akiből ellenzéki választási győzelem esetén alighanem minisztert csinálnak majd. Úgy tűnik, a zavaros és acsarkodó felszín alatt nagy egyetértésben hallgat a mély. A 2010-ben az Ángyán József nevéhez köthető radikális földreformot ígérő Fideszről azóta kiderült, hogy sosem gondolta komolyan a kis- és közepes (értsd: nem konyhakert méretű, hanem emberléptékű) gazdaságokra, azok szövetkezésére épülő, ökológiai és egészségi szempontokat érvényesítő mezőgazdasági politikát. Az alapvetésekben – úgy néz ki – nagy az egyetértés: az embereket (ahol lehet) technológiával kell helyettesíteni; minél nagyobb, összefüggő területeket kell egyben megművelni; az átlagos birtokméretet tovább kell növelni; diverz rendszerek helyett monokultúrákat (vagy csupán néhány növényből álló fajszegény kultúrákat) kell fenntartani; a természetes folyamatokkal ádáz küzdelmet folytató, intenzív, kemizált és gépesítésre alapozott mezőgazdaságot kell támogatni; hazánk minden megművelhető négyzetcentiméterét ki kell szipolyozni, hogy növeljük az exportteljesítményünket; az olcsó, környezetszennyező, munkaerő-kizsákmányoló dél-amerikai, délkelet-ázsiai és afrikai mezőgazdasággal kell versenyeznünk.

    Ángyán Fidesz általi, választási célú felhasználása (2010-ben), majd elűzése a kormányból ugyanúgy ezt fémjelzi, mint Raskó György megbízása az ellenzék mezőgazdasági politikájának megalkotásával. Utóbbi szereplőről néhány gondolat. Ő az, aki szerint Ángyán „országos méretű szabadtéri skanzenné” akarja alakítani az országot. Ezt még 2012-ben, az Egyenes Beszéd című műsorban mondta az akkor éppen valamiért meglehetősen joviális Kálmán Olgával szemben. Raskó egyébként szakmai tapasztalatait olyan dél-amerikai országokban szerezte, amelyek mezőgazdasága soha nem látott sebességgel számolja fel a Föld utolsó biodiverz esőerdeit, hogy helyet csináljon a nagyüzemi szójatermesztésnek és marhatartásnak. Nem csoda, hogy hazánkba visszatérve sem vált a környezeti és egészségi szempontokra érzékeny politikussá. A génmódosított növények beengedését az EU-ba jó ötletnek tartja (amiben kivételesen nem egyezik a véleménye a kormánypártokéval), a klímaváltozást pedig (nyomon követhető megnyilvánulásai alapján) a szerint tartja éppen jó, vagy problémás jelenségnek, hogy az aktuális év időjárása hogyan befolyásolta az agrár-nagyvállalkozóként irányított többezer hektáros birodalmának gabonatermését. Azt hiszem ezt hívják egy-ügyűségnek.

    Szóval Raskó György egy mezőgazdasági nagyvállalat irányítója (is), és hogy cinizmusban felveszi a versenyt a NER-elit bármely tagjával, azt az is bizonyítja, hogy a Népszavának adott interjújában elmondta: támogatná, hogy Ángyán Józsefnek a NER-éra első felében történt állami földbérlet-pályázatok visszásságait feltáró földjelentéseit kiadják egy úgynevezett Fehér könyv formájában. Ez aztán az elszámoltatás! A vicc az, hogy ezekben a jelentésekben az ő érdekeltségei is szerepelnek a somogyi földbérlet-pályázatok kapcsán a földek közel felét elnyerő három nagygazdaság egyikeként. Az interjú egyébként úgy kezdődik, hogy „A mezőgazdaság nagyjából rendben van...”. Kényelmes miniszterjelöltnek tűnik ő a Fidesz számára is.

    Alapvető kérdések

    De térjünk vissza az alapvető kérdésekhez. A magyar társadalom tagjaiként elhisszük-e, hogy ezeknek a pártszínezettől függetlenül egymással a mezőgazdaság terén (is) alapvetően egyetértő politikusoknak van igazuk, vagyis: minél kevesebb munkaerőt alkalmazó minél nagyobb gazdaságok, minél nagyobb összefüggő területeken, minél intenzívebb, kemizáltabb, gépesítettebb, automatizáltabb módon termelő, exportorientált mezőgazdaság kell nekünk, illetve, hogy nem is lehet mást választani? Elhisszük-e ezt annak ellenére, hogy Nyugat-Európában az átlagos földbirtokméret töredéke a magyarnak; hogy a szomszédos Ausztriában az ökológiai(bio)termesztés aránya a 30 százalékot közelíti, míg nálunk a 6-ot sem éri el? Elhisszük-e, hogy a magyar mezőgazdaság biztonságos és egészséges élelmiszert állít elő, miközben a magyar lakosság egészségi állapota tragikus, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák emberek millióit érintik, és a halálesetek bőven több mint fele ezeknek köszönhető? Elhisszük-e, hogy az előbb említett úgynevezett civilizációs betegségeknek semmi közük ahhoz, hogy jellemzően természetidegen módon szinte kizárólag gabonán tartjuk a haszonállatainkat, a növényeink tápanyagtartalma pedig drasztikusan csökkent az intenzív mezőgazdaság hatására? Elhisszük-e, hogy a mezőgazdaságban használt kemikáliák az ember által meghatározott (és időnként változtatott) határértékeken belül ártalmatlanok az egészségünkre?

    Elhisszük-e az ígéreteket, amik a növényvédőszerek, antibiotikumok és hormonkészítmények radikális csökkentéséről, az egyre inkább kimerülő talajok regenerációjáról és a CO2-kibocsátás csökkentéséről szólnak, miközben alapvető ökológiai ismeretekkel tudható, hogy száz és ezer hektárokon 1-2-féle növényt termesztve nem kerülhetőek el a kártevők pusztító növényvédőszerek nélkül, a szántással halottá változtatott talajok termőképessége nem tartható fenn energiaigényes műtrágyagyártás nélkül, az intenzív állattartásra jellemző zsúfoltságban nem lehet elkerülni a betegségeket antibiotikumok nélkül, a nagyüzemi mezőgazdaság magas gépigénye pedig nem működtethető masszív CO2-kibocsátás nélkül? Elhisszük-e, hogy a vidéki közösségek erősítse a cél, amikor a kistelepülések körüli földek távol élő nagygazdák vagy mezőgazdasági integrátor cégek tulajdonában vannak, akik olcsó külföldi bérmunkával műveltetik a földet, miközben a helyiek szinte kizárólag városokban találnak munkát, esetleg elköltöznek, vagy külföldön próbálnak boldogulni?

    Összességében pedig elhisszük-e, hogy elsődleges feladatunk a gazdaság teljesítményének, a GDP-nek a növelése, hogy ez a siker kulcsa, maga a haladás, akárhogy is néz ki közben a környezetünk, akárhogy is érezzük magunkat a munkahelyünkön (ahol az életünk bő harmadát töltjük), akárhogy is alakul az egészségünk, a szociális kapcsolataink, és akármikorra is jósolják éppen a civilizációnk pusztulását.

    Elkészült Ángyán József újabb jelentése az állami földprivatizációnak nevezett intézményesített földrablásról.

    Sorolhatnám még az összefüggéseket a nagyüzemi mezőgazdaság és az ökológiai és egészségi problémák között, valamint az ellentmondásokat a politikai ígéretek és a valóság között, de végül úgyis eljutunk oda, hogy mi, a társadalom tagjaiként min tudunk és vagyunk hajlandóak elgondolkodni és változtatni. A politikai bulvár helyett érdekelnek-e bennünket valódi kérdések és dilemmák, valamint állampolgárként, illetve fogyasztóként hajlandóak vagyunk-e olyan döntéseket hozni, ami a jól felfogott szempontjaink szerint a kívánt irányba mozdítja a rendszert.

    A mezőgazdaságot (és az azzal kapcsolatos területek széles tárházát) érintő politika terén – úgy néz ki – Raskó György kinevezésével az ellenzék nem képzett valós alternatívát számunkra a Fideszhez képest. Például Ángyán József választása erre a posztra az érdemi változás lehetőségét hordozta volna magában, ami viszont nem történt meg. Hogy megfordult-e ez bárkinek a fejében az ellenzéki oldalon, illetve hogy Ángyán elvállalta volna-e egyáltalán, ha felkérik, valószínűleg már soha nem fog kiderülni. Azon állampolgároknak pedig, akik ezen pártpolitikai fejlemények ellenére szeretnék a mezőgazdaságot egy fenntarthatóbb, emberléptékűbb, természetközelibb, egészségesebb irányba „tologatni”, (egyelőre legalábbis) nem maradt más a kezükben, mint a fogyasztói döntéseik, a vásárlói preferenciáik, mint a rendszert befolyásolni képes „szavazatok”.

    A szerző a Karátson Gábor Kör önkéntese

     

     

  • Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek (2022. 02. 19.)

    Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek (2022. 02. 19.)

    Uzsalyné Pécsi Rita

    Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek

    magyarnemzet.hu 2022. 01. 24.

    Sokan azért adják oda a telefont, a tabletet a kisgyereknek, mert egyszerűen maguk sem tudják, mivel van dolguk – mondja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, a Fejleszt vagy rombol? – Kulcs az okoseszközök okos használatához című könyv szerzője, aki hangsúlyozza, hogy az okoseszközök elektronikus drogként hatnak a kicsikre.

    Említette a „fertőzetlen” iskolákat, és könyvében arról is ír, hogy például Franciaországban 15 éves korig alapvetően tiltják az iskolai mobilhasználatot. Ez az elvárás illúzió lenne nálunk?

    – Hogy többek között a francia oktatás ide jutott, az annak köszönhető, hogy már sok tapasztalatuk felhalmozódott. Tarthatatlan helyzet alakult ki, az oktatás színvonala drasztikusan zuhant. Nálunk még nem érett meg az idő arra, hogy teljes állami szabályozás legyen. De megvan az igazgatók, az intézmények szabadsága. Ismerek több iskolát idehaza is, ahol médiamentes övezetet alakítottak ki. Mindig biztatom a szülőket is, hogy ezt bizony lehet kérni, ezért fel lehet lépni. De most a járványban azért rendesen a gép elé küldtük a gyerekeket…

    – Azt mondják, hogy tíz évet léptünk előre a digitális oktatásban.

    – Az lehet, de az iskola nem csak intellektuális oktatásra való. Egy ókori bölcs így fogalmaz: azt az oktatást, amely csak az észhez szól, nem lenne szabad tanításnak nevezni. És az online oktatás csak ezt a területet fedte le – ha lefedte egyáltalán. Sok problémával járt, s ha a tanárokat megkérdeznénk, hogy haladtak, nem kapnánk sok biztató választ. Ezek a gyerekek sokat veszítenek azzal, hogy most a képernyő elé szorultak. Vészhelyzet volt, amikor be kellett mindent zárni. De több igazgatótól hallottam már, hogy ha újból teljes lezárás lenne, akkor sem fognak az alsóban leállni, minden eszközzel megpróbálják a valóságos kapcsolatot fenntartani, és a gyerekeket a többórás képernyőkényszertől megvédeni. Valahogy megoldják – kis csoportokban, szétültetéssel. De tegyük hozzá, a 10–18 éveseknek is alapszükségletük a személyes kapcsolat.

     

    Elektronikus drogként hatnak az okoseszközök

    magyarnemzet.hu 2021.09.22.

    "Úgy gondolta, nem lehet a gépet büntetlenül használni: a gép elvégez valami feladatot, és eközben gazdája, vagyis az ember veszít emberségéből. Hozzá nem nyúlt volna a mobiltelefonhoz vagy a számítógéphez! Az internetnek még a létét is tagadta: olyan nincsen! Vagy ha van, semmi értelme" – e szavakkal emlékezik Molnár Tamásra Barna Teréz, a filozófus asszisztense a Visszatekintés címmel nemrég megjelent kötetben.

    Büntetlenül – főként kisgyermekkorban – bizonyosan nem lehet használni napjaink okoseszközeit – röviden így összegezhető Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató kedd esti előadása, amelyet a Pasaréti Közösségi Házban tartott.

    az okoseszközöket technikának látszó, függőséget okozó szerekként írta le, hiszen a gépek használata a kábítószerekhez hasonlóan jelentős mennyiségű dopamint termel az agyban. Ráadásul „lelkiismeretlen iparágról” van szó, a kütyüket kifejezetten úgy fejlesztik, hogy maguk elé szögezzék az embert, s végső soron függőséget okozzanak.

    Amerikai Pszichiátriai Társaság azt javasolja, hogy a gyerek hároméves kor alatt egy percet se legyen képernyő előtt.

    A neveléskutató félreértésnek nevezte, amikor a szülő a képernyő előtt ülő gyerekéről büszkén mondja, hogy lám, hogy tud koncentrálni. Ez nem koncentrálás, ekkor a gyerek transzban van! Ez olyan, mintha drogozna a kicsi, s Uzsalyné Pécsi Rita külön hangsúlyozta, hogy nem újságírók, hanem a témával foglalkozó kutatók nevezik „elektronikus kokainnak” az okostelefont.

    A túl sok képernyőzés három fő agyi területet sért, amelyekből egy is elég, hogy belássuk, mekkora károkat okoz: a gép előtt töltött idő károsítja az érzelmi folyamatokat, teljesen lerombolja a figyelemkoncentrációt és gátolja a gyermek döntéshozó képességének kialakulását.

    Uzsalyné Pécsi Rita szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a függőség elkerülésére a legjobb ellenszer a valóságos emberi kapcsolatok megléte. – Ha a gyermek alapszükségletei normális úton kielégülhetnek, a rászokás esélye a nullához közelít – mutatott rá. S hogy milyen megoldások vannak? Nem túl bonyolult a válasz, csak ma mintha az evidens dolgokat is magyarázni kellene: mind több valódi, kézzelfogható játék, képzőművészet, zene, sport és a talán legfontosabb, a természet, a kültéri programok. Uzsalyné Pécsi Rita hangsúlyozta,

    a média kezelése tanult viselkedés, ezért a szülői minta a legerősebb. Ha minket is folyamatosan simogatni látja a telefont, és azt érzi, nincs időnk rá, akkor miért várjuk el, hogy ő később ne ezt tegye?

    Vagy ha kamaszkorban korlátozzuk a géphasználatot, akkor annak a szülőre is vonatkoznia kell.

    Uzsalyné Pécsi Rita úgy összegzett: kevesebb technika, érettebb agy. A mai, a digitális oktatás jelentőségét szinte mindenek fölé helyező korszellemre válaszul pedig rámutatott, tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy azokon a helyeken, ahol nincsenek digitális eszközök, a gyerekek tanulási képessége három-négyszerese a mindenféle kütyükkel tanulókéhoz képest.

    a Szilícium-völgy neves fejlesztőinek gyermekei maguk alapította úgynevezett „fertőzetlen iskolákba” járnak, ahol semmilyen digitális eszköz nincs. S ma már például Franciaországban is terjed, hogy 12 éves korig nem használnak digitális eszközöket az iskolában. – Mert miről is marad le a gyerek? – tette fel a költői kérdést Uzsalyné Pécsi Rita. Ha a fentieket figyelembe vesszük, nyugodtan kijelenthetjük: semmiről – sőt sokkal gazdagabb lesz a gyerekkora kütyük nélkül.

     

     Felelet:

    Ezek szerint a magyar kormány és oktatásügy az iskolai számítógéphasználat erőltetésével, kötelezésével, támogatásával a kötelező óvodával, iskolával, a vírus ürügyén kötelezett online oktatással a gyerekek és a magyar nép testi lelki egészségének tönkretételén ügyködik.

     

  • Olajügy - ezt már többször eljátszották (2022. 05. 10.)

    Olajügy - ezt már többször eljátszották (2022. 05. 10.)

    könyvajánló: Pokol Béla: Globális uralmi rend 2. kötet

    Kairosz kiadó, 2008

     

    A mai olajhelyzetre (van olaj, de nem vesszük, van benzin, de mesterségesen drága, van új gázvezeték, de nem használjuk) nagyon emlékeztető korábbi eseményeket ír le a szerző.

    53. o. II fejezet 5.1 és 6. rész:

    Bilderberg csoport 1973-as terv: Olajár négyszeresére növelése, a haszon az amerikai bankoké és a dolláré, a kár Európáé.

    137.o. VIII fejezet 6. rész

    1981, USA által Németországra kényszerített olaj stb. embargó

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Rekosrendező, várostervezés, Bardóczi (2024. 03. 12.)

     

     

     

    Rekosrendező, várostervezés, Bardóczi (2024. 03. 12.)

     

    https://epiteszforum.hu/rakosrendezoi-hogyan-tovabb-iii--rakosrendezo-fejlesztesenek-zoldfeluleti-kerdesei

    Rákosrendezői hogyan tovább III. – Rákosrendező fejlesztésének zöldfelületi kérdései

    2024.02.24.

    Budapest Városháza háromrészes cikksorozatban érinti a Rákosrendező jövőjével kapcsolatos városszerkezeti, építészeti és zöldfelületi kérdéseket. A harmadik részben Bardóczi Sándor, a város főtájépítésze osztja meg gondolatait: “Nem vitás, hogy egy modern Semiramis függőkertje akar itt megjelenni, amely nem áll messze a Közel-Kelet erőforráspazarló és hosszú távon fenntarthatatlan ingatlanfejlesztési modelljeitől."

    Egy, talán sokak számára megdöbbentő ténnyel kell kezdenem: a rendelkezésre álló műholdas infrafotó elemzések alapján Rákosrendező Budapest legnagyobb összefüggő zöldfelületi intenzitásnövekedését felmutató térsége volt az elmúlt 30 évben. Másik megközelítésben azért tudjuk kijelenteni, hogy Budapesten ebben az időszakban nem csökkent drasztikusan, hanem stagnált a zöldfelületi intenzitás, mert Rákosrendezőn, a felhagyott ipari és rendezővágányok területén spontán megjelent és felnőtt egy olyan, a város összmérlege kapcsán is jelentős biomassza, amely sok más rozsdaterületi társával együtt kompenzálni tudta a kertvárosok, a nagy zöldfelületű gazdasági és intézményterületek, illetve zöldmezős beruházások által generált – egyébként óriási mértékű zöldfelület pusztítást. Ennek a város ezen térségére ható mikroklimatikus jelentősége nem kitárgyalt téma, mint ahogyan az sem, hogy a rozsdaterületek egyébként abszolúte kívánatos rehabilitációja rövid és középtávon hogyan rajzolhatja át a város zöldfelületi arányát. Különösen akkor merül fel ez a kérdés élesen, ha a rehabilitáció egyáltalán nem számol értékes zöldfelületi elemek megtartásával, hanem – ahogyan egyelőre sajtóhírekből értesülhettünk róla – azt a koncepciót követi, hogy egy vasbeton födémet épít a rendező pályaudvar fölé, és a terület beépül a városban még nem tapasztalt méretű magasházakkal, a maradék vasbetont pedig „parkosítják".

    Semiramis függőkertje és fenntarthatósága
    A Magyar Államnak, ha eddig nem is, de mostanra már lehet azért némi fogalma arról, hogy mekkora pénzbe kerül fenntartani zöldfelületet vasbeton födémen, ahol majdnem mindent, amit a talajkapcsolatos növényzet esetében megold a természet (ingyenes ökológiai szolgáltatások), azt az ilyen födémeken gépekkel, energiával, emberi erőforrással és kudarc esetén újratelepítéssel kell megoldani. Kicsiben erre ugyanis jó modellel szolgál mára a Dózsa György úti mélygarázs és a Néprajzi Múzeum fölötti vékony biotikus hártyaa maga rendkívüli, altalaj és talajvíz, illetve talajélet és tápanyag nélküli kitettségével. Azért írom, hogy kicsiben, mert míg a Városliget esetében ez 3-4 hektárnál nem jelent többet, a Rákosrendező esetében ez tízszeres léptékben vízionált – egyelőre csak suta és laikus politikusi mellékmondatok szintjén. Nem vitás, hogy egy modern Semiramis függőkertje akar itt megjelenni, amely nem áll messze a Közel-Kelet erőforráspazarló és hosszú távon fenntarthatatlan ingatlanfejlesztési modelljeitől. Mindezt persze egy olyan hazai kulturkörnyezetbe helyezve, ahol a fenntartással és annak költségeivel a legtöbb fejlesztési modell nem számol. A Philón vagy Hérodotosz által az ókori világ hét csodája között leírt Semiramis függőkertje a csodák közül elsőként semmisült meg, amely az elképzelés fenntarthatóságát legalábbis árnyalja.

    A tervek érzékenységén múlik minden
    Nem akarom azonban a Rákosrendezőn tapasztalható szukcessziós folyamatot, amely során a „természet" visszahódította az ipartól és a vasúttól a területet, valamiféle paradicsomi állapotként jellemezni. Ha az űrfelvétel elemzések megszépítő messzeségéből rázoomolunk a területre, netán vagyunk elég merészek személyesen is bemerészkedni ebbe a nagyvárosi dzsungelbe, akkor többnyire aggresszíven terjeszkedő bálványfákat, gyalogakácot, zöld juhart és egyéb idegenhonos inváziós fás és lágyszárú növényeket fedezhetünk fel ebben a sajátos társulásban, elegyesen persze honos hazai nyár, mezei juhar, korai juhar, kökény és vadrózsa vagy galagonya fajokkal. Ez utóbbiak, gondosan kiválogatva, érzékeny tájépítészeti tervek alapján jó bázist, kedvező alapot tudnának teremteni a teljes térség reális és mértéktartó bérlakás és intézményi átalakulása során egy, a közterületeket kondicionáló zöld infrastruktúrának, illetve az új „parkvárost" jól kiszolgáló, 20-40 hektáros közparknak, miközben a terület közel kétharmada beépíthető lehet az iparvágányok költséges lefedése nélkül. Még ebben az esetben is jelentős mértékben szűkülne az a zöld tömeg, amely a spontán szukcesszióval kialakult, s összvárosi szinten az eddig egyensúlyt teremtő zöld növekmény eltűnne, ezzel negatív irányba billentve a város zöld mérlegét, de messze nem lenne olyan drasztikus a változás, mint egy tabula rasa esetén. Azaz, ha megmentjük a Rákosrendező spontán beerdősült zöld tömegének értékesebb részeit, s a veszélyes invazívokat lecseréljük klimatikus és esztétikai szempontból egyaránt megfelelő növényekre, akkor egyrészt nem kell évtizedeket várni az új városrészben sem a zöldfelületi borítottságra és árnyékra, másrészt a kiegészítések egy élhető és fenntartható rozsdaterületi rehabilitációt eredményezhetnek a mostani harmadik világbéli állapotok helyett. 

    Időzített bomba a mélyben
    A megoldandó kérdések között foglalkoznunk kell az ipari múlt, és ezzel együtt a térség talaj- és talajvízszennyezettégével (pakura, egyéb olajszármazékok, toxikus nehézfémek) és a II. világháború során a térséget sújtó bombázás utóhatásaival.  Rákosrendezőt a tűzszerészek a mai Magyarország területén a legkevésbé hatástalanított, fel nem robbant bombákkal és aknákkal leginkább „szennyezett" területként tartják nyilván. A terület fejlesztésre való előkészítésében mindig ez a tény jelentette az egyik legkomolyabb nehézséget, de erről ma nagyon kevés szó esik a területfejlesztési elképzelések között. Pedig igen komoly és nagy költséggel járó előkészítési munka ez. 1944 júniusában, júliusában és szeptemberében több hullámban érte jelentős bombatámadás a fővárosi pályaudvarokat, kiemelten a Józsefvárosi személy- és teherpályaudvart, valamint a két legnagyobb rendezőpályaudvarunkat, a Ferencvárosit és a Rákosrendezőt. A pályaudvarokat több mint 10 ezer bombával szórták meg a náci hadigépezet ellátási útvonalait megbénítani szándékozó amerikai bombázók, amely 2745 tonna robbanóanyagot jelent az összes budapesti pályaudvarra vetítve. Rákosrendező kiemelt célpontja volt ezeknek a támadásoknak, három alkalommal is indult célzott bombázás a teljes működésképtelenné tételére. A tűzszerész szervezetek joggal feltételezik ezért, hogy a mélyben még ma is működőképes szerkezetek száma itt a legmagasabb a fel nem tárt és nem hatástalanított területek közül. 

    Mindezek mellett számolni kell még a rendező pályaudvar több mint 100 éves ipari múltjával, amelynek során a vasúti haváriák, a múltban meglehetősen lazán kezelt környezetvédelmi szempontok teljes vagy részleges hiánya az áruszállítás és a deponálás, rakodás során, valamint a bombázásokban megsemmisült hadianyagokat, vegyi anyagokat szállító tehervonatok szennyezése mind-mind a rendezőpályaudvar talajában és a talajvízben akkumulálódott. Ezek vizsgálata, ártalmatlanítási terve nélkül tartós emberi használatra a terület ma nem alkalmas. A növényzet számára is csak feltételekkel az. Ugyanakkor a talajszennyezés semlegesítésében, ún. remediálásában jelentős szerepet tölthetnek be az erre alkalmas, a szennyezést elviselő, sőt a talajból felszívó, ezáltal a talajt megtisztító növények. A bioremedáció, illetve a fitoremediáció ismert és fejlődő eljárások, példának okáért a hasonló ipari múlttal küzdő londoni East End városrehabilitációs programjában (amelynek intenzív szakasza volt a Londoni Olimpia és a helyén létesülő Queen Elizabeth Park létrejötte és a Lee folyó ökológiai rehabilitációja) sikerrel használt, és a teljes talajcserét kiváltó, költséghatékony eszközzé vált. Mindezek a lehetőségek nálunk is rendelkezésre állnak – de az előrelépést nem a vágányok lefedésében kell keresni. 

    Kék infrastruktúra
    A Rákosrendező azért is sajátos pályaudvar és rozsdaterület, mert egy szakaszon teljesen maga alá temeti és csatornába kényszeríti a Rákos-patakot. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából 2017-ben a BFVT és a Tér-Team mestertervet készített, amely a rákosrendezői szakaszon a nem működő vágányok területén mintegy 180 folyóméternyi hosszon számol a patak kiszabadításával. Osztott padkás rézsűvel rehabilitálná azt, a partján pedig növényültetéssel egy renaturalizációt hajtana végre. A Budapesti Fejlesztési Központ és a BFVT későbbi, immár Rákosrendezőt célzó urbanisztikai tanulmánytervei ennél is továbbmennek. A kialakult növénytakarót, a turisztikailag is fontos Vasúttörténeti Parkot, a Nyugati pályaudvar hosszú távú rendezését és a Podmaniczky utca menti, Nyugati pályaudvar mögötti, vasútüzemi szempontból már alulhasznosított területsávot alapul véve egy, a Rákos-patak zöld tengelye és a Nyugatit a Városligeten és a Rákosrendezőn keresztül a Vasúttörténeti Parkkal összekötő zöld tengely „keresztutcájáról" (gyalogos és kerékpáros sétánykapcsolat és ökológiai folyosó, zöld út) beszélnek, vagyis két városi jelentőségű zöldhálózati elem reménybeli kialakítása lehet a cél. Itt, ebben a kereszteződésben nyílhat esély arra, hogy a Rákos-patak az elképzelt parkban kilépjen a medréből és egy kialakított nagy vízfelület segítségével (záportározó) egyrészt részt vegyen a villámárvizek és a felszíni csapadékvíz helyben szikkasztásában és elpárologtatásában. Így működhetne a szivacsváros koncepció részeként, a környék csatornahálózatát rendkívüli esőzések idején tehermentesítő záportározóként, a környék hőszigeteit a víz és a zöldfelület párologtatásával természetesen légkondicionáló klímavédelmi „berendezésként", és rekreációra (horgászat, vízi sportok, korcsolyázás) alkalmas parkelemként. Így lehetnének a hátrányokból előnyök, a tájsebekből pedig élhető város.

    Két út, két következmény
    Azt látom, hogy Rákosrendező rehabilitációja régóta megoldandó kérdése a budapesti rozsdaterületi rehabilitációs programnak. A Főváros ajánlata a terület sorsára az, hogy legyen belőle egy zöldfelületekben, öröklakásokban és bérlakásokban gazdag, alapintézményekkel, sportlehetőségekkel, rekreációs zöldfelületekkel gazdag, kondicionált és élhető modern városrész, ahol a 15 perces város ideája a hasonló pozíciójú, ipari rozsdából már átalakult társainál megvalósult, olyan jobb sorsú városokban, mint Stockholm, Oslo, London, Párizs, Amszterdam, Berlin, Dublin, Hamburg, Barcelona, Bilbao, Milánó, Bécs vagy Sevilla. Hasonló példák tucatjai bizonyítják, hogy a rozsdaterületi városrehabilitáció képes olyan emberi léptékű parkvárosokat létrehozni terhelt vasúti és ipari területeken, ahol nagyságrendekkel jobb élni. Az állam ajánlata pedig az, hogy legyen belőle egy maxi-Dubaj, annak minden magamutogatásával, környezeti, közlekedési, közmű, élhetőségi kockázatával és öncélúságával, amelynek a végeredménye nem a nyugodt élhető város. 

    Nem a nyugodt élhető város, hanem a stroke közeli agyérgörcs és a maximalizált profit, amely kevesek nagy hasznát gyarapítja a város jelenlegi lakóinak pedig nem biztosít jobb életfeltételeket.

    „Ó, mondd, te kit választanál?"

    Bardóczi Sándor, főtájépítész
    Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Tájépítészeti osztályvezető

    'Felelet' kiegészítései:

    1: ne 2/3, hanem 5% beépítés, a park a környező településrészeket szolgálja ki parkként és némi középülettel

    2: fák lassú lecserélése, sose csökkenhet a lombmennyiség

    3: patak kiszabadítása, görbítése, nem lépcsős part, hanem szabálytalan lejtős

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     



  • Söralátétes adót ígértek 2010-ben (2023. 12. 07.)

    PSöralátétes adót ígértek 2010-ben (2023. 12. 07.)

    Rendkívüli eset: Egy fontos és igaz cikk a kormánysajtóban.

     

    https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/12/szabadsagszereto-kurucok-hazaja

    A TUDATOS POLGÁR – Egyszerű és kifizethető adózással kell segíteni a törekvő magyarokat

    Szabadságszerető kurucok hazája
    Huth Gergely           

    2023. dec. 6.

     A cikk, megjegyzéseimmel:

     

    „Ez az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – mondta Kövér László, a Fidesz alapító tagja és választmányi elnöke a nagyobbik kormánypárt novemberi kongresszusán. 

    Szavaiban benne van minden, amit a magyarokról tudni kell: tevékeny, magabíró, állhatatos, harcos nép vagyunk, és szeretjük, ha a mindennapjainkat önállóan élhetjük.

         ’Felelet’: Kérdés, hogy Kövér és a Fidesz ezt fenn akarja-e tartani, a magyarságot segíteni szándékozik, vagy a kijelentés inkább az elnyomandó ellenség szükséges jó ismeretét mutatja csak.

     Ezért is gyűlöljük az elnyomást és a külső kényszert. Megküzdöttünk és megküzdünk a labancokkal, a moszkovitákkal, a brüsszelitákkal, és megvetjük ezek kiszolgálóit, a kollaboránsokat és hazaárulókat.

    Egyszóval a magyar nép nem birkatermészetű, miként ezt miniszterelnökünk is számtalanszor kifejtette, szabadságharcos lelkületünket a legfőbb magyar fundamentumként azonosítva be. Így mi, az öntudatos, a hétköznapi életben is szókimondó és szabadságszerető magyarok kevésbé vagyunk alkalmasak futószalagmunkákra, nem szeretünk bevarrt szájjal robotolni a multiknál, inkább vállalkozunk, kisgazdaságot vagy kisipart viszünk, hiszünk a magántulajdonban, a saját házban, az összetartó családban. A négy kereket is inkább tudjuk a sajátunknak, mint hogy valami kölcsönzött villanyrolleren vagy applikáción lefoglalt mopedautó volánja mögé préselődve nevettessük ki magunkat.

         ’Felelet’: Miután szinte minden kormányzati lépés 4 plusz 13 éve a családi gazdaságok ellen szólt (kezdve Ángyán tönkretételével), úgy tűnik, a kormány mégiscsak futószalagmunkára szán minket. Egy kis réteget itthon alkalmaz a többiek megfegyelmezésére, másik nagyobb réteget, akik itthon nem bírják már ezt az elnyomást, külföldre üldöz, hogy ott szolgálják ugyanazokat a multikat. Más: A négy kerekes mondattal nem értek egyet, de ez más téma, az élhető város és közlekedés szakterülete. Szerintem a megosztott közlekedés és a kis takarékos járművek jók. A rossz, ha kötelező, és hogy a nyomkövetés vele jár manapság.

    Ezért is tartom fontosnak, hogy felhívjam a figyelmet adó- és közgazdasági rendszerünk egy nagyon fájó és gyors orvoslásra szoruló fogyatékosságára. A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) tavalyi kivezetése óta ugyanis sokan nem találnak magukra az országban. A tarthatatlan és visszaélésekre lehetőséget teremtő adókonstrukció valóban megérett a likvidálásra, de azóta is észszerű megoldás nélkül maradt egy fontos réteg, amely a közgazdászok és gazdaságpolitikusok szemé­ben talán csak adóminimalizáló mikrovállalkozók képében tűnik fel, de valójában ez a tipikusan magyar, kuruc és székely vérű, dacos embertípus, mely a saját egzisztenciális és családi védőbástyája oltalmában törekszik előre, s mely, bár keveset fizet, de keveset is kér és sokat ad, nos ez a típus az őrtüzek őrzője, a nemzeti szuverenitásunk és az örökké feltámadó magyar élet megtestesítője. A nemzeti, polgári-patrióta oldal klasszikus szavazója, a kitartó és konok ellenálló, mely mentalitás révén nemzet maradt a nép a bolsevik diktatúra és a rendszerváltoztatás utáni posztbolsevik visszatérések időszakában is.

         ’Felelet’: Feltehetően épp a feltámadó magyar élet és nemzet megsemmisítése a cél, mint már 500 éve, a Habsburg megszállás óta. Ennyire nem lehet ügyetlen és szerencsétlen a Fidesz, hogy mindaz, amit eddig tett (SZDSZ testvérével együtt), az véletlen legyen. Más: A szocialisták EVA-ja igazságosabb volt, ott se kellett számlát gyűjtögetni, de arányos volt az adózás. A Fidesz minden téren a gazdagokat és a tolvakójokat pártolja. Ilyen volt, amikor elengedték az önkormányzatok tartozását, a felelőtlenek, pazarlók és korruptak jártak jól, a tisztességesen gazdálkodók rosszul. Az EVA és a KATA is túl bonyolult volt, lényegében könyvelő kellett hozzá, főleg a hetente változó szabályok miatt. Utoljára évente fél óra alatt elintézhető adó rendszert az Antall kormány alatt láttam. Persze a visszaigényelhető ÁFA a rendszer legnagyobb hibája. És újabban a lassan mindenhol kötelező nyugta és számlaadás, pláne névre (Orwell). Egyáltalán minek cégforma? Egy személy, egy család miért nem adhat számlát? És miért felel egy család mindenével, míg egy KFT, egy mukticég semmivel tetteiért?

    A 2006-os Kossuth tér népe ez, melynek köszönhetően a nemzeti kormányzás végül hatalomra jutott, és azóta is stabil, erős társadalmi felhatalmazással, stratégiai nyugalomban végezheti munkáját a világpolitika viharai közepette is.

         ’Felelet’: Hát épp ez, a Kossuth tér népe, amitől már akkor is viszolygott a Fidesz. Nem véletlen, hogy nem adtak kárpótlást, nem kért bocsánatot a főbűnös rendőr mai belügyminiszter barátja.

    Persze nem a rózsaszín párducnak öltözött biciklis-motoros futárforradalmárok védelmében írok, akik tavaly nyáron bőszen köpködték a rendőröket, és sok vidám percet okoztak nekünk a karmelita falai alá szervezett Monty Python-emlékversenyekkel.

         ’Felelet’: Ez fölösleges védekezés a hatalommal szemben. Lényegtelen, hogy épp kik voltak szervezhetők. A legtöbb magyar már 2012 óta feladta a tüntetést, reménytelennek tartja. A többi külföldre ment. Példa: Az oltást 3 millióan még a kényszerítés ellenére se volt hajlandó beadatni magának, a tüntetéseken mégis legfeljebb százak voltak. (Igaz, öt év börtönnel fenyegették az ellenvéleményt.)

    Ők csak a multinacionális hiénacégek eszközei voltak, hiszen az évek során elfajzott, havi hatszázezer forint bevétel után is csak ötvenezret adózó katarendszer nyertesei nem az elvárt nettó szerint kifizetett futárok és droidok voltak, hanem azok a piacainkra betörő, de semmiféle beruházást és értéket nem teremtő cégek, amelyek így szinte adómentesen jutottak munkaerőhöz. A háborús gazdasági válság idején ezt az amúgy is igazságtalan és piactorzító engedményt nem tarthatta fenn a kormány, viszont azóta bebizonyosodott: a változtatás hevében a lavór vízzel együtt a gyermek is kicsusszant.

         ’Felelet’: A KATÁ-t a Fidesz hozta létre, sok évig üzemelt, még meg is emelték havi egymillió bevételig az 50 ezer forintos adó lehetőségét. Aztán év közben váratlanul megszüntették, ilyen mélyre még tán a Kádár rendszer szintén rendeleti kormányzása se süllyedt.

    Lássuk konkrétan, mit tehetnek ma a volt a katások! Egyfelől – nem fontossági sorrendben – ott vannak a művészek és az újságírók. Nekünk a szánk lapos, mert a szellemi munkát végzőknek a kormány méltányos konstrukciót teremtett: ez évtől elengedték az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkáltatóra eső részét, így a munkabérünknek a nem hagyományosan adózó, azaz legalább a minimálbért kitevő része fölött a korábbi mintegy 35 helyett csak húsz százalék adót kell fizetnünk.

         ’Felelet’: Nem értem. Azaz minimálbérig 35% az adó? „szánk lapos” Ez megint valami új szleng, vagy az újságírók kocsmában használt nyelvezete? Kötelező ismernie, megtanulnia a nemzetnek?

    A volt katásoknak általában véve is csalogató a munka világa, azaz a kényszervállalkozói lét feladása.

         ’Felelet’: Ez itt nem teljesen világos. Jól értem a később leírtakból? A családi vállalkozást fel kell adni, hogy rabszolgamunkának menjünk? A „munka világa” a mondatban a családi gazdaság? Helyette csalogat a multi munkahely? Vagy a semmittevés, disszidálás, öngyilkosság, alkoholizmus csalogat? A kormány egyébként mintha mindig a multinál végzendő rabszolgamunkára gondolna, amikor arról beszél, hogy egyre több ember dolgozik, van munkahelye, részt vesz a dicső „munka alapú társadalomban”. Ez utóbbi kedvenc kormány kifejezés nekem mindig fenyegető és hazug, kétértelmű; a rákosi korszak szlogenjeire emlékeztet, például a dolgozó nép vagy a vas és acél országára. Nem jót jelent.

    Az Orbán-kormányzás nagy vívmányaként eleve nagyságrendekkel mérsékelték az „élőmunka” adóját, hiszen a liberálbolsevik időkben már az alsó középréteg is a magasabb adókulcsok alá esett, így az ország nagyobb része fizetése egy részét feketén, zsebbe vagy nyakatekert módon leköltségelt juttatások formájában kapta. Ráadásként a nemzeti kormány az adócsökkentést a családi és más adókedvezmények széles rendszerével fejelte meg. A társadalom legnehezebb sorsú rétegeit, „az alsó két decilist” pedig az ország történeté­ben sosem látott, erős szociá­lis háló védi az ellehetetlenüléstől. Mindeközben a teljes lakosságot óvja a lecsúszástól a méltányos áron befagyasztott rezsiköltség, a megfizethető és általános társadalombiztosítás, a lakás- és kisvállalkozói hitelek kamatstopja vagy az árstoprendszer – a mai nehéz időkben is. Azt sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az Orbán Viktor által még 2010-ben megígért, majd valóra váltott egymillió új munkahely programja válságállónak bizonyul, hiszen a háborús és szankciós megrázkódtatások ellenére sem nő a munkanélküliség: aki akar, ha szerény bérért is, de talál munkahelyet Magyarországon.

         ’Felelet’: Ez a bekezdés olyan, mintha azért írták volna, hogy a cikk megjelenhessen. Szerintem, ha volt is kis javulás, az csak a kádári húzd meg ereszd meg játék volt, az SZDSZ játszotta a végén a húzd meg-et, a Fidesz meg eresztett. A duplájára növelt rezsit 20%-kal csökkentették, a már fizethetetlen kamatokra adtak egy kis időkedvezményt, a teljesen tiltott élelmiszer piacokra adtak egy kis lehetőséget.

    Itt érünk vissza a kurucokhoz, azokhoz, akiknek mégsem vonzó, hogy váltógombot fröccsöntsenek a japánoknak, vagy dél-koreaiak vezénylete alatt üssék az ólmot, míg akkumulátor nem lesz belőle. Akik szeretnének megmaradni a magyar élet önfenntartó, egymásnak szolgáltató és termelő, portékáját, munkáját bizalmi alapon, saját kapcsolatai révén vagy kispiacon értékesítő világában.

    ’Felelet’: Egyértelmű pedig, hiába nem akarja látni a Fidesz hívők serege. Épp akkugyártónak akarnak minket besorozni.

    A klasszikus értelemben vett kisgazdák kiújult problémái külön cikket érnek meg, ezért maradjunk most a többi egyéni és mikrovállalkozónál, azoknál, akiknek az eleve rosszul elnevezett „vállalkozói” formára számlás magánszemélyként, a létfenntartás eszközeként van szükségük. Ők sosem fogják tudni kitermelni a munkabér összes, még mindig ötven százalék fölötti terhét, a praktikus kisvállalati egyszerűsített adó, azaz a kiva is elérhetetlen számukra. Így újra adócsalásra és feketézésre vagy az őrületbe kényszerülnek.

         ’Felelet’: Ez egy jó bekezdés volt. Egészen pontos, korrekt. De hogy jelenhet meg ilyen mondat egy kormánylapban, sőt bármely lapban? (Lévén, hogy a hivatalos ellenzék valójában azonos a kormánnyal.) Csak véletlen? Egy jószándékú írás valakitől, aki még semmi fontosat nem írt eddig? A cenzor figyelmetlen volt? Vagy terv van mögötte? Mint amikor megjelent a Rákosi korszakban egy cikk, előkészítve valamely eseménysort, pl. kirakatpert vagy a szerzetesek utcára lökését? Pár ilyen őszinte írás ugyanitt (illetve az elődnél) 2012-ben jelent meg, de aztán gyorsan visszavonulót fújtak. Igazat tilos írni.

    Az utóbbin, az őrületen az átalányadózást értem, mely elsőre kecsegtetőnek tűnik, de az adminisztrációja nemhogy egy söralátéten, de a békemenet „Nem leszünk gyarmat!” óriásmolinóján sem férne el.

    Ilyen rendszert kizárólag minisztériumok sötét szobáiban ülő csinovnyikok képesek kitalálni. Az elektronikus áramkörök elmélete terén tett rövid edukációs kalandjaim során találkoztam olyan képlettel, ami nem fért el egy oldalon. Nos, az átalányadó rendje hasonló. Bizonyos szakmák (a minimálbéren felüli részre) húsz, mások negyven százalékkal adóznak benne, de elég egy apró hiba, és az ember a legmagasabb kategóriába csúszik, visszamenőleg. Egy fényképész például húsz, egy operatőr érthetetlen módon már negyven százalék átalányadót fizet, de ha az esküvői fotós csak egyszer is videózni merne, akkor visszamenőleg az összes adója negyven százalékra nő! Egyszóval szánalmas az egész.

         ’Felelet’: Tetszik az első mondat.

    Nagy lelkesedéssel fogadtuk a Fidesz–KDNP 2010 előtti programját, majd az új kormány legelső, 2010-es intézkedéscsomagját, amely korántsem csak a pálinkafőzés és disznóvágás szabadságáról, hanem a törekvő polgár szabadon bocsátásáról szólt.

         ’Felelet’: Hát igen. Abból semmi sem valósult meg. Lásd: Ángyán, posták, vasútvonalak, kisiskolák... Később már program se volt, csak hogy folytatják, aztán meg hogy rettegjünk az alternatívától. Ezért támogatja a Fidesz 2006-tól máig a szemkilövőt, például nyilvánossággal (és ki tudja mi mindennel).

     Nem juthatunk ismét oda, hogy fináncok túrják fel a szénaboglyát egy demizson rejtett pálinkáért vagy helikopteres pribékek vadásszanak napszámosokra a szőlők fölött, mint azt Gyurcsányék Villányban megtették. Lépni kell, és még nem késő az amúgy is meglévő kedvezmények kusza rendszerét egy új, egyszerű és söralátéten valóban bevallható adónembe önteni. Már csak azért is, hogy a nemzeti kormányzás iránt elkötelezett, kuruc-Magyarország tovább élhesse 13 éve visszanyert, önálló életét.

         ’Felelet’: Épp ez a Fidesz zseniális színházi szerepe. Úgy kell játsszon, mintha ő lenne a jó hős, miközben a gonosz szereplő tetteit folytatja. Ehhez kellett az előző szereplő végjátéka az itt leírt szüreti jelenetekkel. Hogy úgy tűnjön, megjött a megváltónk. „Nemzeti kormányzás iránt elkötelezett, kuruc-Magyarország” talán létezik, de az eddigi 13 év biztos nem volt „visszanyert, önálló élet”.