user_mobilelogo

Tagged in: jó ember

  • *** 2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - 2020. 11. 14.)

    2020-as Ángyán József interjú, 24.hu-ról (2020. 05. 19. - 2020. 11. 14.)

     

    ugrásaz interjú részre

     

    (előre sorolva a cikkek között, 2021. 01. 03.)

     kiegészítés 2021. 01. 27: Lázár János interjú a 24.hu-n, amiből kiderül, hogy Gödöllői egyetemet még jobban magának szerzi meg a fidesz, még több tisztességes ember eltávolításával...

    korábbi összefüggő a darvasbela.atlatszo.hu-n : Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel: "A KTI felszámolása Orbán Viktor harmadik kormánya, Balog Zoltán felügyelő minisztersége és Tőzsér János rektorsága alatt, Gyuricza Csaba dékán és Urbányi Béla mb. KTI intézetigazgató, dékán-helyettes aktív szerepvállalásával valósult meg... nem csupán dékáni akció és még csak nem is belső ármány, vagy a másokon átgázoló erőszak vezetett ilyen fokú pusztításhoz... A pártállami időkben az egyetemi párttitkárt megnevezték. A mai módszerek úgy tűnik, más típusú „akarat-közvetítőket” kívánnak... éppen a ledózerolt intézetünk, a KTI volt hivatali helyiségeit bocsátották a rendelkezésére."

    (korábbi'Felelet' cikk)

     

    24.hu interjú:

    Ángyán József: Viktor azt mondta, „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”

    Nagy József 2020. 05. 19. 11:18

    kiemelések: Felelet.hu

    Rendszerváltós Nagyinterjú a professzorral, aki nem kért a mézezett pórázból, és elhagyta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

     

    Tényleg családi feszültséget okozott egy önnel készült 2014-es interjúnk?

    Csak a címe: „Ángyán: A feleségem szerint negyvenéves Kádár-korszak jön”. Amikor megláttam, fogtam a fejem, hogy mit szól majd ehhez a párom. Nem akartam én politikai aktort csinálni belőle. Szerencsére megbocsátott, a kommenteken pedig jót nevettünk.

    Tényszerű volt az a cím, hiszen a cikkben az Orbán-rendszer tartósságát firtatva ön így fogalmazott: „A feleségem például azt mondja, most ismét egy újabb olyan negyven év következik, mint a Kádár-korszak. De én optimistább vagyok. Nem működtethető a végtelenségig egy ilyen korrupt, velejéig romlott rendszer.” Azóta hat év telt el, s az Orbán-rendszer köszöni, virul.

    No, mi a tanulság?

    Mi lenne?

    Az, hogy a végén általában a feleségemnek lesz igaza.

    Elég sok van vissza az újra negyven évből.

    Annyira azért talán nem lehet igaza a páromnak.

    A történelem számos példával bizonyította, hogy egy rendszer, ami fölszámolja az erkölcsi alapjait, törvényszerűen elbukik.

    A Római Birodalom, sőt, a kommunizmus is pont így múlt ki.

    A kommunizmus gödöllői kimúlásából, a rendszerváltásból ön is kivette a részét, de az országos politikától akkor még meghátrált.

    Szerencsém van Gödöllővel, hiszen ez a város ütötte ki az első téglát a hazai kommunizmus falából. A helyi MDF-csoport az 1988. októberi alakuló ülésén eldöntötte, hogy visszahívja a választókerület országgyűlési képviselőjét, Cservenka Ferencnét, aki az Országgyűlés alelnöke, Pest megye párttitkára, a Központi Bizottság tagja, Kádár János jobbkeze volt akkoriban. Csodálatos harc kezdődött, aminek nyomán 1989 szeptemberére a fórumos Roszik Gábor lett a képviselőnk, ő hazánk első szabadon választott honatyája. Az agráregyetem aulájában tartott forró hangulatú nagygyűlésen még a csilláron is lógtak, sokan felszólaltak, előttem Gémesi Gyuri, a mostani polgármester, aztán jöttem én. Felemelő volt. Másnap félrehívott az egyetem személyzetise, hogy „barátilag ajánljuk, Ángyán elvtárs, keressen másik munkahelyet”.

    Mire ön?

    Annyit válaszoltam, hogy én azért kivárnám, mi lesz ebből a rendszerváltós ribillióból.

    Belépett valamelyik új pártba?

    A kereszténydemokratákhoz. Ma is úgy gondolom, hogy kellene nálunk is egy tisztességes keresztény-szociális párt. Azzal vett rá Szakáll Ferenc professzor úr a belépésre, hogy háromezer fő kell a pártalapításhoz, és ehhez szükség van rám is. Csatlakoztam hát az alapítókhoz, de amint kezdődtek a veszekedések, nem kellett hozzá sokat várni, kimenekültem. Korábban győzködtek más pártok is, hogy legyek az országgyűlési képviselőjelöltjük. Idővel lényegében beadtam a derekamat, és azt mondtam nekik, hogy beszéljék meg a feleségemmel is, az akkor négy pici, közösen vállalt gyermek mellett erről csak együtt dönthetünk. Ám Ildi, hála Istennek, úgy elzavarta őket, csak úgy porzott a nyomuk. Így úsztam meg a rendszerváltást. És ezért maradtam életben. Nem vicc. Úgy jártam volna, mint szegény Csengey Dénes, akit azonnal elvitt a szíve. Olyan vagyok, hogy ha belelkesedem, csinálom kétszáz százalékon, s amikor szembesülök a gazemberségekkel és a tehetetlenségemmel, végem. Ezt én akkor ilyen világosan nem tudtam, a feleségem viszont igen. Vigyázott rám. Már akkor jobban ismert engem, mint én magamat. Tudta, némely kihívásra nemet kell mondanom, úgyis jön másik. Jött is, másfél évtizeddel később, azt se volt egyszerű túlélni.

    Ne rohanjunk annyira előre. Honnan lesz gödöllői agrárprofesszor az ember?

    Anyai nagyapám Somogyszob tanítója volt, az apai ág sarjai pedig, ameddig a szem ellát, siófoki jobbágyok, majd megbecsült parasztgazdák voltak. A nagyapám az ötvenes években kuláklistára került, úgy érte el a huszonöt holdas határt, hogy a törvény szerinti ötös szorzóval felszorozták a szőlejét. Mindent elveszített, amit a családja évszázadok alatt összerakott. Egy kis darabka földet, pár sor szőlőt és egy pincét hagytak meg neki, onnantól odakint töltötte a napjait, fogyasztotta a borát, be-behívta az arra járókat, este magától hazavitte a szekér. Úgy halt meg, hogy valamitől megriadtak a lovak, beesett közéjük, és bár kapaszkodott az istrángba, lába tört, amputálták, napokig agonizált. A fia, édesapám pedagógus lett, nyelvtanár, angol, német, latin és orosz, a kilencvenhetet töltötte nyáron. Én magam falun cseperedtem, osztatlan alsóban tanultam meg írni, olvasni, utóbb kitűnőre érettségiztem a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, német és idegenvezetés tagozat, oroszból is van nyelvvizsgám.

    Kitűnő érettségivel nem volt szokás az agrárra menni.

    A vér valószínűleg nem válik vízzé, a génjeimben lehet a vonzódás a földhöz, a faluhoz, a vidékhez. És persze ott a családi kishitűség is. A kuláklét és az istenesség retorziójaként a kommunizmus beleverte a famíliába, hogy nekünk úgysem sikerülhet, ráadásul abban az évben a gödöllői agráron előnyt élveztek a somogyiak. A gimnáziumi tanáraim csodálkoztak, szerintük orvosi, ügyvédi vagy közgazdászi pályán lett volna a helyem. 1972-ben kezdtem az egyetemet, de nem sokat ültem Gödöllőn, jártam a világot, pályáztam külföldi tanulmányutakra, akkoriban kevés agrárhallgató beszélt idegen nyelvet. Mindemellett jól ment a tanulás, népköztársasági ösztöndíjas voltam. A végzés előtt írtam egy tudományos diákköri dolgozatot, lényegében térinformatikát csináltam a térinformatika előtt, vagyis egymásra helyezett fóliák segítségével elemeztem földterületeket. Megtetszett a dolog az akkori növénytermesztési tanszékvezetőnek, állást ajánlott az egyetemen. Menyhért professzor, későbbi mentorom mellett kezdtem gyakornokként, aztán tanársegéd, adjunktus, docens, az ezredfordulóra egyetemi tanár, professzor lettem. Doktoráltam, kandidáltam, habilitáltam, mindent, amit kínál és elvár a tudományos pálya.

    Szépen elvolt az államszocializmusban?

    Az első perctől kritizáltam, hogy az agrár-felsőoktatás nem foglalkozik a környezettel és az emberrel, kizárólag a termeléstechnológiát oktatja. Kimutattam, hogy ez a rendszer feléli a tájat, pusztítja az élővilágot, egészségtelen élelmiszert állít elő, ráadásul elszakítja az anyaföldtől a földművest, ipari munkást csinál belőle. Az agrár- és vidékstratégiai területen idővel nevet szereztem. A páromnak köszönhetően nem szippantott be a politika, a rendszerváltás után is koncentrálhattam a programom fejlesztésére, oktatására. Stefanovits professzor úrral, az Akadémia agrárosztályának akkori elnökével a gödöllői egyetemen megalapítottuk a környezetgazdálkodási agrármérnök szakot és az azt gondozó Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet. „Csikócsapatunk” minden teendőt ellátott, professzor úr pedig igazgatónkként megvédett minket az irigyektől és az ipari mezőgazdaság nagyhatalmú apostolaitól. A kilencvenes évek közepén vettem át tőle a stafétát. Tíz új tanszéket alapítottunk, természetvédelmi, környezetgazdálkodási, tájökológiai, nem sorolom, mindben az összefüggéseket, a különböző területek kapcsolatait kutattuk. Az a bajom a tudománnyal úgy általában, hogy szétszed, analizál, iszonyú mélyre ás, ám még a szomszédos „gödrökben” lapátolók sem értik egymást. Én viszont kifejezetten összerakó, szintetizáló alkat vagyok. Fenntartható mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiákat dolgoztunk ki, világkonferenciát rendeztünk, ahová Mexikótól Indiáig jöttek a téma csúcselőadói. Nem agrártechnológusokat képeztünk, hanem agrárértelmiséget. Két évtized alatt kétezer diplomát adtunk ki, s adnánk ki ma is, ha nem kerültem volna szembe az eredeti programját megtagadó Fidesszel és vezetőjével.

    Merthogy csak beleártotta magát a politikába, igaz, jóval a rendszerváltás után.

    Másodjára már nem tudtam elugrani a közélet elől. Igazából boldogult Torgyán József tehet mindenről. Az EU-csatlakozás okán a gödöllői intézetünkben az ezredfordulóra kidolgoztuk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot. Ennek kapcsán elég sokat jártam előadni, és egy bécsi konferencián összebarátkoztam vezető néppárti politikusokkal, Riegler osztrák alkancellárral, az Európai Ökoszociális Fórum vezetőjével, Molterer soros elnök agrárminiszterrel és Fischlerrel, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési főbiztosával. Szerveztünk egy közös konferenciát Gödöllőre. Megígérték, hogy jönnek, ám a protokoll megkívánja, hogy hívja meg őket és legyen ott a magyar agrárminiszter is. Azt hittem, mi sem egyszerűbb ennél, de Torgyán nem ért rá. Sebaj. Amúgy is készítettünk egy hatrészes filmsorozatot a programhoz, bejelentkeztem hát hozzá riporterként. Na, erre ráharapott az öreg, Isten nyugosztalja, hiú ember volt. Az interjú során persze kiderült, hogy nem ismeri az általa jegyzett programot, így a vágás során alig sikerült összegereblyézni néhány értelmes mondatot. Az interjú végén fölvetettem a konferenciát. Kiszólt a titkárnőnek, hogy „hol leszek én akkor?”. Visszakiabál a hölgy, hogy „Dél-Amerikában, miniszter úr”. Erre kitalálta, hogy egy beosztottját küldi maga helyett, mert „az úgyis olyan egyetemi ember”. Győzködtem, hogy az alkancellárt és az EU-biztost nem fogadhatja egy osztályvezető, de tett rám magasról. Így viszont nem jöttek a nyugati nagyágyúk sem, hanem egy-egy munkatársukat küldték. A konferencia ezzel együtt lezajlott, de elhatároztam, hogy elkezdem járni azt a vidéket, Szabolcsot, Mátészalkát és környékét, ahonnét képviselőnek választották.

    Bosszúból?

    Az emberekkel akartam beszélni, ha már vele, a pesti ügyvéddel nem sikerült zöld ágra vergődni. Fórumokat tartottam, Pesten felültem a vonatra, útközben néztem a tájat, készültem, vártak az állomáson, elvittek a helyszínre, beszéltem, hazavonatoztam. Néha a párom is elkísért, volt rögtön visszajelzés, hol lehetnék pontosabb, ügyesebb, idővel akár ő is kiállhatott volna, ismerte minden gondolatomat. Gyorsan szót értettem az emberekkel, adtak kézről kézre a falvak. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségéhez, a Magoszhoz is eljutott a hírem, fölkértek szakértőnek, gyorsan bedolgoztam magam. Gyurcsány Ferenc volt kormányon, de nem úgy állt a gazdatársadalomhoz, a mezőgazdasághoz, különösen a támogatások kifizetéséhez, ahogy illett volna, ezért egy országos nagygyűlésen a gazdák és vezetőik úgy döntöttek, hogy traktorostul feljönnek tüntetni Budapestre, de nem ám csupán pár órára, hanem több napra. Elfoglalták a Felvonulási, majd a Kossuth teret is. 2005 februárjában én is mondtam két beszédet. Negyvenezer ember előtt!

    Izgult?

    Az elején igen, nem akármi volt a tét, ám minél nagyobb a tömeg, annál könnyebben találom meg a közös hangot, gyorsan egy hullámhosszra kerülünk.

    Itták a szavaimat, annyira tűzbe hoztam a közönséget, hogy ha azt mondom, irány a Parlament, tán be is törik az épület kapuját.

    Mi történt volna, ha betörik?

    Bevinni az embereket egy helyzetbe könnyű, de kihozni őket onnan kemény dió. A készenléti rendőrség alighanem bedózerolt volna minket a Dunába. De legalább megtanulta volna a politika, hogy tilos hülyének nézni azokat, akik az egész ország számára megtermelik a mindennapi betevőt.

    Tárgyalással, forgács és vér nélkül is célt értek.

    Mert három héten át megállás nélkül zajlott a demonstráció, miközben kitartóan egyeztettünk a hatalommal. Ráadásul közeledett március tizenötödike, és a kormányzó MSZP-sek, különösen Lendvai Ildikó, egyre idegesebbek lettek, hogy baj lesz abból, ha a parasztok fönt maradnak traktorostul Budapesten. Emiatt a végén hirtelen engedtek sok mindenben, sőt, hazahozták Gyurcsányt valahonnét Koreából, aláírni a kialkudott harminckilenc pontot. Emlékszem, vasárnap volt, Benedek Fülöp államtitkár vitt át bennünket kocsival a minisztériumból a Parlamentbe, a vezetők aláírták a megállapodást, aztán kisiettünk a Felvonulási térre, a mai Ötvenhatosok terére, amit akkorra már átneveztek Gazdák terére, és a nagy sátorban bejelentettük: sikerült! Elképesztő ováció kerekedett, euforikus hangulat, fantasztikus szeretet áramlott felénk ott és később szerte az országban. Hihetetlenül megnőtt az addig sem kicsi renomém, mert úgy jött le a gazdáknak, hogy az Ángyán professzornak sikerült sarokba szorítania a kormányt.

    Hárman képviselték a gazdákat, Jakab István elnök, Bagi Béla alelnök és ön.

    Pista volt a főtárgyaló, a vidékfejlesztési, költségvetési kérdéseket és az európai ügyeket én vittem, a nyomásgyakorló demonstrációs megmozdulásokat pedig Bagi Béla alelnök irányította.

    A Magosz már akkor a Fidesz kottájából játszott.

    Inkább az a helyzet, hogy Orbán a sikerrel zárult megmozdulást követően igyekezett rátelepedni a szervezetre, miután rájött, komoly politikai hasznot húzhat az együttműködésből. A Magosz százezreket ért el a falvakban, ahol úgy tekintettek a Fideszre, mint ami annyira távol áll a vidéktől, hogy az árvízi gátra is öltönyös palikat és tűsarkúban tipegő nőciket küld.

    Ön a Fidesz-Magosz együttműködésnek köszönheti, hogy a 2006-os országgyűlési választáson bejutott a parlamentbe.

    Öt helyet kapott a gazdaszervezet a Fidesz-listán, szabadon tölthette fel, és az egyik mandátumot nekem szánták. Én voltam a gumicsizmás professzor. Nincs túl sok a magamfajtából, ugyanis az akadémiai körökben, a tudomány magas várából nézve általában lealacsonyítónak tartják a nép közé vegyülést. Én viszont akkor érzem jól magam, ha látom a tekinteteket.

    A felesége mit szólt az ön magoszosodásához és a parlamenti képviselőséghez?

    Kemény meccs volt. Jakab Pista óriási pozőr, kijött a gödöllői családi házunkhoz, szó szerint térdre borult a feleségem előtt, arcán az állandó kényszermosolyával, hogy szükségük van rám. Még egy mobiltelefont is hozott, hogy azon tartsuk folyamatosan a kapcsolatot. Miután távozott, a feleségem azt mondta, össze ne álljak ezzel az emberrel. Á, mondom, félreismered, rendes gyerek ez a Pista.

    A 2006 és 2010 közötti ciklust ellenzékben töltötte a Fidesz s vele ön.

    De azért dolgoztunk keményen, továbbra is jártam az országot, rengeteg vidéki ember szavazatát köszönheti nekem a párt.

    A 2010-es választásokat kétharmaddal nyerte a Fidesz, önből kormánytagot, földművelési államtitkárt csinált Orbán Viktor.

    Amire a legkevésbé sem számítottam. Úgy kezdődött, hogy Fazekas Sándor, frakciótag, jogászgyerek, polgármester Karcagról, félrehívott egy szendvicsezésen, hogy „a Főnök kiadta, rakjak össze anyagot az agráriumról és a vidékről, kimennék hozzád konzultálni”. Mondtam, persze, gyere, mindössze harminc éve foglalkozom a témával. Kijött, és egy álló napon keresztül beszélgettünk.

    Egynapos gyorstalpaló elég, hogy alkalmassá váljon az ember mezőgazdasági miniszternek?

    Sanyi dicséretére legyen mondva, jogászhoz méltóan szivacsagya van, nem jegyzetelt, csak kérdezett, nézett, hallgatott és mindent megjegyzett.

    Diktafon a belső zsebbe, aztán a titkárnő begépeli.

    Na, ez eszembe se jutott.

    Hogy néz ki egy miniszteri tanrend?

    Kezdtük az alapoknál, mennyi földünk van, abból mennyi az erdő, a szántó, milyen a birtokszerkezet. Aztán elővettem az iparszerű mezőgazdaság problémáit, és érvekkel alátámasztva megosztottam Sanyival a megoldást is: európai mintára a családi gazdaságokat kell támogassa az állam. Mert a családi gazdaság tradíció, megtartja a népességet, a helyi közösségeket, munkát, megélhetést ad, és képes megőrizni a tájat, a környezet értékeit, az élhető világot. Beszéltünk a mozaikos, színes gazdálkodási szerkezet előnyeiről, a fenntartható, környezetéhez alkalmazkodó mezőgazdaság alapelemeiről, a hagyományos állattartás fontosságáról, az istállótrágya szerepéről a talaj szerkezetének és termékenységének fenntartásában, és sok egyébről. Azt is átvettük, hogy a versenyképesség miatt sem kell aggódni, mert az okos családi gazdák szövetkeznek, együtt vásárolnak vetőmagot, gépet, együtt dolgozzák fel és együtt értékesítik a termékeiket, csak ebben segítenie kell őket az államnak. A nap végére eljutottunk addig, hogy törvénykezéssel hogyan mozdítható helyes irányba a rendszer. Illően megköszönte, hazament. Eltelt pár hét, amikor is hívott Szijjártó Péter, Orbán táskahordozója voltakkoriban, ma külügyminiszter, hogy menni kéne a Főnökhöz Felcsútra ekkor meg ekkor. Nézem a naptáramat, mondom, az nekem nem jó, elígérkeztem Mosonmagyaróvárra, egy fórumra, nem csaphatom be őket. De csak erősködött, hogy átérek a fórumra, megoldják, majd ők átvisznek. Beleegyeztem, azt hittem, Viktor búcsúzásképpen meg akarja köszönni az ellenzékben végzett munkámat. Fazekassal együtt érkeztünk, egyszerű parasztház ízlésesen felújítva, és akkor még stadion sem volt, ami kitakarná.

    Viktor szívélyesen fogadott, meg voltam fázva, kapart a torkom, hallotta a hangomon, hogy nem az igazi, kérdezte, főzzön-e egy teát. Biccentettem, mire meglepetésemre odaállt a sparhelt mellé, fával szépen betüzelt, látszott, nem először csinálja, jó teát készített, megittuk a faragott asztal mellett.

    Aztán a közepébe vágott: „Professzor úr, ő lesz a miniszter.” És Sanyira mutatott. „Remélem, nem haragszol, hogy lesz főnököd” mondta mosolyogva, majd hozzátette, hogy „téged hívlak mellé államtitkárnak”. Azt is megjegyezte, hogy ő csak a minisztereivel tárgyal, de én más vagyok, végigküzdöttem vele az elmúlt négy évet, és kéri, segítsek. Néztem, mint a moziban. Kérdem, mi lenne a program. Mire felsorolt néhány fontosabb dolgot, láthatóan felkészítették belőlem, majd Fazekashoz fordulva: „Sándor, oszd meg a professzor úrral a programot!” És ő, ha izgulósan is, de visszamondta ezen a vizsgán a tanultakat, méghozzá jelesre, a családi gazdaságokat, szövetkezésüket és a környezetgazdálkodást állítva a középpontba. Az összes hívószavamat tudta, Orbán végig elégedetten bólogatott, időnként ráerősített. Azt pedig már maga a Főnök nyomatékosította, hogy a családokkal akar szövetséget kötni, nem a multikkal.

    Ön is kérdezhetett?

    Kérdeztem is. Például azt, hogy mi lesz a Fidesz liberálisaival. Azt felelte nevetve, hogy külföldre küldte mindet, „azért vannak kint, hogy ne legyenek itthon”. Érdeklődtem, mit tesz a párt földügyes könyöklőivel, hisz mind azt hiszi, hogy miniszter meg államtitkár lesz belőle. Azt mondta, erre ne legyen gondom, jóllakatja mindet, az egyikük mögött nincs senki, elüldögél a parlamentben, a másikat meg föltesszük egy magas polcra, ahonnét semmibe nem szólhat bele”. Azóta is országgyűlési képviselők, egyikük házalelnök, jó magas pulpituson, nulla hatáskörrel.

    Turi-Kovács és Jakab?

    Mindegy a név. Fontosabb, hogy ott, Felcsúton, a mosonmagyaróvári fórum miatt a táskámban lapult a vidékprogramom vázlata, tizenöt oldal, átadtam Viktornak azzal, hogy ha tetszik a kottám, megpróbálkozhatunk a koncerttel, ha nem, biztosan talál őhozzá jobban passzoló karmestert. Hétfőn azzal kaptam vissza a paksamétát, hogy rendben, tetszik, meg van véve. Tényleg végigolvasta, a margón kézírással a megjegyzései, olyanok például, hogy neki nem a tőkével van baja, hanem csak a spekuláns tőkével.

    A széljegyzetekkel győzte meg önt?

    Azokkal is. Meg azzal, hogy zseniálisan megérzi, kit mivel vehet le a lábáról.

    Önt mivel?

    Engem a rendkívül hihetően és szinte szó szerint elmondott, számomra fontos hívószavakkal, no meg a közvetlenséggel, a sparhelttel, a betüzeléssel meg a saját kezűleg készített teával.

    Felcsút estéjén mit mondott otthon?

    Letudtam a mosonmagyaróvári fellépést, majd lelkesen meséltem a páromnak, micsoda fantasztikus ember ez a Viktor, és hát az lesz a program, amit én a legjobbnak találok, csodálatos, megmentve a vidék.

    Mire a felesége?

    Csóválta a fejét. Tudta, nem fogom találni a helyem a fiúk között.

    Ön megbánta, hogy bement a kormányba?

    Végül is nem. Több lettem azzal, hogy belülről is körbenéztem a nagypolitikában. És nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy mindent megpróbáltam.

    Orbán viszont megbánta az ángyános frigyet, hiszen elég hamar összetűzésbe kerültek. Mit kalkulált el önnel kapcsolatban?

    Tán azt hitte, ha már bent vagyok, megfognak az előjogok, a szolgálati autó, a sofőr, a titkárság, az, hogy államtitkár uraznak, és mindezekért cserébe majd csak engedek az elveimből, a szakmai, vidék- és gazdacsaládpárti elkötelezettségemből.

    Nyilván azt is számításba vette, hogy köztudott: aki egyszer elszegődik hozzá, büntetlenül nem szegülhet szembe.

    Kezdettől lehettek kétségei velem kapcsolatban, jelét is adta, de bizonyára nem akartam észrevenni ezeket.

    Milyen jeleket?

    Beszédes példa az az eset, amikor mindketten felléptünk egy magoszos nagygyűlésen. A szocik agrárminisztere, Gráf József volt a fő műsorszám, alapvetően tisztességes, jó szakember, eljött meghallgatni őt egy komplett fideszes sor, Orbán, Varga Miska, Matolcsy Gyuri, Font Sanyi. Nem tudtuk, miről beszél majd Gráf, és nekem az volt a feladatom, hogy hozzászóló magoszosként tegyem helyre a minisztert. A közönség frenetikus ovációval fogadta a beszédemet. Ezután Orbán azzal kezdte a mondandóját, hogy „ha valamit kérhetnék az életemben, az lenne, hogy ne kelljen Ángyán miniszter úr után színpadra lépnem”. Igen, minisztert mondott! Pedig hol voltam én akkor még az államtitkárságtól is! Jakab Pista mesélte utóbb, hogy a Főnök úgy dicsért a hátam mögött, hogy „jó nagyon a professzor úr, csak nehogy palotaforradalmat csináljon”. Utólag úgy ítélem meg, hogy Orbán nemigen tűri a párton belüli rendetlenséget, a belső bandaháborút, ezért lép föl tűzzel-vassal a renitensek ellen, nem mellesleg megfojtva így a kreativitást. Csak azt nem értem, hogy nem látta előre, hogy hiába visz be a kormányába, ha gazemberséggel találkozom, nem hagyhatom szó nélkül! Hát én az emberek szemébe kell nézzek!

    Lehet, 2010 tavaszán Orbán még a családi gazdaságokban hitt, s menet közben jött rá, hogy kifizetődőbb, ha a mezőgazdaságban is a nemzeti burzsoáziát építi.

    Lehet így is, de lehet másképpen is. Utólag egyre inkább az az érzésem, hogy eredetileg sem gondolta komolyan az általam képviselt és az ellenzéki Fidesz által folyamatosan hirdetett agrár- és vidékprogram végrehajtását.

    Mikor ment neki először Orbánnak?

    2011 nyarán rádöbbentem, hogy megvezettek. Elkészült az előterjesztés arról, mi legyen a sorsuk a rövidesen lejáró állami földbérleti szerződéseknek. Behozták elém az anyagot, átolvastam, s láttam, hogy ez bizony nem a családi gazdaságokhoz, hanem ahhoz a bizonyos „nemzeti” tőkéhez irányítja a termőföldet.

    Száznyolcvanezer hektárról volt szó, a teljes magyarországi mezőgazdasági terület, az 5,3 millió hektár mindössze bő három százalékáról.

    Üzenetértéke volt a dolognak. Értékválasztás! Száznyolcvanezer hektárral több ezer családi gazdaságot lehetett volna megerősíteni, a demográfiai földprogramban gazdálkodni akaró fiatal párokat elindítani, vidéken tartani. E helyett azt a száznyolcvanezer hektárt odaadták a haveroknak. Pontosan értik a fiúk, hogy a termőföld stratégiai cikk: a globális felmelegedés és az elsivatagosodás miatt egyre kevesebb van belőle, enni viszont muszáj, ráadásul egyre több az éhes száj. Termelsz rajta, plusz folyamatosan nő az ára, spekulálhatsz rá. Spekulálnak is. Szerintem viszont a politikusnak nem az a dolga, hogy spekuláljon a saját zsebére, hanem az, hogy szolgálja a népét.

    Az előterjesztést kézbe véve verte az asztalt?

    Előbb még én, naiv azt hittem, hogy tévedés, kihúztam a szöveg felét, beleírtam a jót, visszaadtam, elvitték, eltelt pár nap, s megkaptam ismét az eredeti verziót. Szó szerint. Még a látszatra sem ügyeltek, arra, hogy azt hihessem, van közöm ahhoz, ami az államtitkárságom illetékességi területén történik. Miniszterhelyettesként alig volt beleszólásom abba, hogy a következő húsz évben ki használja az állami földet.

    Mit tett?

    Abban a félévben épp Magyarország látta el az EU soros elnöki tisztét. Fazekassal megegyeztünk, hogy ő jár külföldre, én pedig tartom itthon a frontot. Jobbára én mentem kormányülésre is. Mondom egyszer Sándornak, hogy „te, ezt a földügyet felvetem a miniszterelnöknek”. Azt feleli: „Ne tedd!” „De hát nem ebben egyeztünk meg.” „Akkor se tedd, azt tanácsolom.” Ráhagytam. És persze már a soron következő kormányülésen előálltam azzal, hogy mi ez az irány, hová kerül a föld, nem erről volt szó, elveszítjük a vidéket, kisemmizzük a családokat. Megfagyott a levegő. Orbán egy előttem addig ismeretlen arcát mutatta, rideg, elutasító lett, helyretett.A kormányülés után rákérdezett, hogy mi volt ez, azt feleltem, hogy én ezt az egészet nem tudom megemészteni. „Máskor, ha problémád van, hívj föl” – válaszolta kurtán. A következő hónapokban lett pár problémám, hívtam, kerestem, de sose értem el. Megértettem: szó sincs félreértésről, azt a szöveget tették elém a minisztériumban, amit a kormányfő rendelt.

    A parlamenti folyosón és kormányüléseken aztán is találkoztak sokszor.

    Formális és fagyos volt mind. Ahogy a sajtóba is kikerült, a kormányülések úgy zajlottak, hogy Viktor érkeztére fölálltunk. Nem zavart, tudomásul vettem, hogy itt ez a szokás. Körbement, mindenkivel kezet fogott, ám amikor hozzám elért, ugyan nyújtotta a kezét, de nem nézett a szemembe, a tekintete már a sorban utánam következőt kereste. Csinált ilyet korábban is. Lakiteleken vettünk részt egy rendezvényen, és a szűk körű vacsorán a házigazda Lezsák Sándor úgy ültetett le bennünket, hogy jobbján Csurka Pista bátyám, balján én, mellettem a feleségem, vele szemben pedig Orbán. A párom szúrta ki, hogy amikor olyasmiről beszélt Viktor, ami nyilvánvalóan nekem szólhatott, akkor sem rám nézett, hanem Csurkára.

    Miért?

    Freud azt mondaná, tudat alatt az járt a fejében, hogy jól átvertem én ezt a szegény Ángyánt. Nincs jobb magyarázatom.

    Ön egyre üzengetett a párton és a sajtón keresztül Orbánnak, míg végül 2012 januárjában lemondott az államtitkárságról. De még hónapokkal ezután, áprilisban is így fejezett be egy interjút: „Egy valami nagyon bánt. Felcsúton a tea mellett még azt kérdezte, „ugye nem haragszol, ha lesz főnököd?”, aztán a lemondásom utáni frakcióülésen már úgy fogalmazott, nincs szüksége kis miniszterekre az államtitkári posztokon. Én úgy érzem, kínosan – tán időnként a kelleténél is jobban – ügyeltem arra, hogy ne tévesszek szerepet. Én azért jöttem, mert hívott, és azért, hogy segítsek. Segítsek az általa kiválasztott miniszternek, és segítsek mindenekelőtt neki úrrá lenni a nehézségeken, és végrehajtani egy valódi néppárti rendszerváltást. Amely végre felemelkedést hozhat a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék számára. Sajnálom, hogy ezt a törekvésemet másképp értelmezte. Kérem őt, térjünk vissza oda, ahonnét indultunk: a néppárti politikához, segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék.” Miben bízott még ekkor is?

    Abban, hogy mégis meggondolja magát Viktor. Aki, mint kiderült, szintén békét akart velem, illetve próbált hallgatásra bírni. Lázár Jánosra, az akkori frakcióvezetőre bízott, gondolom, olyasmi szöveggel, hogy „kösd le az Ángyán nevű elszabadult hajóágyút”. Minden héten beszélgettünk Jánossal, és egy alkalommal azzal állt elő, hogy a miniszterelnök úr szeretne egy, a Miniszterelnökség égisze alatt működő nemzetstratégiai intézetet, amely összehangolná a tárcák stratégiáit és programjait, egységes fazont és irányt adva a kormányzati munkának. Amit egyébként korábban én vetettem föl Orbánnak. Ezt bízták volna rám: kitalálni, felállítani, működtetni.

    Hozzátette, csinálhatom akár Gödöllőn, mindent megkapok hozzá, épületet, ötven státuszt, és egyúttal lehetnék az egyetem rektora is. Ügyes húzás, tudták, mekkora bánatom, hogy üldözik az embereimet, márpedig ebbe az intézetbe kimenthettem volna jó párat.

    Megkérdeztem Lázártól, mire jó egy ilyen hivatalt vezetni, ha a kormányzati irány pont az ellenkezője annak, mint amit én helyesnek ítélek, ám ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „hidd el, ez egy nagyon-nagyon jó ajánlat, ilyet nem dob föl bárkinek a Főnök”.

    És?

    Nem sokat gondolkodtam: nem kértem a mézezett pórázból. Így érkezett el 2013 februárja. A tavaszi parlamenti szezon előtt többnapos kihelyezett frakcióülésre utaztunk, itt vált véglegessé és egyértelművé a szakítás. Napirendre került a földtörvény parlamenti megvitatása, amihez utóbb hetven módosító indítványt nyújtottam be a tatabányai fideszes képviselőtársammal, Bencsik Jánossal közösen, mondanom sem kell, hogy mindet leszavazták. Na, szóval a frakcióülésen szót kértem, sejtettem, ez itt a búcsú, ennek megfelelően előadtam minden bánatomat. A föld- és birtokpolitikai ügyek mellett megvilágítottam azt is, mi a különbség az alaptörvény-módosítás által preferált integrátorok és a családi gazdaságok létrehozta szövetkezetek között: az előbbi rátelepszik a fürtre, s kiszívja a hasznot, az utóbbi alulról szerveződik és visszaoszt a gazdáknak. Fazekas akart válaszolni, ám Orbán ingerülten magához ragadta a szót. A lényegről, a szövetkezetről meg az integrációról nem beszélt, viszont szinte kiabálva olyanokat vágott a fejemhez, hogy kútmérgező vagyok, és a saját fészkembe piszkítok. Itt hangzott el az azóta sokat citált, a maffia gondolkodásmódját idéző mondata, hogy „aki tisztességesen viselkedik, ha megsebesül is a csatatéren, kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk”. Értsd: a kritika tilos és életveszélyes. Lesütött szemmel hallgatták a frakciótagok, sose látták ilyennek. Megdöbbentek a megfélemlítés ilyen nyíltságán. Amit aztán maximálisan igazolt az idő: az olyan hepciáskodókkal, mint én, kegyetlenül leszámolt Orbán, viszont azokat a „tisztességesen viselkedő” fideszeseket, akik akár milliárdos köztörvényes bűncselekményeket követtek el, zömmel kimentette az igazságszolgáltatás keze közül.

    Mengyi Voldemort börtönben, Simonka György bíróság előtt, Boldog István alatt billeg a sámli. Pedig az ő lojalitásukra nem volt panasz.

    Tán a megengedettnél jobban dolgoztak saját zsebre. És rajtuk is lehet demonstrálni. Vagy pechjükre az történt, hogy nyomozott egy-egy ügyben az ügyészség, s mire kiderült, hogy a képviselő urak is benne vannak, akkora halom papír gyűlt össze, annyian tudtak róla, hogy lehetetlen volt elsikálni az ügyet. Orbán egy ponton túl nem kockáztatja a politikai tőkéjét. Ám ilyenkor is dacos: nem akkor enged, amikor napvilágra kerül a szélhámosság, és akkor sem, amikor bírálják miatta, hanem később, amikor lecsendesedik az ügy. A „juszt is” mentalitás irányítja. Támadják az emberemet? Juszt se küldöm el. Ha bírálják a felcsúti kisvasutat, megépíti Bicskéig, és ha folytatják a bírálatot, kis túlzással arra ébredhetünk egy reggel, hogy Berlinig fut a sínpár.

    Juszt is, juszt se. Őt nem lehet falhoz állítani. Ő nem szenvedhet vereséget. Ő mondja meg, kiből mi lesz.

    Politikai hiba esetén is ez a képlet. A volt egészségügyi miniszter, Mikola István a szinglihordázásával a 2006-os kampányban leverte a biztosítékot, Orbán hátravonta, öt évvel később kiküldte Párizsba az OECD-hez, manapság meg Canberrában nagykövet. Az Orbán után legtehetségesebbnek tartott fideszes, Lázár János miniszterként húzott, mint az igásló, Európában is meg tudott szólalni, megjegyzem, egyszer akár utód is lehet belőle, bár belső körökben nem túl népszerű, ráadásul leszélhámosozta Csányi Sándort, ami nálunk szintén nem sok jót ígér a karrier szempontjából, na, szóval ő meg azt a hibát követte el, hogy túlerősödött. A Főnök azonnal leszedte, mehetett vissza Hódmezővásárhelyre meg a parlament leghátsó sorába.

    Azon a 2013. februári kihelyezett frakcióülésen őszintének tűnt Orbán dühe?

    Ma se tudom eldönteni, mennyi volt belőle a műsor. Miután elhatározta, hogy megszabadul tőlem, adta magát, hogy példát statuáljon rajtam. Hadd suttogja a had, hogy „te, ha az Ángyánt, akit ő hozott ide, így kivégzi, mit tesz velem, ha lépést tévesztek?!” A képviselők többségének nincs alternatív egzisztenciája, ha kirúgja alóluk a parlamentet, nincs hová visszavonulni. Pláne kartácstűzben.

    Ön még ezt követően is maradt a Fidesz-frakcióban, egészen 2013 júniusáig. Miért?

    Hittem, képes leszek megszólítani pár fideszes képviselőtársamat.

    Sikerült?

    Esélyem sem volt rá. A tatabányai Bencsik János is kihátrált mellőlem, mögülem, miután rájött, hogy vannak még tervei az életben. Pedig jólelkű ember, ahogy a frakciótagok többsége is az, „piszoárbeszélgetéseken” kiálltak mellettem.

    Mi hangzik el piszoárbeszélgetéseken?

    „Professzor úr, de jó neked.” „Miért, Józsikám?” „Te vagy az egyetlen szabad ember a frakcióban.”

    Megérti őket?

    Inkább sajnálom. Szegények, ők csak a piszoárban élték meg a szabadságot. Konkrét beszélgetést idéztem! Az illető 2014 után magas állami pozícióba került, távol a frakciótól.

    Orbán hogyhogy nem lökte ki önt azonnal a képviselőcsoportból?

    Magam sem értem. Talán akkor nem akart ezzel a lépéssel politikai kockázatot vállalni. A kihelyezett frakcióülésen mindenesetre azt mondta, hogy „addig maradsz, ameddig kibírod, nem fogunk mártírt csinálni belőled”.

    Az utolsó parlamenti évét függetlenként ülte végig. De aztán a 2014-es országgyűlési választásra több ellenzéki párt, köztük az LMP és a Jobbik is hívta a listájára. Mindenkit elhajtott. Miért?

    Mert addigra teljesen kiábrándultam a parlamenti munkából, végtelenül értelmetlennek éreztem az egészet. Mondtam is az LMP-s Schiffer Andrásnak, hogy a fideszes fiúk úgyis átnyomnak, amit akarnak, az ellenzék jobban tenné, ha távol tartaná magát a Háztól, mert csak a demokratikus paravánt biztosítja a trógerségekhez. Szóval nem volt kedvem üldögélni odabent a semmiért.

    Azért csak a nevét adta azon a választáson egy parlamenten kívüli, alig ismert erő, az Élőlánc Magyarországért támogatására. Miért?

    A barátaim csinálták, csupa tisztességes ember, felkértek, hogy a választáson támogassam őket, így, bár sem egyéni, sem listás jelöltjük nem voltam, nem tehettem meg, hogy ne segítsek. És az alapötlet is tetszett, ami tulajdonképpen az általam kezdeményezett Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalomtól származott: a százhat egyéni választókerületben ne a pártfőnök által kijelölt gombnyomogató bábuk induljanak, hanem keressünk helyben megbecsült embereket, akiket az életük hitelesít a helyi közösség előtt, akiket még nem sarazott össze a politika, akik mögött szakmai és emberi teljesítmény áll. Velük tényleges, korrekt vitákra, értelmes konszenzusokra képes szakértői parlamentet lehetett volna összeállítani.

    Az Élőlánc csúnyán leszerepelt.

    Mert nem volt se médiája, se pénze. Semmije se volt. Tán kilenc körzetben sikerült összeszedni a szükséges számú ajánlócédulát, így nem lett országos lista, nem jutottak el a választókhoz. Sok hasznomat már csak amiatt sem látták, mert 2013 nyarán műtöttek pajzsmiriggyel, év végére álltam talpra, pár hónapom maradt az országjárásra.

    A választási kudarc után visszament az egyetemre.

    Pár hónapra. Az akkor friss dékán, Gyuricza Csaba a tanítványom volt, az én kezemből vette át a diplomáját. Ennek ellenére a 2014-es választások után az első dolga volt indoklás és jogutód nélkül megszünteti a közel negyedszázados intézetünket. Meg is kapta érte a Júdás-pénzt, hamarosan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal államtitkári rangú vezetője lett, ma pedig a mezőgazdasági kutatóintézeti hálózatot összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

    Én pedig szomorúan nyugtáztam, hogy Viktor beváltja az ígéretét: leradírozza az életművemet, nem engem, hanem a környezetemet teszi tönkre.

    Nem volt elég megszüntetni az intézetemet, továbbmentek: a volt munkatársaimat ellehetetlenítették, a felsőoktatási törvényben törölték az alapszakok közül a vezetésemmel alapított és a régióban elsőként indított környezetgazdálkodási agrármérnöki szakot, és még csak az sem érdekelte őket, hogy ezzel ártanak az országnak és számos egyetemének, ahol időközben megtelepedett ez a képzés.

    Ebben az időben az ön barátjához, Balog Zoltán emberminiszterhez tartozott az oktatásügy. Beszélgettek?

    Inkább felebarátomnak mondanám Zolit. Keresztény ember, már csak ezért sem voltunk rosszban. Annak idején tiszteltük és becsültük egymást. Nincs és nem is volt vele elintéznivalóm. Inkább neki lehet elintéznivalója a lelkiismeretével, és nem csak velem kapcsolatban. Azt hiszem, szép hosszú beszélgetés elé néz az Úristennel.

    Kért bárki politikustól segítséget? Legalább annyit, hogy közvetítsenek ön és Orbán között?

    Csak „összeángyánoztam” volna olyanokat, akiket nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. Távozásom óta az a beszéd a Fideszben pont elég az ellehetetlenüléshez, hogy „te, ez szokott társalogni a proffal”.

    Kishantos is odalett.

    Az az orbáni bosszú számomra legfájdalmasabb fejezeteinek egyike. Kishantoson huszonegy éven át működött az államtól bérelt 452 hektáron egy világviszonylatban egyedülálló biogazdaság és egy nemzetközi rangú népfőiskola. Létrehozásában egyetemi tanárként annak idején magam is részt vettem, államtitkárként segítettem a működését. 2013-ban kellett volna meghosszabbítani a bérleti szerződést, amit annak ellenére megfúrtak, hogy az Orbán által formálisan elfogadott, széljegyzetelt államtitkári programomban nevesítve szerepelt a kishantosihoz hasonló tudásközpontok létrehozása. Az ország legjobb, biogazdálkodással feljavított termőterülete fideszes haveroké lett. És mi volt az első dolguk? Megszórták műtrágyával a bioföldet. Ez nálam a hazaárulás kategóriája. Két barátom, Ácsné Éva és Bolye Feri vitte a hátán a gazdaságot, Feri belehalt a sokkba. Engem ellehetetlenítenek, kit érdekel? De ez! Végtelenül kegyetlen. És pitiáner. A Főnök elvárásai szerint a földdel tesznek egyenlővé mindent, ami velem kapcsolatos. Aztán felhintik sóval, Kishantost történetesen pétisóval.

    Ön szerint mi mozgatja a miniszterelnököt?

    Általában jellemző rá, hogy mást mond, mint amit tesz. Nyugatra üzente sok éve valamelyik balhé után, hogy „ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”. De, tartok tőle, még ennél is „ravaszabb” a helyzet: nem azt mondja, amit gondol, és nem azt teszi, amit mond. Vagyis teljesen mindegy, mit mond, az csak „politikai termék”, a gondolatai és a tettei is teljesen mások, mint a duma.

    A liberális oldalról a Fideszhez sodródott Petri Lukács Ádám nyilatkozta a minap a Válasz Online-nak a koronavírusos felhatalmazási törvény kapcsán: „Ha az ember sportoló, mondjuk kosaras, akkor csinálhat bármit, ha labda kerül a kezébe, megpróbálja bedobni. Ilyen a politikus is. Nem hagyja ki a ziccert. Legyen ez bármilyen cinikus, én ezt tehát sporteredménynek látom. Orbán átlátott egy helyzetet és ki is használta.”

    Egyetértek abban, hogy Orbánt mindenekelőtt a politikai haszon érdekli, és az érdekei szerint ügyesen használja ki az adódó lehetőségeket. Mély nyomot hagyott bennem az, amikor egy Putyin-látogatás apropóján szembesítették az újságírók az akkori kormányszóvivőt, Giró-Szász Andrást azzal, hogy a nyugati szövetségesek nem örülnek Orbán és az orosz elnök összekapaszkodásának. Giró-Szász valami olyasmit felelt, hogy egyes uniós országok értékalapú politikát folytatnak, mások érdekalapút, és mi az utóbbiakhoz tartozunk. Lefordítom: ennek a társaságnak igazából nincsenek elvei, értékei, melyek vezetnék őket az életben és politikában, következésképpen, ha az érdekek úgy kívánják, szívfájdalom nélkül félreteszik a fennhangon hirdetett értékeket, és akár az ellenkezőjét mondják, teszik, mint előző nap. De ha nincs érték, mi marad belőled? Ki vagy te értékek nélkül? Semmi. Váz. Gyakran szónokolnak a családról is, és valóban családokat képviselnek, ám sajnos csupán néhány konkrét famíliát. Őket nevezik nemzeti tőkéseknek. Amikor államtitkárként soroltam a miniszteremnek a disznóságokat, egyre azt szajkózta, hogy „meg kell egyeznünk a nemzeti tőkével”. Azt feleltem felindultan, hogy: „Sándor, ezek gazemberek, szétlopják a nemzeti vagyonunkat, egy részük már a rendszerváltás óta hordja haza a cuccot. Ez a nemzeti tőke? Egy ilyen züllött kompániára milyen nemzet épülhet, mi lesz velük belőlünk?!” A másik vérforraló duma a keresztény értékekre és azok védelmére való örökös hivatkozás. Miközben a magát kereszténynek valló kormányunk naponta szegi meg a tízparancsolat szinte minden pontját, különösen a paráznaságra, a hazugságra és a lopásra vonatkozó tételeket. Itt van például a migránsozás, ami a fenyegetettségre, a háborús pszichózisra alapozott kommunikáció szempontjából zseniális, csak épp összeegyeztethetetlen a keresztény erkölcsökkel. Nagy bánatom, hogy a magyar püspöki kar, a saját pápáját megtagadva asszisztál ehhez az erkölcsi mélyrepüléshez, egyedül a volt váci megyéspüspök, Beer Miklós atya szólalt föl ellene, ki is közösítették.

    Ön beengedne minden menekültet, migránst?

    Szó sincs róla, ám Viktorék hülyének nézik és hülyítik a népet, úgy uszítanak a menekülők ellen, hogy évek óta alig látni migránst a magyar határon, és az a pár száz fő is nyugatra tart. Másrészt napnál világosabb, hogy Európával közösen kell megoldást találni a menekültkérdésre, hiszen, ha majd a klímaváltozás és a háborúk hatására tényleg százmilliók indulnak el, nincs az a kerítés, ami megállítja a szerencsétleneket. Harmadrészt: nyilván szigorú felső határa van a kontinens befogadóképességének, és csak az jöhet, aki hajlandó együttműködni, integrálódni. A csibészeket ki kell szűrni, a szabályokat be kell tartatni, a renitenseket haza kell zsuppolni. Ez összefér a kereszténységgel. Az viszont nem, hogy nőket, gyerekeket hagyunk vízbe fúlni, és azok elé is szögesdrótot húzunk, akik a lebombázott falujukból menekülve próbálják menteni a családjukat. Amúgy meg mi is migránsok vagyunk, a Jóisten áldja meg! Kipcsakok! És ha valaki nem tudná, pont azzal igázható le egy vallás, ha a hívei nem képviselik, csak hirdetik a tanokat. Ajánlom Szent István intelmeit Szent Imre herceghez: légy barátságos az idegenekkel, fogadd be őket. Ezt üzeni az államalapítónk. Olyat viszont nem olvastam tőle, hogy bocsáss ki letelepedési kötvényeket, tedd zsebre ezek milliárdos hasznát, és mosolyogva ereszd európai szövetségeseidre a maffiózókat. És olyan keresztényi ideáról sem hallottam prédikálni, hogy akinek pénze van, jöhet, akinek nincs, az pusztuljon. Mit keresett itt a macedón szélhámos exminiszterelnök, akit a hazájában börtönre ítéltek?! A kormány hozta be állami kocsival, szabadon flangálhatott, lejárt vásárolni a boltba, el sem dugták a nép szeme elől. Még szavazhatott is az itteni önkormányzati választásokon! Azt mondta rá Orbán, hogy a barátunk. Hát, nekem ugyan nem a barátom ez a Gruevszki nevű politikusbűnöző.

    Az mitől van, hogy ön is csak akkor emelte föl a hangját az orbáni világ ellen, amikor az önnek fontos területen, a földügyben mohósodott meg a fideszes nemzeti burzsoázia? Korábban nem zavarták a mészároslőrincek?

    Az elejétől láttam gazemberségeket, de azzal hessegettem el a kételyeimet, hogy a fő irány azért jó. Azon az ominózus felcsúti, kormányába meghívó beszélgetésen azt is mondtam Viktornak: „Nézd, elfogadom, hogy nem lehet mindig nyílegyenesen a szent cél felé tartani, különösen nem egy miniszterelnöknek, ám azt nem szeretném megérni, és ahhoz nem fogok asszisztálni, hogy az ellenkező irányba haladunk.” Azt felelte, hogy „professzor úr, tökéletesen megértelek és egyetértek veled”.

    Végzetesen naiv voltam, hogy hittem neki. Tán kezdettől az volt a cél, amit én „csupán” mocskos eszköznek hittem: a hatalom bármi áron történő megszerzése és megtartása.

    Aminek egyik lába a nemzeti burzsoázia kitenyésztése és fölhizlalása, csak hogy legyen, aki állja a politikai cecheket.

    Pár éve még ön is azt nyilatkozta, hogy Orbán a foglya a helyzetnek.

    Tévedtem: nem a foglya, hanem az irányítója.

    Ön pedig Gödöllő foglya. Fél évtizede lényegében remeteként él itt.

    A remete tán túlzás, de való igaz, hogy túl sokat nem mozdulok ki. Amint elértem a korhatárt, vagyis 2015 márciusában, kértem a nyugdíjazásomat. Önkéntes, belső száműzetésben élek, kapcsolatomat a külvilággal minimalizáltam.

    Nem tanítana inkább?

    Tán tanítanék, bár korábbi egyetemi teljesítményeim minden lenyomatát eldózerolták. Ráadásul az összes magyar egyetem rektorát és kancellárját a kormány nevezi ki. Melyikőjük merne katedrát adni nekem? Tavaly augusztus huszadikán díszpolgárává választott Gödöllő. Ennek örültem. Annak kevésbé, hogy noha a hír fölkerült az egyetem honlapjára, három óra múltán levették, nyoma se maradt, észbe kapott a „vétkes”, remélem, nem állították szőnyegszélre.

    Megél a nyugdíjából?

    Az országgyűlési képviselőség majd az államtitkárság megdobta az alapomat, így a nyugdíjam tisztes megélhetést biztosít, és sose voltak nagy igényeim.

    Mire is kéne több? Lövessem ki magam a Holdra? Minek gyűjtögetni, harácsolni? A halotti ruhán nincsen zseb – tartja a mondás. Amúgy nem olyan rossz ám remetének lenni.

    Bár néha eszembe jut, hogy odafönt majd bizonyára számon kérik rajtam, miként gazdálkodtam a tálentumommal, és azon az égi kollokviumon tétel lehet az is, hogy szabad-e önként kilépni közéletből, tanításból, amikor lenne még mondanivalója az embernek. Azzal nyugtatom magam, hogy ezen a mostani terepen tehetetlen vagyok. Aztán, ha netán fordul a világ, előbújhatok, ha még kellek. Ha nem, úgy is jó. A családommal próbáljuk átmenteni magunkat boldogabb időkre.Van egy csodálatos feleségem és öt felnőtt gyermekünk, nyolc unokánk. Az elsőszülött fiam Péter harminchét éves, igazi bölcsész, gimnáziumi tanár, de egy évvel ezelőtt, miután megszületett a harmadik gyermekük, a túlterheltség és a megélhetési nehézségek miatt pályaelhagyó lett, de azért „tanár urazzák” a cégénél. Ildikó lányunk tanító, februárban szülte a nyolcadik unokánkat, Katalin lányunk nálunk, a mi szakunkon végzett az egyetemen, otthon van a gyerekeivel, közben pályázatokat ír egy cégnek, és gazdálkodnak a tanyájukon. Rita lányunk a kertészetit végezte, második gyermekével ő is gyesen, Tamás fiunk pedig tavaly nősült mérnök-informatikus. Két fiú között három lány, ez a mi „családi szendvicsünk”. Szóval, ami engem illet: családapaként tisztességgel hozzátettem a részem a mi közösségünkhöz, a magyar nemzethez, ám bevallom, lelkiismeret-furdalásom van azért, hogy túlságosan sokat voltam távol a családomtól, foglalkoztam sok, ma már haszontalannak tűnő dologgal. Az pedig, hogy az úgynevezett rendszerváltásból csak annyit hoztunk ki, amennyit, tán nem csak az én bűnöm.

    Mennyit hoztunk ki belőle?

    Sokkal kevesebbet, mint lehetett volna. Beszélni lehet szabadon, ez jó, most is elmondhatom a véleményemet, csakhogy annyit ér, mintha a Hyde Parkban hangzana el: semmi hatása. És az is jó, hogy kinyílt a világ: mehetsz és vissza is jöhetsz.

    Ha megy az ember, utóbb érdemes visszajönnie?

    Amikor ezt a kérdést teszi föl egy-egy volt hallgatóm, azt felelem: nézd, nem tudok ma olyat mondani, amivel visszatarthatnálak. Ha én lennék annyi idős, mint te, én sem akarnám iszapbirkózásban felőrölni az erőmet, az éveimet, nekiindulnék, aztán, ha ránk köszönt az a tisztességesebb világ, visszajönnék. Hallom, az uniós pénzből már nem húsz-harminc százalékot kell visszazsugázni „alkotmányossági díjként” a párthoz és ügyintéző főkorifeusaihoz, hanem ötvenet. Kell ez egy értelmes fiatalnak? A szakterületemen a java elment. A minisztériumokban, tisztelet a kevés kivételnek, olyanok maradtak, a kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy az országot. A kontraszelekció ma tán súlyosabb, mint a Kádár-rendszerben, bár igaz, hogy ott a lezárt határ tartott itthon sokakat. És tényleg, mit is mondhatnék arra, hogy „professzor úr, olyan nyert előttem egy pályázaton, akiről tudom, hogy sokkal gyengébb anyagot adott be, mint én, viszont fideszes”? Ami itt megy, annak semmi köze a nemzetépítéshez. Én nem ilyen társadalmat képzeltem. Hanem keresztényt és szociálisat. Vagyis szolidárisat. Ez nagyon nem az. Most van egy szűk milliárdos, urizáló, pökhendi réteg, mely bármit megengedhet magának, és alatta egy széles, leszakadó roncstársadalom, melyben egyre csak gyűlik az elkeseredés és a feszültség. Az államtitkárságról pár héttel előttem lemondott tatabányai képviselőtársamnak annak idején sikerült megkérdeznie Orbántól, hogy mi erre a helyzetre a Fidesz válasza, mi lesz, ha a feszültség robbanáshoz vezet. És tudja, mit mondott a miniszterelnök? Azt, hogy „majd a Pintér elintézi”. Ismétlem: majd a belügyminiszter elintézi. És csak remélem, de igazából nem hiszem, hogy a közmunkára gondolt, s nem a hagyományos karhatalmi eszközök bevetésére.

    Mivel telt a tegnapi napja?

    Utolsó lelkiismereti vállalásaim egyikeként dolgozom a fideszes állami földprivatizáció, vagyis az intézményesített földrablás dokumentálásán. Megyénként publikálom a vizsgálódásaim eredményét, s ha a gondviselő ad nekem időt a végére érni, egyberendezem, kortörténeti dokumentumként kiadható könyv készülhet belőle. Üdítőbb elfoglaltság, hogy gondozom a kertemet, s közben olykor órákon át lesem a madarakat. Megnyugtatnak, helyesek, összeütöttem nekik és rendszeresen feltöltök három etetőt. A minap például éppen azon álmélkodtam, hogy a csuszka a fa törzsén fejjel lefelé is képes kienni belőle a magot. Ha jobban belegondolok, van itt nálam parlament: madárparlament. Igaz, ezek is feszt azon ügyeskednek, ki kit csap el az etetőtől.

     

     

     

     

     

  • Andrásfalvy Bertalan néprajztudós (2021. 03. 16.)

    Andrásfalvy Bertalan néprajztudós (2021. 03. 16.)
    Két újság interjúja, idén lesz 90 éves. Az első, az 'egy.hu' elindítója (2019 dec.) Borbás Marcsi.

     

    „Embertelenül bántunk a parasztokkal” – Interjú Andrásfalvy Bertalan néprajztudóssal, volt kultuszminiszterrel

    2021. március 13., szombat

    90 év, nyolc unoka és a népi kultúra iránti valódi elkötelezettség, amely ma is aktív alkotói életformában teljesedik ki – Andrásfalvy Bertalan nevét egyaránt ismerjük a közéletből – ő volt az Antall kormány első kultuszminisztere –, valamint a magyar néprajzból az ártéri gazdálkodás kutatójaként és szenvedélyes gyűjtőként is. A megélt idő és a szilárd pedagógiai elveken keresztül végzett rengeteg munka nemzetépítő törekvéseket szült: a néphagyományban rejlő bölcsesség megismerésére és alkalmazására hívja fel a figyelmet.

    Gáspár Kinga

    Érdekes életrajzi adalék, hogy Petőfi Sándor távoli rokona. Sorsszerű párhuzam is van a két életútban: ahogy Petőfi részt vett a ’48-as szabadságharcban, úgy ön aktívan jelen volt az ’56-os forradalomban. Mennyire távoli ez a rokonság?

    Az én dédnagyanyám anyja Hrúz Judit volt, neki unokatestvére pedig Hrúz Mária, Petőfi édesanyja, aki sokáig élt ükanyámnál, Juditnál. Apám kolozsvári születésű volt. Az ő apja javítóintézeti tanár volt, s amikor elcsatolták Erdélyt, nem írták alá az esküt, ezért kidobták őket. Apám akkor katona volt az első világháborúban. Átjött Magyarországra, itt ismerte meg édesanyámat, aki Mezei lány volt. Mielőtt még megismerték volna egymást, mindketten foglalkoztak népművészettel, édesanyám ötvösművész volt, gyönyörű dolgokat csinált, apámnak is szép népművészeti gyűjteménye volt. A földosztásnál kaptunk mi is egy darab földet a Hanságban, de állatok és eszközök hiányában megélni nem tudtunk belőle. Édesapám elvesztette az állását és egyik segédmunkásságból a másikba ment, mert vitéz volt, és az mindig gyanút keltett. Ugyanígy a bátyám is: munkaszolgálatos katona lett, nem fegyveres.

    A származáson túl van-e a nemzet költőjével közös vonása?

    Amikor diák lettem, én is gyalog jártam a világot, mint Petőfi – ebben hasonlítottunk. Nagyon érdekelt a nép sorsa. A háború után két évig egy majorságban laktunk, cselédekkel együtt, a falutól is távol. Akkor ismertem meg, hogy az emberi nagyság, az emberi intelligencia nem attól függ, hogy hány iskolát járt ki valaki, hanem, hogy hogyan tud élni azokkal a szükségletekkel, amelyek fontosabbak, mint a kenyér vagy az utazás. Innen indult el a végső elhatározás, hogy én ezt a népet fogom kutatni. Írtam is erről, A szeretet a néphagyományban című cikkemben.

    Ekkor találkoztam ugyanis azzal, hogy a nép történelmét nem írta meg a magyar történettudomány. Ezt Asztalos Miklós történész fedezte fel, nem én mondom először. Ő írta azt, hogy a IV. Béla előtt megalakult nemesi nemzet mindig a saját szemüvegén keresztül ítélte meg a történetírást. Amikor végzősként lekerültem Szekszárdra a múzeumba, s már olvastam Kiss Géza és Kodolányi könyveit is, akkor tapasztaltam meg, hogy mi a történelemből nem azt tanuljuk, ami a parasztságot érintette. A vízrendezések például a nagybirtok érdekében történtek: tönkretettek egy olyan vízgazdálkodást, amihez nekünk a jövőben vissza kellene térnünk ahhoz, hogy fennmaradhassunk. A néphagyományban a jelen és a jövő súlyos társadalmi, emberi és szociális gondjainak megoldásához látok példát.

    Az a társadalom, amelyik a szeretetet tekintette legfölsőbb értékének, a természettel is jobban együttműködött. A nagyüzemi gazdálkodásban ez elvész, hiszen a profit a legfontosabb, nem az emberi tényező: nem azzal törődik, hogy mit termelünk, hanem, hogy mennyiért.

    Amikor arról beszélünk, hogy a néphagyományban megvan minden bölcsesség, ami az élethez szükséges, felmerül a kérdés, hogy ma, amikor már nem eleink életformáját éljük, hogyan tudnánk ezt a bölcsességet kamatoztatni, javunkra fordítani.

    Először meg kellene ismerni ezt a műveltséget, de a parasztságot, az ő történetét és művészetét igazából nem ismerjük. Nemcsak a népművészet külsőségeit kell tanulmányozni, hanem azt is fel kell fogni, hogy mit jelentettek a parasztember életében az ő énekei és motívumai, mert ez a művészet eredeti értelme. Így adta ki magából a hajdani parasztember a belső feszültségét és fejezte ki a szeretetét, erről szólnak a szerelmi énekek, a balladák. Alkotni kell tehát, nem nézni, szemlélni. Manapság azzal mérik a műveltséget, hogy ki jár színházba, ki hallgat operát, de a régi emberek maguknak kellett énekeljenek, önmaguknak kellett, hogy megteremtsék ezeket az önkifejezési formákat.

    Attól tartok, hogy most már egy olyan generáció nő fel, amelyik eredeti környezetében már nem fog találkozni a népi kultúrának ezzel a rétegével.

    Többször írtam kérvényeket és csatlakoztam ilyen célú kezdeményezésekhez, hogy állítsák vissza a művészeti oktatást az iskolákban.A néphagyományt oktatni kéne, hiszen ebből alakul ki a művészethez való egészséges viszonyulás. Egy pécsi művészetterapeuta, rajztanár, Platthy István példáját tudom idézni, aki létrehozott egy Csontváry Képzőművészeti Stúdiót a Pécsi gyermekotthonban, ahol úgy foglalkozik a gyerekekkel, hogy mutat nekik különböző tárgyakat, népi motívumokkal, majd rajzoltatja őket. Nem lemásolniuk kell a látottakat, hanem saját kútfőből rajzolnak: kirajzolják magukból a problémáikat. Rátalált tehát a művészet lényegére: az alkotás örömére – ez a legfőbb sajátossága az embernek. Éppen ezért kellene visszaállítani a művészeti oktatást.

    Hogyan lazult fel ennyire a kapcsolatunk a népi kultúrával?

    A 13. században sajátította ki a leggazdagabb nemesi osztály a magyar történelem írását és irányítását és ekkortól kezdve voltak olyan dolgok, amelyekről nem lehetett beszélni. Ekkor kapcsolódtunk be ugyanis Európa kereskedelmi vérkeringésébe, mi marhákat hajtottunk nyugatra. Mivel semmilyen közlekedési eszköz nem volt, amivel a szállítást meg lehetett volna oldani, a lábasjószágot a saját lábán hajtották, ehhez pedig füves területek, legelők kellettek. A cél érdekében a földesurak a parasztok földjeit is legelővé alakították át, így gyakorlatilag már a 13. században sztyeppévé válik az Alföld. Ez ellen lépett fel IV. Béla, ezt akarta megakadályozni, de a nemes urak egyszerűen kinevették, amikor pedig jött a tatár, nem voltak hajlandók őt támogatni. Hofer Tamásnak és Kubinyi Andrásnak vannak tanulmányai erről, de a történelemkönyvekben nincs benne, hogy az Alföld nem sztyeppés terület volt, hanem virágzó, vízzel gazdálkodó jobbágyfalvak ontották magukból itt a legjobb minőségű terményeket. A középkorban még az a hír járta Magyarországról, hogy micsoda finom zöldségek és gyümölcsök teremnek itt, aztán a hírünk is megváltozott.

    Mitől változott meg Magyarország megítélése?

    Erről sok anyagot lehet olvasni, például Benda Kálmán és Sisa István műveit, de én is írtam erről. Rengeteg írás jelent meg Magyarországról határainkon kívül: egyik rosszabb, mint a másik. A hunok, szkíták és avarok bűneit is mind a magyarok nyakába akasztják. Torz megítélésünk okai a magyarság meghasonlásában keresendők: embertelenül bántunk a parasztokkal. Werbőczy István Tripartitumában kijelenti, hogy a parasztok nem magyarok, hanem csak meghódított népek, akiket Kálmán király jobbágyságba emelt. Az erdélyi földesurak a 18. században el is kergették a magyar jobbágyokat és románokat telepítettek be helyettük. Ne csodálkozzunk hát Trianonon, mert ezt mi magunk idéztük elő.

    Arról, hogy mi, magyarok hogyan bántunk saját magunkkal, könyvek sora született már, de kevesen ismerik ezeket: Berlász Jenő részletesen megírja a jobbágyok sorsának alakulását, Simon Péter könyvet írt arról, hogyan kergették ki a magyarokat Erdélyből, Málnási Ödönt még bíróság elé is állították és bebörtönözték egy könyve miatt, mondván, hogy ez egy vádirat a nemzetet fenntartó nagybirtokos osztály ellen. ’56-ban aztán kiszabadult és Münchenben megírta a könyv folytatását. Ezeket a munkákat a történettudomány sokáig elhallgatta.

    Idén 90. születésnapját ünnepli. A megélt idő és a tapasztalatok alapján hogy látja, mit kellene tenni ma, hogy visszanyerjük az elveszített tudást?

    Küzdöttem érte miniszterségem idején is, de nem sok eredménnyel. Az egyik fontos lépés volna visszaállítani a kisiskolákat,hogy a vidéki gyerekeknek ne kelljen hosszú utat megtenniük, hogy tanulhassanak. A másik a már érintett téma, hogy vissza kellene állítani a művészeti oktatást, az énektanítást, a táncot, a néphagyományok és a népköltészet ismeretét. Ebben a szellemben kellene kinevelni a tanárokat is. A Kodály-módszer alkalmazása például nemcsak az énektudás színvonalát javította, hanem egészen más embert szült: ezt vissza kellene hozni. Manapság nagyobb hangsúlyt kap a sportra való nevelés, amely leginkább a versenyszellemet táplálja, nem az együttműködési készséget fejleszti, mint a művészeti nevelésben az együtt alkotás öröme. A kulturális tudás a versenyszellem áldozatává válik. Az iskolának nem az a célja, hogy tudósokat vagy versenyzőket, hanem, hogy embereket neveljen. Ilyen értelemben az osztatlan rendszerű oktatás alsóbb osztályokban hatékonyabb, mint a szakosított pedagógia, és ezt az angolok a mai napig tudják, hiszen az ő nevelési kultúrájuk a karakterfejlődésre épít.

    Ehhez a tapasztalathoz nem könyveken, hanem a terepmunkán keresztül vezetett az út. Ahhoz a néprajzos nemzedékhez tartozik, amely még élő anyagon tanulmányozhatta a folklórt, eredeti környezetében.

    A népi írók társasága vonzott: személyesen ismertem Illyés Gyulát, Sinka Istvánt, nagyon érdekelt Kodolányi, Kiss Géza is – néprajzos akartam lenni, de nem arra vettek föl, román szakos voltam. Végül persze néprajzos lettem. Egy szembetegségem miatt viszont nem tudtam sokat olvasni, így aztán rengeteget jártam terepre, hogy élő környezetében találkozzak a népi kultúrával. Rengeteget gyűjtöttem, gyalog, motorral, biciklivel jártam az országot. Az egyetemen ismerkedtem meg Martin Györggyel és Pesovár Ferenccel, akikkel hármasban sok táncot gyűjtöttünk fel, és eközben előkerültek mesék is. Amikor már Erdélybe is lehetett menni, azonnal indultam. Szerencsémre tudtam románul, ezért nem kerültem nagyobb bajba.

    Mi bizonyult a legnehezebbnek pályája során?

    Szeretem ezt a szakmát, de az én gondolataim csak részben tudtak érvényesülni. Amit az iskolák kapcsán el akartam érni, az sajnos nem sikerült.

    Mit tekint a legnagyobb szakmai eredményének?

    Rájöttem arra, hogy volt egy gazdálkodási forma, az ártéri gazdálkodás, amelyet nem ismertek el a felsőbb rétegek, az urak. A paraszt ugyanis tizedet adott, amiből a földesúr nem tudott meggazdagodni, nekik áru kellett, emiatt kellett a marha még a 13. században. A gabonatermesztés érdekében megszüntetett ártéri gazdálkodás azonban több értéket termelt, mint a későbbi gazdálkodási formák. Nemcsak nálunk, Ázsia több területén is alkalmazták és mindenhol tönkrement az árutermelés következtében. Amikor az emberi közösségek elveszítik együttműködésüket a szegényebb rétegekkel, nemcsak a társadalom esik szét, hanem a természettel való viszonyuk is megváltozik, csorbul, elpusztul. Ez a világon mindenhol így van.

    Az ártéri gazdálkodásról szóló könyvem már harmadik kiadását érte meg – büszke vagyok rá, hogy érdeklődésre talált ez a téma. Azt tartom a legfontosabb eredményemnek, hogy tudományosan igazolni tudom: a paraszti hagyományban rejlő tudásra és tapasztalatokra az élet minden területén szükségünk van. Ha ezt nem tudjuk hasznosítani valamilyen formában, akkor nemcsak a magyarság, hanem az emberiség is kipusztul. Nem szabad ezt az értékrendet leváltani egy profitorientált világra. Vissza kell térni egy olyan társadalomhoz, amelyben az emberek egymás iránt szolidaritást vállaltak és szeretetben éltek, különben saját létünket veszélyeztetjük. Minden rivalizáló társadalom szétszakad, elaprózódik és elpusztul: nem az ellenség végez vele, hanem saját magát teszi tönkre. Nem egy birodalom jutott már erre a sorsra.

     

    Második cikk a Mandinerről.

    A hazafiságról beszéltem, és ezt kigúnyolták – Andrásfalvy Bertalan a Mandinernek

    2021. március 3. 12:01

    Írta: Maráczi Tamás

    „Még el sem mondtam, mit akarok, már tüntettek ellenem.” A rendszerváltás utáni és a mai kultúrharcokról, valamint a magyarság sorskérdéseiről is kérdezzük Andrásfalvy Bertalant, Antall József egykori kultuszminiszterét, aki idén lesz 90 esztendős. Szerinte a kultúrpolitikai vitákban „szakmai érveknek kellene előtérben lenniük, illetve annak, hogy milyen elkötelezettség van egy ügyben a nemzet iránt”. Nagyinterjúnk!

    Andrásfalvy Bertalan (1931) az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az Antall-kormány egykori művelődési és közoktatási minisztere. Az 1960-as évektől kezdve muzeológusként, majd néprajzkutatóként dolgozott, többnyire Pécsett. 1988-ban csatlakozott az MDF-hez, a szervezet pécsi elnöke lett. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, 1990-től 1993-ig művelődési és közoktatási miniszter volt. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és csatlakozott a Lezsák-féle Nemzeti Fórumhoz. 1993 és 2001 között a JPTE (később PTE) egyetemi tanára volt. Részt vett a Százak Tanácsa munkájában, amely a nemzeti sorskérdésekről stratégiai állásfoglalásokat készített.

    ***

    Ott volt az 1985-ös monori találkozón, majd az 1988-as második lakiteleki találkozón. Milyen kapcsolatrendszer mentén tudott az ellenzéki kezdeményezésekről?

    Mindig is érdeklődtem a népi írók iránt, hasonló gondolkodásuk volt, és személyesen ismertem Illyés Gyulát, Sinka Istvánt, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy egy nemzeti mozgalomhoz csatlakozom. Még ezen események mellett itt, Pécsett alakult egy értelmiségi klub, ahol politikai kérdésekről is szó volt. Illetve ott voltam a Bibó-könyv szerzői között, a többi szerző többségével ismertük egymást, volt kapcsolatunk és találkoztunk is.

    1988-ban csatlakozott az MDF-hez. Amikor a párttá alakuló mozgalom elnököt választott, ön nem szavazott Antall Józsefre, pedig még az egyetemről ismerte. Miért nem?

    Nem emlékszem már erre, őszintén mondom. Valóban az évfolyamtársam volt, ismertem, és nem volt kifogásom ellene, de másra gondoltam. Nem gondoltam, hogy ő alkalmas arra a feladatra, hogy politikus legyen. Meglepődtem, amikor az elnökségért indult.

    Ön az MDF népi, Antall a kereszténydemokrata szárnyához tartozott. Ez is benne volt a távolságtartásban?

    Nem mondanám őket kereszténydemokratának, inkább az volt a különbség, hogy ők az SZDSZ-szel kiegyezésre törekedtek. Paktumot kötöttek – Antall sok esetben nem az én elképzeléseim szerint kötötte a szövetségeit, illetve viszonyult a környezetéhez.

    A kormányozhatóság érdekében köttetett meg a paktum. Ön szerint anélkül is tudott volna működni, hatékonyan cselekedni az Antall-kormány?

    Nézze, Pécsett az ellenzéki társaságban az MDF és az SZDSZ együttműködött, megegyeztünk, hogy mindig azokat a jelölteket fogjuk támogatni, akik az adott választókerületben a baloldali jelölt ellenében eséllyel többséget tudnak szerezni, a két párt jelöltjei egymás javára visszalépnek ennek érdekében. Egymást támogattuk annak érdekében, hogy legyőzzük a szocialistákat. Ott helyben ez volt a megállapodás. Mi ehhez tartottuk magunkat, de az SZDSZ végül olyan MDF-es jelölttel szemben is indított saját jelöltet, akinek nagyobb esélye volt a győzelemre.

    A kormányalakításkor állítólag Antall sem önben gondolkodott, amikor a kultuszminiszteri posztról volt szó, hanem Katona Tamásban. Egy visszaemlékezésében ön azt mondta, hogy azon dőlt el a dolog, hogy Csengey, Csoóri és Csurka önt javasolta. Ismerték önt?

    Én akkor nem tudtam, hogy engem javasoltak. Mind a hárommal jóban voltam, és már korábbról ismertem őket. Volt kapcsolatom Csoórival, Lakiteleken beszélgettem Csurkával, Csengey pedig szekszárdi volt, én pedig egy ideig Szekszárdon dolgoztam. Korábbi ismeretségeim voltak velük, de különösebb közeli kapcsolatban egyikkel sem voltam soha.

    Nem volt meg a bizalmi viszony a miniszterelnök és ön között. Csupán annak tulajdonítja, hogy Antall egyes ügyek kezelésében más véleményen volt, vagy esetleg személyes okoknak is?

    Csak politikai okai voltak ennek, személyes konfliktusaink nem voltak. Amikor kormánytag lettem, és elmondtam egyes ügyekben a véleményemet, ő sokszor nem fogadta el. Talán nem azért, mert antipatikus voltam neki, hanem mert neki más elképzelései voltak az SZDSZ-szel kötött paktumról.

    Egy életinterjúban azt nyilatkozta, hogy Antallal két-három nagyobb összeütközése volt, ezek a témák pedig a következők: a kisiskolák megszüntetése, aztán az, hogy ön be szerette volna vezetni a kötelező vallásismeretet és erkölcstant, illetve az, hogy az akadémikusok és egyetemi oktatók tudományos minősítését felül akarta vizsgáltatni. Emiatt váltotta le végül a miniszterelnök, vagy más okok játszottak közre?

    A leváltásomat Antall nem indokolta meg. De tény, hogy a kisiskolák bezárásával nem értettem egyet. A kötelező vallásismeret és erkölcstan bevezetését pedig még az egyház egyes képviselői is ellenezték, pedig én nem azt akartam, hogy gyerekeket katolikussá, evangélikussá, baptistává vagy zsidóvá neveljenek az iskolákban, hanem hogy ismerjék meg az emberiség történetének ezt a fontos összetevőjét, a vallást, az Istennel való kapcsolatot, és ezt az tanítsa mindenhol, akinek az ehhez szükséges teológiai végzettsége éppen van. Ha egy kis faluban református lelkész van, akkor ő, ha katolikus van, akkor pedig az. Tehát nem lett volna szó arról, hogy valakire is rákényszerítettek volna egy felekezeti tanítást, hanem egy erkölcsi és vallástörténeti ismeretet adtak volna át. Antall ezt nem támogatta.

    Az akadémikusok és egyetemi oktatók „átvilágítása” is nagy ellenállásba ütközött.

    Igen. Akkoriban olyan akadémikus is előfordult, akinek nem volt elvárható egyetemi végzettsége sem. A lényeg az, hogy volt egy rendszer Európában, ennek keretében bizonyos tudományos szakok összefogtak, és ha valamelyik országban egy professzort kineveztek, akkor a többi országban élő szakmabeli professzorokat, tudósokat megkérdeztek róla, függetlenül attól, hogy egy szocialista vagy egy nyugati országban éltek-e. Emlékszem, egy finn professzor kinevezéséhez anno még Ortutay Gyula véleményét is kikérdezték. Én ezt a rendszert akartam visszaállítani. Nem boszorkányüldözés lett volna, hanem az, hogy a professzorokat nemzetközi elbírálással nevezzük ki akadémikusoknak. Bakos István kollégám fel is vette a kapcsolatot angol, luxemburgi, francia és más egyetemekkel, miniszterekkel és tudományos emberekkel – elő volt készítve a reform, és meg is voltak hívva ezek a külföldi emberek, de egyszer csak Antall kijelentette, hogy ezt nem csinálhatom. Vitába keveredtünk, és bár nem emlékszem pontosan az érvelésre, de valami olyant mondott, hogy „nem lehet, mert nincs benne a paktumban”. Én azonban a paktum tartalmát nem ismertem.

    A beígért „tavaszi nagytakarítás” elmaradt, az ön tárcája alá tartozó kultúra területén is.

    Hadd tegyek egy megjegyzést: a korabeli ellenzéki újságokban Antallt és a kormányt gyalázó vagy negatív színben feltüntető cikkek miatt bekérettem az egyik politikai napilap vezetőjét, egy német embert – akkor azt a lapot és más lapokat is egy német cég vásárolta meg. Felelősségre vontam ezt a vezetőt, hogy míg Kohl és Antall nagyon jóban vannak egymással, ez a német tulajdonlású lap keményen támadja a kormány tagjait és politikáját. Erre az illető azt válaszolta, hogy ez azért van, mert ezeket az orgánumokat olcsón fel tudták vásárolni, de az eladó egyetlen feltétele az volt, hogy a „Mannschafton” nem szabad változtatni. A tulajdonos megváltozott, de a régi újságírók maradtak. Ezt nagyon furcsának találtam, és ennek ismert következményei lettek a közéletben.

    Ön át akarta alakítani a kultúra finanszírozását, meg akarta törni az állampárti befolyást és a régi személyi kapcsolati hálót a szektorban. Milyen körülmények miatt nem történhetett ez meg?

    Nagyon nehéz volt átlátni ezt a területet. Még ki sem mondtam, hogy mit akarok csinálni, máris diákok tüntettek a minisztérium előtt, „Andrásfalvy-veszedelemről” beszéltek. Még el sem mondtam a programomat. Pedig a program első pontja az volt, hogy a pedagógus karban senkinek sem kötelező olyan dolgot mondania, amiben nem hisz. Mindenki a hite és meggyőződése szerint tanítson, de törekedjen az objektív igazság közlésére. Nem követeltem meg, hogy csak marxista lehet egy tanár, vagy csak katolikus, vagy evangélikus. A magyar tanügyben a legnagyobb átok az volt, hogy a tanárok nem taníthatták azt, ami a meggyőződésük volt, hanem amit a párt előírt.

    Önt akkor egy nacionalista, klerikális figurának állították be, ezt szajkózta a média is. A kormánynak nem volt elég kommunikációs felülete saját álláspontja kifejtésére, a rágalmak semlegesítésére.

    Voltak olyan politikusok, akiknek az volt akkor a véleményük, hogy „az Andrásfalvy, a bő gatyájú karikás ostorral fogja a gyerekeket a misére hajtani”. És ezen röhögtek, meg is írta akkor a Magyar Narancs. Olyan dolgokat hoztak fel, amiket nem is mondtam. Az egyetem konferenciatermében, a Múzeum körúton a meghallgatásra meghívtuk a tanárok képviselőit, a szakszervezetet, és elmondtam a fentebb mondott elvemet, valamint azt, hogy nem szabad megszüntetni a kisiskolákat – még akkor sem, ha osztatlan osztályok vannak, hogy ne kelljen a gyerekeket utaztatni órák hosszat. A beszédem után lehetett kérdezni, az első kérdést egy szakszervezeti vezető tette föl, azt kérdezte, hogy: „Mondja, miniszter úr, mikor mond le?”. Ilyen szellemiség volt. Székesfehérváron ugyanez történt: még el sem mondtam, mit akarok, már tüntettek ellenem.

    Baloldali kulturális hegemónia volt még sokáig – érdekes módon ma már ezt sokan vitatják. Az volt? A baloldali kulturális-politikai narratívák túlsúlya volt jellemző?

    Igen, ez így volt. Én így emlékszem. A kultúra minden területén így volt, vagy akár a rádióban is. Egyszer a rádióban azt hangoztattam, hogy az igazi magyar történelemnek megfelelően többet kellene törődni az ifjúság magyar öntudatának a nevelésével, és ilyen műsorokat kéne csinálni. A művészeti oktatást pedig vissza kellene állítani nagyobb súllyal az iskolákban, mert a hazafiságot nem matematika vagy fizika órákon tanítják, hanem a történelem vagy a magyar órákon. Ahhoz, hogy valaki ragaszkodjon a hazájához, a történelmet és a magyar irodalmat nemcsak tanulni kell, de gyakorolni, énekelni, táncolni is; részt venni a közös kulturális eseményeken. Ilyeneket mondtam ott, és ezt kigúnyolták.

    A régi paraszti kultúrában nem hangversenyre vagy színházba jártak, hanem akinek fájdalma vagy öröme volt, az maga énekelte el, táncolta el, vagy maga faragta, hímezte azt a tárgyat, amivel szeretetét akarta valakinek kifejezni. A művészet teremtésének örömét vissza kellene adni minden egyszerű embernek, mert az nem csak szórakozás, a szabadidő eltöltésének egy módja; a művészet leginkább életszükséglet, az emberi kapcsolatok, a közösség, a szeretet kifejezésének eszköze. Hiányára vezethető vissza az elmagányosodás, elvándorlás, öngyilkosság, válás... stb.

    A 2010-es kormányváltás óta nagy változások történtek a kultúra és az oktatás területén is: az ellenzék „egész pályás” letámadást emleget, a médiaviszonyok és a kulturális intézményrendszer átalakulását az állam által felülről irányított mesterséges, néhol erőszakos beavatkozásnak látják. Ön is?

    Nem egészen. Bár nem látom kifogástalannak az állásfoglalásokat, de nem úgy látom, hogy itt egy ideológiai diktatúra lenne. Számomra nem az a felháborító, ha valaki más nézeteket vall, hanem ha valaki azért kap funkciókat, mert hűséges valakihez. Vagyis nem a tehetsége, a hozzáértése, a kapacitása alapján kapja meg a rangját, hanem azért, mert engedelmes híve a pillanatnyi igényeknek.

    A kulturális harc jelképes színtere az SZFE körüli huzavona. Világosan látszódnak itt a törésvonalak, a két tábor szakmai és legfőképp politikai vonatkozású ellentétei. Emlékezteti ez a helyzet a régi urbánus-népi ellentétre?

    Hát, ebből a szempontból ezt még nem elemeztem. Én csak azt sajnálom, hogy olyan kérdésekben, amelyekben megegyezés révén az ország javát kéne szolgálni, veszekedés van. Ez előfordult akkor is, és a jelek szerint most is. Ezek a dolgok a másik ember lejáratásáról szólnak, nem a szakmáról. A kultúrpolitikában nem szabad ilyen személyes dolgokkal előjönni, a lényeggel kellene foglalkozni. Van „damaszkuszi út”, és tehetséges emberek is megjárták azt – nem arra való a politika, hogy egymást gyalázzuk. A szakmai érveknek kellene előtérben lenniük, illetve annak, hogy milyen elkötelezettség van egy ügyben a nemzet iránt. Támogatja-e a nemzeti érzés fejlődését, a hazafiságot, vagy éppen a cinizmust, a nihilizmust.

    A kulturális harc másik újszerű és szintén szimbolikus jelensége a Meseország mindenkié nevű gyerekkönyv körüli vita. A mesekönyv kisebbségek szemszögéből értelmez újra népmeséket, a bírálók szerint ez homoszexuális érzékenyítés gyerekek számára. Mi a véleménye?

    A régi meséknek komoly funkciójuk volt az erkölcsi nevelésben, a férfi és női hivatás kialakításában. Ezért a genderelméletet hirdető meséket elítélem, nem tartom a gyerekek boldogságát vagy a nemzet ügyét szolgálónak. A mesékben azt kell hangsúlyozni, hogy egy szegény, harmadik királyfi, vagy egy kis kanász is tud boldogulni: ha nemes és jó, akkor király lehet. Azt a mesét, amely a teremtett emberi nemet, a családot bármilyen formában gyengíti, nem tartom elfogadhatónak.

    MMA, Klik, MTA, PIM, SZFE...stb. Mi az átfogó véleménye az Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról?

    Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ha van véleményem, amely nem egyezik a kormány véleményével, azzal én még nem leszek gyurcsányista. Ha kritikát mondok, akkor besorolnak a destruktív ellenzékhez. Tehát nincs igazi vita, kulturális kérdésekről sem. MTA, egyetemek átszervezése, és így tovább. Ezeket az ügyeket jobban át kellett volna beszélni, több előzetes vita kellett volna a vezető kutatók, professzorok bevonásával. Több véleménycsere, több szabadabb vita – ezt szeretném látni. Illetve a pedagógusok és az orvosok anyagi megbecsülése kellene, mert mindkettő nagyon fontos hivatás: az egyik a lelki, a másik a testi egészségért felelős.

    Nagy figyelem kíséri a magyar őstörténeti kutatásokat, a Magyarságkutató Intézet tevékenységét. A Hunyadi-család és több magyar király genetikai meghatározása, az Árpád-ház forrásvidékének vagy a magyarok őseinek kutatása, a vitát kiváltott A pozsonyi csata című animációs film. Néprajzosként izgalmasnak látja ezeket?

    Sok egyoldalúság van. Nem tartom feleslegesnek, de nem tartom fontosnak sem. Fontosabbnak érzem, hogy a magyar nép igaz történetét megírjuk. Egy nemzetet nem a vére határozza meg, hanem a kultúrája. Azt pedig ugyanúgy tanulni kell, mint a nyelvet. Nagyon fontosnak találnám, hogy azoknak a kis népeknek a művészetével foglalkozzunk, amelyek a magyar rokonságot vallják. Ezeknek a kultúráját kellene megismerni. Hadd említsem meg Máthé Lajos nevét, aki ötször-hatszor járt Belső-Mongóliában, Ujguriában, Kazahsztánban, körülbelül 600 olyan könyvet írt össze, amelyek a rokon népek irodalmát tartalmazzák. Több mázsa ilyen könyvet hozott haza, ezek kínai, arab, cirill vagy kazah írással készült könyvek, és ezekből állított össze egy bibliográfiát, amelyben ezen könyvek tartalmát magyarul ismerteti. Ez a gyűjtemény páratlan.

    Tavaly a centenáriumon sokakat megleptek Trianonnal kapcsolatos gondolatai, miszerint a történelmi Magyarország szétesésének súlyos belső okai, magyar felelőssége is van. Ez a szembenézés még nem történt meg. Ha megtörténne, a trianoni trauma jobban feldolgozható lenne?

    Persze. Mert a trianoni trauma végső következtetése az, hogy ha összetartottunk volna, akkor ez nem történt volna meg. A magyarság a két nagyhatalom közötti vergődésében hol az egyik, hol a másik uralma alá került. De még fontosabb, hogy a gazdag nemesi réteg érdekei minden más magyar érdeket elnyomtak – ennek irodalma van. Egy példa: az erdélyi földesurak elkergették magyar jobbágyaikat, és betelepítették a románokat. Vagy: a magyar kormány megszüntette a keresztényszociális mozgalmat, amely Nyugat-Európában jótékony hatással volt a politikára. Azon sem kell csodálkozni, hogy egyedül a nyilasok és a kommunisták álltak ki a földreform mellett. Mária Terézia idejében a nagybirtokok és azoknak az árutermelésből befolyó profitját nézték, és közben tönkre ment az ország, hárommillió koldus lett, és másfél millió kivándorló.

    Földosztás elmaradása, nagybirtokrendszer aránytalansága – sokszor beszél erről. Miért érzi ezt a legnagyobb fejlődést gátló tényezőnek?

    Mert ez tönkreteszi a földet és a társadalmat. A falu kipusztul. Az a föld, amelyen azokat a növényfajtákat termesztik, amelyek a legtöbbet termik, ahol olcsón olyan vegyszerekkel dolgoznak, amely a méheket is kiirtja, egyoldalúvá teszi a mezőgazdaságot, csökken a termőmennyiség.

    Nem szabad a rövid távú profitért gazdálkodni, hosszú távra kell gondolkodni, ahogy a parasztok tették régen.

    „Adjanak 15-20 hektárt a nagybirtokosok a falunak, hogy ott biogazdaságot lehessen kialakítani!” – írta egy kiáltványban. Miért lenne ez előremutató?

    Azért, mert a magyar éghajlat, a megfelelően kezelt föld a világon egyedülálló minőséget tud létrehozni. A középkorban közmondásos volt a magyar gyümölcs, zöldség – nekünk nincsenek olajmezőink, sem kiterjedt erdőink, nekünk ez az, amiből egyedülállók tudnánk lenni. A nagybirtokrendszer nem tudja kiaknázni ezeket az adottságokat, mert pusztítja a földet. Azt a vizet, amely szétterítve megtermékenyítette egykor a Kárpát-medencét, ma lefuttatjuk a Fekete-tengerbe.

    A magyar vízgazdálkodás ma is modellértékű. Ha a Földön a jövőben kiélesedik a harc az ivóvízért, Magyarország adottságai még inkább fel fognak értékelődni. Hogyan bánunk a vizünkkel?

    A 18. századra ármentesítéssel egy magas színvonalú vízgazdálkodást tettek tönkre. A középkori források regéket írnak a magyar mezőgazdaság teljesítményéről, sőt, a kora középkori források a magyarokról azt írják, hogy csatornáik vannak, és fejlett mezőgazdaságuk. A karakórumi, a Szir-darja-i, kambodzsai vízgazdálkodás nagyon hasonló volt ahhoz, amelyet itt, Magyarországon is használtak, de végül tönkre tettek. Ez egy több ezer éves tudás volt – a lényege az volt, hogy együtt kell működni a természettel. A kiáradt folyók vizét hasznosították, és nem gátak közé szorították, mint most is; lekergetik a Fekete-tengerbe több száz tonna trágyát érő hordalékkal együtt, ami azelőtt itt maradt és szétterült. A régi árvízgazdálkodás visszaállításával egyedülállót lehetne tenni.

    Mik ma a magyarság legnagyobb sorskérdései?

    A fiatalság magyarságának, hazafiságának felébresztése, hogy a fiatalok ne csak a saját sorsukért tanuljanak, dolgozzanak, hanem hogy a magyarság sorsán is javítsanak. Ez ugyanis az ő felelősségük is. Fontos az ő itthon tartásuk is a nemzeti művészeti neveléssel, a népet is érintő, igazi történelem tanításával, és nagyon fontos az ezt tanítók megbecsülése.

    fotó: Andrásfalvy Boróka, Andrásfalvy Bertalan, MTI

     

    kapcsolódó:

    Andrásfalvy Bertalant méltatja Schiffer András

    2021. március 3. 17:43

    Posztot írt Schiffer András a Mandiner mai, Andrásfalvy Bertalannal, az Antall-kormány kultuszminiszterével készült interjúja kapcsán.Az LMP egykori alapítója a következőket írta: 

    „Andrásfalvy Bertalan a rendszerváltás utáni kormányok egyik legtisztább lelkű minisztere. A legenda szerint, hivatalban levő miniszterként, saját maga baktatott le a sarkon levő postahivatalba, hogy személyes leveleit feladja: nem akarta közpénzen, hivatalnokokkal intéztetni személyes ügyeit. Ilyen is volt.

    Ma azt mondja a nagybirtokrendszerről: »Mert ez tönkreteszi a földet és a társadalmat. A falu kipusztul. Az a föld, amelyen azokat a növényfajtákat termesztik, amelyek a legtöbbet termik, ahol olcsón olyan vegyszerekkel dolgoznak, amely a méheket is kiirtja, egyoldalúvá teszi a mezőgazdaságot, csökken a termőmennyiség. Nem szabad a rövid távú profitért gazdálkodni, hosszú távra kell gondolkodni, ahogy a parasztok tették régen.«

    Elmondhatatlanul szégyellem magamat azért, hogy '90 őszén, első éves egyetemistaként boldogan gúnyoltam, tüntettem ellene a Szalay utcában.”

     

     

     
     

     

     


     

     

     

  • Dr. Flavia Groșan, Nagyvárad - remény a vírus ellen (2021. 03. 27.)

    Dr. Flavia Groșan, Nagyvárad - remény a vírus ellen (2021. 03. 27.)

    'Felelet'

     Megint Erdélyre irányul figyelmünk, mint az 1989-es temesvári események idején. Most is egy hasonlóan bátor, példa nélküli személy mutat utat, igazságot. Akkor egy lelkész, most egy orvos.

     Végre egy esküjéhez hű, önálló véleményalkotásra kész, bátor, tisztességes, nem félresöpörhető szakorvos (az első?)

    Köszönöm Dr. Flavia Groșan nagyváradi tüdőgyógyász-bronchológusnak!

    Ittlehetne megköszönni neki.

    Hol vannak a magyar társai?

    Egész más hír, de aktuális a magyar-román-cigány barátsághoz (erdely.ma 2021. március 26.): Marosvásárhely 1990: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! – Köztér viseli Puczi Béla nevét Budapesten

     

    ITT A GYÓGYMÓD LEÍRÁSA:

     

    Erdély ma újságból, 2021. március 19.: Nagyváradi orvosnő: pont a kórházakban alkalmazott Covid-protokoll öli meg a betegeket!

    a cikk:

    *********************************************************************************************

    „Egy román orvos csodákat művel, 100%-ban meggyógyította a covidos betegeit” – Ezzel a címmel jelent meg egy hosszabb írás a National című román országos napilapban. A nagyváradi orvosnő sikerének a titka, hogy a gyógyításban nem azt az orvosi protokollt használja, amit kötelezővé tettek szinte mindenhol.

    A Nationalban közzétett interjú magyarnyelven ezen az oldalon jelent meg, ahol egyéb olyan alternatív hírek vannak a járvánnyal kapcsolatban, amik a fősodratú médiában nem jelennek meg.Az oldalon található meglehetősen bőséges híranyag hitelességét nem állt módunkban ellenőrizni, a National című napilapban megjelent interjú fordítását viszont igen. A közzétett magyar nyelvű anyag egyezik az eredetivel. Íme tehát a magyar fordítás, amiben minimális stilisztikai javításokat végeztünk:

    Érdekes interjút közölt a national.ro hírportál, melyben egy nagyváradi doktornő beszél arról, hogy szembemenve a hivatalosan kiadott covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon kezeli a vírusfertőzés miatt tüdőgyulladást kapott betegeket, a covidosnak mondottakat is, és átütő sikerrel, betegei szinte 100 százalékban felgyógyulnak mindenféle kórházi kezelés nélkül.A doktornő szerint valójában a jelenleg használt covid-protokoll öli meg a betegeket a kórházakban.

    Dr. Flavia Groșan tüdőgyógyász-bronchológus Nagyváradon (Bihar megye). Azon orvosok egyike, ki nem ért egyet a jelenlegi, az Egészségügyi Minisztérium által bevezetett gyógyítási protokollal, ahogy a covid19 fertőzöttnek nyilvánított betegeket kezelik. Félretéve az előírt gyógyítási protokollt saját módszerével, orvosi tapasztalataira épülő tudásával gyógyítja a vírusfertőzött embereket és a jelek szerint nagyon jól csinálja, ugyanis az általa alkalmazott kezelés során csaknem 1000, különböző stádiumban lévő beteg ment át a SarS-CoV-2 fertőzésen. Betegei 100%-ban meggyógyultak, mindenféle kórházi kezelés nélkül.

    Groșan doktornő atipikus tüdőgyulladásként kezeli a SARS-CoV-2 vírus okozta állapotot. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hatalmas hibákat követnek el a kórházakban, és hogy valójában a  Covid protokoll öli meg a betegeket.

    A Covid tüdőgyulladás, atipikus, de tüdőgyulladás, és ekként kell kezelni” – jelentette ki a doktornő.

    A világjárvány kimondásának kezdetétől az volt a célom, hogy egyetlen beteg ne jusson odáig, hogy intubálják, mert ez végzetes. Folytatom a klasszikus, olcsó gyógyszeres kezelésemet, amely magában foglalja a klaritromicint is, ami a makrolid antibiotikum csoport része. A makrolid osztályban csak három antibiotikum van, az eritromicin, amelyet mindenki ismer, az azitromicin és a klaritromicin. Nem szeretem az azitromicint, mert ez a klaritromicin gyengébb másolata. Nagyon érdekes tüdőgyulladással kapcsolatos klinikai vizsgálatokban vettem részt, ahol megtapasztaltam a klaritromicin gyulladáscsökkentő hatását, amely egyetlen más antibiotikumnak sincs.”

    A tüdőgyógyász felhívja a figyelmet arra, hogy a kórházakban beadott oxigén túladagolása agyi ödémát okoz, ez a betegek halálának egyik oka.

    Erről a következőket nyilatkozta:

    80% feletti oxigéntelítettség esetén nagyon kicsi oxigénadagokat adok a betegnek, percenként 2-3 litert és naponta rövid időszakra, csak 4-5 órára. Az oxigénfelesleg ugyanis gátolja az agyat, mert általában az agy irányítja a testet, az nem csak egy eszköz. Itt egyáltalán nem értettem egyet a kiadott covid-protokollal, az általuk beadott nagyon magas oxigéndózisokkal, 20 literrel acidózist, agyi ödémát idézett elő a betegeknél…ami aztán érthető módon a halálukhoz vezetett.”

    A Kaletra és a Codeine Covidos betegeknek történő beadását Flavia Groșan orvos nagy hibának tartja, mert ezek csak súlyosbítják a betegség tüneteit.

    Szerencsére volt néhány nővér, akiket valóban hősnek tartok, akik figyelték a betegeket, és figyelmeztették őkett, hogy ne vegyék be a Kaletra-t és dobják el a gyógyszereket. Aztán mikor az orvosok mentek és nézték a betegeket csodálkoztak, miért nincs hasmenésük, és miért érzik jól magukat. Azért, mert nem vették be a protokoll által előírt gyógyszereket. Ezek az ápolók igaziból így megmentették a betegek életét.”

    “A Codein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből s ez fojtja meg, nem vérrögök, hanem maga a felgyűlt váladék. Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák és lélegeztető gépre teszik őket, s ezután isten irgalmazzon nekik!” – olvasható a doktornő által adott interjúban.”

    Anagyváradi doktornőt sikeres módszere és bátorsága egyből országosan ismertté tette. Rengeteg helyen számoltak be az általa használt gyógymódról. Ezen a videón inkább támadó jelleggel próbálja felelősségre vonni az egyik bukaresti tévécsatorna, ám a doktornő meglehetősen jól állta a sarat. A videóban elhangzott interjúösszefoglalója a következő:

    Saját protokoll alapján dolgozik a doktornő. Online konzultál a betegekkel és úgy kezeli őket, mintha atípusos tüdőgyulladásuk lenne. Volt egy olyan esete is, hogy egy 5 tagú családot gyógyított meg, ahol a legfiatalabb 37 a legidősebb 97 éves volt és olyan jól sikerült a kezelés, hogy a karácsonyt már együtt tudták tölteni. A betegek nagyon félnek, mindenki kórházba akar menni, pedig otthon maradva gyógyszerekkel meggyógyulhatnának – mondja. Egy orvos társa már feljelentette, hogy nem az előírt protokollt követi, de őt ez nem érdekli, mert látja, hogy az előírt protokoll helytelen, az ő protokollja pedig jó, aminek a lényege, hogy rögtön az első tünetek jelentkezésénél, a 37.1-es hőemelkedésnél már klaritromicin kúrába kezdenek a páciensei. Értetlenül áll azelőtt, hogy a tévében a szaktekintélyek a lakosságot ijesztgették, mert valahogy neki elsőre egyértelmű volt, hogy egy tüdőgyulladással van dolga és a kezelést is ennek megfelelően kell alkalmazni.

    **************************************************************************

    informatialibera.ro, 17/03/2021: A covid-protokoll öli meg a betegeket a kórházakban? – egy váradi tüdőgyógyász viszont sikeresen meggyógyítja betegeit

    lent idézve: Erdély.ma 2021. március 25.: A nagyváradi román doktornő esete az erdélyi magyar médiával – Szakács Árpád írása az Erdély.ma portálnak

    orvosokatisztanlatasert.hu: Dr. Wolfgang Wodarg beszél a vakcinák súlyos kockázatáról (feliratozva)

    erdély.ma 2021. március 26.: A világjárvány árnyékában újabb szintre lépett a totális megfigyelés: a németek kezdik átvenni a kínai modellt

    Az orrból vett minták elemzése ingyenes. Akinek a tesztje negatív, annak igazolást állít ki az önkormányzat, az úgynevezett tübingeni napijegyet, amellyel bizonyos kiskereskedelmi egységeket, szabadtéri éttermeket és színházakat látogathat. A jövőben mindenki, akit a város kilenc tesztállomásának valamelyikében teszteltek, egy QR-kóddal ellátott karkötőt fog kapni. A karkötő nem ruházható át és a QR-kódot okostelefonnal fogják leolvasni – például az üzletek bejáratánál.

     

     

    nyugatijelen.com 2021. március 21., Koronás boszorkányper avagy protokollum vs. orvoslásÍrta: Gáspár-Barra Réka

    Hétfőn etikai bizottság elé állítja a Román Orvosi Kamara dr. Flavia Groşan nagyváradi tüdőgyógyászt, aki koronavírusos pácienseinek kezelése során nem a minisztérium által előírt protokollumot alkalmazza és erről sajtónyilvánosság előtt is beszélt. Az orvosi kamara vezetője szerint a tüdőgyógyász fő bűne, hogy nyilvánosan megkérdőjelezte a hivatalos Covid-kezelési sémát, sőt azt merte állítani, hogy ennek egyes elemei kimondottan ártalmasak és nem segítik a gyógyulást, hanem súlyosbítják a páciens egészségi állapotát. Nevezetesen a rendkívül sok és súlyos mellékhatást okozó Kaletra nevű gyógyszer ellen szólal fel, amelyet alapjában a HIV-fertőzött betegek esetében alkalmaznak. Illetve a köhögéscsillapító Codein alkalmazását nevezi veszélyesnek, mert akadályozza a tüdő tisztulását. Továbbá a túlzott oxigén-adagolás veszélyeire is felhívja a figyelmet. Groşan doktornő egyszerű atipikus tüdőgyulladásként kezeli a koronavírust, a véleménye szerint hatékonynak bizonyult Klaritromicin nevű antibiotikummal és állítása szerint ezzel a kezeléssel nagymértékben megakadályozhatók a Covid-19 súlyos szövődményei. Minderről a doktornő egy országos napilapnak adott interjúban beszélt, amivel magára vonta a rendszer haragját.Természetesen laikusként nincs lehetőségem eldönteni, hogy a doktornőnek igaza van-e vagy sem. Hogy a hivatalos protokollum ártalmas és sokaknak halált hozó eljárás-e vagy sem. És az általa alkalmazott kezelés hatékonyságát sem tudom felmérni. Az objektív statisztikák persze nagy segítséget nyújthatnának e téren, de sajnos ilyenek mifelénk nem nagyon teremnek. Az úgy kering a köztudatban, hogy az intenzív osztályra kerülő koronavírusos páciensek körében minimális a túlélés, és a doktornő szakmai eredményeit az orvosi kamara is nyilvánosan elismeri...

    ...alapvető meggyőződésem, hogy egy orvos nem azért tanul keményen minimum hat esztendőt és utána egész életén át (sajnos ez alól is gyakori a kivétel), és nem azért teszi le a hippokratészi esküt, hogy azután a politikai és pénzügyi befolyás alatt álló minisztérium, bürokratikus útvesztőiben született protokollumait néma és alázatos szolgaként végrehajtsa. Természetesen lennie kell egy rendnek, keretnek, ami irányt ad. De minden bizonnyal valamennyien (akik az állami egészségügyi ellátásra kényszerültünk) megtapasztaltuk már, mit jelent az, amikor az orvos teljesen figyelmen kívül hagyva  sajátos egészségi állapotunkat, egyáltalán emberi voltunkat, a protokollumra hivatkozva mellékezel vagy gyógyszerek tömkelegét írja fel számunkra, melyeknek mellékhatásai újabb és újabb gyógyszerek állandó szedésére ítél bennünket, aláásva egészségi állapotunkat.

    A nagyváradi doktornő szakmai pályájára sincs pontos rálátásom, de azt tudni lehet, hogy évekkel ezelőtt lemondott intézményvezetői tisztségéről és néhány éve kizárólag magánrendelőben dolgozik, ami egy tüdőgyógyász esetében ritka és egyértelműen utal arra, hogy nem kíván a protokollumokkal terhelt rendszer része lenni, hanem meg szeretné élni orvosi hivatását és gyógyítani akar, mint ahogy ezt többször is hangsúlyozta az őt érő vádak kapcsán.

    Hogy a Groşan doktornő által alkalmazott kezelési séma milyen mértékben hatékony és hogy egy „egyszerű tüdőgyógyász" képes-e valóban szembeszállni a milliók életét követelő világjárvánnyal, nem tudom. De úgy gondolom, hogy ha egyáltalán megpróbálja használni tudását és tapasztalatát (amelyek mellesleg már sokezer páciens gyógyulásához vezettek) és nem bújik el fásultan a protokollumok kényelmes és gyakran ártalmas árnyékába, az mindenképp dicséretes. Akkor,  amikor a hivatalos protokollum alkalmazása mellett is naponta tízezrek vesztik életüket a járvány miatt, egy ilyen orvost nem etikai bizottság elé kell állítani, hanem meg kell hívni a minisztériumba, meghallgatni a szakmai véleményét és megteremteni tudományos igazolásának vagy elvetésének lehetőségét. Ha ezt az orvosnőt eltiltják szakmája gyakorlásától egyszerűen azért, mert megkérdőjelezte a nyilvánvalóan javításra szoruló hivatalos kezelési sémát, az nem egyetlen ember elleni vétség!

     

     

    hazai újságokban is előkerül a téma

    egeszsegkalauz.hu 2021. 03. 30.

    :

    más:

    Bogár László 12 kérdése a Covidról, amiről a döntéshozók nem akarnak beszélni

     

     

     

     

     

     


     

     

     

  • Elhunyt Mag-Falva alapítója, Géczy Gábor (2021. 01. 18.)

    Elhunyt Mag-Falva alapítója, Géczy Gábor (2021. 01. 18.)

     

    Kéthollós.hu  

    Magyarmegmaradasert.hu  

    Szerves Műveltség Alapítvány alapító okirat  

    Erdely.ma  

    Felelet.hu   (korábbi)

  • Felelős szülők: lekerülnek a maszkok (2021. 01. 17.)

    Felelős szülők: lekerülnek a maszkok (2021. 01. 17.)

    forrás: Felelős szülők és emberek közössége, Orvosok a tisztánlátásért, Normális Élet xxx megyében fb csoportok

     

    Lekerülnek a maszkok az iskolásokról! 2021.01.14

    "...egyes iskolákban az Intézkedési Tervhez képest szigorúbb szabályok bevezetéséről döntöttek (kötelező maszkviselés alsó tagozatban közösségi terekben, sőt a tanórákon)... sem az Intézkedési Terv sem jogszabály kötelező iskolai maszkhasználatról nem rendelkezik... Amennyiben a védőtávolság közösségi terekben nem tartható be, úgy kizárólag az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban a közösségi terekben (pl. aula, könyvtár, folyosó, stb.) tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése. A maszkviselésre vonatkozó szabályok meghatározásakor azt is figyelembe kell venni, hogy a maszkviselés hogyan befolyásolja a gyerek tanulását, lelki társadalmi fejlődését, és hogy kerül-e kapcsolatba olyan emberekkel, akiknél nagy kockázata van a súlyos megbetegedésnek. Jelezzük továbbá, hogy Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosának az iskolai maszkviselési szabályokra vonatkozó megkeresésére az NNK a fentiekkel azonos tartalmú tájékoztatást adta.

     

    Felelet:

    Akiknek pedig kötelező és a büntetést se tudják kifizetni (nem tartoznak a milliárdosok közé), azoknak már kapható itthon is csipkemaszk. Az oldal (talán okkal) titkolja, kik ők. De ezt kiírják: FIGYELEM! Designtermék, dekorációs és nem egészségügyi célokat szolgál. Covid-19 elleni védelemre nem alkalmas!

    Ezáltal becsületesebbek mint a hatóságok és az oltásgyártók, mert ők nem írják ezt ki az oltóhelyeken.

     

    További friss információk a tisztánlátáshonlapról:

    Súlyosabb betegség-lefolyást okozhat a covid-vakcina! A német Wochenblick meglepő információkat közöl a COVID oltássalkapcsolatban referálta az irodalmat a Racionális Életért Közösség. egyre több olyan eset fordul elő, amikor az oltott embereknél már az első dózis beadása után röviddel koronás megbetegedés lép fel. Sok közülük meglehetősen nehéz és olyan tünetekkel rendelkezik, amelyek legkevésbé sem mutatnak különbséget a normál koronafertőzéses megbetegedésekhez képest. Ez már önmagában felveti azt a kérdést, hogy miért kell akkor oltani, ha az oltás valószínűleg legalább akkora Covid-megbetegedési kockázatot hordoz magában, mint maga a vírus oltás nélkül. Nem beszélve az oltás már ismert és még nem feltárt mellékhatásiról, ami miatt maga a gyártó sem vállal semilyen felelősséget az oltást illetően. Az olottak tehát nyíltan kimondva kísérleti alanyok... Az International Journal of Clinical Practice október végén megjelent tanulmányban kifejezetten megvizsgálja és megerősíti ezt a kockázatot.

    A sötét tél műveletről (video felirattal)

    Bosznia-Hercegovina alkotmánybírósági határozat. - Az emberek szabad mozgásának korlátozása és a maszkhordás kötelező elrendelése, alkotmányt és európai egyezményt sért. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Bosznia és Hercegovina alkotmányában, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben (Európai Egyezmény) garantált alapvető emberi jogok és szabadságok a száj- és orr-maszkok viselésének kötelezettsége, valamint állampolgárai szabad mozgásának korlátozása tekintetében, nem csupán Bosznia-Herecgovina alaptörvényébe ütközik, de a legalapvetőbb emberi jogokat és nemzetközi egyezményeket is sérti.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Karácsonyra... - Zsindelyné Tüdős Klára (2020. 12. 25.)

    Karácsonyra... - Zsindelyné Tüdős Klára: Csizma az asztalon - könyvajánló, Harmat kiadó, 2016, Budapest (2020. 12. 25.)

    (élt 1895-1980; életrajzitt)

    idézetek:

    14.o.

    Mindig Ő, és én azt hittem, mindig Én!

    17.o.

    Haragudtam az egyházra, hogy bezárja a Jó Hírt a templomokba... Haragudtam, hogy azt a nagy hatású eszközt, ami a színpad és a film, értetlenül, lustán átengedi a Sátánnak, aki nagyon is strapálja magát, hogy megnyergelje a művészeket, s a saját nótáját fújja azokról a remek szószékekről.

    63.o.*

    Amikor engem Ravasz László leszedett a filmgyári létráról (felelet: Fény és árnyék c film) és beleparancsolt az egyházi munkába, de főként, amikor összedűlt az ország, azt hittem, az én dolgom a szociális, kulturális újjáépítés a Biblia tanítása nyomán. Tettem is buzgón, teljes gőzzel, amíg egyszer rájöttem, hogy haldoklónak az ágya mellett állok... s én a helyesírás szabályait... magyarázom neki. Beláttam,...hogy a beteg asszonytársadalmunknak orvos kell, aki csak egy van. Attól kezdve rohantam az Orvoshoz, hogy segítsen, s a beteg asszonyokhoz, hogy vigyem a jó hírt: nem kell meghalni, mert van Orvos!

    95.o.

    (Nehézy Károly:)... A tyúk csendes kotyogással vezetgeti, takargatja a csibéit. Hát ez kérem, a falumisszió. Ez a csendes kotyogás.

    96.o.

     A józanság lelkét kaptam kegyelmi ajándékul, de a Hangot nemegyszer hallottam életemben.

    103.o.

     Nem sirattam soha többé a munkámat, hanem hálás szívvel mostam az anyám pelenkáit... minden szónál és bizonyságtételnél többet épített az asszonyok szívében ez a szótlan, megbékélt pelenkamosás...

    113.o.

     ... egyetlen feladatunk, hogy meg ne rekedjen nálunk, sem anyagi, sem szellemi javaiból semmi.

    128.o.

     Nem találtak semmit csak éppen elfáradtam élni... Még akkor elég jól láttam, de nemcsak a szívem, a kezem is reszketett. Kinyújtottam és az enyémnél még sokkal erőtlenebb, még sokkal reszketősebb kezek kapaszkodtak belém. És elkezdtem egy olyan lelkigondozói munkát, amit sosem próbáltam, amihez semmi erőm nem volt... Egyik a másik után kapaszkodott belém, de annyian és úgy, hogy nem tudtam összedűlni. Tartott a teher, amit rám raktak. És meggyógyultam.

     

      Felelet.hu:

    * 63.o.-hoz: 1945-46. Az ostrom, a romok, a sok halál, az elhurcolt férfiakon túl az oroszok által százezrével megerőszakolt lányok-nők, máig lényegében titkolt, ismeretlen réme lehetett a "betegség" oka, amiről sajnos nem olvashatunk itt sem, lévén, hogy a könyv a rendszerváltozás előtt íródott, 1970-ben. A témáról csak két film készült 75 év alatt.) Remélem, hogy erről és 1956-tal kapcsolatos gondolataiből valahol, vagy mások visszaemlékezéséből még megtudhatok valamit.

       Felelet.hu:

    Más kérdéskör, olvasat: a megbékéléshez kapcsolódó részek. (Avagy az 1990-es évek óta célzott beszélt árokbetemetés, megbékélés, megbocsátás, külső érdekeket védő egymás elleni harc helyett nemzeti önvédelem, amely ügyünk az utóbbi legalább tíz évben újra rosszabbodik.)

    89.o.  "fülemnél fogva ráncigálsz be az üdvösségbe"

    38, 46, 49, 79, 108, 119, 120, 122.o.:

    "A koporsója előtt egyetlen koszorú, Apró Antaléké hirdette, hogy Zsindely Ferencemberséges ember volt..."

    "Apró Klári azt mondta: 'Klára néni nem maradhat egyedül Lellén...' Ámulva tettem le a kagylót..."

     

    a könyv itt kapható

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Koronavírus vaklárma? - Dr. Sucharit Bhakdi - Dr. Karina Reiss (2021. 01. 17.) (2021. 03. 14.)

    Koronavírus vaklárma? - Dr. Sucharit Bhakdi - Dr. Karina Reiss (2021. 01. 17.)

    Az író egyik videóját ajánlották, megnéztem, utánanéztem, kiderült hogy írt egy könyvet az eseményekről és azt már magyarul is lehet kapni, megvette nekem valaki aki hajlandó maszkot húzni, kölcsönadtam, visszakaptam, végigolvastam és kijegyzeteltem, jónak találtam, tetszik, örölük, ajánlom újra, mint újévi írásomban.

    Eredeti cím: Corona Fehlalarm?, angolul: Corona false alarm?

    A könyv májusban zárult. Túl sok részletet idézhetnék, inkább csak a témákat jelölöm...

    Szakemberekre hivatkozik az alábbi oldalakon többek közt: 31, 43, 67, 76, 81, 102, 125, 127, 130, 131, 133, 134, 138.

    31.o.: a lehető legtöbb friss levegőt és mozgást

    43.o.: 88% nem a vírustól halt meg...

    44.o.

    75.o.: lélegeztetőgép... halálos tudőgyulladást okoz...

    78.o.

    88.o-tól. elraboltuk az idősektől életminőségüket és azzal élettartalmukat is

    99.o.: (Svédország külső terrorizálása, befeketítése...) mintha el akarnák kerülni, hogy legyen ellenpélda...

    104.o.-tól grafikonok

    118.o.: mrNS oltás: a kilátások rémisztőek... génmanipulált élelmet elutasítják a németek... most mégis éllovassai az embereken végzett genetikai kísérleteknek...

    131.o.: a nép összeuszítása, oszd meg és uralkodj, polgárháború

    133.o. felvilágosítás helyett a félelemre alapozott

    134.o.: cél: a nagyok nyernek, a kicsik veszítenek

    137-139.o.. Kinek az érdeke? párhuzam Hitler hatalomrajutásával: megszűnt a kritikus sajtó, szabályozták a közvéleményt, a média tömeghisztériát szít.

    Felelet: akkor se a német nép érdekében, hanem külső erők juttatták hatalomra Hitlert. Németország megszállt állam ma is, az alkotmányát sincs joga módosítani a világháború óta, és mint a 2016-os Snowden filmből tudjuk, sajtóját és erőműveit is az USA tartja hatalmában.

    107.o.: Húsvétvasárnap Bill Gates kapott tíz percet főműsoridőben... " hét milliárd embernek fogjuk beadni az oltást"

    'Felelet': Megdöbbentő, hogy az állítólag keresztény Európa Húsvétra Bill Gates-t, aztán Karácsonyra pedig a Megváltó helyett, az állami propaganda sulykolása szerint a megváltó oltást kapta!

    'Felelet': Arról kéne írni, aki tud, hogy hogyan és miért hagyják cserben az egyházak most a népet világszerte, engedelmességre, beletörődésre és oltásra buzdítva. Államegyház? Állam által finanszírozott egyházi, egyetemi, egészségügyi vezetők? Látszategyház? Megfélemlített egyház? Amint azt Don Camillo Moszkvában c. könyvben (nem kapható már) is olvashatjuk?

     

     Egy októberi video: Professzor Dr. Sucharit Bhakdi – virológus, epidemiológus szakértői tanúvallomása a járványügyi intézkedések kapcsán indított perek előkészületénél. – Húsz éven át volt a Mainzi Mikrobiológiai Intézet vezetője, a virológiai tanszék alapítója. – Több, mint háromszáz tudományos tanulmány fűződik nevéhez és több felfedezés. – Németországban tizenhárom állami kitüntetést kapott munkásságáért. A világ egyik legelismertebb, járványügyi szakembere, virológusa. Nyugdíjból jelentkezett vissza magától, tehát az orvosi eskün kívül semmi nem motiválja, mint a társadalom felvilágosítása! Elmeséli, hogy miért nem érnek semmit az engedély nélküli PCR-tesztek, hogy miért betegít meg a maszkviselés és, hogy miért csak a súlyos tüdőgyulladás a COVID19, semmi más.

     

    DR. SUCHARIT BHAKDI professzor előadása (2020. aug. 21.)

     frissítés 2021. 03. 14-én

    innen: Felelős szülők és emberek közössége

     

    Dr. Sucharit Bhagdi: Covid19, maszkok,tesztek...
    2020.11.20

    Dr. Sucharit Bhagdi orvos, mikorbiológus, epidemiológus. Húsz éven át a Mainzi Mikrobiológiai Intézet vezetője, a virológiai tanszék alapítója.Tudományos munkásságát több mint 300 tanulmány és számos tudományos felfedezés fémjelzi. Tizenhárom német szakmai kitüntetés birtokosa. A világ egyik legismertebb járványügyi szakembere.

    Ez az írott anyag egy videó beszélgetés alapján készült, melyet pereknél fognak felhasználni, mint szakértői tanúvallomást.

    Az első tragikus dolog ami történt ezzel a vírussal kapcsolatban, hogy a covid-19 megnevezést hibásan használták. Az ugyanis a tüdőgyulladás megnevezése. A tüdőgyulladásé! Nem köhögésé, nem nátháé, nem egy kis fejfájásé vagy levertségé. Covid 19 a hivatalos neve a Sars-cov-2 vírus által okozott tüdőgyulladásnak. Az első hiba tehát, hogyha valahol Sars-cov-2 vírust találnak, azt azonnal súlyos megbetegedésként könyvelték el. Így tehát mindenki fél, hogy megfertőződhet vagy megfertőzhet valakit, aki azután covid 19-et kap. Ez tévedés.

    A második nagy hiba, ami majdhogynem még tragikusabb, hogy egyetlenegy arany-standard létezett ennek a covid-19 betegségnek a diagnosztizálására. Ez az arany standard egy nem engedélyezett PCR teszt. Egy labor teszt. Így voltaképpen az orvoslás történetében először megtörténik, hogy az egész világ és főleg az orvosok, nem a páciensre néznek, hogy megállapítsák, hogy fennáll-e a betegség, hanem egy cédulára, amire az van írva, hogy igen vagy nem.

    Pedig ez a teszt soha nem lett engedélyezve ennek a komoly betegségnek a diagnosztizálására. Most képzeljék ezt el. Ez olyan, mint a középkorban. Vagy mintha Afrikában jönne egy gyógyító, aki azt mondaná, hogy "Ó te úgy nézel ki, mintha pestised volna." Menj ki innen, vagy el kell, hogy égessünk. Érthetetlen. Korábban boszorkányokat égettünk. Ma azt mondjuk, hogy Ó, covid-19-ed van, védekeznem kell.

    Ez a teszt valójában rendkívül rossz dolog. Két okból is. Az első, hogy maga a teszt túl érzékeny. A kenet-mintát vevő pálcát a garatba helyezik, majd kihúzzák és beteszik egy gépbe. Ezt követően a gép azt mondja, hogy: Igen ön vírus -fertőzött. Ám akár azt is lehetne mondani, hogy annyi vírus van az Ön szervezetében, hogy képes lehet sejteket megfertőzni. Ez az amit a görbe kimutat. De a görbe nem mond arról semmit, hogy léteznek már tanulmányok más koronavírusokkal kapcsolatban, melyek igazolták, hogy a vírus mennyisége egy fertőzött embernél a kilélegzett levegőben ezerszer, tízezerszer kisebb mértékű! Ez pedig nem elegendő ahhoz, hogy más embereket megfertőzzön!

    Ilyen kísérleteket sohasem végeztek. Éppen ezért értelmetlen dolog adatokat gyűjteni. Pedig ezt csinálják abban a tanulmányban, ami az RKI (Robert Koch Intézet) vírussal kapcsolatos előírásainak alapjául szolgál. Azt mondják, hogy egy minta vevő pálcát használva egy rossz teszttel pozitivitást lehet mérni.

    Amit elhallgattak viszont, hogy minden számítás alapja téves.

    Ez nem stimmel. A teszt nem megbízható.

    Másodjára a teszt nem foglalkozik azzal, hogy a levegőnek, amit akár ki is köhögünk, sokkal, ezerszer kisebb a vírustelítettsége. Hogy szimptómákat nem mutató emberek által a megfertőzés elméletben képtelenség kell, hogy legyen.

    Ami viszont teljesen biztos. És ezeket a számokat a WHO weboldalán található buletinben olvashatják.

    Hetven év alatti embereket, akik megfertőződtek a PCR tesztek alapján, az esetek 99,99%-ban már eleve az általános egészségügyi állapotukból kifolyólag is lehetetlen, hogy megöljön őket ez a vírus. Ez nem jelent mást mint, hogy ez a vírus nem új. Ezt a vírust és elődeit az immunrendszerünk felismeri.

    Az utóbbi három hónapban nagyon-nagy tudású tudományos csoportok igazolták, hogy az önök limfocitái, az immunrendszer sejtjei, amik arra vannak trenírozva, hogy vírusokat ismerjenek fel, ezt a vírust is felismerik.

    Azon emberek véréből vett mintákban is megtörtént a felismerés, melyeket öt évvel ezelőtt vettek le, tehát ez a vírus annyira ismeretlen már nem lehet.

    Ez egy nagyon jó hír. hiszen azt mutatja nekünk, hogy a vírussal való együttélés, nem új keletű, inkább nagyon régi. Testvéreivel, szüleivel is együtt éltünk már. Jönnek és mennek és bármikor megfertőződhetünk velük. Annak, hogy ez az új változat, vagy esetleg egyik a régebbiek közül, semmi jelentősége nincsen. Természetesen folyamatosan megfertőződünk. Mert így alakul ki a békés együttélés. Ha önnek nincsen alapvetően súlyos betegsége, lehet akár 80 vagy 90 éves is, akkor sem fogja önt ez a vírus megölni.

    Nyolcvan vagy kilencven évesen is ugyanúgy fog együtt élni ezzel a vírussal is, ahogy azt az elődeivel is tette. Tehát aki azt hiszi, hogy tilos ezzel a vírussal megfertőződni, az igen naiv. Épp ellenkezőleg.

    Van még egy nagyon jó hír, mégpedig az, hogy ha ez a vírus így el tud szaporodni, ez azt jelenti, hogy nem kell aggódnunk, mivel nincs súlyos covid19 betegség.

    Egyetlen egy eset sem létezik, egyetlen egy covid19 tüdőgyulladás sem, ami bizonyíthatóan, egy másik tünetmentes ember által került volna átfertőzésre. A hétköznapi életben, vagy iskolákban, vagy a szabadban...mindegy hogy hol.

    A maszkokról el kell mondanom, hogy kórokozó-tenyészetek. Többek között a staphylococcusok melegágya. Azt hiszem mindenki hallott már erről a kórokozóról, mely a felnőttek és a gyermekek 10 %-ának orrnyílásánál megtalálható, és így innen bejut a maszkba is. A staphylococcusok a legjelentősebb kórházi fertőzések okozóinak számítanak és ha ezeket a baktériumokat belélegzik mondjuk gyermekként, akkor tüdőgyulladást kaphatnak tőle!

    A staphylococcusok között léteznek multirezisztens fajták is. Olyanok, melyek aztán rengeteg problémát okoznak a kórházakban! Ezek is a maszkokon tapadnak meg. Tehát ezek a maszkok kórokozó-tenyészetek és veszélyesek!

    Néhány gondolat erejéig had beszéljenek az érzéseim.

    Ha ez a társadalom, ez az ország, a szülők ebben az országban ilyesmit elfogadnak, akkor ez annak a jele, hogy visszatértünk a középkor szintjére. Hol maradnak a gyermekek jogai? A gyermekeket kevésbé védjük mint az állatokat? Ők csupán ártatlan áldozatok, akik nem képesek védekezni.

    A felnőttek azt mondják, hogy a maszkokat meg kell hogy szokják. Miért kéne megszokják?

    Ez nem az, amit Isten nekünk teremtett. Önöknek teremtett. Én budhista vagyok.

    Isten a levegőt adta a légzéshez, és ha a Teremtő úgy látta volna jónak, hogy egy vírus ellen bármilyen mechanikus védelmet kell biztosítani a szánk elé, akkor úgy teremtett volna meg minket.

    Ha pedig emberek azt gondolják, hogy ezt jobban tudják, akkor el kell mondanom, hogy hatalmasat tévednek!

    Képesek a tévedésük áldozatává tenni a gyermekik jólétét. Hogyan tudják megtenni ezt?

     

     

    továbbiak:

    https://www.aeginagreece.com/aegina-island/bethechange/

     

    Corona unmasked

    Neue Zahlen, Daten, Hintergründe

    https://www.goldegg-verlag.com/titel/corona-unmasked/

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Maszk - 30. víruscikk a honlapon (2021. 01. 18.)

    Maszk (2021. 01. 18.)

    'Felelet':

    • Használata hallgatólagos egyetértéssel a többi polgár szemében is legitimálja a hatalom tetteit: a bezárásokat, a pánikkeltést, sajtóhazugság-dömpinget, büntetéseket, családi cégek tönkretételét, multi-cégek támogatását, családi és közösségi kapcsolattartás ellehetetlenítését, idősek magányra ítélését, háborús közállapot, jogszabályok bevezetését.
    • Aki csak kényszerből, meggyőződése ellenére hordja, az olyan, mintha minden szembejövőnek folyamatosan hazudna.
    • A nép hatalom általi, hatalmi célú összezavarása, megcsúfolása, szándékos elbizonytalanítása, zavarosban halászás, hogy míg két éve az arc eltakarása terrorgyanús volt, most épp az ellenkezője a kötelező.
    • Az egymásra mosolygás (szeretet, jószándék kinyilvánításának) megtiltása az amúgy is bizalmatlan, (reklámoktól, tv műsoroktól, oltásoktól?) agresszív társadalom, emberek további egymásra uszítását jelenti, embertelen és keresztény viselkedés ellenes. (Janikovszky: Mosolyogni tessék)
    • Az állandóan változó, ellentmondó maszk előírás (hol kell, milyen legyen, polgármester írja elő részben) nevetségessé teszi a szabályozást, és a nevetséges kötelezése pedig azt jelenti: tudjátok, hogy értelmetlent követelünk, de azért is be kell tartsátok, különben pénzbüntetéssel tönkreteszünk titeket. (Ez a kegyetlen katonai rend. Szó nélkül tedd azt, amiről tudod, hogy hazug, rossz.)
    • Mindeközben az országot Európa előtt képviselő, nevünkben szavazó fidesz-alapító Szájer példáján láthatjuk, hogy a ránk erőltetett korlátozásokat az álszent, a társadalmat évtizedekig hazugságban tartó uralkodó réteg mennyire tartja magára nézve kötelezőnek. (És a hirdetett keresztény konzervatív családbarát igazmondó beállítottság mennyire nem igaz.)
    • Mint minden pénzbüntetés, egyenlőtlen viszonyok között igazságtalan, mert a dúsgazdagokat nem érinti, nem érdekli.
    • A sajtóban és a világhálón hivatalosan is letiltották az ellenvéleményeket, sőt büntetendővé váltak, ami valószínűbbé teszi azok igazát. A tisztességes, önálló gondolkodású jó szakemberek félreállítása is erre utal. (Cserháti Péter, OORI) Történelmi példa: Semmelweis igazát a hivatalos orvosi hatalom 40 évig tagadta, a szülészeteken ezzel mindaddig minden harmadik anyát megölve.
    • A szövetmaszk nem gátolja a vírus áramlását. Célja a hatalom által kitalált helyzet demonstrálása, elhitetése, a félelem fenntartása, mint amikor a Budapestre egyáltalán nem kíváncsi afrikai bevándorlókat a fővárosba utaztatták.
    • A maszk különösen abszurd, ha valaki prüszköl vagy köhög. Ha leveszi közben, ha nem.
    • A maszk a viselőjébe mindenféle a szervezet által eltávolított rossz dolgot visszajuttat: a maszk tehát megbetegít.
    • A maszk (minél „jobb”, annál inkább) a természetes, normális lélegzés nehezítésével (tudat alatt is, a nehezebb légzéssel) a szervezetben stresszt okoz, ezzel betegít.
    • A maszk a viselőjének, de a látványával a többi embernek is háborús érzést okoz, mely elrontja a polgárinak, európainak, demokratikusnak ígért életünket, növeli a megbetegítő folytonos stresszt.
    • Hasonlóan kettéosztja a társadalmat és megalázza mindkét(!) felet, mint a német megszállás alatt a zsidók kötelező csillagjele.
    • Sajnálatos, hogy az arcok, a kedves, a jóakaratú, az emberi, a szép arcok látását ezzel megtiltják. Helyette óriásplakátokat, csúf modern épületeket nézegethetünk. Valós emberi közösség helyett pedig csak a világhatalom által ellenőrzött és befolyásolt virtuális kapcsolat a megengedett.

     Mi szól mellette?

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Mi kinyitunk / Alexandra Pervulesko (2021. 01. 16. - 01. 27.)

    Mi kinyitunk / Alexandra Pervulesko (2021. 01. 16.)

    frissítés 2021. 01. 27. g7.hu (jan. 25.)

    Lengyelországban akár 20 ezer vendéglátóhely nyithatott ki a tilalom ellenére (jan. 17.?)

    "Akár 20 ezer vendéglátóhely is kinyithatott Lengyelországban múlt hétfő óta, miután meghosszabbították a kijárási korlátozásokat – írta az egyik legnagyobb lengyel hírportál, az Onet.plAz ellenszegülést a vendéglátósok érdekvédelmi szervezete is támogatja. Közleményükben azt írták, hogy különösen azoknak a helyeknek támogatják az újranyitását, amelyeket kihagytak az állami támogatási programokból. Lengyelországban nem iparági alapon, hanem egyedi kérelmekre adtak állami támogatást kis- és középvállalkozásoknak, és sokan maradtak segítség nélkül. Nagyjából 40 embernek adok munkát. Mindennap sír valaki közülük, hogy nem tudja fizetni az albérletet, a számlákat, és az ilyen emberi tényezők miatt döntöttünk az újranyitás mellett. Nem akarom, hogy bármi az én lelkemen száradjon Április és szeptember között több mint kétezer vendéglátóhely zárt be véglegesen Lengyelországban, és egy kutatás szerint minden ötödik helynek legfeljebb egy hónapra van elég tartaléka. “Így számos étteremnek az egyetlen megoldás a kinyitás, megkockáztatva a büntetéseket” – írta az Onet.pl. A vendéglátósok érdekvédelmi szervezete szerint az elmúlt héten előfordult, hogy a lengyel közegészségügyi szervezet egy nap alatt több mint 1300 ellenőrzést tartott rendőrökkel közösen az újranyitott helyeken. A büntetés felső határa 30 ezer zloty (2,4 millió forint)."

    még itt némi hír angolul: foreignpolicy.com, abcnews.go.com  (#OtwieraMY (We Are Opening) movement)

    Magyarország:

    Gerendai Károly: Észszerű szabályok mellett lehetővé kellene tenni az újranyitást (hang.hu) (nem túl érdekes)

    Negyedik napja tart az „unatkozó kamaszok” lázadása Hollandiában a kijárási tilalom miatt (hang.hu) "Az országban a második világháború óta nem vezettek be kijárási tilalmat, a döntés pedig negyven éve nem látott erőszakos tiltakozásba torkollt.." "Don Weenink szociológus ugyanakkor rámutatott, hogy a zavargások nem feltétlenül politikai motivációjú akciók. „Egy olyan tömeget látunk most, amely szerint a járvány elleni intézkedésekkel a kormány ki akarja terjeszteni az állami hatalmat. Őszintén hisznek benne, hogy a koronavírus csak azért van, hogy az embereket manipulálják és kontrollálják” – írta." "A szomszédos Belgiumban, vasárnapra tüntetést szerveznek a több hónapja életben korlátozó intézkedések ellen. A megmozdulásra mintegy 32 ezer főt várnak a szervezők.... belga belügyminiszter szerdán hangsúlyozta, hogy csak a helyi hatóságok által engedélyezett tüntetésekre kerülhet sor, legfeljebb 100 fő részvételével, a higiéniai szabályok szigorú betartása mellett."

     

     

     

     

     

    2021. 01. 16.:

    forrás: azonnali, die Presse, Index, DiningguideHeute.at, Mediaforras.com, Nachrichet.at

     

    Napi.hu. 2021. január 13.:

    "A lengyel vállalkozók elutasítják, hogy a kormány január végéig meghosszabbítja a nyitvatartási korlátozásokat, "Mi kinyitunk" jelszóval akkor is nyitni akarnak, ha ezért megbüntetik őket. Az első tiltakozókhoz most továbbiak csatlakoztak, bejelentve, hogy január 18-án legkésőbb megnyitják az eddig zárt helyeket. Vendéglők, szállodák, sportpályák, fodrászok, kozmetikusok jelezték, hogy elegük van a zárlatból. A lengyel médiában a napokban jelent meg egy hír, miszerint egy szálloda, ahol 300 vendég volt, arra hivatkozva nyitotta ki kaput, hogy sportrendezvényt, nevezetesen sakkversenyt rendeztek. A vállalkozók már elmentek a falig - panaszolják -, felemésztik őket a helységek bérleti díjai, a hiteltörlesztések, félnek a fizetésképtelenségtől és életük munkájának elvesztésétől. Nincs mit veszteniük, egyeseknek már a családtagjaikat is el kellett bocsátaniuk. A "lázadáshoz" jó alapot ad nekik, hogy nemrégiben a bíróság egy fodrász javára döntött, mondván, a zárlat érvénytelen, mivel rendeletben hírtette meg a kormány, ami alkotmányellenes. A vállalkozók szerint a társadalom őket támogatja.

    A szolgáltató vállalkozások tulajdonosai  "Mi kinyitunk" akciót hirdettek."

    Roadster.hu:

    "Továbbá abba is kapaszkodnak, hogy a lengyel bíróság eltörölteazt a 10 ezer zlotys (800 ezer forintos) bírságot, amit egy fodrászra szabtak ki, mert akkor is dolgozott, amikor a járványügyi intézkedések miatt zárva kellett volna legyen. A bírósági ítélet indoklásából kiderül, hogy az alkotmányos jogok és a szabadság nem korlátozhatók rendelettel, csakis természeti katasztrófa esetén."

    "Az osztrák sajtó tele volt a bizonyos Alexandra Pervulesko történetével: a linzi hölgy szintén a végsőkig elment, de amikor gyermeke létfenntartása került veszélybe, és már a barátaitól kellett segítséget kérnie, betelt a pohara. Hétfőn sokat sejtetően posztolta, hogy “Ma”, majd a törzsvendégei legnagyobb örömére bizony minden tiltás ellenére este kinyitotta Badcafé nevű helyét. Egészen fél óráig maradhatott zavartalan a Badcafé rendhagyó nyitása, hiszen jelentették a szabálysértés, és körülbelül 20 rendőr jelent meg a szűk utcában — ezzel blokkolták a vendégeket, akik nem tudták elhagyni a helyszínt. A tulajdonos hölgy most akár 30 000 eurós büntetésre számíthat, miközben az osztrák vendéglátósok közül sokan respektálják Alexandra Pervulesko bátor tettét. A precedens értékű történet nem maradt folytatás nélkül, a segítségre szoruló, és immár bísággal is sújtott hölgy törzsvendégei adománygyűjtésbe kezdtek a Badcafé és Pervulesko megmentésére."

    Videók "lokal geöffnet" keresésre youtube-on. (Már amit nem töröl le a szolgáltató. Magyar felirattal fb-on kering, de azt én bojkottálom.); Még németül: RTV Talk: Linzer "Wut-Wirtin" Alexandra Pervulesko, ittis...

    Fellázadtak az olasz vendéglátósok (index2021.01.15.)

    "Dögöljön meg a kormány! Ezt a jókívánságot nem mi mondjuk, hanem az olasz éttermesek a Libero nevű olasz napilap 2021. január 15-ei címoldalán, akik „Io apro” vagyis „Én kinyitok” felkiáltással szerveztek mozgalmat, és a ma este 6-kor ki is nyitnak Olaszország-szerte. A mozgalomhoz Mintegy ötvenezer vendéglátós, étterem- és bártulajdonos csatlakozott. A három hónapja tartó bezárások miatt jelentős bevételtől estek el, már nem tudják eltartani családjukat, lehetetlen helyzetbe kerültek, ezért úgy döntöttek, mozgalmat szerveznek, és lesz, ami lesz..."

    "Én kinyitok és csatlakozom a mozgalomhoz – mondja Maurizio Porta, a torinói Blues Cafe tulajdonosa egy videóban –, mert a kormány támogatása sajnos nem elég, ennünk pedig kell. Nem lopok, csak dolgozni szeretnék, ahogy a képviselőház előtt a politikusok köré zsúfolódó újságírók is teszik. A vírus nem attól terjed, hogy most kinyitunk, hiszen három hónapja zárva vagyunk, és továbbra is jelen van. A szabályokat természetesen betartjuk, viszont enni szeretnénk a családommal, és a költségeinket is fizetni kell, például a pénztárgépét, aminek használatára az állam kötelez, és amit sajnos nem dolgozva nem tudok fizetni.

    Az újranyitási mozgalmat Matteo Salvini korábbi miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a Liga vezetője is támogatja.

    Az újranyitók természetesen tisztában vannak azzal, hogy a büntetést reszkírozzák: az egyik vendéglős szerint ez 280 euró."

    Ausztriában elindult a polgári engedetlenség! (forrás: Orvosok a tisztánlátásért)

    Ausztriában kinyitott ma (jan. 15.) több ezer üzlet és vendéglátóipari egység. Január 16.-ra pedig egy GIGANTIKUS tüntetést szerveznek Bécsbe a Hősök terére. A képlet egyszerű. Egyrészt az Osztrák Alkotmánybíróság már hónapokkal ezelőtt megállapította, hogy a osztrák kormány által hozott minden “lock-down” rendelkezés alkotmányellenes, amit a Kurz-féle kormány eddig valamiért figyelmen kívűl hagyott... Thousands march in Vienna against coronavirus restrictions - Reuters cikk a tüntetésről

    Felelet:

    Az olasz újranyitás nem sikerült ezen cikk szerint. (italy24news) A már jól tönkretett emberekből kevesen merték kockáztatni az őket végleg tönkretevő bírságot.

    Az igazmondó magyar kormánysajtó számára ez a három hír még három nap után sem létezik.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Szabad a csok - a cikksorozatról (2021. 03. 28.)

    Szabad a csok - a cikksorozatról (2021. 03. 28.)

    'Felelet'

    Ha már váratlanul találtam egy sok elemében kiváló cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

    Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

    egyes ajánlott írásokból:

     

    A sorozatindító írás: Saját világ 2019. február 20. szerda

     

    Ezért minden letelepedés, falualapítás és házépítés is olyan nehéz döntést jelent, amelytől az ember egész létezése függ. Az embernek »saját« világot kell teremtenie, és annak fenntartásáért és megújításáért magára kell vállalnia a felelősséget. Nem váltogatja tehát könnyű szívvel a lakóhelyét, mert nem könnyű feladnia »világát«.” Mircea Eliade vetette papírra ezeket a gondolatokat A szent és a profán című művében... Mifelénk, a „barbár” Kárpát-medencében azonban megmaradt a saját otthon fontossága, amit sokan elmaradottságnak próbálnak beállítani.. Ha ugyanis ez az otthon valóban biztos pont, akkor az élet számos viszontagságát jóval könnyebben tudja átvészelni az ember... Hamvas Béla ezt így fogalmazza meg zseniálisan Az ágy című rövid esszéjében: „A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog.”... Lassan négy éve annak, hogy újraindult az otthonteremtési program, hogy bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt, közismert nevén a csokot.

     

    Álvilágok helyett Szabad a csok XLIX.

     

    Minden van, bármi elérhető, megvehető, csak legyen rá pénzed – nagyjából így lehetne összefoglalni a modern kori, a fogyasztásra és a még több fogyasztásra épülő gazdasági rendszer lényegét, amely nagyon sokaknál egyfajta „életfilozófiává” is válik. Hiszen a mesterségesen felkeltett vágyak és az agymosásig sulykolt reklámok hatására mindent meg akarunk venni, mindent meg akarunk szerezni, és mindent le akarunk cserélni, ami már nem divatos vagy ami már fél évnél „régebbi”. Telefont, ülőgarnitúrát, fürdőszobacsempét, tévét, számítógépet, autót. Mindezt persze most, azonnal. Ha pedig ez anyagi okokból nem megy, frusztráltak, elégedetlenek leszünk, és még azt sem vesszük észre, amink van. Egyre inkább álvilágot építünk magunk köré olyan holmikkal és időtöltésekkel, amelyekre semmi szükségünk. A végén pedig rácsodálkozunk, hogy kifolyik a kezünkből a pénz, hogy súlyos adósságokba vertük magunkat, és hogy noha „csak boldoggá akartuk tenni” a feleségünket, a gyerekeinket, magunkat, de a várt boldogság csak nem akar megérkezni az anyagi terhekkel, a folyamatos pszichés nyomással és a céltalan semmittevéssel teli hétköznapokba.

     Persze ha veszünk egy mobilt, amely egy év múlva tönkremegy, vagy éppen megunjuk, néhány tízezer forintunk bánja. Egy otthonnál, egy háznál azonban nagyságrendekkel több pénzről és persze sokkal meghatározóbb döntésről van szó. A legtöbbször egy élet munkájáról vagy éppen egy életre meghatározó kiköltekezésről, eladósodásról. De ahogy az egyre újabb és újabb telefonok egyre „okosabbak” lesznek, úgy az egyszerű lakás vagy ház sem feltétlenül olyan egyszerű már, hanem mindenféle extrával felszerelt. Annyi minden újdonság van, annyi minden beépül a házba, hogy jóformán az „extrákra”, a ház „felokosítására” többet kell költeni, mint arra, hogy egyáltalán legyen hol laknunk. Ám sokszor már nem is egyszerűen extrákról van szó, hanem előírásokról! Mert a gépész, a hőszigetelő-gyártó és egyéb lobbik elérték a döntéshozóknál, hogy rendeletbe legyen foglalva, hogy x energiamegtakarításhoz y vastagságú hőszigeteléssel kell becsomagolni a házat, és mindehhez milyen hővisszanyerős szellőztetőrendszer vagy központi elszívásos szellőzés kiépítése szükséges. És sok-sok pénzből felépül az álvilág, amelyben – nem túlzok! – az ablakot sem szabad kinyitni, mert akkor borul az egész rendszer. Az a rendszer, amelynek kiépítése – szintén nem túlzás! egy tízmilliós csoknak megfelelő összegbe került.

    Ezekhez a falansztervilághoz közelítő high-tech megoldásokhoz képest igazi felüdülés az Otthon, csak másképp című dokumentumfilmben bemutatott alternatíva (KraatsFilm) (A film leírását lásd lentebb). A film egy négygyermekes család építkezését követi végig, akik kalákában, a barátaik segítségével, szalmabálákból és sárból építenek maguknak „lélegző” házat. Amellett, hogy a nagy klímahisztériázóknak is figyelemre méltó példa lenne, hogy nem kell műanyagba csomagolni a házat ahhoz, hogy az alacsony energiafelhasználású legyen, a film azt is bemutatja, hogy ma is lehet olcsón építkezni. Gergő, a családapa elmondása szerint ugyanis minden pénzük ráment a tervekre és arra, hogy a telküket építkezésre alkalmassá tegyék. Vagyis csak a csokra, az áfa-visszatérítésre és a csokos hitelre tudtak támaszkodni, ebből a 25 millióból viszont gyönyörű házat építettek.

    „A film célja, hogy a városi elidegenedett környezet ellensúlyozására népszerűvé tegye a tradicionális vályogépítészet modernizált formáját. Mert ez a technológia anyagilag elérhető lehetőséget jelenthet az otthonteremtésre és mert ezen építési kultúra közösségformáló ereje segítségével újra egyesítheti egy környék lakóit – nem csak egymás mellett, de együttélésre is ösztönözve őket” – olvasható a YouTube-on elérhető kisfilm leírásában. És noha egy építkezés igazi szakítópróba, a fiatal házaspár a négy gyerekkel is együtt ül le egy csillagfényes este az első családi vacsorára a teraszon.

     

    A youtube-os film leírása:

    Egy merész fiatal család - Flóra, Gergő és négy gyermekük - barátaikkal, kis pénzből, saját kézzel szalmabálákból és sárból építenek otthont maguknak mindössze egy év leforgása alatt. A dokumentumfilm főszereplője egy fiatal család: Gergő, Flóra és négy gyermekük. Őket követjük a film során, miközben egy év alatt, az erdő szélén, saját kézzel, helyben kitermelt agyagból építenek maguknak modern szalmaházat. Az organikus építészet ezen módját, annak minden buktatójával együtt menet közben tanulják ki. Mivel ezt az építési eljárást bárki elsajátíthatja, a film szereplői mikroközösségben építhetik saját jövőjüket. Az építkezésre kalákába fogják össze barátaikat, rokonaikat, miközben negyedik gyermekük is megszületik. Gergő és Flóra így önfeláldozó munkájukkal és kis kezdőtőkéjükkel, az állami családtámogatásra támaszkodva, a nagyüzemi építőipar kikerülésével teremthetnek otthont maguknak. Ráadásul az építés és a fenntartás során a károsanyag-kibocsátásuk és környezetterhelésük egyaránt csekély. Az emberi egészségre pozitívan ható “lélegző” házuk pedig idővel újrahasznosítható lesz, visszasimul majd a földbe, és nem marad utána hulladék. A film célja, hogy a városi elidegenedett környezet ellensúlyozására, népszerűvé tegye a tradicionális vályogépítészet modernizált formáját. Mert ez a technológia anyagilag elérhető lehetőséget jelenthet az otthonteremtésre és mert ezen építési kultúra közösségformáló ereje segítségével újra egyesítheti egy környék lakóit - nem csak egymás mellett, de együttélésre is ösztönözve őket. Rendező: Hörcher Gábor Operatőr: Becsey Kristóf Hangkeverés: Fejér Mihály Vágó: Hack Julia Producer: Iványi Marcell, Hörcher Gábor Gyártó: KraatsFilm - @​ Támogató: MTVA Mecenatúra, NMHH Médiapartner: Millenáris Teátrum

     

    Eszetlen okosítás 2020. július 22 Szabad a csok XXXVI.

     

    Okosotthon – a kifejezés a lakásépítések legújabb kori ciklusában hívószó lett... Az okosmegoldások egyfajta kényelmi jelleggel bírnak, azt az illúziót keltve, hogy a lakás tulajdonosának semmi más dolga nincs, mint lehuppanni a fotelbe és bambulni az okostévét. Merthogy helyette mindent megoldanak az okoseszközök, ha kell, árnyékolnak, ha kell, melegítenek..  lakásvásárlásnál gyakorlatilag nem tűnik fel az okosmegoldásokkal felszerelt otthon árkülönbözete. Nem, hiszen egyik fejlesztő lakásának az árába és a másikénak az árába is be van építve az okosdolgok jelentette pluszköltség. A budapesti új lakások elszállt árait nézve feltehetően jelentős százalékot tesz ki az ingatlan „okossága”, ezzel szemben, ha egy egyszerű, a mai kívánalmaknak, életmódnak és a különböző energetikai és egyéb előírásoknak megfelelő, remekül élhető, de „buta” lakás épülne, az feltehetően jelentősen olcsóbb lehetne. Csakhogy ilyen alig készül. Hogy miért nem? Mert – hangzik az általános válasz – a vásárlók az okosmegoldásokat keresik. Vagyis lényegében egy jól felépített trükkel állunk szemben: reklámokkal, ügyesen elhelyezett, izgalmas cikkekkel mesterségesen felkeltjük az igényeket, majd azokat kiszolgálva, a termékünket sokkal drágábban adhatjuk el... „Az internetre kapcsolt ostoba okoseszközök lesznek a jövő informatikai azbesztje”. Ezt Mikko Hyppönnen, az F-Secure kiberbiztonsági cég vezető munkatársa fogalmazta meg tavaly. Arra utalt, hogy korábban az építőiparban előszeretettel használt azbesztet is csodaanyagnak tartották, amely szinte mindenhol, szinte mindenre jó. Ámulattal figyelték és használták, mint az okosmegoldásokat manapság. Csakhogy aztán kiderült: rákot okoz. Onnantól persze a legnagyobb körültekintéssel igyekeznek eltávolítani az épületekből ezt a káros anyagot, mifelénk is rendszeres sajtóhírt szolgáltat egy-egy azbesztmentesítés. Mikko Hyppönnen ehhez hasonlítja az okoseszközöket – szerinte úgy szabadulunk majd tőlük néhány év múlva, mint ma az azbeszttől. A szakember azt mondja, a gyártók a biztonságra a legkevesebb figyelmet sem fordítják, az adatok nincsenek titkosítva, bármilyen információ lehallgatható, lekövethető. Mondjuk az, mikor nincs otthon a tulajdonos. De sajnos az sem egyszeri eset volt, amelyet néhány éve lehetett olvasni egy kisfiúról, aki arra panaszkodott a szüleinek, hogy valaki beszél hozzá éjszaka. Szülei nem tudták ezt mire vélni, szegény fiúcs­kát már pszichológushoz vitték. Végül kiderült, hogy egy idegen behatolt a ház informatikai rendszerébe és az okos babafigyelőn keresztül beszélt a gyerekhez.

     

    Álmok és rémálmok 2021. február 3.Szabad a csok Szabad a csok XLVIII. 

     

     Nem véletlenül mondják, hogy az építkezés erősen próbára teszi a házaspárt, bizony nem könnyű ép ésszel és ép lélekkel kijönni belőle. Árulják tehát a házat, de – pláne ilyen helyzetben – nem egyszerű az eladás. Egy családi ház eleve saját ízlés, saját elképzelések szerint épül, ritka egybeesés, ha más is úgy „beleszeret”, mint amennyire az építtetők szerették – volna... Az új ház is olyan – különösen, ha már jó ideje üresen áll és nem tudják eladni –, mint az új autó, amely kigördül a szalonból: rögtön sokat veszít az értékéből... Néhány évtizeddel korábban a túlméretezés volt az egyik fő gond. Ennek a mementói azok a hatalmas családi házak, melyeket a nyolcvanas évek második felében vagy a kilencvenes években építettek. Amikor szó szerint egy élet munkáját beletette valaki a házába (pénzt, ener­giát és egészséget nem kímélve), csak mire odajutott, hogy a kalákában épülő ház nagy nehezen elkészült, addigra rossz esetben a gyerekek kirepültek, még rosszabb esetben az asszony megözvegyült – s ott maradt egyedül abban a két-háromszáz négyzetméteres monstrumban, amelyet több generációnak tervezett a családfő. Most nincs már kaláka, van helyette építési vállalkozó. Tisztelet a kivételnek, de ennek a megnevezésnek minden pejoratív jelentéstöbbletével...

     

    Korszerűtlenségek 2021. január 20. szabad a csok Szabad a csok XLVII.

     

    Elnyúlt már olyan hosszan ez az egész koronavírusos időszak, hogy maradandó változásokat okozzon. Tavaly tavasszal, a kijárási korlátozás idején még csak fellángolásnak tűnhetett, hogy sokan a zöldbe vágyódnak... bebizonyosodott, tényleg nem az a legfontosabb, hogy alattunk van-e az éjjel-nappali, hanem az, hogy ki tudjunk menni egy jóízűt sétálni az otthonunkból. És persze kiderülhetett az is, hogy nem feltétlenül a munkahelynek kell meghatároznia, hogy hol lakunk. Ha ugyanis nem mindennapi stresszt jelent az ingázás, ha lehet otthonról dolgozni, akkor a modern világ egyik leginkább gúzsba kötő szempontján – tudniillik nem ott lakunk, ahol születtünk, ahol szeretnénk, hanem ahol a munkalehetőség van – tudunk úgy túllépni, hogy nem vonulunk ki teljesen a civilizációból...

     

    pénzügyekről:

    'Felelet': Nyilván a legfontosabbról nem találhattam írást a kormánylapban: A Csok gerjesztette áremelés

    1: Elvette az építésre félretett pénzek 8saládi vagyonok) értékének felét, ellehetetlenítve családok tízezreit.

    2: A támogatásos, adósrabszolgaságba döntő építkezéseknél épp a kölcsön részre nem lenne szükség, ha nincs az óriási áremelkedés.

     

    Lenyelt milliók 2019. október 16. Szabad a csok XVII.

    Vegyünk az egyszerűség kedvéért nettó ötvenmillió forintos bekerülési értéket. Erre eddig méltányos áfateher került: 2,5 millió forint. Jövő évtől azonban: 13,5 millió. A különbözet 11 millió forint – ha úgy tetszik, több mint a csok, több mint a babaváró támogatás. S nincs ez másként a sajáterős építkezésnél sem. Jelenleg nem világos, mi lesz az ötmillió forintos áfa-visszaigénylés sorsa 2020. január 1-jétől.

    Noha a kormány elvileg éppen azért vezeti ki a kedvezményes lakás­áfát, mert a befektetők jártak vele jól, a lépés most a családokat sújtja elsősorban. Eklatáns példa erre a Balaton déli partja. Éppen e hasábokon mutattuk be, hogy az ottani ezres nagyságrendben épülő lakásokból zömében befektetők vásároltak: vagy maguknak második, esetleg többedik lakásként, vagy kiadási céllal. Aki tudott, „bevásárolt” a kedvezményes áfa négy éve során – most meg ott van számukra a kecsegtető Magyar Állampapír Plusz.

    De a fejlesztőket se sajnáljuk ám! A legnagyobbak ezerszám kaptak építési engedélyt 2018. november 1-je előtt, így ők még évekig kényelmesen tudnak „olcsóbban” lakást értékesíteni a kisebb áfateher miatt. De mit is jelent ez az olcsóbban? Budapesten a milliót közelítő négyzetméterárat. Miközben egy, a piacra jó rálátással bíró szakembertől tudjuk, hogy a társasházi új lakások közvetlen kivitelezési költsége a fővárosban sem több 400 ezer forint körüli négyzetméterárnál, s ha ehhez hozzászámítjuk a telek árát, még akkor is jelentős extraprofit marad a cégnél.

     

    Kidobott tudás 2019. június 26. Szabad a csok

     

    Letarolt erdők, kiirtott nádasok, pár év után penészedő lakóparkok, a paneltömböktől látszatra alig különböző betonépületek, „letisztult” formák, a tájjellegtől, az utcaképtől elütő, nagyzoló, extrém megjelenés. És akkor még csak a lakóépületekről szóltunk, a városok és kistelepülések határában is gombamód szaporodó ipari és logisztikai „csarnokokról”, a fém–üveg–beton elegye alkotta gigaplázákról és irodatömbökről még nem is... a háború után meghurcolt, fizikailag és lelkileg tönkretett arisztokrácia és parasztság ellehetetlenítésével, kultúrájának felszámolásával az építészeti hagyományok is vakvágányra kerültek. Városainkat paneltömbökkel, falvainkat Kádár-kockákkal csúfították el – egyelőre megmásíthatatlanul. De ne legyenek kétségeink, a lapostetős kockák és a fantáziátlan, egyedül a minél nagyobb profit reményében épülő társasházak csak a korszerű megoldásokban különböznek említett elődeiktől. Nemcsak a helyreállítás nehéz, de gátat szabni is mindennek... Kiveszőben vannak a hagyományos tudások, az emberléptékű tervezés, a vályog lélegzése és hőtartása, a zsalugáter, a tornác.. Vannak persze jó ötletek, innovációk, amelyeket aztán pár év után újabbak írnak felül – holott nyári hűtésre bármilyen csoda légkondicionálónál jobb egy nem kivágott, dús lombozatú diófa. Miközben épületeinket drága pénzen „felokosítjuk”, több száz év felhalmozott tudása mintha a kukába menne.

      

    Adómentesen, mégis legálisan 2020. október 14. Szabad a csok XLII.

    ebből csak ennyi érdekes:

    Jó lenne például túllépni azon a gyakorlaton, hogy minél kisebb helyre minél több lakást igyekszünk bezsúfolni a minél nagyobb profit reményében. Nemcsak azért, mert a városképnek – finoman szólva – nem tesznek túl jót ezek a lakótelepekre emlékeztető monstrumok, hanem mert most újra távlatosabban tervezhetnek a fejlesztők is. Ne is kerülgessük a forró kását:most már elég a paneltömböknél is szűkebb életteret és intimitást nyújtó sok száz lakásos társasházakból!

     

    környezetvédelem, zaj:

    Szétterített problémák 2020. szeptember 16. Szabad a csok XL.

    Mára a globális vállalatok „működési elvét” idézik ezek a szolgáltatások: a profitot bezsebelni, a károkat, a veszteséget társadalmi szinten szétteríteni.

     

    hagyomány, Népi építészeti program:

     
     

    esztétikai ajánlott írás:

    Munkásoverall Szabad a csok XLIV.

    Lázadni a hagyománnyal Szabad a csok (XXVI.)

    Amikor Füleky Zsolt építészeti helyettes államtitkárt a Nemzeti mintaterv-katalógusról és az abban is felbukkanó néhány lapostetős háztípusról kérdeztük, ezt válaszolta: „Az alapelvek tehát örökérvényűek, és ha a terv kerek egész, az előírásoknak megfelel, a többiben szabadsága van a tervezőnek, lehet akár lapostetős is a terve. Idehaza létezik bizonyos előítélet ezekkel szemben, aminek ideológiai okai is vannak, mert a hasonló épületeknek embertelen korszakuk is volt. A helyi arculati kézikönyv feladata az is, hogy megmutassa, mely településrészen lehet létjogosultsága egy lapostetős háznak.” A kérdés csak az, vajon ott maradnak-e ezek a házak azokon a bizonyos településrészeken, vagy mindenhová beszivárognak. Mert a nagy egyéniségek korában inkább azt tapasztaljuk, hogy nem az állítólagos alkalmazkodás, mint inkább az erőltetett különcködés a jellemző.

     

     

    'Felelet': nem ajánlom (főleg kormánypropaganda ízű írások):

    Kihúzott méregfog Szabad a csok XLVI.

    Őrültségek Szabad a csok XLV.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     
     
     

     

     


     

     

     

  • Szabad a csok - Magyar Nemzet (2021. 03. 17.)

    'Szabad a csok - "Túlzások kora" és "Eltűnni látszik az alázat Paloznakon" - Magyar Nemzet (2021. 03. 17.)

    Magyar Nemzet napilap, 2021. 03. 17., 16. oldal

    'Felelet'

    legelőször: Ha már váratlanul találtam egy nagyrészében jó cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

    Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

     Az eddigi cikkeket külön írásban szemlézem (március 28.). (Már amennyit sikerül átolvasnom) A "Túlzások kora" épp az 50. írás.

     

      'Felelet'

    Két cikk hazánk építésekkel való tönkretételéről. Az egyikben egy tisztességes, bátor polgármesterről, Czeglédi Ákosról és testületéról hallunk újra. Paloznak, talán még nem túl későn, szembeszállva korrupcióval, fenyegetéssel, megpróbálja megmenteni magát, jövőjét. Pintér Balázs másik cikkében (Túlzások kora) az utóbbi évek minden korábbinál gátlástalanabb és rombolóbb építési gyakorlatáról ír.

    Csoda, hogy ez az írás megjelenhetett egy kormánylapban, de az ellenzék is ugyanúgy az építési maffia része, ezért sehol nem olvashatunk ilyesmit. Köszönet Pintér Balázsnak és a cikket átengedő szerkesztőnek a jó hírért, hogy mégis maradtak még tisztességes emberek a megfélemlített sajtóban. (A cikk hivatkozásaiból ismertem meg, tudtam meg, hogy egy régebbi cikksorozatról van szó, bár a nyomtatott lapban eddig nem tűnt fel nekem.)

    Előző cikkünkben Andrásfalvy professzor is említi Trianont, mint az ország vezetésének bűnét. Építész nézőpontból pedig Budapest "felvirágzásának" ára többmillió, főleg falusi magyar tönkretétele és elkergetése volt. Ráadásul már akkor is a díszes homlokzatok mögött nyomortelepeket építettek a városba kényszerített falusiaknak. Ma hasonló történik.

    Az ország rendbetételéhez, élhetőségéhez szükséges lesz jórész lebontani/visszabontani/átépíteni a szocialista lakótelepeket, az utóbbi 30 év városba épített, parkokat és parknak alkalmas szürkezónákat beépítő lakótelep/iroda/pláza épületeket, a városokat megfojtó külső zöldmezős főleg kereskedelmi térfoglalásokat, a lakókörzetekbe nem illő túlépítéseket (társasházakat), a Balaton parti apartmanházakat, szállodákat.

    A falusi cikkben Körmendy Imre (MUT, Magyar Urbanisztikai Társaság) a zártkertek súlyos problémájáról is beszél. Hallunk még Bérczi Szabolcstól gondolatokat (MUT falutagozat), Szkordilisz Flóráról a falut megerőszakoló városiakról.

    A másik cikkből:

    "A korszellemnek van-e nagyobb felelőssége?"

    'Felelet': Igen, ha a korszellemet az ország vezetésével, amilliárdos vállalkozókkal azonosítjuk.

    "Amit épülni látunk magunk körül, sokszor nagyon elkeserítő: az ízléstelenség, a kivagyiság, a nagyzolás, a stíluskavalkád, a tájba... nem illő... elmebajok"

    És a mindenek fölé helyezett profitorientáltság. Az egyre kevésbé emberléptékű befektetői lakásépítések ugyanis sok esetben semmire és senkire nincsenek tekintettel. Mozgatórugójuk szinte kizárólagosan az, hogy minél kisebb helyre minél több lakást bezsúfolni, az adott terület minél nagyobb részét beépíteni. Mert úgy lesz nagyobb a nyereség. A kétezres évek eleji hasonló építési láznál még talán valamelyes visszafogottságot tapasztalhattunk a fejlesztők, az építési vállalkozók részéről, de ma mintha egészen elszaporodtak volna a rossz példák. Ezek Budapesten a már-már élhetetlenül zsúfolt, (2020. április 1. "Túlzsúfoltsági kérdések járvány idején" - Szabad a csok XXVIII.) a régi lakótelepeknél is kevesebb zöldfelülettel rendelkező, több száz lakásos épületekben öltenek testet, a Balaton déli partján a sokemeletes, teljesen tájidegen apartmanházakban (2019. szeptember 4. "Balatoni szellemházak" - Szabad a csok XIV.) a kisebb településeken pedig abban, hogy azokra a telkekre, amelyek családi vagy legfeljebb ikerházat „bírnának el”, négy-hat-nyolc lakásos lakóépületet terveznek. Zsebkendőnyi „kerttel”, amelyen pár perc alatt végigmegy az ember fűnyíróval, azt az illúziót keltve, hogy kertes házunk van, hogy zöldben élünk. Minél több lakás, annál nagyobb profit – a településrész túlterhelése, a kevésbé élhető otthonok pedig járulékos veszteségek, amelyek a fejlesztőt már hidegen hagyják.

    'Felelet':

    Mindez összecseng azzal, amit Somogyi Győző írásaiban többször olvashattunk, a honlapon is szerepel.

    Mentsük meg Hazánkat és utódainkat!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     
     
     

     

     


     

     

     

  • Szent-Ferenc - könyvajánló (2021. 01. 20.)

    Szent-Ferenc - könyvajánló (2021. 01. 20.)

    olvasmányos életrajz: Julien Green - Ferenc testvér (Kairosz 2015)

    Richard Rohr: Olthatatlan szeretet (Ursus Libris 2015)

      87.o.: Helyes energiával tenni valamilyen erkölcsös vagy erényes dolgot: ezt nevezem gyönyörű erkölcsnek.

      117.o.: Ha valaki alternatív ortodoxiát valósít meg az életében, elengedhetetlen jól megtanulnia a szabályokat, hogy tudja, miként kell azokat helyesen megszegni...

      162.o.: Ferenc nem vesztegette az idejét..., hogy bizonygassa önmaga vagy csoportja igazát vagy felsőbbrendűségét.

    lásd tovább: jan 27-i írásban

    kapcsolódó téma:

    Jálics Ferenc: Isten Jelenlétében élni (Posticum 2018 Nagyvárad)

    Jálics Ferenc: Szemlélődő leligyakorlat - Bevezetés a szemlélődő életmódba és a Jézus-imába (Korda/JezsuitaKiadó)

    Mustó Péter: Csendben születik az élet (Jezsuita kiadó 2015)